Új kiadás Pál levele az efezusiakhoz

Hasonló dokumentumok
Új kiadás János első levele

Új kiadás Pál második levele a thesszalonikaiakhoz

Drága Gyülekezet! június 15. Mandabokor, Kálmánháza, Felsősima Istentisztelet. 3 Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki

Új kiadás Pál első levele a thesszalonikaiakhoz

Bevezetés. Imádság az idei karácsony teljességéért

Vajon Isten tényleg az életemben van, ha mellette döntöttem?

Tanítás a gyülekezetről

Új kiadás Pál levele a kolosséiakhoz

33. GYÜLEKEZETI TISZTSÉGVISELŐ IKTATÁSA

Bibliai tanítás a részegségről

Hit és cselekedetek. Törvénykezés vagy engedelmesség? Üdvösség érdemek alapján vagy kegyelemből?

SZENT BERNÁT APÁT ESTI DICSÉRET

Tanítás a házasságról

Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és az Ige Isten volt.

Megtanulni megbocsátani

ÉVKÖZI IDİ ESTI DICSÉRET

Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI HARMADIK FOKOZAT:

11. Esketési alapigék

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett

ELŐSZÓ Pál apostol igehirdetése 7

1 ÚRVACSORA(ÉNEKESKÖNYV) ÚRVACSORA

Magyar. Amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek a föld végső határáig. (vö. ApCsel 1,8)

nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk

A konfirmációi vizsga felépítése GYÜLEKEZETI ÉNEK BEVEZETÉS VIZSGA ZÁRÓSZÓ BEFEJEZÉS MIATYÁNK ÁLDÁS

2 A hívők egysége a tanításban

BIBLIA ÉS GYÜLEKEZET november A Biblia Szövetség Egyesület folyóirata XXVIII. évfolyam 3-4. szám

Ő ADOTT, ÉN IS ADNI AKAROK EFÉZUS

Csak az Isten kegyelme segíthet

PÁL LEVELE A KOLOSSÉIAKHOZ 1. FEJEZET

Tartalomjegyzék. Bevezetés 5 1. Hálaadás 9 2. Dicsőítés Imádás 43 IMÁK ÉS MEGVALLÁSOK

Hívek: Uram segíts meg engem. (mindenki mélyen meghajolva)

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Legyenek eggyé kezedben

Új kiadás Pál levele a filippiekhez

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Krisztusba öltözve Az égbõl egyszerre nagy fényesség vette körül kinyitotta a szemét, de nem látott. Három napig nem látott (Apcsel 9,

Arcodat keresem, Uram!

ÉVKÖZI IDŐ II. HÉT: PÉNTEK REGGELI DICSÉRET. Ez azonban elmarad, ha az Imádságra hívás közvetlenül az imaóra előtt van.

Pozitív intézményi légkör

PÁL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ

AZ ÚRNAP DÉLELÕTTI ISTENTISZTELET

JÚLIUS 1. hétfı. Téma: HŐSÉG

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Az egyedülállóság, a párválasztás és a házasság misztériuma

Tanuljunk imádkozni ADUNARE

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

A tanévzáró istentisztelet felépítése

Alaptanítások 6. rész Krisztus ítélete Miről szól az örök ítélet?

V. Istenem, jöjj segítségemre! F. Uram, segíts meg engem! Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.

1Jn. 4,10 Ez a szeretet, és nem az, ahogy mi szeretjük Istent, hanem az, hogy ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért.

MEGELÉGEDETTSÉG. Drágakövek Abdu l-bahá szavaiból

Mennyből az angyal. Pásztorok, pásztorok. 2. Istennek Fia, aki születet t Jászolban, jászolban, ő lesz tinéktek Üdvözítőtök Valóban, valóban.

PÁL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

Bibliaismereti alapok

32. EGYHÁZKERÜLETI, EGYHÁZMEGYEI FELÜGYELŐ IKTATÁSA FELÉPÍTÉS

1. A vasárnapi istentisztelet 2. A mindennapi istentisztelet

A megváltás története, I. rész

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Egy gazdagon megáldott lélek-aratás egy iszlám országban

Istentiszteleti rend

PÁL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett Könnyelműen vagy felelősségteljesen a hétköznapokban?

46. LELKÉSZLAKÁS MEGÁLDÁSA

A Raffay-Prõhle Agendák szerinti istentiszteleti rendek kiegészítése

MAGYAR ESKETÉSI SZERTARTÁS

2015. március 1. Varga László Ottó

A Krisztus-dicséret felépítése

24. ÁLDÁSOK. az ordinációhoz, valamint a püspöki szolgálatba indításhoz

A BOLDOGSÁGOS SZŰZ MÁRIA, AZ EGYHÁZ ANYJA

Isten Nagy Terve. 3 rész: AZ ISTEN ÁLTAL VÁLASZTOTT HELYE AZ IMÁDATNAK

A MISE RENDJE MAGYARUL

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

BIBLIA-TANULMÁNYOK 2014/3. Jézus. tanításai BIK KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, 2014

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. REGGELI IMÁDSÁG

JELLEMZŐ GONDOLKODÁS MÓDOK

valamint az Irgalmasság órája, Irgalmasság rózsafüzére és Irgalmasság litániája

1. Isten tökéletes személye

A kegyelem Abonyi Sándor (A kegyelem, a törvény, a hit és a cselekedetek kapcsolata)

Új kiadás Péter első levele

Bibliaismereti alapok

ADVENT ESTI DICSÉRET

Gyermekimák. mű a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár (PPEK) a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza állományában.

Pap: Keresztszülők! Megígéritek-e, hogy támogatjátok e gyermek szüleit vállalt kötelességük teljesítésében?

interperszonális másokra és a hozzájuk fűződő kapcsolatainkra vonatkozik. S megint más részük alapvetően társadalmi jellegű közösségeinkhez és

Isten felméri Ábrahám szeretetét

Hittan tanmenet 4. osztály

AZ ÚRVACSORA SÁKRAMENTUMA

Mit keresitek az élőt a holtak között

Hit Gyülekezete Hitvallása

A Biblia gyermekeknek bemutatja. Jézus, a nagy Mester

A kegyelem árad 193 A mélyből Hozzád száll szavam 101 A nap bíborban áll 50 A sötétség szűnni kezd már 181 A szívemet átadom én 64 A Te nevedben mi

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Rembrandt Harmenszoon van Rijn

Miért hiszünk? Hitvédelmi sorozat 2/b rész. Az Igazság valós természete

Üdvözlünk Isten családjában!

Isten Nagy Terve. 2 rész: ISTEN, MA IS TEREMTŐ

Átírás:

1 Új kiadás Pál levele az efezusiakhoz Az 1975-ben megjelent és 1990-ben revideált protestáns új fordítású Biblia legújabb revíziójának próbakiadását tartja kezében a Tisztelt Olvasó. A Magyar Bibliatársulat 2006- ban kezdett hozzá a revízió előkészítéséhez, az észrevételek gyűjtéséhez. Munkánk most jutott el arra a pontra, hogy az egyházi bibliaolvasó közvélemény elé tárhatjuk a Szöveggondozó Bizottság revíziós munkájának gyümölcseit, köztük Pál levelét az efezusiakhoz. A bibliai szöveg gondozása során a következő revíziós alapelvekhez igyekeztünk tartani magukat: 1. Figyelembe vettük és értékeltük az 1990 és 2008 között beérkezett észrevételeket és javaslatokat. 2. Meg kívántuk őrizni az új fordítású Biblia alapvető szövegkritikai és fordítási döntéseit (a formális és a dinamikus ekvivalencia kiegyensúlyozott alkalmazása), a bibliai szöveg tagolását és az emelkedett, mai beszélt köznyelvi szintet. Ezeken a területeken csak akkor változtattunk az új fordítás szövegén, ha azt a mai írásértelmezési és fordításelméleti konszenzus megkövetelte. 3. Javítottuk a felismert nyomdahibákat, fordítási tévedéseket és archaikus (a mai beszélt nyelvben már nem használatos) kifejezéseket. 4. Igyekeztünk javítani a fordítás egységességén, következetességén. 5. Törekedtünk a jó magyarságú nyelvi megoldásokra, valamint arra, hogy az új bibliai szöveg felolvasva ( szószéki használat ) is jól hangozzék. Legfőképpen pedig azt reméljük, hogy a revíziós munka eredményeként Isten igéje még inkább érthetően és tisztábban szólalhat meg magyar nyelven. A most kézben tartott szöveget a Magyar Bibliatársulat tagegyházainak hivatalos honlapjain, pdf formátumban jelentetjük meg. Köszönjük az eddig kapott észrevételeket, és arra szeretnénk kérni mindenkit, hogy a revideált szöveggel kapcsolatos véleményével bátran keressen meg bennünket az info@bibliatarsulat.hu e-mail címen vagy levélben a 1113 Budapest, Bocskai út 35. postacímen. Magyar Bibliatársulat

2 PÁL LEVELE AZ EFEZUSIAKHOZ Címzés, üdvözlés 1 Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, az Efezusban élő és Krisztus Jézusban hívő 1szenteknek: 2 kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. Isten magasztalása Krisztusért 3 Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. 4 Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. 5 Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, 6 hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. 7 Őbenne van az ő vére által a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, 8 amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne 10 az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. 11 Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; 12 hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. 13 Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, 14 örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására. Isten Krisztust mindenek fölé emelte 15 Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, 16 szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; 17 és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt; 18 és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok, milyen reménységre hívott el titeket, milyen gazdag az ő örökségének dicsősége a szentek között, 19 és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, hívőkön. Minthogy hatalmának ezzel az erejével 20 munkálkodott Krisztusban, amikor feltámasztotta őt a halálból, és jobbjára ültette a mennyekben, 21 feljebb minden méltóságnál és hatalmasságnál, minden erőnél és uralomnál, sőt minden névnél is, amelyet segítségül hívnak, nemcsak ebben a világban, hanem az eljövendőben is. 22 Mindent az ő lába alá vetett, és őt tette mindenek felett az egyház fejévé. 23 Ez az ő teste, és teljessége annak, aki teljessé tesz mindent mindenekben. A bűn miatt halottak életre keltése Krisztusban 1 Titeket is életre keltett, akik halottak voltatok vétkeitek és bűneitek miatt, 2 amelyekben 2egykor éltetek e világ életmódja szerint; igazodva a levegő birodalmának fejedelméhez, ahhoz a lélekhez, amely most az engedetlenség fiaiban működik. 3 Egykor mi is mindnyájan közöttük éltünk testünk kívánságaival, követtük a test és az érzékek hajlamait, és a harag fiai voltunk természetünknél fogva, éppen úgy, mint a többiek. 4 De Isten, gazdag lévén irgalomban, az ő nagy szeretetéért, amellyel minket szeretett, 5 hogy minket is, akik halottak voltunk a vétkek miatt, életre keltett Krisztussal együtt kegyelemből van üdvösségetek! 6 és vele együtt feltámasztott, és a mennyei világba ültetett Krisztus Jézusban, 7 hogy megmutassa az eljövendő világban kegyelmének mérhetetlen gazdagságát irántunk való jóságából Krisztus Jézusban. 8 Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem

3 tőletek van: Isten ajándéka ez; 9 nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. 10 Mert az ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk. Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét 11 Emlékezzetek tehát arra, hogy ti egykor pogányok voltatok, úgynevezett körülmetéletlenek a körülmetéltek szerint, akik viszont azért nevezik magukat így, mert testükön emberkéz által körül vannak metélve. 12 Ti abban az időben Krisztus nélkül éltetek, Izráel közösségétől elkülönítve, és mint az ígéret szövetségein kívül álló idegenek, reménység nélkül és Isten nélkül éltetek a világban. 13 Most pedig Krisztus Jézusban ti, akik egykor távol voltatok, közel kerültetek Krisztus vére által. 14 Mert ő a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést, 15 miután a tételes parancsolatokból álló törvényt érvénytelenné tette, hogy békességet szerezve, a kettőt egy új emberré teremtse önmagában. 16 Megbékéltette mindkettőt egy testben Istennel a kereszt által, miután megölte az ellenségeskedést önmagában, 17 és eljött, és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak, és békességet a közelieknek. 18 Mert általa van szabad utunk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához. 19 Ezért tehát nem vagytok többé idegenek és jövevények, hanem polgártársai a szenteknek és háza népe Istennek. 20 Mert ráépültetek az apostolok és a próféták alapjára, a sarokkő pedig maga Krisztus Jézus, 21 akiben az egész épület egybeilleszkedik, és szent templommá növekszik az Úrban, 22 és akiben ti is együtt épültök Isten hajlékává a Lélek által. Pál apostolsága a pogányok között 1 Ezért vagyok én, Pál, Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. 2 Ha ugyan hallottatok 3arról, hogy Isten kegyelme milyen szolgálatot bízott rám a ti javatokra, 3 amikor kinyilatkoztatásával megismertette velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. 4 Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én Krisztus titkát, 5 amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kinyilatkoztatta szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: 6 hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. 7 Ennek lettem szolgájává Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem. 8 Nekem, minden szent között a legkisebbnek adatott az a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem Krisztus mérhetetlen gazdagságát, 9 és hogy feltárjam mindenki előtt, mi ama titok megvalósulásának a rendje, amely el volt rejtve öröktől fogva Istenben, mindenek teremtőjében; 10 és hogy ismertté legyen most az egyház által a mennyei fejedelemségek és hatalmasságok előtt Isten sokféle bölcsessége. 11 Ez felel meg örök végzésének, amelyet megvalósított Krisztus Jézusban, a mi Urunkban: 12 őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal a benne való hit által. 13 Kérlek tehát titeket, ne csüggedjetek el az értetek szenvedett megpróbáltatásaim miatt, hiszen számotokra dicsőség ez. Krisztus szeretetének megismerése 14 Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 15 akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 16 adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; 17 hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva 18 képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; 19 és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.

4 20 Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 21 azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen. Az elhívatáshoz méltó élet a hit nagykorúságában és egységében 1 Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek méltón ahhoz az elhívatáshoz, 4amellyel elhívattatok, 2 teljes alázatossággal, szelídséggel és türelemmel; viseljétek el egymást szeretettel, 3 igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. 4 Egy a test, és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is: 5 egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, 6 egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben. 7 A kegyelem pedig mindegyikünknek Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott. 8 Ezért mondja az Írás: Felment a magasságba, foglyokat vitt magával, ajándékot adott az embereknek. 9 Az pedig, hogy felment, mi mást jelent, mint azt, hogy le is szállt erre a földre. 10 Aki leszállt, az fel is ment, feljebb minden égnél, hogy betöltse a mindenséget. 11 És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, 12 hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére, 13 míg eljutunk mindnyájan a hitnek és Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, 14 hogy többé ne legyünk kiskorúak, akik mindenféle tanítás szelében ide-oda hányódnak és sodródnak az emberek csalásától, tévútra csábító ravaszságától; 15 hanem az igazsághoz ragaszkodva növekedjünk fel szeretetben mindenestől őhozzá, aki a fej, a Krisztus, 16 akiből az egész test egybeilleszkedik és összekapcsolódik a különféle ízületek segítségével úgy, hogy minden egyes tagja erejéhez mérten közösen munkálja a test növekedését, hogy épüljön szeretetben. Az új ember felöltözése 17 Mondom tehát, és tanúsítom az Úr nevében, hogy többé nem élhettek úgy, ahogyan a pogányok élnek hiábavaló gondolkodásuk szerint. 18 Az ő elméjükre sötétség borult, és elidegenedtek az Istennek tetsző élettől, mert megmaradtak tudatlanságukban, és megkeményedett a szívük. 19 Mivel erkölcsi érzékük eltompult, bujálkodásra adták magukat, mindenféle tisztátalanságot művelve mohóságukban. 20 Ti azonban nem így tanultátok Krisztust; 21 ha valóban úgy hallottatok róla, és kaptatok felőle tanítást, ahogyan az igaz Jézusban: 22 vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; 23 újuljatok meg lelketekben és elmétekben, 24 öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett. 25 Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak. 26 Haragudhattok, de ne vétkezzetek: a nap ne menjen le a ti haragotokkal, 27 helyet se adjatok az ördögnek. 28 A tolvaj többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek. 29 Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják. 30 És ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki az ő pecsétje rajtatok a megváltás napjára. 31 Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. 32 Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

5 A világosság gyermekeiként járjatok! 1 Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, 2 és éljetek szeretetben, ahogyan 5Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves illatként. 3 Ellenben paráznaság, bármiféle tisztátalanság vagy nyerészkedés még szóba se kerüljön közöttetek, ahogyan ez szentekhez méltó; 4 se szemérmetlenség, se ostoba beszéd vagy kétértelműség, mert ez nem illik, hanem inkább a hálaadás. 5 Hiszen jól tudjátok, hogy egyetlen paráznának, tisztátalannak vagy nyerészkedőnek, azaz bálványimádónak sincs öröksége Krisztus és Isten országában. 6 Senki meg ne tévesszen titeket üres beszédével, hiszen éppen ezekért sújtja Isten haragja az engedetlenség fiait. 7 Ne vegyetek tehát részt ezekben! 8 Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. 9 A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. 10 Ítéljétek meg tehát, mi az, ami kedves az Úrnak, 11 és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le ezeket. 12 Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen, 13 de mindaz, amit a világosság leleplez, nyilvánvalóvá lesz. 14 Mert minden, ami nyilvánvalóvá lett, az világosság. Ezért mondja: Ébredj fel, aki alszol, támadj fel a halálból, és felragyog neked a Krisztus. Az alkalmas idő 15 Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek; ne esztelenül, hanem bölcsen, 16 kihasználva az alkalmas időt, mert az idők gonoszak. 17 Éppen ezért ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. Igazi ünneplés 18 Ne részegedjetek meg bortól, amelyben pusztulás van, hanem teljetek meg Lélekkel, 19 mondjatok egymásnak zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket; énekeljetek és mondjatok dicséretet szívetekben az Úrnak, 20 és adjatok hálát Istennek, az Atyának mindenkor mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében. Házastársak intése 21 Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. 22 Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak; 23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője. 24 De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 25 Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte, 26 hogy a víz fürdőjével az ige által megtisztítva megszentelje; 27 így állítja maga elé az egyházat dicsőségben, hogy ne legyen rajta folt vagy ránc vagy bármi hasonló, hanem hogy szent és feddhetetlen legyen. 28 Hasonlóképpen a férfiak is szeressék a feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, az önmagát szereti. 29 Mert a maga testét soha senki nem gyűlölte, hanem táplálja és gondozza, ahogyan Krisztus is az egyházat, 30 minthogy tagjai vagyunk az ő testének. 31 Az ember ezért elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. 32 Nagy titok ez, én pedig ezt Krisztusról és az egyházról mondom. 33 De ti is, mindenki egyenként úgy szeresse a feleségét, mint önmagát, az asszony pedig tisztelje a férjét.

6 Szülők és gyermekek intése 1 Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. 2 Tiszteld 6apádat és anyádat : ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, 3 mégpedig ez: hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön. 4 Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel. A szolgák és uraik intése 5 Szolgák! Félelemmel és rettegéssel engedelmeskedjetek földi uraitoknak, olyan tiszta szívvel, mint a Krisztusnak. 6 Ne látszatra szolgáljatok, mintha embereknek akarnátok tetszeni, hanem Krisztus szolgáiként cselekedjétek Isten akaratát: lélekből, 7 jóakarattal szolgáljatok, mint az Úrnak, és nem mint embereknek; 8 mert tudjátok, hogy ha valaki valami jót tesz, visszakapja az Úrtól, akár szolga, akár szabad. 9 Ti pedig, urak, ugyanígy bánjatok velük, hagyjátok a fenyegetést, mivel tudjátok, hogy él a mennyekben az Úr, aki nekik is, nektek is Uratok, és aki nem személyválogató. Isten fegyverzetének felöltése 10 Végül pedig: erősödjetek meg az Úrban és az ő hatalmas erejében. 11 Öltsétek magatokra Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. 12 Mert mi nem test és vér ellen harcolunk, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai és a gonoszság lelkei ellen, amelyek a mennyei magasságban vannak. 13 Éppen ezért vegyétek fel Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. 14 Álljatok meg tehát, felövezve derekatokat igazságszeretettel, és magatokra öltve a megigazulás páncélját, 15 sarut húzva lábatokra, készen a békesség evangéliuma hirdetésére. 16 Vegyétek fel mindezekhez a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. 17 Vegyétek fel az üdvösség sisakját is, és a Lélek kardját, amely Isten beszéde. 18 Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Lélek által, és legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve valamennyi szentért; 19 és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát, 20 amelynek követe vagyok a bilincsben is, hogy bátorságom legyen azt úgy hirdetni, ahogyan kell. Befejezés, áldáskívánás 21 Azért pedig, hogy ti is megtudjátok, mi van velem és hogyan élek, mindent elmond nektek Tükhikosz, az Úrban szeretett testvér és hű diakónus, 22 akit éppen azért küldtem hozzátok, hogy értesüljetek helyzetünkről, és megvigasztalja szíveteket. 23 Békesség a testvéreknek és szeretet hittel együtt az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól! 24 A kegyelem legyen mindazokkal, akik el nem múló szeretettel szeretik a mi Urunkat, Jézus Krisztust. Ámen.