Dorog Város Jegyzője Dorog, Bécsi út 71. 1/7/2008. Jegyzőkönyv Készült a Képviselő-testület 2008. április 25-én a Városháza B. épületében megtartott üléséről Jelen vannak: Dr. Tittmann János polgármester Tallósi Károly címzetes főjegyző képviselő 17 fő a Polgármesteri Hivatal osztályvezetői Dr. Tittmann János: Köszöntöm a megjelenteket. Az ülés napirendje előtt Tisztelettel köszöntöm Krasula János urat, a Dorogi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjét, valamint Matuz Dániel rendőrfőhadnagyot és Balogh András rendőrszázadost. Abból az alkalomból vannak jelen, hogy az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a Képviselő-testület nevében elismerésünket és köszönetünket fejezzük ki a városért, térségért végzett munkájukért. A megyei rendőrfőkapitány úrral, illetve a helyi vezetőkkel egyeztetett módon a köszönetünket jutalom formájában is szeretnénk kifejezni. Valamennyiünk nevében köszönjük Matuz Dánielnek és Balogh Andrásnak az eddig végzett tevékenységüket. Köszönjük, hogy eljöttek. Aki a mai ülés napirendjét elfogadja, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 18 igen egyhangú szavazattal elfogadja a végleges napirendet: Napirend: 1.) Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés közötti időben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről. 2.) Dorog Város Önkormányzat 2007. évi zárszámadási rendelete 3.) A PROMTÁVHŐ Kft. lakossági távhődíj módosítási kérelme Előterjesztő: Molnár Albert bizottsági elnök 4.) A Megbékélés Napja városi ünnepség megújítása 5.) Dorogi Szent Borbála Szakkórház Kft. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Deák Ferenc Karcz Jenő bizottsági elnökök
6.) Dorogi Szakorvosi Rendelő Kht. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Deák Ferenc Karcz Jenő bizottsági elnökök 7.) A Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Közhasznú Társaság 2008. évi tervének módosítása 8.) Dorogi Közművelődési Kht. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Jászberényi Károly bizottsági elnökök 9.) Dorogi Városüzemeltetési Kht. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Molnár Albert bizottsági elnökök 10.) Dorog Város Kulturális Közalapítvány 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Jászberényi Károly bizottsági elnökök 11.) Dorogi Szénmedence Sportjáért Alapítvány 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Jászberényi Károly bizottsági elnökök 12.) Dorogi Kommunális Közalapítvány 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Molnár Albert bizottsági elnökök 13.) Beszámoló a 2007. évi belső ellenőrzésekről Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 14.) Beszámoló Dorog Város Gyámhivatalának 2007. évi munkájáról 15.) Beszámoló Dorog Város Gyámhatóságának 2007. évi munkájáról 16.) A Dorogi Rendőrkapitányság tájékoztatója Dorog Város közbiztonsági helyzetéről 17.) A Dorogi Kommunális Közalapítvány energia felhasználást csökkentő beruházásokat támogató pályázata
18.) A Dorog-Esztergom távhőszolgáltató rendszerének üzemeltetésére kötött koncessziós szerződés módosítása 19.) Közterület elnevezése Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 20.) A volt Lottózó értékesítése Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 21.) Javaslat Pro Urbe Emlékérem adományozására 22.) Javaslat Rauscher György díjra 23.) Javaslat az Év Köztisztviselője díjra 24.) Javaslat Az Év Pedagógusa díjra 25.) Dorog város civil szervezeteitől beérkezett pályázatok elbírálása 26.) A Szent Borbála templom felújításának támogatása Interpelláció Zárt ülés 1.) Felsőoktatásban tanulók támogatása 1.) Jelentés a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és a két ülés közötti időben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről.
55/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a 41/2008.(III.28.) sz. 42/2008.(III.28.) sz. 43/2008.(III.28.) sz. 44/2008.(III.28.) sz. 46/2008.(III.28.) sz. 47/2008.(III.28.) sz. 48/2008.(III.28.) sz. 49/2008.(III.28.) sz. 50/2008.(III.28.) sz. 51/2008.(III.28.) sz. 52/2008.(III.28.) sz. 53/2008.(IV.03.) sz. 54/2008.(IV.03.) sz. testületi határozatok végrehajtásáról adott jelentést A két ülés közötti időben hozott döntésekről, fontosabb eseményekről szóló tájékoztatást a kiegészítésekkel együtt tudomásul veszi. 2.) Dorog Város Önkormányzat 2007. évi zárszámadási rendelete Karcz Jenő: A zárszámadás adatai azt mutatják, hogy a 2007. évi költségvetés a testület által módosított előirányzatokon belül teljesült. A számok halmazából kiemelném, hogy az elmúlt évek jelentős fejlesztési programjából a 2007. év hozta a legnagyobb összegű kiadásokat. Közel 1 milliárd forintos kiadást terveztünk a beruházás, felújítás soron, amely 280 millió Fttal nagyobb lett. Pénzeszköz átvétel ebből az összegből 600 millió Ft volt, ezt idegen forrásból, saját pénzből pótoltuk, de szükség volt 482 millió Ft hitel felvételre is. A 15. mellékletben részletesen bemutatásra kerül a hitelállomány, amely teljesíthető, nem okozhat túlzott megterhelést a következő évekre. Mindezek ismeretében elfogadásra javasoljuk a zárszámadást. Dr. Tittmann János: Köszönjük. Aki elfogadja az előterjesztést és az elhangzottakat, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 18 igen egyhangú szavazattal a következő rendeletet alkotja: Dorog Város Önkormányzatának 10/2008. (IV.25.) számú rendelet Dorog Város 2007. évi önkormányzati költségvetésének a végrehajtásáról
3.) A PROMTÁVHŐ Kft. lakossági távhődíj módosítási kérelme Előterjesztő: Molnár Albert bizottsági elnök Dorog Város Képviselő-testülete 18 igen egyhangú szavazattal a következő rendeletet alkotja: Dorog Város Önkormányzatának 11/2008. (IV. 25.) számú rendelete a távhőszolgáltatás legmagasabb hatósági árának és az áralkalmazás feltételeiről szóló 2/2005. (II. 01.) számú rendelet módosításáról 4.) A Megbékélés Napja városi ünnepség megújítása Dorog Város Képviselő-testülete 18 igen egyhangú szavazattal a következő rendeletet alkotja: Dorog Város Önkormányzatának 12/2008. (IV. 25.) számú rendelete az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2006. (XII. 15.) sz. rendelet módosításáról 5.) Dorogi Szent Borbála Szakkórház Kft. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Deák Ferenc Karcz Jenő bizottsági elnökök 56/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szent Borbála Szakkórház KHT. 2007. évi pénzügyi beszámolóját 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szent Borbála Szakkórház KHT. 2007. évi szakmai beszámolóját 6.) Dorogi Szakorvosi Rendelő Kht. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Deák Ferenc Karcz Jenő bizottsági elnökök
57/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szakorvosi Rendelő KHT. 2007. évi pénzügyi beszámolóját elfogadja 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szakorvosi Rendelő KHT. 2007. évi szakmai beszámolóját 7.) A Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Közhasznú Társaság 2008. évi tervének módosítása Dr. Tittmann János: Mind a finanszírozás, mind pedig a vezetésben bekövetkezett változás miatt van szükség az intézkedési terv módosítására. Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! 58/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szent Borbála Szakkórház és Szakorvosi Rendelő Közhasznú Társaság 2008. évi intézkedési tervének és költségvetésének módosítását elfogadja azzal, hogy a gazdálkodási tervet pozitív eredménnyel zárja a társaság. Egyúttal a 31/2008. (III.29.) számú képviselőtestületi határozatát hatályon kívül helyezi. Felelős: intézkedési tervben foglaltak szerint Határidő: értelemszerűen 8.) Dorogi Közművelődési Kht. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Jászberényi Károly bizottsági elnökök 59/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Közművelődési KHT. 2007. évi pénzügyi beszámolóját
2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Közművelődési KHT. 2007. évi szakmai beszámolóját 9.) Dorogi Városüzemeltetési Kht. 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Molnár Albert bizottsági elnökök 60/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Városüzemeltetési KHT. 2007. évi pénzügyi beszámolóját 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Városüzemeltetési KHT. 2007. évi szakmai beszámolóját 10.) Dorog Város Kulturális Közalapítvány 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Jászberényi Károly bizottsági elnökök 61/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorog Város Kulturális Közalapítvány 2007. évi pénzügyi beszámolóját 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorog Város Kulturális Közalapítvány 2007. évi szakmai beszámolóját 11.) Dorogi Szénmedence Sportjáért Alapítvány 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Jászberényi Károly bizottsági elnökök
62/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szénmedence Sportjáért Alapítvány 2007. évi pénzügyi beszámolóját 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Szénmedence Sportjáért Alapítvány 2007. évi szakmai beszámolóját 12.) Dorogi Kommunális Közalapítvány 2007. évi beszámolója Előterjesztő: Karcz Jenő Molnár Albert bizottsági elnökök 63/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 1. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Kommunális Közalapítvány 2007. évi pénzügyi beszámolóját 2. Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Kommunális Közalapítvány 2007. évi szakmai beszámolóját 13.) Beszámoló a 2007. évi belső ellenőrzésekről Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 64/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a 2007. évi belső ellenőrzésekről szóló beszámolót 14.) Beszámoló Dorog Város Gyámhivatalának 2007. évi munkájáról 65/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dorog városi Gyámhivatal 2007. évi munkájáról szóló beszámolót
15.) Beszámoló Dorog Város Gyámhatóságának 2007. évi munkájáról 66/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete Dorog Város Gyámhatóságának 2007. évi munkájáról szóló beszámolóját 16.) A Dorogi Rendőrkapitányság tájékoztatója Dorog Város közbiztonsági helyzetéről 67/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete a Dorogi Rendőrkapitányság Dorog Város közbiztonsági helyzetéről szóló tájékoztatóját Krasula János: Szeretném megköszönni az egész éves együttműködést, illetve Balogh Zoltán kollégánk temetéséhez nyújtott segítséget. Köszönjük szépen! 17.) A Dorogi Kommunális Közalapítvány energia felhasználást csökkentő beruházásokat támogató pályázata 68/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete elfogadja a Dorogi Kommunális Közalapítvány kuratóriumának tájékoztatóját a családi házak energiaracionalizálását szolgáló beruházások pályázat útján történő támogatásáról.
18.) A Dorog-Esztergom távhőszolgáltató rendszerének üzemeltetésére kötött koncessziós szerződés módosítása 69/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat 19.) Közterület elnevezése Dorog Város Képviselő-testülete a Dorog-Esztergom távhőszolgáltató rendszerének üzemeltetésre kötött koncessziós szerződés 2. számú módosítását annak a 3. és 7.5 pontjaiban szereplő dátumok 2008. május 1-re történő változtatásával Felhatalmazza Dr. Tittmann János polgármestert a szerződésmódosítás aláírására. Határidő: 2008. április 28. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 70/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog város képviselő-testülete, helyt adva a Sanyo Hungary Kft. kérelmének a Dorog, 0294/7 hrsz.ú ingatlan és a 10. számú főút közötti útszakaszt Szakura köz-nek nevezi el, mellyel egyidejűleg a 0294/7 hrsz.ú ingatlanon található épület utca, házszáma: Dorog, Szakura köz 1. Megbízza a jegyzőt, hogy a jogszabályban megjelölt szerveket az elnevezésről tájékoztassa. HATÁRIDŐ: 2008. május 5. FELELŐS: Tallósi Károly címzetes főjegyző
20.) A volt Lottózó értékesítése Előterjesztő: Tallósi Károly címzetes főjegyző 71/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy a Dorog, Ella köz 3-5. sz. alatti 1439/3/A/23 hrszú, 82 m 2 nagyságú ingatlan értékesítésre kerüljön a jelenlegi bérlő, a Bóka út Kft. számára, 200.000 Ft/m 2, mindösszesen 16.400.000,- Ft vételáron. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester 21.) Javaslat Pro Urbe Emlékérem adományozására Dorog Város Képviselő-testülete 19 igen, 1 nem szavazattal a következő határozatot 72/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete 2008-ban dr. Till Józsefnek orvosi, képzőművészeti és halbiológusi tevékenységének elismeréseként Pro Urbe Emlékérmet adományoz. Az átadás napja: 2008. Semmelweis nap Felelős: Dr. Tittmann János polgármester 22.) Javaslat Rauscher György díjra
73/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete Both Lehel zongoraművésznek Rauscher György díjat adományoz művészeti munkája elismeréseként. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Átadás időpontja: 2008. évi karácsonyi gálaműsor 23.) Javaslat az Év Köztisztviselője díjra 74/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete Év Köztisztviselője díjat adományoz Bőhm Ágnesnek kiemelkedő munkavégzéséért. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Átadás: 2008. évi Köztisztviselők Napja ünnepség keretében 24.) Javaslat Az Év Pedagógusa díjra 75/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete Vig Attila iskolaigazgatónak Év Pedagógusa díjat adományoz kiemelkedő pedagógusi munkásságáért. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Átadás napja: 2008. május 30-án, a pedagógus napi ünnepség keretében
25.) Dorog város civil szervezeteitől beérkezett pályázatok elbírálása Dr. Tittmann János: Egy szervezet nem részesülhet támogatásban, mert az alapfeltételek között szerepel a dorogi bejegyzés. Aki elfogadja az előterjesztést, az kézfeltartással jelezze! Dorog Város Képviselő-testülete 17 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett a következő határozatot 76/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Képviselő-testülete az Eseti Bizottság javaslatának megfelelően támogatja a város civil szervezeteit. Dorog Város Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a támogatási szerződések jelen határozat mellékletét képező táblázat szerinti aláírásával. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester 26.) A Szent Borbála templom felújításának támogatása 77/2008.(IV.25..) számú Képviselő-testületi határozat Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 15.000.000,-Ft támogatást nyújt a Szent Borbála templom egyházközségének a templom felújítási munkák költségfedezetének kiegészítésére. Felelős: Dr. Tittmann János polgármester Dr. Tittmann János: Az ülést zárt ülés keretében folytatjuk. K.M.F. Dr. Tittmann János polgármester Tallósi Károly címzetes főjegyző