Gondolatok A Tudva tudásról, és a Lélek megtestesüléséről Mert amit ma élünk, az előzmények hosszú sora. S az ember ha tudó is, csak azt tudja, amit felfedez, a TUDAT kelyhéből. S meríthet hozzá saját mezejéből. De mivé lenne a világ, ha megmutathatná isteni akaratát? Mily rend honolna, s mily értelem nyílna, ha a tudás oly fokozata bontakozhatna ki e földi világban, hogy az ember Önnön tudatára ébred? S tisztába kerül nem csak Lelkének törekvésivel, hanem Önnön szellemi leg-lényegével. Ha tudhatná, ha megértené, miért éppen most, és éppen ezzé érett az Ő becses személye? Tökéletes Égi Lénye miért választotta így e földi létet? Mit alkothat ez által, s mennyi szépet? Milyen csoda származhat belőle, ha meg-emberesül e földi térbe? Időt, teret választ magának. Mi a lényege a mának? Mi a most akarata? Mi hajtja a térbe újra? Mi a Földi élet varázsa? Mi végre vállalja a szűkös testi formát? Mit remél, és miben várja, tudja, jutalmát? Sokat gondolkodtam azon, amit a fenti sorok jelentenek. S keresem a válaszokat a kérdésekre. Miképpen tárhatjuk fel, és érthetjük meg létezésünk titkát? Miért testesül meg az a sok nagyszerű életenergia, amit észlelünk magunk körül nap, mint nap? S miért e sok szenvedés mégis? Miért zárjuk magunkat újra, és újra olyan testbe, melynek képességei halvány másai csupán valódi nagyszerűségünknek? Mi az, amit NEM TUDunk a testi létezés lényegéről? Lehetetlen, hogy ez csupán egy törzsfejlődéssel együtt járó, biológiai halmazrendeződés legyen, némileg fejlett gondolkodási képességgel megkoronázva. Gaia bölcsebb annál, mint sem az állatok fölé kívánt tenni egy tudatossággal gondolkodni képes egyedet. Gaia Önnön magát, saját nagyszerűségét jelenítheti meg az Emberben. Önnön MAGjának kiteljesedett, szólni képes, fogalmakat ismerő magát. Mondhatnánk, az életformák eonokon át történő finomításának esszenciája, tudása jelenik meg az emberi létforma kifejeződésében. Saját nagyszerűségét formálta meg az emberben. Saját tudatának, verbalitásra, közlésre is alkalmas kinyilatkozását, az Isteni jelleggel megtermékenyítve, közös akarattal teremtve az anyagba öntött forma, és a Szent Szellem közös munkájában. Ahogy az emberi születés csodájában élheti meg, az Emberi minőség a leg-lényeget. Két ember testet öltött szövetségét, mely két külön egyed részének találkozásából, az EGYESÜLÉSBŐL származó gén-találkozás következtében, egy pontos szoftver vezérletével, röpke 9 hónap alatt, reprodukálja ön-mag-ját. A semmiből életre képes szerkezetet létrehozva. Ám mindez csak az egyik fele. Az anyagot tudja az ember létre hívni. De a fenti hatalom nélkül, ez gyakorlatilag életképtelen. Hiszen ha a fenti minőség nem ad szabad utat, akkor kifejlődik bár, de élettelen, halott test születik. A szexualitás, az elcsábítás, csak a test létrehozása. Az egyik fél. Az ösztön orientált réteg.
Még mindig Isten kezében van az Élet. Az ember csupán az anyagot uralhatja, azt is mértékkel. Kordában van tartva az Ön-tudata. Elég az elemek hatására gondolni. Mi is történik, ha például Gaia megrázza magát. A lényeget, az élőt, a magasabb rendszer dönti el. Mind a mai napig! Szikráit, morzsáit ugyan érzékeljük zsenialitásunknak. Néhanapján. De összegezni, megőrizni a csodát, egyedül nem tudjuk. Miért veszítjük el újra, és újra a fonalunkat? Miért romboljuk önnön sorsunkat, és egymás életét, környezetét kicsinyes gondolkodással, szűklátókörűséggel, sokszor önmagunkat, és közvetlen szeretteinket is mélyen megbántva, számosakat kockáztatva, gyakorta veszélybe sodorva? Az emberiség önbünteti-e magát, mert öntudatlan állapotában, a rész tudás állapotába tette mag(j)át, az Alma történetével? De nem vált Istenné. Csak a formát vált képessé létre hozni. A bűn fogalma. A Mennyek Országából, a Föld világába érve, a Föld, mint a gyönyörű ékszer, a Kék bolygó, a KÉK GYÉMÁNT, smaragd berakásokkal, ragyog az Univerzum éjkék palástján. És Isten, még mindig elkápráztatva nézi, gyönyörködik Gaia tökéletességében. Honnan tudom? Mert még mindig érkeznek a Földre, a megtestesült fényességek. Nap, mint nap érkeznek. Besározódnak, amint alakot öltenek. Egy sem bűntelen. Ádám, és Éva, az ős-szülők bűnét mindenki hordozza magában. Tanítják az írásokban. Évának sokat, nagyon sokat kellett szolgálnia, hogy Isten megbocsásson neki. Hogy meg merte szegni az isteni parancsot. Bár talán, csak a tudatlanság bűnébe esett. De mindannyian hordozzuk magunkban mindezt. Minden létezésünkben, minden emberi megtestesülésünkben át kell élnünk, át kell lépnünk a születés kapuját. Mindenek, ki a Földre, emberi testbe születnek. Azonban lassan telik a mérték. A szolgálat mértéke. Mert egyre több ember emlékezik, emlékezhet vissza arra, hogy kicsoda ő valójában? Szépen lassan ÖN- TUDATÁRA ébredhet a világ, és benne az Isteni jelleg. A MEGNYILVÁNULT TERETMTŐ. Mert ő csak a látható világban hagyta látszólag- magára az Embert. Honnan tudom? Onnan, hogy naponta születik meg, naponta új esélyt adva az ÉLET. A megtermékenyített anyagba formált, lélekkel, tudattal rendelkező Létezés. Ám valami még történik Család és szervezetállító tanácsadóként is évek óta azt kutatom: hogyan juthatunk előbbre? Nem csupán a módszer fejlesztése foglalkoztat. A statisztikai adatok szerint az állítás, mint módszer 92%-os hatékonysággal segít. Ez rendkívül magas szám. A statisztikai eredmény annak alapján született, hogy megvizsgálták azokat az eseteket, amikor a kliens az állítását követő egy évben visszajelezte a változásokat az életében. De engem első pillanattól kezdve a maradék 8% érdekelt. Mi van velük? Miért nem hozott eredményt náluk az, ami 10-ből 9 embernek segít? Több éve végzem a kutatást a kollektív tudatban lévő mintákkal. Figyelem ezek megjelenési formáit, és vissza-hatását a családi mintában, és az egyéni élet, és sorsmintában. Keresem a tudatalattiban lévő jó minták felszabadító elemeit.
Ismerkedem mindevvel. Miképpen lehet ezáltal az embernek segíteni? A megváltásokat meglelni? A családlélekben, s ennek következtében a személyes sorsokban, a korábbi generációs tagok döntéseinek, vállalásainak, esküinek utódokra nyomatékolt terhét megszüntetni. Kinek a szabad akarata, ami megjelenik a generációs folyamban, mint tudattalan, fel nem ismert ható tényező, egy egy klán sorsát szinte irányítva, akár évszázadokon át is? Minden oda született sorsát egy felé haladó mederbe terelve át. Meddig szabad az akarat? És kié szabadabb? A döntést, vállalást meghozóé ténylegesen érzékelhetővé, láthatóvá válik, az utódok sorsmintáiban felfedezhető kötelező irányok megjelenésében. Akkor is, ha az utód, évszázados messzeségekből már nem is látja, nem is ismeri a fogadalmat, és létezése tényét sem! Csupán egy számára érthetetlen, értelmezhetetlen megakadás háló, hatás sorozatával találkozik az egyén szintjén. Mely fogadalom beválthatósága a mai időben, gyakran eleve kudarcra ítélt. Hiszen a lecke adott, a hajtó ereje sorsszerű, élethelyzetek sorát generálja. Azonban a tér-idő kontinuum megváltozása okán, az évszázados, évezredes fogadalom tette-alkotta törvények, és ebbéli kötelezettségek, már beválthatatlanok. A társadalmi, és jogrendváltozások miatt is. Amiről természetesen a fogadalmat, és ezáltal a családtagokra törvény(!) erejű vállalásokat tévő, mit sem tudott a maga idejében. Ő a maga által ismert törvényszerűségek, és a saját szabad akarata szerint tette, amit jónak látott. És szinte biztos, hogy csak a saját meggyőződése szerint cselekedett! Úgy, ahogy éppen lelkéből, meggyőződéséből, elhivatottságából, akár morális tudásából fakadó Lelki-ismerete miatt neki kellett tennie. Hány generáción át ível egy erős akaratú, domináns, sors-alakító személy, meghatározó akarata egy családban? És milyen hatása van, lehet ennek, a mai formájában kialakult társadalmi viszonyoknak, erővonalaknak? Kik vagyunk mi valójában? Mi a dolgunk a világban, ha lefejtjük magunkról az elődeink sors-alakító, törvényt tevő mintázatát? Kik vagyunk mi a kollektív sorstörténet, egyéni életeket befolyásoló, alakító drámái nélkül? Mi a Földi létezés valódi célja? Ebbéli kutató munkám során fogalmazódott meg bennem a Mag-Lélek fogalma, e munka során kerültem kapcsolatba vele. Akkor találtam rá, amikor kerestem azt a fogalmat, ami a leginkább lefedi az energiát, ami meg kíván testesülni egy adott életben. Annak a valaminek a nevét, ami úgy döntött, Én lesz ebben a konkrét törvényszerűségek mentén szerveződő életben. A Mag-Lélek több, mint aminek elsőre látszik. A Mag-Lélek az az abszolút, ami mindig van, és mindig is létezett. Ami tudattal, tudással rendelkezik. Az a szubsztancia, amely minden korábbi élet összességét és talányát ismeri. És ennél is több. Az az erő, ami az első, a legelső megtestesülésében érintkezett az anyaggal. A döntések terével. Amikor a tervező asztalról kikerült a TERV, a gyártó bázisra. Amikor megszületett a MINTA DARAB. Az első, a mindenekfeletti, a mindent tudó, ugyanakkor egyedi, és önmagában is megismételhetetlen.
Az egy és oszthatatlan, megtestesülni vágyó, önmagát differenciálni kívánó erős tudat. Mely képes, és alkalmas az egyedivé válás útjára lépni. S ami minden egyes megtestesülés végével megújulva-kiteljesedve, saját nagyszerűségét, színeit újabb rétegekkel megsokszorozva finomítja, alakítja önmagát. S ez által mindig, és folyamatosan megújul, és fejlődik a világ. Ami ő maga, és mégsem azonos vele. Ami önnön magának saját tengelye. Ami körül forog erő zuhataga. Ami saját magából Mag, és Magja. S mert a magyar a Mag népe, mi más is lehetne szenvedélye, mint olthatatlan szomjjal kutassa fel Önnön Magját? S megváltozhat ez által a földi világ? Az úttal, ami a Hazaérkezést indukálja. Mindebben, ami ebből a megfigyelő munkából megszületett, összeér minden eddigi tudásom. Mely csupán kezdőpontja, az origója a további munkálkodásnak. Úgy kezdődött, hogy kértem. Ahhoz a misztikus, láthatatlan, az Ember számára elmével fel nem érhető Valamihez fordultam, ami túl van az emberi kompetencián. Ami hatalmasabb, szeretettelibb, és megbocsájtóbb az embernél. Senki sem tudja pontosan mi az. Sok névvel illetik, sokféleképpen szólítják. És az emberek leginkább akkor fordulnak hozzá, amikor elérkeznek saját határaikhoz. Amikor az intellektusukkal, a tanult mintáikkal, a fejükből hozott döntéseikkel, és azok következményeivel már egyáltalán nem boldogulnak. Amikor utat tévesztenek, vagy kilátástalanná válik minden igyekezetük, Önnön megtartásukra. Amikor saját magukról tévesen alkotott Isten képük sötét tudatuk kútjába hullva, szertefoszlik minden álmuk, s kezdhetik újra összeszedni Önmaguk Magját. Mesterképesített tanácsadó vagyok. Ez azt jelenti, sokat tanultam a mezőről, a Hellinger által felismert, és formába öntött törvényszerűségekről. A szeretet rendjeiről. Az adok-kapok egyensúlyának szükségszerűségéről. Az odatartozás, a klánhoz való jog belsőt feszítő szükségességéről, kényszerítő erejéről. Kértem azt a megfoghatatlan, mégis sokszor bölcsnek mutatkozó erőt, hogy hozza vissza ide az én Lelkemet, mert én most ITT vagyok. És ha mi ketten nem vagyunk egy helyen, ha a Lélek máshol jár, másra figyel, mert fontosabbnak tartja az ősökkel való együttlétet, mint az emberi megtestesült élettel azonossá válni, akkor nagy a baj. A családállítások, és a szervezetállítások is ezt mutatják. Mert ha a Lélek nincs egységben a szellemmel, nem tud az emberi rész valódi kapcsolatot teremteni a Szellemmel, a szent tudattal, öntudással. Már nem ön-azonos. Csak olyan, mint(h)a az lenne. A kép mása. S ha tökéletes is önmagában, csak másolat. Tökéletes másolat. A Fény másolata marad. De nem élő isteni jelleggel. Mert még nincs meg a közvetlen átjárás. És ha a Lélek figyelme közben máshol jár, más szándék vezérli, akkor az emberi élet, a testben levés folyamatai felett, az elme, és gondolat, már csak az ego uralkodik. Ennek következményeit pedig jól látjuk a világban. Milyen, amikor nincs meg a híd. A fény hídja. Az átjáró. A fátyol két oldalát összekötő erő. És az ember kíméletlenné, Lelketlenné válik. Önmagával, és másokkal szemben is. Nincs a Lelkiismeret
megtartó, és fékező ereje. Elvész a morál, s könnyebben vész el a becsület. A tartást a gerinc sem bírja már, s összeroppan, a roppant súly alatt. Mert elvész az erő, ami megtart. Látjuk ezt jól megtestesülve, csak menjünk be egy átlagos napon a szak-rendelőkbe. A Lélek nem csak arra való, hogy ne legyen a test halott. A Lélek arra is kell, hogy ne szakadjunk el az Univerzumtól. Az Univerzum megtartó, pályán tartó erejétől. A Lélek, lélek-lánc, a család-lélek-láncba illeszkedve biztosítja a kapcsolatot az Univerzum sokkal finomabb, légiesebb rétegeivel. Szemmel csak bizonyos elemeit vagyunk képesek LÁTNI. Néhány bolygó, néhány anyag halmaz, némi mozgás, melynek pályáját évezredeken át figyelte meg generációk sora. De még mindig nem TUDJUK, bár néha azt gondoljuk, sejtjük, mi alkotta meg, mi működteti, mi tartja a pályáján a mozgó anyaghalmazokat? És talán a legfontosabb kérdés, hogy miért? Mi célja van az Univerzum(ok) létezésének? Mindebből az egyes ember többnyire csupán annyit érzékel, hogy nekem ezzel az élettel kell boldogulnom. És ha a Lelkem a szeretet vonalán máshol intézkedik (ha tudok is róla), akkor hiába van meg bennem a legjobb szándék az istenire, mert az Emberi láthatóan nem működik úgy, ahogy az erőforrásai szerint kellene. Tehát gyakran elpazaroljuk az időnket, az erőnket, erőforrásainkat, kihasználatlanul hagyjuk a talentumainkat. Szétszórjuk, szétszabdaljuk, hogy a földi ügyeinket intézzük. A fejünkben való tanult minták alapján, a Lelkünkben hordozott tudattalan elköteleződések, és a Galaxisunkban meglévő, sokszor még fel nem ismert törvényszerűségek szerint, vagy éppen vétve ellene. Eközben a Lelkünk, a maga törvényei szerint mozog. És ebbe sokszor Önmeghasadunk. "Skizofrén" és depressziós állapotba kerülünk a kudarcaink következtében. Néha a sikereinktől is. A FÉNY hiányától, ami által LÁTÓVÁ válik az ember. Látóvá, mert a fényben megvilágosul. Világossá vált számár a DOLOG. Mondá a magyar. Vagyis, rájött a lényegre, s evvel a megoldás is fénybe-képbe került. Más nemzetek hite szerint, megvilágosodott, tehát MESTERRÉ vált. Megvilágosult mesterré Önmaga, és az Abszolútum számára, aki mindezt képes közvetíteni önnön környezetében, térbe, időbe helyezve, más egyedek számára is verbalizálhatóvá, tehát KIMONDHATÓVÁ engedve a tudást. Oly kevesek jutnak el, és oly sokan vágynak eljutni a Tudva Tudásig. Miért nem ezt keressük folyvást? Nap, mint nap. Önmagunkban, önmagunkat? Saját Valónkat. Hiszen ott bent, legbelül érezzük, hogy nem azt kéne csinálni, amit most teszünk. Ahogyan most létezünk. Elherdáljuk, elpocsékoljuk drága létezésünket, megtestesülésünket, ahogy az ember elpocsékolja erőforrásai zömét, a külvilágban is. És csak az egyre fogyó erő az, ami néhányak figyelmét felkeltve, a köz figyelmét is, fordítja lassacskán. Nem így kellene élni. A felépített külső struktúra egyelőre mégis mást erőltet ránk. És mi megengedjük ezt, nem látva még, nem tudva még a megállítás módjait.
Most még, a már tudásukról meggyőződött Nagyok akarják megmondani, hogyan kell nekünk élni. És ebben a pillanatban teljesen mindegy, hogy generációs torzulás, korábbi életeink, vagy ezek összessége okozza ezt a végkifejletet. Tárjuk fel, vizsgáljuk meg, kik is vagyunk valójában? Mit rejtünk, mit tárolunk a zsigereinkben? Mi van a mélységben, az ösztönök mögött? Mert gyakorta ösztönösen cselekszünk. Persze az összegyűjtött bölcsességre mindig érdemes hallgatni. Meghallgatni muszáj lenne, de saját megoldásainkat, saját életünket kiforralni magunkból, azt nem lehet csupán mások megéléseire, hitére, és tapasztalataira bízni. Mert nincs változékonyabb dolog az életnél. És nincs változóbb dolog az emberi gondolatnál. De ha nem tudunk ezen az eredményen változtatni, ha látod - de belerokkansz, vagy belehalsz, ha tönkremész, ha nem boldogulsz, akkor csupán egy végeláthatatlan pokollá válik az élet, mert a büntetés, ami nem ér véget, az nem büntetés. Az a pokol maga. Hellinger azt fedezte fel, és képviselte, hogy a kiegyenlítődés érdekében ki kell fizetni a számlát, de akkor hat igazán a dolog, ha egy kicsit kevesebbet kell "fizetni". Ha a kiszabott büntetés előtt egy kicsivel már felszabadítják az embert. Eljön a megbocsájtás pillanata a legváratlanabb időben, hiszen tudod, hogy tart még az elrendezni valód, ezért nem számítasz rá. Nem várod el. Talán nem is reméled a megváltást. Ha kevesebb rosszat adsz vissza, mint amit kaptál, csökken az össz-rossz a Földön. És ha több jót adsz vissza az adok-kapok egyensúlyáért, akkor bizony az össz-jó energiájához teszel hozzá egy maréknyit, és az össz-jó energiája kerülhet túlsúlyba. És akkor átbillen a mérleg, és végérvényesen megváltozhat a Világ. Ez így valódi kegyelem, valódi megbocsájtás. De ehhez azt is tudni kell, hogy várhatóan meddig tart az egész? Mert különben ha kilátástalan, ha véget nem érőnek érezzük a szenvedés folyamatát, az megöli az embert. Feladja már menet közben, mert összeroppan az emberi részében, a megélőben. És elfárad a Lelke, emberhez fűzött oldalában. Az Isteni oldal az, ami nem fárad. Mert az TUDVA TUD. És ez már átszivárog, az emberi részhez is. A Tudva Tudás, beszivárog lassanként az emberi sejtésekbe. Néha már tudva tudja bensőjében a lényeget. Ismeri a tudatában, bár gyakorta nem emlékszik rá, nem ismeri fel. Még számtalan esetben, nem tudja azonosítani a jelleget. Csak érzi, érzékeli, mert áthatja azt. Izgatja, piszkálja, készteti a Tudva Tudó, a megnyilvánultat. Az emberi, a megnyilvánult, sokszor még csak azt sem látja meg, ha a feladást, egy méterre a Cél elérésétől teszi. Pedig lehet, hogyha látná, akkor kibírná. Akkor még összeszedné magát. De parttalanul nem megy. Viszont az önmagunknak való megbocsájtás, a pozitív, életigenlő minták megtalálása fontos dolog. Meg-tartó, kitartó erővé válhat. Megbocsájtással sokan foglalkoznak. Ha ez önmagában elég lenne, már megmenekült volna az emberiség. De nem elég. Át kell kapcsolni. Meg kell látni
önmagunkban a jót, az értékeset, hogy fel tudjunk állni, tovább tudjunk menni a kudarcaink, a sikertelenségeink után is. Még ha nincs is támogató környezet körülöttünk. De van belső tudásunk. A Mag- Lélek tudja ki ő! Tudja miért ölt testet a 3 dimenziós, csökevényes keretek között. Letompítva nagyszerűségét, egy egyszerűbb változatra. Vajon miért van így? Miért mond le képességei javáról? Kell, hogy maradjon belső hitünk! Az Élet értelmességébe vetett bizalom. Mert ebből a belső elkötelezettségből az Élet iránt, születik meg az ÚJ ERŐ. Az ÉLET-ERŐ. AZ ÉLETET ADÓ, és ÚJRA TEREMTŐ, FORMÁZÓ ERŐ. A TUDAT, ami elhatároz, és a FORMÁBA ÖNTŐ, aki anyagba teremti a szándékot. Életet önt belé a megformázás folyamatában. Ez az egyesség, az egység. Ebből születik a megélő szándék, a megteremtett, megtermékenyített, önálló életet élni képes MAG. Ha elveted, teremtett által, megsokszorozva, szaporítva ÖnMagát. Magból életre kelve, MAGot formál minden időre. Még akkor is, ha a családunk, a szüleink nem látták ezt önmagukban, és így bennünk sem ismerték fel mindezeket. Mert őket sem így tanították. És ez a minta jó idő óta ismétlődik. Azután, mint a dudva szaporodott, nőtt, erősödött. És a világ most ott tart, ahol... A Világ-Egyetem figyeli a művet. És korrigál. A TUDATból induló, praxis tudás által összegződve, (miképpen a Föld emberi létbe hozott tudatú tudósai is), folyamatosan indukálja a választást, a változás érdekében változtatva, a megfigyelt hatások alapján lassan, de biztosan újra-gondolva a tudást. Létrehozva abból a következtetések, és az empirikus megfigyelések összességéből kialakítható esszenciális tudást, az Emberiség számára. Ezt nevezhetjük a korábbi tudományok alapján, az emberiség evolúciós fejlődése koordinátájának. Vannak dolgok, amiket nem lehet logikai úton megoldani. Amihez a Lélek útja kell. Sőt, ma már ennél is több. A Szellemmel átitatott Lélek megújulni képessége, az emberi megtestesülésben. Hogy átírható legyen a régi mintázat. És ez független a vallási értelemben vett hittől, vagy az iskolázottságtól. De még az egzisztenciális helyzettől is független. Ami a földön élő minden emberre egyformán érvényes, és hatást gyakorol. És nem érdekli, hogy az ember, az egyén mit gondol erről? Mert ami ügyben megvilágosodsz, azt az ügyet már meg is tudod oldani. Egyedül, vagy együtt másokkal. A teendő mértéke méri a létszámot hozzá. Mert ha ismered az utat, megteremted az erőteret, meglátod, felismered az összefüggéseket, végig is tudsz menni azon. Hiszen nincs olyan képességed, aminek nem vagy birtokában, vagy amit nem szerezhetsz meg útközben, ha dolgod van vele! És minél többen jutunk képességeink birtokába, annál gyorsabban történhet meg az a folyamat, amit a köztudat dimenzióváltás néven ismer. Mert kollektív játszma ez, hiszen együtt élünk itt a Földön. Semmi, és senki nincs egyedül. A TUDAT TUD ÖNMAG(j)áról. Ismeri azt! Minden megváltozhat. Egy új világ küszöbén állunk. Talán már át is léptük azt.
Egy emberi világ küszöbén, ahol a gyermeki Lélek, felnőtt korba léphet. Ha mi ezt másként akarhatjuk, mint elődeink tették az ő meggyőződésük szerint. És ha mi is a mostanihoz illeszkedve, a múltat látva, és megértve azt a folyamataiban, akkor a saját víziónkban megformált nagyszerű képhez elvezető utat választhatjuk, és ezzel megtörténhet a változás. A Lélek felnőtt kora pedig azt jelenti, hogy már nem a szenvedés, nem az áldozatiság, nem az önfeláldozás idejét kell élnünk, hanem az Önfelismerés idejét. Ez itt és most lehetséges. Lehetséges a felismerések kora. Ott bent, legbelül az a Valami tudja ezt. Csaba Beatrix www.csaladallito.hu