Dorothy Jones. Korona-lak

Dorothy Jones Korona-lak 1

Dorothy Jones Korona-lak ISBN No: 978-0-9545160-6-2 Fordította: Királyné Ficsor Lilla Lektorálta: Ficsor Károlyné Illusztrációkat készítette: Pálfi Györgyi Tördelés: Eric Barrett és Edward Weekley Kiadta a és az Örömhír Alapítvány Megjelent: Orgovány, 2009 2

1. fejezet Költözés A gyerekek már hetekkel a költözés előtt azon törték a fejüket, hogy mi is legyen az új ház neve. - Anya, hogy nevezik az új házunkat? - Sehogyan. Brazíliában csak néhány háznak van neve, a többinek száma van. De majd ti elnevezhetitek! Ez ám a jó megoldás! Ronaldó és Dorita nagyon örült a lehetőségnek. Rögtön ki is találtak egy játékot, és ettől kezdve kis agyuk állandóan azon töprengett, hogy egy jó nevet találjon. Amikor megpillantották az alacsony, kis fehér házikót egy nagy, füves terület és virágos kert közepén, a játék véget ért. - Anya, nézd! kiáltott Dorita izgatottan. A fák koronája lekukucskál ránk a tető fölött! Nevezzük el a házat Korona-laknak! Így is lett. Nem ellenkezett senki, hisz tökéletesen illett rá. A név magáért beszélt. Micsoda móka volt az új ház berendezése! Nagyon elfáradtak ugyan a hosszú utazásban, mégis mindenki vidáman munkához látott. Hamarosan megjelent valaki az ajtóban, és tapsolva hívta fel magára a figyelmet. Az anya kiment behívni a vendéget. A hölgy bemutatkozott: 3

- Dona Margarida vagyok, a közvetlen szomszédjuk. A braziloknál a Dona szó nénit jelent. - Éva vagyok mutatkozott be anya. Ő pedig a férjem, Fred, és a gyermekeink, Ronaldó és Dorita. Mindenki udvariasan kezet fogott a vendéggel. - Csak azért ugrottam be folytatta Margarida néni-, hogy áthívjam a családot egy jó kis hideg orangeade italra, ami a brazilok kedvence, meg egy kis nassolásra. Biztosan nagyon elfáradtak a hosszú úton. Margarida néni átvezette őket a házon, ki egy árnyékos, széles verandára, ahol már meg volt terítve: jeges orangeade és mindenféle csábító sütemény, keksz meg gyümölcs várt rájuk. A veranda nagyon kellemes hűvös és árnyékos volt, mivel hatalmas fák álltak a veranda végét lezáró magas vasrács közvetlen közelében. Egyenesen az erdőbe láthattak innen! A gyerekek szorgosan segítettek, amikor megérkeztek: behordták az összes csomagot az autóból. Így még nem is látták, hogy az ő házuknak is van egy nagy verandája, ami szintén az erdőbe torkollik. Ez a két ház állt ugyanis a város legszélén. Amikor Margarida néni látta, hogy a gyerekek mennyire élvezik ezt az egészet, gyorsan mesélni kezdett nekik kis barátairól, a mikókról, a lombkoronákban élő kis karmosmajmokról. - Minden nap megjelenik reggelizni egy egész család mesélte. A kezemből veszik el a banánt! Nagyon érdekes látni, ahogyan az anya a kicsinyeket tanítja. Ha próbálnak 4

5

elcsenni egy darabot a kezemben lévő banánból, kapnak egy jó nagy pofont. Csak a szülők vehetik el a banánt, hogy aztán megetessék a kicsiket vele. - Miért? kíváncsiskodott Dorita. - Ó, a mikó-anyuka nagyon okos ám! Nem akarja, hogy valaki elkapja a kicsinyét! Nagyon vigyáz rájuk! Például amikor kicsinye születik, nem is jön a veranda közelébe, hanem vár, amíg a mikó-apuka vagy valamelyik lánytestvére hoz neki banánt. Margarida néni nagyon kedvelte a lombkorona kis lakóit, és örült neki, hogy mostantól osztozhat rajtuk a szomszédban élő új családdal. Később, amikor már kicsomagoltak, és az egész család a nappaliban pihent a nyitott ablak mellett, élvezve a kintről beáramló hűs levegőt, Ronaldó kigondolta, hogy biztosan nagyon jó lehet az ablakban ülni. Fel is ugrott, és vidáman lógatta ki a lábát az ablakpárkányon keresztül. - Ronaldó, azonnal gyere le onnan! szólt rá az anyukája. Nagyon veszélyes dolgot találtál ki! Még véletlen kiesel és meghalsz, mint Eutikhosz. Ronaldó azonnal engedelmeskedett, de megkérdezte: - Eutikhosz?! Ki az az Eutikhosz? - Tudjátok mit? Majd az ágyban elmesélem nektek Eutikhosz történetét. Most szaladjatok mosakodni, fogat mosni, imádkozni, és utána jöhet az esti mese. Kis idő múlva a két gyerek készen volt. Mindketten letérdeltek imádkozni, megköszönték a Mennyei Atyának, 6

hogy biztonságban megérkeztek Korona-lakba, és áldását kérték az éjszakai pihenésükre. Anya kinyitotta a Bibliát, hogy elolvassa nekik a történetet. - Ja, a Bibliában van? - Igen, kisfiam. Eutikhosz egy fiatal fiú volt, Pál apostol idejében élt. Az Apostolok cselekedetei 20. rész 7-12. verseiben olvasunk róla. Tényleg nem hallottátok még a történetét? Ronaldó, felolvasod nekünk? Ronaldó szép hangosan és érthetően olvasta a történetet, hogy Dorita is jól értse, majd letette a Bibliát, és várakozásteli szemekkel nézett anyukájára. - Látod, kisfiam, mivel ez a fiú nem volt elég figyelmes, háttal leesett az ablakból. Veszélyes lehet kiülni egy ablakba. Akár le is eshet és meghalhat, aki ilyet tesz. Képzeld csak el, micsoda aggodalom tört ott ki! El tudom képzelni, hogy sírhatott az anyukája! Kiterült lent a földön, holtan. Ott volt ez a híres prédikátor, utolsó tanítását tartotta, mielőtt végleg elutazott volna arról a vidékről, és akkor ez a fiú a rendetlenségével mindenki figyelmét elterelte az üzenetről. Ki tudja hányan lemaradtak emiatt a megtérés lehetőségéről! Különös indokom van rá, hogy nagyon megjegyezd Eutikhosz történetét. Figyelj jól! Az anyuka hangja olyan komoly volt, hogy Ronaldó és Dorita nagyon, nagyon figyelmesen hallgatta. Az anya kedves hangon folytatta: - Tudjátok, hogy ti, fiúk és lányok, akadályozni tudjátok egy lelkész üdvösségről szóló beszédét? Azzal, ha 7

nem figyeltek, nem csak a saját üdvösségeteket kockáztatjátok, de mások figyelmét is elterelhetitek, megakadályozva ezzel azt, hogy hallhassanak arról, hogy szükségük van a Megváltóra. - Sajnálom, Anya! mondta Ronaldó. Sose gondoltam, hogy a viselkedésemmel másnak bajt okozhatok. Pedig sokszor szoktunk Doritával sugdolózni meg játszani istentisztelet alatt, ahelyett, hogy figyelnénk. De az sose jutott eszembe, hogy ezzel mások figyelmét eltereljük Isten Igéjéről. Senkit nem akarok megakadályozni abban, hogy az Úr Jézushoz jöjjön! - Én sem, Anyuci! mondta Dorita majdnem sírva. Anya mindkettőjüket megölelte, megpuszilta és jó éjszakát kívánt nekik. Örömmel töltötte el az a tudat, hogy megértették Eutikhosz történetét. - Jó éjszakát, gyerekek! Isten áldjon meg! Aludjatok jól! Reggel találkozunk! Korona-lakban nagy öröm volt aznap este, és kint, az erdő szélén, a lombkoronák tetején a kis mikók is vidám hangulatban pihentek le. 1. Ki volt Euthikosz? 2. Miért fontos, hogy figyeljünk az istentiszteleten? 8 Ne legyetek meggondolatlanok, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata. Efézus 5:17.

2. fejezet Piknik Másnap kora reggel a két gyerek kisurrant a házból, remélve, hogy megleshetik a kis mikókat reggelizés közben, ám nagy csalódásukra Margarida néni már megetette az állatkákat. - Sebaj vigasztalta a gyerekeket -, majd egy másik nap meglátjátok őket. De ahhoz nagyon korán fel kell ám kelni! Még egy kicsit beszélgettek, mert olyan sok mondanivalójuk volt ám új barátjuknak! - Tessék elképzelni Margarida néni, ma jön Totó! újságolta Dorita. - Ki az a Totó? tudakolta a néni. - A kutyánk! válaszolt Ronaldó. A barátainknál hagytuk, mert nem volt elég hely a kocsiban nekünk, Totónak meg még a csomagoknak is. Vonattal jön a ketrecében, és vele együtt jönnek a hátra maradt csomagok is. - Biztosan jól érzi magát a ketrecében tette hozzá Dorita nagy komolysággal. Nagyon aggódott ugyanis kis barátjáért, akinek egyedül kell vonatoznia, de édesanyja megnyugtatta, hogy a kutyusnak jó sora lesz. A kalauz majd eteti, itatja, és rá ránéz időnként. De Dorita nagyon várta a két órát, amikorra majd mennek Totóért. 9

Tényleg minden jól alakult. Két órakor biztonságban megérkezett Totó, és nagy hanggal köszöntötte őket, fejét kidugva a ketrecből. Micsoda boldog találkozás! Nem is tudom, ki volt a legboldogabb közülük: Totó, Dorita vagy Ronaldó? Hazafelé apának egy nagyszerű ötlete támadt. Rögtön meg is kérdezte: - Ki akar piknikezni? Piknikezni?! Három kérdő szempár fordult felé. Anya szólalt meg elsőként. - Még olyan sok dolgom lenne otthon! Csak tegnap költöztünk be, és még annyi feladat vár ránk! - Ne aggódj, Anya nyugtatta meg Ronaldó -, majd mi segítünk, ha hazaérünk a piknikről. - Igen, segíteni fogunk! mondta Dorita is, majd folytatta: - Gondold csak el, szegény Totó hogy elzsibbadt a hosszú úton, a vonaton. Milyen jó lenne neki egy nagyot szaladgálni, és felfedezni a környéket! Anyuci, légy szi! Szegény anya! Mi mást tehetne, mint hogy beleegyezik. Esélye sincs egymagában! Egy a négy ellen Igen, négy ellen, hiszen Totó pont olyan könyörgő tekintettel nézett rá, mint a többiek. Így hát, eldöntetett. - Hipp, hipp, hurrá! Piknikezünk! kiáltotta Ronaldó és Dorita, Totó meg szaladgált körbe-körbe, élvezve a szabadságot. Anyuci és Dorita elkészítette a szendvicseket, apa és Ronaldó meg elment a boltba venni egy kis gyümölcsöt, sütit, csipszet és dobozos üdítőt. Totó meg úgy döntött, ideje 10

11

feltérképezni a terepet, elvégre is mostantól kezdve az ő feladata, hogy megvédje azt. Minden valamirevaló házőrzőkutyának ismernie kell a birtoka minden kis zegzugát. Hamarosan mindenki elkészült a feladatával. Indulás! Találtak egy gyönyörű helyet. Az út az erdőbe vezetett, és egyszer csak, egy kanyar után megpillantottak egy hidat, ami egy kedves kis hegyi patak fölött ívelt át. A víz fehéren habzott, ahogy a köveken át-átcsapott. A patak mentén út vezetett, erre tértek rá, és egy gyönyörű, árnyékos fa alatt leparkoltak. Ennél megfelelőbb helyet nem is találhattak volna a piknikhez. Amíg a szülők az árnyékban hűsöltek, Ronaldó és Dorita elindult felfedezőútra. Totó, hűséges kis őrük, természetesen ment utánuk. - Ne menjetek messzire! szólt utánuk anya. És nehogy valami bajba keveredjetek! - Szegény anya, mindig aggódik mondta Ronaldó. - Az anyukák már csak ilyenek válaszolt a kis bölcs Dorita. Nem telt bele sok idő, és a két gyerek lélekszakadva, lelkesen kiabálva rohant vissza: - Anyu, Apu! Gyertek, nézzétek meg, mit találtunk! Valaki egy szívet vésett a sziklába! Úgy is volt. A sok sok év alatt az eső, a szél és a viharok kivéstek egy nagy szívet a sziklafalon. Anyának is nagyon tetszett. 12

- De klassz! Tudjátok, nagyon sokszor hallottam már kőszívről, de most látok életemben először olyan kőszívet, ami a szemünkkel is látható. Na, akkor menjünk piknikezni! Anya leterített egy nagy asztalterítőt a földre, és közösen kipakolták az ennivalót a kosárból. Mindannyian letelepedtek a fűbe, apa imádkozott, majd rövid idő alatt eltüntették az összes szendvicset, üdítőt, csipszet, sütit és gyümölcsöt. Persze Totó is kikunyizta a maga részét. Miközben mindenki jóllakottan elnyújtózott a fűben, Ronaldó gondolatai visszakalandoztak a sziklába vésett szívhez. - Anyuci! fordult édesanyjához. Mondtad ebéd előtt, hogy sokszor hallottál már kőszívekről. Hol és mit? Tudod, kisfiam, a kőszív úgy keletkezik, hogy valaki, aki sokszor hallott már az Úr Jézusról, meg arról, hogy Ő meghalt értünk a kereszten, megkeményíti a szívét, és eldönti, hogy ő akkor sem fog hinni Benne. Ronaldó mélyen elgondolkozott, és nem is mondott semmi többet. Aztán amikor édesapja felállt, hogy elmenjen egyet sétálni a patak mentén, Ronaldó is elindult, vissza, ahhoz a bizonyos sziklához. Totó meg természetesen utána loholt, hiszen Ronaldó is hozzá tartozott, őt is védelmeznie kellett. Ronaldó csak állt, és nézte a kőszívet. Közben a saját szíve nagyon szomorú volt. - Ilyen az én szívem is gondolta. Hányszor hallottam már én is az Úr Jézusról, arról, hogy értem adta életét a kereszten, és mégsem hívtam be Őt a szívembe. 13

Egy könnycsepp gördült le a szeméből. Abban a pillanatban Totó nagyon ugatni kezdett, és ezzel egy időben éles fájdalom hasított Ronaldó lábába. Egy kígyó! Segítség! Nagyon fáj! Totónak sikerült elkapni és megölni a kígyót, és Ronaldóval együtt elkezdtek rohanni vissza a szülőkhöz. Közben a fiú hangosan kiabált: - Apa, Anya! Megharapott egy kígyó! Mindenki szaladt elé, seperc alatt bepakoltak mindent az autóba, és száguldottak vissza a városba. A kórházban Ronaldó megkapta a szükséges kígyómarás elleni szérumot, kitisztították a sebet, és már mehettek is haza. Így végződött a jónak induló piknik. Ronaldó nagyon levert volt. Lefektették az ágyára és felpockolták a lábát. A seb már nem is nagyon fájt, a szíve viszont annál jobban. Sehogy sem tudta elfelejteni azt a kőbe vésett szívet. Semmi másra nem tudott gondolni, és képtelen volt megszabadulni ettől a nyomott hangulattól. Amikor anya bejött hozzá egy pohár tejjel és a kedvenc kekszével, rögtön látta, hogy Ronaldó nagyon szomorkodik. - Mi a baj, kisfiam? Nem jól nézel ki! Még mindig nagyon fáj a lábad? - Nem, Anyuci. Szinte nem is fáj. Akkor miért vagy ilyen rosszkedvű? - Ó, Anya, egyszerűen nem tudok másra gondolni, csak arra a kőszívre. Az én szívem is pont ilyen kőszív. Ezen gondolkodtam akkor, amikor megmart a kígyó. Ha nem lett volna ez a csípés, már régen megtértem volna mondta, és megint sírni kezdett. 14

Anya átölelte és magához szorította. - Ne sírj, kicsim! Olvasok neked egy történetet! Mózes negyedik könyvének 21. részénél nyitotta ki a Bibliát, és rámutatott a 4 9. versekre, ahol Mózesről, Izráel népéről és a pusztában felállított rézkígyóról olvashatunk. Az Úr Jézus is beszélt erről a történetről. Felolvasnád őket te? Ronaldó beleegyezően bólintott, megtörölte a szemét, és elolvasta először az ószövetségi történetet, majd kikeresték János evangéliuma 3. részének 14-15. versét is, és azokat is elolvasta. Olvasás közben egészen megnyugodott, és már sokkal jobb kedvűnek tűnt. Anya elmagyarázta az olvasottakat: - Az Úr Jézus felemeltetett a kereszten, ahol meghalt azért, hogy mindenki üdvözülhessen, aki hisz Benne. Téged ma megharapott a kígyó, Ronaldó, de mivel gyorsan elvittünk a kórházba, és adtak neked egy kígyómarás elleni szérumot, már jól vagy. A kígyómarás a bűnt jelképezi. A bűn következménye a halál, örök halál, ami elválaszt minket Istentől. De az Úr Jézus halála nekünk orvosság. Azért halt meg, hogy mi élhessünk. Az a gyógyszer, ha hiszünk, és elfogadjuk Őt Megváltónknak. A kórházban elfogadtad a szérumot, igaz? Hát hogy ne fogadnád akkor el az Úr Jézust is? A szomorúság örömre változott, a könnyek helyét széles mosoly foglalta el. Ó, igen, Anya, elfogadom Őt! Olyan boldog vagyok! és ezzel Ronaldó szorosan odabújt édesanyja ölébe. 15

Miután a gyerekek lefeküdtek, a szülők letérdeltek és megköszönték Istennek az egész napi védelmet, hogy kirendelte a kígyómarás elleni szérumot, és kisfiuk üdvösségét. - Köszönjük, Urunk, hogy gondoskodsz rólunk és törődsz velünk, és hogy a fiunk most már az Úr Jézusba vetett hit által a Te gyermeked! Korona-lakot nagy boldogság töltötte be azon az éjszakán. 1. Hogyan lesz valakinek kőszíve? 2. Mit jelképez a kígyómarás? Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Róma 6:23. 16

3. fejezet A szülinap Boldogan teltek a hetek Korona-lakban. Minden nap adódott valami új tennivaló. Egyik reggel a gyerekek nagy megelégedéssel játszottak a nappaliban, várat építettek Ronaldó karácsonyra kapott építőkockáiból. Ronaldó nem mindig engedte meg Doritának, hogy az ő játékaival játsszon, és ez az építőkocka készlet egyébként is a legféltettebb kincsei közé tartozott, de a mai nap kivétel volt. Tudjátok, miért? Eltaláltátok! Ma van Dorita születésnapja! Amikor anya reggel felkeltette Ronaldót, azt mondta neki: - Kisfiam, szeretném, ha ma különösen kedves lennél Doritával. Tégy meg mindent, hogy a húgod kedvében járj! Ne tréfálkozz vele! Persze, tudom, hogy nem akarod bántani, de Dorita még nem érti a viccelődést! - Jól van, Anya! mondta Ronaldó. Tényleg sokszor szoktam őt viccesen cikizni, de ma egész nap megpróbálok kedveskedni neki. Nem csak az ő kedvéért, hanem azért is, hogy az Úr Jézusnak is örömet szerezzek. Anya elégedetten megpuszilta fia fejét. A gyerekek nagy egyetértésben, boldogan játszottak együtt, egész délelőtt. Nem sokkal ebéd után Dorita hallotta, hogy édesanyja szólítja: 17

- Dorita, légy szíves segíteni nekem! Mindjárt indulnunk kell a buszhoz! Dorita vidáman kiszökdelt a konyhába, és segített megteríteni az asztalt a vendégeknek. Elizabeth nénit és Márkot várták uzsonnára. Pontban három órakor anya, Dorita, Ronaldó és Totó a buszmegállóban várakozott, és nagy örömmel látták, hogy a nagynéni és az unokatestvérük integet a buszból. Hazaérve, a nagynéni anyával és Doritával a konyhába ment, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék a torta körül, Ronaldó és Márk pedig elment Totóval játszani. Épp csak kezdtek belemelegedni a játékba, amikor hallották a hívást: - Fiúk, kézmosás és uzsonna! Nem kellett kétszer hívni őket! És micsoda ünnepi parti volt! Somlói galuska, gyümölcskocsonya, mindenféle süti, fagyi, és sok sok üdítő! Úgy jóllaktak, hogy amikor énekelni kellett volna a Boldog szülinapot!, alig bírták szusszal! Öt órakor hazaért apa, és mindenkit megölelt, de persze a szülinapos kislánynak extra puszik is jártak. Aztán előállt egy nagyszerű ötlettel: - Menjünk be a városba! Apának bizony sokszor akadt ilyen szuper ötlete A három gyerek beugrott a kocsiba, és már el is mentek. Ahogy közeledtek a főtérhez, meghallották a tűzoltóautó szirénáját. A gyerekek erre nagyon felfigyeltek, és az ülésen ugrándozva kíváncsian kérdezték: Csak nem tűz ütött ki valahol? 18

19

Nagy tömeg volt a főtéren, és mindenki felfelé nézett, a középen álló oszlop legtetejére. A szobor egy fiatal nőt ábrázolt, aki a győzelem jeleként felemelt karokkal állt. A kinyújtott ujjai közé bizony beszorult egy galamb, és egyedül képtelen volt kiszabadulni, bárhogy erőlködött is. Valaki már kihívta a tűzoltókat, és egy tűzoltó már mászott fel a létrán, hogy kiszabadítsa a kis rabot. De a létra túl rövidnek bizonyult. - Hozzanak egy másik létrát! kiáltották többen is a tömegből. Hoztak is, és ez már elég hosszú volt. Egy tűzoltó felindult rajta. Mászott, mászott, de az erős szélben a létra jócskán ingadozott. Mindenki visszafojtott lélegzettel figyelt. Sikerül neki? Nagyon veszélyes ebben a nagy szélben mászni! Ugye nem esik le? Hatalmas izgalommal lesték a bátor tűzoltó akcióját. Ahogy a tűzoltó közeledett a célhoz, a kis madár egyre jobban félt, és egyre jobban próbált menekülni. De úgy be volt szorulva, hogy reménytelen volt a helyzete. A tűzoltó bal kezével erősen megmarkolta a létrát, jobb kezével pedig kinyúlt a rémült galamb felé. Egy mozdulattal kiszabadította. Már repült is a kis madár, szabadon, biztonságban, messze el az ünneplő tömegtől. Ugyanis az emberek nagy ovációban törtek ki: Éljen a bátor tűzoltó! Éljen a kis galamb! kiáltották egy hangon. 20

Ronaldó, Dorita és Márk is lelkesen ugrándozott és tapsolt. Mellettük viszont egy hölgy éles, gonosz hangon szólt a gyerekek apukájához: Még ilyen badarságot! Ennyi időt és közpénzt elfecsérelni! Szégyen, gyalázat! Mindezt egy kis értéktelen madár miatt - és csak mondta, mondta, míg el nem indult a térről kifelé. A gyerekek alig várták, hogy hazaérjenek és elmesélhessék a nagy eseményt anyának és a nagynéninek. De útközben Márk megkérdezte nagybátyjától: - Fred bácsi, miért volt olyan mérges az a néni? És miért mondta azt, hogy a kis galamb egy értéktelen állat? - Nos, Márk - felelt apa -, azért, mert ez a néni a dolgoknak csak az anyagi oldalát nézi. Úgy gondolja, hogy a galamb nem érdemelte meg a szeretetünket és a törődésünket, meg azt az időt és pénzt, amit a tűzoltóság ráfordított. De ti mit gondoltok? - Dehogy nem érdemelte meg!! válaszolt a három gyerek kórusban. Apa elégedetten mosolygott. Én is így gondolom. Sőt, Isten is így gondolja. Maga az Úr Jézus mondta, hogy egy veréb sem esik le a földre Isten tudtán kívül. Isten nagyonis törődik a madarakkal meg mindenféle teremtményével, és nekünk is így kell tennünk. Aznap este, miután a vendégek elmentek, a gyerekek lefeküdtek. Apa bement hozzájuk jó éjszakát kívánni. - Na, Dóri, szép szülinapod volt? - Igen, Apuci! De kérdezhetek még valamit alvás előtt? 21

- Kérdezz csak, kicsi drágám! Apa! Ha Isten törődik a madarakkal, akkor velem is törődik? Hát persze, kicsim! Persze, hogy törődik veled! Te nagyon drága vagy neki. A Bibliában azt olvassuk, Máté evangéliuma 10. részének 31. versében, hogy Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." Arról beszélt előtte az Úr Jézus, hogy egy veréb sem esik le a földre anélkül, hogy Isten tudna róla. Isten számára minden egyes teremtménye nagyon fontos, különösen az én kis Dórim! - Apa, ma délután azt mondtad, hogy Isten szerint megérte annak a tűzoltónak a kis madár megmeneküléséért küszködnie. Szerintem akkor Isten azt is akarja, hogy én megmeneküljek, ugye? Bizony, Dóri! Emlékszel, hogy az a kedves tűzoltó az életét kockáztatta azon a dülöngélő létrán, miközben olyan erősen fújt a szél? Jézus nem csak kockáztatta az életét, hanem ő oda is adta azért, hogy téged megmentsen. Igen, kicsi Dórim, Isten törődik veled, és meg akar menteni téged. A kislány mélyen elgondolkodva újabb kérdést tett fel: - De Apa, én eddig azt hittem, hogy Isten csak a felnőtteket akarja megmenteni, az ilyen kislányokkal, mint én, nem foglalkozik. - Dehogyis nem! Nagyon is fontosak neki a kislányok! Tudod, hogy a kismadarakat is értékesnek tartja. Hát még téged!! - Apa, ha Istennek ilyen fontos vagyok, hogy meg akar menteni, akkor azt én most megköszönöm Neki. 22

Apa és lánya letérdelt Dorita ágya mellé, és Dorita imádkozni kezdett: - Úr Jézus, nagyon köszönöm, hogy meghaltál értem. Nagyon boldog vagyok, hogy te szeretsz engem, és meg akarsz menteni. Köszönöm ezt a szép szülinapot is! Azt is köszönöm, hogy a kis galamb életét is megmentetted. Köszönöm a kedves tűzoltó bácsit is. Kérlek, Istenem, áldd meg Anyát és Apát, Ronaldót és Totót, Márkot és Elizabeth nénit! És áldd meg a kis galambot is, kérlek szépen! Köszönöm, Istenem. Ámen. Micsoda boldogság töltötte be Korona-lakot aznap este! Most már az egész család szerette az Úr Jézust, és mindegyikőjük személyes Megváltója lett. És tudjátok, mivel a családban mindenki boldog volt, Totó is nagyon jókedvű volt. Jó éjszakát, gyerekek! 1. Mit tett a bátor tűzoltó? 2. Honnan tudhatjuk, hogy Isten törődik velünk? Ne féljetek tehát: ti sok verébnél értékesebbek vagytok." Máté 10:31. 23

4. fejezet Totó és a vízáradat Totó ki nem állhatta a fürdést. Márpedig ha egy kutya olyan kiváltságos helyzetben van, hogy családtagként a házban élhet, nincs mese, rendszeresen fürödnie kell. Amikor anya elővette a régi kádat, Totó már tudta, hogy mi következik: - Totó, fürdés! Így aztán minden alkalommal, amikor az öreg kádat behozták a garázsból, Totó néma csendben kislisszolt elbújni. Nem mintha így megmenekült volna a fürdéstől, hiszen előbb utóbb valaki megtalálta. Egyik nap anya szólt Ronaldónak, hogy menjen ki az udvarra locsolni. - A slaggal locsolj, hogy jól átázzon a föld! Nagyon száraz már minden. - Rendben van, Anya! mondta Ronaldó. Már megyek is! Ronaldó mindig nagyon készséges volt, ha vizezésről volt szó. Jól szórakozott, miközben a konyhakertet, a virágokat és a füvet locsolta. És akkor meglátta Totót. Ez ám a kísértés! 24

25

- Akkor most meglepem Totót! Hirtelen ráirányította a slagot, s csak úgy ömlött a jéghideg víz. Nem éppen kellemes meglepetés! Szegény Totót sokként érte a nagy vízáradat. Úgy vinnyogott, mint akit bottal vernek, és szaladt fülét-farkát behúzva, ahogy csak a lába bírta. Amikor anya meghallotta a vinnyogást, szaladt ki a házból megnézni, mi történt. Majdnem felbotlott a menekülő kiskutyában. - Ronaldó, mit csinálsz?! Miért kegyetlenkedsz azzal a szerencsétlen kutyával?! Az Úr Jézus gyermeke nem így bánik az állatokkal! Ronaldó mélyen elpirult, és nagyon elszégyellte magát. Most menj, keresd meg gyorsan azt a régi törölközőt, és alaposan dörzsöld át Totót! Még megfázik szegény! Ronaldó engedelmesen elindult, és már hozta is a törölközőt. De hova lett Totó? Már kereste mindenfelé, mikor végre megtalálta ázottan, fázottan, ijedten a garázsban a kocsi alá bújva. És ki sem akart onnan jönni! Ő bizony nem hisz Ronaldónak ezek után! Egy ilyen hideg, borzasztó élmény után De most akkor mi legyen? Ronaldónak már támadt is egy jó ötlete. Beszaladt a szobájába, kivett a fiókból egy szelet csokit, és már szaladt is vissza a garázsba. - Nézd csak, Totó! kiáltotta. Hoztam neked csokit! Erre a varázsszóra a sáros kiskutyus kilőtte magát a kocsi alól, és farkcsóválva, csillogó szemekkel, rózsaszín kis 26

nyelvét kidugva rohant a csokiért. A csoki mindig jutalom volt. Totó megrázta vizes, nehéz bundáját, és bizony ezzel most Ronaldó is kapott egy váratlan zuhanyt. De mit számított! A lényeg, hogy végre megint barátok! Kicsit később egy tiszta kisfiú és egy tiszta, száraz kiskutya lépett be a konyhába, anyát keresve. - Szevasztok! Szent a béke? - Igen, Anya. És nagyon sajnálom, hogy ilyen csúnyán viselkedtem Totóval. Pedig olyan jó fej! - Bizony, kisfiam. Én meg nagyon nem szeretem látni, ha egy gyerek durván bánik egy állattal. Nekik pont úgy vannak érzéseik, mint nekünk. Azt is tudom, hogy Istennek sem tetszik az, ha valaki csúnyán bánik az állatokkal, hiszen azok is Isten teremtményei. Kezdetben, még az Éden-kertben, az összes állat barátságban élt egymással és Ádámmal. Isten így tartotta jónak, és majd egyszer megint így lesz akkor, amikor az Úr Jézus visszajön ide a Földre uralkodni. Ézsaiás ír erről a 11. fejezet 6-9. versében. Szaladj csak el a Bibliádért, kisfiam, és megnézzük! Ronaldó már hozta is a Bibliáját, és gyorsan kikereste Ézsaiás 11. fejezetét. - Ezt figyeld meg, Anya! Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, a párduc a gödölyével hever, a borjú, az oroszlán és a hízott marha együtt lesznek, és egy kisfiú terelgeti őket. Hú, ezt képzeld el! Egy kisfiú vezeti majd az oroszlánt! A tehén a medvével legel, fiaik együtt 27

heverésznek, az oroszlán pedig szalmát eszik, mint a marha. Ó, Anya, teljesen más lesz minden! Biztosan nagyon klassz lesz! A kisded a viperalyuknál játszadozik, és az alig elválasztott gyermek a mérges kígyó fajzata felé nyújtja kezét. Nem árt, és nem pusztít szent hegyemen senki, mert tele lesz a föld az Úr ismeretével, ahogyan a tengert víz borítja. Anya, ez szuperül hangzik! Az összes állat barátja lesz a másiknak, és egyáltalán nem fogják egymást bántani, amikor Jézus uralkodik majd a Földön. - Igen, kisfiam, tényleg csodás lesz. De mi már most is kedvesek lehetünk az állatokkal, ha engedjük, hogy Jézus uralkodjon a szívünkben. A Biblia azt mondja, hogy az egész világ sóvárogva várja azt a csodás napot, amikor már nem kell félniük, amikor Jézus, a Békesség Fejedelme eljön, hogy királyként uralkodjon. Ronaldó mosolygó arccal és buzgón bólogatva hallgatta édesanyját. Szinte látta maga előtt az egészet. Ő is nagyon várta, hogy eljöjjön az a csodás nap! Aznap este, amikor Ronaldó letérdelt az ágy mellé, így imádkozott: - Úr Jézus, bocsáss meg nekem, amiért csúnyán bántam ma Totóval! Kérlek, segíts, hogy mindig emlékezzek arra, hogy Te minden teremtményedet nagyon szereted! Én is mindig szeretni akarom őket. Segíts, hogy jó fiú legyek, és segíts Totónak is jó kutyusnak lenni! Ámen. 28

1. Hogyan kell bánnunk Isten teremtményeivel? 2. Milyen lesz a világ, amikor Jézus, mint király uralkodik majd a Földön? A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Galata 5:22-23. 29

5. fejezet A meglepetés Egyik reggel Ronaldó különlegesen jó hangulatban ébredt. Nem is értette, hogy mitől van ilyen jó kedve. Milyen nap van?! Ja, hát a születésnapja! Vajon süt a nap? Gyorsan kiugrott az ágyból, és elhúzta a függönyt. Szerencsére gyönyörű idő volt odakint. Csak hát senkivel nem oszthatta meg az örömét, mert még mindenki más aludt. Óvatosan megbökte Doritát. Ébresztő, Dorita! suttogta a fülébe. Dorita kinyitotta a szemét. - Mi a baj, Roni? Ja, tudom már! Ma van a szülinapod. Boldog szülinapot! mondta egy szuszra, és szorosan megölelte testvérét. Együtt beosontak lábujjhegyen a szülők szobájába, de azok még mélyen aludtak. - Tudom már, mit csináljunk! mondta hirtelen Ronaldó. Öltözzünk fel, és menjünk át a szomszédba megnézni, ahogy a mikók reggeliznek! Seperc alatt felöltöztek, és óvatosan kisurrantak a házból. Margarida néni meglepődve látta, hogy ilyen korán felébredtek. Gyertek be, gyerekek hívta őket kedvesen. Pont a mikókat készülök megetetni. Úgy örülök, hogy átjöttetek! 30

31

Csak nagyon csendben kell maradnotok, mert nem szoktak hozzá gyerektársasághoz. A két gyerek leült a sarokba, és néma csendben nézett kifelé. Minden mozdulatlannak tűnt. Margarida néni először a szájához tette a mutatóujját, majd felfelé mutatott. És ott voltak!! Öt-hat kis majom ugrált ágról ágra, jöttek lefelé a fán. Még ilyen pici majmokat! A gyerekek mozdulatlanul, lenyűgözve ültek. Nézték a mikók éber arcát, meg a kis kezeiket, ahogy átnyúltak a rácson, hogy felkapjanak egy-egy banánt. Még csak nem is tettették, hogy jól neveltek lennének. Egyszer csak egy kis rendbontás támadt. Az egyik kicsi elveszítette a türelmét, és ágról ágra ugrálva a felnőttekhez akart csatlakozni. Mikó-anyuka azonnal rendre intette türelmetlen csemetéjét, alaposan elnadrágolta, majd elküldte. Összehúzott szemekkel nézte a kicsit, mintha azt mondaná: Akkor te ma nem eszel, fiam! Ronaldó és Dorita olyan mulatságosnak találta ezt, hogy nem bírták ki nevetés nélkül. Így persze a mikók egy szempillantás alatt eltűntek. Késő a bánat, ha a kár megtörtént szoktuk mondani. Nagyon bánta a két gyerek, hogy nevetésével véget vetett a mókának, de nem volt mit tenni. Elköszöntek Margarida nénitől, és hazamentek reggelizni. Csuda jó nap lesz ez, hisz annyi mindent beterveztek! Szombat volt, ami azt jelentette, hogy apa már ebédre hazaérkezik. Utána pedig együtt elmennek a Mezőgazdasági 32

Kiállításra!! Ronaldó ugyanis inkább ezt kérte szülinapi parti helyett, mivel nagyon szerette az állatokat, virágokat, gyümölcsöket, zöldségeket, no meg a mindenféle mezőgazdasági gépeket is. Ha felnő, farmer lesz, vagy állatorvos, esetleg állattenyésztő. De végül is annyi minden közül választhat majd! Addig is, a mai napon annyit álmodozhat majd nézelődés közben, amennyit csak akar! Ronaldó mindig szeretett apukájának segíteni a kertészkedésben. Lelkesen ásott, ültetett, gyomlált és locsolt. Korona-lakhoz tartozott egy kis konyhakert is, és nagy izgalommal tervezgették, hogy jövőre már beneveznek és díjat is kapnak az éves zöldségkiállításon. Ilyesmiken járt az agyuk reggeli közben, bár fogalmuk sem volt róla, milyen meglepetést tervez anya és apa Ronaldó részére. Valami nagyon különleges ajándékot! Alig várták, hogy apa hazaérjen, megebédeljenek, és végre elinduljanak a kiállításra. Az ajándék igazán ráér estig! Csuda jó napjuk volt! Ronaldó minden egyes pillanatát élvezte. Mindent látni akart: a fejőházban a teheneket, aztán az óriási bikákat, a lovakat, a kecskéket, malacokat és baromfikat, a színes halakkal teli akváriumot, a gyönyörű madarakat, az egymással csevegő papagájokat, a káprázatos virágokat annyi látnivaló volt! Ronaldó alig tudta otthagyni a kiállítást. Aztán amikor hazaértek, apa kihívta a garázsba. Képzelhetitek, mekkorát nézett, amikor meglátta a falhoz támasztott gyönyörű, csillogó, piros kerékpárt! 33

- Ó, Apa! Ez az enyém?!? Köszönöm! Nagyon köszönöm! Apa jót mosolygott látva, mekkora örömet szerzett fiának az ajándék. - Igen, a tiéd, fiam! Próbáld ki! Micsoda öröm volt egy saját bicikli! Körbe-körbement vele a járdán. Micsoda pompás ajándék! Milyen klassz meglepetés! Biztos nem találta volna ki, hogy ez lesz az ajándék! - Roni, hadd próbáljam ki én is! kunyizott Dorita. Légy szi! - Nem! Ez az enyém! - Ronaldó, kisfiam - szólt rá apa -, a hálánkat nem így szoktuk kifejezni! Hadd menjen egy kört Dorita is! De Apa, ő nem is tud biciklizni! Ő még kicsi! Egyébként is azt mondtad, hogy ez a saját biciklim! - Ronaldó, hát még nem tudod, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni? Elfelejted, hogy te egy hívő fiú vagy? Ezzel most biztosan nem szerzel örömet az Úr Jézusnak! Ronaldó nagyon elszégyellte magát. Megállt és leszállt a kerékpárjáról. - Bocsánat, Apa! Biztosan holtfáradt vagyok, azért viselkedtem így. Ne haragudj, Dóri. Persze, hogy mehetsz vele! Gyere, megtanítalak! Aztán mégiscsak apa segített Doritának felszállni a biciklire, és ketten együtt elindultak kipróbálni a bicajt. Apa tartotta, Dorita meg örömmel sikoltozott. Mellettük kocogott Totó is, ő is élvezte a mókát. 34

Ahogy nézte őket Ronaldó, újra jókedvű lett. - Igaza van Apának. Nagyobb boldogság adni, mint kapni! Meg is kérdezem majd, hol is van leírva ez a vers a Bibliában. A gyerekek vidáman játszottak együtt egészen estig, és amikor anya szólt, hogy ideje lefeküdni, fütyörészve mentek be. Amikor apa bejött jóéjt-puszit adni, Ronaldó megkérdezte tőle: - Apa, hol van az a vers leírva a Bibliában, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni? Az Úr Jézus mondta ezt? - Igen, kisfiam, az Úr Jézus. De nem Máté, Márk, Lukács vagy János evangéliumában van, hanem az Apostolok Cselekedeteiben, a 20. rész 35. versében. - Köszönöm, Apa! Tényleg nem ott kerestem volna valamit, amit az Úr Jézus mondott. Ronaldó még imádkozott lefekvés előtt: - Köszönöm, Mennyei Atyám, ezt a szuper születésnapot: a mikókat, a kiállítást, meg ezt a gyönyörű biciklit! Bocsáss meg, kérlek, hogy olyan csúnyán válaszoltam Doritának! Segíts, hogy mindig emlékezzek arra, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni! Segíts, hogy tudjak örömet szerezni apának és anyának, és hogy jó testvére legyek Dórinak! Segíts, hogy tudjak Neked is örömet szerezni, Mennyei Atyám! Jézus nevében kérlek. Ámen. 35

1. Mi történt Ronaldó szülinapjának reggelén? 2. Hogyan tudja kifejezni a háláját egy hívő gyerek? Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ap.Csel. 20:35. 36

6. fejezet Mézeskalács Ronaldó barátjának, Paulónak, volt egy hosszú szőrű nyuszija, amit Ronaldó nagyon megszeretett. Puha, fehér kis állatka volt. Ronaldó is nagyon szeretett volna egyet! Eldöntötte, hogy megkéri anyukáját, hadd kapjon egy nyuszit ajándékba. Csak éppen azt nem tudta, mire is kérje A szülinapja már elmúlt, karácsony még nagyon soká lesz, szóval egyáltalán nem volt jogos, hogy csak úgy kérjen valamit. Egyébként is, anya mindig azt tanította nekik, hogy csúnya dolog ajándékot kérni. Mit is tegyen hát? Egy ideig csak törte a fejét, törte, aztán kiment a konyhába anyához. - Anya! Ha nagyon-nagyon szeretnél kapni egy bizonyos dolgot, mit csinálnál? - Attól is függ, hogy van-e rá pénzem. Ha nincs, akkor kérnék az Édesapámtól. - És apa meg neked adná ajándékba, igaz? Én a Mennyei Édesapámra gondoltam! Tőle kérném, imádságban. - Ja, persze! Akkor én is ezt fogom tenni! Olyan egyszerűnek, és teljesen jó megoldásnak tűnt, hogy csak kérje a Mennyei Atyát imádságban, majd várja, aztán meg csak várja, hogy megkapja. Tehát ezt fogja tenni! 37

Egy percet sem pazarolt, gyorsan bement a szobájába és letérdelt az ágya mellé imádkozni. - Mennyei Atyám, szeretnék kérni Tőled valamit. Olyan hálás lennék, ha adnál nekem egy nyuszit, csak egy pici nyuszikát! Megígérem, hogy gondoskodni fogok róla, mert ugyebár ez a Te nyuszid, amit nekem adsz ajándékba. Ronaldó hittel és komolyan imádkozott, így hát úgy gondolta, néhány napon belül meglesz az ajándék. Nem tudta, hogyan fogja Isten neki adni a kis nyuszit, de egy szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy fog kapni egy nyulat. Nagyon bízott Istenben. Eltelt egy hét. Apa megígérte, hogy szombaton elviszi őket látogatóba vidéki barátaikhoz. Ezeknek az ismerősöknek volt egy tanyája, és Ronaldó nagyon szeretett ott lenni. De olyan lassan battyogtak a napok! Amikor végre eljött a szombat, és megérkeztek a tanyára, a felnőttek rögtön beszélgetni kezdtek. Dorita ideoda rohangászott. Megnézte a kacsákat, a tyúkanyót a kiscsirkékkel, és a tehenet, ahogy a kicsinyeit szoptatta. Ronaldó viszont rögtön elindult a messzi legelő felé, hogy megnézze a kancát és a kiscsikót. Meredek hegyoldalon kellett felmennie, ami tele volt hangyabollyal. Némely boly oldalán hatalmas lyuk volt, amit a hangyászok ástak valami finom falat után kutatva. Miközben mászott felfelé, kiugrott elé egy mézszínű nyúl, és meglátva a fiút lélekszakadva rohant tovább. Hirtelen ugyan Ronaldó is megijedt a vadnyúl láttán, de 38

39

aztán a gyorsan szaladó nyúl után vetette magát. Csak nem fogja hagyni, hogy az Úr ajándéka elszaladjon tőle! Ronaldó jó futó volt, mindig első volt az iskolai futóversenyeken. De a kis nyúl gyorsabb volt nála. Ronaldónak semmi esélye sem volt vele szemben. A szegény kis mézszínű teremtés olyan gyorsan futott hegynek föl, mint soha azelőtt életében, majd hirtelen eltűnt egy hangyaboly mélyén. Ronaldó nagy csalódással nyugtázta, hogy ennek már lőttek, hiszen a hangyaboly biztosan csak egy nyúlverem bejárata. Ó, mit is lehetne tenni?! Leült a hangyaboly mellé, és imádkozni kezdett: - Drága Úr Jézus! Nem tudom elhinni, hogy azért mutattad meg nekem az ajándékomat, hogy aztán az eltűnjön! Kérlek, mutasd meg nekem, hova lett a kis nyuszi! Ott ücsörgött továbbra is, míg hirtelen egy kis zajra lett figyelmes. Valami mozgott a hangyabolyban! - De jó, itt van a kis nyuszim! Köszönöm, Úr Jézus! Nagyon-nagyon óvatosan benyúlt a lyukba. A lyuk mélyén megérezte a kis remegő szőrgombolyagot. - Ne félj, te kis állat, ne félj! Nem bántalak! Te vagy az én kis ajándékom az Úrtól! Ronaldó óvatosan simogatni kezdte a kis állatkát, és egészen addig simogatta, amíg a nyuszi remegése érezhető volt. Aztán nagyon óvatosan kiemelte a lyukból, és a dzsekije zsebébe tette. A nyuszika mozdulatlanul lapult a fiú zsebében, miközben Ronaldó lassan, óvatosan elindult vissza a tanyára. Olyan boldog volt! 40

Amikor meglátta az anyukáját, már messziről szólt neki: - Képzeld, Anya, mi történt! - Nos, kisfiam, pontosan nem tudom, de ragyogó arcodat és fülig érő mosolyodat látva azt gondolom, valami nagy dolog történhetett! Elmondod? - Anya, az Úr Jézustól megkaptam az ajándékot, amit kértem! Meghallgatta az imádságomat! - Ó, hát ez csodás! Akkor ez azt jelenti, hogy megkaptad azt a kis nyuszit, amit imádságban kértél? - Bizony! Itt van, a zsebemben! és Ronaldó részletesen elmesélte, hogyan is történt ez az egész. Anya nagyon örült, és amikor már az egész történetet hallotta, azt mondta: - Tudod, kisfiam, ez egy olyan tapasztalat, amire mindig emlékezni fogsz. Ez az imameghallgattatás segít majd neked imádkozni is. De azért még valamit hozzá kell tennem ehhez az esethez: sose nyúlj be egy hangyabolyba! Ennek hallatán hirtelen megijedtem. Ugyanis a kígyók kedvenc búvóhelye pont a hangyabolyok! Ebbe bele is halhattál volna - Ó, Anya, ne haragudj, hogy megijesztettelek ezzel! De egyáltalán nem volt veszélyes! Az Úr ott őrizte nekem a kis nyuszit. - Értem, fiam, de akkor is arra kérlek, ne tegyél többet ilyet! Sose nyúlj be egy hangyabolyba! - Jól van, Anya, ne aggódj! Emlékezni fogok a kérésedre! A kis nyulat hazavitték, és amint hazaértek, apa és Ronaldó rögtön nekiállt készíteni neki egy ketrecet. Gondosan kell elkészíteniük, fából és szövetdrótból, ráadásul 41

kell két helyiség is: egy az alváshoz, meg egy nagyobb, ahol napközben szaladgálhat és ugrálhat. Dorita kijött, hogy megnézze a két férfit. - De Apa szólalt meg igen hamar -, ennek a kis állatnak egy fészek is kell! Hogy tud így kényelmesen aludni?! - Látod, kislányom, ez egy jó kérdés. Szaladj, gyűjts egy kis száraz füvet neki, és készíts belőle egy kényelmes fészket! Dorita már szaladt is. Örült, hogy ő is tehet valami fontosat. Aztán már jött is vissza, karja tele friss fűvel, ebből készítettek a nyuszinak egy illatos, puha fészket. Biztosan tetszett neki az új otthona, mert hamarosan átugrott a kis átjárón, amit a hálószoba és a kifutó között elhelyeztek. De Dorita még mindig nem volt elégedett. Megkérdezte édesapját: - Apa, szerinted nem kicsi neki ez a kifutó azok után, hogy eddig övé volt az egész rét? Apa és fia összenézett, és Ronaldó alig hallhatóan felsóhajtott: - Hogy lehet pont nekem ilyen húgom! - Pedig igaza van! mondta apa. Gyere, fiam, vigyük ki a ketrecet a fűbe, és a ház közelében készítsünk neki egy nagyobb kifutót! Hadd szaladgáljon ez a kis teremtmény! Így is történt, és a végeredménnyel már mindenki elégedett volt. A kis nyuszi jól érezte magát új lakóhelyén. Könnyen alkalmazkodó kis jószág volt, így hamar megszokta, hogy Ronaldó tesz-vesz körülötte. A fiú ugyanis nagyon kedves 42

volt, mindig nagyon finoman bánt kis kedvencével. Így aztán nagyon jól kijöttek egymással. Ronaldó első útja minden reggel kis barátjához vezetett, méghozzá valami finom ropogtatnivalóval. És mivel a fiú mindig azt gondolta, hogy egy fiú nyuszija van, képzelhetitek, mennyire meglepődött, amikor egyik reggel nem egy, hanem nyolc nyuszit talált a ketrecben! Alig fértek el a fészekben! Micsoda meglepetés! Ronaldó azt sem tudta, hová legyen az örömtől! Gyorsan berohant a házba, és hangosan felkiáltott: - Anya, Dorita, gyertek gyorsan! Jöttek is, mert Ronaldó lelkes hangját hallva azt gondolták, hogy valami szokatlan dolog történhetett. Ronaldó nagyon óvatosan felemelte a ketrec tetejét. Az anyanyuszi a saját fészkén belül egy pihe-puha fészket készített saját szőréből, amiben hét kis csupasz, csukott szemű nyuszibaba feküdt. - Ó, szegénykék! Mindannyian vakok! szomorkodott Dorita. - Igen, ráadásul süketek is mondta anya. - Vakok és süketek?!? De miért, Anya?! - Azért, kicsi lányom, mert Isten így teremtette meg őket. A nyúlmama általában a földbe fúrva, egy sötét veremben készíti el a fészkét, és ott a kicsiknek nincs szükségük másra, csak az anyukájuk puha szőre által nyújtott biztonságra. Akkor még nem kell azzal törődniük, hogy mi van odakint a veszélyes nagyvilágban. 43

- Meddig maradnak süketek és vakok? kérdezte Ronaldó. - Nagyjából tíz napig. Mire kéthetesek lesznek, már nagyon aktívak, és kikívánkoznak a meleg fészekből, hogy felfedezzék a környezetüket. - És meddig gondoskodik róluk az anyukájuk? kíváncsiskodott Dorita. - Csak egy hónapig. Utána már el tudják látni magukat. Nagyon gyorsan nőnek, és elhagyják a fészket, hogy új életet kezdjenek egyedül. De mindig közel maradnak a családjukhoz. A család nyújtja számukra a biztonságot. A nyulak védtelen kis teremtések. Egyetlen fegyverük a gyorsaságuk. Ha ellenség közeledik, például egy róka, az idősebb nyulak gyorsan a hátsó lábukra huppannak, és ennek a hangnak a vibrálása nagyon távolra eljut. Ezt érezve az összes többi nyúl hazavágtázik, és eltűnik a föld mélyén lévő otthonában. Ezért élnek családokban. Minél több őrszem van, annál nagyobb a család védelme. Anya ragaszkodott hozzá, hogy az első két hétben hagyják békében az új kis családot. Csak Ronaldó mehetett a közelükbe, ennivalót vinni az anyának. Ment is minden reggel és minden este, vitt egy nagy adag füvet és salátát. Csendben betette a kifutóra. Néha látta is, ahogy az anya rögtön kiszaladt a fészekből lakomázni, de mindig gyorsan vissza is ment a kicsinyeihez. Hamarosan eljött az a nap, amikor Ronaldó kíváncsi tekintetekkel találkozott a ketrec ajtajában. A kicsik készen álltak, hogy felfedezzék a nagyvilágot. 44

- Gyertek bátran! mondta nekik csendes, kedves hangon a fiú. Ne féljetek, nem bántalak! Másnap az összes kis piheszőrű, mézszínű nyuszi a kifutón szaladgált, kóstolgatták a füvet és a salátát. Természetesen az anyukájuk is velük volt. Ahogy Ronaldó figyelte őket, látta, hogy mindnek van valami egyéni tulajdonsága. Dorita is kiült a fűbe, és élvezettel nézte, ahogyan a kicsik játszadoznak. Egyszer csak odaszólt bátyjának: - Ronaldó! Nem kellene őket elneveznünk? - De igen! Jó ötlet! Találjunk ki csupa olyan nevet, amiben benne van a méz szó! Végül is mindegyik mézszínű, mint az anyukájuk. - Tényleg, az anyukát hogy hívják? - Mézeskalács válaszolt a fiú. Hát, nem lesz könnyű ennyi nevet kitalálni a mézzel, Ronaldó! Úgy is mondhatnám, hogy nagyon nehéz lesz! Így hirtelen összesen kettő jut eszembe. - Akkor versenyezzünk, hogy ki talál többet! Felváltva mondhatunk ötleteket. Kezdd te! - Mézes-csupor. - Édes Mézes. - Mézes Maszat. - Mézescsók. - Ó, Ronaldó. Én is pont ezt akartam mondani! Hadd gondolkozzak még! Már tudom is! Mézes Mázas! - Jó lesz! Így már megvan a hétből öt. Már csak kettőt kell kitalálnunk. Mit szólsz ahhoz, hogy Mézfalat? 45

- Aranyos. Jó lesz egynek. És Mézes Pötty hetediknek? - Á, nem jó! Hogy nevezhetnénk Mézes Pöttynek egy nyulat?! Nem tehén ez! - És ugyan miért ne nevezhetnénk annak?! Az egyik nyuszi pofiján úgyis van egy kis barna pötty! - Hát legyen akkor Mézes Pötty egyezett bele Ronaldó nevetve. - Nem is gondoltam volna, hogy ki tudunk találni hét jó nevet a méz szóval! Most már csak azt kell eldönteni, melyik név melyik nyuszkóra illik. Ez sem bizonyult könnyű feladatnak, de szép lassacskán összeállt a kép. Az első könnyű volt, ugyanis az egyik nyuszi olyan édes, barátságos volt, egyáltalán nem is félt, így ő kapta az Édes Mézes nevet. Mézes Pötty ugyebár már eldöntött tény volt. Mézes-csupor sem volt nehéz, hiszen az egyik nyuszkó olyan kis torkos volt, és már úgy meghízott, hogy szinte gurult. Igazi kis csupor-hasa volt! A Mézes Maszat név gazdája is előkerült. Tudjátok, miért pont ő lett az? Azért, mert az állandó ide-oda szaladgálás közben miden kosz ráragadt, így anyukájának állandóan tisztogatnia kellett a kis maszatost. Közben Mézeskalács bebújt az ólba, és gyorsan ki is jött, egy újabb kis nyuszival a sarkában. Ezt látva Dorita hangosan felnevetett: - Ezt a nyuszit le se lehetne vakarni az anyjáról! A kis ragadós! Mint a sütemények máza! A kis bújós nyuszi meg is kapta a Mézes Mázas nevet. 46

- Már csak két nevünk van hátra. Legyen ez a pindurka Mézfalat! Hiszen ő a legkisebb. Így már csak a Mézescsók névnek kellett gazdát találniuk, az meg pont illett is az utolsónak maradt nyuszinak, akinek olyan kis csókra álló szája volt. Az összes nyuszi kapott nevet, a gyerekek nagy megelégedésére. Teltek múltak a napok, és a kis nyuszik egykettőre felcseperedtek. Eljött az ideje, hogy elhagyják anyjukat. Ronaldó sok kis barátja vágyott egy nyuszira, így nem bizonyult nehéz feladatnak, hogy új gazdákat találjanak. Eladod őket, Ronaldó? kérdezte Dorita. Legalább lesz egy kis pénzed! Ronaldó egészen felháborodott a kérdésen. Dehogyis! Elajándékozom őket. Mézeskalácsot ajándékba kaptam az Úrtól, így a kicsiket én is ajándékként fogom továbbadni. Jól emlékszem arra, amit apa tanított nekem: Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Te nem emlékszel rá? - De igen! válaszolt a kislány, majd tovább kérdezett: - De mindet elajándékozod?!? - Igen. Vagyis nem egészen. Édes Mézes a tiéd lesz. Így Mézeskalács sem fog annyira szomorkodni, hogy a többiektől meg kell válnia. - Ó, Ronaldó, de kedves vagy! Nagyon köszönöm! mondta, és átölelte a bátyját. 47

Igen, a Korona-lakbéli gyerekek kezdenek kedvesek és készségesek lenni egymással szemben. Neked mit lenne érdemes ellesned tőlük? Nekem négy fontos dolog jutott eszembe. És neked? Számoljuk csak meg őket közösen az ujjunkon! Először is: Megtanulhatjuk, hogy kérjünk mennyei Atyánktól, ha valamire szükségünk van, vagy ha szeretnénk valamit kapni. Ő háromféle választ adhat: igen, nem vagy várj! Nem adja meg mindig azt, amit kérünk. Tudja ugyanis, hogy mi jó nekünk. Akkor is bíznunk kell benne, ha azt mondja, hogy nem, vagy hogy várj!. Másodszor: Bármit is kérünk Istentől, hittel kérjük, ahogyan Ronaldó is tette. Bízzunk Istenben, hogy megadja, amit kértünk. Utána pedig ne felejtsünk el hálát adni neki! Harmadszor: Tanuljunk Ronaldótól az állatokkal való bánásmódjából is! Gyengéd és kedves volt velük. Ha Isten ránk bíz egy kis állatot, elvárja, hogy szeretettel és megértően bánjunk velük. A Bibliában sok helyen olvashatunk arról, hogy Isten törődik az állatokkal, a madarakkal. Negyedszer: Azt is megtanulhatjuk Ronaldótól, hogy legyünk hálásak Istennek mindazért, amit értünk tesz! Olyan sok mindent kapunk tőle. Cserébe legyünk mi is bőkezűek másokkal, különösen a testvéreinkkel! Keress még újabb tanulságokat is Mézeskalács történetében! 48

Imádkozzunk együtt! Köszönjük neked, Urunk, mindazt, amit ebből a történetből tanulhattunk. Segíts, hogy tudjak másokkal kedves és bőkezű lenni, és az állatokkal is legyek gyengéd és barátságos! Jézus nevében kérlek. Ámen. 1. Mit csinálnál, ha nagyon-nagyon szeretnél kapni egy bizonyos dolgot? 2. Hogyan hálálhatjuk meg Istennek mindazt a sok jót, amit értünk tesz? Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Lukács 11:9. 49

7. fejezet A nyaralás Hurrá! Nyári szünet van! Apa kibérelt egy erdei faházat. A házikó egy tisztás közepén állt, magas fák vették körül, és egy kis patak csordogált a közelben. Elizabeth néni és Márk is velük jött, és a gyerekek úgy érezték, hogy egyszerűen tökéletes ez az egész dolog. Hatalmas játszóterületük volt, ahol kedvükre szaladgálhattak. Nagyon jól érezték magukat! Minden nap kitaláltak valami új játékot, de persze a legizgalmasabb az volt, hogy a kristálytiszta, hűvös vizű kis patak a maga kavicsos medrével ott csörgedezett a közelben. Ronaldónak támadt egy szuper ötlete: rekesszék el a vízfolyást, és mélyítsék ki a medret! - Mindenki a fedélzetre! kiáltotta a kapitány, és már neki is láttak a munkának. Egész álló nap dolgoztak. Összehordtak mindenfélét, amiből gátat építhetnek: köveket, ágakat, más nyaralók által otthagyott konzerveket, üvegeket, és bármi mást, ami jónak bizonyult arra, hogy a víz megállítására szolgáló gátba beépítsék. A kapitány adta ki az utasításokat, Márk és Dorita pedig nagy lelkesedéssel dolgozott. Egész álló nap. De aztán Dorita egyszer csak megunta, és elkolbászolt, valami más szórakozás után nézve. 50

51

- Gyere, Totó - hívta kis barátját is -, keressünk egy labdát! A kutyus eddig türelmesen őrködött a part mentén. Kis kutya volt ugyan, de nagy felelősségérzettel rendelkezett. Persze örömmel ment el végre labdázni Doritával. A labdázásból viszont végül is nem lett semmi, mert Dorita úgy döntött, inkább fára mászik. Totó nagyon ügyes kutya volt, no, de fára mászni... azt éppenséggel nem tudott. Szemeivel követte a kislányt, készen állva, hogy ha kell, segítsen. És hamarosan kellett is! Dorita egyik kezében egy zacskó cukrot tartott, mikor elkezdett mászni, de hamarosan rájött, hogy a famászáshoz mindkét kezére szükség lesz. Mit tegyen?! Ja, hát persze! Majd Totó vigyáz a cukorkákra. Gyorsan lejött a fáról, a zacskót letette a fatörzs mellé, és hűséges kutyusára bízta az őrzést: - Totó, ugye vigyázol a cukromra? Te leszel most az őr! Ügyes kutya! Totónak nagyon tetszett a dolog. Nagyon szeretett ugyanis őrködni. Elvégre is ez a dolga, nem? Egyébként is, ami a családot illeti, állandóan őrködött fölöttük. Ez volt a hivatása. Dorita tudva, hogy őre a fa alatt hűségesen végzi szolgálatát, nagy lelkesen mászott egyre feljebb és feljebb. Olyan magasra feljutott, hogy jól látta a távolban gátat építő fiúkat. Nem is törődött már a fa alatti cukorka őrrel. Aztán persze megunta a nézelődést a fák koronájából, és mivel még csak mikók sem voltak ott, akik elszórakoztassák, 52