Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.



Hasonló dokumentumok
Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

E l ő t e r j e s z t é s

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerősített beszámolója Alsóregmecért Közalapítvány. Alsóregmec, Szabadság u. 22.

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

A L A P Í T Ó O K I R A T

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 26-i nyilvános ülésére

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

Alapító okirat 2017.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT


Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

A L A P Í T Ó O K I R A T

A FÖLDEÁKI ISKOLÁSOKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. módosított alapító okirata

A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY. (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Polgári Törvénykönyv 74/A -a alapján az 1. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hoznak létre.

Tagok: Dr. Vukov Konstantin 2500 Esztergom, Béke tér 56. Prof. Dr. Hámori József akadémikus JPTE TTK Állattan Tanszék 7624 Pécs, Ifjúság út 6.

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

Alapító Okirat 1. (egységes szerkezetben)

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 2. Közalapítvány neve: Kenderesi Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Tisztelt Képviselő-testület!

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

(Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben)

Mathiász János Alapítvány

Alapító Okirat Módosítása

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Szervezeti Működési Szabályzat

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/ Bank: OTP Adószám:

A L A P Í T Ó O K I R A T

Beszámoló a Soroksár Sportjáért Közalapítvány évi működéséről, javaslat közhasznúsági melléklet elfogadására

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

S/_2M/ 501 U*o. BUDAPEST FŐVÁROS X. KERÜLET KŐBÁNYAI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE. Tárgy: Javaslat a Reménysugár Alapítvány helyzetének rendezésére.

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Alapító Okirat 2012.

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

Bankszámlaszám:

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

2014. május 29-i rendes ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

DUNAEGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 10/2004. (V. 06.) rendelete. az önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására

Átírás:

Vének községért Közalapítvány Alapító Okirata Vének község önkormányzata a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A-G. -ai alapján létrehozza a jogi személyként működő alábbi közalapítványt. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3. 3. A Közalapítvány alapítója és az alapító székhelye Vének Község Önkormányzat Képviselő-testülete Vének, Petőfi Sándor u. 3. 4. A közalapítvány célja: Vének község területén a közszolgáltatási feladatok elősegítése: épített környezet védelme /1997. évi LXXVIII. tv. 6/A. a)/, természeti környezet védelme /1996. évi LIII. tv. 62. (1)/, köztisztaság és település-tisztaság /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 5./, közbiztonság/2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 17./, közreműködés a foglalkoztatás megoldásában /2011. évi CLXXXIX. tv.15. /, óvodai alapfokú nevelés, oktatás /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 6./, szociális ellátás színvonalának emelése, elősegítése/2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 8./, egészségügyi ellátás színvonalának emelése, elősegítése/2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 4./, gyermek és ifjúság megfelelő irányú fejlődésének kialakításához szükséges közösségi terek létrehozásában való közreműködés /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 8., 15./, a településen a tudományos, kulturális, a művészeti tevékenység /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 7./, közművelődés/2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 7./, sport /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 15./, falusi-, viziturizmus támogatása /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 13./, község (köztük a szigetközi táj) hagyományainak felkutatása, ápolása, gyűjtése, művelése /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1) 7./, a községben (kistérségben)induló vállalkozások támogatása, fejlesztése/2011. évi CLXXXIX. tv.6. (a)/, határainkon kívül élő magyar településekkel és azon lakosságával a kapcsolatok ápolása /2011. évi CLXXXIX. tv.13. (1)16./. 1

Ez a rendelkezés nem zárja ki, hogy az alapítvány szabad pénzeszközeit a kuratórium biztos és hasznot hajtó módon befektetéssel vagy vállalkozással gyarapítsa. Az alapító tudomásul veszi, hogy az önkormányzati törvényben írt feladatok ellátása alól jelen Közalapítvány létrehozása nem mentesíti. 5. A Közalapítvány jellege: A Közalapítvány nyitott, ahhoz bármely hazai vagy külföldi természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, vagyonrendeléssel csatlakozhat. A csatlakozók a csatlakozás tényével nem válnak alapítókká. Csatlakozás esetén a felajánlott feltételek elfogadásáról a Kuratórium dönt. 6. A Közalapítványi vagyon anyagi forrásai a.) Az alapító a Közalapítvány létrehozásakor 50.000,-Ft, azaz ötvenezer forint vagyont rendel a 4./pontban meghatározott célok megvalósítására. Az alaptőkét a legkedvezőbb kamatfeltételeket kínáló banknál kell elhelyezni, a számla megnyitásával egyidejűleg. b.) A Közalapítvány forrásai: Az alapító vagyoni hozzájárulása Az alapítványi vagyon kamatai (hozadék) Közösségek magán- és jogi személyek pénzbeli és természetbeni adományai Egyéb források 7.a) A Közalapítvány kezelője, képviselete: A Közalapítvány kezelő szerve és képviselője a hét tagú Kuratórium, amely dönt az alapítványi vagyon felhasználásáról. A Kuratórium tagjai sorából titkárt választ, ügyrendjét maga állapítja meg. Az Alapító a Kuratóriumba határozatlan időre, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül az alábbiakat jelöli, választja: Kuratórium elnöke: Csákvári Ferencné Vének, Petőfi u. 38. sz. alatti lakos Kuratórium titkára: Szilágyi Szilárd Vének, Rákóczi u. 6. sz. alatti lakos Kuratórium tagjai: 1. Forrás Péter Vének, Petőfi u. 20. sz. alatti lakos 2. Kollár Miklósné Vének, Petőfi u. 41. sz. alatti lakos 2

3. Tóth Andrásné Vének, Rákóczi u. 32. sz. alatti lakos 4. Stajrits Mónika Vének, Petőfi u. 1/C sz. alatti lakos 5. Szabóné Bagó Mária Gyöngyi Győr, Szent Imre u. 50. sz. alatti lakos b./ A Kuratóriumi tagság megszűnik: A Közalapítvány megszűnésével, A tag lemondásával, A tag, alapító általi tisztségéből való felmentésével, A tag halálával. 8. A Közalapítvány vagyonának felhasználása 8.1.A Közalapítvány céljainak megvalósítására a Közalapítvány induló vagyonából 25.000,-Ft, illetve az indulóvagyon hozadékai, és a Közalapítvány bevételei (céltámogatások is) használhatók fel. (A számlán mindig folyamatosan 25.000,-Ft-nak kell maradnia.)a Kuratórium köteles az alapító szándékaival és a belső szabályzatokkal összhangban gazdálkodni a közalapítvány vagyonával, az ebből származó jövedelemmel szolgálva a Közalapítvány céljainak megvalósítását. 8.2. A Kuratórium döntése alapján bármilyen tevékenység támogatható, amely a Közalapítvány céljainak elérését szolgálja. 8.3. A Közalapítvány céljaira az alaptőke hozadéka, valamint az adományok használhatók fel, azzal a megkötéssel, hogy a Közalapítvány vagyona a felhasználás során a 25.000,-Ft összegű alapítói vagyonnál kevesebb nem lehet. A Közalapítvány céljára közvetlenül felhasználható természetbeni adományokat lehetőleg az adományok rendeltetése szerint kell felhasználni. Ennek hiányában ezeket az adományokat ellenérték fejében értékesíteni kell. 8.4. A Kuratórium támogatást pályázat, kérelem, vagy javaslat alapján adományozhat. A pályázat részletes szabályait a Kuratórium határozza meg és gondoskodik a pályázat kiírásáról. A támogatásban részesülők számát és a támogatás összegét a Kuratórium állapítja meg, a felosztandó vagyonrész, valamint a beérkező kérelmek és javaslatok alapján. 8.5. A Kuratórium a közalapítvány vagyoni helyzete és bevételei ismeretében minden év március 31-ig dönt: A működési költségek fedezéséről, A törzsvagyon növeléséről, A feladatok végrehajtásához felhasználható pénzeszközök mértékéről és arányáról 3

9. A Közalapítvány nyilvántartási és beszámolási kötelezettségének szabályai: A Közalapítvány a mindenkor érvényes számviteli szabályok és adótörvények szerint köteles nyilvántartásait vezetni és beszámolóját elkészíteni. Ennek megfelelően köteles elkülönítetten kimutatni külön a vállalkozási és külön az alapítványi célú tevékenység bevételeit, ugyanígy elkülönítetten a vállalkozási tevékenység és alapítványi célú tevékenység költségeit. 10. A közalapítvány működése: 10.1. Az alapító kizárólagos döntési körében tartja: A Kuratórium tagjainak és elnökének megbízatását, A Közalapítvány Alapító Okiratának módosítását (az Alapító Okirat csak indokolt esetben módosítható úgy, hogy a módosítás során az alapítvány neve, célja és vagyona sérelmet nem szenvedhet.) 10.2. A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de legalább félévente ülésezik. Határozatképes akkor, ha szabályszerű összehívás után tagjainak többsége, de legalább 4 fő jelen van. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: A Kuratórium ügyrendjének kialakítása, A Közalapítvány éves költségvetésének, beszámolójának és mérlegének elfogadása, illetve jóváhagyása. A Kuratórium köteles a Közalapítvány tevékenységéről egy alkalommal (december 31-ig) az alapítónak beszámolni és gazdálkodása legfőbb adatait nyilvánosságra hozni. 10.3. Az alapító a Kuratórium ellenőrzésére 3 főből álló Ellenőrző Bizottságot hoz létre, melynek tagjai természetes személyek, az Ellenőrző Bizottság tagjainak megbízása határozatlan időre szól. Az ellenőrző Bizottság elnöke: Ladocsi Józsefné Vének, Petőfi u. 8. sz. alatti lakos Az ellenőrző Bizottság tagjai: Kollár Ádám Vének, Petőfi u. 41. sz. alatti lakos Forrás József Vének, Petőfi u. 20. sz. alatti lakos Az Ellenőrző Bizottság köteles kidolgozni a saját szervezeti és működési szabályzatát. Az Ellenőrző Bizottság legalább félévente ülésezik. Az Ellenőrző Bizottság jogosult és köteles vizsgálni, hogy a Közalapítványt irányító kuratórium tevékenysége összhangban van-e az alapítvány céljával, továbbellenőrzi, hogy a Közalapítvány a hatályos számviteli szabályoknak megfelelően végzi-e könyvvezetését. Az Ellenőrző Bizottság 4

jogosult vizsgálata során szakértőt bevonni. Az Ellenőrző Bizottság akkor határozatképes, ha ülésén minden tag jelen van. Döntését szótöbbséggel hozza. Az Ellenőrző Bizottság tagjai és Elnöke költségtérítésre és tiszteletdíjra nem jogosultak. 11. A Közalapítvány képviselete, kötelezettségvállalása: A Közalapítvány képviselője a Kuratórium elnöke. Az utalványozás akként történik, hogy a Kuratórium elnöke és 1-1 tagja együttesen írja alá a pénzügyi rendelkezést tartalmazó bizonylatot. 12. A Közalapítvány megszűnése: A Közalapítvány megszűnésére a Ptk., az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény, illetőleg a hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. A Kuratórium megszűnése esetén a maradó Kuratóriumi vagyonnal az önkormányzat úgy köteles gondoskodni, hogy más hasonló Alapítvány céljára fordítja a vagyont. 13. Egyéb rendelkezések: A Közalapítvány bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. A jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv alapítványokról szóló rendelkezései, valamint az egyéb, alapítványi tárgyú jogszabályok, kapcsolódó polgári jogi rendelkezései az irányadók. A Közalapítvány céljai megvalósítása érdekében együttműködhet hasonló közfeladatot ellátó állami, társadalmi szervezetekkel, alapítványokkal. 14. Az alapítvány pártoktól független. Azoktól támogatást nem fogad el. Országgyűlési képviselőjelöltet nem állít, nem támogat, és mindezeket a jövőben sem teszi. Jelen Alapító Okiratot az alapító képviselője, mint az alapító akaratának mindenben megfelelőt, alulírott helyen és napon aláírta. Vének, 2013. október 24. Alapító nevében: Kiss Tamás polgármester A kiállító jelen alapító okiratot előttünk írta alá: Tanúk: Név: Név: Aláírás: Aláírás: Lakcím: Lakcím: 5

ZÁRADÉK: Jelen egységes szerkezetű a Vének Községért Közalapítvány Alapító Okiratát Vének Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2013. október 24-én tartott ülésén a 134/2013.(X.24.) sz. határozatával elfogadta. Egyúttal a képviselő-testület a 31/2012. (IV.25.)sz. határozattal elfogadott Vének Községért Közalapítvány Alapító Okiratát hatályon kívül helyezi. Vének, 2013. október 24. dr. Burányi Bernadett jegyző 6