A l a p í t ó O k i r a t egységes szerkezetben

Hasonló dokumentumok
KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

Alapító okirat 2017.

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

E L Ő T E R J E S Z T É S

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

E l ő t e r j e s z t é s

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 26-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító Okirat Módosítása

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

E l ő t e r j e s z t é s

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Kiművelt emberfők Alapítvány. Alapító Okirata

Bankszámlaszám:

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Makkfalvi Zoltán 2015

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

Berecz Antal Helytörténeti

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/ Bank: OTP Adószám:

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

Alapító Okirat 2012.

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A Vizuális Nevelésért Alapítvány egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

A L A P Í T Ó O K I R A T

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

SÁSD KUL TÚRÁJÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

Tatabányai Evangélikus Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. - többszöri módosítás után egységes szerkezetbe foglaltan -

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány


ELEKTROTECHNIKAI ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 1990.

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. Az Alapítvány jogállása: Az Alapítvány önálló jogi személy, közhasznú szervezet

I. Az Együtt Magyarországért Alapítvány évi egyszerűsített éves beszámolója Az egyszerűsített éves beszámoló mérlege.

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány. ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetben)

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Átírás:

A l a p í t ó O k i r a t egységes szerkezetben A jelen alapító okiratban megjelölt alapító ezen okirattal tartós célra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. 74/A-F. alapján alapítványt hoznak létre az alábbiak szerint: 1./ Az alapító személye: Balatoncsicsó Római Katolikus Egyházközség Az alapítvány elnevezése: Nivegy-völgyi Római Katolikus Egyházközségért Alapítvány Székhelye: Balatoncsicsó 8272 Fő u. 17. 2./ Az alapítvány célja: Az egyházközség területén egyházi tulajdonban lévő közcélú tevékenységet szolgáló és egyéb ingatlanjainak, a vallási, kulturális örökség értékeinek, a műemlékeknek és a művészi alkotásoknak megőrzése, felújítása, gyarapítása. Az egyházközség keresztény közösségi életének támogatása, az ifjúság keresztény szellemű szerveződésének elősegítése, nevelése, oktatása. Az alapítvány gondoskodik az ifjúság szellemi és kulturális tevékenységének segítéséről, valamint a szabadidő értékteremtő ás értékmegőrző módon történő eltöltését segítő programok szervezéséről. Az alapítvány támogatja a szociálisan hátrányos helyzetűeket és gondoskodik a vallási kultúra terjesztéséről. A katolikus közösség támogatásán túl minden olyan kezdeményezés felkarolása, melyek a helyi civil összefogást és kulturális életet segítik, s nem ellentétesek az alapítvány keresztény értékrendjével. 3./ Az alapítvány céljára rendelt vagyon és felhasználási módja: Az alapítvány induló vagyona: 100.000 -Ft azaz százezer forint, amely összeget az alapító az alapítvány alapító okiratának aláírásával egyidejűleg bocsát rendelkezésre. Az alapítvány bankszámláját a Kinizsi Bank nagyvázsonyi fiókja vezeti. Az alapítvány induló vagyona teljes egészében felhasználható a jelen alapító okiratban megjelölt célokra. Az alapítvány az alapító okiratban meghatározott cél megvalósítása érekében önállóan gazdálkodik. Az alapítvány nyitott, ahhoz bárki /bel- és külföldi természetes és jogi személy csatlakozhat, ha jelen alapítványrendeléssel és céljaival egyetért, azt anyagi vagy bármilyen eszközzel támogatni kívánja. Az alapítvány a jelen alapító okiratban megjelölt céljai elérése érdekében - ha a működése megvalósításához szükséges - a kuratórium döntése alapján vállalkozási tevékenységet is folytathat, melynek nyereségét kizárólag az alapítvány céljai megvalósítására fordíthatja. Az alapítvány vállalkozási tevékenységet csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. Vállalkozási tevékenység a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 1. (1) bekezdése szerinti jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló, vagy azt eredményező gazdasági tevékenység, kivéve az alább felsorolt és alapítványi célú tevékenységnek minősített tevékenységeket:

- az alapítvány szabad pénzeszközeinek betétbe, értékpapírba való elhelyezése, befektetése; - a kizárólag alapítványi célú tevékenységet szolgáló vagyontárgy értékesítése, amennyiben az ebből származó bevétel kizárólag az alapítványi célt szolgálja; Az alapítvány vagyonának felhasználásáról az alapító okirat rendelkezései, továbbá az alapítványhoz csatlakozó adományozók által meghatározott és a kuratórium által elfogadott feltételek keretei között a kuratórium dönt. Az alapítványhoz csatlakozók által felajánlott pénzbeli hozzájárulások - ha azok célját az adományozó eltérően nem jelöli meg - az alapítványi vagyont gyarapító összegnek tekintendők. A meghatározott célra adott összeget csak az adományozó által meghatározott célra lehet felhasználni. Az alapítvány bevételeinek minősülnek: a) az alapítótól kapott befizetés, valamint az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon; b) gazdasági-vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel; c) a költségvetési támogatás: ca) a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás; cb) az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó, a költségvetésből juttatott támogatás; cc) az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás; cd) a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint kiutalt összege; d) az államháztartás alrendszereiből közszolgáltatási szerződés ellenértékeként szerzett bevétel; e) más szervezettől, illetve magánszemélytől kapott adomány; f) befektetési tevékenységből származó bevétel; g) az a)-f) pontok alá nem tartozó egyéb bevétel. A civil szervezet költségei, ráfordításai (kiadásai): a) alapcél szerinti tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó költségek; b) gazdasági vállalkozási tevékenységhez (szolgáltatás nyújtásához) közvetlenül kapcsolódó költségek; c) a civil szervezet szerveinek, szervezetének működési költségei (ideértve az adminisztráció költségeit és az egyéb felmerült közvetett költségeket), valamint a több tevékenységhez használt immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása; Az alapítvány a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt kizárólag az alapító okiratban meghatározott célra fordíthatja. Az alapítvány céljainak elérése érdekében vagyonából pályázat útján nyújtható: - ösztöndíj, támogatás; - alapítványi díj létesítése és odaítélése a kulturális hagyományok őrzése terén olyan értékes munkák elismerésére, amelyek az alapítványi cél elérése érdekében elméleti vagy gyakorlati eredményt hoztak; - alapítványi juttatás bármely olyan megoldás, beruházás és kivitelezés, szervezet vagy tevékenység finanszírozása, amely jelentős, széles körben hasznosítható eredményt ígér, és az alapítvány céljait szolgálja.

4./ Az alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt. Az alapítvány pártoktól támogatást nem kap, országgyűlési képviselő-jelöltet a választásokon nem állít, országgyűlési képviselő-jelöltet nem támogat. Az alapítvány politikamentes társadalmi közösségi kezdeményezés, céljai és feladatai teljesítése érdekében kész együttműködni minden szervezettel, közösséggel és személlyel, amely illetőleg a célok elérésén munkálkodik. A kuratórium tagjai tevékenységükért díjazásban nem részesülnek. Az alapítvány kuratóriuma tagjainak összeférhetetlenségére vonatkozó rendelkezések: Nem hozható létre, illetve nem működhet olyan összetételű kuratórium, amelyben az alapítók - közvetlenül vagy közvetve - az alapítvány vagyonára meghatározó befolyást gyakorolhatnak. A Kuratórium: - dönt az alapítvány céljára adott vagyoni hozzájárulás elfogadásáról vagy visszautasításáról, - ellátja az alapítványi vagyon kezelésével és gyarapításával összefüggő feladatokat, meghatározza, hogy a vállalkozási tevékenység éves tiszta nyereségének díjazásra fel nem használt hányada milyen mértékben gyarapítja a vagyont, illetve kerül be a vállalkozási tevékenység finanszírozásába. Az alapítványt képviseletére egy személyben a kuratórium elnöke, Szabó Bálint jogosult. Az alapítvány pénzeszközeit pénzintézetnél megnyitandó folyószámlán tartja. A folyószámla felett - a pénzintézetnél bejelentettek szerint - a kuratórium elnöke, Szabó Bálint és Scherné Illés Eszter kuratóriumi tag együttesen jogosultak rendelkezni. Utalványozási joga az alábbi személyeknek van: Kizárólag a kuratórium elnökének Szabó Bálint, Óbudavár 8272 Fő u. 20. alatti lakosnak és Scherné Illés Eszter, Balatoncsicsó 8272 Rozmaring u. 7. szám alatti lakosnak, mint a kuratórium tagjának van utalványozási joga, akik e jogukat együttesen gyakorolják. 5./ Az alapítvány kezelő szerve: Az Alapító által megbízott 5 tagú kuratórium. A kuratóriumi tagokat az alapító határozatlan időtartamra kéri fel. Az alapítvány kuratóriumának összetétele a következő: Elnök: Szabó Bálint, Óbudavár 8272 Fő u. 20. Tagok: Bóday Gyuláné, Balatoncsicsó 8272 Fő u. 20. Scherné Illés Eszter, Balatoncsicsó 8272 Rozmaring u. 7. Nemes Gusztáv, Balatoncsicsó 8272 Domb u.1. Soós Gábor, Budapest 1124 Vas Gereben u. 32.

Megszűnik a kuratóriumi tagság a kurátor halálával, tisztségről történő lemondásával, a Kuratóriumnak az Alapító által történő visszahívással, ha a bíróság az Alapítványt megszünteti, vagy az Alapítvány más alapítvánnyal egyesül. Ha a kurátor személyében összeférhetetlenségi ok következik be, és azt az Alapító felhívására sem szünteti meg - mivel a tisztség fenntartása jogszabályba ütközik - az alapító külön intézkedéssel állapítja meg ennek tényét, és azt, hogy a tisztség fenntartása az Alapítvány törvényes működését és célját veszélyezteti. A lemondást az Alapítóval kell írásban közölni, ugyanúgy a Kuratórium visszahívását is az Alapítónak a Kuratóriummal írásban közölt intézkedése alapozza meg. A kuratóriumi tagságmegszűnése - a kurátor halálát kivéve - a változásnak (így az új kurátor személyének) a bíróság általa nyilvántartáson való átvezetésével, bejegyzésével hatályosul, ezen időpontig azonban a lemondott,visszahívott, vagy összeférhetetlen kurátor tisztségét már nem gyakorolhatja. A kuratórium eljárása és ügyvitele: A kuratóriumnak mint az alapítvány legfőbb szervének eljárása és ügyvitele: A kuratórium üléseit az elnök vagy a kuratórium három tagja hívja össze szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal. Az ülésre szóló írásbeli meghívót legalább 8 nappal az ülés időpontja előtt kell a kuratórium tagjaival közölni postai úton vagy email-en. a megvitatandó napirendi pontok felsorolásával. A kuratórium ülései nyilvánosak, azokon - tanácskozási joggal - részt vehetnek az alapítók, illetve az alapítványhoz csatlakozók, vagy azok képviselői. A kuratórium akkor határozatképes, ha azon a tagok közül legalább három jelen van. Minden tagnak egy szavazata van. A kuratórium nyílt szavazással, kézfeltartással határoz. A kuratórium a tagok egyszerű többségének szavazatával hozza határozatait. Szavazategyenlőség esetén a határozatot el nem fogadottnak kell tekinteni. A vezető szerv határozatában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója /Ptk. 685. b) /és élettársa/ továbbiakban együtt: hozzátartozó /a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. A kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, amit a kuratórium jelenlévő tagjai írnak alá. A jegyzőkönyv egy példányát az alapítvány kuratóriuma tartozik megőrizni. A kuratórium döntéseinek, tevékenységének nyilvánosságát hírlevélben kell biztosítani. 6./ Az alapítvány kuratóriuma üléseiről nyilvántartást vezet /Határozati Nyilvántartás/, melyből kitűnik az egyes ülések időpontja, a határozatok tartalma, hatálya, a határozatot támogatók és ellenzők számaránya és személye. Az alapítvány kuratóriuma által létrehozott alapítványi szolgáltatás esetén a fenti Nyilvántartásnak tartalmaznia kell továbbá a szolgáltatás igénybevételének módját. Az alapítvány működési módjának és a szolgáltatás igénybevétele módjának nyilvánosságáról az Alapítvány hírlevelek útján gondoskodik. A Határozati Nyilvántartás elválaszthatatlan mellékletét képezik az egyes üléseken felvett emlékeztetők eredeti példányai. A Határozati Nyilvántartás megőrzéséről az alapítvány székhelyén a kuratórium gondoskodik. Előzetes bejelentést követően a kuratórium köteles bárki számára betekintési lehetőséget adni. A kuratórium az általa hozott határozatokat az érintettekkel postai úton közli. Az alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba előzetes bejelentést követően szintén bárki betekinthet, azokból bárki jegyzeteket készíthet.

7./ Az alapítvány határozatlan időre jön létre. Az alapítvány bármely okból történő megszűnése esetén az alapítvány vagyonát valamely az alapítvány célkitűzéseihez hasonló célokért tevékenykedő szervezet kaphatja meg. 8./ A jelen okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk. 74./A-F. rendelkezései, valamint az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló 350/2011. (VII.30) Korm. rendelet 14. b) pontban foglaltak az irányadók. Alapító tudomásul veszi, hogy az alapítvány a Veszprémi Törvényszék nyilvántartásba vételével nyeri el jogi személyiségét. Jelen okirat mellékletét képezi az alapítvány kuratóriumi tagjainak elfogadó nyilatkozata, valamint az induló vagyon rendelkezésre bocsátását alátámasztó a fent megjelölt pénzintézetnél kötött bankszámlaszerződés és a befizetést igazoló nyugta. Balatoncsicsó, 2014. 03. 07. Balatoncsicsó Római Katolikus Egyházközség Képviseli: Baladincz József plébános