BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Hasonló dokumentumok
SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA


NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapító okirat. többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

JAVASLAT. Pásztó Városi Önkormányzat Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

/ egységes szerkezetben/

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-(


ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

A l a p í t ó O k i r a t

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

MEGSZÜNTETŐ OKIRAT. 349/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

134/2011. (VI. 23.) MÖK

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

GYÖNGYÖSOROSZI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 21-i rendkívüli üléséről.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás

ALAPÍTÓ OKIRAT EGYSÉGES SZERKEZETBEN

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

Kiszombor Nagyközség Polgármesterétıl 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Petőfi Sándor Általános Iskola a l a p í t ó o k i r a t a

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

Alapító Okiratot módosító okirat 2

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Átírás:

19/a. sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. és a 96. (1) és (2) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. (4), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5), 86., 90. (1), 102. (2) bekezdésében, meghatározott ellátási kötelezettség teljesítésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.) a közoktatási intézmény alapítója. A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Benczúr Gyula Általános Iskola Alapító Okiratát 2009. szeptember 28-tól az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész 1. Neve: Benczúr Gyula Általános Iskola 2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Kert köz 6 3. Telephelye: 4551 Nyíregyháza- Oros, Fő u 60. Hermann Ottó Taginézmény 4. Intézményegységei: nincs 5. Alapítás éve: 1935 6. Az irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX. 28.) számú kgy.hat. 9. Jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 10. Működési köre: Kötelező felvételt biztosító iskola, felvételi körzetét Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának határozata állapítja meg. Az iskolába felvehető maximális tanulólétszám: székhely 455 fő, telephely 320 fő. 11. Intézmény típusa: általános iskola

- 2-12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 14. Az intézmény vezetőjének kinevezése: A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg. 15. Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk közalkalmazotti jogviszonyban történik. (1992. évi XXXIII. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján) 16. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője 17. Szakágazatszám: 852010 Alapfokú oktatás 2009. évben érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Emelt szintű matematika, informatika, számítástechnika oktatás Különleges helyzetben lévő tanulók nevelése, oktatása: - Kis létszámú iskolai osztály működtetése - Hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása 1993. évi LXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. pontjában foglaltak szerinti fogyatékosság típusai: a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége.

- 3-55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) Egész napos iskolaotthonos osztályok működtetése 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 92182-6 Közösségi színterek tevékenysége (Herman Ottó tagintézmény) 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység (Herman Ottó tagintézmény) 92403-6 Diáksport 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 55141-4 Üdültetés 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Szolgálati lakás, férőhely fenntartása Helyiségek, eszközök bérbeadása Tanfolyamok szervezése Általános iskolai tanulók nyári napközis foglalkoztatásának szervezése 2010. január 1-től érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 910123-1 Könyvtári szolgáltatások (Hermann Ottó Tagintézmény) 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 552001-2 Üdülői szálláshely szolgáltatás 562916-2 Üdülői tábori étkeztetés 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682001-2 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 889108-2 Gyermekek egyéb napközbeni ellátása 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység

- 4-18. Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 19. Évfolyamok száma: 8 20. Az iskolába felvehető maximális tanulói létszáma nappali tagozaton: - Székhely: 455 fő - Telephely: 320 fő 21. A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 22. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó. 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv, és ellátja a Petőfi Sándor Általános Iskola (Alma u. 70.) önállóan működő költségvetési szerv gazdálkodását és pénzügyeit. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Közös rendelkezések: II. rész Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitásaz ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető. A jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 119/2009. (V.25.) számú határozatát visszavonja. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

19/b. sz. melléklet a /2009. (IX.28.) számú határozathoz ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA Alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX.28.) számú kgy.hat. 12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 17. 2010. január 01-től hatályos szakfeladatrend: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 910123-1 Könyvtári szolgáltatások (Hermann Ottó Tagintézmény) 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

- 2 - Kiegészítő tevékenység: 552001-2 Üdülői szálláshely szolgáltatás 562916-2 Üdülői tábori étkeztetés 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682001-2 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 889108-2 Gyermekek egyéb napközbeni ellátása 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv, és ellátja a Petőfi Sándor Általános Iskola (Alma u. 70.) önállóan működő költségvetési szerv gazdálkodását és pénzügyeit. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

20/a. sz. melléklet a / 2009. (IX. 28.) számú határozathoz PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. és a 96. (1) és (2) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. (4), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5), 86., 90. (1), 102. (2) bekezdésében, meghatározott ellátási kötelezettség teljesítésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.) a közoktatási intézmény alapítója. A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Petőfi Sándor Általános Iskola Alapító Okiratát 2009. szeptember 28-tól az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész 1. Neve: Petőfi Sándor Általános Iskola 2. Székhelye: 4405 Nyíregyháza, Alma u. 70. 3. Telephelye: 4405 Kistelekiszőlő, Koszorú u. 10. 4. Intézményegységei: nincs 5. Alapítás éve: 1911 6. Az irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX. 28.) számú kgy.hat. 9. Jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő költségvetési szerv 10. Működési köre: Kötelező felvételt biztosító iskola, felvételi körzetét Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának határozata állapítja meg. Az iskolába felvehető maximális tanulólétszám: székhely 550 fő. 11. Intézmény típusa: általános iskola

- 2-12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv 14. Az intézmény vezetőjének kinevezése: A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg. 15. Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk közalkalmazotti jogviszonyban történik. (1992. évi XXXIII. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján) 16. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője 17. Szakágazatszám: 852010 Alapfokú oktatás 2009. évben érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Etnikai kisebbségi iskolai oktatás Különleges helyzetben lévő tanulók nevelése, oktatása: - Hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása a 1993. évi LXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. pontjában foglaltak szerinti fogyatékosság típusai: a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés

- 3-80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) Egész napos iskolaotthonos osztályok működtetése 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 92403-6 Diáksport 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Helyiségek, eszközök bérbeadása Tanfolyamok szervezése 2010. január 01-től érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 18. Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.

- 4-19. Évfolyamok száma: 8 20. Az iskolába felvehető maximális tanulói létszáma nappali tagozaton: 550 fő 21. A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 22. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó. 23. Az iskola önállóan helyi költségvetési szerv. A gazdálkodást a Benczúr Gyula Általános Iskola Gondnoksága látja el. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Közös rendelkezések: II. rész Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitásaz ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető. A jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 119/2009. (V.25.) számú határozatát visszavonja. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

20/b. sz. melléklet a /2009. (IX. 28.) számú határozathoz ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA Alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX. 28.) számú kgy.hat. 12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv 17. 2010. január 01-től hatályos szakfeladatrend: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

- 2 - Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 23. Az iskola önállóan helyi költségvetési szerv. A gazdálkodást a Benczúr Gyula Általános Iskola Gondnoksága látja el. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

21/a.sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. és a 96. (1) és (2) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. (4), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5), 86., 90. (1), 102. (2) bekezdésében, meghatározott ellátási kötelezettség teljesítésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.) a közoktatási intézmény alapítója. A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Bem József Általános Iskola Alapító Okiratát 2009. szeptember 28-tól az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész 1. Neve: Bem József Általános Iskola 2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Epreskert u. 10 3. Telephelye: nincs 4. Intézményegységei: nincs 5. Alapítás éve: 1948 6. Az irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX.28.) számú kgy.hat. 9. Jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 10. Működési köre: Kötelező felvételt biztosító iskola, felvételi körzetét Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának határozata állapítja meg. Az iskolába felvehető maximális tanulólétszám: székhely 672 fő. 11. Intézmény típusa: általános iskola

- 2-12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 14. Az intézmény vezetőjének kinevezése: A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg. 15. Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk közalkalmazotti jogviszonyban történik. (1992. évi XXXIII. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján) 16. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője 17. Szakágazatszám: 852010 Alapfokú oktatás 2009. évben érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Emelt szintű angol nyelvi és testnevelés oktatás Hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása a 1993. évi LXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. pontjában foglaltak szerinti fogyatékosság típusai: a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) Egész napos iskolaotthonos osztályok működtetése

- 3-80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 92403-6 Diáksport 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Helyiségek, eszközök bérbeadása Tanfolyamok szervezése 2010. január 01-től érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 18. Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.

- 4-19. Évfolyamok száma: 8 20. Az iskolába felvehető maximális tanulói létszáma nappali tagozaton: 672 fő 21. A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 22. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó. 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv, és ellátja a Kazinczy Ferenc Általános Iskola (Árok u. 17.), valamint a Zelk Zoltán Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola (Krúdy Gy. U. 29.) önállóan működő költségvetési szerv gazdálkodását és pénzügyeit. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Közös rendelkezések: II. rész Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitásaz ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető. A jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 119/2009. (V.25.) számú határozatát visszavonja. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

21/b. sz. melléklet a /2009. (IX.28.) számú határozathoz ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a BEM JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA Alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX.28.) számú kgy.hat. 12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 17. 2010. január 01-től hatályos szakfeladatrend: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

- 2 - Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv, és ellátja a Kazinczy Ferenc Általános Iskola (Árok u. 17.), valamint a Zelk Zoltán Általános és Német Két Tanítási Nyelvű Iskola (Krúdy Gy. U. 29.) önállóan működő költségvetési szerv gazdálkodását és pénzügyeit. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

24/a.sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. és a 96. (1) és (2) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. (4), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5), 86., 90. (1), 102. (2) bekezdésében, meghatározott ellátási kötelezettség teljesítésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.) a közoktatási intézmény alapítója. A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola Alapító Okiratát 2009. szeptember 28-tól az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész 1. Neve: Kodály Zoltán Általános Iskola 2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Vay Ádám krt. 18. 3. Telephelye: nincs 4. Intézményegységei: nincs 5. Alapítás éve: 1948 6. Az irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX.28.) számú kgy.hat. 9. Jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 10. Működési köre: Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területe Az iskolába felvehető maximális tanulólétszám: 448 fő 11. Intézmény típusa: általános iskola

- 2-12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 14. Az intézmény vezetőjének kinevezése: A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg. 15. Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk közalkalmazotti jogviszonyban történik. (1992. évi XXXIII. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján) 16. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője 17. Szakágazatszám: 852010 Alapfokú oktatás 2009. évben érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Emelt szintű ének-zenei oktatás Különleges helyzetben lévő tanulók nevelése, oktatása: Hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása a 1993. évi LXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. pontjában foglaltak szerinti fogyatékosság típusai: a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége. 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés

- 3-80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) Egész napos iskolaotthonos osztályok működtetése 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 92403-6 Diáksport 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Helyiségek, eszközök bérbeadása Tanfolyamok szervezése 2010. január 01-től érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 18. Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat.

- 4-19. Évfolyamok száma: 8 20. Az iskolába felvehető maximális tanulói létszáma nappali tagozaton: 448 fő 21. A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 22. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó. 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv, és ellátja az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Krúdy köz 4-10.), valamint a Nyíregyházi Cantemus Kórus (Vay Ádám krt. 18.) önállóan működő költségvetési szervek gazdálkodását és pénzügyeit. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Közös rendelkezések: II. rész Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitásaz ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető. A jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 119/2009. (V.25.) számú határozatát visszavonja. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

24/b. sz. melléklet a /2009. (IX 28.) számú határozathoz ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a KODÁLY ZOLTÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA Alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX.28.) számú kgy.hat. 12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 17. 2010. január 01-től hatályos szakfeladatrend: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

- 2 - Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv, és ellátja az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat (Krúdy köz 4-10.), valamint a Nyíregyházi Cantemus Kórus (Vay Ádám krt. 18.) önállóan működő költségvetési szervek gazdálkodását és pénzügyeit. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

25/a.sz. melléklet a / 2009. (IX. 28.) számú határozathoz EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. és a 96. (1) és (2) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. (4), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5), 86., 90. (1), 102. (2) bekezdésében, meghatározott ellátási kötelezettség teljesítésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.) a közoktatási intézmény alapítója. A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okiratát 2009. szeptember 28-tól az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész 1. Neve: Egységes Pedagógiai Szakszolgálat 2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Krúdy Gyula köz 4-10. 3. Telephelye: nincs 4. Intézményegységei: nincs 5. Alapítás éve: 1976 6. Az irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX. 28.) számú kgy.hat. 9. Jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő költségvetési szerv 10. Működési köre: a Nyírségi Többcélú Kistérségi Társulás települései 11. Intézmény típusa: pedagógiai szakszolgálati feladatok (nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás)

- 2-12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: pedagógiai szakszolgálat 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő költségvetési szerv 14. Az intézmény vezetőjének kinevezése: A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg. 15. Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk közalkalmazotti jogviszonyban történik. (1992. évi XXXIII. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján) 16. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője 17. Szakágazatszám: 856000 2009. évben érvényes szakfeladatok: 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat Nevelési és pszichológiai tanácsadás Logopédiai feladatok ellátása Szurdopedagógiai feladatok ellátása Konduktív pedagógiai ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált óvodai nevelésének, iskolai oktatásának szakirányú segítése Bázisintézményi feladatok ellátása 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Helyiségek, eszközök bérbeadása Tanfolyamok szervezése

- 3-2010. január 01-től érvényes szakfeladatok: 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Nevelési és pszichológiai tanácsadás Logopédiai feladatok ellátása Szurdopedagógiai feladatok ellátása Konduktív pedagógiai ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált óvodai nevelésének, iskolai oktatásának szakirányú segítése Bázisintézményi feladatok ellátása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 855935-2 Szakmai továbbképzések 855937-2 Máshova nem sorolt egyéb felnőttoktatás 18. Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 19. A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 20. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó. 21. Az intézmény önállóan működő helyi költségvetési szerv. A gazdálkodást a Kodály Zoltán Általános Iskola Gondnoksága látja el. Az intézmény alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből munkaterve alapján látja el. Az intézmény költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg.

- 4 - II. rész Közös rendelkezések: Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitásaz ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető. A jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 119/2009. (V.25.) számú határozatát visszavonja. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

25/b. sz. melléklet a /2009. (IX.28.) számú határozathoz ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX. 28.) számú kgy.hat. 12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és költségvetési szerv 17. 2010. január 01-től hatályos szakfeladatrend: 2010. évben érvényes szakfeladatok: 856011-1 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység Nevelési és pszichológiai tanácsadás Logopédiai feladatok ellátása Szurdopedagógiai feladatok ellátása Konduktív pedagógiai ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók integrált óvodai nevelésének, iskolai oktatásának szakirányú segítése Bázisintézményi feladatok ellátása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység

- 2-21. Az intézmény önállóan működő helyi költségvetési szerv. A gazdálkodást a Kodály Zoltán Általános Iskola Gondnoksága látja el. Az intézmény alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből munkaterve alapján látja el. Az intézmény költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester

26/a.sz. melléklet a / 2009. (IX.28.) számú határozathoz KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. és a 96. (1) és (2) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 44. (4), a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5), 86., 90. (1), 102. (2) bekezdésében, meghatározott ellátási kötelezettség teljesítésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l.) a közoktatási intézmény alapítója. A Közgyűlés a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat a nyíregyházi Kertvárosi Általános Iskola Alapító Okiratát 2009. szeptember 28-tól az alábbiak szerint állapítja meg: Az intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész 1. Neve: Kertvárosi Általános Iskola 2. Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Könyök u. 1/a 3. Telephelye: nincs 4. Intézményegységei: nincs 5. Alapítás éve: 1967 6. Az irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 7. Az alapító és fenntartó szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér l. 8. Létrehozásáról rendelkező határozat: /2009.(IX. 28.) számú kgy.hat. 9. Jogállása: Jogi személyiséggel rendelkező önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 10. Működési köre: Kötelező felvételt biztosító iskola, felvételi körzetét Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási Bizottságának határozata állapítja meg. Az iskolába felvehető maximális tanulólétszám:400 fő. 11. Intézmény típusa: általános iskola

- 2-12. Jogszabályban meghatározott közfeladat: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény szerinti közoktatási feladatok: általános iskola 13. Típus szerinti besorolása: - tevékenységének jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv - közszolgáltató szerv fajtája: közoktatási feladatot ellátó közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv 14. Az intézmény vezetőjének kinevezése: A mindenkor hatályos, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben, és a végrehajtására kiadott kormányrendeletben foglaltak szerint Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése pályázat útján nevezi ki és bízza meg. 15. Az intézmény foglalkoztatottjai jogviszonya: Foglalkoztatásuk közalkalmazotti jogviszonyban történik. (1992. évi XXXIII. a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény alapján) 16. Az intézmény képviseletére jogosultak: Az intézmény mindenkori vezetője 17. Szakágazatszám: 852010 Alapfokú oktatás 2009. évben érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Emelt szintű számítástechnika-informatika oktatás Bázisintézményi feladatok ellátása Különleges helyzetben lévő tanulók nevelése, oktatása: - Hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása a 1993. évi LXIX. törvény 121. (1) bekezdés 29. pontjában foglaltak szerinti fogyatékosság típusai: a.) testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenessége, b.) a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okokra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenessége.

- 3-55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) Egész napos iskolaotthonos osztályok működtetése 80591-5 Oktatási célok és egyéb feladatok 92312-7 Közművelődési könyvtári tevékenység 92403-6 Diáksport 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek Helyiségek, eszközök bérbeadása Tanfolyamok szervezése 2010. január 01-től érvényes szakfeladatok: Az iskola alaptevékenysége szakfeladat rend szerint 852011-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (1-4 évfolyam) 852021-1 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8 évfolyam) 852012-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4 évfolyam) 852022-1 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8 évfolyam) 562913-1 Iskolai, intézményi étkeztetés 855911-1 Általános iskolai napközi otthonos nevelés 855912-1 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése 855914-1 Általános iskolai tanulószobai nevelés 855915-1 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése 910123-1 Könyvtári szolgáltatások 931204-1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 931205-1 Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és támogatása 841901 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Kiegészítő tevékenység: 562917-2 Munkahelyi étkeztetés 682002-2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 856099-2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 18. Az intézmény kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytat. 19. Évfolyamok száma: 8

- 4-20. Az iskolába felvehető maximális tanulói létszáma nappali tagozaton: 400 fő 21. A feladat ellátását szolgáló vagyon: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő ingó és egyéb vagyon kezelése és használata a hatályos vagyonrendeletben meghatározottak szerint. A vagyoni állapotot az önkormányzat és az intézmény mindenkori leltára, értékét a mindenkori mérleg tartalmazza. 22. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet az irányadó. 23. Az iskola önállóan működő és gazdálkodó helyi költségvetési szerv. Az iskola alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, munkaterve alapján látja el. Az iskola költségvetését felügyeleti szerve évente állapítja meg. Közös rendelkezések: II. rész Az alaptevékenység, kiegészítő tevékenység során felszabaduló szabad kapacitásaz ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető. A jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 119/2009. (V.25.) számú határozatát visszavonja. Nyíregyháza, 2009. szeptember 15. Csabai Lászlóné polgármester