MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP



Hasonló dokumentumok
Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

35/2007. (VI.04.) Budapest Főváros VIII. kerület. Józsefvárosi Önkormányzati rendelet. A Józsefvárosi Diákösztöndíjról

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

ÉLETFA-KARÁCSONYFA KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLAI TANULÓK RÉSZÉRE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. - pályázni leghamarabb az első tanév két félévének teljesítésével lehet.

2. oldal b) akit egyéb szándékos bűncselekmény miatt egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek; c) akit valamely foglalkozástól elti

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Az egyes alprogramokra vonatkozó pályázati feltételek és tudnivalók az alprogramokról szóló mellékletekben találhatók meg.

P Á L Y Á Z A T I F E L H Í V Á S Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk! ösztöndíj elnyerésére a 2014/2015. tanévre

A 2017/2018. tanév rendje

Feladatok havi ütemezése. 2018/2019. tanév

Előzetes információk a beiratkozásról (végleges információk április elején várhatóak) Kedves Szülők!

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú M vészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

1. A rendelet célja. 2. A támogatásban részesíthetők köre

EFOP számú, Humán kapacitások fejlesztése térségi szemléletben Észak-Somogyban című projekt

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája

Augusztus. Szeptember

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Eseménynaptár 2015/2016 tanév Időpont Megnevezés Felelős augusztus augusztus Tanévnyitó értekezlet

Kedves Szülők! A leendő első osztályos, tanköteles gyermekek beíratásával kapcsolatos információkra szeretnénk felhívni a figyelmüket.

A Kőbánya számít Rád szociális alapú tanulmányi ösztöndíj pályázati felhívása

Tápiószele Város Önkormányzat Képviselő-testülete. 9/2012. (IV.27.) önkormányzati rendelete

Kedves Szülők! A beiratkozás időpontja: április ig, hétfőtől szerdáig, 8-18 óráig az első emeleti könyvtárban

Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármcstere. I. Tartalmi összefoglaló

Az okmány hátoldalán szereplő kategória érvényességig.

A rendelet célja. (2) A cím adományozása és a címmel járó támogatás megállapítása nyilvános pályázat útján történik.

E L Ő T E R J E S Z T É S

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Weiner Leó Zeneiskola. Különös közzétételi listája

Kötelező közzétételi lista a 229./2012.(VIII.28.) kormányrendelet 23. és 24. alapján

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2010/2011. TANÉVBEN

Javaslat Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében kiírt TÁMOP /2 Innovatív iskolák fejlesztése című pályázatban való részvételre

Alsós munkaközösség munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Humán munkaközösségének éves munkaterve. (2016/2017. tanév)

Tanév rendje 2017/18 tanév

az általános iskolákba történő beíratásra

1. A kollégiumi felvétel rendje, a felvétel intézményi sajátosságai

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

ÉRDI TANKERÜLET FELHÍVÁS. a tankötelessé váló gyermekek iskolai beiratkozására

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

EGRY JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

Tanév rendje 2016/17 tanév

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

Bocskai István Gimnázium, Szakközépiskola, Egységes Pedagógiai Szakszolgálat és Szakmai Szolgáltató

(módosításokkal egységes szerkezetben) 1

FIÚ LABDARÚGÁS I. korcsoport 3. helyezés

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

Nevelőtestületi alakuló értekezlet Munkaközösségi értekezletek Javító- pótló-osztályozó- különbözeti vizsgák

Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenye (2009. április 8.)

2700 Cegléd, Rákóczi út 46. tel: (53) , (53) fax:(53)

ÖSZTÖNDÍJPÁLYÁZATI FELHÍVÁS August 06.

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

Versenyeredmények. a Bálint Sándor Tagiskolában területi 1. helyezett Donka Anita 3. osztály Fodorné Kiss Magdolna

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

2014/2015. tanév munkaterve

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

Célunk: testileg, lelkileg és szellemileg megalapozott tudással rendelkező nemzedékek útjára bocsájtása a középfokú oktatási intézményekbe.

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2015/16-os tanévre

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

ISKOLAHÍVOGATÓ FOGLALKOZÁS

SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2009/2010

A Tatabányai Árpád Gimnázium beiskolázási tájékoztatója a 2017/18-as tanévre

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

JANUÁR. Dátum Nap Időpont Esemény Felelős Megjegyzés TÉLI SZÜNET. Kerületi Kazinczy verseny a fővárosi kiírás függvényében

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Képviselő-testülete. 16/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelete

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

Tóvárosi Általános Iskola

Köszöntjük vendégeinket!

E L Ő T E R J E S Z T É S

Különös közzétételi lista

A tanév helyi rendje

Kápolnásnyéki Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola

ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATAL

Maroslele Község Polgármesterétől

ISKOLAI HÍRMONDÓ 2018/2019 es tanév. LÁZÁR ERVIN ÁLTALÁNOS ISKOLA Erzsébet utca 31.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

MUNKATERV. Deák Ferenc Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 8790 Zalaszentgrót, Kossuth Lajos u.11. alsós magyar munkaközösség

PIPACSVIRÁG MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA A LEENDŐ ELSŐSÖK SZÜLEINEK TÁJÉKOZTATÓJA február 17.

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Tisztelt Szülők! A 2017/2018-as nevelési évre a beiratkozás időpontja május 4-5. (csütörtök - péntek)

KÖZZÉTÉTELI LISTA nevelési év. Az óvoda címe, elérhetősége 6821 Székkutas, Murgács Kálmán u. 20. Telefon: 06-30/

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Magyar Ilona Általános Iskolája programtervezete

KIS PÉLDAKÉPEINK ÖSZTÖNDÍJ

4. A rendelet 4. -ának (1) bekezdése felvezető mondata helyébe a következő rendelkezés lép: (1) Tanulmányi ösztöndíjban az a tanuló részesíthető:...

Eötvös József Általános Iskola 1131 Budapest, Futár u. 18.

Átírás:

MAKÓ és TÉRSÉGE INGYENES, TÁJÉKOZTATÓ HETILAP 2006. április 7. II. évfolyam 13. szám Csatornázási támogatást kapnak a legrászorultabbak Makón A makói önkormányzat újonnan bevezetett csatornázási támogatásáról tartott sajtótájékoztatót március 27-én dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere és Csomor Ágnes, a Hatósági Osztály vezetõje a Városházán. A makói képviselõ-testület döntése nyomán létrejött ellátási forma azokon a legrászorultabb embereken kíván segíteni, akiknek az 1999 forint is hatalmas kiesést jelent a havi kasszából. Örvendetesen magas, több mint 85 százalékos az önkéntesen a térségi víziközmû társuláshoz csatlakozottak száma, ugyanakkor Makón akadnak olyanok, akiknek a havi 1999 forintnyi önerõ megfizetése is jelentõs tehertétel. A Gondoskodó önkormányzat jegyében nekik kíván a képviselõ-testület segítséget Célpont: Makó és térsége Turisztikai konferenciát rendezett március 30-án a Makó és Térsége Fejlesztési Kht. Célpont: Makó és Térsége címmel Makón, a Korona konferenciatermében. A résztvevõk egyetértettek: a turizmus lehet a Dél-Alföld fejlõdésének egyik kulcsa. A konferencián Dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere köszöntötte a résztvevõket. Kiemelte: Makó virágos volta, az elnyert kitüntetõ címek adják a jövõ fejlesztésének alapját. A város idén elkészítteti azokat, a turizmus szempontjából jelentõs terveket, amelyek a 2007-13-as idõszakban megvalósítandó beruházások alapját adják. A konferenciát meglátogatta dr. Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetõje is. Elmondta: fejlesztendõ a magyarországi kulturális turizmus stratégiája. Fejlõdik és egyre népszerûbb ez a fajta turizmus, ahol a passzív pihenés helyét az aktív kikapcsolódás váltja fel. A minisztérium olyan tematikus utakban látja a jövõt, amely mögé fel tudnak sorakozni a városok. Bozóki kiemelte: Európa ismét a városok Európája lett, hiszen a turisták nem az országokat, hanem a településeket szemelik ki célpontként. A minisztérium kiemelt programjaként ejtett szót az Európa Kulturális Fõvárosa 2010 MAKÓ VÁROS HÍREI nyújtani mondta a város polgármestere az új ellátási formáról tartott sajtótájékoztatóján. Csomor Ágnes a sajtó munkatársainak elmondta, a rászorultsági feltétel ennél a támogatásnál a lehetõ legszigorúbb: egyszemélyes háztartás esetén a havi jövedelem nem lehet több 38 ezer 700 forintnál, 2 vagy több fõ esetén fejenként 25 ezer 800 forintnál. Az osztályvezetõ elmondta, ez a harmadik, speciálisan makói ellátási forma a gyógyszer- és fürdõtámogatás után. A támogatás összege havonta 1000 forint, így a rászorultaknak 999 forintba kerül a csatornázás önerejének megfizetése. A csatornázási támogatást a makói polgármesteri hivatalban lehet kérelmezni. A támogatással kapcsolatban a feltételekrõl részletes tájékoztatást a Hatósági Osztály földszint 32-es irodájában lehet kérni, személyesen vagy telefonon (az 511-800/218-as számon) ügyfélfogadási idõben (hétfõn és pénteken 8-tól 12-ig, illetve szerdán 8 és 17 óra között). Otthonukhoz közelebb, a Királyhegyesi Utcai Idõsek Klubjában minden második hétfõn 13-tól 14 óráig, a Munkás Utcai Idõsek Klubjában minden második hétfõn 13-tól 14-ig találnak segítséget. projektrõl, amely egészséges versenyre sarkallta a magyar nagyvárosokat, és arra kényszerítette a helyieket, hogy gondolkodjanak el a város jövõjérõl. A miniszter makói programjának részeként találkozott a makói mûvészeti oktatás emblematikus alakjaival: Bálint Józseffel, a Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet igazgatójával, Csikota Józseffel, a Makói Magán Zeneiskola igazgatójával és Czibolya Kálmánnal, a Videó és Mûvészeti Mûhely vezetõjével. A mûhelybeszélgetés után úgy nyilatkozott, nagyon kedvezõnek látja Makó mûvészeti oktatásának helyzetét. (Bozóki Andrással készült interjúnkat lapunk 3. oldalán találják.) KÖLTÉSZET-NAPI MEGEMLÉKEZÉS MAKÓN Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete tisztelettel hívja, várja Önt és kedves családját a Költészet Napja alkalmából megrendezendõ Versünnepére április 11-én 16 órára a Korona konferenciatermébe! PROGRAM: 16.00 Köszöntõt mond dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere 16.10 József Attila emlékére Közremûködik: Merényi Judit elõadómûvész 16.40 Dr. Tóth Ferenc Rám tekint biztatón a század Makói Kortárs emlékezések József Attiláról címû kötetének bemutatója. Elõadó: Dr. Péter László nyugalmazott egyetemi tanár, irodalomtörténész 17.00 Gyémánthíd díj átadása. A díjat: Martinusz László, Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete Oktatási Bizottság elnöke adja át A Makói Medáliák emlékplakett átadása. Az emlékplakettet: dr. Buzás Péter Makó város polgármestere adja át 17.30 Tar István József Attila szobrának megkoszorúzása Koszorút helyez el: Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete; a makói József Attila Emlékbizottság és a József Attila nevét viselõ intézmények VÁLASZTÓK FIGYELMÉBE! Felhívjuk minden választópolgár figyelmét, hogy az áprilisi országgyûlési választásokon csakis érvényes iratok birtokában, azok felmutatásával lehet szavazni. Az érvényes iratok listáját lapunk 10. oldalán találja.

2. MAKÓ és TÉRSÉGE 2006. április 7. Makói rendezvények Április 8. Országos kutyakiállítás 9 órától a Shell benzinkút mögötti lovas pályán. Április 10. Pulitzer József megemlékezés (Pulitzer Kollégium, Makó Város Önkormányzata, Kardos Anita, Pulitzer J. Kollégium Molnár László 62/511-827, 62/510-144) Április 11. Költészet Napi megemlékezés, író-olvasótalálkozó és versmondó-verseny Maroslelén (ÁMK Könyvtár, Vinczéné Faragó Anikó, Zsámboki Erika 62/596-050). Április 15. Húsvétoló hagyományõrzõ rendezvény Kiszomboron a Helytörténeti Gyûjteményben (Mûvelõdési Ház, Nagy Lõrinc 62/297-465). Április 20. Tükrözõdések megyei fotófesztivál kiállításának megnyitója (József Attila Gimnázium, Kocsisné Maráczi Margit 62/510-932). Kémiaverseny a Belvárosiban AHevesy György Kémiai Verseny területi fordulója március elején volt a Belvárosi Általános Iskolában. Ide három levelezõ forduló után jutottak be a tanulók. A hetedikesek mezõnyében 37, a nyolcadikosoknál 23 tanuló mérte össze tudását. A hetedikesek legjobbjai: 1. Fodor Hella; 2. Medvey Fanni; 3. Kovarek Dániel; 4. Jáksó Éva; 5. Baranyi Annamária; 6. Fehér Tibor; 7. Bajnai Petra; 8. Sarró Mihály; 9. Csapó Botond. Õk a Belvárosi Általános Iskola tanulói, felkészítõ tanáruk: Magony Istvánné. Ezek a hetedikesek képviselik Makót és térségét március 25-én a megyei fordulón. A nyolcadikosok legjobbjai: 1. Fodor Anett; 2. Horváth Róbert, a Belvárosi Általános Iskola tanulói (felkészítõ tanáruk: Magony Istvánné) Õk képviselik a nyolcadikosokat a megyei versenyen. Óvodai és iskolai beiratkozás Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete az általa fenntartott általános iskolákba a tanköteles tanulók beiratkozását, és az óvodai jelentkezések idõpontját április 26-27-re (szerda, csütörtök) írja ki. Az általános iskola elsõ évfolyamára történõ beiratkozáshoz nélkülözhetetlen dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás, a szülõ (gondviselõ) személyi igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa. Óvodai jelentkezésnél szükséges dokumentumok: a gyermek születési anyakönyvi kivonata, valamint a szülõ (gondviselõ) személyi igazolványa és a lakcímet igazoló hatósági igazolványa. OKTATÁS Kertvárosi sikerek Anándorfehérvári diadal 550. évfordulójának tiszteletére Hadak villáma elnevezésû országos verseny indult a 2005/2006-os tanévben. A Kertvárosi Általános Iskola Maros csapata az októberben induló versenyen elõbb három írásbeli forduló feladatait oldotta meg. A kiemelkedõ munkájuk eredményeként meghívást kaptak a középdöntõre, ahol a 23 meghívott csapat közül a második legjobb eredménnyel jutottak a döntõbe. A március 14-én Lakitelken megrendezett rendkívül nehéz és érdekes feladatokat tartalmazó döntõn a csapat az elõkelõ negyedik helyezést érte el. A csapat tagjai: Gila Noémi, Hõs Nikolett, Lehoczki Zóra, Pintér Evelin 7. osztályos tanulók. Felkészítõ nevelõ: Kovácsné Bodzsár Zsuzsa. Az országos Történelmi Tanulmányi verseny megyei fordulóján Lehoczki Zóra 7. osztályos tanuló 2. helyezést ért el. A Simonyi Zsigmond helyesírási verseny megyei döntõjében is eredményesen szerepelt Lehoczki Zóra. Ezen a versenyen is 2. helyezést ért el. Felkészítõ Kovácsné Bodzsár Zsuzsa. Gratulálunk! Kiemelkedõ matematikai eredmények a JAG-ban Több versenyen is sikerrel szerepeltek a JAG tanulói. Országos On-line Középiskolai Próbaérettségi Verseny országos döntõ második helyezett lett Mészáros Balázs 11. negyedik Benke János 11. A. Felkészítõ tanár:szilágyi Judit. A GORDIUSZ Matematika Verseny megyei döntõjében harmadik lett Rója Pál 11. A, felkészítõ Szilágyi Judit, és Rójáné Oláh Erika, negyedik lett Illés László 12. B, felkészítõ: Rójáné Oláh Erika. A GORDIUSZ Matematika Verseny megyei döntõjében a József Attila Gimnázium csapata második helyezést ért el, a csapat tagjai: Rója Pál 11. A; Mészáros Balázs 11. A; Mágori Mariann 11. B. Felkészítõk: Szilágyi Judit, Rójáné Oláh Erika. A Zrínyi Ilona Matematikaverseny megyei döntõjében huszonötödik helyezett lett Kádár József 6. a, felkészítõ: Sólyom Mária. Fotópályázat térségi fotósoknak Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete Generációk címmel nyílt fotópályázatot hirdet a Makón és a térségben élõ fotósok részére. A fotó az alkotómûvészet egyik legmodernebb mûfaja, amely Makón és térségében is igen nagy népszerûségnek örvend. Elég csak a helyi nagy elõdökre gondolni, például Homonnai Nándor fotográfus jelentõs életmûvére. A Generációk címmel meghirdetett fotópályázat az embert állítja a fotós kamerája elé, ez az örökös, megunhatatlan téma mindig is igazolta önmagát. Az ember társas lény, legbensõségesebb közege, társas kapcsolata a család. E téma kapcsán lehetõség nyílik az alkotóknak bemutatni munkájukon keresztül az emberi kapcsolatok fontosságát, az életút, az emberi sors sokszínûségét, az egymáshoz való kötõdést, a különbözõ korosztályok életét együtt és külön. A pályázatra beküldött fotók fekete-fehér, illetve színes munkák lehetnek. A beküldött munkák száma maximum 10 darab lehet, az alkotásokat nem kell kasírozni, keretezni. A fotók minimális mérete A/5-ös (21x15 cm) legyen. A hátoldalán a következõ adatokat kérjük feltüntetni: név, cím, telefon, munkahely, a készítés ideje, méret. A beérkezés határideje: 2006. április 18. (kedd) 16 óra. A beküldés helye: Makó Város Polgármesteri Hivatala (6900 Makó, Széchenyi tér 22., Karsai Ildikó, I. emelet 108. szoba, telefon: 62/511-800/167; 06-20/20-99-677). A pályázati anyagot szakmai zsûri értékeli, döntésük alapján történik a díjak odaítélése. A díjazottak értékes könyvjutalomban részesülnek. Az ünnepélyes kiállításmegnyitó és díjkiosztás április 29-én, szombaton lesz a Városház Galériában. A kiállítás megtekinthetõ lesz egészen június 16-ig, hétfõ-csütörtök 8-16 óra és péntek 8-12 óra között. A pályázatra beadott munkák a kiállítás zárását követõen átvehetõk június 28-ig. A késõbbiekben a pályázati munkák õrzéséért felelõsséget a kiíró nem tud vállalni.

2006. április 7. MAKÓ és TÉRSÉGE 3. Makón nem kevesek luxusa a mûvészet Dr. Bozóki András, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetõje látogatott Makóra március 30-án. Lapunk interjújában a tárca vezetõje elmondja, üdítõ kivétel a makói mûvészeti oktatás helyzete az országban, ahol a tehetségeknek páratlan lehetõsége adódik a fejlõdésre. Ne értse félre, de némileg váratlan fordulat, hogy Ön érkezik egy turizmusról szóló konferenciára. Ennyire szoros a kapcsolat a kultúra és a turizmus között? Igen. És ugyanilyen szoros a munkakapcsolatom is Kolber Istvánnal, aki tárca nélküli miniszterként felügyeli ezt a területet. Legutóbb is együtt népszerûsítettük Magyarországot egy németországi rendezvényen. A turizmus átalakult: a passzív, rekreációs turizmus mellé felzárkózott a kulturális célú turizmus. Kialakult egy olyan réteg és nem mellesleg megteremtõdtek annak a feltételei (autópálya, fapados társaságok) -, amely igényli, hogy akár egy hétvégére is elmehessen Hollandiába a királynõ születésnapjára, Bécsbe egy kiállításra, vagy egy ebédre az Eiffeltoronyhoz. Magyarország is célpontja lett a kulturális turizmusnak: régen fõként az augusztusi Forma1 vonzotta a külföldieket hozzánk, ma a Sziget Fesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, a szegedi Szabadtéri Játékok, a Volt Fesztivál is külhoni látogatókra számíthat. Ez jó, mert egyrészt népszerûsítik a magyar kultúrát, másrészt pénzt hoznak az országnak. Ez az a pont, ahol a gazdaságfejlesztés összekapcsolódik a kultúrával. Találkozott Makón a magán és az állami mûvészet iskola igazgatóival, és a videómûhely vezetõjével. Milyen benyomásokat szerzett? MAKÓ VÁROS HÍREI Nagy örömmel állapítottam meg, hogy Makó egy olyan üdítõ kivétel, ahol különösen odafigyelnek a tehetségekre, és megfelelõen gondozzák õket. Itt nem kevesek luxusa a mûvészetekkel való találkozás, és a Magán Zeneiskolának köszönhetõen a térség lakói is találkozhatnak a mûvészettel. Közel negyvenmillió forint jut Makó sportéletére Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testületének Sport Bizottsága február 28-i ülésén megtárgyalta és egyhangúlag elfogadta a makói sportszervek 2006. évre vonatkozó támogatását az alábbiak szerint: a Makói Spartacus Vasas SE (MSVSE) 3 millió 870 ezer, a Makói Kézilabda Club 7 millió 150 ezer, a Makói Nõi Kézilabda SE 7 millió 950 ezer, Makói Futball Club 12 millió 900 ezer; a Makói Utánpótlás Futball Club 2 millió; a Makói Utánpótlás Kézilabda Club (bejegyzését követõen) 1 millió 500 ezer; a BUDO Klub 750 ezer; a Lovas szakosztály 300 ezer; a Makói Sporthorgász SE 200 ezer; az IRISZ TSE 200 ezer; a Makói Természetbarát SE 160 ezer, a Makói Úszó Klub 700 ezer, a Spartacus 480 ezer, a Makó és Kistérsége Versenyhorgász Egyesület 40 ezer forint támogatásban részesült, ez mindösszesen 38 millió 200 ezer forintot jelent a város költségvetésében. A Sport Bizottság ezen az ülésén ugyancsak megtárgyalta a sportfeladatra átadott képviselõi alap felosztását és egyhangúlag elfogadta azt az alábbi részletezés szerint: Sportmúzeum (pályázati önerõ) 300 ezer forint; Sportmúzeum (munkabér) 200 ezer forint; Makó és Kistérsége Versenyhorgász Egyesület 60 ezer forint; Makó BUDO Klub 540 ezer (sportorvos: 480); MSVSE 200 ezer forint. Ez mindösszesen 1 millió 300 ezer forint. A makói mûvelõdési pályázatról döntött a bizottság Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testületének Mûvelõdési Bizottsága legutóbbi, rendkívüli ülésén döntött a város által kiírt mûvelõdési pályázatára beérkezett pályamunkáknak odaítélendõ pénzek összegérõl. A bizottság döntése alapján az itt közölt pályázók a táblázatban közölt összegû pénzhez jutottak: A PÁLYÁZATOT BENYÚJTÓ NEVE A PÁLYÁZAT CÍME TÁMOGATÁS 1 Kertvárosi Általános Iskola A tehetségekért! 50 000.-Ft 3 Galamb József Szakképzõ Iskola Galamb Nap 45 000.-Ft 5 Makói Polgári Kör 1995. Mindentudás Egyeteme 50 000.-Ft 6 Kertvárosi Általános Iskola XI. Népi Kézmûves Alkotótábor 35 000.-Ft 7 Erdei Ferenc Társaság Emlékezés Erdei Ferenc halálának 30 000.-Ft 8 Klembáczki Ferencné Makói Foltvarró Kör kiállításai 15 000.-Ft 9 Jámbor Zoltánné Balogh Tünde XV. Makói Mûvésztelep katalógusa 50 000.-Ft 10 Makói Nõk Klubja Egyesület Ismerkedj meg makói írókkal, költõkkel... 20 000.-Ft 11 Maros Táncegyüttes Baráti Köre Aranylakodalom táncjáték bemutató 60 000.-Ft 12 József Attila Gimnázium (JAG) Kreatív 20 000.-Ft 13 JAG Karinthy 15 000.-Ft 14 JAG A zene az kell 15 000.-Ft 15 JAG A Reneszánsz kör táncruháinak megújítása 20 000.-Ft 16 József Attila Városi Könyvtár A hely szelleme Arcok 25 000.-Ft 17 József Attila Városi Könyvtár Játszóházi hónap a gyermekkönyvtárban 50 000.-Ft 18 Makói Cigány Kisebbségi Önkorm. Roma kulturális est 40 000.-Ft 19 IRISZ Táncklub Makói Sportegyesület Táncvilágnap 2006 50 000.-Ft 20 Marosvidék Baráti Társaság Makó város kulturális életének gazdagítása 50 000.-Ft 21 Makói Videó-és Mûvészeti Mûhely Kép-Mozgókép mûvészeti tehetséggond. 30 000.-Ft 22 Gáspár Sándor Vertántelep-Kenderföld Nap 50 000.-Ft 23 Makó és Környéke Mûvészeti Alapítvány Fúvószenekari találkozó 60 000.-Ft 24 Újvárosi Óvoda Nemzetközi gyermekrajz kiállítás 20 000.-Ft 25 Belvárosi Általános Iskola 50 000.-Ft

4. MAKÓ és TÉRSÉGE 2006. április 7. KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK Pályázati felhívás roma fiataloknak Az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlõségi Minisztérium és a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány közösen, a 2005/2006. tanév második félévére tanulmányi sikerességük elõmozdításának támogatására tanulmányi ösztöndíj-pályázatot hirdet magyar állampolgárságú cigány/roma tanulók/hallgatók részére. A pályázathoz csatolandó mellékleteket az alábbi táblázat mutatja: ADATLAP (kisebbségi önk. irodájában vehetõ át) BIZONYÍT- VÁNY/LECKEKÖNYV MÁSOLAT (iskola állítja ki) ÖNÉLETRAJZ (pályázó által írt, adatlap kötelezõ melléklete) HALLGATÓI JOGVISZONY IGAZOLÁS (iskola állítja ki) ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZÉPFOKÚ OKTATÁS FELSÕFOKÚ OKTATÁS kitöltött adatlap eredeti aláírással kitöltött adatlap eredeti aláírással kitöltött adatlap eredeti aláírással 2005/2006. tanév I. félévi bizonyítvány hiteles másolatát, melyen az iskola feltüntette a tanuló nevét, osztályát és születési dátumát 2005/2006. tanév I. félévi bizonyítvány hiteles másolatát, melyen az iskola feltüntette a tanuló nevét, osztályát és születési dátumát önéletrajz eredeti példányát, melyben a pályázó indokolja a roma tanulók részére kiírt pályázaton való részvételét, továbbá jelezheti a roma közösségért végzett munkáját és az erre irányuló további terveit; önéletrajz eredeti példányát, melyben a pályázó indokolja a roma tanulók részére kiírt pályázaton való részvételét, továbbá jelezheti a roma közösségért végzett munkáját és az erre irányuló további terveit; hallgatói jogviszony igazolás (2006. március 24-e után kiállított) Az elnyert ösztöndíj folyósítására július 31-ig kerül sor. Pályázati adatlapok kizárólag a kisebbségi önkormányzat irodájában [Makó, Kálvin u. 8-12. (fehér templommal szemben)] vehetõ át április 19-ig minden szerda 16.00-17.30 óráig. A pályázat benyújtási (postára adásának) határideje: április 24. Fontos tudnivaló: az is benyújthatja pályázatát, aki az elsõ félévre nem nyújtott be pályázatot; viszont aki már rész vett, annak is a teljes pályázati anyagot be kell nyújtania. OKTATÁS Bemutatkozik az Almási Utcai Általános Iskola Az Almási Utcai Általános Iskola nevelõtestülete arra törekszik, hogy az iskolában a gyerekek jól érezzék magukat és egyéni képességeik szerint fejlõdjenek. Az otthonos, esztétikus, barátságos környezet biztosítja tanulóiknak, hogy mindennapjaikat nyugodt légkörben töltsék. Az Almásiban nagy hangsúlyt fektetnek a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika oktatására. Az olvasást hagyományos szótagoló módszerrel oktatják. A szép magyar beszéd elsajátíttatására és alkalmazására törekszenek. A matematika tanításában az iskola célja az alapmûveletek minél biztosabb megalapozása játékos formában. Az Almásiban számítógépes oktatóprogramokkal segítik a tanulók ismereteinek elmélyítését. Ezek a programok lehetõséget biztosítanak a tehetséggondozásra és felzárkóztatásra is. A tehetséges tanulóikat versenyekre készítik fel. Sokéves hagyomány, hogy a városban egyedülálló módon elsõ osztálytól tanórai rendszerben informatikát oktatnak. A szabadidõ hasznos eltöltését is biztosítja az iskola tanulói számára. Lehetõség van a Magán Zeneiskola szervezésében helyben zenei és mûvészeti képzésre (zenetanulás, néptánc). Járhatnak számítógépes szakkörre, kézmûves foglalkozásra, bábszakkörre, a Kelly tánccsoportba. Látogathatják az iskola jól felszerelt, modern könyvtárát is. Az Almásiban a város egyik legnagyobb iskolai tornaterme és sportpályája lehetõséget ad a mindennapos testedzésre, labdarúgásra, kosárlabda, kézilabda és atlétika foglalkozásokon való részvételre, versenyeztetésre. Lehetõség van ezen kívül úszásoktatásra is. Az iskola életét különbözõ programok színesítik: õszi és tavaszi kerékpártúrák, kirándulások, Télapó, Karácsony, Farsang, erdei iskola, szaktárgyi és tanulmányi versenyek. A napközis foglalkozások keretében tréfás versenyeket, mozi és színházlátogatásokat, sportversenyeket rendeznek. A tantestület minden tagja rendszeresen részt vesz szakmai és módszertani továbbképzéseken, annak érdekében, hogy megfeleljenek a mai kor elvárásainak. Az iskola minden érdeklõdõt szeretettel vár a Nyílt napra február 21-én, kedden reggel 8 órától. A leendõ elsõseik és szüleik rövidített matematika és magyar órát láthatnak, a szünetben pedig lehetõség nyílik az iskola épületeinek bejárására. Bemutatkoznak a leendõ elsõs tanítónõk is: Bálint Andrea, Kincsesné Hermann Mónika, Mezõ Ilona és Czebe Gyuláné. Az iskola elérhetõsége: Almási Utcai Általános Iskola 6900 Makó, Almási utca 52. Tel:. 62/212-681 e-mail: paja@almasi.hu, www.almasi.hu

2006. április 7. MAKÓ és TÉRSÉGE 5. Közeleg a határidõ: ingyen telek makói pároknak Sajtótájékoztatón mutatta be március 31-én dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere és Dr. Nagy Lajos, a Tulajdonosi Bizottság elnöke azokat a Velnök utcai telkeket, amelyeket az önkormányzat pályázat útján, ingyenesen ad át képzett, fiatal makói pároknak. A sajtótájékoztató apropóját a közelgõ határidõ, április 12-e adta, valamint az, hogy az önkormányzat által megbízott földmérõ épp a napokban méri ki a pályázóknak szánt telkeket. A részletes pályázati felhívást megtalálhatják lapunk elõzõ számaiban, vagy letölthetik a www.mako.hu weboldalról. Itt hasznos tippeket, és a gyakran feltett kérdésekre adott válaszokat is megtalálják. A sajtótájékoztatón megtudtuk, a fiatal párok akár most õsszel megkezdhetik az építkezést a Velnök utcai telkeken. Sikeresen pályázott a Kertvárosi Általános Iskola Sajtótájékoztatót tartott Dr. Buzás Péter polgármester és Halász Ferencné, a Kertvárosi Általános Iskola igazgatónõje március 27-én a Városházán. A téma az iskola 18 milliós pályázati sikere volt. Az utóbbi évek mérései, kutatásai azt jelzik, hogy az elsajátított tudás alkalmazásában a magyar gyerekek teljesítménye több területen (szövegértés, szövegalkotás, matematika) elmarad a kívánatostól. Az évtizedeken át alkalmazott pedagógiai, módszertani eszköztár a hatékonyság szempontjából egyre kevésbé igazolható. Nyilvánvaló, hogy a gyerekek egész iskolai pályáját, majd munkaerõ-piaci esélyeit is befolyásolja, hogy a közoktatás kezdeti szakaszában az oktatás intézményei mennyire járulnak hozzá az alapkészségeik, képességeik megfelelõ fejlesztéséhez. A fent említett területek megnyugtató szintje szükséges más tantárgyak elsajátításához is. Az élethosszig tartó tanulás képességének kialakításához nélkülözhetetlenek az olyan személyiségjegyek kialakítása, mint az önállóság, kreativitás, önkontroll, együttmûködési készség, problémamegoldás, alkalmazni tudás. A közelmúltban a magyar közoktatásban olyan programokat dolgoztak ki neves pedagógusok, oktatáskutatók, amelyek a készség és képességfejlesztést helyezik a középpontba. Most folyik ezeknek a programoknak a tesztelése, kipróbálása a TIOK intézményeiben. (TIOK Területi Iskolai és Óvodafejlesztési Központ) Ezek a programok szorosan kapcsolódnak a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerõforrás-fejlesztési Operatív Programhoz. Ezen belül került meghirdetésre 2005-ben a HEFOP 3.1.3 Felkészítés a kompetenciaalapú oktatásra pályázat. Erre pályázott az iskola; Mindenkit Illet Ékesség címmel. A sikeres pályázattal olyan eszközök kerülnek a pedagógusok kezébe, amelyek a készség és képességfejlesztõ tevékenységek gazdag tárházát nyújtják az olvasás tanításához nélkülözhetetlen alapkészségek fejlesztésétõl a szövegértés-szövegalkotás fejlesztéséig. Olyan tankönyveket használhatnak, amelyek alkalmasak az olvasásképesség különbözõ szintjein álló gyerekek azonos évfolyamon történõ differenciált fejlesztésére. A beérkezett 531 pályázat közül 361 intézmény pályázata nyert támogatást. A Kertvárosi Általános Iskolának 18 millió Ftot, az elnyerhetõ maximális összeget ítélte oda a bíráló bizottság. A támogatásból a pedagógusok olyan továbbképzéseken vesznek részt, ahol elsajátítják a kidolgozott programok alkalmazásához szükséges új ismereteket és módszereket, a digitális eszközök MAKÓ VÁROS HÍREI tanórai aktív alkalmazását. Ezen felül az iskola több mint 5 millió Ft értékben hozzájut a legmodernebb digitális eszközökhöz (multimédiás számítógépek, aktív táblák, prezentációs eszközök). A programot az 1., 5. és 7. évfolyam 1-1 osztályában vezetik be a 2006-2007-es tanévben anyanyelv, matematika, angol, történelem, tánc és dráma tantárgyakban. A tanulók a taneszközökhöz ingyen jutnak hozzá. Terveik szerint a programot és annak tapasztalatait megismertetik majd a kistérség többi általános iskolájával is. Az iskolai élet számos szintjén (tanulók, pedagógusok, környezet) új tartalmakkal, új módszerekkel lesz gazdagabb az intézmény, mely egy lépés a XXI. század iskolájának tartalmi megújulásához. Döntött a testület: ingyenes, felszerelt irodát biztosít a közszolgáltatóknak Rendkívüli képviselõ-testületi ülést tartottak Makón március 30-án, ahol a képviselõk a szolgáltatóknak nyújtott irodahelyiség sorsáról döntöttek. Mint arról már hírt adtunk, Makó Város Önkormányzata elérte, hogy a közszolgáltatók egy része visszaköltözik személyes ügyfélfogadással, cégképviselettel Makóra. Ehhez az önkormányzat irodahelyiség biztosításával járul hozzá. Mint ismeretes, tavaly nyáron a DÉGÁZ ZRt., a DÉMÁSZ Zrt. és a T-Kábel Magyarország Kft. jogelõdje, a MATÁV-Kábel Kft. is bezárta Makón az ügyfélszolgálati irodáját. Makó Város Önkormányzati Képviselõ-testülete októberi ülésén felhatalmazta Makó polgármesterét, hogy folytasson tárgyalásokat fent nevezett szolgáltatókkal az ügyfélszolgálat helyreállítására, legalább heti egy alkalommal, ha szükséges, önkormányzati ingatlan e célra történõ térítésmentes felajánlásával is. Dr. Buzás Péter tárgyalásai a DÉGÁZ Zrt.-vel, az Invitel Zrtvel és a T-Kábel Magyarország Kft.-vel már sikerrel jártak. Megtörtént az önkormányzati tulajdonban lévõ, Széchenyi tér 6. szám alatti 15 és 6 m 2 alapterületû, 2 irodából és egy 15 m 2 -es elõtérbõl álló ügyfélszolgálati iroda felújítása és berendezése, melyben a T-Kábel Magyarország Kft. március 22-én megkezdte, a DÉGÁZ Rt. pedig április 5-én kezdte meg az alábbi ügyfélfogadási idõben az ügyfelek fogadását. T-Kábel minden szerdán 8-12-ig (tel: 510-907, 510-908) DÉGÁZ Zrt. minden szerdán 8-15-ig (tel: 213-995) Az ügyfélszolgálati irodában egy-egy, a cégek által biztosított alkalmazott fogadja a hiba-, és számlázási panaszbejelentéseket, amiket telefonon és interneten továbbítanak az illetékes ügyfélszolgálati, vagy hibaelhárítási központokba. Amennyiben nem tudnak azonnali választ adni az ügyfélnek, úgy 24 órán belül telefonon tájékoztatják. Az irodában a telefonvonalat és az internet csatlakozást valamint a közüzemi szolgáltatást (világítás, fûtés, takarítás) Makó Város Önkormányzata térítésmentesen biztosítja. A szolgáltatóknak a bérlemény használata ingyenes. Mint arról hírt adtunk, az Invitel Zrt. makói partnerén, az ESC Kft-n keresztül tart cégképviseletet a Csanád vezért téren minden hónap második péntekjén (legközelebb április 14-én 8-14 óráig lesz ilyen alkalom).

6. MAKÓ és TÉRSÉGE 2006. április 7. Ismét mûvészeti szemle volt Makón OKTATÁS A Gyermekek évében, 2001-ben indult az a kezdeményezés, amely szerint érdemes mûvészeti bemutatkozási lehetõséget biztosítani valamennyi makói óvodának és iskolának. Olyan lehetõséget, mely alapján az intézmények nem tantárgyi tudásuk tekintetében mutatják meg a maguk kiválóságait. A bemutatkozás célja az, hogy milyen mûvészeti tevékenység folyik a magas színvonalú oktatási profil mellett az egyes intézményekben. A kezdeményezés nem volt hiábavaló. Kiderült, hogy az óvodától a középiskoláig valamennyi oktatási-nevelési intézménytípusban vannak tehetségek: versmondók és prózamondók, hangszeren klasszikus zenét játszók, színjátszó csoportok, néptánc iránt fogékonyak, modern táncot elõadók, énekkarok, balettet bemutatók, rock zenét megszólaltatók, akiknek repertoárja, mûsora az intézmény mûsorának részeként olyan produkciót alkotnak, amelyet gyakran nehéz az engedélyezett 20 percbe összesûríteni. Mindezeket lelkes, rengeteg ötletnek életet adó pedagógusok komponálják hatásos, színvonalas egésszé. Az eltelt hat évben bebizonyosodott, hogy a 2001- es a kezdeményezés eredményes volt. A résztvevõ intézmények, valamint a színpadra lépõ gyermekek száma folyamatosan növekedett. Az idén március 21-én és 23-án került sor a Komplex mûvészeti szemlére. A két napos rendezvényen a 11 intézmény 600 fiatalja lépett színpadra, és örvendeztette meg a nézõket magas színvonalú produkciókkal. A korábbi évekhez hasonlóan a látott mûsorblokkokat intézménytípusonként zsûri értékelte, és kiválogatta azokat a mûsorszámokat, amelyek öszszessége fogja a városnapi, április 28-i gála mûsorát alkotni. Az Almási Utcai Általános Iskola tanulói a Nox együttes zenéjére koreografált Forogj világ! címû táncot és a Lázár Ervin meséjébõl készített Döm-dö-döm címû mesejátékot fogják majd elõadni. Belvárosi Óvoda három kisgyermeke a Gyöngyöm címû verssel, valamint a Rábaközi játékokkal lép majd színpadra. A Belvárosi Általános Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény és Logopédiai Intézet tanulói a Rózsakeringõ és a Bohócok címû balettel és egy szólóhangszeres produkcióval fogják megörvendeztetni a közönséget. Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Pulitzer József Kollégium diákjai kalotaszegi táncot és latin táncot fognak bemutatni. Galamb József Szakképzõ Iskola diákjai verssel, a Rómeó és Júlia film egyik betétdalával, valamint egy Nox együttes tánckoreográfiájával lépnek majd színpadra. A József Attila Gimnázium diákjai az Öröm és könny, valamint Presser Gábor: Mindenki másként csinálja címû számot énekelik. A Pápay Endre Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Gyermekotthon és Diákotthon tanulói palotást táncolnak, valamint az Egy szoknya, egy nadrág címû film betétdalát mutatják be. A Szikszai György Református Általános Iskolából az énekkar lép fel egy dalösszeállítással, és bemutatkozik az iskola néptánccsoportja a Rábaközi játékok és táncok címû produkcióval, egy tanulójuk pedig A kis kutya címû verset fogja elõadni. A Szent István Egyházi Általános Iskola, Gimnázium, Szent Gellért Diákotthon dél-alföldi táncokat mutat be. Újvárosi Óvoda gyermekei a Kis kakas gyémánt félkrajcárja címû mesejátékot adják elõ. MAKÓ VÁROS HÍREI DÖNTÉS SZÜLETETT A REGIONÁLIS ÉS A MEGYEI TÁMOGATÁSRÓL Legfontosabb az úthálózat fejlesztése A Dél-alföldi Regionális Tanács és Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács az elmúlt héten döntött az önkormányzatok által idén beadott TRFC, TEKI és CÉDApályázatokról. Makó és a térség nyertes beruházási elképzeléseirõl tartott sajtótájékoztatót április 3-án a Városházán Marosvári Attila, a megyei közgyûlés alelnöke, dr. Buzás Péter, Makó város polgármestere, valamint Szentesi József, Perneki László, Vass Imre, Szegvári Ernõné és Dégi György, a mikrotérség-központok (Apátfalva, Csanádpalota, Földeák, Kiszombor, Pitvaros) polgármesterei. Megtudtuk, öszszességében 342 millió forintnyi támogatás érkezik a makói kistérségbe, ami 49 beruházási feladatot és több mint 400 milliós fejlesztést jelent az önkormányzatoknak. Marosvári Attila a sajtótájékoztatón elmondta, a kormány 2 milliárd forintnyi fejlesztési tõkét utalt a Dél- Alföldnek, amibõl a megye 674 milliót hozott el, ebbõl a térséget 237 millió forint illeti. Ez a több mint 11 százalék mutatja, hogy a térségi polgármesterek, az önkormányzatok jó munkát végeztek, és ez a pályázati siker az, amit meg kell tartani a következõ, uniós idõszakban is. A sajtótájékoztatón részt vevõ polgármesterek egyetértettek, a térségben az egyik legfontosabb az úthálózat fejlesztése, amelyre a kistérség az 1,3 milliárdos külön alapból 5,4 milliót hozott el - ez azt jelenti, hogy minden beadott pályázatunk nyert. Ugyancsak jelentõs tétel a hulladékgazdálkodási tervekre fordítható összeg, itt a több mint 100 milliós keretbõl a térség 13 millió forintot könyvelhet el magának. Igen fontos, hogy ezek a tervek elkészüljenek - emelték ki a sajtótájékoztató résztvevõi -, mert ezek adják a jövendõ uniós pályázatok alapját. A TRFC turisztikai alapjából még 2 millió forintot nyert a Makó és Térsége Fejlesztési Kht., ezt az összeget marketingkiadványok elkészítésére fordítják. Százmilliós nagyságrendû volt az a pénz is, amit a megyei területfejlesztési tanács osztott ki a sikeresen pályázó önkormányzatok között az elmúlt héten. A TEKI-n 74 milliót, a CÉDA-n 14,5 milliót nyertek a térség pályázatai. A nyertes pályázatok támogatásait összeadva kiderül: Makó 89 millió forintot, a térség települései összesen 141 millió forintot, térségi kihatású városi fejlesztés pedig több mint 110 millió forintot nyert el a három pályázati formában ebben az évben. Ez mindösszesen 340 millió forintnyi támogatást és több mint 400 milliós fejlesztést jelent. Az egyes önkormányzatok sikeres pályázatait lapunk következõ számaiban részletesen közli majd. Elöljáróban annyit, hogy a támogatási összegbõl egy elég jelentõs szeletet tesz ki a makói tanmedence kiegészítõ beruházásainak fejlesztése, valamint a városi szeméttelep rekultivációs tervének elkészítése, illetve a lakossági komposztáló berendezés beszerzése. A térségben elsõsorban az úthálózatot fejlesztik az önkormányzatok, valamint komoly összeget fordítanak a középületek felújítására, rendbetételére, esetleg akadálymentesítésére. Idén a TRFC pályázaton az önkormányzatokon kívül egy magáncég nyert 22 millió forintnyi támogatást: õ a pályázat szerint egy új technológiát vezet be vállalkozásába, amely több mint tíz új munkahely létesítésével is jár.

2006. április 7. MAKÓ és TÉRSÉGE 7. MAKÓ VÁROS HÍREI Pulitzer-megemlékezés Makón Makó Város Önkormányzata nevében tisztelettel hívjuk, várjuk Önt a város híres szülöttére, Pulitzer Józsefre történõ megemlékezésére április 10-én Makóra, az Uri utcához. Program: 15 óra Molnár László, a Mafla és a Szieszta fõszerkesztõjének köszöntõje Pulitzer szülõházánál. Ezután Makó Város Önkormányzata, a Mafla és a Szieszta szerkesztõsége, valamint a JAG média szakos hallgatói koszorút helyeznek el a háznál. A Csipkesor elõtti Pulitzer szobrot a helyi média képviselõi 16:15 perckor koszorúzzák meg. CSATORNAHÍRMONDÓ KÜLDÖTTGYÛLÉST TARTOTT A VÍZIKÖZMÛ TÁRSULAT Újabb lehetõségek nyíltak a részletfizetésre Küldöttgyûlést tartott március 31-én a Makó és Térsége Víziközmû Társulat a makói Városháza nagytermében. A küldöttek összehívása elsõsorban azoknak a társulati tagoknak az érdekében történt, akik nem önként, a kedvezményeket igénybe véve csatlakoztak a társulathoz. A társulat intézõbizottsága javaslatára a küldöttgyûlés végül úgy döntött, hogy bár kevésbé kedvezõ feltételekkel, de továbbra is lehetséges Lakástakarékpénztári (LTP) szerzõdéssel és részletfizetéssel teljesíteni a társulati önrészt. Ugyancsak részletfizetéses, de LTP nélküli konstrukció jött létre azoknak, akik objektív okok miatt nem tudnak LTP-szerzõdést kötni. Aküldöttgyûlésen dr. Nagy Lajos, az Intézõbizottság elnöke elmondta: a társulathoz eddig az érintettek 85 százaléka önként csatlakozott. Körülbelül 2000 ember van a térségben, aki még nem jelentkezett, hogy valamelyik módot választva, önként befizeti a társulati önrészt. Õk az úgynevezett kényszertagok. A nemfizetõktõl a társulati hozzájárulás adók módjára behajtható. Ez azonban a legvégsõ lehetõség, a társulat intézõbizottsága azon dolgozik, minél kevesebb ilyen eset forduljon elõ. Éppen ezért azon természetes személyek részére, akik még nem csatlakoztak önként a társulathoz, a küldöttgyûlés március 31- i döntése értelmében lehetségessé vált egy LTP-s és két LTP nélküli részletfizetési konstrukció. Az LTP-szerzõdést legkésõbb 2007. február 28-ig lehet megkötni természetesen egyre növekvõ öszszegû havi részletekkel annak érdekében, hogy a beruházás megkezdésekor a szükséges összeg a társulat rendelkezésére álljon. Az LTP nélküli változatok közül az elsõ a részletfizetést a beruházás megkezdéséig engedi, azaz ez év április 1-jétõl kezdõdõen legkésõbb 2007. augusztus 31-ig, egyenlõ havi részletekben. A másik, kisebb törlesztõrészletû konstrukció a társulati hitel visszafizetéséig, azaz 2011. március 31-ig ad határidõt a fizetésre. Az LTP-s konstrukcióhoz hasonlóan azok az önkormányzatok, amelyek támogatást adnak a társulati tagoknak, ennél a konstrukciónál is melléteszik az önkormányzati hozzájárulást. Az ingatlantulajdonos pedig azt vállalja, hogy az LTP-ben egyébként megképzõdõ betéti kamatot és az állami támogatást saját befizetésével pótolja. Mivel a társulati hozzájárulás értéke és a részletfizetés költsége minden érintett településen más és más, lapunk terjedelmi okokból itt nem közli részletesen a múlt pénteken elfogadott konstrukciókat. Azok a társulati tagok, akik még nem fizetik valamilyen módon a társulati hozzájárulást, a rájuk, valamint az elfogadott konstrukciókra vonatkozó pontos információkat a Makó és Térsége Víziközmû Társulatnál, a Makó, Lonovics sugárút 24. szám alatt, illetve a települési önkormányzatok polgármesteri hivatalaiban munkaidõben megkaphatják. A küldöttek az alapszabály-módosítás részeként március 31- én azt is elfogadták, hogy a társulat intézõbizottsági elnökének lehetõsége nyíljon arra, hogy egyedi elbírálást igénylõ esetekben, szociális alapon részletfizetési kedvezményt adjon a kérelmezõknek. Dr. Nagy Lajos kérésére a küldöttek azt is belefoglalták az alapszabályba, hogy ilyen részletfizetési kérelmet a nonprofit jellegû jogi személyek (tehát a vállalkozások nem) is beterjeszthessenek. MAKÓ VÁROS HÍREI Munkahelyekkel bõvít Makón a SZEFO Zrt. Huszonöt fõvel bõvül a SZEFO Zrt. Búza utcai foglalkoztatója április 3-tól - jelentette be március 31-i közös sajtótájékoztatóján dr. Buzás Péter Makó, Szegvári Ernõné Kiszombor polgármestere, valamint Kiss Sándor, a szegedi székhelyû cég vezérigazgatója. A SZEFO Zrt. és a város együttmûködése régi keletû, örömteli, hogy erre a térség is rá tud csatlakozni. Makón közel 300, speciális munkaképességû ember van, ebbõl 140-nek a SZEFO ad munkát. Kiszomboron 30 megváltozott munkaképességû dolgozó talál a cégnél munkát. Nagy szükségük van erre, hiszen az állam által biztosított jövedelembõl aligha tudnának tisztességesen megélni. Szegvári Ernõné hozzátette: a Tisza Volán Zrt. plusz segítséget nyújt a kiszombori munkavállalóknak avval, hogy vállalta, a telephely és a község között különbuszok indításával könnyíti meg az ingázást. Kiszombor polgármestere azt is elmondta, egyedül a község nem tudott volna ilyen munkát biztosítani az ott élõknek, ezért volt páratlan lehetõség, hogy a makói megváltozott munkaképességû dolgozókhoz csatlakozhattak. Cserébe Kiszombor az Búza utcai épület átalakításának költségeibõl átvállalt húsz százaléknyit. A sajtótájékoztatón elhangzott: a SZEFO Zrt. nemcsak új munkahelyeket telepít Makóra, de itteni profilját is átalakítja némiképp. Most a foglalkoztatóban különbözõ termékeket csomagolnak át a munkavállalók ipari kiszerelésbõl kiskereskedelmire. Õsztõl azonban már a piaci szereplõk számára testre szabottan, egy adott munkára képeznek ki megváltozott munkaképességû embereket. Ilyen oktatási központ egyelõre csak Szegeden van, ahol már most 3 makói tanul. A cégvezetõ ígérte, még ebben az évben megteremti Makón a tanuláshoz szükséges feltételeket. Fontos tudni, hogy a jogszabályi háttér arra sarkallja majd a 20 fõnél több embert alkalmazó cégeket, hogy munkatársai között legyen megváltozott munkaképességû is. Ha nincs ilyen, akkor jelentõs adókedvezménytõl esik el a vállalkozás. Az esélyegyenlõség megteremtése érdekében a SZEFO Zrt hamarosan az informatikai alapismereteket és idegen nyelvet tanít munkavállalóinak.

8. MAKÓ és TÉRSÉGE 2006. április 7. KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK Útmutató: a vállalkozói igazolvány kiváltásának feltételei Az egyéni vállalkozó tevékenységét az egyéni vállalkozói igazolvány birtokában kezdheti meg és az abban meghatározott tevékenység keretei között folytathatja. Egyéni vállalkozás alapítására az a belföldi természetes személy jogosult, aki cselekvõképes és nincs kizárva az egyéni vállalkozás gyakorlásából. Ha a devizajogszabályok szerint külföldinek minõsülõ külföldi állampolgárt önálló vállalkozóként gazdasági letelepedésre külön törvény feljogosít egyéni vállalkozás alapítására, ez a természetes személy is jogosult, feltéve, hogy cselekvõképes, tartózkodási engedéllyel rendelkezik és nincs kizárva az egyéni vállalkozása gyakorlásából. A vállalkozói igazolványt kérelemre az erre rendszeresített egységes formanyomtatvány kitöltésével a vállalkozó székhelye szerint illetékes, az okmányirodák kijelölésérõl és illetékességi területérõl szóló kormányrendeletben meghatározott körzetközponti feladatokat ellátó települési önkormányzat jegyzõje (továbbiakban: körzetközponti jegyzõ) adja ki. A kérelem benyújtását követõen azonnal amennyiben a vállalkozói igazolvány kiadásának feltételei fennállnak kiállításra kerül a vállalkozói igazolvány A kérelem benyújtásához szükséges iratok: 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány) 10.000 Ft államigazgatási eljárási illeték megfizetését igazoló készpénz átutalási megbízás Személyazonosító okmány (érvényes személyazonosító igazolvány vagy érvényes útlevél vagy érvényes kártyaformátumú vezetõi engedély), külföldiek esetén jövedelemszerzés céljából kiállított vízum vagy tartóz kodási engedély. Lakóhelyet igazoló okmány (2000. január 01. napja elõtt kiadott személyazonosító igazolvány vagy a személyi azonosítóról és lakcímrõl szóló hatósági igazolvány (lakcímigazolvány). Vállalkozni csak érvényes lakóhellyel rendelkezõ polgárnak lehet! Az adóazonosító jelrõl szóló hatósági bizonyítvány (adókártya) Teljes bizonyító erejû magánokiratba foglalt meghatalmazás, amennyiben nem személyesen jár el a polgár. A kérelemben szereplõ székhely és minden telephely tulajdonjogát, illetve bérleti jogát igazoló okirat (tulajdoni lap, bérleti szerzõdés, elõszerzõdés) A vállalkozó munkavégzésének módjától függõen: Diákigazolvány vagy iskolalátogatási bizonyítvány (oktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója esetén) Nyugdíjas igazolvány (nyugdíjas esetén) Munkáltatói igazolás (ha munkaviszony mellett fogja végezni az egyéni vállalkozói tevékenységet) Nem kell igazolás (heti 36 órát meghaladó munkavégzés esetén) A jogszabályban elõírt képesítés meglétét igazoló okirat eredetben Jogszabályban elõírt más hatóság engedélye, amennyiben a tevékenység folytatását jogszabály hatósági engedélyhez köti. A körzetközponti jegyzõ a kérelmezõ helyett az érintett szervezetektõl számítógépes rendszer útján közvetlenül és haladéktalanul beszerzi az egyéni vállalkozó adószám, szükség esetén adóazonosító jelét, valamint statisztikai számjelét. Az egyéni vállalkozó csak egy vállalkozói igazolványt kaphat. Az igazolvány alapján több tevékenységet folytathat és több telephelyet, fióktelephelyet tarthat fenn. A vállalkozói igazolvány kiadása csak akkor tagadható meg, ha a kérelem teljesítése jogszabályba ütközik. Nem kaphat vállalkozói igazolványt: akit gazdasági, vagyon elleni vagy a közélet tisztaságát sértõ bûncselekmény miatt jogerõsen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek ( mindaddig míg nem mentesül a büntetõítélet hátrányos jogkövetkezményei alól) akit egyéb szándékos bûncselekmény miatt egy évet meghaladó szabadságvesztésre ítéltek ( mindaddig míg nem mentesül a büntetõítélet hátrányos jogkövetkezményei alól) akit valamely foglalkozástól eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az abban megjelölt tevékenységre aki egyéb jogszabályban törvényben, törvényerejû rendeletben,vagy kormányrendeletben meghatározott, a tevékenységre elõírt foglalkozási tilalom alá esik aki gazdasági társaságnak korlátlanul felelõs tagja. Akinek a korábban kiadott vállalkozói igazolványát adó-, vám- illetve tb. tartozás miatt visszavonták, a tartozás kiegyenlítéséig Akinek adó, vám- vagy társadalombiztosítási tartozása van. A makói okmányiroda ügyfélfogadási rendje: Hétfõ 8-12 12.30-16.00 Kedd: 8-12 12.30-16.00 Szerda: 8-12.00 12.30-17.30 Csütörtök: 8-12.00 Péntek: 8-12.00 Óvodai beíratás Klárafalván Felhívjuk a klárafalvi szülõk figyelmét, hogy az óvodai beiratkozás április 10-tõl 13-ig, minden nap 7 órától 15 óráig lesz. Az új óvodások beíratásához szükséges iratok: a gyermek születési anyakönyve lakcímet igazoló kártya orvosi igazolás Továbbá a gyermek: TAJ, illetve személyi száma háziorvosa neve azok a telefonszámok, melyeken szükség esetén a szülõket értesíteni tudja az óvónõ. A már óvodába járó gyermeket is újra be kell íratni! Minden leendõ új és régi óvodást szeretettel várnak. Az apátfalvi iskola a világhálón Elkészült az apátfalvi Dózsa György ÁMK honlapja. A fejlesztés Unghváryné Kerekes Erika munkája. Természetesen az anyag összegyûjtésében, a kész munka lektorálásában és tesztelésében a tantestület több tagja is részt vett. Minderrõl azonban többet mond egy látogatás a www.apatfalva-iskola.sulinet.hu weboldalon. Próbálják ki!

2006. április 7. MAKÓ és TÉRSÉGE 9. Sikeres Egészségügyi Szûrõnapok Ferencszálláson és Klárafalván Ez évben is nagy érdeklõdés kísérte március 8-án és 9-én a Védõnõi Szolgálat és az Orvosi Rendelõ dolgozói által szervezett egészségügyi szûrõnapokat. Ferencszállás és Klárafalva összlakossága nem éri el az 1200 fõt, mégis 270 fõ vett részt a szakvizsgálatokon (ez az összlakosság 22,5%-a). A teljes körû összesítés és adatfeldolgozás még tart, de az egyes szakvizsgálatokon részt vettek száma a következõ: Szemészet: 84 fõ; Gégészet: 33 fõ; Bõrgyógyászat: 56 fõ; Onkológia: 33 fõ; Nõgyógyászat: 39 fõ; Véradás: 22 fõ; Tüdõszûrés: 270 fõ; Vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint mérés: 140 fõ; Csontsûrûség vizsgálat: 37 fõ. A szervezõk köszönetet mondanak mindenkinek, aki bármilyen formában támogatta, segítette a rendezvény lebonyolítását! A nagy érdeklõdésre tekintettel elõreláthatóan május 5-én Ferencszálláson a csontsûrûség vizsgálat, a tüdõszûrés, valamint a megyében elõször az országos rákszûrõ program keretében mûködõ onkológiai szûrõbusz is a résztvevõk rendelkezésére áll. Aki tehát nem tudott a márciusi szûrésen részt venni, nagy szeretettel várják a szervezõk május 5-én! A két község lakosságát a részletes programról a késõbbiekben még tájékoztatják. Kiszomboriak figyelmébe Az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság felhívja a figyelmüket, hogy az árvédelmi töltéseken csak érvényes töltésközlekedési engedély kiváltásával lehet közlekedni, az abban foglaltak szigorú betartása mellett. Töltésközlekedési engedélyt kell kiváltani 3500 kg össztömeget meg nem haladó jármûre. (2006-tól az állati erõvel vont jármûre és rendszám nélküli segédmotorkerékpárra is, kerékpárra azonban továbbra sem.) A 3500 kg össztömeget meghaladó jármûvel a töltésen való közlekedés tilos! A töltésközlekedési engedélyeket a kiszombori gátõrháznál, valamint az ATIKÖVIZIG Szegedi Szakaszmérnökségén (Tápé, Folyamos telep) lehet kiváltani, ára: 3.000,-Ft/db. A töltésen való közlekedést az ATIKÖVIZIG más szervek, hatóságok bevonásával rendszeresen ellenõrzi. Sikeres gyermekmunkák a víz körül A Víz világnapja alkalmából írt ki pályázatot gyerekeknek a Makó és Térsége Víziközmû Kft. A zsûrizés után a következõ diákok kaptak elismerést a cégtõl: PLAKÁT 1. korosztály 1. Szabó Bianka 2. z. osztályos (Belvárosi Általános Iskola, Bartók) Víz mint energiaforrás címû munkája. 2. Szilágyi Márta 2. z. osztályos (Belvárosi Általános Iskola Bartók Víztorony címû munkája 3. Fehér Rebeka 2.b. osztályos Kiszombor Tanár: Kovács Kitti Kócsó Beatrix, Tanár: Arany Márta Különdíj: Bürgés Miklós 1.z. Belvárosi Általános Iskola Bartók Borók Veronika 1.z. Belvárosi Általános Iskola Bartók 2. korosztály 1. Nagy Viktor 4.z. (Belvárosi Általános Iskola Bartók) 2. Szikszai György Református Általános Iskola 3. osztály (30 fõ). Felkészítõ : Zsiga Etelka tanító 3. Filipkó Viktória 4.o. (Királyhegyes) A víz ad színt a világnak. Tanár: Borsosné Szabó Ilona Különdíj: Kondrát Debóra 4.z. (Belvárosi Általános Iskola Bartók) Kell a víz ; Kardos Vivien 3.a. Élet a TÉRSÉGI HÍRMONDÓ tengerben. Címû munkája. Felkészítõ: Bálint Andrea 3. korosztály 1. Albert Gábor 6.o. (Királyhegyes) Vigyázz a vízre. Tanár: Molnárné Bárdi Andrea 2. Mûhelyi Marietta 6.o. A fürdõszoba. (JAG) 3. Jakab Ivett 6.o. (Csanádpalota) Tanár: Kovács Krisztina Különdíj: Tóth Tamás - Pap Bernadett (Csanádpalota Dér István Általános Iskola, tanár: Schüssler István), Baranyi Tímea 8.o. JAG. MESEILLUSZTRÁCIÓ 3-4.osztályosok 1. Szimán János-Hajdú Máté 3. o. A hangya és a galamb. 2. Mátó Gergõ (Királyhegyes) A három kismalac 3. Paku Sándor 4.o. Sziklából vizet fakaszt. Czene Imre 3.o. Belvárosi Bartók Megfáradt ember. 5-6. o. 1. Balogh Vígh Fanny 6z. 2. Mucsi Anna 6.o. 3. Lakatos Bálint 5.z. 4. Suhajda Nikolett 6.o Tanár: Molnárné Bárdi Andrea, Waslavszki Gyöngyi Különdíj: Tézsla Zsófia 6.o. Jenei Kristóf 6.o. 7-8. osztály 1. Horváth Noémi 7.o. 2. Perneki Magdolna 7.o. Királyhegyes (Tanár: Molnárné Bárdi Andrea, Waslavszki Gyöngyi) 4. Hajdu Márton 7z Meseírás A következõ meseíró diákokat ismerte el a cég zsûrije. Schmidt Mónika 3.o. (Ferencszállási Iskola, Tanár: Hõsné Kardos Erika) A papagáj butasága címû meséje, Kardos Vivien 3/a. (Almási utcai Iskola, Tanár: Bálint Andrea) A piros szemüvegû Bandi bohóc és a Védjük a természetet. Címû meséje, Borbély Kamilla 4. o. (Bartók Iskola, Tanár: Raffai Erzsébet) Az élet vize címû meséje, Árva Bettina 4. z.. (Bartók Iskola, Tanár: Raffai Erzsébet) Az eltûnt vízesés címû meséje. Tóth Márk 5.b. (Almási utcai Általános Iskola, Tanár Kincses Tímea) A víz megmentése címû meséje, Márton Anna 7/a. (Kiszombor, tanár: Endrész Erzsébet) Sebes és Lusta találkozása címû meséje. A díjazottaknak gratulálunk! Kilenc település vidékfejlesztési sikere Korábban már hírt adtunk arról, hogy egy kilenc települést összefogó akciócsoport adott be közös pályázatot a helyi vidékfejlesztés céljából az Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) LEADER+ programjára. A Maros-völgyi Akciócsoport tagjai: Deszk, Ferencszállás, Földeák, Kiszombor (vezetõ), Klárafalva, Kübekháza, Makó, Maroslele és Óföldeák - eredményes pályázatával 100 millió forint keretösszeg feletti rendelkezési jogosultságot szerzett, így a vidékfejlesztési terv 2008. augusztus 31-ig történõ végrehajtásával a kilenc település civil, vállalkozói és önkormányzati szférája részére nyújthat majd támogatást. A program intézkedései három alapvetõ részt alkotnak. Az elsõ fejezet a mezõgazdaság termékszerkezetének bizonyos mértékû szerkezetátalakítását célozza, fõként a termékcsoportok terén. A második intézkedés a fiatalok letelepedés ösztönzését fogja segíteni, míg a harmadik az élhetõbb környezet feltételeinek megteremtését segíti a térségi marketing és a rendezvények támogatásával, illetve ifjúsági szálláshelyfejlesztéssel. Az bizonyos, hogy három évre, kilenc településre mérve a 100 millió forintból nem lehet minden területen teljes átalakítást elérni, de egy modellprogram véghezvitele reális célként értékelendõ ezzel is gyarapítva a kilenc település munkáját.

10. MAKÓ és TÉRSÉGE 2006. április 7. Országgyûlési választások 2006. Az országgyûlési képviselõ választás kétfordulós, az elsõ fordulójának napja: április 9-e (vasárnap). A szavazókörökben reggel 6 órától este 19 óráig lehet szavazni. A szavazóhelyiségeket 6 órakor nyitják ki a szavazatszámláló bizottságok és este 19 órakor zárják be. Szavazni kizárólag személyesen, csak a választópolgár lakóhelye szerint kijelölt szavazóhelyiségben az Értesítõn feltüntetett helyen lehet. Kivételként a mozgásában gátolt választópolgár kérésére a szavazatszámláló bizottság tagjai felkeresik mozgó urnával, ez azonban csak a szavazókörön belül lehetséges. Igazolás birtokában a város bármelyik szavazókörében szavazhatnak a választópolgárok. A településszintû lakcímmel rendelkezõk azonban csak a kijelölt, 1. számú szavazókörben kivétel Csanádpalota, ahol a 3. sz. adhatják le szavazatukat. Az egyes szavazókörökben azok a választópolgárok szavazhatnak, akik a szavazókör választói névjegyzékében szerepelnek. A névjegyzékbe a szavazatszámláló bizottság az igazolással rendelkezõ választópolgárokat, továbbá azokat veszi fel, akik igazolják, hogy a lakcímûk a szavazókör területén van. A szavazást megelõzõen a bizottság azonosítja a választópolgárt, a személyazonosság és a lakcím megállapítására szolgáló érvényes igazolvány alapján. A személyazonosság más módon történõ igazolását személyes ismeretség, érvénytelen igazolvány nem fogadhatja el a bizottság. A választópolgár a személyazonosságát és a lakcímét a következõ érvényes igazolványok bemutatásával igazolhatja: a lakcím igazolására alkalmazható érvényes személyazonosító igazolvánnyal, érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy érvényes útlevéllel, vagy 2001. január 1-jét követõen kiállított érvényes vezetõi engedéllyel és az elsõ fordulót megelõzõen bejelentett lakcímet tartalmazó érvényes lakcímigazolvánnyal, vagy a második fordulóban a szavazásra szolgáló lakcímigazolással igazolja. A szavazatszámláló bizottság visszautasítja azt a polgárt, aki nem szerepel a névjegyzéken és igazolással sem rendelkezik, továbbá azt is, aki nem tudja személyazonosságát vagy lakcímét megfelelõen igazolni. Ha nincs akadálya a szavazásnak, a szavazatszámláló bizottság két szavazólapot ad át a választópolgárnak: az egyik szavazólap az egyéni jelöltre, a másik szavazólap a területi listára történõ szavazásra szolgál. A bizottság a szavazólapot a választópolgár jelenlétében bélyegzõlenyomattal látja el. A makói székhelyû 7. számú országgyûlési egyéni választókerületben amelyhez 16 település tartozik az egyéni szavazólapon ABC sorrendben 6 egyéni képviselõ jelölt neve, valamint jelölõszervezet neve (rövidített neve), jelképe szerepel: Angyal Alpár ZÖLDEK PÁRTJA; Dr. Buzás Péter MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT; Dr. Kocsis Ernõ CENTRUM Összefogás Magyarországért; Dr. Martonosi György FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség, KERESZTÉNY- DEMOKRATA NÉPPÁRT; Dr. Siket István SZABAD DEMOK- RATÁK SZÖVETSÉGE A MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT; Szabó Jenõné MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT A területi listás szavazólapon kisorsolt sorrendben 8 párt mint jelölõszervezet neve (rövid neve), emblémája, alatta a jelölõszervezet által megadott sorrendben a listán induló jelöltek közül 5 jelölt neve van feltüntetve: 1. MAGYAR SZOCIALISTA PÁRT; 2. MAGYAR KOMMUNISTA MUNKÁSPÁRT; 3. MA- GYAR DEMOKRATA FÓRUM; 4. MIÉP- Jobbik a Harmadik VÁLASZTÁS Út; 5. FIDESZ -Magyar Polgári Szövetség - KERESZTÉNYDE- MOKRATA NÉPPÁRT; 6. ZÖLDEK PÁRTJA; 7.SZABAD DE- MOKRATÁK SZÖVETSÉGE - A MAGYAR LIBERÁLIS PÁRT; 8. CENTRUM Összefogás Magyarországért A szavazólap átvételét a névjegyzéken saját kezû aláírással igazolja a választópolgár, majd a szavazófülkébe vonul és kitölti a szavazólapokat. Az írásképtelen választópolgár helyett a bizottság két tagja írja alá a névjegyzéket. Ha a választópolgár nem tud olvasni, illetõleg testi fogyatékossága vagy valamely más ok akadályozza a szavazásban, akkor más választópolgár ennek hiányában a bizottság két tagjának segítségét igénybe veheti. A szavazóhelyiségben szavazófülke került kialakításra, amely biztosítja a szavazás titkosságát, azonban használata nem kötelezõ, használata alatt azonban csak a szavazó tartózkodhat a fülkében. A szavazófülkében megfelelõ módon rögzített toll kerül elhelyezésre a szavazáshoz. A szavazóhelyiségben a választópolgárok csak a szavazáshoz szükséges idõtartamig tartózkodhatnak. Érvényesen szavazni csak a hivatalos szavazólapon szerepelõ jelöltre, listára lehet. A jelöltre, illetve listára szavazni a jelölt neve melletti, illetõleg a lista neve alatti körbe tollal írt két, egymást metszõ vonallal lehet. (X;+ jellel). A szavazólap érvénytelen, ha nincs ellátva hivatalos bélyegzõlenyomattal, ha a törvényben meghatározottnál több szavazatot tartalmaz. A szavazat érvénytelen, ha érvénytelen szavazólapon adták le, amelyet nem a jelölt neve mellett, illetve jelölõszervezet neve alatti körbe írt egymás metszõ két vonallal adták le. A szavazat érvényességét nem érinti, ha egyéb feltételeknek megfelel, ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, a jelöltek sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét kihúzták, illetve nevet hozzáírtak a választópolgárok. Ha az urnába dobás elõtt jelzi, hogy a szavazólap kitöltését elrontotta, azt egyszer kicseréli a bizottság. A választópolgár a szavazólapot borítékba teszi, és a bizottság elõtt urnába helyezi. Az Országos Választási Bizottság állásfoglalást adott ki a szavazólapok szavazóhelyiségen kívülre vitelérõl, amely sérti a jóhiszemû és rendeltetésszerû joggyakorlás elvét, alkalmat adhat akár választási csalás elkövetésére, megakadályozása a választások tisztaságához fûzõdõ közérdek. A szavazólap olyan közokirat, amelynek rendeltetése a választópolgárok választói akaratának megjelenítése. A szavazólap nem rendeltetésszerû felhasználása a választások titkosságának alkotmányos követelményét is sértheti. Az OVB ugyancsak állást foglalt a korábban kiadott 19/2002.(IV.18.) állásfoglalás elvi megállapításait továbbra is irányadónak tekintve az adatrögzítõ és adathordozó-eszközök használatával kapcsolatosan a szavazatszámláló bizottságokban. Az állásfoglalás szerint a választási eljárási törvény nem tiltja azt, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjai a szavazás idõtartama alatt ilyen eszközöket maguknál tartsanak, de megtiltja ezek használatát. A választási eljárási törvény a választási eljárás nyilvánosságának elvét több helyen biztosítja. A törvény és a végrehajtási rendelete egyaránt tartalmaz információszolgáltatási szabályokat. Többek között a választási irodák a szavazás napján a választás befejezése elõtt a szavazók számáról és arányáról tájékoztatást adhatnak. A törvényben rögzített tilalomból, valamint a fentiekbõl következõen a szavazatszámláló bizottság tagjai sem a szavazók számáról, sem arányáról, sem a szavazás menetének egyéb kérdéseirõl nem szolgáltathatnak ki információt. Ez a tilalom a szavazás idõtartamára vonatkozik A szavazatszámláló bizottság a szavazóhelyiséget 19 órakor zárja be. Azok a választópolgárok, aki a szavazóhelyiségen vagy annak elõterében tartózkodnak, még szavazhatnak Ezután a sza-

2006. április 7. MAKÓ és TÉRSÉGE 11. VÁLASZTÁS vazatszámláló bizottság a szavazást lezárja, ezt követõen szavazatot nem fogad el. KAMPÁNYCSEND A kampánycsend a szavazást megelõzõ napon 8-án, szombaton 0 órától a szavazás befejezéséig tart, ezen idõszak alatt választási kampány tevékenységet folytatni tilos. A választási eljárási törvény szerint a kampánycsend megsértésének minõsül a választópolgárok választói akaratának befolyásolása. A törvény meghatároz néhány, legjellemzõbb magatartást, amelyek a kampánycsend megsértésének minõsülnek. Így különösen a választópolgárok számára a jelölt vagy a jelölõ szervezet által ingyenesen juttatott szolgáltatás (szavazásra történõ szervezett szállítás, étel-ital adása) pártjelvények, zászlók, pártszimbólumok, a jelölt fényképét vagy nevét tartalmazó tárgyak osztogatása, választási plakát elhelyezése, a választói akarat befolyásolására alkalmas információk szolgáltatása elektronikus vagy más úton. A felsorolás csak példálódzó, a jogszabályban nem említett, de a választói akarat befolyásolására egyébként alkalmas másfajta magatartással is megvalósítható a kampánycsend sértés. A kampánycsend megsértésének minõsül az OVB 11/1998.(V.18.) állásfoglalása szerint ha annak beállta után bármely elektronikus vagy írott médium a választással összefüggésbe hozható személyt vagy pártot említ vagy szerepeltet. Ez irányadó a korábban felvett programok ismétlésére is. Az OVB - 6/2006.(III.9.) állásfoglalásában foglaltak szerint nem valósul meg, kampánycsend sérelme, ha annak beálltát megelõzõen megjelent, a választói akarat befolyásolására alkalmas információkat tartalmazó sajtótermékek a kampánycsend idején addigi terjesztési helyükön, a kampánycsend beálltát megelõzõ feltételekkel továbbra is megvásárolhatók. A kampánycsend megsértését jelenti viszont, ha az írott sajtótermék terjesztésének kezdete a kampánycsend napja. KÖZVÉLEMÉNYKUTATÁS Törvény szerint a szavazást megelõzõ nyolcadik naptól a szavazás befejezéséig a választásokkal kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét nem szabad nyilvánosságra hozni. A fenti napot követõen folytatott kutatás eredményét a szavazó urnák lezárását követõen hozható nyilvánosságra. Az eljárási törvény szerint a szavazás napján végzett közvélemény-kutatás csak névtelen lehet, és az önkéntességen alapulhat. További korlátozása a törvénynek, hogy a közvélemény-kutatók abba az épületbe, amelyben a szavazóhelyiség van, nem léphetnek be, a választópolgárokat semmilyen módon nem zaklathatják, csak a szavazóhelyiségbõl kilépõket kérdezhetik meg. Az OVB 11/2006.(III.30.) állásfoglalás szerint a törvény az úgynevezett exit-poll módszerrel végzett közvélemény-kutatásokra vonatkozó garanciális jellegû korlátozásokat tartalmazza. Nem tiltja a szavazás napján más módszerrel végzett közvélemény-kutatás folytatását, feltéve a törvényi korlátok között folyik, és azok eredményét legkorábban a szavazás lezárása után hozzák nyilvánosságra. SZAVAZÓKÖRI ÉS VÁLASZTÓKERÜLETI VÁLASZTÁSI EREDMÉNY ELLENI JOGORVOSLAT A szavazóköri eredmény és a választókerület választási eredménye ellen csak együttesen nyújtható be fellebbezés. A választási bizottság választási eredményt megállapító döntése ellen a fellebbezést, úgy kell benyújtani, hogy az legkésõbb a választási bizottság döntését követõ napon megérkezzen. A fellebbezésrõl a választási bizottság, vagy a bíróság legkésõbb a beérkezést követõ napon dönt. A határidõ jogvesztõ, kimentésre a törvény nem ad lehetõséget. VÁLASZTÁSI EREDMÉNY NYILVÁNOSSÁGA, MEGTEKINTÉSE A szavazatszámláló bizottság és a választási bizottság kérésükre az egyéni és a területi listás adatlapok, valamint szavazóköri, választókerületi választási eredmény jegyzõkönyv egy-egy másolati példányát átadja a jelöltek, jelölõszervezetek jelen lévõ képviselõinek. A választási iroda a szavazóköri eredmény jegyzõkönyvek, valamint a választókerületi választási eredmény jegyzõkönyv példányainak megtekintését a szavazást követõ 3. napon át biztosítja. A jegyzõkönyvekbe a Választási Információs Szolgálatnál, a Polgármesteri Hivatal I. emeleti 109. sz. hivatali helyiségében (Makó, Széchenyi tér 22.) tekinthetõ be. A választási iroda ugyancsak biztosítja a www.mako.hu honlapon az elõzetes, várható szavazóköri eredményeket, valamint a választókerületi választási eredmény adatainak megtekintését. Virágos szakképzések A makói Galamb József Szakképzõ Iskola a 2006/2007-es tanévtõl (vagy 2006 szeptembertõl) dísznövénytermesztõ és Virágkötõ OKJ képzést indít nappali tagozaton. A képzési idõ 2 év, feltétel a 10. osztály elvégzése és maximum 21. betöltött életév. Jelentkezni lehet Ferenczi Imre igazgatóhelyettesnél. Galambosok sikerei A makói Galamb József Szakképzõ Iskola tanulói a 2005/2006. tanévi országos tanulmányi versenyeken az alábbi eredményeket érték el: Szakmai Tantárgyi Komplex Verseny országos döntõ Géprajz-gépelemek: III. hely: Kallós Zoltán, V.hely Szíjjártó Alex. Minkét versenyzõ mûszaki rajzoló szakképesítést szerzett. Felkészítõ tanár: Sisák Tibor. Országos döntõbe került CNC-programozásból: Jakus István. Felkészítõ tanár: Kelemen Zoltán. Szakmai Kiváló Tanulója Országos Verseny döntõbe került fémforgácsoló szakmából Nagy-György Attila. Felkészítõ tanár: Kelemen Zoltán, Szabó János.; Géplakatos szakmából: Bodré András. Felkészítõ tanár: Nagy András, Matuszka István. Szakmai Érettségi Tantárgyi Verseny országos döntõbe jutott: Mezõgazdasági alapozó ismeretek: Gémes Tünde, Bárdos András, Szilágyi László, Vér Attila. Felkészítõ tanár: Keresztúri Istvánné. Országos Szakmai Tanulmányi Versenyben indult Mezõgazdasági áruforgalmazó technikusként: Holcz Gabriella, Kovács Julianna, Selmeczi Nikoletta, Török Dénes. Felkészítõ tanár: Dr. Kiss Zsuzsanna. Mezõgazdasági gépésztechnikusként: Kádár Róbert, Szijjártó Alex. Felkészítõ tanár: Kovács Károly. A Megyei Sakk Diákolimpia csapatverseny II. helyét is megszerezték az iskola diákjia: Vass Szabolcs, Vass Zoltán, Panyor Tamás. Sikerrel szerepelt a Szabadföld Kupa Országos Egyéni Diák Sakkolimpiai Bajnokság országos döntõjén: Vass Szabolcs. Felkészítõ tanár: Vigh Attila. Gratulálunk!

12. MAKÓ és TÉRSÉGE 2006. április 7. KÖZÉRDEKÛ INFORMÁCIÓK ADÓFIGYELÕ Április 12.: Az elõzõ havi kifizetésekbõl a munkáltató által levont jövedelemadó elõleg, a kifizetõ által levont jövedelemadó és jövedelemadó elõleg befizetése. A magánszemély, az egyéni vállalkozó, a mezõgazdasági õstermelõ jövedelemadó elõlegének befizetése. Az átalányadó vagy tételes átalányadó elõleg, a kifizetõ által levont osztalékadó, a kifizetõ által külföldi személytõl levont adó befizetése. A kifizetõ által a termõföld bérbeadási jövedelembõl levont adó, illetve a termõföld bérbeadási jövedelembõl a magánszemély által fizetendõ adó befizetése a helyi önkormányzathoz. A munkáltató és a kifizetõ által levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, valamint a munkáltató és a kifizetõ társadalombiztosítási járulékának, a társas vállalkozás baleseti járulékának, egyéni vállalkozó egészségbiztosítási, nyugdíj és társadalombiztosítási járulékának, valamint a kiegészítõ tevékenységet folytató egyéni vállalkozó baleseti járulékának befizetése. A munkáltató, a kifizetõ és a magánszemély tételes, illetve százalékos mértékû egészségügyi hozzájárulásának befizetése. EVA elõleg befizetése. Egyszerûsített közteherviselési hozzájárulás (EKHO) és az üzemben tartási díj befizetése. Munkaadói, munkavállalói és vállalkozói járulék befizetése. A társasház adóelõlegének befizetése. Nem biztosított belföldi személy egészségbiztosítási járulékának befizetése. Havi, illetve évközi bevallásra kötelezettek elõzõ havi, illetve elõzõ negyedévi adójának befizetése, ideértve az EKHO-t és az üzemben tartási díjat; évközi adózók esetén az egészségügyi hozzájárulást és a járulékokat is. Április 17.: A havonta beszedett idegenforgalmi adó bevallása és befizetése a helyi önkormányzathoz. Adatszolgáltatás a költségvetési támogatás igénybevételéhez felhasználható igazolások kiadásáról. FOGÁSZATI ÜGYELET A hétvégén, azaz április 8-án és 9-én (szombaton és vasárnap) a fogorvosi ügyelet a Justh Gyula utcai fogorvosi rendelõben 8-tól 11 óráig lesz. GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET A Makón ügyeleti szolgálatot adó gyógyszertárak sorrendje a következõ: április 9-ig Kígyó Gyógyszertár (Széchenyi tér 8)); április 3-10-16. között Korzó Gyógyszertár (Széchenyi tér 25). ANYAKÖNYVI HÍREK Született: Benke Lászlónak és Kaskötõ Erikának (Návay L. tér 10.) Zsófia, Ferenczi Zoltánnak és Gruber Anitának (Maroslele, Vásárhelyi u. 70.) Sebastian Zoltán, Bogáromi Attilának és Nagy Ibolyának (Klárafalva, Felszabadulás u. 99.) Vivien Adrienn, Hegyes Sándor Józsefnek és Farkas Piroskának (Csanádpalota, Szent István u. 90.) Piroska Ivett nevû gyermeke. Elhunyt: Kovács Ferenc (Ferencszállás), Papós István (Ferencszállás), Forgács János (Csanádpalota), Schummer Ferenc (Pitvaros). Sebõk Györgyné Varró Margit (Maroslele), Kereszturi Mihályné Sarró Apjok Erzsébet (Apátfalva), Patócs István László (Kiszombor). Barna Józsefné Szõke Anna (Maroslele), Ágoston Árpád (Maroslele), valamint Csizmadia Imréné Börcsök Julianna, Jenei Péter, Háló Istvánné Somogyi Aranka, Farkas Gyula István, Turányi József, Kiss András, Nagy Dánielné Juhász Ilona, Marczika László András, Kovács István, Balázs Etelka, Szénási Sándorné Szentpéteri Juliánna Piroska, Jó Sándor és Kádár Dezsõ makói lakosok. GAZDIT KERESÜNK A gyepmesteri telepen 6 keverék kutya található, ebbõl 2 fiatalabb. Az ebek reménykedve várják régi vagy leendõ új gazdáikat munkaidõben, hétfõtõl péntekig 7-15 óra között. Mivel két hét után elaltatják az ebeket, kérjük, ha tud, minél hamarabb segítsen rajtuk! A gyepmester tel. száma: 06-30/458-35- 56. A gyepmesteri telep az állati tetemeket ingyen átveszi, de a háztartási szemetet kérjük ne vigyék a telepre, mert az kommunális hulladék! Több egészséges és szép kutya várja reménykedve leendõ gazdáját a Makói Természetvédõ és Állatvédõ Egyesületnél (telefon: 30/850-23-21, naponta 15 és 18 óra között.). Ebzárlat Makó város közigazgatási területére április 13-tól május 4-ig határozatában a kerületi fõállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelt el. Az önkormányzat törvény alapján a rókaimmunizálás kezdetéig köteles gondoskodni a kóbor ebek befogásáról. A határozat értelmében minden kutyát és macskát a tartás helyén elzárva vagy megkötve úgy kell tartani, hogy emberrel ne érintkezhessenek (zárt udvarban, ha onnan nem szökhet el az állat, a megkötés nem szükséges). A kutyát csak pórázon vezetve és szájkosárral lehet sétáltatni. Az ebzárlat idején a szabadon talált kutya és macska kártalanítás mellõzésével befogható és leölhetõ. A fenti rendelkezések alól mentesek a vadászebek, a fegyveres erõk és a fegyveres testületek hivatásos kutyái. Focieredmények U/13. A MUFC Emléktornát rendezett a tragikusan elhunyt fiatal labdarúgók és edzõjük emlékére. Meghívottként két szerbiai, azonos korosztályú csapattal egészült ki a szokásos csapat, így vált nemzetközivé a torna. A verseny színvonalas, küzdelmes, harcos volt. Végeredménye: I. Makó MUFC, edzõ: Bárány Mihály, II. Hódmezõvásárhely FC, III. Ada, Szerbia- Montenegro, IV. Becsej, Szerbia- Montenegro. NBII. Makó FC-Karcag 3-0. Góllövõ: Bány, Hadár, Varga, edzõ: Takács Zoltán. Jó rajtot vett a város legmagasabb osztályban játszó együttese. Budafok - Makó FC 2-3. Értékes pontokat hoztunk idegenbõl. Góllövõk: Hadár, Kulacsik, edzõ Takács Zoltán Megyei I. osztály: FK-Spartacus- Kistelek 2:1, góllövõk: Szilvási, Galambosi, edzõ: Botlik Róbert. ifi FK- Spartacus-Kistelek 0:2, edzõ: Madránszki Zoltán. Sándorfalva-FK-Spartacus 3:1, góllövõ: Kacsner, edzõ: Madránszki Z. FK- Spartacus-Csanádpalota 3:0, góllövõk: Szabó N. 2, Szabó L. 1, edzõ: Botlik Róbert. ifi Sándorfalva-FK-Spartacus 3:1, góllövõ: Kacsner, edzõ: Madránszki Zoltán. FK- Spartacus-Csanádpalota 3:0, góllövõk: Szabó N. 2, Szabó L. 1, edzõ: Botlik Róbert. ifi FK-Spartacus-Csanádpalota 0:2. Asotthalom - FK. Makó Spartacus 2:0, edzõ Botlik Róbert. Ifi Ásotthalom - Fk Spartacus 9:0, edzõ: Madránszki Zoltán. U/13. Békéscsaba "C"-Makó FC 0:0, edzõ: Bárány Mihály. U/15. Békéscsaba "C"-Makó FC 3:5, góllövõk: Csák 2, Görbe 2, Szabó N.; Békéscsaba - Makó FC 1:0 U/17. Tisza-Volán-Makó FC 5:0. Makó FC - Debrecen 1:6, Góllövõ: Kálmán. U/19. Tisza-Volán-Makó FC 3:2, góllövõ: Bakos T. 2, edzõ: Méhes Tibor. Makó FC - Debrecen 1:0, Góllövõ: Faragó. edzõ: Méhes Tibor. Békéscsaba - Makó FC 1:2, Góllövõ Gruber, Bress, edzõ Vigh Attila. U/17. Makó FC-Orosháza 0:4. U/19. Makó FC- Orosháza 6:1, góllövõk: Bakos T. 2, Faragó 2, Biró 1, Fejes 1. U/17.; Nyíregyháza-Makó FC 1:1. U/19. Nyíregyháza-Makó FC 0:3, góllövõk: Bíró 1, Bischoff 1, Kothenc 1, edzõ: Méhes Tibor. U/13. Makó FC- Fortuna 5:1, Szalkai 1, Szabó N. 2, Görbe Á. 2, edzõ: Bárány Mihály. U/15. Makó FC-Fortuna 1:1, góllövõ: Csák Z., edzõ: Vígh Attila. MAKÓ ÉS TÉRSÉGE KIADJA: A MAKÓI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA FELELÕS KIADÓ: A MAKÓI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA SZERKESZTÕSÉG: 6900 MAKÓ, SZÉCHENYI TÉR 22., TELEFON: 62/511-800 INGYENES ZÖLD SZÁM: 06-80/820-039 FELELÕS SZERKESZTÕ: DR. BÁNFI MARGIT JEGYZÕ ISSN 1787-2057 NYOMÁS: MAKÓI NYOMDA KÉZBESÍTI: MAGYAR POSTA RT. www.makoterseg.hu, info@mako.hu