CSÉVI KISBÍRÓ. piliscsev@piliscsev.hu. Fejlesztések településünkön



Hasonló dokumentumok
A képviselő-testület hivatalának neve: Piliscsévi Közös Önkormányzati Hivatal Székhely: Piliscsév, Hősök tere 9.

KRUŽNIANSKE OBECNÉ OZNAMY

Tankönyvosztás az Irinyi János Általános Iskolában. Tisztelt Szülők, Tanulók!

Utorok Ulica plná cyklistov

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Piliscsév község Képviselő-testületének június 27-én megtartott testületi üléséről.

ERDÉSZEK A GYERMEKEKÉRT. Zárókonferencia Egerszalók

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11. számú JEGYZŐKÖNYVE

Tanévnyitó ünnepi istentiszteletünk

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2016/2017. tanév

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

Nemzetiségi nap az első osztályban


SZTE SÁGVÁRI ENDRE GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA MUNKATERV 2013/2014

ÖKOISKOLAI MUNKATERV tanév

Időpont Téma Felelős Augusztus

ÉS AKKOR JÖTT A NYUSZI! HÚSVÉTI KÉSZÜLŐDÉS A NAPKÖZIBEN

Beiskolázási tájékoztató 2019/2020. TANÉV

2014 év. Környezettisztasági hét

6.1. Tanítási napok és szünetek

8181 Berhida, Kossuth u /88/

ÜTEMTERV A 2014/2015. TANÉVRE Felelős: Kovács Istvánné igazgató

Művészetek hete. Reneszánsz. a Debreceni Benedek Elek Általános Iskolában

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. JÓ ÜTEMBEN HALAD AZ EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT FELÚJÍTÁSA

Sávolyok fiataljainak identitás erősítő találkozója 2018 augusztus

INTÉZMÉNYÜNK AZ ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA (JOGELŐDEJE A TENGELICI ÁLLAMI ELEMI / ÁLTALÁNOS ISKOLA)

Beszámoló. Biharkeresztesi Bocskai István Általános Iskola Készítette: Csiki Zsolt

-1- A TANÉV RENDJE. Az I. félév vége: január 14. A tanulók értesítése a félévi eredményeikről: január 21.

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

19. számú JEGYZŐKÖNYVE


NAGY M ÁRIA polgármesterasszony

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY

A 2014/2015. nevelési év ÓVODAI RENDJE. KÁROLY ÓVODA 6630 Mindszent, Szabadság tér 4.

Éves beszámoló a TÁMOP A-12/ számú projekthez kapcsolódóan

HONISMERETI SZAKKÖR. Készítette: Rémai Lászlóné

MUNKATERVI PROGRAMOK, HAGYOMÁNYAINK, RENDEZVÉNYEINK 2017/2018.

A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola alsós Diákönkormányzatának. munkaterve. 2018/2019. tanévre

KOLOZSVÁR UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Programterv 2015/2016-os tanév 1155 BUDAPEST, KOLOZSVÁR U. 1.

Tanuljunk egymástól! Učme sa jeden od druhého

Dabrony: falunap és búcsú augusztus 21. vasárnap, 09:30

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

- Képviselő-testülethez

Piliscsév-Leányvár-Kesztölc községek Önkormányzata. Képviselő-testületének JEGYZŐKÖNYVE

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP május PAKS

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember


FORGATÓKÖNYV május 15.

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

Sikeres pályázatok években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

Derecskei Zenei Esték

Gyermekszervezeti munkaterv Szakmár A gyermekszervezet és az iskola közös célkitűzései és feladatai

Rendezvénynaptár Pestújhelyi Általános Iskola

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

1. A biztonsági kamerák működési feltételei szakmai tájékoztatás

A 2016/17. tanév munkaterve

Programajánló. Idopontváltozás! Idopontváltozás! Márton-napi Dínom-dánom. Adventi gyertyagyújtás. Örökzöld Nyugdíjas klub találkozója


Írta: Administrator szeptember 06. szombat, 15:09 - Módosítás: szeptember 10. szerda, 16:44

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

130. VÝROČIE ORGANIZOVANÉHO HASIČSTVA V PODUNAJSKÝCH BISKUPICIACH

egyházaink Hírei KATolIKuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK F REFoRMÁTuS EgYHÁZKÖZSÉgEINK Egyházi búcsú szentmise és körmenet GYÓNI EVANGÉLIKUS GYÜLEKEZET

A tanév rendje: alapját a 13/2018. EMMI rendelet és az iskolai hagyományok alkotják. A tanév 181 tanítási napból áll.

GÖLNICBÁNYA Szlovákiai bányavárosok és bányásztelepülések 9-ik találkozója. Gölnicbánya 2016 augustus 12-14

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

5. számú JEGYZŐKÖNYVE

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

A tanév rendje. A félévi értesítők kiosztásának határideje: január 29. (péntek) Téli szünet: december december 31.

ESEMÉNYNAPTÁR a 2013/2014-as TANÉVRE

Baross. Élet az iskolánkban ben befejeződött az iskola épületének felújítása.

Beszámoló a sikeresen megvalósított Határtalanul! pályázatról

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12. számú JEGYZŐKÖNYVE

Gyomaendrődi Kis Bálint Általános Iskola. Ökomunkaterv. (2013/2014-es tanév) Készítette: Ökomunkacsoport

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

AUGUSZTUS SZEPTEMBER

PILISCSÉVI SZLOVÁK KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. J e g y z ő k ö n y v

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Faluújság Bakonypéterd I. évfolyam 3. szám december

A Magyarok Keresztje összetart minket

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus

A Türr István Gimnázium és Kollégium Munkaterve a 2018/2019-es tanévben. Augusztus


A tanév helyi rendje 2013/2014. tanév

Kaskantyú, Hunyadi J. u. 16

A Projekt forrását az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

Projektnapló. Elek apó meséi - legendák és mondák nyomán Erdélyben. Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola HAT

M E G H Í V Ó. 4.) Kezdeményezés német nyelvű helységtábla kihelyezésére Előadó: Czinki Ferenc elnök

Széchenyi-napok 2016

Szervező, rendező: TISZADOBI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ALSÓS MUNKAKÖZÖSSÉGE ÉS SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGE

Átírás:

CSÉVI KISBÍRÓ Piliscsév község Önkormányzatának lapja piliscsev@piliscsev.hu 6. évfolyam. 4. szám Fejlesztések településünkön Az elmúlt hetek során több alkalommal és helyszínen, olyan munkálatok elvégzésére került sor, melyek eredményeképpen tovább szépült településünk és intézményeink. Az Idősek Klubjában 3 db hőszigetelt ablak került beépítésre. Az Óvodában a nyári szünet ideje alatt készült el a csoportszobákhoz tartozó vizesblokkok felújítása, csővezetékek cseréje, új csempeburkolatok, valamint új szaniterek felszerelése, teljesen felújított mosdókat, WC-ket vehetnek birtokukba óvodásaink. Bár az idén szerettük volna folytatni az iskolai nyílászárók cseréjét, az erre a célra benyújtott pályázatunk nem nyert. Ennek ellenére ezen a nyáron is tovább folytatódott az intézmény szépítése, korszerűsítése. Az ereszcsatorna teljes cseréje történt meg, az épület udvar felöli oldalán. Előtetőket szereltettünk az udvar felőli bejárati ajtók fölé, valamint új padokkal, szekrényekkel várja az első osztályosokat az iskolavezetés és az önkormányzat közötti összefogásnak köszönhetően. Az Ady E. utcai pincékhez vezető út felújítása is megtörtént, a pincetulajdonosok és az önkormányzat példaértékű összefogásával. További örömteli feladatok várnak ránk a következő hetekben is. Sikeres pályázataink eredményeként - megépülhet a kerékpárút a vasútállomás és a község első házai közt, valamint - szintén pályázati támogatásból- felújításra kerül a Temető utca aszfaltburkolata. - Bár a Szőlősor II. ütemének megépítésére nem pályázhattunk, ezért kizárólag önkormányzati saját erőből megépül az út és a vízelvezetés. A kerékpárút és a Szőlősor építésére közbeszerzési pályázatot írtunk ki, ez az eljárás kissé hátráltatja a kivitelezés megkezdését. - Tervezzük még a temetőparkoló építését, mely jelenleg engedélyeztetés alatt áll. Benyújtottuk pályázatunkat az orvosi rendelő bővítésére, ennek eredményéről később tájékoztatom a tisztelt lakosságot. Nagy Mária Polgármester 6. évfolyam 4. szám

CSÉVI KISBÍRÓ CSÉVI NAPOK 2008 /Képes összeállítás az idei rendezvénysorozat eseményeiből/ Az idén kilencedik alkalommal rendezte meg a községi és a szlovák önkormányzat a CSÉVI NAPOK"-aL A többnapos rendezvénysorozat - hagyományosan - a piliscsévi Rajz-és festészeti kör kiállításának megnyitójával vette kezdetét. (Szeptember 10-éig megtekinthető a könyvtár olvasótermében.) A csütörtöki nap a focit szerető fiatalokat mozgatta meg. Meghívásos kispályás labdarúgó tornán küzdöttek a cséviek a vendégcsapatok ellen. Szombaton délelőtt az asztaliteniszezők Bardonovo (Baracska) baráti település asztaliteniszezőivel ismertették meg településünket, illetve barátságos mérkőzést játszottak a vendégekkel. Szombaton délután egy másik program is zajlott, a Falumúzeumban: Gyerünk-menjünk vendégségbe: nagyanyáink konyhájába!" címmel hagyományőrző gasztronómiai program várta az érdeklődő közönséget (jöttek is, szép számban). Helyben sült a neslíchaná baba", frissen, forrón lehetett kóstolni. Igazi terüljterülj asztalkámat varázsoltak, hagyományos, nagyanyáink konyhájából származó, csévi receptek szerint készítettek nagyon sok finomságot az Asszonykórus, a Nyugdíjas Klub és a Beseda Klub tagjai, akiknek ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a felajánlott és elkészített finom süteményekért, amiket az utolsó morzsáig eltüntettek a vendégek. Az óvodásoktól a nagymamákig mindenki jól érezte magát. A vasárnapi záró-rendezvény Kálmánfi Béla tanár úr halálának 20. évfordulójára való megemlékezéssel kezdődött, melyen részt vett a tanár úr özvegye és leánya is, családjával. Kelecz Józsefné megemlékező beszéde után a tanár úr által vezetett kórusok koszorút helyeztek el a Művelődési ház falán lévő emléktáblájához. Zeneszóval vonult le a közönség a sportpályára, a rendezvénysátorban tartott gálaműsorra. Felléptek tánccal iskolásaink, a Hangfestő művészeti iskola tanulói, dalcsokorral az iskolás lányok és az Asszonykórus. Fellépő vendégeink voltak a Kálmánfi tanár úr által vezetett kórusok, Kesztölcről, Mogyorósbányáról és Pilisszentlélekről, a Kisbojtár táncegyüttes Párkányból és a Kolibri tánccsoport. A kicsiknek ugrálóvár és trambulin szolgált mulatsággal. 2 6. évfolyam 4. szám

CSÉVI KISBÍRÓ Ezalkalommal került sor a leggondozottabb, legvirágosabb porták tulajdonosainak elismerésére, a Dicséretes Csévi Porta 2oo8" és Dicséretes Csévi Pince 2008" táblák kiosztására is. A műsor után, a Leányvár sramli húzott talpalávalót". A közönség éjfélig ünnepelt. Jó volt érezni az összetartozást, a közösség erejét! Piliscsév Község Önkormányzata minden évben Dicséretes Csévi Porta" címet adományoz öt olyan lakóingatlan tulajdonosának, akinek nem csak a portája rendezett és virágos, hanem példás rendben tartja, gondozza a háza előtti közterületet is. Dicséretes Piliscsévi Pince" díjjal jutalmaz minden évben egy olyan pincetulajdonost, akinek pincéje és annak környezete példásan gondozott, rendezett. Az idén is a Csévi Napok keretében kerültek kiosztásra a díjak. GRATULÁLUNK a 2008-ban Dicséretes Csévi Porta" címmel kitüntetett piliscsévi lakosoknak: Hubacsek Irén (Urbanics u. 4.); Hudecz Istvánné (Szilvás u. 26.); Kunyik János (Béke u. 136.) Lipovszki Éva (Rákóczi F. u. L); Salikné Farda Gabriella (Kesztölci u.31.) Dicséretes Csévi Pince" címet érdemelt ki: Faragó László (Dózsa György u. 3.)...és még egyszer újra: a szemetelésről"! Lapunk hasábjain sajnos sokadszor is, változatlanul visszatérő téma a szemetelés" problémája. Nem is olyan sok idő telt el azóta, hogy büszkén adtuk át a Dicséretes Csévi Porta" kitüntető címeket az arra érdemes ingatlan tulajdonosoknak. Mindnyájunk örömére, kedvére- szerencsére egyre többen- tartjuk rendben a házunk előtti járdát, padkát, kiskertet. Nem hagy nyugodni egy egyszerű kérdés, amire nem találom a választ: vajon miért nem tudjuk ezt megtenni a közterületen, konkrétan a szelektív hulladék-gyűjtő kukák körül?! Miért nem tudjuk összetaposni a műanyag flakont? Miért nem hajtogatja össze a tojásos dobozt, aki odaviszi? Miért dobnak oda, oda nem való háztartási szemetet - amit egyébként minden héten elvisznek a házunk elől? Miért nem szólunk rá az illetőre, ha látjuk, amikor éppen ilyet tesz? Arra várunk, hogy előbb - utóbb megjelenjenek a patkányok?! Hogy néz ki a kukák környéke? Hát erre nem lehetünk büszkék! Ezért, szégyelljük magunkat mi Piliscséviek! Mindezek a kérdések merültek fel egy levélírónkban is, aki megküldte az elborzasztó látvány képeit és így fogalmazta meg következtetését: Ők^nem egyszerűen szemetelőkj, hanem toívajokj. akik^megíopjá\a közösséget! 'Pénzt és az otthonom, 'Ptfiscsév szépségét (optáí^eltotem és még sokjaíunkbeíitőí." Gondolkodjunk el rajta! Ugye milyen igaza van?! Fogjunk hát össze a környezetünket szennyezők ellen!!! 6. évfolyam 4. szám 3

CSÉVI KISBÍRÓ Bányásznapi megemlékezés Piliscséven Bendur István: Bányásznapra Piliscsév község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. augusztus 30-án /szombaton/ - immár harmadik alkalommal - bányász-napi ünnepi megemlékezésre hívta a bányász- emlékműhöz a község lakosságát, köztük a közel harminc csévi bányászt, akik egykor a föld alatt dolgoztak. A vasból faragott emberek Ráfeszültek az örök éjszakára Markukba zárták a hegyeket, S letették a világ asztalára. Nagy Mária polgármester asszony köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Az 58. bányásznap alkalmából Wagner Ferenc, a Bányász Szakszervezeti Szövetség elnöke mondott ünnepi beszédet. Kis műsorral, bányász dalcsokorral közreműködött a piliscsévi Nyugdíjas Klub kórusa és a Sárisápi Pávakör. Bendur István tanár úr erre az alkalomra írt verseit adta elő Bakonyi Mihályné és Csabai János. Wagner Ferenc köszöntője Abrosznyi helyen forgolódtak Egy kétszer annyis szívlapáttal, Nekivágtak a szénmezőnek, Tonnákat görgettek el háttal. Névtelen hangyaszorgalommal Építettek ezernyi tárnát, Meddőhányók piramisában Verejték-lelkűk ma is vár ránk... Ezért e hitvány emléksorok. Földgolyónkat százezrek fúrják Gáz, olaj, só, kén, arany, gyémánt: Ércből, uránból létünk gyúrják. Hisz a jólét szívükből ered. Bár nem vágyódnak soha másra: Baráti szóra, ölelésre, Jó szerencsére, kézfogásra. Még akkor is, ha ott maradnak, A rájuk roskadt aknák mélyén Hős-ősök. Őrködnek örökké Egykori bányászok a közönség soraiban Az emberiség szerencséjén Csévi búcsú 2008 - A búcsú a közösség ünnepe A keresztségben kapott nevünk utal arra, hogy melyik szent égi pártfogása alatt élünk. Védőszentünk ünnepén bennünket is ünnepelnek" szeretteink. Névnapunkon, évről évre, illő hálát adni mennyei közbenjárónk támogatásáért. A templomok felszentelésükkor kapnak nevet. A mi templomunk titulusa: Szűz Mária születése (Kisboldogasszony). A búcsú napján ünnepeljük a templom és egyben a közösség védőszentjét, Máriát. Ebbe a közösségbe beletartoznak mindazok, akik előttünk jártak, és földi életük után elérték végső céljukat, az üdvösséget, vagy a Tisztítótűzben készülnek a Mennyországba való befogadásra. Ennek a közösségnek vagyunk tagja mi is, akik a földi zarándokúton haladunk, minden nap egy lépéssel közelebb az utolsó állomáshoz. Közösségben vagyunk azokkal is, akik még meg sem születtek, de egyszer majd utánunk jönnek. Ennek, az évszázadokat átölelő közösségnek az összetartó ereje a templom, és annak védőszentje. Hálával gondolunk őseinkre, akik megépítették templomunkat. A mi feladatunk, féltő gonddal óvni és szépíteni, hogy a következő nemzedékek is magukénak vallhassák. Ebben a templomban generációk hosszú sora keresztelkedett, járult szentségekhez, vett részt a szentmiséken. Olyan padokban ülünk, amelyek elődeink számára is a megnyugvás helyét jelentették. Ugyanazokat az ősi énekeket énekeljük, amelyekkel nagyszüleink is dicsérték Istent. Az Egyház évszázados hagyománya szerint végezzük a liturgiát, amelybe belekapcsolódnak az üdvözültek seregei is. A szobrok és festmények a folytonosság és az állandóság jeleiként őrködnek fölöttünk. Azok a harangok, amelyek régtől fogva ott laknak a toronyban, az idei búcsú napján is megkondulnak, és hívnak mindenkit, hogy vegyen részt a közösség ünnepén. Feldhoffer Antal, plébános 4 6. évfolyam 4. szám

CSÉVI KTSBÍRÓ Végső búcsút vettünk Pataki Jánosnétól községünk Piliscsévért" -díjjal kitüntetett díszpolgárától. 2008. augusztus 16-án szülőfalujában, Mátraszentimrén helyeztek végső nyugalomba. Minket, pilisesévieket mélyen megrázott a mi Ilikénk, Ili nénink halálhíre, hiszen 1970 óta közöttünk, velünk és értünk élte dolgos hétköznapjait. Példamutató hivatástudatának köszönhetően, tevékeny életútjának szinte utolsó percéig osztozott mindannyiunk sorsában, hiszen családok, generációk életét ismerte olyan alapossággal, amely kevés halandónak adatik meg e földi létben. Mély embersége, az együttérzése és önzetlen segítőkészsége a legapróbb gyermekektől a legidősebb lakosokig a feltétlen tisztelet, az elfogadó szeretet érzését váltotta ki mindannyiunkból. Feltétel nélkül segített minden hozzáfordulónak, rászorulónak, s tette ezt a rendelő falain belül és azon túl is, a nap huszonnégy órájában, mint képviselőtestületünk bizottsági tagja, mint magánember, mint csévi, mint a hivatástudattól vezérelt valamennyi kiválasztott, bárhol, bármilyen körülmények között is éli életét. Igyekeztünk méltóak lenni hozzá, megbecsülni őt, aki felbecsülhetetlen értékeivel ajándékozott meg minket. Cselekvő lokálpatriotizmusa szinte a közösségi élet valamennyi területén megnyilvánult: véradásokat, idősek napját, egészségügyi szűréseket szervezett; választások, népszavazások, népszámlálások lebonyolítását segítette felsőfokon, de részt vett szlovák nyelvtanfolyamon, kosarakat font szabadidejében, festett, előadásokra járt, rengeteget olvasott, és jelen volt mindenütt, ahol a közösségünkért tenni kellett, nagyot, rendkívülit. S tette mindezt szerényen, szinte láthatatlanul, mert embersége jelentette azt a határtalan nyugalmat, biztonságot, amellyel elárasztotta környezetét. Soha egyetlen jajszó, panasz nem hagyta el az ajkát, s mi úgy tudtuk, hogy a megérdemelt nyugalom miatt költözik el tőlünk pihenni, a Mátra hűvösébe. Ma már tudjuk: előlünk palástolta elesettségét, emberi testének gyengeségeit, mert azt akarta, hogy örökké úgy maradjon meg emlékezetünkben, ahogyan Piliscsévért és a piliseséviekért élt és dolgozott. Kedves Ilike! Mi, piliscséviek, elköszönünk Tőled, mert többé már nem szoríthatjuk meg a kezedet, de a neved örökre ott szerepel a Piliscsévért" díjazottak aranykönyvében, szellemi és lelki örökséged bennünk, gyermekeinkben él mindörökre. Te ott élsz tovább községünk halhatatlanjainak sorában, mert példád mindannyiunk lelkébe égette énedet. Elévülhetetlen emberségedet mindannyian köszönjük. Ez az utolsó Isten veled, legyen halhatatlan telkedhez egy szerény üzenet, attól a közösségtől, amelynek szilárd támasza voltál és maradsz mindörökre! Köszönjük, hogy velünk és nekünk éltél, drága Ilike! Önkormányzati hírek Tardoskeddi látogatás: Önkormányzatunk és intézményeink hosszú ideje baráti kapcsolatokat ápolnak a szlovákiai Tvrdosovce/Tardoskedd önkormányzatával és intézményeivel. Óvodánk évtizedes kapcsolatot ápol az ottani szlovák óvodával, tavaly az iskolánk is együttműködési megállapodást kötött a Szemerényi Károly alapiskolával. Meghívásukra, 2008. augusztus 22-23-án Piliscsév küldöttsége ellátogatott a tardoskeddi, X. Szent István napok rendezvényeire. Képviselőtestületünk négy tagja részt vett ünnepélyes testületi ülésükön, melyen kiosztották a polgármesteri és községi díjakat A szombati gálaműsorra Piliscsévről egy busznyian utaztunk ki. A folklór programon fellépett Asszonykórusunk, és a budapesti LIPA tánccsoport is. Államalapító Szent István király szobránál községünk képviseletében koszorút helyezett el Maduda Ildikó és Vogyeraczki Mária. 6. évfolyam 4. szám 5

CSÉVI KISBÍRÓ Tankönyvtámogatás: Örömmel tájékoztatjuk az iskolás gyermekek szüleit, hogy önkormányzatunknak a 2008-2009-es tanévben is lehetősége nyílt enyhíteni a beiskolázás költségeit. A helyi Általános Iskolások, középiskolások, főiskolások, egyetemisták támogatása az alábbiak szerint történik: 1./ a./ A Piliscsévi általános iskola tanulói (akik részére alanyi jogon nem ingyenes a tankönyv) az alábbiak szerint részesülnek a támogatásban: l-2-3.osztály: 3.500.-Ft 4-5-6.osztály: 6.000.-Ft 7-8.osztály: 8.000.-Ft b./ A támogatás összege - középiskolás esetében: 8.000.- - főiskolás, egyetemista esetében a 2008-2009 tanév I. félévében: 9.500.- 2.1 A középiskolások, főiskolások, egyetemisták tanulmányainak támogatása alábbi feltételek megléte esetén kerül kifizetésre a./ iskolalátogatási bizonyítvány b./ középiskolás korú gyermek, aki középfokú intézményben első szakképesítését szerzi, c./ Főiskolás, egyetemista: 25 éves korig á.l a támogatott legalább 3 éve legyen Piliscséven állandó lakcímmel rendelkező lakos ev Mindkét iskolatípusnál ( közép, és felsőfok) az elvégzett évfolyam kerüljön igazolásra. 3./ Tanfolyamokat nem vesz figyelembe. 4./ Az igazolások benyújtási határideje: 2008. október 15. Ezen kívül összesen 153.000.-Ft támogatásban részesültek a szociálisan rászorult gyermekek szülei, akik határidőben benyújtották kérelmüket a beiskolázási segély megállapítására. Vogyeraczki Mária, bizottsági elnök Adók befizetésének határideje: Tisztelettel értesítem a község lakosságát, hogy az adók befizetésének határideje, - amíg a díj pótlékmentesen befizethető - 2008. szeptember 15. Kérem a határidő pontos betartását! Tisztelt Ingatlantulajdonosok! Községünk területén egyre többen helyezték közterületről látható helyre parabola antennájukat. Piliscsév Község Önkormányzatának 17/2008.(XII.20.) számú helyi építési szabályzatáról szóló rendeletének 4.. b./ pontja szerint a közterületről látható épülethomlokzaton, illetve tetőfelületen parabola antenna elhelyezése tilos." Kérem a Tisztelt Lakosságot, hogy a fentiek figyelembe vételével helyezzék el parabolaantennájukat. Ott, ahol a közterületről látható helyre helyezték el, kérem áthelyezéséről mielőbb gondoskodni szíveskedjenek! Baumstark Tiborné, jegyző A Kálmánfi Béla Művelődési Ház pályázatot hirdet: KIÁLLÍTÁS A KAMRA POLCAIN" 1. Keressük a legrégebbi csévi recepteket". Hagyományos recepteket, ételleírásokat várunk. Kérjük, OKTÓBER 10-ig küldjék, vagy hozzák be olyan csévi ételek receptjeit, melyeket nagymamájuknál ettek, netán máig is készítenek. 2. Régi, kézzel írott receptek, receptgyűjtemények felkutatására is szeretnénk biztatni Önöket. Kérem, OKTÓBER 10-ig hozzák be receptjeiket, hogy egy másolatot készíthessünk róluk. Az összegyűjtött recepteket közreadjuk! 3. Versenyt hirdetünk: HÁZILAG ELTETT SAVANYÚSÁGOK, BEFŐTTEK ÉS LEKVÁROK között címmel. Minden csévi lakos nevezhet, egyedi receptura alapján házilag, saját kezűleg előállított befőttel vagy savanyúsággal a legfinomabb", legkülönlegesebb", legtartósabb", legszebb" csévi befőtt kategóriákban. Bármilyen gyümölcs-zöldség felhasználható. Jelentkezés és további tájékoztatás Csapucha Katalinnál a Művelődési Házban, vagy a 06/20-4282 963 telefonszámon. Nevezési határidő: OKTÓBER 10-ig. 6 6. évfolyam 4. szám

CSÉVI KISBÍRÓ Iskolánk hírei Nyári napközis tábor a Reneszánsz év jegyében a Piliscsévi Altalános Iskolában Iskolánk pedagógusai immár 4. alkalommal szervezték meg háromhetes nyári napközis táborunkat, hogy a nyáron felügyelet és program nélkül maradó gyerekeknek hasznos, tartalmas elfoglaltságot nyújtsunk. /Minden évben valamilyen aktualitása van a táboroknak, idén a reneszánsz jegyében zajlottak programjaink./ Hetente átlagosan 20 gyermek vett részt a programon, jelképes részvételi díj ellenében tízórait és ebédet is kaptak. Ahhoz, hogy ilyen gazdag és színes programkínálatot tudtunk biztosítani, nagymértékben hozzájárult a Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítvány pályázati támogatása is. Nincs mód felsorolni azt a sokféle tevékenységet, amikben tanulóink részt vettek a tábor három hete során, így csak ízelítőül említek meg néhányat közülük: ismerkedtek a reneszánsz korral, táborzászlót készítettek, melyre rózsaablak motívumot batikoltak, páncélos lovag-, pajzs-, íj- és nyíldíszítésű pólót festettek. Megismerkedtek a foltvarrás technikájával, nemezelőgyapjúból labdát készítettek. Fűztek gyöngyöt, pompás karkötők, láncok, hajdíszek készültek. Körmön-fontak, és reneszánsz paravánt festettek, a lányok nemesi fejdíszt alkottak. Tábori Ki Mit Tud?"-on mesével, bűvészettel, break-tánccal, sokféle produkcióval szórakoztatták egymást. A tábori olimpia versenyein röplabdában, lábteniszben, büntetőrúgó-versenyben és íjászatban mérték össze ügyességüket. Nagy élményt jelentett számukra a lovaglás, bátran ülték meg szőrén a lovakat. Látogatást tettek egy helyi biofarmon, ahol a tulajdonos megmutatta a birtokán élő állatokat és növényeket. Megtekintették a falumúzeumot, az ott látottakról egy kis verseny keretében adtak számot. Egy remek napot töltöttek el a Dorogi Uszodában. Kirándultak Szentendrére a Szabadtéri Múzeumba, Esztergomba, Budapestre. A táborzáró napon óriási palacsintasütéssel és reneszánsz táncházzal vettek búcsút egymástól. A szülők és tanulók nevében megköszönöm Dudás Andrea, Kovács Ferenc, Harmat Rudolfné, Farda Gyuláné, Áy Péterné és Bendur Judit pedagógusok szívvel, lélekkel végzett szervező munkáját. Külön köszönjük külsős segítőink: Urbanics Diána, Kiss Árpád, Kovács Kristóf, Payer Károlyné, Radovics Menyhértné és Halmos Zsuzsa közreműködését. Idén nyáron is szépült, gazdagodott az iskolánk! Mint minden nyáron idén is megtörténtek a nyári karbantartási, felújítási munkálatok intézményünkben. Az Önkormányzat 2.300 000 Ft-os anyagi támogatásának köszönhetően kicseréltettük a belső udvari épületrész tönkrement esőcsatornáit, valamint előtetők készültek a három udvari bejárati ajtó fölé. Az Önkormányzat Diáksportnak nyújtott támogatásából új labdákat, sportszereket vásároltunk. A Komárom-Esztergom Megye Közoktatásáért Közalapítvány támogatásával új padokat és szekrényeket vásároltunk az I. osztályos tantermünkbe, így megszépülve várjuk kis elsőseinket. Az 1-2 Ft-osok gyűjtéséből 61.000 Ft-unk gyűlt össze, mely összeget esztétikus folyosói hirdetőtáblák, faliújságok beszerzésére fordítjuk. Ezúton is tisztelettel megköszönjük mindenki támogatását, aki részt vett akciónkban. Maduda Ildikó igazgató Kedves Ifjú Olvasó! A piliscsévi Községi Könyvtár - az előző évekhez hasonlóan - ismét vetélkedőre hív! Próbára teheted tudásodat az Európai Unió népeiről, szokásairól, történelméről, földrajzáról, hírességeiről. A felkészüléshez könyveket a könyvtárban találsz! Jelentkezhetnek általános iskola felső tagozatos, valamint középiskolás diákok. A verseny három fordulóból áll. Az első két forduló szellemi TOTÓ, a harmadik fordulóra, valamint a díjak átadására várhatóan november elején kerül sor a könyvtárban. Jelentkezni lehet a könyvtárban: 2008. szeptember 15-ig. Bendur Istvánná, könyvtáros 6. évfolyam 4. szám 7

CSÉVI KISBÍRÓ Az Idősek Klubja hírei Az Idősek Klubjában befejeződtek az ablakcserével járó munkálatok. Az intézményben három ablak cseréjére nyílt idén lehetőségünk. Tagjaink, akik a felújítás alatt a szociális konyhában töltötték el napjaikat, nagy örömmel vették újra birtokba a helyiségeket. Ezúton mondok köszönetet a Képviselő Testületnek, hogy lehetővé tették a felújítást, a kivitelezőnek a gyors és szakszerű munkáért, valamint Ijjas Ferencnek a társadalmi munkában elvállalt kőműves munkájáért. Felhívás az Idősek Klubja őszi programjára Az Idősek Klubja tagjaival szeptember hónapban meglátogatjuk a Kovács Kerámia tábort. Tagjaink részt vehetnek a bemutató foglalkozáson, valamint Kovács Lajos előadását is meghallgathatják. Ezt a foglalkozásunkat nyitottra tervezzük, ezért kérem, hogy a község nyugdíjasai közül, aki szívesen részt venne és velünk tartana ezen a napon, 2008.09.10-ig jelezze felém részvételi szándékát. Kosztkáné Rokolya Bernadett, Intézményvezető Mariacellbe zarándokolt a Nyugdíjas Klub Augusztus 16-án, (a Mária Nagyboldogasszony napja utáni napon) a Szlovák Nyugdíjas Klub 50 tagja elzarándokolt Mariacellbe, a híres ausztriai búcsújáró kegyhelyre, ahová évente több millió zarándok érkezik, Európa minden tájáról. A zarándoklat nem csak turistaút, nem csak kirándulás. A zarándoklat magának az úton-levésnek a kifejezése. Annak az útnak a jelképe, melyen minden ember úton van Istenhez. Mi is megtettük ezt az utat. Mi együtt, a mi kis közösségünk. Hitünkben, lelkünkben, összetartozásunkban is megerősödve tértünk vissza az útról". CSÉVI KISBÍRÓ Piliscsévi Önkormányzat Képviselő Testületének lapja Felelős kiadó: Nagy Mária polgármester Felelős szerkesztő: Csapucha Katalin Szerkesztőség: 2519 Piliscsév. Hősök tere 9. Tel./fax: 06-33/503-550 Nyomda: Gergely László, PRESS-G '96 Bt. Esztergom- kertváros 8 6. évfolyam 4. szám

ČÍVSKÁ BESEDA Časopis obyvatelov obce CIV 2008. Ročník 6 Číslo 4 piliscsev@piliscsev.hu Obecné dni v Cíve Spomienka na Belu Kálmánfiho Meno Belu Kálmánfiho netreba slovenským folkloristom, ani milovníkom slovenských ľudových piesní z okolia Dorogu a Ostrihomu zvlášť predstaviť. Odvtedy, ako nás navždy opustil, ubehlo dvadsať rokov. Pri tejto príležitosti si v rámci obecných dní sme pripomenuli záslužnú činnosť B. Kálmánfiho. - Je všeobecne známe, že pán učiteľ, ako my dodnes nazývame pána Kálmánfiho, v šesťdesiatych rokoch pozbieral slovenské ľudové piesne z okolia Ostrihomu a Pilíša, ktoré potom pod názvom Rozmarín zelený vydal v knižnej forme Demokratický zväz Slovákov v Maďarsku. B. Kálmánfi stál v roku 1970 pri zrode nášho speváckeho zboru. Ja ako mladá vedúca bez skúseností som rada prijala jeho odborné rady... Po siedmich rokoch sa stal vedúcim čívskeho pávieho krúžku, ktorý potom viedol až do svojej smrti, do roku 1988. Naučil nás aj piesne iných národov a skladby zo zbierky Belu Bartóka. O jeho činnosti svedčia zlaté diplomy z kvalifikačných súťaží, ako aj samostatná platňa, kazeta a nahrávky v rozhlase, z ktorých sme pred troma rokmi, na počesť 35. výročia založenia nášho spevokolu, vydali CD nosič. B. Kálmánfi mal nesmierne rád slovenské ľudové piesne z nášho kraja, o tom svedčí aj to, že neskoršie prijal funkciu vedúceho speváckych zborov v Kestúci, Moďoróši a Huti... Miestne obyvateľstvo si ho obľúbilo a vážilo. Potvrdzuje to aj fakt, že po jeho smrti sme náš kultúrny dom nazvaný po ňom, - povedala vedúca speváckeho zboru Rozália Keleczová predtým, ako predstavitelia spomínaných speváckych zborov a oroslánskych

ČÍVSKÁ BESEDA Slovákov položili vence úcty a vďaky k pamätnej tabuli Belu Kálmánfiho na priečelí kultúrneho domu. Následne v krojovanom sprievode na melódie dychovky zo Lamváru premiestnili sme z centra obce na športové ihrisko, kde sa konal slávnostný program. Účastníkov, medzi ktorými boli aj zástupkyňa predsedu Celoštátnej slovenskej samosprávy Etelka Rybová a predseda Združenia a kultúrneho strediska pilíšskych Slovákov Jozef Havelka, ako aj predstavitelia okolitých a spriatelených obcí, pozdravila starostka obce Mária Nagyova. V slávnostnom programe, ktorý poctili svojou prítomnosťou aj vdova po B. Káhnánfim a jeho dcéra s rodinou, vystúpili rad-radom spevácke zbory (Huť, Kestúc, Moďoróš, Čív), vedenia ktorých sa kedysi ujal znalec života a ľudovej slovesnosti baníkov a sedliakov tohto kraja. V Číve pokračujeme v jeho diele a vychovávame novú generáciu pestovateľov slovenského folklóru: školský komorný spevácky zbor pod vedením slovenčinárky Márie Jurkovičovej na tento deň naštudoval ľudové piesne zo Slovenska a z Pilíša. Ďalším kultúrnym telesom je tanečná skupina, ktorá pracuje v rámci základnej umeleckej školy: učiteľka tanca Zsuzsa Hatmosová tohto roku nacvičila s deťmi slovenské tance z Maglódu. Do Čívu zavítala aj Tanečná skupina Kisbojtár zo Štúrova, s ktorou sme nedávno nadviazali kontakty. Modernejší štýl zastupovala miestna skupina moderného tanca Kolibrík. V rámci obecných dní na Cíve tradične odovzdávame ocenenia Chvályhodná čívska porta", nuž nebolo tomu inak ani v tomto roku. Pred veselicou, sa čívsky spevácky zbor rozlúčil s účastníkmi spoločným spevom piesne Slovenská rodná dedina...11, do ktorého sa zapojilo aj obecenstvo. Pred nedeľňajšími oslavami, ako obvykle, aj tohto roku ponúkli sme obyvateľom Čívu a návštevníkom obce širokú paletu rôznych programov. Tradične sa v rámci obecných dní koná napríklad vernisáž výstavy diel členov grafického a maliarskeho krúžku. Šport bol zastúpený v podobe futbalu. Zvláštnosťou tohoročných obecných dní bola tzv. Kuchyňa babičiek. V priestoroch Dedinského múzea bola jednak vytvorená tradičná kuchyňa. Tu sa predstavili aj škôlkari. Obecenstvo si mohlo vyskúšať miestny kroj, a to originálny, ktorý kedysi na Číve bežne nosili. Záujemcovia si mohli pozrieť aj kroje zo zbierky múzea. Priamo na mieste varili a piekli rôzne tradičné i modernejšie jedlá a zákusky. Mnohí ochutnali neslíchanú babu" aj pálený cuker", čaj z cibule". Gastronomická prezentácia, ktorá mala mimoriadny úspech, bola doplnená receptami. (.podlá luno/csl www.luno.hu) Kalendárium v mesiaci september - Významné dni 09. septembra 15. septembra 16. septembra 16. septembra 21. septembra 22. septembra 2 - Svetový deň prvej pomoci - Vyčistime svet - Clean Up the World - Deň Mestskej hromadnej dopravy - Medzinárodný deň ochrany ozónovej vrstvy - Medzinárodný deň mieru - Európsky deň bez áut Ročník 6 - číslo 4

ČÍVSKÁ BESEDA Kvitnúce priateľské vzťahy s obcou Igram zo Slovenska Na Západnom Slovensku ležiaca obec Igram poskytla priateľské vzťahy našej samospráve. Stretnutie sa uskutočnilo 21. a 22. júna, kde práve prebiehal Festival Dychových Hudieb a Folklórnych Súborov. Z našej obce sa predstavil Páví krúžok pod vedením Rozálie Keleczovej a členovia Slovenskej samosprávy. Obecenstvo láskou a potleskom privítal naše ženičky i slovenských hostí z Českej a Srbskej Republiky. Slávnostné otvorenie Juniálesa 2008. sa uskutočnil v Blatnej so svätou omšou, kde dôstojný pán farár zvlášť privítal pozvaných hostí. Uvedené fotky hovoria pre seba. Návšteva do Tvrdošoviec Cívska samospráva a jej inštitúcie už viac rokov majú priateľský vzťah s najväčšou obcou na Slovensku - Tvrdošovcami. Materská škola viac desaťročí drží kontakt tamojšou slovenskou škôlkou. V minulom roku aj Základná škola podpísala dohodu so školou Karola Szemerényiho. Čívska delegácia 22-23 augusta navštívila Tvrdošovce, presnejšie bola pozvaná na X svätoštefanské dni. Členovia našej samosprávy zúčastnili sa aj na slávnostnom zasadnutí, kde sa uskutočnilo odovzdanie obecných a primátorských cien. Na sobotňajšom kultúrnom programe sa zúčastnil aj náš Páví krúžok a budapeštiansky tanečný súbor Lipa. Pri soche svätého Štefana v mene našej obce umiestnili veniec Ildikó Madudová a Mária Vogyeraczká. ČÍVSKÁ BESEDA - Miestne noviny obyvateľov obce Čív Vydáva: Obecná a Slovenská Samospáva Čívu Redaktorka: Mária Jurkovičová 3 Ročník 6 - číslo 4

CIVSKA BESEDA Santov Deň Slovákov v Maďarsku pod Pilíšom Náš najväčší sviatok, Deň Slovákov v Maďarsku, v rámci ktorého vzdávame hold pamiatke vierozvestcov sv. Cyrila a sv. Metoda ako i svojim predkom a odovzdávame vyznamenanie Za našu národnosť, sa tohto roku konal v Santove. Na oslavách sa ako vzácni hostia zúčastnili minister riadiaci Úrad predsedu vlády Maďarskej republiky Peter Kiss a podpredseda vlády Slovenskej republiky pre vedomostnú spoločnosť, európske záležitosti, ľudské práva a menšiny Dušan Caplovič. Tohoročný Deň Slovákov v Maďarsku sa z vlaňajšieho dejiska, zo zemplínskej Baňačky, presťahoval do Pilíša, do obce Santov. Séria rôznych podujatí, vyvrcholením ktorých, ako zvyčajne, bol slávnostný obrad v miestnom kostole, sa začala v predpoludňajších hodinách na dvore miestnej základnej školy. Na javisku, postavenom pri tejto príležitosti, účastníkov naladil Detský folklórny súbor Lieska zo Žiliny, ktorý pricestoval do Pilíša na pozvanie Slovákov z, Pilíšskej Čaby na ich obecné dni. Počas školského roku vypísala Celoštátna slovenská samospráva spolu so Slovenskou samosprávou v Santove pri príležitosti Roku biblie súťaž detských kresieb. Vyhodnotenia diel žiakov našich škôl a odovzdania cien sa ujala zástupkyňa predsedu CSS Etelka Rybová. Na vernisáži kresieb predsedníčka Slovenskej samosprávy v Santove Katarína Kormošová, ktorá je zároveň riaditeľkou miestnej základnej školy, zdôraznila stále aktuálny odkaz Biblie pre súčasnosť, hlavne čo sa týka mravov. Katolícky farár zo susedného Verešváru Zoltán Buros vyzdvihol dôležitú rolu rodiny. Z ďalekého Slovenského Komlóša pricestovala do Santova mládežnícka dychovka, aby zabávala Slovákov z rôznych kútov Maďarska, ktorí sa pred slávnostným aktom podľa jednotlivých regiónov pripravovali na prezentáciu svojej tradičnej kultúry, gastronómie a ľudových remesiel. Pred bohoslužbou sa v priestoroch obecnej samosprávy konala tradičná recepcia CSS, na ktorej predseda Ján Fúzik privítal popredných predstaviteľov Slovákov z Maďarska, ako aj prominentných hostí, predstaviteľov spoločenského, kultúrneho a politického života z Maďarska a zo Slovenska. Predseda CSS Ján Fúzik úvodom vyjadril svoje potešenie, že sviatok našich Slovákov, ktorý sa po Novohrade, Dolnej zemi a Zemplíne opäť vrátil do pilíšskeho regiónu, tentokrát poskytol príležitosť aj pre plodný, tvorivý dialóg popredných predstaviteľov vlád SR a MR. Ako povedal. tu zovšadiaľ hľadí na nás história, pričom poučné svedectvo nosia v sebe nielen prastaré kamenné stĺpy pripomínajúce slávu rímskych čias, ale napríklad aj zemepisné názvy. Samotné pomenovanie Pilíša (Ples), neďalekého Vyšehradu alebo obce Kestúc (pôvodne Kostelec) svedčia o tom, že už v časoch Veľkomoravskej ríše tu žili Slovania. Pravdepodobne aj slávni vierozvestcovia sv. Cyril a sv. Metod pobudli v tomto regióne, ktorý má rovnako bohatú históriu ako obec Santov, ktorá sa uvádza už aj na najstaršej mape Uhorska. Ján Fúzik pripomenul aj ťažký život niekdajších Santovčanov, ktorí sa živili dolovaním kameňa a pálením vápna. Napriek všetkým ťažkostiam si zachovali kultúru, zvyky a jazyk. Predseda CSS im vzdal hold a dodal, že podobne ako predkom, vďaka patrí aj všetkým našim dnešným Slovákom, ktorí v škôlkach, školách, slovenských samosprávach alebo občianskych organizáciách a kultúrnych telesách pracujú na tom, aby sme spomínané hodnoty nestratili. Podľa Jána Fuzika k posilneniu slovenskosti Pilíšanov dozaista prispeje aj nový Slovenský dom - Stredisko pilíšskych Slovákov, ktoré onedlho začnú stavať v susedných Mlynkoch vďaka pomoci vlád MR a SR. Vicepremiér Dušan Caplovič poukázal na to, že žijeme v multikultúrnej strednej Európe ako príslušníci dvoch hrdých národov, ktorí si vzájomne ctia svoje dejiny. Máme spoločných svätcov, patrónov Európy, sv. Cyrila a sv. Metoda, ale aj svätého Štefana. J. Fuzik a E. Rybová odovzdali vyznamenania CSS Za našu národnosť Tiborovi Mótyánovi, Ladislavovi Petrovi a Tanečnej skupine Brána z Oros lanu. Záverom santovský páví krúžok zaspieval prekrásnu Pilíšsku hymnu. (Podla LuNo /csl-hl - www.luno.hu) 4 Ročník 6 - číslo 4