Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 2. negyedévében

Hasonló dokumentumok
Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 2. negyedévében

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 1. negyedévében

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 3. negyedévében

2016. II. negyedévi art mozi statisztikai adatok

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 1. negyedévében

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 2. negyedévében

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 4. negyedévében

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 3. negyedévében

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Art mozik I. negyedévi statisztikai adatok

1) Bartók Béla Művelődési Ház, Könyvtár és Városi

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Diákhitel Központ Zrt.

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Tájékoztató a jogszabályi változásokról

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

2016. III. negyedévi art mozi statisztikai adatok

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

Az ügyfélkapcsolati helyek nyitvatartási ideje és telefonszáma. T-Pont üzletek Cím Telefonszám Faxszám Nyitvatartási idő

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 2. negyedévében

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u Mohácsi ÖK Irodaháza

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

Telefonszámok MENETRENDEK.HU 1

TARTALOM. Bevezető ' 15 BUDAPEST ; 17. Szakkönyvtárak 17

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

Budapest Főváros Kormányhivatala Munkaügyi Központjának kirendeltségei:

Tájékoztató. A képzés célja:


Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 4. negyedévében

Tájékoztató. A képzés célja:

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 3. negyedévében

2018. II. NEGYEDÉVI ART MOZI STATISZTIKAI ADATOK

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Strand kiegészítőkkel rendelkező dm üzletek listája

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

Sundance napszemüvegállvánnyal rendelkező üzletek listája 2015

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 1. negyedévében

Babfelszereléssel rendelkező dm üzletek

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 1. negyedévében

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

2019. I. NEGYEDÉVI ART MOZI STATISZTIKAI ADATOK

KH BANK fióklista Megye Település Kerület Cím Telefon Fax Nyitvatartás sablon

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG III-IV. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

MOLSZE VEZETŐSÉG elérhetősége ( )

A bankkártyás adófizetés szabályai

Gyereknapi játékok kihelyezése dm üzletekben

KD. Regionális Fejlesztési Ügynökség Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. E L İ T E R J E S Z T É S

ALMA Duna Plaza Patika 1138 Budapest Váci út 178. Róna Patika 1145 Budapest Bosnyák u.1/a. A TE PATIKÁD Gyógyszertár 1145 Budapest Erzsébet Királyné

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Fiók neve Nyitvatartási rend Cím Telefon

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

Rosszindulatú daganatok előfordulási gyakorisága Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter adatai alapján

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

REGIONÁLIS MUNKABIZTONSÁGI FELÜGYELŐSÉGEK

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Hengermalom utca (Tesco) 12 BUDAPEST. II. Rákóczi Ferenc út (Csepel Pláza) kerület

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel év 2. negyedévében

Natúr modullal rendelkező dm üzletek

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Felnőttápolás és gondozás szakmacsoport

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68

Saunier Duval készülékek hivatalos beüzemelését és karbantartását végző partnerek Frissítve:

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

Az almatermesztés időjárási

VÍZILABDA ALBUM ÉS MATRICACSOMAGOK ÁRUSHELYEK LISTA POSTA POSTA _ Árus _ Címe Bács-Kiskun megye 6000 Kecskemét Dózsa György út 23.

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS

Az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. közgyûlési hirdetménye

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Munkahelymegőrzéssel. Munkáltató nagysága (foglalkoztatottak száma szerint) érintett közigazgatási egység (megye)

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter. TELEFON: 72/ FAX: 72/

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

238-9/Gyf/2005 KEF /2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF /2014 Békés

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Átírás:

Összesített előadásszám, látogatószám és jegybevétel 2016. év 2. negyedévében Hónap Előadás (db) Látogató (fő) Bruttó jegybevétel (Ft) Április 41 150 767 619 1 052 648 852 Május 41 273 1 073 179 1 497 580 035 Június 41 833 974 236 1 328 969 005 Összesen 124 256 2 815 034 3 879 197 892 Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda

Előadásszám, látogatószám és jegybevétel a mozi típusa szerint 2016. év 2. negyedévében Hónap Előadás (db) Látogató (fő) Bruttó jegybevétel (Ft) Egytermes mozik Több termes mozik Multiplexek Egytermes mozik Több termes mozik Multiplexek Egytermes mozik Több termes mozik Multiplexek Április 2 725 17 938 20 487 50 481 294 456 422 682 46 587 475 374 399 562 631 661 815 Május 2 843 17 856 20 574 69 240 420 980 582 959 65 682 827 544 399 803 887 497 405 Június 2 913 18 402 20 518 55 619 353 284 565 333 52 510 120 447 608 020 828 850 865 Összesen 8 481 54 196 61 579 175 340 1 068 720 1 570 974 164 780 422 1 366 407 385 2 348 010 085 (Multiplex: legalább 8 teremmel rendelkező mozik) Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda

A moziadatok és forgalmazási eredmények megyék szerint 2016. év 2. negyedévében Megyék Népesség* Mozik száma Termek száma Előadás Látogató Bruttó jegybevétel Átlag jegyár ** Lakos/ terem (fő) (%) (db) (db) (%) (db) (%) (fő) (%) (Ft) (%) (Ft) (fő) Bács-Kiskun megye Baranya megye Békés megye Borsod-Abaúj- Zemplén megye Budapest Csongrád megye Fejér megye Győr-Moson-Sopron megye Hajdú-Bihar megye Heves megye 513 687 5,2% 12 17 4,3% 3 074 2,5% 98 749 3,5% 103 380 044 2,7% 1 047 30 217 371 110 3,8% 3 13 3,3% 4 782 3,8% 97 353 3,5% 124 100 355 3,2% 1 275 28 547 351 148 3,6% 6 9 2,3% 1 906 1,5% 40 129 1,4% 54 269 715 1,4% 1 352 39 016 667 594 6,8% 9 17 4,3% 4 073 3,3% 88 440 3,1% 108 908 205 2,8% 1 231 39 270 1 757 618 17,8% 22 147 37,2% 63 245 50,9% 1 484 627 52,7% 2 229 432 263 57,5% 1 502 11 957 406 205 4,1% 7 17 4,3% 5 546 4,5% 130 760 4,6% 149 366 170 3,9% 1 142 23 894 417 651 4,2% 4 14 3,5% 4 602 3,7% 93 150 3,3% 129 390 135 3,3% 1 389 29 832 452 638 4,6% 5 21 5,3% 7 264 5,8% 154 777 5,5% 222 697 480 5,7% 1 439 21 554 537 268 5,5% 13 23 5,8% 4 780 3,8% 123 151 4,4% 156 629 035 4,0% 1 272 23 359 301 296 3,1% 6 9 2,3% 1 487 1,2% 38 411 1,4% 48 876 833 1,3% 1 272 33 477

Jász-Nagykun- Szolnok megye Komárom- Esztergom megye Nógrád megye Pest megye Somogy megye Szabolcs-Szatmár- Bereg megye Tolna megye Vas megye Veszprém megye Zala megye 379 897 3,9% 7 13 3,3% 3 351 2,7% 61 146 2,2% 65 365 305 1,7% 1 069 29 223 299 110 3,0% 8 11 2,8% 2 412 1,9% 54 759 1,9% 68 936 815 1,8% 1 259 27 192 195 923 2,0% 2 4 1,0% 1 385 1,1% 17 348 0,6% 16 861 770 0,4% 972 48 981 1 226 115 12,4% 7 8 2,0% 1 377 1,1% 24 565 0,9% 23 690 100 0,6% 964 153 264 312 084 3,2% 7 11 2,8% 2 545 2,0% 53 502 1,9% 65 987 360 1,7% 1 233 28 371 562 357 5,7% 12 18 4,6% 3 675 3,0% 75 584 2,7% 109 352 300 2,8% 1 447 31 242 225 936 2,3% 8 8 2,0% 385 0,3% 8 158 0,3% 7 230 100 0,2% 886 28 242 253 997 2,6% 7 11 2,8% 2 774 2,2% 63 528 2,3% 68 734 525 1,8% 1 082 23 091 346 647 3,5% 10 13 3,3% 3 074 2,5% 63 846 2,3% 79 378 632 2,0% 1 243 26 665 277 290 2,8% 6 11 2,8% 2 519 2,0% 43 051 1,5% 46 610 750 1,2% 1 083 25 208 Összesen Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda 9 855 571 100,0% 161 395 100,0% 124 256 100,0% 2 815 034 100,0% 3 879 197 892 100,0% 1 378 24 951 (*2015- évi KSH adat) (**számított jegyár)

TOP25 filmcím a látogatószámok alapján 2016. év április Filmcím Gyártó ország Bemutató Forgalmazó Előadás (db) Látogató (fő) Bruttó jegybevétel (Ft) Átlag jegyár*(ft) 1. A Dzsungel könyve USA 2016.04.21 Fórum 2 374 81 498 116 877 288 1 434 34 Hungary 2. A Főnök USA 2016.04.07 UIP Duna Film 3 176 82 890 113 280 284 1 367 26 3. Bazi nagy görög lagzi USA 2016.03.31 Freeman 3 236 69 673 105 833 325 1 519 22 2 4. Batman Superman USA 2016.03.24 InterCom Zrt. 3 349 67 480 100 714 466 1 493 20 ellen Az igazság hajnala 5. Zootropolis Állati USA 2016.03.03 Fórum 2 822 58 850 78 580 378 1 335 21 nagy balhé Hungary 6. A Vadász és a USA 2016.04.21 UIP Duna Film 1 769 36 781 53 390 739 1 452 21 Jégkirálynő 7. Kung Fu Panda 3 USA 2016.03.17 InterCom Zrt. 2 435 35 838 47 849 695 1 335 15 8. Anyák napja USA 2016.04.28 Freeman 502 27 517 37 913 061 1 378 55 9. Eddie, a sas USA 2016.03.31 InterCom Zrt. 1 571 25 268 37 021 860 1 465 16 10. Cloverfield Lane 10 USA 2016.04.14 UIP Duna Film 11. Jöttünk, láttunk, Franciaország 2016.04.14 Freeman visszamennénk 3 - A forradalom 12. Robinson Crusoe Franciaország 2016.04.07 BIG BANG Media 1 378 24 021 34 932 140 1 454 17 1 505 19 612 27 123 830 1 383 13 1645 16 013 21 361 630 1 334 10 Előadás/ látogató (fő)

13. Beépített tudat USA/Egyesült Királyság 2016.04.21 ADS Service 14. Hurok Magyarország 2016.04.14 Fórum Hungary 15. Hardcore Henry Oroszország 2016.04.07 Vertigo Média 16. Támadás a Fehér Ház USA 2016.03.10 BIG BANG ellen 2 London Media ostroma 17. A Beavatott sorozat: A hűséges USA 2016.03.10 Freeman 644 12 690 19 305 475 1 521 20 995 12 176 17 099 007 1 404 12 1147 11 885 16 724 200 1 407 10 656 10 958 15 742 008 1 437 17 681 9 984 13 820 324 1 384 15 18. Deadpool USA 2016.02.11 InterCom Zrt. 404 8 551 11 894 871 1 391 21 19. Saul fia Magyarország 2015.06.11 Mozinet 411 13 445 11 222 300 835 33 20. Hogyan legyünk USA 2016.02.11 InterCom Zrt. 387 7 818 11 077 353 1 417 20 szinglik? 21. Nyakas kakas Mexikó 2016.04.14 InterCom Zrt. 1278 7 422 9 659 660 1 301 6 22. Nagyfater elszabadul USA 2016.01.28 Freeman 280 7 714 9 113 888 1 181 28 23. Évszakok Franciaország 2016.04.14 Mozinet 478 7 214 8 047 740 1 116 15 24. Egyiptom istenei USA 2016.02.25 Big Bang Media 25. Momentum USA 2016.03.31 Pro Video Film & Distribution Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda 354 5 161 7 965 247 1 543 15 805 4 813 7 012 946 1 457 6 (*számított jegyár)

TOP25 filmcím a látogatószámok alapján 2016. év május Filmcím Gyártó ország Bemutató Forgalmazó Előadás (db) Látogató (fő) Bruttó jegybevétel (Ft) Átlag jegyár*(ft) 1. Amerika kapitány: USA 2016.05.05 Fórum Hungary 5 405 269 486 391 598 984 1 453 50 Polgárháború 2. Angry Birds - A film USA 2016.05.12 InterCom Zrt. 3 291 109 393 146 481 746 1 339 33 3. Warcraft A USA 2016.05.26 UIP Duna Film 1 579 96 547 140 536 860 1 456 61 kezdetek 4. A Dzsungel könyve USA 2016.04.21 Fórum Hungary 4 234 96 470 135 764 252 1 407 23 5. Anyák napja USA 2016.04.28 Freeman 2 841 95 174 132 868 551 1 396 34 6. Rossz szomszédság 2 USA 2016.05.12 UIP Duna Film 3 111 87 089 116 769 425 1 341 28 7. X-men - Apokalipszis USA 2016.05.19 InterCom Zrt. 2 155 69 005 100 870 100 1 462 32 8. A Vadász és a Jégkirálynő USA 2016.04.21 UIP Duna Film 9. Rendes fickók USA 2016.05.26 Freeman 10. A Főnök USA 2016.04.07 UIP Duna Film 11. Zootropolis Állati USA 2016.03.03 Fórum Hungary nagy balhé 12. Tiszta szívvel Magyarország 2016.04.28 A Company Film Licensing Előadás/ látogató (fő) 1 994 27 442 39 277 163 1 431 14 912 27 368 38 935 155 1 423 30 1 409 21 686 30 960 915 1 428 15 1 238 23 928 30 617 650 1 280 19 1378 16 752 23 886 448 1 426 12

13. Beépített tudat USA/Egyesült 2016.04.21 ADS Service 805 13 754 20 855 665 1 516 17 Királyság 14. Bazi nagy görög USA 2016.03.31 Freeman 565 7 766 11 218 915 1 445 14 lagzi 2 15. Kung Fu Panda 3 USA 2016.03.17 InterCom Zrt. 658 8 271 10 745 710 1 299 13 16. Cloverfield Lane 10 USA 2016.04.14 UIP Duna Film 456 6 889 10 424 145 1 513 15 17. Jöttünk, láttunk, Franciaország 2016.04.14 Freeman 432 5 669 8 185 600 1 444 13 visszamennénk 3 - A forradalom 18. A szerelem gyerekkel Franciaország 2016.05.19 Vertigo Média 494 4 894 6 810 637 1 392 10 jön 19. Gyilkos páros USA 2016.04.28 Cinetel 550 4 490 6 398 950 1 425 8 20. Évszakok Franciaország 2016.04.14 Mozinet 309 4 781 5 110 230 1 069 15 21. Eddie, a sas USA 2016.03.31 InterCom Zrt. 244 3 352 4 836 662 1 443 14 22. Batman Superman USA 2016.03.24 InterCom Zrt. 272 2 777 4 436 160 1 597 10 ellen Az igazság hajnala 23. Hurok Magyarország 2016.04.14 Hurok Film 240 2 704 3 727 160 1 378 11 24. Nyakas kakas Mexikó 2016.04.14 InterCom Zrt. 393 3 228 3 568 430 1 105 8 25. A legkúlabb nap Németország 2016.05.26 BIG BANG Media Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda 386 2 467 3 567 925 1 446 6 (*számított jegyár)

TOP25 filmcím a látogatószámok alapján 2016. év június Filmcím Gyártó ország Bemutató Forgalmazó Előadás (db) Látogató (fő) Bruttó jegybevétel (Ft) Átlag jegyár*(ft) 1. Szemfényvesztők 2 USA 2016.06.09 Freeman 3 169 148 888 203 350 500 1 366 47 2. Warcraft A USA 2016.05.26 UIP Duna Film 4 375 115 726 170 334 805 1 472 26 kezdetek 3. Démonok között 2 USA 2016.06.09 InterCom Zrt. 2 162 116 445 159 349 705 1 368 54 4. Szenilla nyomában USA 2016.06.16 Fórum Hungary 4 133 105 141 135 578 002 1 289 25 5. A függetlenség USA 2016.06.23 InterCom Zrt. 2 201 74 371 111 704 891 1 502 34 napja - Feltámadás 6. Rendes fickók USA 2016.05.26 Freeman 2 355 58 889 84 504 411 1 435 25 7. Központi hírszerzés USA 2016.06.16 UIP Duna Film 2 435 57 659 77 296 500 1 341 24 8. Alice USA 2016.06.02 Fórum Hungary 4 031 44 316 62 852 113 1 418 11 Tükörországban 9. Angry Birds - A film USA 2016.05.12 InterCom Zrt. 2 375 36 203 46 513 885 1 285 15 10. Pénzes cápa USA 2016.06.02 InterCom Zrt. 2 160 30 041 43 751 479 1 456 14 11. X-men - Apokalipszis USA 2016.05.19 InterCom Zrt. 1 316 27 361 40 220 190 1 470 21 12. Mielőtt megismertelek USA 2016.06.16 Fórum Hungary 13. A Dzsungel könyve USA 2016.04.21 Fórum Hungary 875 21 850 29 904 870 1 369 25 1169 23 854 27 659 880 1 160 20 Előadás/ látogató (fő)

14. Rossz szomszédság 2 USA 2016.05.12 UIP Duna Film 912 14 993 20 246 465 1 350 16 15. Amerika kapitány: USA 2016.05.05 Fórum Hungary 699 13 735 19 159 780 1 395 20 Polgárháború 16. Zootropolis Állati USA 2016.03.03 Fórum Hungary 608 12 069 13 435 490 1 113 20 nagy balhé 17. Anyák napja USA 2016.04.28 Freeman 276 5 403 7 047 825 1 304 20 18. Tarzan legendája USA 2016.06.30 InterCom Zrt. 211 4 234 6 165 860 1 456 20 19. Pelé USA 2016.05.26 A Company 354 4 105 5 457 875 1 330 12 Film Licensing 20. Tiszta szívvel Magyarország 2016.04.28 A Company 358 4 251 5 330 753 1 254 12 Film Licensing 21. A legkúlabb nap Németország 2016.05.26 BIG BANG 403 3 696 5 178 630 1 401 9 Media 22. A szerelem Franciaország 2016.05.19 Vertigo Média 338 2 666 3 953 325 1 483 8 gyerekkel jön 23. Máris hiányzol Egyesült 2016.06.12 Cinetel 412 2 765 3 378 090 1 222 7 Királyság 24. Neon démon Dánia 2016.06.24 Vertigo Média 282 2 578 3 319 546 1 288 9 25. A Főnök USA 2016.04.07 UIP Duna Film 113 1 868 2 422 050 1 297 17 (*számított jegyár) Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda

Összesített nézőszám 2016. év 2. negyedévében Filmcím Látogató (fő) Mozi (db) 1. Amerika kapitány: Polgárháború 283 237 85 2. Warcraft A kezdetek 212 273 102 3. A Dzsungel könyve 201 822 92 4. Szemfényvesztők 2 148 888 86 5. Angry Birds - A film 145 596 112 6. Anyák napja 128 094 80 7. Démonok között 2 116 445 56 8. A Főnök 106 444 85 9. Szenilla nyomában 105 141 89 10. Rossz szomszédság 2 102 082 87 11. X-men - Apokalipszis 96 366 94 12. Zootropolis Állati nagy balhé 94 847 70 13. Rendes fickók 86 257 87 14. Bazi nagy görög lagzi 2 78 631 78 15. A függetlenség napja - Feltámadás 74 371 70 16. Batman Superman ellen Az igazság hajnala 70 933 98 17. A Vadász és a Jégkirálynő 64 748 91 18. Központi hírszerzés 57 659 71 19. Kung Fu Panda 3 46 485 109 20. Alice Tükörországban 44 316 78 21. Cloverfield Lane 10 31 334 46 22. Pénzes cápa 30 041 92 23. Eddie, a sas 29 073 47

24. Beépített tudat 26 485 60 25. Jöttünk, láttunk, visszamennénk 3 - A forradalom 25 791 68 26. Tiszta szívvel 23 969 73 27. Mielőtt megismertelek volna 21 850 30 28. Robinson Crusoe 20 654 76 29. Saul fia 15 981 69 30. Hurok 15 062 49 31. Évszakok 14 123 74 32. Hardcore Henry 12 683 47 33. Támadás a Fehér Ház ellen 2 London ostroma 12 261 28 34. Nyakas kakas 11 066 77 35. A Beavatott sorozat: A hűséges 10 388 31 36. Deadpool 10 235 25 37. Nagyfater elszabadul 9 294 19 38. Hogyan legyünk szinglik? 8 336 20 39. A Lovasíjász 8 213 64 40. A szerelem gyerekkel jön 7 560 28 41. A legkúlabb nap 6 163 25 42. Gyilkos páros 6 150 26 43. Pelé 5 954 31 44. Spotlight - Egy nyomozás részletei 5 604 22 45. Egyiptom istenei 5 543 18 46. Momentum 4 824 29 47. Ha Isten úgy akarja 4 359 20 48. Egy őrült pillanat 4 322 26 49. Ma Ma 4 298 25 50. Tarzan legendája 4 234 55 51. Ferenc pápa - Buenos Airestől a Vatikánig 4 199 59

52. A kommuna 4 196 24 53. A nagy dobás 3 679 8 54. Ratchet és Clank - A galaxis védelmezői 3 640 51 55. A visszatérő 3 145 16 56. Alvin és a mókusok - A mókás menet 3 081 22 57. Vad Kunság - A Puszta rejtett élete 2 924 31 58. A művészet templomai: Leonardo da Vinci - A 2 772 15 lángelme Milánóban 59. Star Wars - Az ébredő erő 2 769 9 60. Máris hiányzol 2 765 31 61 A Játékkészítő 2 720 35 62. Neon démon 2 578 31 63. Agyas és Agyatlan 2 520 16 64. Anyám és más futóbolondok a családból 2 262 13 65. A szoba 2 124 20 66. Minden út Rómába vezet 2 099 9 67. Én és Kaminski 2 079 16 68. Hétköznapi titkaink 2 048 18 69. Mustang 2 002 15 70. Ifjúság 1 950 10 71. A dán lány 1 874 11 72. Madárkák 1 791 18 73. NT LIVE William Shakespeare: Hamlet 1 664 2 74. Csokoládé 1 651 27 75. Tini Nindzsa Teknőcök: Elő az árnyékból 1 631 35 76. Félvilág 1 560 19 77. Zoolander 2 1 479 31 78. Egy szó, mint száz: szerelem! 1 405 18

79. Ave, Cézár 1 383 10 80. A fiú 1 304 6 81. Barbie: Titkos ügynökök 1 293 18 82. A kis herceg 1 246 11 85. Emlékek őrzői 1 134 11 86. Férfiak és csirkék 1 131 6 87. Megjött apuci 1 121 5 88. A törzs 1 104 5 89. Liliom ösvény 1 087 24 91. A Zarándok - Paulo Coelho legjobb története 1 028 12 92. Test 1 006 4 93. Janis - A Janis Joplin-sztori 945 14 94. Az aljas nyolcas 938 4 95. A lakás 905 9 97. Carol 900 13 96. A pince 900 3 98. Kék bársony 871 10 99. Sarkköri mentőexpedíció 862 17 100. Nagyon vadon - Bolondos vadászidény 858 5 101. Legújabb testamentum 854 6 102. A Lánykirály 841 17 103. Csodálatos Boccaccio 815 19 104. Az alsó szomszéd 798 12 105. Amerika Kapitány - A tél katonája 793 4 106. Egy tökéletes nap 783 4 107. Dínó tesó 779 3 108. A kincs 776 2 109. A mi jövőnk 757 15

111. Pasolini 729 4 112. Elcserélt világ 724 14 113. Mappletorpe 718 8 115. Haifai kikötő 703 11 116. Ben Hur 698 11 117. Brooklyn 676 7 118. A Bigger Splash 665 13 119. Truman 645 3 120. Gondolj rám 638 12 122. Irány a bárka! 629 2 123. Hajnali láz 609 10 124. Norm, az északi 608 12 125. Az itt élő lelkek nagy része 605 12 126. Steve Jobs 590 5 127. Liza, a rókatündér 572 15 128. Az én szerelmem 552 4 129. Farkastotem 533 14 132. MET 2015/2016 Puccini: Pillangókisasszony 524 2 133. Pofázunk és végünk Miamiban 520 3 134. Lépcsőházi történetek 512 6 136 Queen: A Night in Bohemia 499 2 137. 45 év 490 4 138. Seuso 2 - A Seuso kincsek rejtélye folytatódik 487 10 139. Az 5. hullám 483 2 141. A Bélier család 465 7 143. A Keresztapa 459 9 144. Marguerite, a tökéletlen hang 447 2 145. A modell 417 9

147. Az élőhalottak éjszakája 369 3 148. A tenger dala 360 7 149. Egy háború 359 5 150. Ég és jég között 358 2 153. Méz a fejben/honig im Kopf 342 3 155. Mindenáron esküvő 326 17 156. Bogyó és Babóca 3 312 2 158. Így jártam a mostohámmal 309 5 159. A fekete ötven árnyalata 296 2 162. Kivégzési parancs 277 7 165. VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan 252 5 168. A kígyó ölelése 246 5 169. A Föld sója 245 3 170. Rómeó és Júlia 242 11 171. Timber, a kincskereső csodakutya 241 8 173. Viaje + Love 239 2 174. A művészet templomai: A milánói Scala, a csodák 233 7 palotája 175. A boldogság titka 232 3 176. Az emlékek őre 232 2 177. MET 2015/2016 Donizetti: Roberto Devereux 232 2 178. A művészet templomai: Firenze és az Uffizi Képtár 231 5 181. Joy 228 5 180. A fiú és a szörnyeteg 228 3 182. Mephisto 227 2 183. Bizalom 225 2 184. Macskajáték 225 2 187. Zero 219 10

189. Szexterápia 216 2 199. Csontok és skalpok 198 3 201. Mad Max: A harag útja 197 2 204. Mennyit ér egy ember? 191 6 206. Bogyó és Babóca 13 mese 188 2 207. Vatikáni múzeum 185 3 209. A nagy szépség 179 3 215. Száva - A szív harcosa 172 2 224. Egy szobalány naplója 158 4 225. Rocktérítő 156 2 226. MET 2015/2016 Strauss: Elektra 155 2 227. Szcientológia, avagy a hit börtöne 150 4 229. Balaton Method 145 3 232. A szüfrazsett 142 4 233. Rendkívüli mesék 142 2 240. A Hős6os 136 2 242. Szerdai gyerek 131 4 253. Utam az iskolába 114 2 254. Reményvasút 113 7 257. Menla hagyatéka 109 4 260. Kosok 106 4 261. A kezdő 104 2 263. Breki, a békakirályfi 103 3 266. Tökmag és Gázolaj - Vakáció négy keréken 101 2 268. Eszeveszett mesék 99 2 271. Zsarátnok 96 2 275. Káin gyermekei 93 2 277. Kémek hídja 92 4

287. Sárvirág 90 2 290. Fúsi 88 2 292. Üdvözöljük Leithben! 85 2 298. Hogyan játszuk ki az ellenfelünket? 79 2 304. Izzie nyomában 76 5 309. Lavina 73 2 313. Macbeth 71 3 315. Az ételművész 70 2 319. A lecke 67 3 322. Turbo kid 65 2 324. Elmentek otthonról 64 2 351. Victoria 50 2 357. Szerelem 47 2 361. Moszkva tér 45 2 364. Drifter 43 4 363. Amerika Kapitány - Az első bosszúálló 43 2 370. Neptunusz 40 2 373. Aferim! 39 2 375. Tiszteld atyádat! 39 2 384. Szívecskéim 36 6 381. A kórus 36 3 387. Csajkor 33 4 388. Holdfény Királyság 33 2 403. Templom a dombon 29 2 404. Utóélet 29 2 407. Ida 28 2 413. Kukoricasziget 27 2 415. Phoenix bár 27 2

423. Leviatán 25 2 426. Eisenstein Mexikóban 24 2 430. Vivian Maier nyomában 24 2 443. Isten hozta,őrnagy úr! 21 2 455. Szeleburdi svéd család síel 19 2 476. Jöjj és lásd! 15 2 485. Gyerekrablás a Palánk utcában 13 2 486. Mi vagyunk a legjobbak! 13 2 491. Nekem Budapest 12 2 499. Eric Clapton: Slowhand 70 Live at the Royal Albert Hall 11 2 506. Amy - Az Amy Winehouse-sztori 10 2 519. Királynő 9 2 523. A sztori 8 2 524. Amnesia 8 2 536. Magyarok a Barcáért 7 3 558. 3 félnótás 4 2 564. Fischer Iván 4 2 601. Földre szállt csillagok 2 2 608. Szerelem patak 2 2 622. Csendes szív 1 2 Forrás: NMHH Nemzeti Filmiroda. Adatszolgáltatói kör: Cinema Agria Mozi, Turul Mozi, AGORA-Savaria Filmszínház, Művész mozi, Corvin mozi, Tabán mozi, Toldi mozi, Puskin mozi, Kino Cafe mozi, Art+Cinema, Cirko-Gejzír mozi, Uránia Nemzeti Filmszínház, Városi Művelődési Ház Filmszínháza, Művészetek Háza Uránia és Béke Mozitermek, Belvárosi Mozi, Premier, Barátság mozi, Center Mozi, Apolló Mozi, Uránia Filmszínház, Martfű mozi, Csákányi László Filmszínház, KMKK Art Mozi, Tisza mozi, Szentesi Mozi, Lehel Film-Színház, Sió Mozi, Krúdy Gyula Art Mozi, Cinema Nagykanizsa, Vígadó Mozi, Jókai Mozi, Tisza-tavi Ökocentrum Mozi, Nádasdy Filmszínház, Ajkai mozi, Apolló Mozi, Mozaik mozi, Uránia Mozi, Elit mozi, Rákóczi Filmszínház, Fellini mozi, Pont Mozi, Kertmozi, Körös Mozi, Tapolca Városi Mozi, Palace Mamut, Mozi, A Mozi, Mozi terem, Paksi Városi Mozi, Dózsa Mozicentrum, Art Mozi, Madách Mozi, Cinema City Győr, Cinema City Debrecen, Cinema

City Sopron, Cinema City Alba, Cinema City Pécs, Cinema City Mom Park, Cinema City Szeged, Cinema City Miskolc, Cinema City Westend, Cinema City Campona, Cinema City Szolnok, Cinema City Savaria, Cinema City Zala, Cinema City Allee, Cinema City Duna Plaza, Cinema City Kapos, Cinema City Balaton, Cinema City Nyír, Cinema City Aréna, P'Art Mozi, Városi Művelődési Központ, Szivárvány Kulturális Központ, Delta Mozi, Sugár Mozi, Petőfi Mozi, Szabadszállási ÁMK, József Attila Közösségi Ház, Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény, VMVK és Közművelődési Intézmény Mozi, Gödöllői Városi Filmszínház, Petőfi Mozi Kiskunfélegyháza, Otthon Mozi, Pólus mozi, Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Grand Café, Agóra Mozi, Magyar Mozi, Óbuda Mozi, Tatabányai Mozi, Makk Kálmán Mozi, Kiskunhalasi Városi Filmszínház, Veres Péter Kulturális Központ, Bocskai mozi, Kulturális Központ, Várdaplex Cinema, Görög Demeter Művelődési Központ, Móricz Zsigmond Művelődési Központ, Derkovits Kulturális Központ, Találkozások Háza Művelődési Központ, Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár, Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház, Esze Tamás Művelődési Központ, Paulay Ede Színház, Közösségi Ház, Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ, Ady Endre Művelődési Központ, Dorogi Márton Művelődési Központ, Szabadság Mozi, Apolló Mozi, Jó Szerencsét Művelődési Központ, Jurisics-vár Művelődési Központ, Orlai Petrics Soma Kulturális Központ, Zichy Mihály Művelődési Központ, Jam Garden-Grassalkovich Művelődési Ház, Madách Imre Művelődési Központ, A Művelődés Háza, Városi Művelődési Központ, Csengey Dénes Kulturális Központ, Petőfi Művelődési Központ, Bácskai Kultúrpalota, Petőfi Művelődési Központ és Könyvtár, Művelődési Ház és Könyvtár, Kulturális Központ, Városi Művelődési Központ, József Attila Művelődési Központ, Jókai Mór Művelődési Ház Közösségi Iskolai Könyvtár és Teleház, Hevesi Kulturális Központ, Vörösmarty Mihály Művelődési Központ, Nagy Gáspár Kulturális Központ, Művelődésház Tárkány, Nagyatádi Kulturális és Sport Központ, Mozi Menza, Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár, Ipolyi Kulturális Központ, Kisfaludy Sándor Művelődési Központ és Könyvtár, Gerenday Közösségi Ház, Wass Albert Művelődési Központ és Városi Könyvtár, Zirc-Városháza, Fehér Ló Közösségi Ház, Balassi Bálint Művelődési Ház és Könyvtár, Harang Söröző, Nagyszénási Kulturális Központ, Művelődési Központ és Könyvtár Tököl, Kossuth Lajos Művelődési Ház, Makói Mozi, Fövenyes Kertmozi, Balatonakali Kertmozi, Est Mozi, Cinema Ózd, Balatonlelle Kertmozi, Balaton Mozi, Eger Kertmozi, 10'S MOZI, Cinema Bridge, Malom Mozi, Mándok - Művelődési Központ és Könyvtár, Bocskai Filmszínház és Ifjúsági Ház, Fazekas Mihály Művelődési Ház és Könyvtár, Tiszadada - Községi Művelődési Ház, Kék - Művelődési Ház és Könyvtár, Ady Endre Művelődési Otthon