A DOBÓ FERENC HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA Alapítva: 1933.
A DOBÓ FERENC HORGÁSZ EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA /MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN/ I. AZ EGYESÜLET NEVE 1.1. Az egyesület neve: Dobó Ferenc Horgász Egyesület 1.2. Az egyesület pecsétje: kör alakú, Dobó Ferenc Horgász Egyesület Hódmezővásárhely 1933-ban alapítva felirattal, középen hal. II. AZ EGYESÜLET SZÉKHELYE 2. Az egyesület székhelye a 6800 Hódmezővásárhely, Zsoldos u.1. szám alatt található. III. AZ EGYESÜLET CÉLJA 3.1. Az egyesület célja: a) Az egyesület tagjai horgász érdekeinek képviselete és védelme, valamint horgászlehetőség biztosítása. b) A horgászsport, horgászversenyzés gyakorlása, fejlesztése, népszerűsítése. c) A testi és lelki egészségmegőrzés. d) A szabadidő kultúrált, hasznos eltöltése. e) A b), c) és d) pontban írott tevékenységek által szemlélet- és személyiségformálás: temészetszerető, jogkövető, etikus közösségi magatartás kialakítása. 3.2. Az egyesület a célkitűzések érdekében: a) Biztosítja a tagjainak a rendszeres egyesületi élethez szükséges feltételeket, a horgászattal összefüggő szakismeretek gyarapítását, ennek keretében ismerteti a horgászattal összefüggő jogszabályokat és más rendelkezéseket. b) Megköveteli hogy a tagok a horgászatra vonatkozó jogszabályokat, az országos és helyi horgászrend szabályait betartsák. c) Segíti a hatóságokat az orvhalászat és az orvhorgászat megelőzésében, valamint a vizek tisztasága és a természet védelmében. d) Korszerű halgazdálkodást folytat, biztosítja a halállomány védelmét azokon a vízterületeken, melyeken halászati jogot gyakorol. e) Üzemelteti a kezelésében levő horgásztanyát és üzemházat. f) Halfogó és egyéb sportrendezvényeket rendezhet. g) Az egyesület a célkitűzések megvalósítása érdekében közcélt szolgálva, az egyesület kezelésében lévő vízterületeken és környezetben - a külső szervekkel együttműködve - természetvédelmi és környezetvédelmi feladatokat is végez. Gondoskodik a természetes halállomány pótlásáról, a halvédelemről, őrködik a vizek tisztasága felett. Védi a növény és állatvilágot, környezetvédelmi napokat szervez, s minden tevékenységével küzd a természet védelméért. h) Az egyesület - anyagi lehetőségétől függően támogatja az egyesületet horgászversenyeken képviselő csapatokat. 2
3.3. Az egyesület az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján bejegyzett önálló jogi személy. 3.4. Az egyesület önkéntes alapon tagja a Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetségének. 4. Az egyesület közvetlen politikai, pártpolitikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt és azoktól anyagi támogatást nem kaphat. Az egyesület országgyűlési képviselői, megyei, fővárosi önkormányzati választásokon jelöltet nem állíthat. IV. A TAGSÁGI VISZONY KELETKEZÉSE ÉS MEGSZŰNÉSE 5.1. Az egyesület tagja lehet minden magyar állampolgár és a Magyar Köztársaság joghatósága alá tartozó nem magyar állampolgár, valamint a Magyarországon honos jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, akik az alapszabályt elfogadják, és a belépési díjat illetve a tagdíjat megfizetik. 5.2. Nem lehet tag, akit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt a bíróság jogerősen elítélt, a büntetett előélethez főződő hátrányok alóli mentesüléséig, illetve akit a közügyek gyakorlásától eltiltottak az eltiltás hatály alatt, illetve aki a tagot kizáró horgász fegyelmi büntetés hatálya alatt áll. 6.1. Az egyesület rendes tagjai azok a természetes személyek, akik az egyesület céljainak megvalósítása érdekében tevékeny módon kívánnak közreműködni. 6.2. A rendes tagok felnőtt tagok, továbbá az anyagi kötelezettségek szempontjából kedvezményezett helyzetben levő ifjúsági tagok is lehetnek. Az ifjúsági tagok a felnőtt tagokkal azonos jogokat élveznek, szavazati joggal rendelkeznek, és az életkoruknak megfelelő tisztségre választhatók. 6.3. Az egyesület kiskorú tagjai nem választhatók olyan tisztségre, melynek ellátásánál az egyesület képviselőjeként eljárva érvényes polgári jogi nyilatkozatokat kell tenni. Kiskorú tagot nem lehet bankszámla feletti rendelkezésre feljogosítani. 6.4. Ifjúsági tagnak 18 éven aluli fiatalokat lehet felvenni. 14 év alatti személy csak a törvényes képviselője (szülő, gyám) beleegyezésével lehet tagja az egyesületnek. 6.5. A jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek tagsági viszonyát, illetve az egyesület tevékenységében való részvételére vonatkozó részletes szabályokat az egyesület és a jogi személy által kötött együttműködési megállapodás rögzíti. 6.6. Az egyesület pártoló tagja lehet az a magyar vagy külföldi természetes vagy jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki az egyesület tevékenységét anyagi és erkölcsi támogatással segíti, de rendes tagként nem kíván az egyesület működésében részt venni. 6.7. A vezetőség az arra érdemes személyt tiszteletbeli taggá választhatja. 7.1. A belépési szándékot a felvételt kérő személy vagy képviselője tagfelvételi kérelem aláírásával és benyújtásával terjeszti elő, melyben nyilatkoznia kell arról, hogy az alapszabály rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek ismeri el. 7.2. Az új tagok felvételéről az egyesület elnöke határoz. 7.3. A tagfelvételi kérelem elutasítása esetén jogorvoslati kérelemmel a vezetőséghez lehet fordulni az elutasításról szóló határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül. A vezetőség a kérelemről a soron következő ülésén dönt. 3
7.4. Fegyelmi eljárás során az egyesületből illetve más egyesületből kizárt tag ismételt felvételéről csak a vezetőség dönthet, akinek az elutasító határozatával szemben a közgyűléshez lehet fordulni. Ez esetben a soron következő rendes évi közgyűlés dönt a kérelemről. 8.1. Az egyesület a tagjairól nyilvántartást vezet név és lakcím szerint. A nyilvántartásban a tagsági viszony keletkezésének és megszűnésének időpontját és módját is fel kell tüntetni. 8.2. Az egyesület iratkezelési, irattárolási és ügyviteli szabályzatot készít, mely tartalmazza azt is, hogy az egyesület iratai, adatai kinek és milyen célból adhatók ki. 9.1. A tagsági viszony kilépéssel, törléssel, kizárással és elhalálozás esetén szűnhet meg. 9.2. Kilépéssel szűnik meg a tagság, ha a tag a kilépési szándékát írásban bejelenti. A kilépési nyilatkozatot az elnöknek kell benyújtani. A tagsági viszony a bejelentés kézhezvételével egyidejűleg szűnik meg. 9.3. Azt a tagot, aki egy évi tagdíjhátralékát illetve egyéb díjhátralékát írásbeli felszólítás ellenére sem fizette meg, a tagok közül a vezetőség határozata alapján törölni kell. 9.4. Kizárás folytán az veszti el a tagságát, akit az illetékes fegyelmi szerv jogerős határozattal kizár az egyesület tagjai sorából. 9.5. A tagsági viszony megszűnéséről az elnök értesíti a tagot és az egyesületet. V. A TAGOK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI 10. Az egyesület tagjait azonos jogok és kötelezettségek illetik meg, azonban a pártoló és tiszteletbeli tagok a közgyűlésen tanácskozási és indítványozási joggal rendelkeznek, de szavazati joguk nincs, és tisztségre nem választhatók. 11. Az egyesület minden tagja jogosult az egyesület tevékenységében és rendezvényein részt venni, és igénybe veheti az egyesület szolgáltatásait és kedvezményeit. 12. A rendes tagok jogai: a) Szavazati joggal részt vehetnek az egyesület közgyűlésén, ahol is minden tagnak egy szavazata van. b) Megválaszthatók az egyesület bármely tisztségére. c) Javaslatokat, indítványokat tehetnek a vezetőségnek, a tisztségviselőknek és a közgyűlésnek. d) Az egyesülettől állami horgászjegyet vásárolni, a horgászjegy birtokában területi engedélyt váltani, és az abban feltüntetett vízterületen horgászni. e) Az erre vonatkozó szabályzat szerint megállapított sorrendben és díjazás mellett az egyesület által fenntartott horgásztanyákat, horgászfelszereléseket igénybe venni. f) Az egyesület által rendezett tanfolyamokon, előadásokon, filmvetítéseken, kiállításokon, horgászversenyeken és más rendezvényeken résztvenni. g) Az egyesület működéséről felvilágosítást kérhetnek, és betekinthetnek az egyesület irataiba. h) Az egyesület bármely szervének törvénysértő határozatát bármely tag a tudomására jutástól számított 30 napon belül bíróság előtt megtámadhatja. 13. A rendes tagok kötelezettségei: a) A tag köteles eleget tenni az alapszabály, illetve az egyesület egyéb szabályzatai rendelkezéseinek, valamint az egyesület szervei által meghozott határozatoknak. 4
b) A tag köteles védeni az egyesület tulajdonát és érdekeit. c) A tag köteles a tagdíjat és egyéb díjakat az egyesületnek megfizetni. A 70 év fölötti tagok tagdíjat és belépési díjat nem fizetnek. d) A tag köteles tevékenyen közreműködni az egyesület munkájában, valamint segíteni az egyesületet a céljai és feladatai teljesítésében. e) A tag köteles a horgászatra vonatkozó jogszabályokat, az országos horgászrendet, illetve az egyes vízterületeken érvényes horgászrendet megtartani és megtartatni. f) A tag köteles a vizek és partjaik tisztasága felett őrködni, valamint az esetleges vízszennyezéssel kapcsolatos tapasztalataikat az egyesület vezetőségével haladéktalanul közölni. g) A tag köteles az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény rendelkezéseit megtartani, és ezen belül köteles a halakkal és más víziállatokkal szemben kíméletes, sportszerű magatartást tanúsítani, és köteles zsákmányával humánusan bánni. VI. AZ EGYESÜLET SZERVEZETE ÉS MŰKÖDÉSE 14.1. Az egyesület szervei: a.) a közgyűlés, b.) a vezetőség, c.) a felügyelő bizottság, d.) a fegyelmi bizottság, e.) a szakosztály 14.2. Az egyesület vezető tisztségviselői: az elnök, alelnök, titkár, gazdasági felelős és a vezetőségi tagok, továbbá a fegyelmi bizottság elnöke és tagjai és a felügyelő bizottság elnöke és tagjai. 14.3. Vezető tisztségviselő csak az egyesület tagjai közül választható. 14.4. A vezető tisztségviselők és a hivatásos halőrök nem lehetnek egymásnak közeli hozzátartozói. 14.5. Vezető tisztségviselővé nem választható az, akit horgászattal, halászattal kapcsolatos magatartása miatt a halászati vagy a szabálysértési hatóság illetve a bíróság elmarasztalt: a) az erre vonatkozó határozat jogerőre emelkedésétől számított 1 évig, illetve b) amennyiben a határozat horgászattól való eltiltást is tartalmazott úgy az eltiltás lejártától számított 1 évig, c) amennyiben a határozat az állami jegy bevonásával, illetve állami jegy kiadásának tilalmával járt, a bevonás időtartama lejártától, illetve a tilalom lejártától számított egy évig. 14.6. Az a tag, aki másik horgász egyesületben tisztséget lát el, egyesületünkben tisztségre nem választható. 14.7. A vezető tisztségviselő illetve a közeli hozzátartozója tulajdonát képező vállalkozás semmiféle gazdasági kapcsolatban sem állhat az egyesülettel. 15.1. A testületi szervek akkor határozatképesek, ha az ülésen tagjainak több, mint fele jelen van. 15.2. Ha jogszabály vagy az alapszabály minősített többséget nem ír elő, a testületi szervek a határozataikat egyszerű szótöbbséggel hozzák. 15.3. A szavazás minden esetben nyílt. 15.4. Szavazategyenlőség esetén a kérdést ismételt szavazásra kell feltenni, és ismételt szavazategyenlőség esetén az adott kérdést el kell vetni, és a következő ülésen újra kell tárgyalni. 5
15.5. Tisztségviselő választás esetén az a személy tekinthető megválasztottnak, aki sorrendben a legtöbb szavazatot, legalább azonban a leadott szavazatoknak több, mint a felét megkapta. Ismételt szavazás esetén az első szavazáson legtöbb szavazatot elért két jelölt indulhat, és közülük az tekintendő megválasztottnak, aki több szavazatot kapott. 15.6. A vezető tisztségviselők választása a jelölési és választási szabályzat alapján történik. 15.7. Az egyesület vezető tisztségviselőit, szerveit, bizottságait, küldötteit nyílt szavazással kell megválasztani. A választás 5 évre szól. Ha a megválasztott személyek illetve testület a feladatait nem látják el megfelelően, az őket megválasztó testület bármikor visszahívhatja őket. 15.8. A visszahívást a tagság egyharmada kezdeményezheti írásban. Az erre vonatkozó aláírásgyűjtés akkor érvényes, ha az aláírási íveken szerepel a tag olvasható neve, lakcíme, tagsági igazolvány száma, az aláírás keltezése és saját kezű aláírás. Az aláírási íveket a felügyelő bizottság hitelesíti. Az aláírások összegyűjtésére 90 nap áll rendelkezésre. 15.9. Az elnök, az alelnök, a titkár és a gazdasági felelős lemondása vagy visszahívása esetén az érintett személy vezetőségi tagsága is megszűnik, azaz az elnöki, az alelnöki, a titkári vagy a gazdasági felelősi tisztségről való lemondás a vezetőségi tagság megszűnését eredményezi. 15.10. Ha valamelyik vezető tisztségviselő, szerv, bizottság vagy küldött megbízatása valamely okból két tisztújító közgyűlés között szűnik meg (pl. elhalálozás, lemondás, visszahívás), úgy az adott tisztség vonatkozásában időközi választást kell tartani, melyen a megválasztott tisztségviselő, szerv, bizottság vagy küldött megbízatása a következő tisztújító közgyűlésig történik. 15.11. A választás a jelölőbizottság javaslata alapján történik. A közgyűlés bármely tagja is jogosult jelöltet állítani indokolt javaslat alapján. Ez esetben a jelöltté váláshoz a közgyűlés jelen levő tagjai egyharmadának a támogatása, és a jelöltnek a jelölést és megválasztása esetére az adott tisztség ellátására vonatkozó megbízást elfogadó nyilatkozata szükséges. A közgyűlés 16.1. Az egyesület tagjaiból álló közgyűlés az egyesület legfőbb szerve, mely az egyesületet érintő minden kérdésben dönthet. 16.2. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a)az egyesület alapszabályának megállapítása és módosítása, b) a vezetőség, ezen belül külön az elnök, az alelnök, a titkár és a gazdasági felelős megválasztása, c) a felügyelő bizottság, a fegyelmi bizottság és a jelölőbizottság tagjainak és elnökének a megválasztása, d) a megyei horgász szövetség, illetve egyéb más szervezetbe küldötteinek megválasztása, e) a tagdíj és az egyéb díjak és a területi engedély árának megállapítása, f) döntés ingatlan vételéről és elidegenítéséről, g) az egyesület évi költségvetésének meghatározása és elfogadása, h) a vezetőség, a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság éves beszámolóinak elfogadása, i) az éves zárszámadás elfogadása, j) a vagyonmérleg elfogadása, k) az egyesület kezelésében levő vízterületek horgászrendjének megállapítása, l) döntés kedvezményes illetve korlátozott jogosultságú támogatói területi engedély kiadásáról, m) másodfokon eljárás a vezetőség, a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság tagjainak fegyelmi ügyében, 6
n) az egyesület érdekében évente elvégzendő közösségi munka módjának, mértékének meghatározása, o) az egyesület fegyelmi szabályzatának megállapítása, p) az egyesület jelölési és választási szabályzatának megállapítása, q) döntés az egyesület be- és kilépéséről a megyei szövetségbe és egyéb szervezetbe, r) az egyesület más társadalmi szervezettel való egyesülésének, úgyszintén feloszlásának, átalakulásának illetve szétválásának kimondása. 16.3. A közgyűlés a testületi szervek illetve vezető tisztségviselők határozatait, intézkedéseit felülvizsgálhatja, megsemmisítheti. 17.1. A közgyűlést szükség szerint, de legalább évente egyszer össze kell hívni. 17.2. Öt évente tisztújító közgyűlést kell tartani. 17.3. A közgyűlést a vezetőség vagy a felügyelő bizottság elnöke hívja össze. A közgyűlésre a tagokat a napirend közlésével írásban postai úton vagy elektronikus úton vagy hirdetmény útján kell meghívni. A meghívók elküldése illetve a hirdetmény megjelenése és a közgyűlés napja között legalább 14 nap időköznek kell lennie. 17.4. A tagság legalább egyharmad részét képviselő tagok - az ok és a cél megjelölésével - írásban bármikor kérhetik a vezetőségtől a közgyűlés összehívását. Ha a vezetőség a kérelemnek nyolc napon belül nem tesz eleget, vagy ha nincs, akihez a kérelmet intézhetnék, a tagok a felügyelő bizottsághoz fordulhatnak a közgyűlés összehívása érdekében. 17.5. Rendkívüli közgyűlést kell tartani akkor is, ha azt a vezetőség vagy a felügyelő bizottság szükségesnek tartja, illetve ha a bíróság elrendeli. 17.6. Bármely tag jogosult az általa megjelölt napirendi kérdés megtárgyalását kérni. A napirendi javaslatot úgy kell elküldeni, hogy az a közgyűlés napja előtt legalább három nappal megérkezzen az egyesülethez. A határozatképes közgyűlés hoz döntést arról, hogy a kért javaslatot felvesz-e a közgyűlés napirendjére. Az így indítványozott napirendi kérdésben megismételt közgyűlésen határozat nem hozható. 18.1. A közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a szavazásra jogosult tagok több, mint fele jelen van. Ha a közgyűlés nem határozatképes, azt el kell halasztani, azonban a megismételt közgyűlést az eredeti napirendben szereplő ügyekben ugyanazon a napon egy későbbi időpontban is meg lehet tartani. A megismételt közgyűlés az eredeti meghívóban megjelölt napirendi pontok vonatkozásában a jelenlévők számától függetlenül határozatképes. Ezen rendelkezéseket a közgyűlési meghívónak tartalmaznia kell. 18.2. A 16.2. r) pontjában szabályozott kérdésekben a taggyűlés 2/3-os többségének a szavazatára van szükség. 19.1. A közgyűlésen az egyesület elnöke, akadályoztatása esetén a vezetőség által felkért személy elnököl. 19.2. A közgyűlésről az elhangzottak lényegét tartalmazó jegyzőkönyvet kell készíteni. A közgyűlés a meghozott határozatokat is tartalmazó jegyzőkönyv vezetésére jegyzőkönyvvezetőt, míg hitelesítésére pedig két felnőtt tag hitelesítőt választ. 19.3. A közgyűlés határozatairól külön nyilvántartást kell vezetni. A vezetőség 20.1. A 19 főből álló vezetőség az egyesület ügyintéző és képviseleti szerve. 20.2. A vezetőség tagjai: az elnök, az alelnök, a titkár, a gazdasági felelős és további 15 vezetőségi tag. 7
20.3. A vezetőség a tagjai közül horgászmestert, ifjúsági felelőst, versenyfelelőst, halgazdálkodási felelőst és környezetvédelmi felelőst választ. 20.4. A vezetőség tagjává csak büntetlen előéletű magyar állampolgár, vagy Magyarországon letelepedett, illetőleg magyarországi tartózkodási engedéllyel rendelkező nem magyar állampolgár választható, amennyiben nincs eltiltva a közügyek gyakorlásától. 21.1. A vezetőség: a) kitűzi a közgyűlés időpontját, összeállítja és előkészíti a tárgysorozatát, b) kidolgozza és előterjeszti az egyesület éves költségvetését és zárszámadását, c) gazdálkodik az egyesület vagyonával a közgyűlés által megállapított költségvetési keretben, d) a költségvetés egyes rovatai között a költségvetés fő összegének 25 %-áig átcsoportosíthat, e) munkáltatói jogkört gyakorol az egyesület alkalmazottai felett, megállapítja az egyesület alkalmazottainak a munkabérét, a tisztségviselők és a társadalmi aktívák tiszteletdíját, illetve jutalmát, f) meghatározza, hogy a vezetőség egyes tagjai milyen szakfeladatot látnak el, jóváhagyja a vezetőség szakmai feladatot ellátó tagjainak hatásköri jogosultságát, g) a közgyűlés által átruházott hatáskörben gyakorolja az egyes jogokat, h) első fokon eljár a vezetőség, a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság tagjainak fegyelmi ügyében, másodfokon eljár az egyesület választott tisztséget be nem töltő tagjainak fegyelmi ügyeiben, i) megállapítja a halfogó és egyéb versenyek, valamint rendezvények időpontját, a versenyek feltételeit, díjait, kijelöli rendezőit és bíráit, j) felügyeli, segíti a szakosztályok tevékenységét, k) határoz a tagfelvételi kérelem elutasítása miatti jogorvoslati kérelmek tárgyában, és a tagok törlése tárgyában, l) munkabizottságokat, szakbizottságokat hozhat létre, meghatározza tagjainak számát, kijelöli vezetőit, meghatározza feladatkörüket, és beszámoltatja azokat végzett munkájukról, m) megállapítja az egyesület pénzkezelési szabályzatát, n) megállapítja az egyesület kiküldetési és útielszámolási szabályzatát, o) megállapítja az egyesület üzemházának, horgásztanyájának, eszközeinek igénybevételére vonatkozó szabályzatot és díjazást, p) megállapítja az egyesület kezelésében levő vízterületek halgazdálkodási üzemtervét, q) két közgyűlés között dönt minden olyan ügyben, mely nem a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik, r) megbízza, és felmenti az egyesület társadalmi halászati őreit, s) munkájáról évente beszámol a közgyűlésnek, t) megállapítja az egyesület iratkezelési, irattárolási és ügyviteli szabályzatát (különös tekintettel az elektronikus iratok, adatok kezelésre, az egyesület honlapjának összeállítására, a jogosulatlan adatszerzés megakadályozására vonatkozóan), u) kitüntetéseket alapíthat, és adományozhat. 21.2. A közgyűlés kizárólagos hatáskörébe nem utalt minden egyéb kérdésben a vezetőség dönt. 22.1. A vezetőség szükség szerint, de július és augusztus kivételével havonta legalább egy alkalommal ülésezik. 22.2. A vezetőség üléseit az elnök, akadályozatása esetén az alelnök vagy a titkár hívja össze. 22.3 A vezetőségi tagok többségének kérésére a vezetőségi ülést hét napon belül össze kell hívni. 8
22.4. A vezetőség üléseire meg kell hívni a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság elnökét is. 22.5. A vezetőség akkor határozatképes, ha az ülésen a tagok több, mint fele jelen van. 22.6. Az ülésekről a titkár vagy a vezetőség által kijelölt személy jegyzőkönyvet készít, melyet két vezetőségi tag hitelesítőként aláír. 22.7. A vezetőség határozatairól külön nyilvántartást kell vezetni. Az elnök és az alelnök 23.1. Az egyesület elnöke: a) Képviseli az egyesületet, illetőleg a vezetőség egyes tagjait megbízza az egyesületet esetenkénti képviseletével. b) Összehívja a vezetőség üléseit, és azokon valamint a közgyűlésen elnököl. c) Ellenőrzi a testületi szervek határozatainak végrehajtását, őrködik az egyesület szerveinek törvényes és alapszabályszerű tevékenysége felett. d) A költségvetés és a pénzkezelési szabályzat keretei között utalványozási jogkört gyakorol. e) A vezetőség előzetes döntése alapján szerződést köt az egyesület alkalmazottaival. f) Eljár a vezetőség által átruházott jogkörökben. g) Csekélyebb súlyú fegyelmi vétség esetén mellőzi a fegyelmi eljárás elrendelését, és saját hatáskörében jár el, figyelmeztetést alkalmazhat. 23.2. Az elnököt a munkájában az alelnök segíti. 23.3. Az elnököt akadályoztatása esetén az alelnök, az alelnök akadályoztatása esetén a pedig a titkár helyettesíti azzal, hogy az egyesület képviseletére minden esetben a 34.1. 34.3. pont rendelkezései az irányadók. A titkár 24.1. Az egyesület titkára: a) Előkészíti a közgyűlést és a vezetőség elé kerülő előterjesztéseket. b) Gondoskodik a közgyűlés és a vezetőség ülései jegyzőkönyvének vezetéséről, és az elkészült jegyzőkönyveket átadja az iratkezelőnek. c) A közgyűlési és vezetőségi határozatokról nyilvántartást vezet. d) Irányítja az egyesület irodájának a működését. e) Szervezi az egyesület rendezvényeit. f) Segíti az egyesület elnökét feladatainak ellátásában, végzi az elnök által írásban átruházott munkafeladatokat. f) A költségvetés és a pénzkezelési szabályzat keretei között utalványozási jogkört gyakorol. 24.2. A titkár akadályoztatása esetén a titkár munkáját az elnök, az alelnök és a gazdasági felelős köteles megosztottan elvégezni. A gazdasági felelős 25.1. Az egyesület gazdasági felelőse: a) Intézi az egyesület gazdasági ügyeit, rendszeresen beszámol az elnöknek és a vezetőségnek az egyesület vagyoni helyzetéről. b) Okmányolt számadásokat vezet a pénz- és vagyonkezelésről. c) Elkészíti a zárszámadást, vagyonmérleget és a leltárt, és a költségvetés tervezetét, és azt a vezetőség majd a közgyűlés elé terjeszti. 25.2. A gazdasági felelős akadályoztatása esetén a gazdasági felelős munkáját az elnök, az alelnök és a titkár köteles megosztottan elvégezni. 9
A horgászmester 26. Az egyesület horgászmestere: a) Javaslatot tesz a társadalmi halászati őrök személyére, megbízásukra illetve felmentésükre a vezetőségnek. b) Szervezi és irányítja a hivatásos és társadalmi halászati őrök munkáját, elkészíti az ellenőrzési időbeosztásukat és ellenőrzi azok végrehajtását. c) A halgazdálkodási felelőssel közösen irányítja, és felügyeli a haltelepítéseket. d) Segít előkészíteni a halfogó versenyeket, és azokat felügyeli. Az ifjúsági felelős 27. Az egyesület ifjúsági felelőse: a) Irányítja az egyesület ifjúsági életét. b) Szervezi az egyesület gyermek- és ifjúsági tagjainak nevelését és oktatását, az egyesület céljainak a szem előtt tartásával. c) A versenyfelelőssel együtt szervezi a gyermek- és ifjúsági horgászversenyeket, rendezvényeket, kijelöli a gyermek- és ifjúsági versenycsapat tagjait, felkészíti a gyermek- és ifjúsági versenyzőket a horgászversenyekre és egyéb vetélkedőkre. A halgazdálkodási felelős 28. Az egyesület halgazdálkodási felelőse: a) Felügyeli, és irányítja az egyesület halgazdálkodást, a halgazdálkodási üzemterv betartását. b) Előkészíti, és a horgászmesterrel közösen irányítja és felügyeli a haltelepítéseket. c) A környezetvédelmi felelőssel együtt figyeli, és rendszeresen vizsgálja az egyesületi vizek minőségét és a halállomány egészségi állapotát. A versenyfelelős 29. Az egyesület versenyfelelőse: a) Előkészíti és megszervezi az egyesület halfogó versenyeit és szellemi vetélkedőit, és a horgászmesterrel együttműködve irányítja azok végrehajtását. b) Elkészíti az egyesület versenynaptárát. c) Megszervezi az egyesület versenycsapatát. A felügyelő bizottság 30.1. A felügyelő bizottság elnökét és két tagját a közgyűlés választja. 30.2. A bizottság tagjai egyidejűleg az egyesületen belül más tisztséget nem viselhetnek. 30.3. A bizottság köteles ellenőrizni az alapszabály megtartását, az egyesület költségvetésének, a közgyűlés határozatainak végrehajtását, továbbá - a közgyűlés kivételével - az egyesület szerveinek törvényes és szabályszerű működését, negyedévenként pedig a pénz és anyagkezelés bizonylati fegyelmet, valamint a gazdálkodást. 30.4. Az ellenőrzésről a bizottság jegyzőkönyvet köteles készíteni. 30.5. A bizottság jogosult az egyesület működésével és gazdálkodásával kapcsolatos bármely ügyet megvizsgálni. 30.6. Ha a bizottság ellenőrzése során hiányosságot, vagy jogszabályt, alapszabályt, illetőleg az egyesület érdekeit sértő bármely magatartást észlel, arról írásban köteles tájékoztatni az 10
egyesület elnökét. Az írásbeli tájékoztatás eredménytelensége esetén 30 napon belül rendkívüli vezetőségi ülést, annak eredménytelensége esetén újabb 30 napon belül rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezheti. 30.7. A felügyelő bizottság feladata az aláírásgyűjtéssel járó beadványok esetében az aláírási ívek hitelesítése (pl. közgyűlés összehívására irányuló javaslat, vezető tisztségviselő visszahívására irányuló javaslat). 30.8. A bizottság elnöke köteles a végzett munkáról a közgyűlésnek írásban beszámolni. 30.9. A bizottság elnöke tanácskozási joggal jogosult részt venni a vezetőség ülésein. A fegyelmi bizottság 31.1. A fegyelmi bizottság elnökét és 4 tagját a közgyűlés választja. 31.2. A bizottság tagjai egyidejűleg az egyesületen belül más tisztséget nem viselhetnek. 31.3. A bizottság első fokon eljár az egyesület választott tisztséget be nem töltő tagjainak a fegyelmi ügyeiben. 31.4. A bizottság eljárására az egyesület fegyelmi szabályzatában foglalt rendelkezések az irányadók. 31.5. A bizottság elnöke köteles a közgyűlésnek évente írásban beszámolni. 31.6. A bizottság elnöke tanácskozási joggal jogosult részt venni a vezetőség ülésein. A jelölőbizottság 32.1. A jelölőbizottság feladata a testületi szervek és a vezető tisztségviselők választásának előkészítése, jelölt állítása. 32.2. A jelölőbizottság elnökét és 4 tagját a közgyűlés választja. 32.3. A jelölőbizottság megbízása a soron következő tisztújító közgyűlés napját megelőző rendes évi közgyűlés időpontja napján szűnik meg. 32.4. A jelölőbizottság az egyesület jelölési szabályzata alapján végzi a munkáját. A szakosztályok 33.1. Az egyesület a szervezettebb működése érdekében (az egyéni és közösségi gondolkodás harmonizálására) és a horgászkultúra eltérő értékeihez kötődő csoportok működésének segítésére lehetőséget biztosít az egyesület keretein belül egyéni arculatú, önállóan és szabályozottan működő kisebb horgászközösségek, szakosztályok létrehozására. 33.2. A szakosztály meghatározott céllal szerveződő csoport, mely a kitűzött feladatait az egyesület biztosította keretek között, annak döntéshozó szervei által jóváhagyott működési feltételek mellett önállóan végzi. 33.3. Csak egyesületi tag lehet szakosztály tagja. 33.4. A szakosztály elnökét és tisztségviselőit a szakosztály tagjai választják nyílt szavazással öt éves időtartamra. 33.5. A szakosztály elnöke képviseli a szakosztályt, és felel működéséért. Beszámolási kötelezettséggel, tanácskozási joggal részt vesz az egyesület vezetőségének ülésén. 33.6. A szakosztály céljait, működésének feltételrendszerét a szakosztály szervezeti és működési szabályzat tartalmazza, melyet alapításkor a szakosztály készít el, de az egyesület vezetősége hagyja jóvá. Módosítására a szakosztály vagy az egyesület szerveinek indítványára a vezetőség jóváhagyásával kerülhet sor. 33.7. A szakosztály a számviteli fegyelem betartása mellett önállóan gazdálkodik az egyesület költségvetésében számára biztosított pénzeszközökkel, illetve a számára külső támogatók által nyújtott szponzori díjakkal. 11
VII. AZ EGYESÜLET KÉPVISELETE 34.1. Az egyesületet az elnök, az alelnök, a titkár és a gazdasági felelős képviseli. 34.2. Az elnök képviseleti joga - a bankszámla feletti rendelkezés kivételével - önálló, míg az alelnök, a titkár és a gazdasági felelős képviseleti joga együttes, akként, hogy az egyesület képviseletéhez az alelnök, a titkár és a gazdasági felelős képviselete esetében a három tisztségviselő közül legalább valamelyik kettő együttes aláírása szükséges. 34.3. Az egyesület bankszámlái feletti rendelkezéshez minden esetben két képviseleti joggal rendelkező személy együttes aláírása szükséges. Ezen személyek közül az egyik mindig az elnök, vagy az alelnök, a másik személy pedig a titkár vagy a gazdasági felelős. Az elnök az alelnökkel, a titkárral vagy a gazdasági felelőssel, az alelnök az elnökkel, a titkárral vagy a gazdasági felelőssel, titkár az elnökkel vagy az alelnökkel és a gazdasági felelős az elnökkel vagy az alelnökkel együtt jogosult a bankszámla feletti rendelkezésre. VIII. AZ EGYESÜLET VAGYONA ÉS GAZDÁLKODÁSA 35.1. Az egyesület vagyonát: ingatlanok, ingóságok, értékpapír, készpénz és követelések alkotják. 35.2. Az egyesület bevételei tagdíjakból, belépési és egyéb díjakból, az egyesület kezelésében levő vízterületekre kiadott területi engedélyek díjából, az egyesület alapszabályszerű tevékenységéből eredő más bevételekből, valamint esetleges egyéb támogatásból állnak. 35.3. Az egyesület tartozásaiért kizárólag saját vagyonával felel, a tagok - tagdíj megfizetésén túl - nem tartoznak felelősséggel az egyesület tartozásaiért. 35.4. Az egyesület jogutód nélküli megszűnése vagy feloszlatása esetén, az egyesületnél maradó tiszta vagyon Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonába kerül, azzal, hogy azt teljes egészében természetvédelmi célokra és a horgászat fejlesztésére kell fordítani. IX. VEGYES RENDELKEZÉSEK 36.1. Az egyesület felett az ügyészség a rá irányadó szabályok szerint törvényességi felügyeletet gyakorol. Hódmezővásárhely, 2013. február 23. 12