NÓGRÁD MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 4. sz. napirendi pont 2-105/2016. ikt. sz. Az előterjesztés törvényes: dr. Szabó József ELNÖKI JELENTÉS a két ülés között történt főbb eseményekről, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó bizottsági véleményekről, javaslatokról Készült: A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. december 15-ei ülésére Előkészítette: a hivatal érintett munkatársai
2 Tisztelt Közgyűlés! Az átruházott hatáskörben hozott döntésekről, a bizottsági üléseken, illetve azokat követően felmerült, testületi döntést igénylő témákról, a bizottságok ülésein a közgyűlés ülésére készült előterjesztésekhez kapcsolódó véleményekről, javaslatokról az alábbiakban számolok be; a megyei önkormányzat működésével kapcsolatos kérdésekről, jelentősebb feladatokról, illetve az előző ülés óta lefolytatott tárgyalásokról, eseményekről a következő tájékoztatást adom: 1. Átruházott hatáskörben hozott döntések I. BESZÁMOLÓ A 2016. december 6-ai ülésén átruházott hatáskörben jóváhagyta a Salgótarjáni Erdélyi Kör 250-3/2016. iktatószámú, Őrhalom Község Önkormányzata 372-5/2016. iktatószámú, a Polgári Szécsényért Alapítvány 280-3/2016. támogatásának helyszíni ellenőrzéséről készült jelentést; Nógrád Megye Önkormányzata, a nemzetiségi önkormányzatok 2015. évi költségvetési beszámolója megalapozottságának vizsgálatára irányuló ellenőrzési jelentést, valamint a 2017. évi ellenőrzési tervet. (A határozatokat a határozati javaslat 1-5. sz. melléklete tartalmazza.) Kérem a Tisztelt Közgyűlést a határozati javaslat 1. pontjának elfogadására. 2. A két ülés között tett intézkedésekről szóló tájékoztatás A Háztartások Foglalkoztatásáért Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése támogassa az Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériumának a 2017. és 2019. közötti időszakra vonatkozó Civil Információs Centrum cím elnyerésére benyújtott pályázatát. A pályázat benyújtásának határideje 2016. november 22. volt. A projekt középpontjában a Nógrád megyei civil szervezetek fejlesztése áll. A tudatosan egymásra épített projektelemek a szervezetek felkészítését, megerősítését hivatottak szolgálni. A projekt információs-kommunikációs-infrastrukturális szolgáltatásokkal, a civil szakmai ismeretek terjesztésével, a szektoron belüli és szektorközi együttműködés ösztönzésével, a közfoglalkoztatás és a civil érdekképviselet támogatásával sokoldalú gyakorlati fejlesztő segítséget kíván adni a Nógrád megyei civil szervezetek számára, tekintet nélkül azok szakjellegére. A pályázat által elérni kívánt cél fontosságát szem előtt tartva az Alapítvány pályázatát Támogatói nyilatkozat -ban támogattam. Kérem a Tisztelt Közgyűlést a határozati javaslat 2. pontjának elfogadására. A klímaváltozáshoz történő hatékony alkalmazkodás társadalmi feltételeinek elősegítése érdekében 2015 októberében kiírásra került a KEHOP 1.2.0 kódjelű kiemelt pályázati felhívás (a továbbiakban: Felhívás), melynek alapvető célja a klímaalkalmazkodást és klímaváltozás megelőzését szolgáló tevékenységek kereteinek, peremfeltételeinek biztosítása, klímastratégiai módszertan összeállításával, megyei szintű klímastratégiai dokumentumok kidolgozásával, tudásmegosztással, széleskörű szemléletformálási program segítségével. A Felhívás meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló keretösszegből minden megyei önkormányzat számára 30 000 000 Ft-ot határozott meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
3 Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Helyettes Államtitkársága (a továbbiakban: IH). A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 73/2015. (IX. 24.) Kgy. határozat 4. pontjában döntött arról, hogy a Felhívásra Éghajlat-változási Platform létrehozása Nógrád megyében címmel pályázatot nyújt be 2016. június 30-ig. Az IH 2016. szeptemberben tájékoztatta az Önkormányzatot, hogy az Éghajlat-változási Platform létrehozása Nógrád megyében című, KEHOP -1.2.0-15-2016-00015 jelű pályázatot az IH vezetője támogatásra érdemesnek ítélte. A támogatás folyósításának előfeltétele a projektre vonatkozó támogatási szerződés megkötése, melyre 2016. november 11-én került sor. Az IH 2016. december 6-án az előlegigénylés egyösszegbeni lehívását jóváhagyta, mely december 8-án az erre elkülönített alszámlára megérkezett. 3. A bizottsági üléseken, illetve azt követően felmerült testületi döntést igénylő témák, a bizottságok ülésein a közgyűlés üléseire készült előterjesztésekhez kapcsolódó vélemények, javaslatok Javaslat Hargita Megye Tanácsa és Nógrád Megye Önkormányzata között testvérmegyei kapcsolatok kialakítására vonatkozó együttműködési szándéknyilatkozat, valamint megállapodás elfogadására Javaslat Nógrád Megye Önkormányzata 2016. évi költségvetésének III. számú módosításáról szóló önkormányzati rendelet megalkotására A rendelet-tervezet szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza: 3 igen, 1 nem, 0 tartózkodás 5 igen, 0 nem, 1 tartózkodás 3 igen, 1 nem, 0 tartózkodás 5 igen, 0 nem, 1 tartózkodás Javaslat a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2017. évi üléstervére
4 Beszámoló a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2016. évi II. féléves munkájáról, valamint javaslat a Nógrád Megyei Értéktár Bizottság 2017. évi munka- és pénzügyi tervére Az előterjesztést a megtárgyalta. Az I. sz. határozati javaslat szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza: A II. sz. határozati javaslat szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza: Beszámoló Nógrád Megye Integrált Területi Programjához (2014-2020) (4.0.) kapcsolódó feladatok 2016. II. félévi teljesítéséről Az előterjesztést a megtárgyalta. Beszámoló a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. 2016. szeptember és október hónapban végzett tevékenységéről Beszámoló a Nógrád Megyei Önkormányzati Hivatal 2016. évi tevékenységéről Javaslat I. a Ma a Holnapért Alapítvány II. a Szent Lázár Lovagrend Salgótarjáni Szent Ilona Jószolgálati Alapítvány III. Rimóc Községért Alapítvány IV. A Pro Arte Musica Alapítvány támogatására Az előterjesztést a megtárgyalta. Az I. sz. határozati javaslat szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza: A II. sz. határozati javaslat szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza:
5 A III. sz. határozati javaslat szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza: A IV. sz. határozati javaslat szavazati arányait az alábbi táblázat tartalmazza: Javaslat a Mária Út Közhasznú Egyesületbe történő belépésre Képviselői előterjesztés: Javaslat a megyei közgyűlés tulajdonában és használatában álló helyiségek falaira a kereszt visszahelyezésére 2 igen, 2 nem, 0 tartózkodás 2 igen, 0 nem, 3 tartózkodás Javaslat Nógrád Megye Madách Imre Díjának adományozására Az előterjesztést mindkét bizottság a közgyűlés ülését megelőzően, zárt ülés keretében tárgyalja meg. Az előző közgyűlés óta lefolytatott tárgyalásokról, eseményekről II. Szeptember 17-én, Balassagyarmaton alelnök urakkal, valamint megyei jegyző úrral részt vettünk a X. Megyenapon, ahol ünnepi köszöntőt mondtam. Szeptember 20-án dr. Szabó József megyei jegyző úr képviselt és köszöntötte Salgótarjánban, a Városi Sportcsarnokban az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkársága, a Magyar Diáksport Szövetséggel valamint az érintett sportági szövetségekkel együttműködve megrendezett A Sport Legyen a Tiéd! elnevezésű programon résztvevőket. Részt vettem és köszöntőt mondtam a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara meghívására Salgótarjánban a Nógrád Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál megrendezett Magyarok Kenyere Program Adományozó Napján. Szeptember 21-én köszöntőt mondtam az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ által szervezett MesÉLJ jogosan Gyermekjogi Szakmai Nap programsorozatán a Megyeháza Dísztermében. Szeptember 22-én tartotta soron következő ülését a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Bátonyterenye Város Polgármestere meghívására részt vettem a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kezdeményezésére a termelői közösségek rendszerének felépítése érdekében szervezett fórumon.
6 Szeptember 24-én részt vettem Nemtiben a Szent Mihály Napi búcsún, Palotáson a Cserhátalja Folklórünnepen, Rónafaluban a Vendégváró Napon, Taron a Szent Mihály Napi Falunapon, Kazáron a Könyvtárátadáson, valamint Szarvasgedén a Játszótér átadásán. Szeptember 25-én Szendehelyen a Málenkíj robotra hurcoltak tiszteletére állított emlékmű avatási ünnepségén voltam jelen. Varsányban a Szent Mihály Napi Palóc Búcsún mondtam köszöntőt. Pásztón a XII. Szőlő és Borünnepen vettem részt. Szeptember 28-án a Nógrád Megyei Kormányhivatal meghívására részt vettem a Nógrád Megyei Kormányhivatal Épületeinek Energetikai Fejlesztése című projekt indításának sajtótájékoztatóján. Szeptember 29-én dr. Bablena Ferenc István alelnök úrral részt vettünk a Szent Lázár Megyei Kórház meghívására Molnár Péter szobrászművész által készített Szent Lázár feltámasztása szobor ünnepélyes átadásán és megáldásán. Balassagyarmaton az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítők Országos Érdekvédelmi Szövetsége megalakulásának 35. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen mondtam köszöntőt. Szeptember 30-án dr. Bablena Ferenc István alelnök úr képviselt a Belügyminisztériumban megrendezett Helyi Önkormányzatok Napján. Október 1-jén a Bátonyterenye Város Önkormányzata és a Nagybátonyi Ófalusi Hagyományőrző Egyesület meghívására részt vettem a Szüreti Mulatságon. Október 6-án részt vettem és koszorúztam a Salgótarjáni Szakképzési Centrum és a Fáy András Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium meghívására a rendészavatón és az aradi vértanúk tiszteletére rendezett ünnepségen. Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata szervezésében részt vettem az Aradi Vértanúk Napja alkalmából rendezett városi koszorúzási ünnepségen. Október 7-én a Közlekedéstudományi Egyesület meghívására részt vettem a Határok nélküli partnerség országos konferenciáján, ahol köszöntöttem a vendégeket. Hollókőn a Castellum Hotel ünnepélyes megnyitóján vettem részt. Október 8-án Szurdokpüspökiben a Szüreti Felvonuláson voltam jelen. Október 14-én részt vettem a Magyar Ápolási Egyesület Nógrád Megyei Szervezete, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Szent Lázár Megyei Kórház meghívására a Megyei Szakdolgozói Konferencián. Október 17-én dr. Szabó József megyei jegyző úr részt vett Miskolcon a NORRIA taggyűlésen. dr. Bablena Ferenc István alelnök úr részt vett az Idősek Világnapján a Baglyaskő Idősek Otthonában. Fogadta a Hunan tartományból érkezett kínai közlekedési kormányzósági hivatal vezetőjét és képviselőit. Október 19-én a Losonci polgármester asszony meghívására részt vettem a Neogradiensis egyesületek INTERREG pályázaton történő közös indulása, valamint a jövőbeni további együttműködés témáinak megbeszélésén. Október 20-án a Hugyagi Községi Önkormányzat meghívására részt vettem és a koszorúztam a tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő 56-os ünnepi megemlékezésen. Október 21-én Varga Mihály Nemzetgazdasági Miniszter meghívására részt vettem Nemzeti Ünnepünk, október 23-a alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen.
7 Október 23-án részt vettem a 25. alkalommal megrendezett október 23-i emlékfutás koszorúzási ünnepségén. Ünnepi köszöntőt mondtam Romhányban az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésen. dr. Bablena Ferenc István alelnök úr részt vett a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a POFOSZ Nógrád Megyei Szervezete által szervezett az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója és a Magyar Köztársaság 1989. évi kikiáltásának napja alkalmából rendezet ünnepi megemlékezésen. Október 25-én dr. Bablena Ferenc István alelnök úr képviselt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal által szervezett Nógrádi Pedagógiai Napok záró konferenciáján. Október 26-án részt vettem az ECOPRO és a Civil Összefogás Fórum keretében Balassagyarmaton a Nógrád Megye Újgenerációs Közösségi Rendszerének valamint Megyekártyájának bevezetése alkalmából megrendezett konferencián. Október 27-én tartotta soron kívüli ülését a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése. Október 28-án dr. Bablena Ferenc István alelnök úr képviselt Hollókőn Europe for Citizens Programme keretében megrendezett Welcome Project konferencia sorozat utolsó rendezvényén. Október 30-án Rétságon az 1956-os Emlékbizottság és a Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége meghívására részt vettem a Mindszenty-Pallavicini emlékmű felavatásán és felszentelésén. November 4-én részt vettem a Magyar Jogász Egylet Nógrád Megyei Szervezete által szervezett Jogásznapon. November 5-én dr. Bablena Ferenc István alelnök úr részt vett a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete 40. évfordulója alkalmából megrendezett jubileumi ünnepségen. November 7-én részt vettem Miskolcon a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Területi Bizottsága meghívására a Magyar Tudományok Ünnepe 2016 rendezvényén. November 10-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Oktatási Hivatal rendezésében részt vettem a Nógrád Megyei diákparlament rendezvényén. Szurdokpüspökiben a Termelői Közösség alakuló ülésén voltam jelen. November 11-én Szentkúton Szent Márton Napja alkalmából megrendezett jótékonysági vacsorán vettem részt. November 12-én Balassagyarmaton a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által rendezett Príma Díjátadó ünnepségén vettem rész. November 14-én dr. Bablena Ferenc István alelnök úr képviselt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Nógrád Megyei Kirendeltsége és az Ezüstfenyő Idősek Otthona által szervezett Szociális Munka Napja alkalmából rendezett ünnepségen. November 15-én részt vettem Deutsch Tamás Miniszterelnöki Biztos úr meghívására a Szupergyors Internet Program (SZIP) keretében megvalósuló hazai szélessáv fejlesztésekről tartandó konzultáción. November 16-án Budapesten a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége által megtartott közgyűlésén vettem részt. Szécsényben a Magyar Tudományos Akadémia Területi Akadémiai Bizottsága által szervezett Magyar Tudomány Ünnepén voltam jelen.
8 dr. Bablena Ferenc István alelnök úr a Nógrád Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház meghívására a Türelem Tolerancia Támogatás elnevezésű díjátadó rendezvényen adta át a Nógrád Megyei Megértés és Tolerancia Díjat. November 17-én a Megyeháza Dísztermében részt vettünk a Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezett Közös Vizeink című konferencián. Balassagyarmaton a Termelői Közösség alakuló ülésén voltam jelen. November 18-án a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara meghívására részt vettem a Mesteravató Ünnepségen a Geocsodák Házában. Szécsényben a XXI. Nógrád Megyei Őszi tárlat kiállítás megnyitóján voltam jelen és adtam át a Nógrád Megyei Önkormányzat által felajánlott díjat. November 19-én a Szurdokpüspöki Általános Iskola meghívására jelen voltam az Iskolában megrendezett Jótékonysági Bálon. A Kutasói Önkormányzat meghívására részt vettem a Falunapon. Pásztón a Zsigmond Király Általános Iskola és a Ma a Holnapért Alapítvány meghívására részt vettem a Bál az Iskoláért jótékonysági esten. November 23-án Szécsényben a Kubinyi Ferenc Múzeumban részt vettem a TOP 50 c. kiadvány ünnepélyes bemutatóján és a 2016. évi kamarai díjak átadásán. dr. Bablena Ferenc István alelnök úr a Magyar Vöröskereszt meghívására részt vett a sokszoros véradók ünnepélyes keretek közötti köszöntésén. November 24-én a Széchenyi Programiroda szervezésében Közel a segítség konferencián a TOP fejlesztésekkel kapcsolatosan tartottam előadást. Budapesten a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége és a HÉTFA Kutatóintézet szervezésében A vidék teszi a dolgát című konferencián szintén előadást tartottam. November 25-én Hollókőn a Védelmi Bizottság ülésén voltam jelen. November 26-án dr. Bablena Ferenc István alelnök úr részt vett a Salgótarjáni Tájak Korok Múzeumok által szervezett Egyesületi Záró Estjén. November 28-án dr. Bablena Ferenc István alelnök úrral részt vettünk a XXV. 1956. október 23-i emlékfutás Szervező Bizottsága meghívására a rendezvény pontversenyének értékelésén és a díjátadó ünnepségén. November 29-én a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Salgótarjáni Tankerülete meghívására részt vettem és megnyitottam az Autista gyermekek az iskolában témában rendezett konferenciát. November 30-án Barna János alelnök úr képviselt a dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézet meghívására az immár hagyományosan megrendezett Kutatók Hajnala rendezvényen. Részt vettem az OTP Bank Nyrt. Északkelet-magyarországi Régiója által szervezett és a Takarékossági Világnap alkalmából megrendezett ügyféltalálkozón. December 1-jén Budapesten részt vettem a CÖF-CÖKA vidékfejlesztési és korszerű táplálkozással kapcsolatos, ételbemutatóval egybekötött szakmai konzultáción. A Szent Lázár Megyei Kórház meghívására Bátonyterenyén egy ünnepi vacsorán dr. Bablena Ferenc István alelnök úrral voltunk jelen, ahol alelnök úr köszöntötte a vendégeket. December 2-án a CÖF-CÖKA rendezésében a Szellemi Honvédők és a Civil Együttműködés Tanácskozás (CET) ünnepi találkozóján voltam jelen. December 4-én dr. Bablena Ferenc István alelnök úr képviselt a Nógrád Megyei Népművelők Egyesülete meghívására a Múzsa Gála Művészeti Fesztiválján.
9 December 7-én házigazdája voltam a CÖF-CÖKA Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által szervezett termelői közösség alakulásának megbeszélésén. Székesfehérváron dr. Szabó József megyei jegyző úr részt vett a Főjegyzői Kollégium ülésén. December 8-án az elmúlt évek hagyományait követve az ELMŰ-ÉMÁSZ karácsonyi adományt adott át Nógrád megye óvodáinak. A Salgótarjáni Megyei Jogú Város Önkormányzata meghívására részt vettünk és koszorúztam az 1956. december 8-i Salgótarjáni Sortűz áldozatai emlékére rendezett Városi Gyásznapon. Barna János alelnök úr részt vett és képviselt Balassagyarmaton a dr. Kenessey Albert Kórház- Rendelőintézet és Balassagyarmat Város meghívására az 1944-45 telén a szovjet megszállás alatt éhen halt mintegy 700 pszichiátriai beteg emlékére állított emléktábla avatásán. Salgótarján, 2016. december 12. Skuczi Nándor HATÁROZATI JAVASLAT 1. A testület a átruházott hatáskörben hozott döntéseit az 1-5. sz. melléklet szerint elfogadja. 2. A Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése A Háztartások Foglakoztatásáért Alapítvány pályázatának támogatásáról szóló támogatói szándéknyilatkozatot a határozat 6. sz. melléklete szerint utólagosan jóváhagyja. Határidő: értelemszerű Felelős: Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke Salgótarján, 2016. december 15. Skuczi Nándor a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke dr. Szabó József Nógrád megyei jegyző