JAVASLAT a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Alapító Okirat és Társulási Megállapodás módosításának jóváhagyására

Hasonló dokumentumok
KIVONAT. Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-i nyílt ülése jegyzőkönyvéből

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

A L A P Í T Ó OKIRAT

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

Tisztelt Képviselő-testület!

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Kapuvár Térségi Általános Iskola és Pedagógiai Szakszolgálat Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító okirat. (Egységes szerkezetben)

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

DUNAVARSÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT ERKEL FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRAT

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

A KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK ALAPÍTÁSÁNAK SZABÁLYAI, AZ ALAPÍTÓ OKIRATOK TARTALMI ELEMEI ÉS A KÖZÖSSÉGI TÉR HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYOZÁSA

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T. PANNON Szakképzés Szervezési Társulás

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

Alapító okirat (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

Alapító okirat. Alaptevékenysége: Alapfokú oktatás

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens

E l ő t e r j e s z t é s

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

a Fejér Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratának módosításáról

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

Derkovits Gyula Általános Iskola

J A V A S L A T. Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására. Ó z d, március 5. Polgármester. Előterjesztő:

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS módosításokkal egységes szerkezetben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

KŐVÁGÓÖRS ÉS KÉKKÚT KÖZSÉGEK ÓVODAI NEVELÉST BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PREAMBULUM

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

Előterjesztés Pusztaszer Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 26-ai ülésére

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakképzés-szervezési Társulás társulási megállapodásának módosításáról

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

1. A költségvetési szerv megnevezése: Újhartyáni Német Nemzetiségi Általános Iskola (A továbbiakban: költségvetési szerv)

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Kippkopp Óvoda és Bölcsőde tagóvoda 8172 Balatonakarattya, Bakony utca 7.

Gróf Esterházy Móric Általános Iskola Alapító Okirata a június 30-i hatályú VI. számú módosítással egységes szerkezetben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Javaslat a Szent János utcai Óvoda alapító okiratának módosítására

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: Napirend elfogadása. 1. Az Aprók Háza Óvodát érintő kérdések meghozatala. Határidő: azonnal Felelős: polgármester, jegyző

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Alapító Okiratot módosító okirat 2

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

54/2015. (VI. 19.) KT.

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

1. Az intézmény neve: Ságújfalu Körzeti Általános és Alapfokú Művészeti. 2. Az intézmény székhelye: 3162 Ságújfalu, Kossuth út 134.

Tisztelt Képviselő-testület!

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Alapító okirat A költségvetési szerv Neve

5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 24-i nyilvános ülésére

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

A SOPRONI SZÉCHENYI ISTVÁN GIMNÁZIUM SZÜLŐI MUNKAKÖZÖSSÉGÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA, BELSŐ FELÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Tisztelt Képviselő-testület!

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

/ egységes szerkezetben/

ELŐTERJESZTÉS. a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról szóló 202/2012. (VII. 27.) Korm. rendelet módosításáról

E L Ő T E R J E S Z T É S

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Módosító Okirat. Marcali, Barcs, Kadarkút, Nagyatád Szakképzés-szervezési Társulás. Az intézmény alapítóinak/fenntartóinak neve és címe:

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f.

PALOTÁSI NAPKÖZIOTTHONOS ÓVODA. 43/2012.(IV.26.) határozattal. egységes szerkezetbe foglalt A L A P Í T Ó OKIRATA

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

A L A P Í T Ó O K I R A T

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

Átírás:

KAPUVÁR VÁROS POLGÁRMESTERE 9330 KAPUVÁR, Fő tér 1. GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYE : 96/596-001, Fax: 96/596-005 E-mail: polgarmester@kapuvar.hu 4/c. napirendi pont: Tárgyalja: Egészségügyi és Oktatási Bizottság Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság Képviselő-testületi döntést, jóváhagyást igénylő ügyek: JAVASLAT a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Alapító Okirat és Társulási Megállapodás módosításának jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület! A Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulást Csorna, Kapuvár és Mosonmagyaróvár városok önkormányzata, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat hozta létre 2008-ban. A társulás a szakképzési feladatok szervezését, ellátását érintő törvényi szabályozásnak eleget téve lehetővé teszi az új szervezeti formához kötött források fogadását úgy, hogy közben a lehető legnagyobb méretekben megtartja és biztosítja az egyes alapító és fenntartó önkormányzatoknak az intézményfenntartói jogosítványait. A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a megyei önkormányzati intézmények és a Fővárosi Önkormányzat egyes egészségügyi intézményeinek átvételéről szóló 2011. évi CLIV. Tv. 2. (6) bekezdése szerint a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló 1997. évi XXXXV tv. alapján létrejött társulási megállapodást jogszabályi kötelezettségénél fogva 2011. december 31. napjával felmondta, a delegált társulási tanácstagokat visszahívta. A társulásnak a megyei önkormányzat részéről történő felmondása a TISZK korábbi működését nem veszélyezteti, mert a Győr-Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ 2012. január 1. nappal együttműködési megállapodást kötött a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulással a szakképzés-szervezési feladatok közös ellátására. Ezt a megállapodást tájékoztatásul mellékeltük az előterjesztéshez. A szervezeti változás következményeként módosítani szükséges a társulás alapító okiratát és a társulási megállapodást, ezek a módosítások azonban nem érintik a korábban megfogalmazott és elfogadott alapfeladatokat és feladatellátást. A társulási tanács létszáma 9 főről 6 főre csökkent és a tanulólétszámok szerinti szavazati arány, illetve a fenntartók szerinti delegáltak száma az alábbiak szerint alakul: Csorna 2 fő Kapuvár 1 fő Mosonmagyaróvár 3 fő Kapuvár Városi Önkormányzat részéről a társulási tanácsba javasoljuk delegálni Fábián Imrét, - aki ezidáig a társulási tanács elnöki tisztségét látta el - az Egészségügyi és Oktatási Bizottság tagjaként. Kérem a Tisztelt Képviselő-testületet a következő határozati javaslatok elfogadására. Kapuvár, 2012. február 15. Az előterjesztést készítette: Biczó Kálmán intézmény-irányítási ügyintéző Hámori György polgármester

2 I./ Határozati javaslat: Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Tanácsába 2012. március 01-től határozatlan időre Fábián Imrét az Egészségügyi és Oktatási Bizottság tagját delegálja. Határidő: 2012. március 1. Felelős: Hámori György polgármester II./ Határozati javaslat: 1./ Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás módosított alapító okiratát az alábbiak szerint fogadja el: ALAPÍTÓ OKIRAT Az intézmény törzsszáma: 765769 A társulás neve: GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁS A társulás rövid neve: Győr-Moson-Sopron Megyei TISZK A társulás székhelye, címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. A társulás alapítói jogokkal felruházott szerveinek neve, székhelye: 1. Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9300 Csorna, Szt. István tér 22. 2. Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 9330 Kapuvár, Fő tér. 1. 3. Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. A társulás irányító szerve: Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Tanácsa (amely az alapító önkormányzatok képviselőiből áll) 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. A társulás munkaszervezetének elhelyezését a társulás székhelyét adó Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata biztosítja. A társulás alapításának éve: 2008. A társulás működési területe: A társulásban résztvevő önkormányzatok illetékességi területe. A társulás típusa: jogi személyiséggel rendelkező társulás, szakképzési feladatokat ellátó szervezési társulás, amely létrejött az 1997. évi CXXXV. tv. 16. -a alapján A jogszabályban meghatározott közfeladat: szakképzés és felnőttképzés tervezése, összehangolása Az alaptevékenység szakágazati besorolása: 856000 Oktatást kiegészítő tevékenység

3 A társulás alaptevékenysége: 856091 Szakképzési és felnőttképzési támogatások 856092 Munkaerőpiaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások 856099 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység A regionális fejlesztési és képzési bizottság szakképzés-fejlesztési irányainak és beiskolázási arányainak alkalmazása a társult önkormányzatok intézményfenntartói gyakorlatában. A regionális fejlesztési és képzési bizottság döntéseinek megfelelően a társulás tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyamokon indítható tanulócsoportok számának meghatározása. Egyetértési jog gyakorlása az intézményi pedagógiai programok részét képező szakmai programok tekintetében. A társulás által ellátott feladatokra a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 88. (1) bekezdése szerint önálló fejlesztési tervet készít. Feladatellátásának szakmai és gyakorlati részletezését külön társulási megállapodás tartalmazza. Vállalkozási tevékenység: A társulás vállalkozási tevékenységet kizárólag céljai megvalósítása érdekében, az irányadó jogszabályi keretek között folytat. 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése A vállalkozási tevékenység mértéke az alapfeladatok ellátását nem veszélyeztetheti. A vállalkozási tevékenységből származó bevétel nagysága, a költségvetés tervezett összkiadásaihoz viszonyított mértéke a 10 %-ot érheti el. A társulás képviselete: A társulás vezetője és képviselője a Társulási Tanács elnöke, akit a Társulási Tanács tagjai sorából választanak. Az elnök helyettesítésére a Tanács helyettest választ az elnök javaslata alapján. Az elnök akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét az elnökhelyettes látja el. A társulás munkaszervezete: A Társulási Tanács feladatainak végzésére munkaszervezetet hoz létre. A munkaszervezet élén a munkaszervezet-vezető áll, akit a Társulási Tanács nevez ki nyilvános álláspályázat alapján. A munkaszervezet-vezető felett a kinevezés és a felmentés kivételével a munkáltatói jogokat a Társulási Tanács elnöke gyakorolja. A költségvetési szerv munkaszervezetének dolgozói felett a munkáltatói jogokat a munkaszervezet-vezető gyakorolja. A foglalkoztatottak jogviszonya közalkalmazott, akikre a közalkalmazottakról szóló 1992. évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya munkavállaló, akikre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) alkalmazandó.

4 A feladatellátást szolgáló vagyon: Pályázatok útján nyert bevételek, átvett pénzeszközök, a társult önkormányzatok hozzájárulása a működési, fenntartási költségekhez, a társult önkormányzatok részéről a pályázati önrész biztosítása, ingó vagyontárgyak, immateriális javak. A feladatellátáshoz szükséges költségvetés meghatározásának rendje: a pályázati támogatásból nem biztosítható működés és a feladatellátás költségeit a társulásban érintett önkormányzatok a szakképzésben résztvevő tanulók arányában közösen viselik a saját költségvetési rendeletükben meghatározottak szerint. A vagyon felett rendelkező szerv: A vagyon feletti rendelkezési jog a Társulási Tanácsot illeti meg. Az ellenőrzés rendje: A társulási megállapodásban rögzítetteknek megfelelően történik. A társulás gazdálkodását a Társulási Tanács ellenőrzi. A társulási tanács elnöke minden év október 31-ig írásos tájékoztatást ad a társult önkormányzatoknak és a társuláshoz közoktatási megállapodással csatlakozó szervezeteknek az előző tanévben végzett közös munkáról, az új tanév indításának tapasztalatairól és várható eseményeiről. Az irányító szervek és az intézmény közötti érdekegyeztetés rendje: munkaszervezet-vezetői beszámolók, felterjesztések, előterjesztések. Záradék: A Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás alapító okiratát Csorna Város Képviselő-testülete a.. (..) Kt. számú, Kapuvár Város Képviselő-testülete a... ( ) Kt. számú, Mosonmagyaróvár Város Képviselő-testülete a.. ( ) Kt. számú, Hatályba lépés dátuma: 2012. Csorna, Kapuvár, Mosonmagyaróvár, 2012. Dr. Turi György Csorna Város Polgármestere Hámori György Kapuvár Város Polgármestere Dr. Nagy István Mosonmagyaróvár Város Polgármestere 2./ Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen alapító okirat hatályba lépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 282/2008. (XII.1.) ÖKT. határozattal jóváhagyott alapító okiratot. Jelen alapító okirat a 2011. évi CXCV t. 105. (5) bekezdése szerint hatályba lép a Magyar Államkincstár által vezetett törzskönyvi nyilvántartásba vétel napján. 3./ Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Társulási Tanács titkárát, hogy az alapító okiratban a változást vezesse át, és az új, egységbe szerkesztett okiratot a társult önkormányzatok, valamint a MÁK-nak a szükséges változásbejelentésekkel együtt küldje meg. Felelős: a társulási tanács titkára Határidő: 2012. március 15.

5 III./ Határozati javaslat: Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete, a Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás módosított társulási megállapodását az alábbiak szerint fogadja el: GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYEI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS Csorna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete és Mosonmagyaróvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenrangú felekként a kölcsönös előnyök, a hatékony és racionális feladatellátás érdekében a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 41. -ában (továbbiakban Ötv.) és a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 89/B. (2) bekezdésében biztosított joguk alapján megállapodnak abban, hogy egyes alapítói jogok és közoktatási feladat-ellátási kötelezettségek közös gyakorlása és ellátása érdekében szakképzés-szervezési társulási megállapodást kötnek a helyi önkormányzatok társulásairól szóló 1997. évi CXXXV. törvényben (a továbbiakban: Ttv.) foglaltak alapján. 1.) A társulást alkotó önkormányzatok adatai: egyrészről Csorna Város Önkormányzata cím: 9300 Csorna, Szent István tér 22. székhely: 9300 Csorna, Szent István tér 22. aláírásra jogosult képviselője: Dr. Turi György polgármester, másrészről Kapuvár Városi Önkormányzat Cím: 9330 Kapuvár, Fő tér 1. székhely: 9330 Kapuvár, Fő tér 1. aláírásra jogosult képviselője: Hámori György polgármester, harmadrészről Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata cím: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. székhely: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. aláírásra jogosult képviselője: Dr. Nagy István polgármester. 2.) A társulás létrehozásának célja: Olyan együttműködési modell kialakítása, amely egyrészt minden résztvevő fenntartó számára lehetővé teszi szakmapolitikai érdekeinek megjelenítését, másrészt amely a regionális fejlesztési és képzési bizottság döntései nyomán az egyes fenntartók részéről bizonyos mértékű önkorlátozást követel meg. Olyan intézményi struktúra létrehozása, mely lehetőséget nyújt a pályázati úton elnyerhető hazai és Európai Uniós fejlesztési és működtetési források elnyerésére és igénybevételére. Olyan optimális tevékenységszerkezet kialakítása, mely a költségtakarékos és hatékony működtetést szolgálja.

6 A saját fenntartású intézményekben ellátott szakképzési feladatok összehangolása, közös irányítása és ellátása. Külső gyakorlóhelyek igénybevételének koordinálása. 3.) A társuló önkormányzatok társulásának elnevezése: Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 4.) A társulás székhelyének címe: 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. 5.) A szakképzés-szervezési társulás jogi személy. A társulás a szakképzés tárgykörében közoktatási megállapodást, vagy más megállapodást köthet. 6.) A társulás a megállapodásban résztvevő önkormányzatok döntése alapján 2008. január 1-i határidővel jön létre, és határozatlan időre szól. 7.) A társulás nem érinti a társult önkormányzatok társulási szabadságát. A szakképzésszervezési társulásba való belépés nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az érintett helyi önkormányzat a szakképzésen kívül eső önkormányzati feladatok ellátása céljából részt vegyen más önkormányzati társulásban. 8.) A társult önkormányzatok a társulásba történő belépéssel a magukra nézve kötelezőnek ismerik el a regionális fejlesztési és képzési bizottság szakképzés-fejlesztési irányaival és beiskolázási arányaival kapcsolatos döntéseket. 9.) A társult helyi önkormányzatok által működtetett szakképzést végző közoktatási intézmények neve és székhelye: Haller J. Általános, Szakközép- és Szakiskola 9200 Mosonmagyaróvár, Mosonvár u. 15. OM azonosítója: 030496 Bolyai János Általános Iskola, Informatikai és közgazdasági Szakközépiskola 9200 Mosonmagyaróvár, Régi Vámház tér 6. OM azonosítója: 030734 Hunyadi Mátyás Szakképző és Szakközépiskola 9200 Mosonmagyaróvár, Dr. Gyárfás u. 3. OM azonosítója: 030744 Berg Gusztáv Szakiskola 9330 Kapuvár, Berg Gusztáv u. 2. OM azonosítója: 030760 Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium 9300 Csorna, Soproni u. 97. OM azonosítója: 200952 Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 9300 Csorna, Kórház u. 28. OM azonosítója: 030730 Kossuth Lajos Szakiskola 9300 Csorna, Kossuth Lajos u. 30.

OM azonosítója: 030763 7 10.) A társult önkormányzatok az önálló intézményfenntartói jogot továbbra is megtartják. Az intézmények nem részei a társulásnak, azok működését és működtetését a társulás közvetlenül nem érinti. Közoktatási feladataik ellátásának szervezeti kereteit és struktúráját önállóan alakítják ki. A társulási megállapodásban érintett felek kinyilvánítják azon szándékukat, hogy a közös feladatok összehangolása és ellátása során saját fenntartású intézményeik tekintetében a legracionálisabb intézményi struktúra kialakítására és működtetésére törekednek. 11.) A társulás keretében ellátott feladatok: A regionális fejlesztési és képzési bizottság szakképzés-fejlesztési irányainak és beiskolázási arányainak alkalmazása a társult önkormányzatok intézményfenntartói gyakorlatában, A regionális fejlesztési és képzési bizottság döntéseinek megfelelően a társulás tagjai által fenntartott iskolákban a szakképzési évfolyamokon indítható tanulócsoportok számának meghatározása, Egyetértési jog gyakorlása az intézményi pedagógiai programok részét képező szakmai programok tekintetében, Képzési profil összehangolása, A speciális támogatást igénylő, valamint a sajátos nevelési igényű tanulók képzése, A gyakorlóhelyek összehangolása, A modulrendszerű fejlesztés összehangolása, Szolgáltatások nyújtása (pl. továbbképzési rendszer, tantervi rendszer összehangolása, szakmai tanácsadás, szakmai és idegen nyelvi készségek közös fejlesztése, A tanárok átjárási rendszerének megszervezése bizonyos közös modulokban, Közös szolgáltatások működtetése a mérés-értékelés területén és a pályaorientáció-beiskolázás területén, Közös nyomon követési rendszer működtetése, Közös továbbképzési rendszer a pályázatírás, EU-s ismeretek területén, valamint a projektmenedzsment és kulcs emberek vezetői készségeinek fejlesztésére, a pályaorientációra és marketing területére, Közös minőségbiztosítási rendszer működtetése a szakképzés területén, Felzárkóztató oktatás közös szervezése, Tanulók vállalkozói, önfoglalkoztatói szerepre való felkészítése. 12.) A társulás közös feladat- és hatáskör gyakorlásával megbízott szervének neve, székhelye: Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás Tanácsa 9200 Mosonmagyaróvár, Fő u. 11. 13.) A Társulási Tanács döntéshozó, az érintett önkormányzatok döntéseit előkészítő, tanácsadó, ajánlásokat tevő 6 főből álló testület. Tagjait a társult önkormányzatok képviselőtestületei választják határozatlan időre. A Tanács tagjait az őt jelölő önkormányzatok hívhatják vissza bármely időpontban. A Tanácsba Csorna Város Képviselő-testülete: 2 főt, Kapuvár Város Képviselő-testülete: 1 főt, Mosonmagyaróvár Város Képviselő-testülete: 3 főt, választ Együttműködési megállapodás alapján tanácskozási joggal részt vesz az üléseken a Győr- Moson-Sopron Megyei Intézményfenntartó Központ két delegáltja, akik az általuk fenntartott intézményeket érintően egyetértési joggal rendelkeznek.

8 14.) A Társulási Tanács tagjai sorából választja elnökét. A Társulási Tanács tagjai sorából elnököt, és elnökhelyettest választ. Az elnökhelyettes személyére az elnök tesz javaslatot az elnököt nem adó önkormányzatok által választott tagok közül. 15.) A Társulási Tanács valamennyi tagjának 1 szavazata van. 16.) A Társulási Tanács döntését ülésén határozattal hozza. A Társulási Tanács ülését az elnök, távollétében az elnökhelyettes hívja össze és vezeti. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha legalább 4 tag jelen van. Az akadályozott tag bizottsági ülésre szóló feladata ellátását írásos megbízással átruházhatja. A döntési javaslat elfogadásához legalább 2 társult önkormányzat delegált tagjaiból legalább 4 tag igen szavazata szükséges. A Társulási Tanács részletes működési szabályait e megállapodás mellékleteként maga állapítja meg. A Társulási Tanács üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni, melyre a képviselő-testület ülésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Tanács által felhatalmazott személy írja alá. A jegyzőkönyvet 15 napon belül meg kell küldeni a társulásban érintett önkormányzatoknak és a Megyei Intézményfenntartó Központnak. 17.) Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás képviseletére az elnök jogosult. 18.) A szakképzés-szervezési társulás részt vesz az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzés szervezésében és összehangolásában is. 19.) A Társulási Tanács: Közoktatási megállapodásokat köt a szakképzési feladatok közös megszervezésére az önkormányzatokon kívüli szervezetekkel (nem önkormányzati fenntartók, felsőfokú oktatási intézmények, kamarák, módszertani intézmények, munkaügyi központok stb.) A szakképzés-szervezési társulás által ellátott feladatokhoz önálló fejlesztési tervet készít. A regionális fejlesztési és képzési bizottság döntései alapján meghatározza az társulásban érintett önkormányzatok számára követendő szakképzés-fejlesztési irányokat. Meghozza a szakképzés beiskolázási arányaival kapcsolatos döntéseket. Egyetértési jogot gyakorol az intézményi pedagógiai programok részét képező szakmai programok tekintetében. Cselekvési programokat dolgoz ki a szakképző intézmények tevékenységének összehangolása, költségtakarékos működtetése érdekében. Javaslatokat tesz a fenntartóknak közös pályázati programok kidolgozására és benyújtására. Figyelemmel kíséri a támogatott szakmai programok gyakorlati megvalósítását. Egységesen képviseli a társulásban érintett fenntartók és intézményeik érdekeit. 20.) A Győr-Moson-Sopron Megyei Szakképzés-szervezési Társulás munkaszervezetének elhelyezését Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata biztosítja. Ennek költségeit a társulásban érintett önkormányzatok a szakképzésben részt vevő tanulók arányában közösen viselik, és negyedévente átutalják a munkaszervezet számlájára. 21.) A Társulási Tanács feladatainak végzésére munkaszervezetet hoz létre. A munkaszervezet ellátja a társulás döntés-előkészítési feladatait, részt vesz a társulás által vállalt szakmai programok menedzselésében és megvalósításának szervezésében.

9 A munkaszervezet élén a munkaszervezet- vezető áll, akit a Társulási Tanács nevez ki, illetve ment fel, valamint fegyelmi és kártérítési ügyében eljár. Felette az egyéb munkáltatói jogokat a Társulási Tanács elnöke gyakorolja. A munkaszervezet egységes szervezet, tevékenységét a Társulási Tanács által jóváhagyott számú munkatárs látja el közalkalmazotti jogviszonyban. A munkaszervezet közalkalmazotti jogállású munkavállalói felett a munkáltatói jogokat a munkaszervezet vezetője gyakorolja. A munkaszervezet működési rendjét beleértve a belső ellenőrzést is a Társulási Tanács a Szervezeti és Működési Szabályzatban állapítja meg. 22.) A társulás önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, önálló bankszámlával rendelkezik. A bankszámla feletti rendelkezési jog a Társulási Tanács elnökét illeti meg. 23.) A Társulási Tanácsot össze kell hívni: - szükség szerint, de évente legalább két alkalommal, - minden olyan esetben, ha azt bármelyik társult önkormányzat aláírásra jogosult képviselője hivatalosan kezdeményezi, - Megyei Intézményfenntartó Központ delegáltja kezdeményezi - a Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnökének kezdeményezésére. 24.) A társult önkormányzatok a Társulási Tanács döntésének és javaslatainak figyelembe vételével önállóan tervezik szakképző intézményeik gazdálkodását, működtetését, esetlegesen szervezeti átalakítását. 25.) A társulás számlájára befolyt szakképzési támogatás a szerződésben feltüntetett feladatokat ellátó intézményt illeti. A felhasználás tekintetében meg nem jelölt pénzeszközök tanulóarányosan oszlanak meg a fenntartók között. A szakképzésbe bevont tanulók számát intézményenként és fenntartónként minden tanév október 1-jei állapot szerint kell figyelembe venni. 26.) A társulás gazdálkodását a Társulási Tanács ellenőrzi. 27.) A társulás által pályázati úton elnyert támogatások célszerű felhasználását a Társulási Tanács irányítja és ellenőrzi. 28.) A munkaszervezet vezetője minden év október 31-ig írásos tájékoztatást ad a társult önkormányzatoknak és a társuláshoz közoktatási megállapodással csatlakozó szervezeteknek az előző tanévben végzett közös munkáról, az új tanév indításának tapasztalatairól és várható eseményeiről, illetve a társulás gazdálkodásáról. 29.) A társulás nyitott szervezet, ahhoz csatlakozni a társuló felek mindegyikének egyetértése esetén lehet. 30.) A társulás rendelkezhet saját vagyonnal. A társulás számára a működése során nyújtott pénzbeni, vagy egyéb vagyoni támogatás a Társulási Tanács döntése alapján a társulást, vagy a társulást alkotó önkormányzatokat illeti. 31.) A társulás intézményt nem tart fenn és nem alapít. 32.) Ezt a megállapodást a társuló felek bármelyike felmondhatja, vagy módosítását kezdeményezheti. Megállapodást módosítani a társuló felek mindegyikének egyetértése esetén lehet. Ha az önkormányzat ki akar lépni a szakképzés-szervezési társulásból, szándékát legalább egy tanítási évvel korábban be kell jelentenie a társulásban érintett önkormányzatoknak.

10 33.) A társulás megszűnése esetén annak fel nem osztott vagyona a megszűnéskor a szakképzésben résztvevő tanulólétszám arányában a társulást alkotó önkormányzatokat illeti. A megszűnés előtt a társulásból kilépő önkormányzat a közösen szerzett vagyon őt illető részéről lemond. 34.) A megállapodásban nem szabályozott kérdésekre az Ötv., Ttv., a Kt., valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Csorna, Kapuvár, Mosonmagyaróvár, 2012. A módosításokkal egységbe szerkesztett megállapodást jóváhagyta: Csorna Város Képviselő-testülete a Kapuvár Város Képviselő-testülete a Mosonmagyaróvár Város Képviselő-testülete a.. (.) Kt. számú, (.) Kt. számú, (.) Kt. számú, Dr. Turi György polgármester Dr. Nagy István polgármester Hámori György polgármester 2./ Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete jelen társulási szerződés hatályba lépésével egyidejűleg hatályon kívül helyezi a 355/2007. (XII. 17.) ÖKT. határozattal jóváhagyott társulási szerződést. 3./ Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete megbízza a Társulási Tanács titkárát, hogy a társulási szerződés változásait vezesse át, és az új, egységbe szerkesztett okiratot küldje meg a társult önkormányzatok polgármestereinek, illetve a Megyei Intézményfenntartó Központ Igazgatójának. Felelős: a társulási tanács titkára Határidő: 2012. március 1.