2011. szeptember 03. In memoriam Sarkad, 1914. február 18. Budapest, 2011. szeptember 3. (9:15) Életrajz 2007. május 17. : Életem 1914. február 18-án születtem református családban, apám neve: Képíró Sándor, anyám neve: Kovács Róza volt. Az elemi iskola elsõ 4 osztályát a sarkadi református iskolában végeztem. Majd a gimnázium 3 osztályát a mezõtúri református iskolában, a gimnázium 4-8. osztályát a békéscsabai evangélikus iskolában fejeztem be, ahol 1932-ben érettségiztem. 1932 és 1933. október 1. között a nyíregyházi 6. Tüzér Osztálynál szolgáltam, ahonnan 1933. október 1-én mint hadapród tûzmester szereltem le. Képíró Sándor - Életrajz 1933-ban beiratkoztam a szegedi Ferenc József Egyetem Jogi Karára és 1937 májusában államtudományi doktorrá avattak. 1937 õszén beiratkoztam a budapesti Kereskedelmi Akadémiára, ahol kereskedelmi átképzõ tanfolyamon vettem részt. 1938 májusában felvettek a Magyar Általános Hitelbankba. 1938 decemberében kaptam az értesítést, hogy felvettek a 2 éves csendõrtiszti tanfolyamra. 1939 februárjában kellett jelentkeznem a Böszörményi úti csendõr-laktanyában, ahonnan azonnal a Ludovika Akadémián kezdõdõ alantos tiszti tanfolyamra rendeltek, ahol gyalogsági kiképzést kaptam. 1939 októberében a Böszörményi úti csendõr-laktanyában kezdõdött a csendõri kiképzésünk és 1940. július 9-én hadnaggyá avattak. Mint hadnagy 1940 júliusában a szolnoki szárnyhoz kerültem szárnyparancsnok-helyettesnek. 1940 októberében áthelyeztek az orosházi szárnyhoz, szárnyparancsnok-helyettesnek.
1941 májusában fõhadnagy lettem, majd decemberben áthelyeztek a makói csendõriskolába oktató tisztnek. 1942. január 21-22-23-án részt vettem az újvidéki razziában. 1943. augusztus 1-én századossá léptetett elõ Horthy Miklós kormányzó úr, valamint ugyanezen a napon kineveztek a kiskunhalasi szárny parancsnokának. 1943. szeptember elején jött a távmondat, hogy azonnal induljak Újvidékre, mert Tóth József õrnagyot kell helyettesítenem, aki az újvidéki járõrvezetõ iskola parancsnoka volt, s most törzstiszti tanfolyamra ment. A járõrvezetõ tanfolyam záró szemléje november végén volt, ahová Temesváry vezérõrnagy is kijött, mint a csendõrség kiképzési parancsnoka. A tanfolyamon a hallgatóima,,általános igen jó" eredménnyel vizsgáztattam le. 1943. december 3-ra idézést kaptam a VKF Bíróságától Szegedre, elõzetes kihallgatásra. Ettõl a dátumtól kezdve 1944. június 1-ig eljárás folyt ellenem, ezért nem szolgálhattam. (Ezt az ügyet külön írtam le.) 1944. június 1-tõl, mint kerületi segédtiszt szolgáltam Kolozsváron. Ez év júliusában a kolozsvári helyõrségi kórházban heresérvvel operáltak meg, melyet lovaglástól kaptam. Utána betegszabadságon voltam július végéig, majd augusztus elsejével bevonultam Miskolcra, a csendõr iskola parancsnokaként, ahonnan áthelyeztek. Itt a háború ellenére normálisan folyt a kiképzés. A csendõr-parancsnokság az õsz folyamán nyugatra távozott, de a tanszázadot otthagyták Miskolc védelmére. Miskolc védelmét Siegler Konrád ny. ezredes szervezte meg úgy, hogy november 8-án riadóztatták és az Avasra helyezték védõállásba mint gyalogság. A tanszázad volt az egyetlen magyar egység, amely Miskolcot védte. November utolsó hetében német hegyi vadászok váltottak le bennünket a fosztogatások megakadályozására. 1944. december 2-án járõreim jelentették, hogy a németek szedik le a távbeszélõ vonalakat. Beszéltem egy német katonával, aki mondta, hogy õk már mennek, és hogy az oroszok már elfoglalták Diósgyõrt, az orosz páncélosok a Sajó völgyén felszaladtak egészen Sajószentpéterig. Így tehát bekerítettek bennünket. Bevontam járõreimet és december 2-án éjjel a Szent Anna Kápolna melletti földúton még kijutottunk Miskolcról. A továbbiakban a Dunától északra kijutottunk Ausztriába, Hollabrun városába, ahol értesültünk május 8-án, hogy vége a háborúnak és aki nem éri el a Linz-Kaplitzi útvonalat, az orosz fogságba kerül. Sikerült elérni ezt az útvonalat, és május végén az amerikaiak átadták az egész 3. magyar hadsereget az oroszoknak. Mondtam az embereimnek, hogy mindenki menjen, ahová tud és ne kerüljön orosz fogságba. Eljutottam Linztõl északra, ahol egy helybeli gazdához beálltam mezõgazdasági munkásnak élelemért. Késõbb Linzben a tolató-pályaudvaron vasutat építettem, itt egy magyar vasútépítõ egységhez kerültem. Innen átmentem Tirolba, ahol feliratkoztam az Argentin Katolikus Egyház listájára és 1948. augusztus 1-én megérkeztem Buenos Airesbe. Itt egy textilgyárban kaptam munkát, majd megtanultam szõni. 1950-ben megnõsültem. Vettem egy kézi szövõgépet és szép anyagokat gyártottam. 1955-ben átálltam a gépi kötésre és szép pulóvereket és ruhákat gyártottam.
Két gyermekem van. A lányom egy nagy amerikai cégnél személyzeti fõnök, ahol kb. 250 tisztviselõ dolgozik. A fiam fogorvos és Buenos Airesben van rendelõje. 1996 májusában magyar útlevéllel hazatelepültem azzal, hogy ha a gyerekeim haza akarnak jönni, legyen hol letelepedniük. Tíz évig nyugodtan éltem itthon, míg nem a Wiesenthal Központ meghirdette, hogy 10 ezer Euro-t fizet annak, aki felad egy háborús bûnöst. Valaki, aki jól ismerte viszonyaimat, a Júdás-pénz ellenében feljelentett, és a Központ örült, hogy találtak még egy életben lévõ csendõr századost, aki ugyan semmiféle zsidóellenes bûnt nem követett el, de ennek ellenére büntetlenül rá lehet fogni minden aljasságot. Találtak egy pertörléssel megszûntetett VKF-ítéletet, amit azért hoztak, hogy Szombathelyit tisztára mossák. A pertörlési eljárást Csatay vezérezredes már az ítélethozatal idején elkezdte, és 1944. február 18-i hatállyal visszahelyeztek századosi rangomba (rendelet száma: 40 116 eln. fbü. 1944. évi május 25-én). A rendelet megtalálható a Honvédségi Közlöny 1944. május 31-i számában (24. sz.). Az 1944-es VKF Bíróság által hozott ítélet számtalan törvényellenes adatot tartalmaz. Ezek közül csak egy párat említek meg, bár elég lenne egy is a törvénytelenség igazolására: 1., A vezérkari fõnök nem volt illetékes parancsnok a per levezetésére. A csendõrség illetékes parancsnoka a csendõrség felügyelõje, Faraghó altábornagy volt. Kértük, hogy a rendes hadbíróság elé kerüljünk, de az elutasították, mert a per azért is indult, hogy a fõ-felelõs Szombathelyit tisztára mossák. 2., Kértük, hogy Szombathelyit idézzék meg a fõtárgyalásra, amit szintén elutasítottak, mivel õ volt a bíróság fõnöke. 3., Babos hadbíró ezredes azt állította a fõtárgyaláson, hogy Szombathelyi nem tudott arról, hogy mi történt Csurogon és Zsablyán január 5-én és 6-án. Vasvári vk. alezredes (aki Szombathelyi segédtisztje volt) megjelent és azt vallotta, hogy õ mutatta meg Szombathelyinek Fóty õrnagy jelentését, aki a vezérkarhoz beosztott csendõrnyomozótiszt volt. Ebben az állt, hogy 1200 ember életét vesztette. Szombathelyi, amikor ezt elolvasta, saját kezûleg egy vonalat húzott a jelentéshez, és ezt írta oda:,,nem sok." Ezután kb. január közepén,,tisztogatást és megtorlást" rendelt el Újvidék térségében. Ezen kívül még Feketehalmy-Czeydner Ferenc altábornagyot, a szegedi hadtest parancsnokát szóban is eligazította. 4., A vád ellenünk kollektív volt, amit a Btk. nem ismer el. A vád a Honvédségi Törvény alapján állt, és hûtlenség volt. Fellebbezés nem volt, és amint a vezérkari fõnök aláírta, azonnal végrehajtható volt. Meg kell még említenem, hogy a háború után Babós hadbíró ezredest elfogták, és 260 rendbeli törvénytelen halálos ítélet meghozatalával vádolták. A VKF Bíróságát már 1944-ben feloszlatták. A pertörlésnek meg kellett történni, mert csak ezután kezdhettünk tovább szolgálni, amit Csatay vezérezredes úr megígért.
Ennek a nem létezõ ítéletnek alapján kérte a jeruzsálemi Wiesenthal Központ vezetõje letartóztatásomat. A Wiesenthal Központ az év szeptember 28-án, semmibe véve személyiségi jogaimat, lakásom elõtt az utcán, a világ minden tájáról hozott újságírókkal és fotóriporterekkel látványos,,sajtókonferenciát" tartott, amivel telekürtölte a nyugati világ rádió és TV-állomásait, ordítozva háborús bûnösnek nevezett, és azt állította, hogy megszöktem az ítélet végrehajtása elõl. Tíz évig éltem itt nyugodtan, eddig senki nem zavart, de most, nem rég a lakásommal szemben lévõ zsinagógában eldöntötték, hogy mivel fognak vádolni. A világsajtó tele volt a legképtelenebb hazugságokkal és aljas rágalmakkal, amelyeknek semmi alapjuk nincs. Sajnos, a háború után a M. Kir. Csendõrséget, a világ egyik legjobb fegyveres õrtestületét mindenféle aljas rágalmakkal lejáratták. Azt a Csendõrséget, amelyik több, mint 90 %-os arányban felderítette a bûncselekményeket. A feljelentés kigondolói beindították a hazugság propaganda-gépezetét. Sajnos, kicsit már megöregedtem, ezért nehezen viselem a megpróbáltatásokat, azt, hogy ma, 2006-ban rám akarják fogni, hogy háborús bûnös vagyok. Ez az ügy nagyon hasonlít a pár évvel ezelõtt zajlott, a Kanadában élõ Finta Imre csendõr-százados ügyéhez, akit 8 vádpont alapján vádoltak meg. Jöttek a tanúk a világ minden részébõl, de a kanadai Legfelsõbb Törvényszék mind a 8 vádpont alól felmentette Finta Imrét. A hiba csak az volt, hogy Finta Imre egészsége és vagyonkája ráment az évekig tartó pereskedésre. A Wiesenthal Központ nem akar tanulni? Búcsúzóul még csak azt akarom mondani, hogy soha semmiféle zsidóellenes bûncselekményben, deportálásban nem vettem részt. szkv. csõ. százados
. Nemzeti Jogvédõ Alapítvány