EMLÉKEZTETŐ az Egyetemi Doktori Tanács 2006. november 28-i üléséről Az ülés napirendi pontjai*: 1. Doktori (PhD) fokozat odaítélése, elutasítása, külföldön szerzett tudományos fokozat honosítása, illetve a honosítás elutasítása; 2. Egyebek: 2.1. Tájékoztatás az Egyetemen folyó doktori képzés, illetve a doktori iskolák Felsőoktatási Regisztrációs Központ nyilvántartásába vételéről; 2.2. Tájékoztatás doktori iskolai kettős alapító tagság megszüntetése ügyében; 2.3. Tájékoztatás a Filozófiatudományi Doktori Iskola kereteiben induló Film-, Média- és Kultúraelmélet című új oktatási programról; 2.4. Tájékoztatás a doktorjelölti jogviszonyban állók részére kiállítandó diákigazolványról; 2.5. Tájékoztatás a Doktori Felvételi Tájékoztató szerkesztéséről. *A napirendet a jelenlévők elfogadták. Napirend előtti felszólalásában a bizottság elnöke ismertette a Rektor Úr által - az Egyetemi Doktori Szabályzat (EDSz) kodifikációs munkájának előkészítése és az Egyetemi Doktori Tanács (EDT) felépítésének újragondolása céljára felkért, Dr. Frank Tibor egyetemi tanár által vezetett eseti bizottság az Egyetemi Doktori Szabályzatra és az Egyetemi Doktori Bizottságra vonatkozó határozatait, melyek a következők: 1. Kerüljön le a Szenátus 2007. január 29-i ülésének napirendjéről az Egyetemi Doktori Szabályzat kérdése, tekintettel arra, hogy az csak a doktori kormányrendelet hatályba lépése után lesz időszerű. 2. Az új Egyetemi Doktori Szabályzat előírásai alapján megválasztandó EDT megalakulásának időpontjáig kerüljön meghosszabbításra a jelenlegi Egyetemi Doktori Tanács mandátuma. A bizottság elnöke ismertette a két felterjesztéssel kapcsolatos, a Szenátus 2006. november 27-i ülésén hozott határozatokat, melyek értelmében az új EDSz megtárgyalása lekerült a Szenátus januári ülésének napirendjéről, a jelenlegi keretek között működő Egyetemi Doktori Tanács mandátumának meghosszabbítására pedig a soron következő szenátusi ülésen kerülhet sor. Fentiek értelmében elnök asszony felkérte a bizottság tagjait, hogy a Szenátus döntését követően az EDT munkájában továbbra is szíveskedjenek részt venni.
1. A doktori (PhD) fokozat odaítélése, elutasítása, külföldön szerzett tudományos fokozat honosítása, illetve a honosítás elutasítása 1.1. A bizottság az Állam- és Jogtudományi Kar, a Bölcsészettudományi, valamint a Pedagógiai és Pszichológiai Kar, a Természettudományi Kar, illetve az Informatikai Kar kari doktori tanácsainak felterjesztésében a doktori (PhD) fokozatot a következő táblázatokban szereplő doktorjelöltek számára ELTE Állam- és Jogtudományi Kar: NÉV Darázs Lénárd Kelemen Miklós Képes György Kovács Virág Majtényi Balázs TUDOMÁNYÁG állam- és jogtudományokban állam- és jogtudományokban állam- és jogtudományokban politikatudományokban politikatudományokban ELTE Bölcsészettudományi, valamint Pedagógiai és Pszichológiai Kar: NÉV TUDOMÁNYÁG SZAKTERÜLET Csillei Béla neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Eck Júlia neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Fűzné Koszó Mária neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Kopp Erika neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Mészáros Attila neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Sáringerné Szilárd Zsuzsanna neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Tiboldi Tímea neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Ujvári Sándor neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Bokányi Péter irodalomtudományokban magyar irodalomtörténet Fodor János irodalomtudományokban könyvtártudomány Kapcsándi Katalin irodalomtudományokban német nyelvű irodalmak Kiricsi Ágnes irodalomtudományokban angol-amerikai irodalom Peres Anna irodalomtudományokban német nyelvű irodalmak Tomasovszky Orsolya irodalomtudományokban francia irodalom Zagorec-Csuka Judit irodalomtudományokban könyvtártudomány koraújkori magyar Bagi Zoltán Péter Bertényi Iván történelemtudományokban művelődéstörténet Dani János történelemtudományokban régészet Dede Franciska Mária történelemtudományokban művelődéstörténet Egry Gábor László történelemtudományokban 19. századi magyar 2
történelem középkori egyetemes Falvay György Dávid Fazekasné Toma koraújkori magyar Katalin Géra Eleonóra Erzsébet történelemtudományokban művelődéstörténet Gönczné Szöllősy középkori egyetemes Orsolya Keszei András gazdaság- és történelemtudományokban társadalomtörténet Krajczárné Čierna koraújkori magyar L'ubica Molnár László történelemtudományokban művelődéstörténet koraújkori egyetemes Réti Emese Schreiber Gábor történelemtudományokban egyiptológia 19. századi magyar Zachar Péter Krisztián Dér Csilla Ilona nyelvtudományokban magyar nyelvészet Imregh Monika nyelvtudományokban ókortudomány Kósa Gábor nyelvtudományokban sinológia Kristó László nyelvtudományokban angol nyelvészet Skaperné Embersics Erzsébet nyelvtudományokban szlavisztika Sz. Hegedűs Rita nyelvtudományokban magyar nyelvészet Tóth Anna Judit nyelvtudományokban ókortudomány Urkom Alexander nyelvtudományokban szlavisztika néprajz és kulturális Bárkányi Ildikó antropológiai tudományokban európai etnológia Bartha Judit Marianna filozófiai tudományokban esztétika Galántai Csaba filozófiai tudományokban esztétika Bárczi Zsófia irodalomtudományokban magyar irodalomtörténet Boka János László irodalomtudományokban komparatisztika Jahl Kathrin irodalomtudományokban orosz és szláv irodalmak Kiss Farkas Gábor irodalomtudományokban magyar irodalomtörténet Merényi Hajnalka irodalomtudományokban magyar irodalomtörténet Vida Gergely irodalomtudományokban magyar irodalomtörténet Margitházi Beáta filozófiai tudományokban esztétika Fodor Csilla nyelvtudományokban orosz nyelvészet Nouar Fathallah nyelvtudományokban arabisztika Olasz György nyelvtudományokban romanisztika Salát Gergely nyelvtudományokban sinológia Solti István nyelvtudományokban germanisztika néprajz és kulturális antropológiai tudományokban magyar és összehasonlító folklorisztika Dallos Edina K. Németh András történelemtudományokban régészet Mezei Mónika történelemtudományokban középkori egyetemes 3
történelem gazdaság- és Tímár Attila történelemtudományokban társadalomtörténet 20. századi egyetemes Torzsa István pszichológiai személyiség- és Demetrovics Zsolt tudományokban egészségpszichológia pszichológiai munka- és Kiss Orchidea Edith tudományokban szervezetpszichológia Bíró András Imre neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Bokkon László neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Horváth Imréné neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Márkus Eszter neveléstudományokban neveléstudományi kutatások Sárvári Judit neveléstudományokban nyelvpedagógia Tankó Gyula neveléstudományokban nyelvpedagógia Vidékiné Reményi Judit neveléstudományokban neveléstudományi kutatások ELTE Természettudományi Kar: NÉV TUDOMÁNYÁG SZAKTERÜLET Csizmók Veronika biológiai tudományokban szerkezeti biokémia Fodor Krisztián biológiai tudományokban szerkezeti biokémia Hargitai Rita Erzsébet biológiai tudományokban ökológia Lendvai Ádám Zoltán biológiai tudományokban etológia Medveczky Péter biológiai tudományokban szerkezeti biokémia Rédei Tamás László biológiai tudományokban ökológia Tóth Judit biológiai tudományokban szerkezeti biokémia Eisler Viktor fizikai tudományokban statisztikus fizika, biológiai fizika és kvantumrendszerek fizikája Király Andrea fizikai tudományokban statisztikus fizika, biológiai fizika és kvantumrendszerek fizikája részecskefizika és Nagy Andrea fizikai tudományokban csillagászat Orbán Gergő fizikai tudományokban statisztikus fizika, biológiai fizika és kvantumrendszerek fizikája részecskefizika és Sexty Dénes fizikai tudományokban csillagászat Kercsmár Zsolt földtudományokban őslénytan Steinbach Péter földtudományokban geofizika Bődi András kémiai tudományokban fizikai kémia Haraszti Márton kémiai tudományokban polimerkémia Mikó Annamária kémiai tudományokban elektrokémia Pergerné Klupp Gyöngyi kémiai tudományokban szervetlen kémia Vincze Zoltán kémiai tudományokban szerves kémia Fodor László biológiai tudományokban idegtudomány 4
Medgyesi Dávid György biológiai tudományokban immunológia Molnár Eszter biológiai tudományokban immunológia Pazonyi Piroska földtudományokban őslénytan Ligeti Melinda kémiai tudományokban szerves kémia Vlád Gábor kémiai tudományokban szerves kémia ELTE Informatikai Kar: NÉV TUDOMÁNYÁG SZAKTERÜLET Kozsik Tamás informatikai tudományokban informatika Licskó Ildikó informatikai tudományokban informatika titkos szavazással, egyhangú igen szavazattal ítélte oda. Az alábbi a Bölcsészettudományi Kar Kari Doktori Tanácsa által felterjesztett - jelölt esetében a bizottság a doktori fokozatot NÉV TUDOMÁNYÁG SZAKTERÜLET néprajz és kulturális magyar és összehasonlító Csonka-Takács Eszter antropológiai tudományokban folklorisztika titkos szavazással, 9 igen, 0 nem, 1 érvénytelen szavazat mellett ítélte oda. 1.2. 1.3. A táblázatban szereplő személyek külföldön szerzett tudományos fokozatát a bizottság doktori (PhD) fokozatként honosította: NÉV Soós Gábor Frei Zsolt Halápi Magdolna TUDOMÁNYÁG politikatudományokban fizikai tudományokban neveléstudományokban A titkos szavazás eredménye 10 igen, 0 nem volt. 1.4. 5
2. Egyebek 2.1. A felsőoktatási törvény 35. -a meghatározza a felsőoktatási intézmények adatkezelését és a felsőoktatási információs rendszer létrehozásának körülményeit. Első lépésként az intézmények és működési adataik nyilvántartásba vételére került sor. A felsőoktatási törvény 107. (2) és (6) bekezdése alapján az FRK közhiteles nyilvántartást végez, ellátja a nyilvántartásba vétellel, a nyilvántartásban bekövetkezett változások vezetésével és a nyilvántartásból való törléssel kapcsolatos hatósági feladatokat. A Felsőoktatási Regisztrációs Központról és eljárásainak részletes szabályairól szóló 51/2006.(III.14.) Korm.rendelet előírásaira hivatkozással Egyetemünk is nyilvántartásba vetette többek között működő doktori iskoláit is. A felsőoktatási intézmény 2006-ban kiadott alapító okiratához kapcsolódó adatok első körű nyilvántartásba vétele díjmentes volt. Ezt követően azonban az FRK által végzett nyilvántartásban kezdeményezett változások esetén a felsőoktatási hatósági díjakról szóló 8/2006.(IX.7.) OKM rendelet mellékletében leírtak alapján kell majd a szolgáltatási díjat megfizetni. A felsőoktatási törvény 106. -ában meghatározott eljárások közül a doktori iskola létesítéséhez adott szakértői vélemény a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság által végzett szakértői véleményezési eljárás is díjköteles. Az eljárási díj mértékét a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságról szóló 69/2006.(III.28.) Korm.rendelet melléklete határozza meg. 2.2. A Magyar Akkreditációs Bizottság (Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság) ellenőrizte az egyetemünk doktori iskoláiban nyilvántartott belső és külső alapító tagok jegyzékét, és néhány esetben kifogást emelt a vélhető kettős alapító tagság ügyében. Ezt követően a karok felülvizsgálták a kettős alapító tagsági jogviszonyokat. Fentiek alapján a BTK-PPK Kari Doktori Tanácsa a mai ülést megelőzően tájékoztatta az EDT-t, hogy Dr. Lukács Péter kandidátus és Dr. Barabás Anikó habilitált egyetemi docens Egyetemünk Neveléstudományi Doktori Iskolájában, míg Dr. Laszlovszky József egyetemi docens Egyetemünk Történettudományi Doktori Iskolájában nem kívánják megtartani alapító tagságukat. Ugyanakkor Kubinyi András akadémikus és Dr. Vargyai Gyula ny. egyetemi tanár Egyetemünk Történettudományi Doktori iskolájában, Dr. Gadányi Károly egyetemi tanár Egyetemünk Nyelvtudományi Doktori Iskolájában, Dr. Balázs Géza egyetemi tanár pedig Egyetemünk Néprajztudományi Doktori Iskolájában erősítette meg alapító tagsági jogviszonyát. Nevezettek alapító tagságot lemondó, illetve megerősítő nyilatkozatait az EDT az ülést követően a MAB-hoz továbbítja. 2.3. A BTK Kari Doktori Tanácsa tájékoztatta az EDT-t, hogy 2006. november 9-i ülésén egyhangúan hozzájárult ahhoz, hogy a Filozófiatudományi Doktori Iskola új oktatási programot indítson Film-, Média- és Kultúraelmélet címmel. A program vezetője Dr. György Péter DSc, egyetemi docens. Alapító tagjai: Dr. György Péter DSc, Dr. Gács Anna PhD, Dr. Gelencsér Gábor PhD, Dr. Hammer Ferenc PhD, Dr. Hirsch Tibor PhD, Dr. Kovács András Bálint CSc, Dr. Vajdovich Gyöngyi PhD belső alapítók és Dr. Müllner András PhD külső alapító. 6
Munkájukhoz a bizottság tagjai sok sikert kívántak. Az alapító tagok nyilatkozatait az EDT az ülést követően eljuttatja a MAB-hoz. 2.4. Az Egyetemünkkel doktorjelölti jogviszonyban álló, de a doktori képzésüket már befejezett doktorjelöltek diákigazolványuk érvényesítésére vonatkozó kérelmet juttattak el az Oktatási Igazgatóságra. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Jogi Főosztályának tájékoztatása szerint a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény, a diákigazolványról szóló 17/2005. (II.8.) Korm.rendelet alapján más jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a doktorjelölt diákigazolványra jogosult, melynek kiállítását az Oktatási Igazgatóság felkérésére a Quaestura Iroda végzi, az ehhez szükséges doktorjelölti jogviszony igazolásokat pedig a kari hivatalok biztosítják. Szövényi Zsolt főosztályvezető (OM Felsőoktatási Főosztály) ez ügyben Egyetemünkre eljuttatott - álláspontja szerint módosítani kell a hallgatói juttatásokról szóló rendelkezéseket, mivel valóban hiányos a szabályozás: a diákigazolványi jogosultság a jelenlegi rendelkezések szerint a hallgatói munkarendhez kapcsolódik, az Ftv. 68. (4) bekezdésére tekintettel pedig a doktorjelölt úgy kaphat diákigazolványt, mint a hallgató. A doktorjelölti jogviszony azonban az összefüggő képzés megszűnésével diákigazolvány tekintetében a levelező képzés munkarendje szerinti jogosultságot feltételezi leginkább. Állásfoglalásában megerősítette, hogy nincs törvényi és jogszabályi felhatalmazás, hogy azon támogatási források, amelyek az államilag támogatott képzésben résztvevők számára biztosítanak hozzáférési lehetőséget, kiterjeszthetők legyenek a jogszabály alapján a doktorjelöltekre is. 2.5. Az országos Doktori Felvételi Tájékoztató aktualizálására még nem került sor, az Egyetemünkre vonatkozó törzsanyag módosítási munkálatai még nem kezdődhettek el. A bizottság a karok türelmét és a várható sürgős munkára való felkészülésüket kéri. Az ülésen jelen voltak: A bizottság elnöke: Dr. Székelyi Mária rektorhelyettes A bizottság tagjai: Dr. Bihari Mihály egyetemi tanár (ÁJK) Dr. Búza János egyetemi tanár (külső tag) Czakó Andrea doktorandusz (PPK HÖK) Dr. Czigler István igazgató (külső tag) Dr. Nemes Nagy József egyetemi tanár, a KDT elnöke (TTK) Dr. Némedi Dénes egyetemi tanár, a KDT elnöke (TÁTK) Dr. Sebestyén Zoltán egyetemi tanár (TTK) Dr. Schipp Ferenc egyetemi tanár, a KDT elnöke (IK) Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár, a KDT elnöke (BTK) Dr. Tamás András egyetemi tanár (külső tag) 7
A bizottság titkára: Kméczik Anikó ügyvivő szakértő Meghívottak: Dr. Frank Tibor egyetemi tanár (BTK) dr. Kovács Norbert irodavezető (Oktatási Igazgatóság) Kimentésüket kérték: Dr. Böhm Antal egyetemi tanár (külső tag) Dr. Gönczöl Katalin egyetemi tanár, a KDT elnöke (ÁJK) Dr. Hunyady György egyetemi tanár, dékán (PPK) Dr. Manherz Károly egyetemi tanár (BTK) Dr. Szigeti Zoltán egyetemi tanár (TTK) Dr. Tompa Kálmán címzetes egyetemi tanár (külső tag) Az emlékeztetőt készítette: Kméczik Anikó Budapest, 2006. november 29. Dr. Székelyi Mária rektorhelyettes, a bizottság elnöke 8