Derkovits Gyula Általános Iskola

Hasonló dokumentumok
Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Bajza Utcai Általános Iskola

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

A L A P Í T Ó OKIRAT

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Tóth Aladár Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

II. RÁKÓCZI FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

J A V A S L A T a Vasvár Úti Általános Iskola Alapító Okiratának módosítására

/ egységes szerkezetben/

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

T E R V E Z E T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Erkel Ferenc Általános Iskola

A l a p í t ó o k i r a t

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

A l a p í t ó O k i r a t

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 30-án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület!

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Tisztelt Képviselő-testület!

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 132/2013. (VII.15.) HATÁROZATA

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Módosítása. Az alapító okirat 12.) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

40/2009. (V. 28.) Kt. határozat Gárdonyi Géza Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda Alapító Okiratának felülvizsgálata

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat


ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Társulási ülés december napirend ALAPÍTÓ OKIRAT

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: Napirend elfogadása. 1. Az Aprók Háza Óvodát érintő kérdések meghozatala. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ. Bauer Sándor utca 4. szám

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 85/2014. (V. 28.) számú. h a t á r o z a t a

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Vörösmarty Mihály Általános Iskola

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŐVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA RÁBATAMÁSI

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

A L A P Í T Ó O K I R A T

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Közszolgáltató, önállóan működő intézmények ALAPÍTÓ OKIRATA. Feladat ellátási helyei: TAKTAHARKÁNY, VÖRÖSMARTY U. 8. ÉS MAGTÁR U. 17.

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Alapító Okiratot módosító okirat 2

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium Székhelye: 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8. Bauer Sándor utca 4.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Átírás:

B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek) Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testülete, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése alapján, figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 90. (1) és (2) bekezdésére, és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 37. (5) bekezdésére, továbbá a Képviselőtestület 144-1/2011. (V. 26.) számú határozatára a Derkovits Gyula Általános Iskola 1961-ben alapított költségvetési szerv alapító okiratát a következők szerint határozza meg: 1. A költségvetési szerv neve: Derkovits Gyula Általános Iskola A költségvetési szerv rövidített neve: DERKO 2. A költségvetési szerv székhelye: 1068 Budapest, Városligeti fasor 4-6. 3. A költségvetési szerv telephelye: 1068 Budapest, Városligeti fasor 6. alsó tagozat, sportudvar 4. A költségvetési szerv alapító szerve: Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata A költségvetési szerv alapító szervének székhelye: 1067 Budapest, Eötvös utca 3. 5. A költségvetési szerv irányító szervének neve: Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata A költségvetési szerv irányító szervének székhelye: 1067 Budapest, Eötvös utca 3. 6. A költségvetési szerv fenntartója: Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata A fenntartó székhelye: 1067 Budapest, Eötvös utca 3. 7. A költségvetési szerv közfeladata: általános iskolai nevelés-oktatás (A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 26. szerint) 8. A költségvetési szerv törzskönyvi azonosító száma: 678959 9. A költségvetési szerv adószáma: 16928266-2-42 10. A költségvetési szerv KSH statisztikai számjele: 16928266-8520-322-01 11. A költségvetési szerv OM azonosító száma: 034897 12. A költségvetési szerv jogelődei: - 13. A költségvetési szerv alapításának éve: 1961. július 24. 1

14. A költségvetési szerv jogállása: jogi személy 15. A költségvetési szerv típusa: - gazdálkodási jogköre szerint: önállóan működő A költségvetési szerv, mint közoktatási intézmény típusa: általános iskola (A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 20. (1) b) szerint) 16. A költségvetési szerv évfolyamainak száma: 8 17. A költségvetési szerv tagozata: - 18. A költségvetési szerv tevékenységei, feladatai: Alaptevékenysége: A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. tv. 26. (4) alapján Az általános iskolában alapfokú nevelés-oktatás folyik. 26. (5) Az általános iskolában a tanuló az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészül középiskolai, illetve szakiskolai továbbtanulásra, valamint a társadalomba való beilleszkedésre. Az intézmény a fenntartó által jóváhagyott pedagógiai program szerint működik, melynek része: - a sajátos nevelési igényű - SNI b) - tanulók speciális fejlesztését szolgáló, a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve alapján készített program Az iskola sajátossága, hogy iskolaotthonos osztályokat is működtethet a szülői igény alapján. TEÁOR szám: 8520 Alapfokú oktatás (1-4. évfolyam) Szakágazati 852010 Alapfokú oktatás besorolás: Szakfeladat: 852000 Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása Szakfeladat: 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók felkészítésének támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatok Szakfeladat: 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam)* Szakfeladat: 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézséggel küzdő gyermekek, tanulók felkészítésének támogatása; szakmai és informatikai fejlesztési feladatok Szakfeladat: 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam)* TEÁOR szám: 5629 Egyéb vendéglátás 2

Szakfeladat: 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - iskolában szervezett kedvezményes étkeztetés Szakfeladat: 562917 Munkahelyi étkeztetés TEÁOR szám: 8559 Máshová nem sorolt egyéb oktatás Szakfeladat: 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés Szakfeladat: 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése* Szakfeladat: 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés Szakfeladat: 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése* Szakfeladat: 855100 Sport, szabadidős képzés Szakfeladat: 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Szakfeladat: 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása tanulók tankönyvellátásának támogatása (normatív); tanulók ingyenes tankönyvellátása *az intézményben ellátott sajátos nevelési igényű (SNI) gyermek, tanuló: az az integráltan oktatott tanuló, aki a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzd [SNI b)]. Vállalkozási tevékenységet az intézmény nem folytathat. 19. A költségvetési szerv működési köre: Az iskola feladat-ellátási kötelezettsége az irányító szerv által meghatározott körzetben, az Aradi u. 53-69.; Városligeti fasor 2-52.; Dózsa György út 84/a-96.; Lendvay u. 1-29.; Szinyei M. Pál u.1.; Lövölde tér 3-5. utcák által határolt területre vonatkozik. Másodlagosan Budapest Főváros VI. kerület Terézváros közigazgatási területén lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező tanköteles tanulók nevelésére és oktatására terjed ki. 20. A költségvetési szervbe felvehető maximális tanulólétszám: 312 fő 21. A költségvetési szerv munkarendje: nappali 22. A költségvetési szerv gazdálkodási jogköre: Önállóan működő költségvetési szerv. Együttműködési megállapodásban meghatározott, - és az intézmény számára engedélyezett - gazdálkodási feladatokat az irányító szerv kijelölése alapján - Budapest Főváros VI. Kerület Terézváros Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, - a Költségvetési és Intézménygazdálkodási Főosztálya látja el. 23. A költségvetési szerv feladatainak ellátásához biztosított vagyon: Ingatlan: A Budapest, VI. kerület, Városligeti fasor 4. sz. alatt fekvő 1366 helyrajzi számú felépítményes A Budapest, VI. kerület, Városligeti fasor 4. sz. alatt fekvő 1363 helyrajzi számú felépítményes A Budapest VI. kerület Városligeti fasor 6. sz. alatt fekvő 29.606 helyrajzi számú felépítményes 3

Az ingatlan az önkormányzati törzsvagyon része, korlátozottan forgalomképes. Ingóságok: Az intézményi vagyonleltár szerinti tárgyi eszközök (gépek, berendezések, felszerelések stb.). Az ingatlant és a mérlegben szereplő ingóvagyont az irányító szerv a költségvetési szerv részére használatba adja. 24. A költségvetési szerv vagyon feletti rendelkezésének joga: A vagyon feletti rendelkezés jogát a Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testületének a 25/2004. (V. 25.) vagyonrendelete szabályozza. A költségvetési szerv a használatba kapott vagyontárgyakat nem jogosult elidegeníteni, illetőleg biztosítékul felhasználni. A költségvetési szerv az irányító szerv által biztosított pénzeszköz, valamint egyéb bevételei alapján gondoskodik feladatainak ellátásáról. Fenntartási, működési költségeket az évente összeállított, az irányító szerv által jóváhagyott elemi költségvetésben kell előirányozni. 25. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A költségvetési szerv vezetője magasabb vezető beosztású közalkalmazott (megbízott vezető), akit nyilvános pályázat útján az irányító szerv - Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzat Képviselő-testülete bíz meg. A vezető felett az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. 26. A költségvetési szerv képviselete: A költségvetési szerv képviseletét a költségvetési szerv vezetője jogosult ellátni. E jogkörét esetenként, illetve meghatározott ügycsoportok vonatkozásában a költségvetési szerv közalkalmazottaira átruházhatja, a szervezeti és működési szabályzatában rögzítettek szerint. 27. A költségvetési szerv foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: - közalkalmazott, melyre a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó; - egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra (megbízási jogviszony) a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény az irányadó. 28. A költségvetési szerv intézményegységgel, tagintézménnyel nem rendelkezik. Budapest, 2011. május 26....... Hassay Zsófia polgármester...... dr. Mogyorósi Sándor jegyző 4

Záradék: Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának Képviselő-testülete a 144-1/2011. (IV. 26.) számú határozatával az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot adja ki 2011. május 26-ai hatállyal, és egyidejűleg a 118/2010. (IV. 29.) számú határozattal kiadott alapító okiratot hatályon kívül helyezi. Budapest, 2011. május 26....... dr. Mogyorósi Sándor jegyző 5