Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink!

Hasonló dokumentumok
2017 Program március 30. csütörtök

,,Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker." H. Ford

Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet

Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam 11. Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

Önöket az elõadásokon, valamint a kísérõ társasági programokon egyaránt.

Intenzív Diagnosztika Fórum 2012

10. Budapesti Infektológiai Továbbképző Tanfolyam Fókuszban az antibiotikum terápia. Budapest, Danubius Hotel Flamenco, március

SEMMELWEIS ECMO KURZUS BUDAPEST október 7-8. Semmelweis Egyetem, Szív-és Érgyógyászati Klinika.

A novemberi antibiotikum konferenciák ma már a hazai továbbképző programok szerves részét képezik.

Szeretettel várjuk Önöket az immár 8. alkalommal megrendezésre kerülő Egri Kardiológiai Napokon.

Intenzív Diagnosztika Fórum

Hasznos és tartalmas kongresszusi idõtöltést kívánok a szervezõk nevében:

Várunk mindenkit, akit az urológia mellett, az uro-onkológia, urológiai infektológia, urogynecológia és más határterületi kérdések érdekelnek.

Tisztelt Kollégák! Pentaxim hiányából TBC poliovírus oltóanyagkészletek beszerzési módjába. tűszúrásos vagy műtét közben elszenvedett sérülésekor

A rendezők és előadók nevében: Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának előző elnöke, a konferencia felelőse

Magyar Nephrologiai Társaság XXIII. Nagygyûlése

Üdvözlettel: Dr. med. habil. Végh Mihály, Ph.D. a Kongresszus elnöke

Szeretettel várjuk Önöket az Egri Kardiológiai Napokon.

Tisztelt Kollégák! Prof. Dr. Kiss Róbert Gábor a Magyar Kardiológusok Társaságának leköszönő elnöke, a konferencia felelőse

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Hotel Ramada Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u GPS koordináták: ÉSZ 19.

Továbbra is az adott kérdéskör avatott előadói beszélnek az aktuális problémákról, magas szakmai színvonalon, de a gyakorlati szempontokat szem előtt

,,VI. Budapesti Kardiológiai Napok Budapesti Kardiológiai Napok tudásfrissítő konferenciánkat alapellátás szakembereinek is vonzó program

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

MDT GYERMEKBÕRGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ TOVÁBBKÉPZÕ NAPOK. Danubius Hotel Aréna**** május

Tisztelt Kollégák! Budapest, Június 25. Dr. Jelenik Zsuzsanna osztályvezetõ fõorvos OEK Nemzetközi Oltóközpont

2014. november , Thermal Hotel Visegrád. Értesítő

UPDATE 2013 Szervező Intézmény. Kedves Kolléganők és Kollégák! Tudományos Szervezők. Előzetes program

23. ORSZÁGOS ANTIBIOTIKUM TOVÁBBKÉPZŐ TANFOLYAM

A csütörtöki nap magyar nyelvû, míg a péntek és szombati nap elõadásai angol nyelven fognak elhangzani.

A M A G Y A R H Y P E R T O N I A T Á R S A S Á G I I. T A V A S Z I K O N G R E S S Z U S A

Kedves Kollégák! TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ FŐ TÉMAKÖRÖK

Prof. Dr. Merkely Béla

SEMMELWEIS EGYETEM INTENZÍV TERÁPIÁS, ANESZTEZIOLÓGIAI ÉS SÜRGŐSSÉGI TOVÁBBKÉPZŐ ORVOSKONGRESSZUS

Semmelweis Egyetem VIII. Infektológiai Továbbképző Tanfolyam

VI. AMETROPIA KONGRESSZUS

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

MIT2015 MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVII. KONGRESSZUSA SIÓFOK, HOTEL AZÚR ÁPRILIS

III. Kongresszusa. Magyar Fejlődésneurológiai Társaság május Eurostars Budapest Center Hotel.

MAGYAR INFEKCIÓKONTROLL TÁRSASÁG XVIII. KONGRESSZUSA

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 46. KONGRESSZUSA VELENCE szeptember

PÉCSI KARDIOLÓGIAI KONGRESSZUS

Köszöntő. Kedves Kollégák!

Immár hetedik alkalommal rendezzük meg az Egri Kardiológiai Napokat!

2. É R T E S Í T É S. A Magyar Tüdőgyógyász Társaság. Onkopulmonológiai Szekciójának Konferenciája. Tüdőrák 2009

Tisztelt Kolléganõk, Kollégák, minden kedves Érdeklõdõ!

TERVEZETT PROGRAM GASZTROENTEROLÓGIAI ÉS INFEKTOLÓGIAI BETEGSÉGEK. a mindennapi gyakorlat szemszögéből

2 2. O R S Z Á G O S A N T I B I O T I K U M T O V Á B B K É P Z Ô TA N F O LYA M

Endokrin betegek perioperatív ellátása Továbbképző tanfolyam

Tisztelt Kollégák! A szervezõ bizottság nevében: Dr. Szabados Eszter

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49. Időpont május 15.

KLINIKAIGAZGATÓ IGAZGATÓ HELYETTES

Köszöntő. Kedves Kollégák!

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

HELYSZÍNI REGISZTRÁCIÓ:

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK február 3-4. MEGHÍVÓ

Iv. budapesti kardiológiai napok - visszaadott életévek metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek

Tisztelt Kollégák! Tisztelettel: Prof. Dr. Cseh Károly egyetemi tanár Semmelweis Egyetem ÁOK Népegészségtani Intézet

Magyar Mesterséges Táplálási Társaság

Tisztelt Kollégák, Barátaink!

Dr. Jelenik Zsuzsanna Tudományos Szervezõbizottság Tagja. Kedves Kollégák! Hölgyeim és Uraim!

Dr. Losonczy György egyetemi tanár. Semmelweis Egyetem, Pulmonológiai Klinika. Általános szervező: Semmelweis Egyetem, Laboratóriumi Medicina Intézet

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 47. KONGRESSZUSA. GYŐR ETO PARK HOTEL október 3-5.

Antikoaguláció a hétköznapokban: az EHRA 2018 Útmutató ajánlásai hogyan ültethetők át a klinikai gyakorlatba?

FEHÉRVÁRI KARDIOLÓGIAI NAPOK február 3-4. MEGHÍVÓ

III. Budapesti Kardiológiai Napok - Visszaadott életévek Metabolizmus és kardiovaszkuláris betegségek

Kedves Kolléganők és Kollégák!

Kiscsoportos gyakorlat-orientált kurzusok a plenáris előadásokon kívül:

A Magyar Belgyógyász Társaság Északkelet-Magyarországi Szakcsoportjának Kongresszusa

Magyar Endokrinológiai és Anyagcsere Társaság XXV. KONGRESSZUSA. Pécs, június 5 7. Meghívó

MAGYAR NŐORVOS TÁRSASÁG DÉLKELET-MAGYARORSZÁGI SZEKCIÓJÁNAK XXXVI. KONGRESSZUSA. Szeged, október meghívó

Egri Kardiológiai Napok 2015 Prevenciótól az akut ellátásig

A Joint Symposium of Semmelweis University and. NATO Centre of Excellence for Military Medicine (SUN)

A GYERMEKGASZTROENTEROLÓGIA, HEPATOLÓGIA ÉS TÁPLÁLÁS AKUTÁLIS KÉRDÉSEI Továbbképző tanfolyam

Meghívó. A Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Gyermektüdőgyógyász Szekciójának Tudományos Ülése

ÉRTESÍTŐ MAGYAR DERMATOLÓGIAI TÁRSULAT NAGYGYŰLÉSE november Dermatológiai Továbbképző Tanfolyam és XIV. Dermato-Pharma Szakkiállítás

Elnök/President: Dr. Molnár Dénes. Főtitkár/Secretary General: Dr. Gárdos László M E G H Í V Ó

MAGYAR SEBÉSZ TÁRSASÁG FIATAL SEBÉSZEK SZEKCIÓJÁNAK VI. KONGRESSZUSA MÁRCIUS BALATONALMÁDI. Programtervezet

Magyar Dermatológiai Társulat Nagygyűlése

Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel

Nutricia Gyermekgyógyász Mesterkurzus

Prof. Dr. Tamás László

M E G H Í V Ó A MAGYAR KATONAI- KATASZTRÓFAORVOSTANI TÁRSASÁG XVII. TUDOMÁNYOS KONFERENCIÁJÁRA november 26. HELYE:

Dr. med. habil Tamás László Klinika Igazgató Semmelweis Egyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika

POSZT-RESZUSZCITÁCIÓS ELLÁTÁS

XXII. ORSZÁGOS SZÜLÉSZNÔI KONFERENCIA

GYÓGYSZERÉSZET, GYÓGYSZERELLÁTÁS KULCSKÉRDÉSEI

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

Magyar Belgyógyász Társaság Dél-magyarországi Decentrum 46. Tudományos Ülés és Továbbképzés

A MAGYAR TRANSZPLANTÁCIÓS TÁRSASÁG VI. KONGRESSZUSA

Magyar Sebész Társaság

Magyar Sebész Társaság

VII. KELET-MAGYARORSZÁGI DIABÉTESZ HÉTVÉGE

M E G H Í V Ó évi Továbbképző Konferenciája. Magyar Állatorvosi Kamara Heves megyei Területi Szervezetének

Magyar Sebész Társaság

XX. Jubileumi Lógyógyászati Kongresszus

Magyar Szívsebészeti Társaság XXIII. Kongresszusa 23 rd Annual Congress of the Hungarian Society of Cardiac Surgery

Magyar Gyermekaneszteziológiai és Intenzív Terápiás Társaság évi Tudományos Ülése

A rendezvény szervezésével kapcsolatos információk. A Fõiskolát és Egyetemet Végzett Ápolók VI. Országos Találkozójának

A MAGYAR BALNEOLOGIAI EGYESÜLET ÉVI NAGYGYŰLÉSE november

A MAGYAR INFEKTOLÓGIAI ÉS KLINIKAI MIKROBIOLÓGIAI TÁRSASÁG 45. KONGRESSZUSA. PÉCS Hotel Palatinus City Center OKTÓBER 5-7.

Átírás:

1

Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás. Együtt is dolgozni - siker." H. Ford Tisztelt Kollégák! Kedves Vendégeink! A Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika szervezésében 2017 tavaszán, immár nyolcadik alkalommal kerül sor a SIASTOK (Semmelweis Egyetem Intenzív Terápiás, Aneszteziológiai és Sürgősségi Továbbképző Orvos Kongresszus) megrendezésére. A kongresszusi szezon aneszteziológiai nyitórendezvénye rendre új szemléleteket, gondolatébresztő koncepciókat hoz. Idén elsősorban nem szakmánk szemszögéből, hanem társszakmáink nézőpontjából vesszük górcső alá a mindennapi feladatainkat, kihívásainkat. A gondolat nem új keletű, de hazai kongresszusi gyakorlatunkban mindenképp újszerű. A történelem, és az alábbi idézetek bizonyítják, hogy a látókör kibővítése értékes gondolatok születését eredményezheti. "A világ amit teremtettünk a gondolkodásunk eredménye; nem lehet megváltoztatni gondolkodásunk megváltoztatása nélkül (Albert Einstein)." " A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása (Antoine de Saint-Exupéry)." "A felfedezés lényege: látni azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más nem gondolt róla (Szent-Györgyi Albert)." Ennek megfelelően előadóink olyan nemzetközileg elismert hazai és külföldi szaktekintélyek, akiknek jelentős része nem aneszteziológus. A nézőpont ekként történő megváltoztatása a mindennapi tevékenységeinket más megvilágításba, kontextusba helyezve segíthet a betegbiztonság javításában. A csütörtöki továbbképző napon olyan ritkábban átgondolt kérdéseket fejtünk ki előadások és gyakorlati műhelyek keretében, melyek a mindennapi betegellátás részét képezik, mégis nem mindig vagyunk kellően tájékozottak az adott témában: - a pulmonalis hypertoniás betegek ellátásának kérdései, - a gépi leszoktatás technikája és dokumentálása - amit a gyógytornász végez, - nem szokványos lélegeztetési technikák, rescue terápiák (JET, HFO, prone position, ECMO) a mindennapjainkban, - tehetünk többet a betegekért a biomarkerek segítségével a perioperatív időszakban?, - a kritikus állapotú betegek ellátását segítő aktuális informatikai újdonságok, - az orvostechnikai eszközök innovációja a betegbiztonság területén. 2

Pénteken a plenáris előadások felvezetéseként klinikánk újabb profiljait mutatjuk be. A képzés mind szélesebb korcsoportokat ölel fel. Kiemelt irányvonalak: a fiatalok egészségtudatos képzése, a külföldi tapasztalatszerzés postgradualis integrálása, a katasztrófa orvostan aktuális igényeknek megfelelő fejlesztése és a szimulációs oktatás kiterjedt alkalmazása. A következő szekció az intenzív terápia határait méri fel, illetve feszegeti, olyan mindennapos problémákat elemezve, mint az elesettségből (frailty) eredő nehézségek, az élet végi döntések gyakorlata vagy a fájdalom terápia mindmáig megoldatlan kérdései. A további plenáris előadások a szemléletbővítés jegyében, számos nem aneszteziológus, nemzetközi szaktekintély tolmácsolásában lesznek hallhatók.,,amit az agyunkról megtudhatunk, új ismeretek című szekció az agykutatás szakmánkra vonatkozó, meglepő újdonságait mutatja be. A megszokott napi rutin beavatkozásaink átgondolására invitál a "Belegondoltunk-e" szekció. Az anesztézia lehetséges, és gondolatban mellőzött, káros hatásaira hívja fel a figyelmet a pénteki napot záró előadásblokk. Szombaton a radiológiai és labormedicina mutatja be - ezen társszakmák fejlődésével sokszor nehezen lépést tartó, hiányos ismereteinkből eredően - olykor nem megfelelően kiaknázott lehetőségeket. A délután folyamán három szerv, az agy, a máj és a vese védelmének/kezelésének kérdését neurológus-, hepatológus-, nephrológus-aneszteziológus párbeszéd keretében több szempontból tekintjük át. A kongresszust az aneszteziológia-intenzív terápiát mindinkább involváló sürgősségi- és katona orvostan kerekasztal zárja, mely az elmúlt év terrortámadásaiból levonható egészségügyi tanulságokat, a NATO és a TEK szerepkörének bővülő egészségügyi vonatkozásait elemzi. A rendezvény védnökei Prof. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem rektora és Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövetség Alelnöke. A kongresszus helyszíne idén is a kellemes légkört biztosító Ramada Resort Aquaworld. Szeretettel várunk mindenkit Budapesten. Prof. Dr. Gál János A Szervező Bizottság elnöke 3

VÉDNÖKÖK: Prof. Dr. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem Rektora Dr. Velkey György a Magyar Kórházszövettség Alelnöke TUDOMÁNYOS ÉS SZERVEZŐBIZOTTSÁG ELNÖKE: Prof. Dr. Gál János TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG: Dr. Madách Krisztina PhD Dr. Hauser Balázs PhD Dr. Iványi Zsolt PhD, med. habil. Dr. Lorx András PhD SZERVEZŐ BIZOTTSÁG: Dr. Madách Krisztina PhD Dr. Baglyas Szabolcs Benkovics Edit Dr. Fritúz Gábor Dr. Golopencza Péter Dr. Hermann Csaba PhD Kozma Borbála Dr. Orosz Gábor Dr. Szegő Eszter Dr. Valkó Luca 4 FŐ TÉMÁK n Az intenzív terápia aktualitásai, határai n Az anesztézia aktualitásai, káros hatásai n A kritikus állapotú betegek ellátását segítő informatikai újdonságok n Az orvostechnikai eszközök innovációja a betegbiztonság területén n A gépi leszoktatás technikája és dokumentálása n Nem szokványos lélegeztetési technikák, rescue terápiák (JET, HFO, prone position, ECMO) a mindennapjainkban n A pulmonalis hypertoniás betegek ellátásának kérdései n Agykutatás n Mikrobiom n Radiológia, interventios radiológia intenzív terápiás vonatkozásai n Labormedicina intenzív terápiás vonatkozásai n Biomarkerek n Szervprotekció: agy, máj, vese n Szimuláció n Sürgősség és katasztrófa orvostan

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE Aquaworld Resort Budapest 1044 Budapest, Íves u. 16. www.aquaworldresort.hu Az Aquaworld Resort Budapest komplexum Budapest északi részén, az M0-ás Megyeri híd pesti hídfője mellett zöld környezetben, de mégis közel a város központjához található. Könnyen és gyorsan elérhető mind az autóval, busszal, valamint repülővel érkezők számára. AUTÓVAL ÉRKEZŐKNEK Az M0-ás körgyűrű Dunakeszi-Dél Káposztásmegyer kijárat, utána a körforgalomban Káposztásmegyer tábla irányába, majd az első lehetséges lehajtónál - az Aquaworld tábla szerint - lehajtani (Budáról érkezőknek jobbra, Pestről érkezőknek balra). BKV BUSZ Az új 230-as járata korábbi 30A jelű autóbusz egyes korábbi indulásai helyett közlekedik majd, annak útvonalát az Aquaworldig kiterjesztve. A járat ennek megfelelően a 30A busz útvonalán közlekedik majd a Keleti pályaudvartól a Hősök tere, Angyalföld, Újpest-Központ érintésével annak Megyer, Szondi utcai végállomásáig, onnan pedig a Megyeri úton, majd az ipari parkot határoló Íves úton keresztül éri el az élményfürdőt. A buszok az Íves út és Megyeri út találkozásánál kialakított új megállóhely után kanyarodnak az Íves útra. A menetidő a Keleti pályaudvartól az Aquaworld-ig megközelítőleg 50 percet vesz igénybe. A járat óránként közlekedik reggel 8 és este 9 óra között, így az élményfürdő könnyebben elérhetővé válik kedves vendégeink számára! A járat részletes menetrendje a BKV honlapján található. A tanfolyam hivatalos nyelve: Magyar, angol 5

ELŐZETES PROGRAM 2017. március 30., csütörtök Továbbképző nap: kurzusok-műhelyek-szimpóziumok A kurzusok létszáma limitált, a résztvételhez előzetes jelentkezés szükséges 08:00-08:30 Regisztráció 08:30-09:00 1.emelet Amazonas 1 A továbbképző nap megnyitója, a kurzusok támogatóinak köszöntője Prof. Gál János, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Igazgatója 09:00-18:00 1.emelet Amazonas 1 (100 fő) INTENZÍV DIAGNOSZTIKA 09:00-13:00 1.emelet Amazonas 1 (100 fő) GE Healthcare Szimpóziuma ICU STORY BY GE 6 14:00-18:00 1.emelet Amazonas 1 (100 fő) Roche Magyarország Kft. Szimpóziuma TEHETÜNK TÖBBET A BETEGEKÉRT A BIOMARKEREK SEGÍTSÉGÉVEL A PERIOPERATÍV IDŐSZAKBAN? (Kardiovaszkuláris-, vérzési-, infekciós rizikó) 14:00-14:10 Bevezető Prof. Gál János 14:15-14:35 NT-proBNP és Troponin T- perioperatív kardiovaszkuláris rizikó Masszi Gabriella PhD 14:40-15:00 Point of Care, Point of Pathophysiology vizsgálatok iszkémiás szívbetegségben: Multiplate a thrombocyta funkció felmérésére Babik Barna PhD 15:05-15:25 Intenzíves kórképek rejtett főszereplője: a thrombocyta Smudla Anikó PhD 15:30-15:50 Szünet 15:55-16:15 Hemosztázis és az infektológia kapcsolata POC diagnosztika tükrében Fazakas János PhD 16:20-16:40 Infekció kontrol, surveillance és antibiotikum stewardship a sürgősség színterén Berényi Tamás 16:45-17:05 Antibiotikum kezelés a multirezisztens kórokozók korában (mi az amit tudunk és mi az amit nem) Prof. Ludwig Endre 17:10-17:30 Gyors(abb) mikrobiológiai vizsgálatok - lehetőségek, értékelésük Kristóf Katalin PhD

09:00-18:00 1.emelet Amazonas 2-3 (40-50 fő) GONDOLTÁL-E MÁR RÁ? A GÉPI LESZOKTATÁS TECHNIKÁJA ÉS DOKUMENTÁLÁSA - AMIT A GYÓGYTORNÁSZ VÉGEZ Benkovics Edit klinikai vezető gyógytornász, Óber Andrea, Nagy-Kákay Zsófia 9:00-10:30 A légzési elégtelenségtől a leszoktatásig: fizioterápiás alapkoncepció a hatékonyság vizsgálatára fókuszálva Benkovics Edit 10:40-11:50 A noninvazív lélegeztetés formái és alkalmazásuk (csutorás Bird, maszkos CPAP/BiPAP, Cough assist, JET inszufflációs katéterrel) Benkovics Edit, Óber Andrea 12:00-13:30 EB fizioterápia az invazív lélegeztetés alatt A European Respiratory Society és a European Society of Intensive Care Medicine Szakmai ajánlása alapján Benkovics Edit 13:30-14:30 Ebédszünet 14:30-15:30 A TDPs Concept folyamata esetismertetéseken keresztül: Fizioterápia a lélegeztetésről történő leszoktatáskor Fizioterápia elhúzódó/szövődményes leszoktatáskor COPD és/vagy szívbeteg és/vagy obez beteg leszoktatásának sajátosságai Benkovics Edit 15:30-15:45 Kávészünet 15:45-17:30 A leszoktatásban alkalmazott fizioterápiás módszerek a gyakorlatban: pozícionálás, pozíciós átlélegeztetés, kerékpár ergométer, a korai mobilizáció progressziója, volumetric exerciser vs triflo, Cough assist, aktív mozgásgyakorlatok, NMES, tesztelések) Óber Andrea, Nagy-Kákay Zsófia 17.30-18.00 Interaktív összegzés, megbeszélés Benkovics Edit, Óber Andrea, Nagy-Kákay Zsófia 7

09:00-13:00 1.emelet Amazonas 4-5 (40-50 fő) Actelion Pharmaceuticals Hungaria Kft. Szimpóziuma A PULMONALIS HYPERTONIÁS BETEGEK ELLÁTÁSÁNAK KÉRDÉSEI 09:00-09:10 Bevezető Prof. Gál János, Valkó Luca 09:10-09:35 Pulmonális hypertonia - etiológia, gyakoriság, klasszifikáció, diagnosztika Faludi Réka PhD 09:40-10:05 Pulmonális hypertonia kezelés Csósza Györgyi 10:10-10:35 Akut jobbszívfél elégtelenség intenzív terápiás lehetőségei Valkó Luca 10:40-11:05 Pulmonális hypertonia aneszteziológiai vonatkozásai Szudi László 11:10-11:30 Kávészünet 11:30-11:55 Esetelemzések Lorx András PhD 12:00-12:25 Operatív megoldások pulmonális hypertoniában tüdőtranszplantáció, pulmonális endarterektomia Prof. Lang György 12:30-12:55 A hazai PAH gondozás gyakorlata Karlócai Kristóf 15:00-17:00 1.emelet Amazonas 4-5 (40-50 fő) Fresenius Kabi Hungary Kft. Szimpóziuma AZ ORVOSTECHNIKAI ESZKÖZÖK INNOVÁCIÓJA A BETEGBIZTONSÁG TERÜLETÉN Üléselnökök: Prof. Gál János, Hermann Csaba PhD 15:00-15:10 Betegbiztonság garantálása a perioperatív ellátásban Prof. Gál János 15:10-15:25 Új szemlélet a folyadék és vasoaktív terápiában 15:25-15:40 Vérmentés fontossága- tapasztalatok a CATS vérmentő készülékkel Székely Andrea PhD, med.habil. 15:40-15:50 Diszkusszió 15:50-16:05 Centrális vénával kapcsolatban felmerülő véráramfertőzések Prof. Ludwig Endre 16:05-16:20 Gyakorlati megoldás a véráramfertőzések csökkentésére: BD Q-Syte, PosiFlush Benyó Lajos 16:20-16:40 BD termékek a betegek- és az egészségügyi dolgozók biztonságáért Daniela Novotna BD Specialist 16:40-16:50 Diszkusszió 8

09:00-11:00 8.emelet Nílus 1 (25 fő) Nutricia szimpóziuma AZ ENTERÁLIS TÁPLÁLÁS ÚJ LEHETŐSÉGEI 12:00-14:00 8.emelet Nílus 1 (25 fő) CSL Behring angol nyelvű szimpóziuma HADVANCED INTERACTIVE TRAINING IN HEMOSTATIC MANAGEMENT Invited speakers: Andrew W. Johnson PhD University of Oxford, Fazakas János PhD Semmelweis University Topics: ESA guidelines 2016; Patient Blood Management/ICU vampires Fibrinogen dysfunction TIC, anemia as clinical entities NOAC News 9

15:00-17:00 8.emelet Nílus 1 (25 fő) ANGLIAI TAPASZTALATSZERZÉS POSTGRADUALIS INTEGRÁLÁSA, LEHETŐSÉGEK (Oxford University, North Middlesex, London) POSTGRADUATE INTEGRATION OF UK EXPERIENCE, OPPORTUNITIES (Oxford University, North Middlesex, London) Moderátor: Kővári Ferenc 15:00-15:15 The North Middlesex-Overview and introduction John Wilson 15:15-15:30 The fellowship program at the North Middlesex Hospital Ferenc Kővári 15:30-15:45 What have we achieved so far - Summary of the projects done by the fellows at the North Middlesex Ferenc Kővári 15:45-16:30 Reflection on the fellowship - How is this good for my training? Szabolcs Baglyas, Judith Sallai, Ferenc Kővári 16:30-17:30 The fellowship program at Oxford, research possibilities Andrew Johnson 10

09:00-18:00 8.emelet Nílus 3-4 (40 fő) NNEM SZOKVÁNYOS LÉLEGEZTETÉSI TECHNIKÁK, RESCUE TERÁPIÁK (JET, HFO, PRONE POSITION, ECMO) A MINDENNAPJAINKBAN. EGÉSZ NAPOS KURZUS SZIMULTÁN GYAKORLATOKKAL, SZIMULÁCIÓKKAL 09:00-09:10 Bevezető Lorx András PhD 09:15-10:00 ECMO indikációk és alkalmazás Németh Endre 10:10-11:40 ECMO a gyakorlatban 11:40-12:00 Kávészünet 12:00-13:00 Hason lélegeztetés elméletben és gyakorlatban Baglyas Szabolcs, Tamáska Eszter 13:00-14:00 Ebédszünet 14:00-16:00 JET elméletben és gyakorlatban Lorx András PhD, Valkó Luca 16:00-16:20 Kávészünet 16:20-17:50 HFO elméletben és gyakorlatban Lorx András PhD, Valkó Luca 17:50-18:00 Kérdések, zárás 13:00-15:00 Ebéd - a kurzus programok függvényében 11

12 2017. március 31., péntek KONGRESSZUS 8:00-8:30 Regisztráció 8:30-9:00 Megnyitó Prof. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem Rektora Dr. Szász Károly PhD, a Semmelweis Egyetem Kancellárja Prof. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Klinikai Rektorhelyettese Prof. Hermann Péter, a Semmelweis Egyetem Oktatási Rektorhelyettese Prof. Hunyady László, a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karának Dékánja Dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövettség Alelnöke Prof. Gál János, Rektori Biztos, a Semmelweis Egyetem Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinika Igazgatója 9:00-10:20 KLINIKÁNK ÚJ ARCULATAI Üléselnökök: Prof. Hermann Péter, Prof. Gál János 09:00-09:15 SE AITK aktualitások Prof. Gál János, klinikaigazgató 09:20-09:35 Pregradualis oktatás: Apáczai projekt Élő Gábor PhD 09:40-09:55 Külföldi tapasztalatszerzés postgradualis integrálása: angliai tapasztalatok John Wilson, North Middlesex NHS Trust London 10:00-10:15 Katasztrófa orvostan a mindennapokban Prof. Gál János, klinikaigazgató 10:20-10:35 A kiállítás megnyitója, támogatói köszöntő 10:35-11:00 Kávészünet 11:00-12:20 AZ INTENZÍV TERÁPIA NEHÉZSÉGEI, HATÁRAI Üléselnökök: Prof. Masszi Tamás, Madách Krisztina PhD 11:00-11:15 Az intenzív terápia határai Prof. Molnár Zsolt, klinikaigazgató 11:20-11:35 End of life care practice in the UK Mohan Sivarajartnam, North Middlesex NHS Trust London 11:40-11:55 Frailty Marczin Nándor PhD 12:00-12:15 Fájdalom terápia aktualitásai Iványi Zsolt PhD, med. habil., igazgatóhelyettes 12:20-13:20 Ebéd

13:30-15:20 AMIT AZ AGYUNKRÓL MEGTUDHATUNK, ÚJ ISMERETEK Üléselnökök: Madách Krisztina PhD, Prof. Gál János 13:30-13:55 Epigenetika - gondolkozásunk hatása? Prof. Falus András, az MTA tagja 14:00-14:25 Make it visible: FMRI of respiratory control Kyle Pattinson, BM, DPhil, FRCA, Oxford University Üléselnökök: Prof. Hunyady László, Prof. Gál János 14:35-15:20 Agyhullámok - memória - kreativitás: Belső világunk és az információ-robbanás hatásai Prof. Freund Tamás, MTA alelnöke, a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet igazgatója 15:30-15:50 Kávészünet 15:50-16:50 BELEGONDOLTUNK-E? Üléselnökök: Janecskó Mária med. habil., Prof. Ludwig Endre 15:50-16:05 Társbérlőink: A mikrobiom Prof. Szabó Dóra, intézetvezető 16:10-16:25 Ökoszisztémánk változtatásának következményei a klinikumban Madách Krisztina, PhD 16:30-16:45,,Gyógy -növények és mindennapi klinikai relevanciájuk Prof. Zelkó Romána, SE Gyógyszerésztudományi Kar, dékán 16:50-17:10 Kávészünet 17:10-18:30 AZ ANESZTÉZIA VALÓBAN ÁRTALMATLAN? Üléselnökök: Hupuczi Petronella PhD, Hauser Balázs PhD 17:10-17:25 Non-pharmakológiai szülési fájdalomcsillapítás Prof. Varga Katalin, ELTE, intézetvezető 17:30-17:45 Az adekvát fájdalomcsillapítás szülészeti jelentősége Prof. Ács Nándor, klinikaigazgató 17:50-18:05 Az anesztézia onkogén? Prof. Bernhard Riedel, Director of Department, University of Melbourne 18:10-18:25 Vitatott szerek: etomidate, nitrogén oxidul - az aktuális álláspont Hauser Balázs PhD 20:00 Fakultatív vacsora 13

2017. április 1., szombat 08:30-09:50 EGYEDÜL NEM MEGY - LABORMEDICINA Üléselnökök: Paulovich Erzsébet, Székely Andrea PhD 08:30-08:45 Hova tart a labormedicina Prof. Kovács L. Gábor, az MTA tagja 08:50-09:05 Amit a véralvadás vizsgálatok laboratóriumi hátteréről tudni érdemes Prof. Kappelmayer János, intézetvezető 09:10-09:25 POCT rendszerek a klinikumban Hermann Csaba PhD, igazgatóhelyettes 09:30-09:45 Mikrobiológiai diagnosztikai újdonságok Kristóf Katalin PhD, egyetemi docens, részlegvezető 09:50-10:10 Kávészünet 10:10-11:30 EGYEDÜL NEM MEGY - RADIOLÓGIA Üléselnökök: Hermann Csaba PhD, Golopencza Péter 10:10-10:25 Gyakori téveszmék a radiológiai vizsgálatot kérőknél Prof. Bérczi Viktor, klinikaigazgató 10:30-10:45 A kritikus állapotú beteg alkalmassága (rizikó/előny) különböző képalkotó vizsgálatokra Prof. Bogár Lajos, klinikaigazgató 10:50-11:05 Embolizációk fajtái, technikája, szövődményei Bánsághi Zoltán igazgatóhelyettes, klinikai főorvos 11:10-11:25 Ambuláns anesztézia kihívásai (MRI, CT) Zubek László, PhD 11:30-11:50 Kávészünet 14

11:50-13:10 CEREBRUM Üléselnökök: Iványi Zsolt PhD, Bátai István PhD 11:50-12:05 Stroke guideline updated Prof. Bereczki Dániel, klinikaigazgató 12:10-12:25 A neurointenzív alapkövei Prof. Fülesdi Béla, klinikaigazgató 12:30-12:45 Idegsebészeti anesztézia aktualitásai Ezer Erzsébet PhD, egyetemi docens, részlegvezető 12:50:13:05 Cerebroprotekció-monitorozás Németh Endre, klinikai főorvos, részlegvezető 13:10-14:10 Ebédszünet 14:10-15:30 SPLANCHNIKUM Üléselnökök: Csomós Ákos med. habil., c. egyetemi tanár, Zubek László PhD 14:10-14:25 Hepatológia aktuálitásai Prof. Szathmári Miklós, klinikaiigazgató 14:30-14:45 Hepatológia intenzív terápiás vonatkozásai Fazakas János PhD, részlegvezető 14:50-15:05 Nephrológia aktualitásai Remport Ádám PhD, osztályvezető 15:10-15:25 Nephrológia intenzív terápiás vonatkozásai Bobek Ilona PhD, osztályvezető 15:30-15:50 Kávészünet 15:50-16:50 SZIMULÁCIÓ Üléselnökök: Élő Gábor PhD, Fritúz Gábor PhD 15.50-16:05 Szimulációs képzési lehetőségek az általános iskolától élethossziglan Fritúz Gábor, tanszéki csoportvezető 16:10-16:25 Az újraélesztés szimulációs képzése franchise rendszerben: az Apáczai pilot Ács Zoltán, Élő Gábor PhD, igazgatóhelyettes 16:30-16:45 Simulation in Medicine Georg Breuer Master of Medical Education, Chief Consultant, Medical director, Erlangen 15

16:50-18:10 SÜRGŐSSÉG ÉS KATASZTRÓFA ORVOSTAN-KEREKASZTAL Moderátorok: Prof. Nenad Karanovic, Svéd László PhD, Prof. Gál János 16:50-17:05 Az egészségügyi doktrina változásai a NATO-ban Kopcsó István PhD, dandártábornok 17:10-17:25 French experience about terrorist attacks in 2015 and 2016 Patrick Godart, Deputy Surgeon General of the French Armed Forces 17:30-17:45 Bucharest nightclub fire: medical consequencies Prof. Leonard Azamfirei, rektor, klinikaigazgató 17:50-18:05 Hogyan készítsük fel az intenzív osztályt a katasztrófa helyzetek ellátására Orosz Gábor 18:10 Tesztírás 18:10 Kongresszus zárása Prof. Gál János, klinikaigazgató 16

REGISZTRÁCIÓS DÍJAK A 2006: XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelően: Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történő részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülő kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat. (Tisztelettel kérjük a jelentkezések elküldésénél a fenti törvény figyelembevételét.) KURZUSOK-MŰHELYEK 30-án Részvétel 30-án (09:00h-13:00h között az 1. emeleti Amazonas 1. teremben) a "A kritikus állapotú betegek ellátását segítő aktuális informatikai újdonságok" c. kurzuson GE Healthcare szimpóziuma (az első 100 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (14:00h-18:00h között az 1. emeleti Amazonas 1. teremben) a "Tehetünk többet a betegekért a biomarkerek segítségével a perioperatív időszakban? (Kardiovaszkuláris-,vérzési-, infekciós rizikó)" c. kurzuson Roche Magyarország Kft. szimpóziuma (az első 100 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (09:00h-18:00h között az 1. emeleti Amazonas 2-3. teremben) "Gondoltál e már rá? A gépi leszoktatás technikája és dokumentálása amit a gyógytornász végez" c. kurzuson (az első 50 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (09:00h-13:00h között az 1. emeleti Amazonas 4-5. teremben) a "A pulmonalis hypertoniás betegek ellátásának kérdései" c. kurzuson (az első 50 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (16:00h-18:00h között az 1. emeleti Amazonas 4-5. teremben) a "Az orvostechnikai eszközök innovációja a betegbiztonság területén c. kurzuson Fresenius Kabi Hungary Kft. szimpóziuma (az első 50 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (09:00h-11:00h között az 8. emeleti Nílus 1. teremben) "Az enterális táplálás új lehetőségei" Nutricia szimpóziuma (az első 25 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött 17

Részvétel 30-án (12:00h-14:00h között az 8. emeleti Nílus 1. teremben) "Haemostasis menedzsment legújabb eredményei" c. kurzuson CSL Behring szimpóziuma (az első 25 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (15:00h-17:00h között az 8. emeleti Nílus 1. teremben) "Külföldi tapasztalatszerzés postgradualis integrálása: angliai tapasztalatok, lehetőségek (Oxford University, North Middlesex, London)" c. kurzuson (az első 25 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött Részvétel 30-án (09:00h-18:00h között az 8. emeleti Nílus 3-4. teremben) "Nem szokványos lélegeztetési technikák, rescue terápiák (JET, HFO, prone position, ECMO) a mindennapjainkban. Egész napos kurzus szimultán gyakorlatokkal, szimulációkkal" c. kurzuson (az első 40 fő regisztrációjára van lehetőség) Térítésmentes, regisztrációhoz kötött PLENÁRIS ELŐADÁSOK március 31 én és április 1-én 2017. február 15-ig 2017. február 15-e történő jelentkezéssel utáni jelentkezéssel Orvosok regisztrációs díja a március 31-i és az április 1-i programra: 25.000 Ft (ÁFA-val) 30.000 Ft (ÁFA-val) Egészségügyi szakdolgozók regisztrációs díja a március 31-i és az április 1-i programra: 8.000 Ft (ÁFA-val) 10.000 Ft (ÁFA-val) Egyetemi hallgatók, tényleges nyugdíjasok, rezidensek, Ph.D. hallgatók regisztrációs díja kávészüneti ellátás nélkül a március 31-i és az április 1-i programra:: 1.000 Ft (ÁFA-val) 2.000 Ft (ÁFA-val) tfakultatív ELLÁTÁS Fakultatív vacsora csütörtökön : 8.500 Ft (ÁFA-val) 8.500 Ft (ÁFA-val) Kongresszusi ebéd csütörtökön: 5.000 Ft (ÁFA-val) 5.000 Ft (ÁFA-val) Kongresszusi pénteken: 5.000 Ft (ÁFA-val) 5.000 Ft (ÁFA-val) Bankettvacsora pénteken: 9.500 Ft (ÁFA-val) 9.500 Ft (ÁFA-val) 18 Kongresszusi ebéd szombaton: 5.000 Ft (ÁFA-val) 5.000 Ft (ÁFA-val)

Orvosok, egészségügyi szakdolgozók regisztrációs díjának befizetése az alábbiakra jogosít: - részvétel a szakmai programon, - kongresszusi táska, névkitűző, ruhatár, - a kiállítás megtekintése, - kávészüneti ellátás a kongresszus ideje alatt. (a kávészüneti ellátás 5.000 HUF/fő értékben a számlán külön sorban, bontva kerül feltüntetésre). Egyetemi hallgatók, tényleges nyugdíjasok, rezidensek, Ph.D. hallgatók regisztrációs díjának befizetése az alábbiakra jogosít: - részvétel a szakmai programon, - névkitűző, ruhatár, - a kiállítás megtekintése, PARKOLÁS Sorompóval védett, ingyenes szabadtéri parkolóban, vagy fűtött mélygarázsban, melynek költsége 2200 Ft / szgk / nap. SZÁLLÁSFOGLALÁS Aquaworld Resort Budapest****(a tanfolyam helyszíne) (1044 Budapest, Íves u. 16., www.aquaworldresort.hu) Egyágyas szoba reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: Kétágyas szoba reggelivel, IFA-val, ÁFA-val: 22.000 Ft/szoba/éj 25.500 Ft/szoba/éj A szállásfoglalás fakultatív, nem a csomag része. A szobaár a következő szolgáltatásokat tartalmazza: a szálloda saját Oriental Spa-, Wellness- és Fitneszközpont ingyenes használatát, fürdőköpenyt, valamint ingyenes szélessávú internet csatlakozási lehetőséget. Az Aquaworld Resort Budapest szállóvendégeinek kedvezményes árú belépőjegyet biztosít ingyenes szauna használattal az Aquaworld Élményfürdőbe. (Gyermekeknek 14 éves korig 1.400 Ft / alkalom, felnőtteknek 2.800 Ft / alkalom.) A kötbéres szállásfoglalás miatt kedvezményes áron férőhelyet biztosítani csak 2017. február 15-ig történő visszajelzés esetén tudunk. A lekötött szálláshelyeket a visszajelzések sorrendjében fogjuk visszaigazolni. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra vagy postai úton hozzánk beérkezett. 19

BEFIZETÉS A, Csekken: melyet kérésre küldünk. A közleményben kérjük a rendezvény és a résztvevő nevét feltüntetni a következőképp: rendezvény neve/résztvevő neve. Számlát az összeg beérkezését követően tudunk kiállítani az Ön által megadott számlacímre. B, Banki átutalással (egyéni vállalkozás /saját cég): a visszaigazolásban kapott bankszámlaszámra. A közleményben kérjük a rendezvény és a résztvevő nevét feltüntetni a következőképp: rendezvény neve/résztvevő neve. Számlát az összeg beérkezését követően tudunk kiállítani az Ön által megadott számlacímre. C, Amennyiben részvételét Cég/Intézmény/Alapítvány kívánja átutalással kifizetni, úgy a regisztrációs lap hátoldalán található költségvállaló nyilatkozatot kérjük cégszerű aláírással ellátva irodánkba visszajuttatni szíveskedjen! Előzetesen számlát csak ezen költségvállaló nyilatkozat birtokában küldhetünk. Köszönjük megértését. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS Regisztrációs és szállásdíjának visszafizetése annak elküldése után 2017. február 15-ig 50 %-os kötbérrel lehetséges. Ezután a kötbér 100 %-os. Szálláslemondást február 15-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerződések miatt. Mindennemű jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt formanyomtatványok használatát. Köszönjük! TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Regisztrációval és absztraktokkal kapcsolatban: Kristóf Lilla (lkristof@convention.hu) Kiállítással és szponzorációval kapcsolatban: Bokker Tamás (tbokker@convention.hu) Convention Budapest Kft. 1036 Budapest, Lajos u. 66., A lh. 4. em. Tel: 06-1-299-0184, 06-1-299-0185, 06-1-299-0186 Fax: 06-1-299-0187 www.convention.hu 20