Pályázati figyelő 2012. március



Hasonló dokumentumok
Pályázati figyelő június

Pályázati figyelő augusztus

Pályázati figyelő május

Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében

Pályázati figyelő október

Pályázati figyelő november

Pályázati figyelő január

Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap. Pályázati felhívás

Pályázati figyelő június

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ

Pályázati figyelő augusztus

Az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma nyílt pályázatot hirdet levéltárak, könyvtárak, múzeumok részére

A könyvtárak fejlesztési lehetőségei. a TÁMOP-ban és a TIOP-ban

Pályázati figyelő május

Pályázati figyelő május

Beadás kezdete. Beadás vége

Pályázati figyelő április

Pályázati figyelő február

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

Pályázati figyelő december

TARTALOMJEGYZÉK. A hagyományos formában szerkesztett folyóiratok támogatására kiírt pályázatok 1172

Zala Megyei Civil Információs Centrum. Horváth Rita - irodavezető

Pályázati figyelő május/2

I S M E R T E T Ő a pályázati témához kapcsolódó jogcímekről

PÁLYÁZATI ÁTTEKINTŐ EFOP Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

TÁMOP /2 -KMR. A pályázat benyújtásának végső határideje: május 1. Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezet:

Pályázati figyelő szeptember

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Pályázati figyelő július

1. Turisztikai szolgáltatások fejlesztése a régiókban DAOP-2.1.1/K-11 DDOP-2.1.1/I-11 ÉAOP-2.1.1/H-11 ÉMOP-2.1.1/C-11 KDOP-2.1.1/G-11 KMOP-3.1.

Pályázati figyelő július


Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

ELŐTERJESZTÉS. A támogatás formája: működési támogatásnak nem minősülő vissza nem térítendő támogatás.

EURÓPA A POLGÁROKÉRT

PÁLYÁZATI ÉRTESÍTŐ. Ipartelepítés a Közép-Dunántúlon. Fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása /Közép-Magyarországi régióban/

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

A konstrukció keretében megvalósuló fejlesztések szervesen illeszkednek a hazai könyvtári rendszer általános fejlesztési stratégiájához.

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés Sárospatakon TOP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében. Atipikus foglalkoztatási formák támogatása. Konvergencia régiók.

A fogyatékossággal élõ emberekért Média és Mûvészeti Ideiglenes Szakmai Kollégium pályázati felhívása 979

EFOP TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével EFOP

Svájci-Magyar Együttműködési Program. Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap

- DAOP , DDOP , ÉAOP /A-11, ÉMOP , KDOP , KMOP , NYDOP /A-11

Pályázati figyelő augusztus

Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének. 21/2012.(VI.27.) önkormányzati rendelete. A város közművelődési feladatainak és ellátásának feltételeiről

Pályázati figyelő augusztus

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program

Köznevelési intézmények infrastrukturális fejlesztése Felhívás kódszáma: EFOP

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL május 11.

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének 33/2017. (X. 9.) önkormányzati rendelete a helyi közművelődési feladatok ellátásáról *

EFOP A NÉPMESE ANYANYELVI KOMPETENCIAFEJLESZTŐ SZEREPÉNEK ERŐSÍTÉSE AZ INFORMÁLIS ÉS NON-FORMÁLIS TANULÁSBAN

A Dél-Mátra Közhasznú Egyesület a következő LEADER kritériumokat határozta meg célterületenként

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása

7/2007. /V.7./ A HELYI KÖZMŰVELŐDÉSI FELADATOK ELLÁTÁSRÓL

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

2010. Közösségi felzárkóztatás a mélyszegénységben élők integrációjáért

Projektnyitó IKSZT találkozó

Támogatási lehetőségek a turizmusban

Munkahelyi bölcsődék létrehozásának támogatása GINOP

Pályázati figyelő szeptember

Ref # 1 A program neve: Kapacitásépítő támogatási program. Munkatársak Célcsoport száma 3 fő / ország Civil szervezetek és önkormányzat ok

Vidéki örökség megőrzése. 138/2008. (X.18.) FVM rendelete

Szerkesztőség: Budapest I. ker. Corvin tér 12., Tel: , Vissza

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

KEOP-1.1.1/C/13. Települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszerek eszközparkjának fejlesztése, informatikai korszerűsítése

ÁROP-1.A Szervezetfejlesztés konvergencia régiókban levő önkormányzatok számára

KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉGET FOLYTATÓ EGYHÁZI- ÉS CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA

AKTUÁLIS GINOP PÁLYÁZATI KIÍRÁSOK (TURISZTIKA, VENDÉGLÁTÁS TERÜLETÉN FELHASZNÁLHATÓ)

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a

az Önkormányzat művelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

Támogatható Kedvezményezett tevékenységek köre Már elbírált pályázatok

Aktuális pályázati konstrukciók az oktatásfejlesztés szolgáltatában

Berente Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2011.(III.24.) önkormányzati rendelete a közművelődésről

Célterület megnevezése Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Térségi sajátosságokhoz igazodó képzés Innovatív ifjúsági programok

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

13. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének február 23-i rendes ülésére

A Levéltári Szakmai Kollégium pályázati felhívása 907. A Táncmûvészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása 913

Felhívások Sárköz-Dunavölgye-Siómente Egyesület


Pályázati figyelő október

2010. Nevelési intézmények fejlesztése

A program áttekintése A pályázás feltételei EURÓPA A POLGÁROKÉRT

TARTALOMJEGYZÉK. A Fotómûvészeti Szakmai Kollégium pályázati felhívása (André Kertész) 1099

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv

Uniós források a települési ifjúsági munka szolgálatában

EFOP EGYHÁZI ÉS CIVIL SZERVEZETEK SZOCIÁLIS KÖZFELADAT- ELLÁTÁSÁNAK TÁMOGATÁSA

EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 29/2007. (XI.29.) rendelete

Átírás:

Jelmagyarázat Műemlék-felújításhoz pályázatok A) Magyar pályázatok kapcsolódó 1 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Műemlék épületek és építmények állagmegóvása, részleges, vagy teljes helyreállítása, felújítása, valamint műemlékek elválaszthatatlan részét képező képzőművészeti alkotások restaurálása Pályázni a 2012. április 1. és 2013. december 31. között megvalósuló munkákra lehet. i jogcímek: - építőipari és restaurálási költségek, - műszaki ellenőr díjazása, - tervezői művezetés, - régészeti érintettség esetén a kapcsolódó régészeti feltárás költségei. Pályázhatnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hivatalos műemléki nyilvántartásában szereplő ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével. 200.000.000 Ft Maximum 13 millió Ft Maximum 50% 2012. április 13. www.nka.hu

2 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Veszélyeztetett helyzetű műemlék épületek veszélyelhárítása, állagmegóvása, részleges helyreállítása Pályázni a 2012. április 1. 2013. december 31. között megvalósuló munkákra lehet. i jogcímek: - építőipari kivitelezési költségek, - műszaki ellenőr díjazása, - tervezői művezetés, - régészeti érintettség esetén a kapcsolódó régészeti feltárás költségei. Pályázhatnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hivatalos műemléki nyilvántartásában szereplő, veszélyeztetett ingatlanok tulajdonosai, vagyonkezelői, a központi költségvetési szervek kivételével. 50 millió Ft. Maximum 7 millió Ft. Maximum 90% 2012. április 13. www.nka.hu

3 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Régészeti lelőhelyek tudományos célú feltárása és állagmegóvása. Pályázni a 2012. április 1. és 2013. december 31. között megvalósuló munkákra lehet. kérhető (jogcímek): a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal hivatalos nyilvántartásában szereplő régészeti lelőhelyek feltárására, régészeti bemutatóhelyek állagmegóvására, helyreállítására, kialakítására. Pályázhatnak a hatályos jogszabályok alapján régészeti feltárásra jogosult intézmények. 30.000.000 Ft Feltárásra igényelhető támogatás maximális 4 millió Ft, régészeti bemutatóhely esetén helyreállításra, állagmegóvásra és kialakításra további maximum 4 millió Ft. Maximum 70% 2012. április 13. www.nka.hu

4 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Hazai és nemzetközi építészeti, műemlékvédelmi és régészeti konferenciák, rendezvények, kiállítások, mesterkurzusok és szakmai továbbképzések megrendezése, valamint a kapcsolódó kiadványok megjelentetése. Pályázni a 1. és 2013. február 28. között megvalósuló programokra, és kapcsolódó kiadványokra lehet. kérhető (jogcímek) kivéve a filmszakmai tárgyú rendezvények: előadói, fordítói tiszteletdíj, szinkrontolmácsolás, bérleti díj (terem, eszköz), szakmai anyagköltség, installáció, utazási költség, szállásköltség, szállítási költség, biztosítás. Publikáció (plakát, meghívó, katalógus, eseményhez kapcsolódó kiadvány) megjelentetése esetén támogatás kérhető (jogcímek): Hagyományos megjelentetés esetén: szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), szerzői jogdíj, fordítói, lektorálási honorárium, szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium, nyomdai előkészítési munkák az alábbi jogcímekre: o szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), o kiadványszerkesztés (szedés, tördelés), o képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), o korrektúra, nyomdaköltség (levilágítás, papírköltség, montírozás, nyomás, hajtogatás, körbevágás, kötés, csomagolás). CD-n, vagy DVD-n történő megjelentetés esetén: szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), szerzői jogdíj, fordítói, lektorálási honorárium, szerkesztői (főszerkesztő, olvasószerkesztő, tervezőszerkesztő, képszerkesztő) honorárium, előkészítési munkák az alábbi jogcímekre: o szöveg- és képbevitel (írás, szkennelés), o képfeldolgozás (szerkesztés, optimalizálás), o korrektúra, gyártási és csomagolási költség (levilágítás, montírozás, adathordozó anyagköltség, borító előállítási és csomagolási költség, nyomdai munka, papírköltség, hajtogatás, körbevágás, csomagolás). ot a rendező szerv, szakmai szervezet nyújthat be. 40.000.000 Ft Nincs meghatározva. Maximum 85% 2012. április 13. www.nka.hu

5 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Hazai és nemzetközi építészeti, műemlékvédelmi és régészeti konferenciákon, rendezvényeken, kiállításokon, mesterkurzusokon és szakmai továbbképzéseken való részvétel. A pályázati cél megvalósításának időtartama: 1. 2013. február 28. kérhető (jogcímek): részvételi díj, utazási költség, szállásköltség. ot szakmai szervezetek, szakmai szervezetek által delegált személyek, magánszemélyek nyújthatnak be, utóbbi esetben egy szakmai szervezet írásos ajánlásával. A kollégium kizárólag előadással, prezentációval, poszterrel, vagy erre vonatkozó felkéréssel rendelkező, illetve nemzetközi szakmai szervezet vezetői tanácskozásán részt vevő, tisztségviselő pályázókat támogat! 10 millió Ft. Nincs meghatározva. Maximum 85% 2012. április 13. www.nka.hu

6 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Alkotói támogatás Kézirat megírása: a magyar építőművészet, örökségvédelem jelenének és közelmúltjának kutatása, neves magyar építészek, műemlékvédelemmel foglalkozó szakemberek, régészek életrajzának megírása, új összefüggéseket felszínre hozó építészetelméleti, kulturális örökségvédelmi írások létrehozása, építészettel, örökségvédelemmel foglalkozó kritikai tanulmányok megírása, építészeti környezetkultúra és kulturális örökségvédelem alap- és középfokú oktatáshoz magas színvonalú segédanyag elkészítése (kiemelt szempont!), az építészeti, műemlékvédelmi, régészeti ismeretek felsőfokú oktatásának színvonalemelését szolgáló, hiánypótló szakirodalom elkészítése, a magyar építőművészet és örökségvédelem meghatározó értékeinek bemutatása, a kortárs építészet, a műemlékvédelem és régészet új, jelentős eredményeit, módszereit bemutató tanulmányok megírása. Pályázni a 1. és 2013. február 28. között megvalósuló alkotásokra lehet. Alkotói támogatásra csak magánszemély pályázhat. Közös kutatási projekten dolgozók szintén egyénileg nyújthatják be pályázatukat, és az értékelés is külön-külön történik. 5.000.000 Ft Havi 60.000 Ft, legfeljebb 8 hónap időtartamra. A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem ír elő. 2012. április 13. www.nka.hu

7 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlét támogatása. Pályázni a 2012. január 1. és 2012. december 31. között megvalósuló nemzetközi szakmai szervezetekben való jelenlét biztosítására lehet. kérhető (jogcím): nemzetközi tagdíj ot nemzetközi építőművészeti és örökségvédelmi szervezetek magyar tagozatai nyújthatnak be. 8.000.000 Ft A befizetendő tagdíj A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem ír elő. 2012. április 13. www.nka.hu

8 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma ot jogi személyek, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok nyújthatnak be. Az építészet, műemlékvédelem és régészet közéleti szerepe növelésének, széles körű megismertetésének támogatása, kortárs magyar építészeti, műemlékvédelmi, régészeti alkotásoknak és alkotóiknak médiában történő bemutatásával. Pályázni a 1. és 2013. február 28. között megvalósuló alkotások, és alkotóiknak médiában történő bemutatásra lehet napi- és hetilapok, rádió- és tv-adások azon kulturális produktumainak támogatására, melyek rendszeres rovatok, műsorok ében a kortárs építészetnek, a műemlékvédelemnek, a régészetnek, mint kultúránk meghatározó részének közüggyé tételét segítik. kérhető (jogcímek): Hagyományos megjelentetés esetén: szerzői honorárium (írói, illusztrátori, fotó), szerzői jogdíj, fordítói, lektorálási honorárium, szerkesztői honorárium. Rádió- és tv-adások megvalósítása esetén: honorárium (szerző, forgatókönyvíró, rendező, építészeti-, műemlékvédelmi-, régészeti szakértő), utazási költség, szállásköltség. 16.000.000 Ft Nincs meghatározva. A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem ír elő. 2012. április 13. www.nka.hu

9 ot i Nemzeti Kulturális Alap Építőművészet és Örökségvédelem Kollégiuma Kétfordulós pályázat most épülő, vagy felújítás alatt lévő közösségi (művelődési, oktatási, önkormányzati, egyházi stb.) épületekre és/vagy annak tereibe készülő iparművészeti alkotások létrehozásának támogatására Pályázni a 2012. április 1. és 2013. június 30. között épülő, vagy felújítás alatt lévő épületekre lehet. ot olyan tulajdonosok, vagy tulajdonosi jogkörrel felhatalmazott üzemeltetők nyújthatnak be, akik szeretnék, hogy épületeikbe iparművészeti alkotás kerüljön, és vállalják, hogy a szakszerű megvalósítás érdekében együttműködési megállapodást kötnek építészekkel, építészeti irodákkal (lásd: pályázathoz szükséges dokumentációk melléklete). Pályázhatnak közösségi épületek tulajdonosai vagy tulajdonosi jogokkal felruházott üzemeltetők az általuk felkért építésszel, vagy építész irodával együtt. 1.000.000 Ft Maximum 500.000 Ft. A pályázó részére kötelező saját forrás biztosítását és igazolását a kollégium nem ír elő. 2012. április 13. www.nka.hu

10 ot Pályázható termékek Build-Communication Kft. Műemlékek felújítása Olyan, Magyarországon működő alapítványok, szervezetek, önkormányzatok nyújthatnak be pályázatot, amelyek tulajdonában, felügyeletében vagy kezelésében olyan műemléképületek vannak (ezt a pályázathoz mellékelt hivatalos irattal bizonyítani is tudják), amely(ek)en a 2012. évben felújítási munkálatokat terveznek 1 500 000 Ft+ÁFA értékű Creaton kerámia tetőcserép 750 000 Ft+ÁFA értékű Tondach kerámia tetőcserép 500 000 Ft+ÁFA értékű Baumit homlokzati hőszigetelő rendszer és színes vakolat 500 000 Ft+ÁFA értékű Murexin hideg- és melegburkolati ragasztók 300 000 Ft+ÁFA értékű Leier beton térkő 250 000 Ft+ÁFA értékű Bachl hőszigetelő anyag 200 000 Ft+ÁFA értékben kerttervezés 1 műemléki pályázó számára(előzetes konzultáció szükséges az S-TÉR Kft. képviselőjével) 150 000 Ft+ÁFA értékű Dörken vízelvezető termék és tetőfólia A postai feladás dátuma nem lehet későbbi, mint 2012. május 9. A pályázati anyagok 2012. május 11-én 15 óráig a Build-Communication Kft. székhelyén (2040 Budaörs, Kolozsvári u. 8/a.) személyesen leadhatók. www.varepitopalyazat.hu

11 ot i Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Múzeumok Mindenkinek Program - Múzeumok oktatási-képzési szerepének erősítése A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL tv. 39. (2) bekezdése szerinti működési engedéllyel rendelkező muzeális intézmények pályázhatnak az alábbi kiegészítésekkel: Önálló gazdálkodási jogkörrel nem rendelkező intézmények vonatkozásában muzeális intézmény tagintézményében (filia) megvalósuló fejlesztés esetében a központi muzeális intézmény, egyéb esetben a B1 pontban meghatározott fenntartóik pályázhatnak. a) Múzeumok és iskolák partnersége A múzeumi gyűjteményeken alapuló, az iskolai igényekhez, tantervekhez szorosan illeszkedő, a gyermek- és ifjúsági célcsoportokra irányuló múzeumpedagógiai programsorozatok tervezése és megvalósítása a múzeumi gyűjtemények jellegéhez igazodva. b) Iskolabarát élményprogramok, múzeumok az informális tanulásért Az élethosszig tartó tanulás jegyében, az éves kiállítási tervhez és a helyi kulturális értékekhez kapcsolódó programcsomagok, korosztályokra lebontott, és a csoportok speciális igényeire alapozott foglalkozássorozatok kidolgozása és megvalósítása a múzeumi gyűjtemények jellegéhez igazodva. 550 millió Ft 5-20 millió Ft A kedvezményezett a muzeális intézményi szolgáltatások fejlesztését elősegítő tekintetében az EK-Szerződés 86. cikke (2) bekezdésének az általános gazdasági érdekű szolgáltatások működtetésével megbízott vállalkozásoknak1 közszolgáltatással járó ellentételezés formájában2 megítélt állami támogatásokra történő alkalmazásáról szóló 2005/842/EK bizottsági határozat (HL L 312/67., 2005. 11.29.) alapján közszolgáltatással járó ellentételezés formájában megítélt állami támogatásban részesül. (További részletekről ld. pályázati kiírás) 2012. április 30. www.nfu.hu/content/8880

12 ot i Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Tudásdepó-Expressz - Országos könyvtári szolgáltatások bővítése, fejlesztése az oktatás és képzés támogatásának érdekében TÁMOP- 3.2.4.B-11/1 A nemzeti könyvtár és az Országos Dokumentum-ellátási Rendszerről szóló 73/2003. (V. 28.) Korm. rendeletben meghatározott, az Országos Dokumentumellátási Rendszerben (továbbiakban: ODR) szolgáltató könyvtárak I. komponens: Országos elektronikus könyvtári szolgáltatások bővítése és fejlesztése II. komponens: Országos olvasáskultúra fejlesztő programok és programsorozatok megvalósítása az iskoláskorúak, valamint a leszakadó térségek felnőtt lakossága körében 588.000.000 forint I. komponensre 250.000.000 Ft II. komponensre 338.000.000 Ft I. komponens (OEDR) esetén: minimum 20.000.000 Ft, maximum 250.000.000 Ft; II. komponens esetén: minimum 20.000.000 Ft, maximum 57.460.000 Ft. Magyarország hat konvergencia régiójában (Észak-magyarországi Régió, Északalföldi Régió, Dél-alföldi Régió, Közép-dunántúli Régió, Nyugatdunántúli Régió, Dél-dunántúli Régió) megvalósuló projektek esetén: 46.750.000 Ft. Közép-Magyarországi Régióban: 57.460.000 Ft. 100% 2012. április 23. http://ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2642

13 ot Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Tudásdepó-Expressz - A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében TÁMOP-3.2.4.A-11/1 1997. évi CXL. törvény szerinti nyilvános könyvtárak, valamint könyvtári tevékenységet folytató szervezetek önállóan vagy konzorciumban I. komponens, korábbi TÁMOP 3.2.41 kiírásokon nem nyertes könyvtárak által pályázható : szükségletfelmérés, célcsoport felmérés és elemzés az egyes területi (pl. megyei, kistérségi) és szakterületi szinteken az egységes országos lelőhely-nyilvántartás elveihez igazodó könyvtári elektronikus katalógusok, ill. az oktatást támogató adatbázisok kialakítása, fejlesztése; interaktív, legalább kétnyelvű könyvtári portál kialakítása a tanulási szükségleteknek és a különböző felhasználói csoportok igényeinek megfelelően; az olvasáskultúra fejlesztését, a könyvtári szolgáltatások népszerűsítését, új társadalmi csoportok bevonását célzó helyi programok, kampányok kialakítása, lebonyolítása. A helyi programnak/kampánynak kötelezően része a résztvevők bevonása (interaktivitás); a jelen pályázati konstrukcióban megvalósuló fejlesztésekkel kapcsolatos szaktudás fejlesztése, legalább egy fő könyvtári munkatárs részvételének biztosítása útján harmadik féltől igénybe vett könyvtárszakmai akkreditált továbbképzéseken (minimum 60 óra/fő, azaz választható két 30 órás tanfolyam is), vagy az Országos Képzési Jegyzéken szereplő könyvtárszakmai képzéseken (a választható képzéseket a 11. sz. melléklet tartalmazza. Olyan témájú akkreditált könyvtárszakmai képzéseknél, amely témában a könyvtárakon kívül más vállalkozások is szerveznek képzést, az utóbbiak által szervezett képzéseken való részvétel is támogatható. Ezen tanfolyamoknál a konkrét téma került meghatározásra a 11. sz. mellékletben); távoli elérésű, 24 órán keresztül elérhető könyvtári online szolgáltatások megvalósítása; a kulturális és közhasznú tartalmak, illetve helytörténeti és helyismereti információk hozzáférhetővé tétele a könyvtári honlapon; a szolgáltatások igénybevételét, hatékonyságát mérő minőségfejlesztési és minőségbiztosítási módszerek kidolgozása, illetve az alkalmazásukhoz szükséges intézményi szervezeti feltételek megteremtése; a könyvtárhasználatra irányuló kizárólag a könyvtárakban megvalósuló digitális és információkeresési készségeket fejlesztő helyszíni és online programok; e- tájékoztatás; könyvtári munkatársak számára a pályázati konstrukcióban megvalósuló fejlesztésekkel kapcsolatos, harmadik féltől igénybe vett idegen nyelvi tanfolyamokon való részvétel biztosítása (min 120 óra/fő/képzés); könyvtári munkatársak számára a nemzetközi információ-források szolgáltatása érdekében harmadik féltől igénybe vett könyvtári szaknyelvi képzéseken való részvétel (min. 60 óra/fő/képzés); kulturális tartalmak és a dokumentumok tartós megőrzéséhez szükséges és/vagy a mobil eszközökkel elérhető szolgáltatások kialakításhoz szükséges fejlesztések; digitális jogok kezelési rendszerének kialakítása (DRM: Digital Rights Management);

projekt menedzsment, illetve adminisztratív, kötelező tájékoztatás; projekt megvalósításához szükséges eszközök beszerzése (az elszámolható költségek max. 10%-áig; a 12. sz. mellékletben felsoroltak szerint) II. komponens szövegértés-fejlesztésre irányuló képzések lebonyolítása közoktatásban részt vevő célcsoport számára az útmutató C 1.3 pontjában meghatározottak szerint. kulturális tartalmak és a dokumentumok tartós megőrzéséhez szükséges és/vagy a mobil eszközökkel elérhető szolgáltatások kialakításához szükséges fejlesztések; digitális jogok kezelési rendszerének kialakítása (DRM: Digital Rights Management); projekt menedzsment, illetve adminisztratív, kötelező tájékoztatás; az egyes területi (pl. megyei, kistérségi) és szakterületi szinteken az egységes országos lelőhelynyilvántartás elveihez1 igazodó könyvtári elektronikus katalógusok fejlesztése; szövegértés-fejlesztő klubfoglalkozások érettségivel nem rendelkező felnőttkorúak számára; projekt megvalósításához szükséges eszközök beszerzése i 1.312.000.000 forint. Minimum 10 millió Ft, Maximum 50 millió Ft 100% 2012. február 17-től 2012. április 30-ig http://ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2642 14

15 ot Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Kiemelt turisztikai termék és attrakciók fejlesztése DAOP-2.1.1/G-11 I. Költségvetési szervek és intézményeik KSH 3 közül: KSH 31, KSH 32 II. Non-profit szervezetek és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek közül kizárólag a következők: KSH 52, KSH 56, KSH 55, KSH 57 III. Közszféra többségi irányítása alatt álló gazdasági társaságok: Gazdálkodási formától függetlenül minden olyan gazdasági társaság, amelyben a tőke vagy a szavazati jogok több mint 75%-ával rendelkezik közvetlenül, egyénileg vagy közösen, egy vagy több önkormányzat, költségvetési szerv vagy intézménye, illetve önkormányzati vagy állami tulajdonú gazdasági társaság, vagy az állam, és ez a többségi irányítás a fenntartási időszakban nem változik. valamint önkormányzati társulások (KSH 364); (KSH 366); (KSH 321). i Nemzetközi vagy országos jelentőségű kulturális és örökség helyszínek, kulturális világörökségi helyszínek turisztikai fejlesztése Vallási turizmus fejlesztése, kulturális örökség vallási célú hasznosítása olyan piacképes turisztikai termék létrehozásával, amely vallási indíttatású, vagy egyházi intézmények szolgáltatásának igénybevételével valósul meg. Egészségturizmus feltételrendszerének, versenyképességének javításához kapcsolódó az Országos egészségturisztikai stratégiában meghatározott nemzetközi vonzerővel bíró kiemelt helyszíneken. Nemzetközi vagy országos vonzerővel rendelkező, hagyományosan megrendezésre kerülő kulturális, művészeti, gasztronómiai rendezvények, fesztiválok infrastrukturális fejlesztése, lebonyolítása - Aktív- és ökoturizmus: nemzetközi vagy országos jelentőségű természeti és környezeti értékek, vonzerők, természeti világörökségi helyszínek, kiemelt ökoturisztikai, valamint aktív turisztikai desztinációk fejlesztése 4 573 millió Ft 500 millió 1 milliárd Ft Központi költségvetési szerv projektgazdák esetén az igényelhető támogatás az elszámolható költség maximum 100 %-a. Egyéb esetekben: 50-100% a pályázati kiírásban részletezett módon. Kétszakaszos bírálat esetén 2012. február 29. Egyszakaszos bírálat esetén 2012. november 30. http://www.nfu.hu/kiemelt_es_nagyprojektek

16 ot Nka Foundation Design & Build for Ghana Rezidensi pályázat Ghánába 2012 februárja és 2014 februárja között egy hónapos periódusokra jelentkezhetnek diákok és végzett építészek, mérnökök és más érdeklődők Népi építészet, a design, az afrikai kultúra és a fenntartható fejlődés iránt érdeklődőknek; az afrikai népi építészet megismerése A pályázatokat folyamatosan várják. www.nkafoundation.org/designbuildandliveinproject.html

17 ot Arhitekton magazin Építészeti ötletpályázat Építészek és hallgatók ra egy 3,6-szor 12 méteres alapterületű, legfeljebb 4,2 méter magas építészeti pavilon terveit várják 2012. április 6. www.arhitekton.net

18 ot kiíró szervezet Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Múzeumok és levéltárak iskolabarát fejlesztése és oktatási-képzési szerepének infrastrukturális erősítése / TIOP-1.2.2-11/1 Központi költségvetési szerv; Helyi önkormányzat; Helyi önkormányzati költségvetési szerv; Köztestületi költségvetési szerv; Területfejlesztési Önkormányzati Társulás; Országos kisebbségi önkormányzat; Országos kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv; Helyi kisebbségi önkormányzat; Helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerv; Költségvetési rend szerint gazdálkodó, központi költségvetési körbe tartozó szerv; Költségvetési rend szerint gazdálkodó, önkormányzati költségvetési körbe tartozó szerv; Egyéb egyesület; Szakszervezet;Egyéb munkavállalói érdekképviselet; Kamara; Egyéb köztestület; Egyház; Önálló egyházi intézmény; Egyház önálló szervezete; Egyéb egyházi szervezet; Egyéb alapítvány; Nonprofit korlátolt felelősségű társaság; Nonprofit részvénytársaság; Egyesülés; Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezet; Egyéb jogi személyiség nélküli nonprofit szervezet; Gesztorönkormányzat, társulás A) komponens: Oktató múzeum és levéltár A múzeum- és levéltárpedagógiai szolgáltatások oktatási infrastruktúrájának fejlesztése érdekében az alkotókészséget és kreativitást fejlesztő múzeumi és levéltári közösségi terek, oktatótermek, gyermekfoglalkoztatók kialakítása, fejlesztése, ill. minden korosztály részére alkalmassá tétele támogatható a múzeumi és levéltári épület fejlesztésbe bevonandó terének átalakítása, meglévő helyiség korszerűsítése, belsőépítészeti kialakítások, indokolt esetben épületbővítés, berendezések, eszközök beszerzése révén. B) komponens: Látványtár (B1 komponens) és tanulmányi raktár (B2 komponens) Látványtárak (B1 komponens) és tanulmányi raktárak (B2 komponens) kialakítása, illetőleg meglévő gyűjteményi raktárak nyilvánosan látogathatóvá tétele (tanulmányi raktárrá, látványtárrá fejlesztése) céljából támogatható múzeumi épület belső terének vagy a múzeum részét képező egyéb tér átalakítása, funkcióváltása, korszerűsítése, belsőépítészeti ki- vagy átalakítása, indokolt esetben épületbővítés. továbbá a látványtár illetve tanulmányi raktár működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges eszközbeszerzés: berendezések, tároló rendszerek beszerzése, továbbá műtárgy- és őrzésvédelmi berendezések beszerzése, kialakítása, felújítása, korszerűsítése. A látványtár vagy tanulmányi raktár eltérő állományvédelmi igényű tárgytípusok egyidejű bemutatása érdekében több helyiségből álló együttesként is megvalósítható, amennyiben azok egymáshoz kapcsolódnak és az átjárás biztosítható. támogathatóak C) komponens: Virtuális pontok az oktató múzeumhoz és levéltárhoz A múzeumokban és levéltárakban őrzött tudásbázis nagyobb oktatási hasznosulása érdekében - elősegítve a digitalizált kulturális örökségi értékekhez való hozzáférést is - korszerű IKT infrastruktúrával felszerelt, internetcsatlakozással rendelkező informatikai pont(ok) vagy korszerűen berendezett önálló részlegek kialakítása céljából támogatható IKT eszközök: szerver, képernyő, nyomtató, szoftver, számítógép, projektor, interaktív térkép, érintőképernyős konzol, LCD-panelek, valamint indokolt esetben az informatikai pont(ok)hoz vagy részlegekhez szorosan kapcsolódó egyéb IKT-eszközök (az indoklást kérjük a költségvetés szöveges indoklásában részletesen kifejteni), illetőleg az IKT-eszközök használatához szükséges segítő berendezések, bútorok beszerzése. i i 865 116 560 Ft A) KOMPONENS: 5 000 000 Ft-30 000 000 Ft - B1) KOMPONENS: 20 000 000 Ft-70 000 000 Ft - B2) KOMPONENS: 30 000 000 Ft-100 000 000 Ft - C) KOMPONENS: 5 000 000 Ft-20 000 000 Ft - A) és C) komponens együttes megpályázása esetén: 10 000 000 Ft -50 000 000 Ft 100% 2012. január 3-tól 30-ig http://www.ujszechenyiterv.gov.hu

19 ot kiíró szervezet ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. a könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítésére TÁMOP-3.2.4.A-11/1 - Központi költségvetési irányító és költségvetési szervek - Nonprofit szervezetek: egyház, egyházi intézmények - Nonprofit gazdasági társaságok: nonprofit korlátolt felelősségű társaság (KSH 572) és nonprofit részvénytársaság (KSH 573) - Egyéb, jogi személyiségű nonprofit szervezetek: egyesülés (KSH 591) és egyéb, jogi személyiségű non-profit szervezet (KSH 599) I. komponens, korábbi TÁMOP 3.2.41 kiírásokon nem nyertes könyvtárak által pályázható : szükségletfelmérés, célcsoport felmérés és elemzés az egyes területi (pl. megyei, kistérségi) és szakterületi szinteken az egységes országos lelőhely-nyilvántartás elveihez2 igazodó könyvtári elektronikus katalógusok, ill. az oktatást támogató adatbázisok kialakítása, fejlesztése; interaktív, legalább kétnyelvű könyvtári portál kialakítása a tanulási szükségleteknek és a különböző felhasználói csoportok igényeinek megfelelően; az olvasáskultúra fejlesztését, a könyvtári szolgáltatások népszerűsítését, új társadalmi csoportok bevonását célzó helyi programok, kampányok kialakítása, lebonyolítása. A helyi programnak/kampánynak kötelezően része a résztvevők bevonása (interaktivitás); További részletezés ld. pályázati felhívás II. komponens TÁMOP-3.2.4/08/1, TÁMOP-3.2.4/08/1/KMR, TÁMOP- 3.2.4/08/2, TÁMOP-3.2.4/09/1, TÁMOP-3.2.4/09/1/KMR kiírásokon nyertes könyvtárak által pályázható : szövegértés-fejlesztésre irányuló képzések lebonyolítása közoktatásban részt vevő célcsoport számára az útmutató C 1.3 pontjában meghatározottak szerint. kulturális tartalmak és a dokumentumok tartós megőrzéséhez szükséges és/vagy a mobil eszközökkel elérhető szolgáltatások kialakításához szükséges fejlesztések; digitális jogok kezelési rendszerének kialakítása (DRM: Digital Rights Management); projekt menedzsment, illetve adminisztratív, kötelező tájékoztatás; További részletezés ld. pályázati felhívás i 1,3 milliárd forint 100% Minimum 10 millió Ft- maximum 50 millió Ft 2012. április 30. ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2642

20 ot (célok) Lőkösházi Vásárhely-Bréda Kastély Fényképezőgéppel Andrea Palladio nyomában - fotópályázat 18 éven felüli alkotók A pályázat célja, hogy összegyűjtsék az Palladio tervezte olaszországi épületek, valamint a világban található palladieszk épületek fotóit. Díjazásban az első három helyezett részesül, melyből az 1. helyezett nyereménye 1 db. 2 személyes külföldi városlátogatás Andrea Palladio nyomában 31. www.bredakastely.hu/portal/events/fenykepezogeppelandreapalladionyomaban

21 ot Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Környezetvédelmi célú informatikai fejlesztések a közigazgatásban (E-környezetvédelem) KEOP 6.3.0/09-11 - Központi költségvetési irányító és költségvetési szervek (31)1 - Köztestületi költségvetési szerv (34) Infokommunikációs rendszerfejlesztés, ezen belül szoftverbeszerzés, szoftverfejlesztés, szaktanácsadás, eszközbeszerzés, építés (kizárólag azokban a projekt-előkészítésre jóváhagyott projektek esetében, ahol az építési i tevékenység a projekt megvalósítási szakaszra feltüntetésre került) 5,422 milliárd forint Ebből 2011-13 időszakra rendelkezésre álló forrás: 4,25 milliárd forint. Ld. pályázati kiírásban részletezett módon I. EIONET-fejlesztés 50.000.000 300.000.000 II. II. OKIR-fejlesztés 90.000.000 1.500.000.000 2011. március 1-től folyamatosan lehetséges, a kiírás felfüggesztéséig. http://ujszechenyiterv.gov.hu/doc/2637

22 ot Magyar Építész Kamara és a Magyar Kőszövetség Természetes kő az építészetben Az építésztervezők, építészirodák és szakági tervezőik az elmúlt két évben átadott, magas színvonalon megvalósított köz- vagy lakóépülettel, rehabilitált (köz)terekkel, (köz)parkokkal, utcákkal. A díjjal olyan maradandó értékeket képviselő építészeti, városképi munkákat ismernek el, ahol a természetes követ innovatív módon, magas műszaki színvonallal alkalmazták. 2012. április 2. www.mek.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=3437&itemid=1

23 B) Nemzetközi pályázatok ot Bethlen Gábor Alap Határtalanul - erdélyi pályázat 9. és a 2013. február 28. közötti időszakra erdélyi oktatási és kulturális programok támogatása Regionális és helyi jelentőségű közművelődési intézmények működési és programtámogatása Óvodák, bölcsődék működésének, eszközfejlesztésének támogatása (egyházak, egyesületek, alapítványok pályázhatnak) Nemzetközi, országos, regionális és megyei rangú, magyar diákok számára szervezett tantárgy-, tehetséggondozó-, szakképzési- és sportversenyek/táborok támogatása A romániai magyar nyelvű felsőoktatás ében zajló szakmai- és terepgyakorlatok, tanulmányutak és tanárdiák közös szakmai-tudományos támogatása. Felnőtt- és szakképzési programok támogatása Romániai székhelyű társadalmi szervezetek, alapítványok, jogi személyiséggel rendelkező önkormányzatok, valamint az általuk alapított, illetve fenntartott jogi személyiségű intézmények, egyházak, valamint egyház által fenntartott hitéleti, oktatási, gyermekjóléti, kulturális és szociális intézmények i 84 millió forint Legalább 100 ezer, de legfeljebb 600 ezer forint Saját forrás meglétének bemutatása nem szükséges. 2012. április 10. www.bgazrt.ro

24 ot i prioritás i Nemzetközi Visegrád Alap Stratégiai támogatások A Visegrád csoport belső kohézióját erősítő széles köre (pl. tapasztalatcsere, tudástranszfer, a térséget egyformán érintő gazdasági témák terén együttműködés, hálózatépítés, partnerség kiépítése, közös elemző munka a V4 országokat érintő társadalmi-gazdasági folyamatok terén) és kifelé (pl. közös prioritások megfogalmazása, illetve a V4 térséget érintő hatásokra és kihívásokra adott reflektálás példaként energia biztonság, a nyugat balkáni térség integrálása, keleti partnerség, gazdasági versenyképesség az európai és globális kontextusban, migráció kérdése, stb.). A visegrádi együttműködés, mint pozitív modell az EU, a NATO és a V4-et övező régiók felé. 400 ezer euró kb. 30.000 EUR 70% 30. http://visegradfund.org/grants/#hu

25 ot Projekt időtartama i Nemzetközi Visegrád Alap Standard pályázatok (Standard Grant) 1. Kulturális együttműködés (pl. fesztiválok, kiadványok) 2. Tudományos konferenciák és kutatások (pl. konferenciák, kiadványok, kutatás) 3. Oktatás (pl. szemináriumok, nyári iskolák) 4. Diákcsere (pl.sport, művelődési és kulturális rendezvények gyermekek és fiatalok számára) 5. Határokon átnyúló együttműködés (két V4 ország határtérségében lezajló pályázatok, a határvonaltól max. 50km távolságban) 6. Turizmusra fordító támogatás (pl. turisztikai ismeretterjesztő anyagok, előadások, vásárok) Az Alap azokat a pályázatokat részesíti előnyben, melyekben a V4-es országok mindegyike részt vesz, nem támogat olyan pályázatokat, melyekben háromnál kevesebb országból vannak résztvevők, kivéve a határon átnyúló együttműködés területén megvalósuló pályázatot. 12 hónapra tervezhető költségvetés (a projekt lehet ennél hosszabb távú) 2.200.000 Euró Minimum 6.000 Euró, felső határ nincs megadva (kb.15-20.000 EUR) 70% 2012. szeptember 15. www.visegradfund.org

26 ot Európai Bizottság Európa a polgárokért: Tematikus hálózatok (Aktív polgárokat Európának alprogam) Helyi és regionális önkormányzatok, helyi hatóságokat képviselő szövetségek, nonprofit szervezetek vagy helyi hatóságokat képviselő jogi státusszal rendelkező testvérvárosi bizottságok i A települések között kölcsönös érdeklődést kiváltó témákban kialakuló hálózatok fontos eszközök lehetnek, mivel lehetővé teszik a tájékozott eszmecseréket és a bevált, jó gyakorlatok cseréjét. A program ezért támogatja a testvérvárosi kapcsolatok ében, legalább négy város részvételével megrendezett konferenciákat és műhelymunkákat. Európa a polgárokért program : 215 millió EUR 1. alprogram Aktív polgárokat Európának: legalább 45 %. 2. alprogram Aktív civil társadalmat Európában: körülbelül 31 %. 3. alprogram Együtt Európáért: körülbelül 10 %. 4. alprogram Aktív Európai Emlékezés: körülbelül 4 %. Min. 10 000 euró/projekt, maximum 150 000 euró/projekt. 2012. szeptember 1. http://www.tka.hu

27 ot i Európai Bizottság Európa a polgárokért: Testvérvárosi találkozók (Aktív polgárokat Európának alprogam) Települések vagy azok testvérvárosi bizottságai vagy a helyi hatóságokat képviselő egyéb nonprofit szervezetek. az európai integráció iránti elkötelezettség: az Európai Unió alapgondolatának, jövőjének és értékeinek megvitatása, az EU demokratikus életében való részvétel megtanulása, tapasztalatcsere az európai integráció konkrét, helyi vagy egyéni szinten tapasztalható előnyeiről, a szolidaritás és az összetartozás kifejezése a testvérvárosok között, stb.; a résztvevők között szövődő barátság: személyes kapcsolatok kialakulása a testvérvárosok lakói között, egymás mindennapi életének megismerése, a kulturális sokszínűség és az európai közös kulturális örökség megtapasztalása és megosztása egymással, stb; az aktív részvétel: a helyi közösség (egyesületek, iskolák, önkéntes szervezetek, stb.) bevonása a projekt megtervezésébe és végrehajtásába, a résztvevők aktív szerepvállalása (műhelyfoglalkozások, közös kulturális előadások, sportesemények), stb. Európa a polgárokért program : 215 millió EUR 1. alprogram Aktív polgárokat Európának: legalább 45 %. 2. alprogram Aktív civil társadalmat Európában: körülbelül 31 %. 3. alprogram Együtt Európáért: körülbelül 10 %. 4. alprogram Aktív Európai Emlékezés: körülbelül 4 %. Minimum 5000 EUR/projekt maximum 25.000 EUR/projekt 2012. szeptember 1. http://www.tka.hu

28 ot VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Svájci- magyar együttműködési program 1. bármilyen szintű közigazgatási intézmény (állami intézmények, régiók, kistérségek, megyék, városok és helyi önkormányzati szervezetek), ezek szervezetei és társulásai; 2. köz- vagy magán oktatási intézmények; 3. nem kormányzati és non-profit szervezetek, beleértve az egyházakat; 4. egyéb, a köz érdekében tevékenykedő testületek, szervezetek; 5. szakmai kamarák és szakszervezetek, ágazati egyesületek (pl. kereskedelmi kamarák, ágazati / iparági szövetségek, vállalkozói szövetségek, kis- és középvállalkozói szövetségek, szövetkezetek és nemzeti szinten elismert és reprezentatív szociális partnerek, vagyis munkavállalókat és munkaadókat tömörítő érdekképviseleti szervezetek). A pályázat a meghirdetéstől kezdve folyamatosan nyitva áll 2013. január 31- ig vagy a i Alapra elkülönített forrás kimerüléséig. A benyújtott pályázatok értékelésére a közvetítő Szervezet (VÁTI Non-profit Kft.) által meghatározott időpontokban kerül sor (előreláthatólag 5 alkalommal), általában 6 hónapos intervallumban. 1. klasszikus testvértelepülési kapcsolatok (town-twinnings) kialakítása svájci és magyar területi egységek és azok társulásai között minden szerveződési szinten (falvak, városok, kistérségek, megyék és régiók), illetve azok nevében eljáró egységek és azoknak alárendelt jogi személyiségek között; 2. partnerség svájci és magyar non-profit vagy a nyereségtermelést nem elsődleges célként megjelölő szervezetek és intézmények között. (A szervezetek az alaptevékenységük során keletkező veszteségeket bizonyos kiegészítő, nyereségtermelő kel kompenzálhatják, de alapító okiratuk szerint non-profit szervezeteknek kell lenniük); 3. szociális párbeszéd svájci és magyar országosan elismert és reprezentatív szociális partnerek (szakszervezetek és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek), szakmai kamarák és szervezetek, ágazati egyesületek (pl. kereskedelmi kamarák, ágazati/iparági szövetségek, vállalkozói szövetségek) között. i 2,8 millió CHF (598,3 millió Ft). Testvértelepülési, barátvárosi, vagy egyéb partneri kapcsolat kialakítása vagy megerősítése: 2.000.000.-Ft -20.000.000.-Ft között Partnerség: 2.000.000.-Ft és 20.000.000.-Ft között Szociális párbeszéd: 2.000.000.-Ft és 50.000.000.-Ft között 2013. január 31. http://www.vati.hu/index.php?page=main&menu=19686&langcode=hu

29 2012. évi várható pályázati kiírások: Kiíró szervezet Kiírás várható dátuma : Versenyképes turisztikai termék- és Nemzeti Fejlesztési nem ismert attrakciófejlesztés (DAOP, DDOP, Ügynökség ÉAOP, ÉMOP, KDOP, NYDOP) Komplex turisztikai termékcsomagok Nemzeti Fejlesztési nem ismert kialakítása (DDOP - kiemelt projekt) A régió történelmi és kulturális örökségének fenntartható hasznosítása, valamint a természeti értékeken alapuló aktív turisztikai programok fejlesztése (NYDOP, kiemelt projekt) Versenyképes turisztikai termék és attrakciók fejlesztés (DDOP, ÉAOP, ÉMOP, KDOP, NYDOP - kiemelt projektek) Kiemelt projektjavaslat Dunaújváros MJV Belvárosi akcióterületén megvalósuló városrehabilitációjára KDOP, Budai Várbazár (KMOP, kiemelt projekt) Szociális célú városrehabilitáció (ÉMOP, ÉAOP) Debrecen Belváros funkcióbővítő városrehabilitációja 2. ütem (ÉAOP, kiemelt projekt) Miskolc belváros rehabilitáció II. ütem (ÉMOP, kiemelt projekt) Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó, a vidéki örökség megőrzéséhez igénybe vehető támogatások Funkcióbővítő (ÉAOP) városrehabilitáció Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Nemzeti Fejlesztési Ügynökség nem ismert nem ismert nem ismert nem ismert 2012. május nem ismert 2012. július nem ismert 2012. július nem ismert 2012. augusztus 1-31. 2012. szeptember 2012. szeptember 1-30. nem ismert