2009-2010 i Szállásadók és Vendégfogadók Egyesülete Szállásadók és Vendégfogadók jegyzéke
A projekt a Turisztikai céleloirányzatból került támogatásra Város legfőbb turisztikai vonzereje a Tisza-tó természeti értékein alapul. Ez a sokak által kedvelt Tisza-tavi üdülőhely a mozgalmas vízparti üdülések helyszíne, a vízi sportok paradicsoma. Az i-öböl és környéke azok találkozóhelye, akik a vízi sportoknak hódolnak. Európában egyedülállóan itt lehet belvízi tavon a motoros vízi eszközöket használni. Itt szinte mindent lehet, amihez hajócsavarra vagy vízsugárhajtásra van szükség: a vontatott siklóernyőtől a vízi banánon és bobon keresztül a jet-skiig mindent ki lehet próbálni. Sportversenyek zajlanak szárazföldön és vízen. Az Attila-öböl természeti szépsége, a selymes víz, a vitorlát dagasztó szél, a vendéglátósok igyekezete, mind hozzájárulnak ahhoz, hogy élményekkel gazdagodva távozzon és visszatérjen az ide látogató vendég. A negyedszázada minden évben megrendezett i Nyár programsorozat keretében, mintegy 80 kulturális rendezvény várja az itt üdülőket, a kikapcsolódni, szórakozni vágyókat. Zenei, képzőművészeti, sport és hagyományőrző programok váltják egymást. Pezsgő a strand éjszakai élete. Beach hangulat van az egész parton, discok, koncertek, virtuális játékvilág köti le a vendégsereget. az elmúlt évtizedek alatt a turizmus területén tagadhatatlanul hatalmas fejlődésen ment keresztül, hiszen a korábbi nulla pozícióból országos, sőt nemzetközi tekintetben is számon tartott településsé nőtte ki magát, Kelet-Magyarország egyik legismertebb turisztikai célpontjává vált, városi rangot kapott. A turizmusnak köszönhetően annak kiszolgálása érdekében a szolgáltatások és az infrastruktúra nagy ívű fejlődése valósult meg on. Új buszpályaudvar, benzinkút, szolgáltatóház, sétány, kikötők épültek. A két kempingben, tucatnyi panzióban apartman házban, 300 magánszálláshelyen elhelyezhető vendégek száma szinte duplája a lakosság lélekszámának, mintegy 9 ezer fő., 2009 2010 Honlap: www.tiszatoinfo.hu, E-mail: rmitiszato@itthon.hu Tourinform 5241, Deák F. u. 1/17. Telefon/fax: (+36) 59/357-376, E-mail: abadszalok@tourinform.hu,, Faluház Babagyujtemény Tourinform Karcag /szezonális/ 5300 Karcag, Dózsa Gy. u. 5-7. Telefon/fax: (+36) 59/503-225 E-mail: karcag@tourinform.hu www.karcag.hu Tourinform Kisköre 3384 Kisköre, Kossuth u. 8. Telefon/fax: (+36) 36/358-023 E-mail: kiskore@tourinform.hu www.kiskore.hu Tourinform Nagykörű /szezonális/ 5065 Nagykörű, Kossuth tér 1. Telefon: (+36) 56/494-822 E-mail: nagykoru@tourinform.hu www.nagykoru.hu Tourinform Polgár 4090 Polgár, Hősök útja 10. Telefon: (+36) 52/573-063 Fax: (+36) 52/237-498 E-mail: polgar@tourinform.hu www.polgarvaros.hu A faluház leggazdagabb, legdíszesebb része a Kárpát-medence több mint 250 féle, a világ több mint 60 országának 90 féle népviseletét, 500 babán bemutató kiállítás. Tourinform Poroszló 3388 Poroszló, Fő u. 5. Telefon: 36/553-095, Fax: 36/453-041 web: www.poroszlo.hu e-mail: poroszlo@tourinform.hu Tourinform Berekfürdő /szezonális/ 5309 Berekfürdő, Berek tér 11. Telefon: (+36) 59/519-059 Fax: (+36) 59/519-007 E-mail: berekfurdo@tourinform.hu www.berekfurdo.hu Tourinform Tiszacsege 4066 Tiszacsege, Fő út 38. Telefon/fax: (+36) 52/588-036 E-mail: tiszacsege@tourinform.hu www.tiszacsege.hu Tourinform Tiszafüred 5350 Tiszafüred, Fürdő u. 21. Telefon/fax: (+36) 59/511-123 E-mail: tiszafured@tourinform.hu www.tiszafured.hu Tourinform Tiszaújváros 3580 Tiszaújváros, Széchenyi út 27. Telefon: (+36) 49/540-238 Fax: (+36) 49/540-122 E-mail: tiszaujvaros@tourinform.hu www.tiszaujvaros.hu Idegenforgalmi adó 300.-Ft/fő/éj 18-70 év között Kiadó: Város Önkormányzat Tourinform Irodája, Szabó István alpolgármester KULTURÁLIS TURIZMUS ÉVE 2009 Steigauf Józsefné 5241, István Király út 41. Telefon: 00/36/06/20-6694-474 Nyitva tartás: 9.00 12.00 H: szünnap Előzetes egyeztetéssel a megjelölt időponttól eltérően is látogatható. Kedves Vendégünk! Az i Szállásadók és Vendégfogadók Egyesülete 2008-ban alakult. Tagjai szállásadók, vendéglátósok és egyéb turisztikai szolgáltatók. Összefogásuknak köszönhetően ebben a kiadványban mutatkoznak be először teljes szolgáltatási kínálatukkal, melyben reményeink szerint Ön is megtalálja az Önnek, családjának, baráti társaságának megfelelő ajánlatokat.
A Muskátli Vendégház (Farkas Dóra) 5241, István Király út 42. Telefon: 59/ 357-187, 70/ 40-91-937, Web: 3 szoba, 6+2 férőhely Ár: 2000-3000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó 15000-20000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 3 szobás, önálló, kertes családi ház a háziakkal közös udvaron, teljesen felszerelve kiadó. (3 szoba 6 fő részére + nappali 2 fő részére.) Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, kerti bútorok, műholdvevő. Hosszabb tartózkodás esetén kedvezmények! Abádi Major Kemping Kemencés Udvar (Tóthné Hadnagy Helga) 5241, Külterület Abádi Major Tanya Telefon: 30/855-03-26, Web: www.abadi-major.fw.hu E-mail: abadi-major@fw.hu 3 szoba, 36 férőhely (lakóautó, sátor) 05.01. 10.01. Ár: 6000 10.000 Ft/4fő/éj + Idegenforgalmi adó A Tisza-tótól 2 km-re fekvő kemping nyugodt környezetben, azoknak, akik szeretik a természetet. A kempingben bérelhető lakókocsik, lakókocsi leállások és sátorhelyek találhatóak. Medence, játszótér, étkezési lehetőség (kemencés és grillételek). 2=3! Abádi Vendégház (Zalavölgyi Károly), Bem út 2. Telefon: 59/ 355-607, 30/ 59-64-340, 70/ 367-27-80, Web:, E-mail: zalavolgyijuco@freemail.hu 4 szoba, 10 férőhely Ár: 20.000 23.000Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 4 szobás, önálló kertes családi ház felszerelt konyhával családok részére a háziakkal közös udvaron kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, Tv műholdvevővel. A szálláshely pótágyazható. i Lak Fridrik Lakás (Fridrik Ferenc) 5241, Füredi út 11. Telefon: 20/445-69-66, 30/293-7884, Web: 5 szoba, 10 férőhely Ár: 12000 24000Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó Egy családi ház, két önálló lakrésszel, egyben vagy lakrészenként egész évben kiadó. 3. éjszaka igénybevétele után + 1 éjszakát ingyen kapnak kedves vendégeink kivéve július és augusztus hónapokban. 6-10 személy részére jól felszerelt 2 konyha, 2 fürdőszoba és nagy társalgó. Parkosított udvar. i házak I. (Szendrei Sándor) 5241, Hunyadi utca 10. Telefon: 30/240-73-90, Web: /abadszalokihazak (1, 2, 3, 4) 3 szoba 10 férőhely Ár: 6.000 35.000Ft/ház/éj+Idegenforgalmi adó A strandhoz közel, csendes helyen, parkosított udvarban extra felszereltségű, klimatizált, 3 szobás, önálló családi ház. Szállóvendégek részére ingyenes strandbérlet, csónakhasználat, horgászkalauzolás, kedvezményes motorcsónak használat. HOSSZABB IDŐT eltöltő vendégek számára 1-2 ingyenes sport svéd vagy gyógy masszázs igénybe vehető, horgászok részére ingyenes horgásztatás, vendégül látom egy alakalommal bográcsban főzőtt igény szerint halászlére vagy marhapörköltre. A 2-es, 3-as, 4-es ház felől érdeklődhet a fenti elérhetőségeken. Adél Vendégház (Kovács Sándor) 5241, Délibáb út 7. Telefon: 20/ 394-75-77, Web: 3 szoba, 8 férőhely Ár: 17000 20000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó A strandhoz közel, nyugodt, csendes helyen, új építésű, önálló családi ház egyben kiadó. 3 szoba, 8 férőhely. Egyéb szolgáltatások: felszerelt konyha, DIGI TV, házimozi használattal, bográcsozás, grillezés, parkolás. Anna Vendégház (Földházi László) 5241, József Attila krt. 86. Telefon: 20/ 996-72-83, 56/ 420-582, Web: 7 szoba, 20 férőhely 06. 01 09. 15. Ár: 2200-3000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó Az Anna vendégházban 7 szoba, felszerelt konyha, nappali, fürdőszoba található. Ugyanitt külön 2 ágyas, fürdőszobás apartmanok kiadók. Egyéb szolgáltatások: parkolás, kerti főzési lehetőség, hinta, teke, csocsóasztal, asztalitenisz, homokozó. Antal Vendégház (Antal Jánosné) 5241, Halom út 8. Telefon: 30/ 459-88-77, Web: 2 szoba, 6 férőhely 05.01-09.30. Ár: 8000-10000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 2 szobás összkomfortos, klimatizált lakás 2*3 ágyas szobákkal, a háziakkal közös udvarban, zárt parkolási lehetőséggel kiadó.
Arany Szarvas Panzió és Kávézó 5241 Attila út 3/9 Telefon: 06 20/ 91-315-91 Web: www.aranyszarvaspanzio.hu 9 szoba 18 férőhely Ár: 8600 10000Ft/2fő/éj +Idegenforgalmi adó 15.800 19.000Ft/négyágyas lakosztály/éj + Idegenforgalmi adó A panzió 9 szobából áll, ezek közül 6 kétszemélyes, 2 darab egyszemélyes, és egy darab négyszemélyes lakosztályból áll. A szobák légkondicionáltak (klímával felszereltek), saját fürdőszobával, televízióval, hűtőszekrénnyel felszereltek. Ellátásként reggelit szolgálunk fel, de nagyobb csoportok részére akár más étkezés is megoldható a teljesen felszerelt konyhánkban, ahol a vendégek saját részre főzhetnek. Természetesen lehetőség van szabadtéri sütés-főzésre is, hiszen vendégeink rendelkezésére áll a grillező, bográcsozó hely is. Parkolónk kamerával megfigyelt. Egyéb szolgáltatások: Kerékpárbérelés, vízitúra kenuval, motorcsónakkal, horgászati lehetőség, quad- és paintballpálya, jet-ski bérlés és vízisporteszközök kölcsönzése, Internet-hozzáférés, előzetes egyeztetés alapján vadászati lehetőség. Attila Vendégház (Virág Györgyné) 5241, Arany út 43. Telefon: 30/ 423-91-51, Web: 3 szoba, 10 férőhely Ár: 2000-3000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó 3 szobás önálló kertes családi ház felszerelve májustól szeptember végéig kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás a parkosított udvarban, Tv, műholdvevő. Elő-és utószezonban kedvezmények! Kiadó még egy önálló, 4 szobás kertes családi ház! Bakai Vendégház (Bakai Sándorné) 5241, Rózsa köz 6. Telefon: 70/206-4545, 59/355-944, Web: 2 szoba, 4 férőhely Ár: 3400-4000Ft /fő/éj + Idegenforgalmi adó 2 szobás önálló kertes családi ház a háziakkal közös udvaron felszerelve kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás zárt udvarban, bogácsolás, Tv, kerti bútorok. Bakó Vendégház (Bakó Lajosné) 5241, Szivárvány út 15. Telefon: 20/ 463-52-02, Web: 2 szoba, 7 férőhely Ár: 15000-18000 Ft/ház/éj+ Idegenforgalmi adó A Tisza-tóhoz közel (800-1000m) önálló családi ház 2 szobával, felszerelt konyhával 7 fő részére kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, TV, kerti bútorok, hintaágy Ballók Vendégház (Ballók Gyuláné) 5241, Kossuth út 46. Telefon: 20/ 44-11-814, 59/ 357-220, Web: 3 szoba, 6+3 férőhely Ár: 12000-15000 Ft / ház (6 fő részére)/éj + Idegenforgalmi adó 3 szobás, kertes családi ház a háziakkal közös udvaron teljesen felszerelve kiadó. Egyéb szolgáltatás: Parkolás, bográcsozás, Tv, műholdvevő Balogh Vendégház (Baloghné Szilágyi Tünde) 5241, Vasvári út 8/1. Tel: 30/445-0423, Web: /balogh, e-mail: baloghnetunde@dunaweb.hu 4 szoba, 9 férőhely HVG- klubkártya elfogadóhely Ár: 22.000 27.000 Ft/Ház/éjszaka+Idegenforgalmi adó Kitűnő elrendezésű, önálló, tetőteres családi ház kiadó. Tágas nappali és étkező, jól felszerelt konyha, két fürdőszoba, két külön WC áll a vendégek rendelkezésére. Egyéb szolgáltatások: két terasz, kerti bútorok, nagy napernyő, zárt udvar, parkolás, bográcsozás, grillezés, Tv, UPC. Kenu és motoros csónaktúrák szervezése. Bodor Vendégház (Bodor András) 5241, Árpád út 1/1. Telefon: 59/445-064, 30/657-8341, Web: 3 szoba, 7 férőhely 06.01. - 08.31. Ár: 2500-4000Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó Önálló lakás a háziakkal közös udvaron kiadó. Egyéb szolgáltatások: közös konyha, fürdőszoba (hidromasszázs zuhanykabinnal), WC, nappali, kerti főzőhely, grill, kert, játszóudvar, kerti bútor, TV, parkolás Borostyános Pihenőház (Csehné Kanál Irén) 5241, Damjanich út 15. Telefon: 20/929-8998, Web: 3 szoba, 8 férőhely 06.15. 09.15. Ár: 2000-3000 Ft/fő/éj+ Idegenforgalmi adó A Tisza-tónál 3 szobás tetőteres, nagykonyhás, nappalis, fürdőszobás, külön WC-s, kertes családi ház, a háziakkal közös udvaron 6-8 fő részére kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás az udvarban, bográcsozás, grillezés, gyerekeknek homokozó és pancsoló. Szabad strandra jegyek kedvezményesen igényelhetők.
Csíkos Vendégház (Csíkosné Nagy Éva) 3 szoba, 7 férőhely Ár: 10000 15000Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 5241, Kovács Mihály út 5. Telefon: 70/ 458-37-36, Web: Szeretettel várunk minden pihenni, horgászni vágyó kedves vendéget a háziakkal közös udvaron lévő családi házunkba, amely max. 7 főnek biztosított kényelmes helyet, egy jól felszerelt konyhával, fürdőszobával, WC-vel és egy nyitott terasszal. Egyéb szolgáltatások: TV, kombi hűtő, ventilátor, bográcsozás, grillezés, kerti hinta, homokozó, udvari pancsoló, kisbicikli, kismotor. Euro <26 illetve OTP Junior kártya felmutatása esetén 5% kedvezményt adunk. Elő-és utószezonban 20% kedvezmény! Dányiné Vendégház (Dányiné Halas Mária) 5241, József Attila krt. 47. Tel: 20/418-3134, 59/355-285, E-mail: marcsuasz@freemail.hu 2 szoba, 5 férőhely 06. 01 09. 30. Ár: 10000-12500 Ft/5 fő/éjszaka+ Idegenforgalmi adó A Tisza-tóhoz közel családi házunk felső szintjére várjuk szeretettel kedves vendégeinket. A szobákhoz tartozik zuhanyzó, jól felszerelt konyha. A kertben bográcsozási lehetőség biztosított. Erika Faházak (Kovács Mihály) 5241, Nagy Sándor út 23. Telefon: 30/665-78-24, Web: /erikafahazak E-mail: erikafahazak@szalok.hu, www.szalok.hu/abad, www.szalok.hu/napfeny 4 szoba, 12 férőhely 05.01. 09.01. Ár: 6000 9000Ft/4fő/éj+Idegenforgalmi adó A strandhoz, az Abádi-öbölhöz és Wiking-kikötőhöz közel légkondicionált faházak csendes, kis forgalmú utcában, kellemes környezetben kiadók. A szálláshelyen összesen 4 db klimatizált faház várja a kedves vendégeket. További szálláshelyeinkről információ. Éva Vendégház (Máté Jánosné) 5241, Bajcsy-Zsilinszky út 28. Telefon: 30/465-86-45, 59/355-636, Web:, E-mail: matehit@freemail.hu 2 szoba, 8 férőhely 05.01. 09.30. Ár: 4000-6000Ft/2fő/éj+Idegenforgalmi adó 2 szobás családi ház a háziakkal közös udvaron kiadó. Egyéb szolgáltatások: nagy, füves udvar kocsi beállási lehetőséggel, kerti pihenő vesszőbútorral, grillezés, bográcsozás. Elő- és utószezonban 3 éjszaka után +1 éjszaka ingyen. Főszezonban 6+1 éjszaka a 7. éjszaka ingyen vagy hetes vendégeinket meghívjuk egy bográcsozásra. Faragó Vendégház (Faragó Lajosné) 5241, István király út 36. Telefon: 30/320-28-51, Web: 2 szoba, 10 férőhely Ár: 2000 3500 Ft/fő/éj+ Idegenforgalmi adó A főút mellett 150 nm-es kertes családi ház nagy udvarral 2 különbejáratú szobával, a háziakkal közös udvaron 10 fő részére kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, kerti bútorok. Holdfény Vendégház (Kiszelák Attila) 5241, Hunyadi utca 1. Telefon: 30/ 482-18-11, 59/ 355-275, Web:, www.holdfenyvendeghaz.hu 7 szoba, 20 férőhely Ár: 2200-3200 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó A strandfürdő utcájában 2-3-4 ágyas, fürdőszobás, hűtőszekrénnyel, televízióval ellátott, különbejáratú, fűthető szobákkal várjuk vendégeinket. Jól felszerelt, tágas konyha-étkező, hatalmas nappali, bogrács, kerti grill, kerti bútorok állnak a pihenni vágyók rendelkezésére. Parkolás zárt udvarban biztosított. A panzióhoz tartozik: kerékpárkölcsönző, csónak, ill. kenubérlési lehetőség. Holocsi Vendégház (Holocsi Pálné) 5241, Hársfa út 15. Telefon: 30/ 252-06-72, 20/ 941-99-50, Web: 2 szoba, 6 férőhely Ár: 9000-11000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 2 szobás összkomfortos családi ház konyhahasználattal kiadó a háziakkal közös udvaron. Egyéb szolgáltatások: parkolás az udvarban, kerti bútorok, bográcsozás. Hosszabb tartózkodás esetén kedvezmények! Juhász Istvánné Vendégház (Juhász Istvánné Pócs Mária) 5241, István Király út 76. Telefon: 20/264-40-18, 59/355-392, Web:, E-mail: marica44@citromail.hu 3 szoba, 9 férőhely 06.01. 08.31. Ár: 2000 4000Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó A tóhoz közeli, jól felszerelt lakás 2-3-4 ágyas szobákkal, légkondicionált étkezővel egész nyáron a háziakkal közös udvaron kiadó. Az udvarban parkolási, bográcsozási, grillezési lehetőség. Ingyenes virágkötészet bemutató és halászháló kötés bemutató illetve oktatás.
21. Faragó Vendégház (Faragó Lajosné), István Király út 36. 22. Holdfény Vendégház (Kiszelák Attila), Hunyadi út 1. 23. Holocsi Vendégház (Holocsi Pálné), Hársfa út 15. 24. Juhász Istvánné Vendégház (Juhász Istvánné), István király út 76. 25. Juhász Vendégház (Juhász Julianna), Füredi út 30. 26. Kakó Vendégház (Kakó Gyuláné), Jókai út 4. 27. Kanál Vendégház (Kanálné Farkas Ilona), Gyöngyvirág út 16. 28. Katalin Vendégház (Tóth Ferencné), Széchenyi út 16. 29. Kiad - Lak Apartman (Oszonits Jánosné Éva), Alsóerdősor 70/a 30. Kozák Vendégház (Kozákné Faragó Judit), Füredi út 20. 31. Krupa Ház (Krupáné Varga Anna), Délibáb út1. 32. Kupai Vendégház (Kupai Istvánné), Vasvári Pál út 6/1. 33. Lakatos Vendégház (Lakatos Sándorné), Deák Ferenc út 7/1. 34. Mária Vendégház (Kaszásné Hacker Mária), Délibáb út 5. 4. i-lak Fridrik Lakás (Fridrik Ferenc), Füredi út 11. 5. i Házak (Szendrei Sándor), Hunyadi utca 10. 6. Adél Vendégház (Kovács Sándor), Délibáb út 7. 7. Anna Vendégház (Földházi László), József Attila krt. 86. 8. Antal Vendégház (Antal Jánosné), Halom út 8. 9. Arany Szarvas Panzió és Kávézó Attila út 3/9. 10. Attila Vendégház (Virág Györgyné), Arany János út 43. 11. Bakai Vendégház (Bakai Sándorné), Rózsa köz 6. 12. Bakó Vendégház (Bakó Lajosné), Szivárvány út 15. 13. Ballók Vendégház (Ballók Gyuláné), Kossuth út 46. 14. Balogh Vendégház (Baloghné Szilágyi Tünde) Vasvári Pál út 8/1. 15. Bodor Vendégház (Bodor Andrásné), Árpád út 1/1. 16. Borostyános Pihenőház (Csehné Kanál Irén), Damjanich út 15. 17. Csíkos Vendégház (Csíkosné Nagy Éva), Kovács Mihály út 5. 44 20 25 20. Éva Vendégház (Máté Jánosné), Bajcsy-Zsilinszky út 28. 8 17 3. Abádi Vendégház (Zalavölgyi Károly), Bem József út 2. 30 5 22 49 39 19. Erika Faházak (Kovács Mihály), Nagy Sándor út 23. 23 36 47 16 2. Abádi Major és Kemencés Udvar (Tóthné Hadnagy Helga) külterület 21 38 42 33 45 28 4 7 1 34 31 12 41 18. Dányiné Vendégház (Dányiné Halas Mária), József Attila krt. 47. 48 40 6 43 37 1. A Muskátli Vendégház (Farkas Dóra), István Király út 42. 24 46 29 18 10 9 35 50 11 26 13 3 19 27 2 50. Vitorlás Vendégház (Szabó István), Őszike út 2. 49. Varga Vendégház (Varga Gyuláné), Damjanich út 18. 48. Sut-Kin Vendégház (Kinka Hajnalka), István Király út 54. 47. Simon Vendégház és Apartman (Simon Istvánné), Kossuth Lajos út 2. 46. Sáfár Vendégház (Sáfár Mihályné), Rákóczi út 30. 45. Rév Apartman (Kasza Gábor), Arany János út 2. 44. Pokorádi Vendégház (Pokorádi Gáspárné), Előd út 10. 43. Pócs Vendégház (Pócs Sándorné), Arany János út 39. 42. Pataki Vendégház (Pataki Zsoltné), Kölcsey út 1. 41. Pataki Ház (Pataki Mihályné), Széchenyi út 2. 40. Pásztor Vendégház (Pásztor Andrásné), István Király út 49. 39. Pál Ház (Pál Mihály), Damjanich út 16/a 38. Olga Ház (Puzsoma Miklósné), Honvéd út 2. 37. Nóra Vendégház (Nagy Tibor), Kisfaludy út 3. 36. Molnár Vendégház (Molnár Judit), Thököly út 19. 35. Mikó Vendégház (Mikó István), Gólyahír utca 26/a 15 32 14
Juhász Vendégház (Juhász Julianna) 5241, Füredi út 30. Telefon: 20/ 9-877-049, 59/ 357-197, Web: www. abadszalok.hu, E-mail: juhasz.julianna@kozeptisza.hu 4 szoba, 8 férőhely Nyitva tartás: egész éves Ár: 20.000 25.000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 4 szobás (2 nappali, 2 fürdőszoba, konyha, terasz) önálló kertes, egyszintes családi ház felszerelve kiadó. Egyéb szolgáltatások: Parkolás, bográcsozás, Tv, műholdvevő, kerti bútorok. Vízi sportprogramok szervezése. Kakó Vendégház (Kakó Gyuláné) 5241, Jókai út 4. Telefon: 20/ 224-72-27, Web: 3 szoba, 10 férőhely Ár: 2000-4000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó Csendes helyen, különbejáratú, 3 szobás nagy verandás, összkomfortos, családi ház a háziakkal közös udvaron 10 fő részére egész évben szobánként is kiadó. Felszerelt konyha, étkező. Egyéb szolgáltatások: zárt udvarban parkolás, kerti sütés-főzés. Szolid árakkal várom kedves pihenni vágyó vendégeimet! Kanál Vendégház (Kanálné Farkas Ilona) 5241, Gyöngyvirág út 16. Telefon: 20/ 48-56-505, 20/ 241-16-12, Web: 2 szoba, 6 férőhely 05. 01 09. 30. Ár: 1800-3000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó A lakásban a két szoba mellett külön fürdőszoba-wc, ebédlő, főzőfülke, előszoba található. A ház előtt egy 2,7 m * 5 m-es terasz áll a vendégek rendelkezésére. Egyéb szolgáltatások: grillezés, bográcsozás, parkolás az udvarban, TV. Katalin Vendégház (Tóth Ferencné) 5241, Széchenyi út 16. Telefon: 30/225-88-40, 59/355-819, Web: E-mail: katalinvendeghaz@freemail.hu 3 szoba, 10 férőhely 05.01. 09.30. Ár: 5000-6000Ft/2fő/éj + Idegenforgalmi adó A Tisza-tótól 5 percre 3 szobás önálló a háziakkal közös udvaron lévő családi házunkba várjuk a nyaralni, pihenni vágyó családokat, baráti társaságokat. Bográcsozás, grillezés, sütés-főzési lehetőség biztosított. Háziállat hozható. Vendégeink 3 éjszaka után +1 éjszakát kapnak. Kiad-Lak Apartman (Oszonits Jánosné Éva) 5241, Alsóerdősor 70/a. Telefon: 30/582-72-64, 20/354-77-66, Web: E-mail: oszonitseve@freemail.hu 4 szoba, 16 férőhely Ár: 7000-8000 Ft/2fő /éj + Idegenforgalmi adó Szeretettel várjuk Önöket a Tisza-tó közelében. Jól felszerelt konyha, zuhanyzós fürdőszoba, 2+2 ágyas szoba, nappali szolgálja kedves vendégeink kényelmét. Kozák Vendégház (Kozákné Faragó Judit) 5241, Füredi út 20. Telefon: 30/ 372-27-38, 59/ 445-060, Web: 5 szoba, 10 férőhely Ár: 20000 22000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 5 szobás, kertes családi ház baráti társaságok, csoportok, családok részére kiadó. Egyéb szolgáltatások: felszerelt konyha, színes TV, 2 fürdőszoba, hűtő, mikrohullámú sütő, kerti bútorok, grillezés, parkolás. Hosszabb tartózkodás esetén kedvezmények! A szálláshely igény esetén pótágyazható. Krupa Ház (Krupáné Varga Anna) 5241, Délibáb út 1. Telefon: 59/ 355-311, 30/ 328-58-35, 20/ 420-96-50, Web: E-mail: krupanevargaanna@freemail.hu 2 szoba, 5 férőhely Ár: 2200-3000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó 2 szobás önálló házrész 4+1 fő részére, felszerelt minikonyhával kiadó. Terasz, étkező, nappali, fürdőszoba, 2 hálószoba. Egyéb szolgáltatások: Parkolás, bográcsozás, homokozó, 2 db kerékpár. Kupai Vendégház (Kupai Istvánné) 5241, Vasvári Pál út 6/1. Telefon: 70/ 586-20-45, 59/355-993 4 szoba, 9 férőhely 06.30. -08.31. Ár: 4200 4800Ft/2fő/éj+Idegenforgalmi adó Nyaraljon on a Tisza-tó közelében található 4 szobás, kertes, összkomfortos családi házban a háziakkal közös udvaron. Vendégházunk a vízisport kedvelők, túrázni, horgászni vágyók igényeinek egyaránt megfelel. Parkolás zárt udvarban biztosított.
Lakatos Vendégház (Lakatos Sándor) 5241, Deák út 7/1. Telefon: 59/355-559, 20/929-89-80, Web: 1 szoba, 5 férőhely Ár: 7000-8000 Ft/éj/ 3 fő + Idegenforgalmi adó A központban, a posta mögött családi szálláshely kiadó! Önálló, a háziakkal közös udvaron, összkomfortos apartman max. 5 fő részére. Egyéb szolgáltatások: TV, műholdvevő, kerti bútorok, szabadtéri filagória, parkolás, bográcsozás. Akció: májustól október 1-ig: 5-öt fizet, 6-ot kap. Ugyanitt önálló bejáratú 40 nm-es alapterületű, összkomfortos szállássá alakítható épület hosszú távra (min. 2-3 hónap) kiadó. Ár: 8000 Ft/éj/ 3 fő + Idegenforgalmi adó; 3 fő fölött 1500 Ft/fő/éj + idegenforgalmi adó Mária Vendégház (Kaszásné Hacker Mária) 5241, Délibáb út 5. Telefon: 30/482-87-96, 59/ 355-210 2 szoba, 5 férőhely 05. 01. 09. 15. Ár: 10000-15000Ft/5fő/éj+Idegenforgalmi adó Üdülési ajánlatunk 5 felnőtt, v. 2,3 gyermek + 2 fő, v. max. 7 fő részére ideális elhelyezést biztosít, vonzó természeti környezetben, a strandhoz és városközponthoz egyaránt közel. A családi ház tetőterében kialakított önálló feljáróval, komfortos ellátást biztosít. Egyéb szolgáltatások: kerti bútorok, tűzrakóhely. Vendégeink számára kerékpárt is tudunk biztosítani. Mikó Vendégház (Mikó István) 5241, Gólyahír utca 26/a. Telefon: 30/280-88-12, 59/355-677, Web: 3 szoba, 8 férőhely Ár: 20000-28000Ft/ház/éj+Idegenforgalmi adó Vendégek részére jól felszerelt konyha, nagy nappali, 2 fürdőszoba, WC. A vendégeket kerti főzőhely, grill, kerti játszóudvar, színes TV, műholdvevő, kerti bútor várja. Szauna használati lehetőség. Lakók nélküli kiadó nyaralóház klimatizált szobákkal 8-10 fő részére. Elő- és utószezon 3=4 akció. Molnár Vendégház (Molnár Judit) 5241, Thököly út 19., István Király út 20. Telefon: 20/26-46-898, Web: E-mail: mjudit01@gmail.com 3 szoba, 6 férőhely Ár: 18.000 22.000 Ft/éj/ház + Idegenforgalmi adó Központi helyen lévő két önálló, jól felszerelt, egyenként 3 szobás ház nagy kerttel kiadó. Gondoltunk a gyerekekre is számukra biztosítunk játszóteret, homokozót, pancsolót. A kertben lehetőség van főzni, grillezni és bográcsozni. Parkolás az udvarban. Nóra Vendégház (Nagy Tibor) 5241, Kisfaludy út 3. Telefon: 20/ 9-550-762, Web:, E-mail: szogyarto@freemail.hu 3 szoba, 12 férőhely Ár: 3500 4000Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó A strandhoz közel 3 szobás kertes kétszintes különbejáratú családi ház felszerelve kiadó. A ház 2 konyhával, 4 fürdőszobával, illetve klímaberendezéssel van felszerelve. UTÓSZEZONI KEDVEZMÉNYEK! ÉRDEKLŐDJÖN TELEFONON! Olga Ház (Puzsoma Miklósné) 5241 Honvéd út 2. Tel.: 06 70/301-35-39, 06 59/445-568 1. lakás: 3 szoba 10 férőhely 2.lakás: 2 szoba 6 férőhely 05.01 08.31-ig Ár: 1. önálló lakás: 10.000 12.000Ft/4fő/éj + Idegenforgalmi adó 2. nem önálló: 7500-9000Ft/3fő/éj + Idegenforgalmi adó Két kiadó lakással várjuk vendégeinket on: 1. önálló vendégház, ami a Honvéd út 2. szám alatt található 3 szoba 10 férőhellyel, konyhával, fürdőszobával, hűtőszekrény, tv, parkolás-, bográcsozási lehetőség. 2. nem önálló a háziakkal közös udvaron 2 szoba 6 férőhely konyhával, fürdőszobával, hűtőszekrény, tv, parkolási-, bográcsozási lehetőség. Pál Ház (Pál Mihály) 5241, Damjanich út 16/a. Tel: 59/355-839, Web: /palhaz, E-mail: miso1945@indamail.hu 6 szoba, 12 férőhely Nyitva tartás: 01. 01-11.30. Ár: 1000-7000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó A háziakkal közös, virágos udvaron modern családi házban elegáns, atkamentes, tv-vel, hűtőszekrénnyel ellátott szobák. 4 szoba saját, két szoba közös fürdőszobával. Egyéb szolgáltatások: jól felszerelt konyha, klímaberendezés, terasz, tágas ebédlő, kerti pihenőház, pancsoló medence, kerti bútorok, udvari és társasjátékok, grillezés, bográcsozás, elektromasszázs. Pásztor Vendégház (Pásztor Andrásné) 5241, István Király út 49. Telefon: 59/ 355-764, 70/ 521-24-83, Web: 4 szoba, 9 férőhely 06.30.-08.31. Ár: 4200 4800Ft/2fő/éj + Idegenforgalmi adó Nyaraljon on a Tisza-tó közelében található 4 szobás, kertes, összkomfortos családi házban a háziakkal közös udvaron. Vendégházunk a vízisport kedvelők, túrázni, horgászni vágyók igényeinek egyaránt megfelel. Parkolás zárt udvarban biztosított.
Pataki Ház (Pataki Mihályné) 5 szoba, 10 férőhely Ár:2000-2500 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó 5241, Széchenyi út 2. Telefon: 59/ 355-323, Web: A központban 5 szobás önálló lakás szobánként is 10-12 fő részére kiadó. (2-2-3-4 ágyas szobák.) Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, kerti bútorok, televízió. Pataki Vendégház (Pataki Zsoltné) 5241, Kölcsey út 1. Telefon: 20/ 26-43-410, Web:, E-mail: judit.pataki@citromail.hu 5 szoba, 10 férőhely Ár: 30000 35.000 Ft/2 ház/éj + Idegenforgalmi adó 10 fő részére közös udvaron két családi ház nagy családnak, baráti társaságoknak kiadó. Egyéb szolgáltatások: zárt parkoló, napernyő, kerti bútorok, udvari játékok, bográcsozás, játszóudvar, műholdvevő, internet-csatlakozási lehetőség, ping-pong, darts. Pócs Vendégház (Pócs Sándorné) 5241, Arany út 39. Telefon: 30/ 95-888-22, Web: 3 szoba, 10 férőhely Ár: 1. apartman: 6000 8000Ft/apartman/éj + Idegenforgalmi adó 2. apartman: 14.000 16.000Ft/apartman/éj + Idegenforgalmi adó 2 önálló apartman kiadó. (1. apartman: 1 szoba 2+2 fő részére, 2. apartman: 2 szoba 6 férőhely.) Vendégek részére konyha, fürdőszoba, WC, nappali. Egyéb szolgáltatások: kerti főzőhely, grill, kerti játszóudvar, színes TV, kerti bútor, parkolás. APARTMANONKÉNT 1 ÓRÁS VÍZIBICIKLI- ILLETVE 1 DB VÍZICSÚSZDA-BÉRLETET ADUNK AJÁNDÉKBA! Pokorádi Vendégház (Pokorádi Gáspárné) 5241, Előd út 10. Telefon: 20/ 974-88-78, Web: 3 szoba, 10 férőhely Ár: 1700-3000 Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó 4 szobás családi házunkban várjuk vendégeinket, amiből 3 szobát 8-10 fő részére tudunk biztosítani. 2 szoba teljesen különállóan is igénybe vehető. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, hétfő és kedd éjszakák féláron. Rév Apartman (Kasza Gábor) 5241, Arany J. út 2. Telefon: 30/ 206-5924, Web: /revapartman, E-mail: kaszagaborszallas@t-online.hu 11 szoba, 22 férőhely Ár: 2500-4500Ft/fő/éj + Idegenforgalmi adó A strandtól 500 méterre található apartman házunkba egész évben várjuk a kedves vendégeinket. Egyéb szolgáltatások: Tv, klíma berendezés, külön terem, kerékpárkölcsönzés, vízitúra szervezés, bográcsozás, homokozó, hinta, asztalitenisz, kondi gép, parkolás, kerti bútorok. Sáfár Vendégház (Sáfár Mihályné) 5241, Rákóczi út 30. Telefon: 59/ 445-719, 20/ 929-89-69, Web: 3 szoba, 8 férőhely Ár: 14.000 18.000 Ft/ház/éj + Idegenforgalmi adó 1800-3000 Ft/fő/éj +Idegenforgalmi adó 3 szobás, kertes családi ház felszerelve kiadó, a háziakkal közös udvaron. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, Tv, műholdvevő, 3 év alatti gyermekek részére a szálláshely ingyenes! Simon Vendégház és Apartman (Simon Istvánné) 5241, Kossuth Lajos út 2. Tel: 59/355-481, Web: 3 szoba, 6 férőhely 05. 31-09.15. Ár: 5000-6000Ft/2fő/éj+Idegenforgalmi adó Külön bejáratú családi ház a háziakkal közös udvaron kiadó. 2 db összesen 4+1 ágyas, 1 db 2 ágyas szoba, társalgó, fürdőszoba, WC, főzőfülke-étkező áll a vendégek rendelkezésére. Egyéb szolgáltatások: parkolás az udvarban, pótágy. Vert csipke készítésének bemutatása, igény szerint tanítása, előzetes időpont egyeztetés alapján. Sut - Kin Vendégház (Kinka Hajnalka) 5241, István király út 54. Telefon: 30/608-32-61, Web:, E-mail: hajni1956@fraktal.hu 4 szoba, 14 férőhely 05. 01-09.30. Ár: 5000-6000Ft/2fő/éj+Idegenforgalmi adó Sebaj, ha esik az eső, vagy süt a nap, nálunk lenni jó. Akár társasággal vagy családjával kényelmesen üdülhet nálunk 14 fő. Elhelyezés 2-3 ágyas, 4-re bővíthető szobákban. A nyitott, jól felszerelt konyha közös használatú. A szórakozási lehetőségek: biliárd, csocso, ping-pong, kosárlabda stb..
Tiszató Faragó Házikó A CBS Kft. tulajdonában lévő abádszalóki Faragó vendégház nyáron és télen is rendelkezésre áll a kedves vendégek számára. A szállás kiváló a nyugalomra vágyóknak, mivel távol van a zajos nyári élettől, és csak 3 appartmant, és két lakókocsi, illetve sátorhelyet kínál. Kisgyermekes családok, nyugdíjasok kedvenc helye. Minden appartmanhoz kiskonyha, zuhany, TV, külső kerti bútor, bogrács, hűtőgép tartozik. A vendégház ECO Napkollektoros üzemeltetésű. Autó parkolása az udvarban biztosított. A ház a strandtól 500 méterre van.! Kapcsolat: Kasza Gábor, 00 36 302 065 924 Cím: 5241, Alsó Erdősor u.56 Opcionális nyári programjaink: Kis motocsónak bérlés (kaució és 5000,-Ft/nap + üzemanyag), kishajós vízi túra (5 fő, 6500Ft/ óra), vízisíelés, vontatás (1 fő, 2 utas, 7000Ft/óra), repülős Tiszató túra (3 fő, 40.000,- Ft + kiszálási díj+ 45000,- Ft/óra, Maklár, v. Szolnok indulással), úszómedence (5 fő, 15000Ft/nap, 10.00-18.00), bogrács, kolbászkészítés, halsütés, bicikli túra, kölcsönzés, lovaskocsis városnézés. Opcionális téli programjaink: szauna, disznótoros csoportoknak, lékhorgászat, sí-, szánvontatás, korcsolyapálya látogatás. A programok előzetes egyeztetése szükséges! Az ajánlatban szereplő szolgáltatások árai közvetített szolgáltatások! Az árak változhatnak az üzemanyag költségek függvényében!
Varga Vendégház (Varga Gyuláné) 5241, Damjanich út 18. Telefon: 59/ 355-422, 30/ 259-46-64, Web: 6 szoba, 13 férőhely Ár: 2500-3500Ft/fő/éj+Idegenforgalmi adó 6 szobás, önálló, kertes családi ház teljesen felszerelve a háziakkal közös udvaron, egész évben szobánként is kiadó. Egyéb szolgáltatások: parkolás, bográcsozás, TV. Vitorlás Vendégház (Szabó István) 5241, Őszike út 2. Tel: 59/355-398, 30/23-78-062, 30/24-33-183 Web: www.vitorlas.tiszato.hu;/vitorlas E-mail: vitorlas@tiszato.hu 05.01 10.30. Ár: 6000-8500 Ft/szoba/éj+ Idegenforgalmi adó 12000-17000 Ft/apartman/éj+ Idegenforgalmi adó Vitorlás Vendégház, 6 db két ágyas és 2 db három ágyas (zuhany+wc) televíziós, hűtőszekrényes szobával, 2 db 2 ágyas, teljes komfortos Apartman de lux szálláshellyel, valamint 3 db két hálószobás, nappalis-étkezős, teljes komfortos apartman faházzal várjuk vendégeinket. Szálláshelyünkön összesen 34 főt (pótágyakkal 40 főt) tudunk elhelyezni. Kasza Sándor (túravezető) 5241 Jókai út 33. Telefon:06 30/910-70-13, 06 59/700-086 Weblap elérhetősége: http://szalok.hu/szolgaltatasok/?id=0503361 Látogasson el hozzánk a Tisza-tó vadregényes vízi-világába, ahol bemutatjuk a Tisza-tó természeti szépségeit. Motoros csónaktúrák szervezése és lebonyolítása a Tisza-tavon. Vízitúrák a természetvédelmi területen, és egyéb vízi-barangolások. Vízitúrák a madárrezervátumba, és a Tiszatavi vízi-sétányra. Madármegfigyelések, madárfotózás, természetfotózás. Horgásztúrák szervezése és lebonyolítása. A projekt a Turisztikai céleloirányzatból került támogatásra