Partnerek. Kapcsolattartó elérhetősége. Balogh Zsolt Tel.: + (36) 30/ m

Hasonló dokumentumok
Név: ÁGOTA Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) Cím: 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29. III. em.

Partnerek. Kapcsolattartó elérhetősége. Balogh Zsolt Tel.: + (36) 30/ balogh.zsolt80@gmail.co m

Közösségi Szolgálat Partnereink

Név: ÁGOTA Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) Cím: 6722 Szeged, Kossuth L. sgt. 29. III. em.

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

Szervezet Kapcsolat Tevékenység Diák tevékenység Egyéb

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága

Szervezet Kapcsolat Tevékenység Diák tevékenység Egyéb

INTÉZMÉNY NEVE HELYSZÍN TEVÉKENYSÉG egészségügyi terület

A /2013. ( ) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklete

fogadható fő b. nyári gyermek-és ifjúsági felügyelői, szervezési feladatok megvalósítása, c. közösségi munkavállalás (pl. szórólapozás).

Intézmény Cím Képviselő Feladatok Dátum

Név Telefon Mellék Ajtó Keller Anikó. 74/ igazgató

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT - MEGÁLLAPODÁSOK

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

ÉLETHÁZ ALAPÍTVÁNY Imrehegy, Tüskös 44. HARTAI HÉTSZÍNVÍRÁG ÓVODA ÉS EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE. Oktatási terület

SZEGED VÁROS HELYI EGYEDI VÉDETT ÉPÜLETEI

ALAPÍTÓ OKIRAT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat, Óvodák Igazgatósága

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Akasztó Önkormányzata Akasztó Aranysziget Otthon Csongrád

APEH Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága Vezetői elérhetőségei

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiummal együttműködő szervezetek a közösségi szolgálat teljesítése során

KŐRÖSHEGY KÖZSÉG Ö N K O R M Á N Y Z AT HUMÁN BIZOTTSÁGA 8617 Kőröshegy, Petőfi S. u. 71. Tel.: , fax: ,

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

Állati jó - a számomra legkedvesebb állat a Hortobágyon - rajzpályázat 2014

HORVÁTH MIHÁLY EMLÉKVERSENY 2008.

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Együttműködő szervezetek

A választók névjegyzéke

Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. A 2015/2016. óvodai nevelési év előkészítése. Humán Közszolgáltatási Iroda Művelődési Osztály.

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Kp. tel.: , Kp. fax:

Közösségi Szolgálat Partnerintézményei

AZ EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLATÁNAK PARTNERSZERVEZETEI

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. matematika, kémia, informatika szakos tanár

Együttműködő szervezetek

SZEGED HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

Az iskolai közösségi szolgálat

INGATLAN ADÁS-VÉTELI ÉS BÉRLETI SZERZŐDÉSEK - 5 MILLIÓ FT FELETTI SZERZŐDÉSEK IKV ZRT

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet. magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület. 1.a tanító 1.

AZ ÚJ KÖZNEVELÉSI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSA Azoknak a tanulóknak, akik január elseje után kezdik meg érettségi vizsgájukat, az érettségi megkezdésének

Magyar Ápolók Napja A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kitüntetettjei

Az Idősügyi keret II. félévére beérkezett nyertes pályázatok 1/10. Nyugdíjas. közösség neve

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

ISKOLAI KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT (IKSZ)

Hatósági szerződés Ft év

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. Dr. Solymos László alpolgármester. módosítása. Művelődési Osztálya.

Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Esztergomi Járási Hivatal Szakigazgatási Szerveinek ELÉRHETŐSÉGI ADATAI

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

REFORMÁTUS KÖZÉPISKOLÁK XX. ORSZÁGOS KÉMIAVERSENYE 7. évfolyam október 5-6. Szakács Erzsébet I.

Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium (Térségi Integrált Szakképző Központ)

1. A OSZTÁLY Bogdán Dániel Bogdán Edina Bogdán György Bogdán György Bogdán Krisztián Bogdán László Bogdán Richárd Czimmerman Patrik Horváth Dorotina

Bizottság száma: 1. sz. Terem szám: B 204. Záróvizsga időpontja: január óra

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

APEH DAR. Név Szervezeti egység Beosztás Telefon Fax Irsz Helység Cím. Szakigazgató (62) Osztályvezetı (76)

SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA Egységes Gimnáziuma, Általános Iskolája, Óvodája, Pedagógiai Szakszolgálata ALAPÍTÓ OKIRAT

PÁPA VÁROS KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEI

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

1. sz. melléklet. Küldöttválasztás május 25. Képviseleti területek

Szavazókör nyitvatartása 4032 Egyetem tér 1. I. emelet 1. Antal Ildikó könyvkötő Egyetemi Kiadó DE Főépület Könyvtár előtere. DEENK Olvasószolgálati

Közösségi szolgálat lehetőségei

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

A Szolgáltató Város szolnoki mintaprojekthez csatlakozott közszolgáltatókk

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégiummal együttműködő szervezetek a közösségi szolgálat teljesítése során

Tiszaszentmárton község Önkormányzat Képviselı Testületének Településüzemeltetési és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsági ülésének

Hétf: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek: Kedd: Szerda: Csütörtök: Péntek:

06-24/ Fax: /

Humán Szolgáltatások Igazgatósága (levelezési cím: 1211 Budapest, Kiss János altb. u. 54.) Bejárat: Táncsics M. u. 69.

Szervezet neve Szervezet cím

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Az iskolai közösségi szolgálatot teljesítő diákok fogadó intézményei. a tanévben

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

Függelék A Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet orvosi gárdája*

Intézményvezető. Dessewffyné Szabó Erzsébet magyar, orosz szakos tanár. Intézményvezető-helyettesek. Alsós tantestület

Iskolai dolgozók végzettsége, szakképzettsége

10. / Szakács. Tanuló neve: Balázs Erik Károly Javítás. Számlázási cím: 5712 Szabadkígyós, Ókígyósi út 92. Tanuló neve: Balázsházi Renáta Javítás

Szeghalom Város Polgármestere

német nyelv, zongora matematika, informatika angol nyelv,informatikus könyvtár történelem, informatika könyvtáros matematika-fizika

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat nevében a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. által július hóban kötött szállítói szerződések

KISGYAKORLATOK IDEJE ÉS BEOSZTÁSA SZOCIÁLEDAGÓGIA BA, NA ÉS LA SZAK /2. FÉLÉV

Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptár február

Gézengúz Óvoda Gyöngyszem Tagóvoda. Reszort feladatok elosztása a pedagógiai munkát végző kollegák között 2017/2018-as nevelési évben

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT MEGÁLLAPODÁSOK

Név: Osztály: Osztályfőnök: Telefonszám: vagy egyéb cím: Farkas József Mihály 4.b Jánoska Tivadar

A Szolgáltató Város Szolgáltató Szolnok projekthez csatlakozott közszolgáltatók

neve címe vezetője Kossuth u Dózsa Gy. u Kossuth tér Köztársaság tér Kálvin tér Kölcsey u. 7.

2010. I. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/8. Szervezet neve Szervezet címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye

Forrás: Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény programnaptára szeptember

Szakértői névjegyzék kialakítása ( ) SZAKE-12. SZAKE Mráz Sándor Zoltán Drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértő

MAGYAR LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG Csongrád Megyei Igazgatóság Megyei Hivatalos Értesítő

Hunfoglalás - Kékes-Vertikál, Kékestető 1 kör - 6 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév

MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT HONVÉDKÓRHÁZ II. TELEPHELY

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2018/2019

hrsz a terven NAGY LÁSZLÓ MESTER U /1 SZILÁGYI JÓZSEF MESTER U /2 DANKÓ LÁSZLÓ MESTER U MÁTÉ ISTVÁNNÉ MESTER U /1

Vezetők, pedagógusok, ügyintézők és elérhetőségük

Átírás:

Partnerek Partner neve 1. ÁGOTA Alapítvány (Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány) 2. Algyői Szivárvány 3. Alsóvárosi Polgárőr Közhasznú Egyesület 4. ArtStab Kulturális Egyesület 5. Baba Egyetem Egyesület Partner címe 6722 Kossuth L. sgt. 29. III. 301-303. 6750 Algyő, Kastélyker t u. 17. 6725 Szabadság tér 1. 6762 Sándorfalv a, Ady E. u. 18. 6753 Kapcsolattartó neve Kapcsolattartó elérhetősége Balogh Zsolt Tel.: + (36) 30/685-4454 balogh.zsolt80@gmail.co m Ozsváth Lászlóné Sándorné Vasvári Katalin Sándor János András Kinyó Pál Tel.: + (36) 62/517-194 szivarvanyovi@algyo.hu Tel.: + (36) 62/517-194 szivarvanyovi@algyo.hu Tel.: + (36) 30/621-6211 sandor.janos@eloszto.hu Tel.: + (36) 70/776-6253 kinyopal@gmail.com Novák Anikó Tel.: 70/380-4828 novak@narc.hu Apáti Kata Tel.: + (36) 30-232-2737 Tevékenységi terület Végezhető tevékenységek 1. 2. 3. 4. 5. 7. fiatalok segítése, szervezési feladatok 2. 3. 4. gyerekprogram okon való közreműködés, szervezési feladatok 1. 2. 3. 4. 5. szervezési feladatok, programokon való segédkezés, irodai munkák 2. 3. 4. különféle programokon való segédkezés 2. 3. 4. gyerekprogram okon való Együttműködési aláírva: 2016. február 8. aláírva: 2015. május 29. aláírva: 2016. február 2. október 1. aláírva: 2014. Kapcsolattartó pedagógus neve Somogyi Lívia Nacsáné Kun Beáta Koczor Réka Magdáné Német Ildikó Szegfü Márta 1

6. Baks Községi Önkormányzat 7. Balástyáért Közalapítvány 8. Bálint Sándor Művelődési Ház Szék u. 1. 6768 Baks, Fő utca 92. 6764 Balástya, Rákóczi u. 5. 6726 Temesvári krt. 42. Szekeresné Rácz Mariann Ormándiné Kócsó Anikó Cimberné Maszlag Anikó Kocsisné Benkő Beáta apati.kata@gmail.com Tel.: + (36) 30/504-1404 raczmariann0@gmail.com Tel.: + (36) 30/349-2147 penzugy@baks.hu Tel.: + (36) 30/621-6243 cimberneancsa@gmail.co m Tel.: 62/578-130 bea.benko@gmail.com Kiss Ernő Tel.: + (36) 30/258-1300 balint.muvhaz@int.ritek.h u közreműködés, szervezési feladatok 4. A tanítványokat a Közösségi Házban szervezett nyári táborok szervezésébe és lebonyolításáb a kívánják bevonni, valamint a különböző intézményeikn él kisegítő irodai munkába. 2. 3. 4. különféle programokon való segédkezés 4. Előkészítő és ügyeleti feladatok a Tápai Antalemlékkiállításs al kapcsolatosan szeptember 22. aláírva: 2016. június 30. aláírva: 2014. január 6. aláírva: 2016. június 21. Nacsáné Kun Beáta Szegfü Márta Hegyközi Éva 2

9. Béke Utcai Általános Iskola 10. Cöli Lisztérzékenyek Egyesülete 11. CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 6722 Béke u. 7-9. 6720 Dózsa György u. 5. 6725 Boldogass zony sgt. 6. Petrovszkiné Bácskai Dóra Pappné Berki Beáta Balázs Ágnes Dr. Vetró Gábor Bojtos Ferenc irodavezető Tel.: + (36) 70/232-3902 bacskaidora@gmail.com Tel.: + (36) 20/245-4403 coliegyesulet.szeged@gm ail.com Tel.: + (36) 70/229-8914 agnes.balazs68@gmail.co m Tel.: 62/424392 csemete@csemete.com Tel.: 20/328-9433 Videotárunk katalogizálásán ak előkészítése 3. 4. Iskolai rendezvényeke n segítés 2. 4. szórólapok kihelyezése a helyszín berendezése, pakolás regisztrációban segítségnyújtás vendégek fogadása, tájékoztatása tisztasági feladatok elvégzésében segítségnyújtás 4. 5. Zöldterületfejlesztési akciók, faültetések Illegális hulladéklerakó k felszámolása Oktatóközpont ok fejlesztési és karbantartási aláírva: 2016. október 20. aláírva: 2016. szeptember 23. november 19. Véha Klára Tatár Zsuzsanna Atlasz Henrikné 3

12. Csengelei Alapfokú Művészeti Iskola 13. Csigabiga és Bölcsőde 6765 Csengele, Deák Ferenc u. 25. 6794 Üllés, Dorozsmai út 10. Czirok Zoltán igazgató Marótiné Hunyadvári Zita intézményvezet ő Tel.: 30/349-7901 czirokz@csami.hu Tel.: + (36) 30/329-1924 csigabiga@ulles.hu feladatainak előkészítése Információs és akciónapok lebonyolítása, információs anyagok terjesztése Aktív természetvédel mi munkák és monitoring tevékenységek Környezeti tanácsadó irodai feladatok, könyvtárrende zés 2. 4. dekoráció készítése, elhelyezése meghívók készítése, ruhatár rendben tartása 2. 4. javítási munkák, kertrendezés, pakolás, teremrendezésr e eszköz aláírva: 2014. január 20. aláírva: 2014. június 20. Szalay Mónika Atlasz Henrikné 4

14. Csólyospálosi Nyitnikék 15. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnoks ág Kisteleki Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület 16. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnoks ág Ruzsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület 6135 Csólyospá los, Móra F. u. 11. 6728 Napos út 4. 6760 Kistelek, Árpád u. 1-3. 6728 Napos út 4. 6786 Ruzsa, Ságvári Varga Lászlóné Tel.: + (36) 30/746-7577 E-mail cím: cspovoda@gmail.com Galiba Gábor tű. főhadnagy Kácsor Péter Galiba Gábor tű. főhadnagy Tatár Gábor válogatása, sporteszközök karbantartása 2. 4. gyermekekkel való foglalkozás, műsorok 6. tűzmegelőzés, tűzvédelem tevékenységi körök Polgári védelem tevékenységi körök 6. tűzmegelőzés, tűzvédelem tevékenységi körök Polgári védelem tevékenységi körök november 20. aláírva: 2015. június 9. aláírva: 2015. június 9. Szalay Mónika Nagy Dóra Nagy Dóra 5

17. Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szegedi Katasztrófavédelmi Kirendeltség Szegedi Hivatásos Tűzoltóparancsnoks ág Üllés Községi Tűzoltó Egyesület 18. Csongrád Megyei Mellkasi Betegségek Szakkórháza Endre utca 7. 6728 Napos út 4. 6794 Üllés, Felszabad ulás utca 48. 6722 Deszk, Alkotmán y u. 36. Galiba Gábor tű. főhadnagy Zsíros Tibor Dr. Bálint Beatrix főigazgató Bölöni Ágnes könyvtáros, irattáros Tel.: + (36/ 62/571-511/151 mellék boloni@deszkikorhaz.hu 6. tűzmegelőzés, tűzvédelem tevékenységi körök Polgári védelem tevékenységi körök 1. irattározással kapcsolatos tevékenységek végzése aláírva: 2015. június 9. aláírva: 2015. június 5. Nagy Dóra Hegyközi Éva 19. Dankó Pista 6763 Kálmán János Tel.: + (36) 20/2600-722 2. 3. 4. kulturális és Csiszár Művelődési Ház és Könyvtár Szatymaz, Dózsa muvhaz@szatymaz.hu közösségi, sport- és aláírva: 2016. július 1. Bernadett György utca 42. szabadidős programok lebonyolításáb an való aktív részvétel 20. Dóc Községért 6766 Dóc, Lázár Margit Tel.: + (36) 30/687-4420 2. 4. Dóc községben Forgó Gábor 6

Egyesület Rózsa u. 4. Ficsor Zoltánné 21. Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház 22. Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon 6791 Negyvenn yolcas u. 12. 6600 Szentes, Kováts Károly u. 3. docidke@citromail.hu Hajdú Géza Tel.: + (36) 30/285-8014 petofi.muvhaz@int.ritek.hu Bolyánné Szamosközi Gabriella Balogh Péter Tel.: + (36) 63/850-020 parkerdo@szentes.hu Tel.: + (36) 30/982-8069 parkerdo@szentes.hu lebonyolítandó kulturális és közösségi, környezet- és természetvédel mi, sport- és szabadidős programok megvalósítása során a rendezvények, foglalkozások előkészítésébe n és lebonyolításáb an való aktív részvétel 2. 4. szervezési feladatok, rendezvények, műsorok összeállítása 1. 2. 4. A tanulók 5. segítséget tudnak nyújtani a lakók levegőztetésében, foglalkoztatásában, vagy csak egy kis velük való beszélgetésben. Részt tudnak venni rendezvények aláírva: 2014. június 20. aláírva: 2015. október 19. aláírva: 2015. november 3. Hegyközi Éva Nacsáné Kun Beáta 7

23. Egy Ebéd Egy Esély 6722 Mikszáth Kálmán u. 21. Németh Csilla Éva egyebedegyesely@gmail.com előkészületeiben, a könyvtár nyilvántartásának vezetésében vagy kertészkedésben is. 2. 4. ételosztáson segédkezés, cserebere boltban segédkezés november 20. Koczor Réka 8

24. Egyesített Szociális Intézmény, Algyő 6750 Algyő, Piac tér 17. Jankovicsné Veres Katalin Harcsás Gizella családgondoz ó Tel.: + (36) 62/267-048 algyoeszi@gmail.com Tel.: 62-267-866 2. 4. ESZI Bóbita Bölcsődegyermekfelügyelet segítése a gondozónők mellett délután ESZI Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálatadományok szortírozása, osztást végző kollegák segítése, rendezvények lebonyolításának segítése ESZI Idősek Napközi Otthonabeszélgetés idős személyekkel az intézményben, rendezvényekre kísérés gondozónői felügyelettel október 7. Forgó Gábor 9

25. Egyesített Szociális Intézmény, Soltvadkert 26. Evangélikus Egyházi 27. Ezerjófű Algyői Egészségvédő Kör Közhasznú Egyesület 28. Farkas László Általános Iskola Kelebia 6230 Soltvadker t, Szentháro mság u. 1. 6230 Soltvadker t, Kossuth Lajos u. 2. 6750 Algyő, Kócsag u. 13. 6423 Kelebia, Ady E. u. 110. Ritter Andrea Tel.: 78/482-405 szocint@vadkert.net Köhlerné Schiszler Ágnes Lakatosné Hachbold Éva Tel.: + (36) 30/292-9876 kohlerne61@gmail.com Tel.: + (36) 20/824-7836 evehachbold@gmail.com vagy evtavaszovoda@gmail.com Berek Ágota Tel.: + (36) 30/605-3978 berekagota@gmail.com Szádeczki Dezsőné Horváth László Tel.: + (36) 20/219-3131 hovath_laci1983@yahoo.com 2. általános iskolás korú gyerekekkel való foglalkozás a nyári szünidőben 4. irodalmi, anyanyelvi, testnevelésmozgás, ábrázolás. Szabad játéktevékenység kezdeményezése, valamint higiéniai szokásrendszer gyakoroltatása, és étkeztetés. 4. 5. Kertművelés: ültetés, gyomtalanítás, betakarítás, gyógynövény gyűjtés, feldolgozás Kedden du. 15 órától tudnak fogadni gyerekeket. 3. 4. tanulók segítése, programok szervezése szeptember 30. aláírva: 2016. június 9. aláírva: 2014. április 22. aláírva: 2014. november 11. Magdáné Német Ildikó Nacsáné Kun Beáta Forgó Gábor Szegfű Márta 10

29. Fénysugár Katolikus 30. Fészek Nagycsaládosok Szegedi Egyesülete 31. Heller Ödön Művelődési Ház 6723 Hóbiárt Basa u. 30. 6724 Nyitra u. 15. 6753 Budai Nagy Antal u. 20. Katona Zsoltné Tariné Zombori Ilona Erika Kónya Zoltán Román Angéla Neparáczki Ferenc Tel.: + (36) 62/488-552 fenyovoda@gmail.com Tel.: + (36) 62/488-552 fenyovoda@gmail.com Tel.: + (36) 70/596-2102 titkar@feszekszeged.hu Tel.: 30/828-0518 neparaczki.ferenc@gmail.com 2. 3. 4. rendezvényeken való részvétel, szervezési feladatok 2. 3. 4. A tanulók az egyesület programjain tudnak segítséget nyújtani. Programok lebonyolítása, kézműves foglakozás, sportvetélkedő, ugráló várnál gyermekfelügyelet. Rendezvény előtt és utáni előkészületek. 2. 4. portaszolgálat, különböző rendezvényeken segédkezés aláírva: 2015. május 29. aláírva: 2015. május 18. november 20. Nacsáné Kun Beáta Magdáné Német Ildikó Kajáriné Lestár Erzsébet 11

32. Homokháti Szociális Központ Zákányszéki Tagintézmény 33. Homokháti Szociális Központ Ásotthalmi Tagintézménye 6787 Zákányszé k, Dózsa György u. 44. 6783 Ásotthalo m, Királyhal mi u. 26- Csótiné Ördög Edit Tarsoly Edéné Dombovári Artúr Tamásné Tel.: + (36) 30/606-2367 vezeto@hoszkp.hu Tel.: + (36) 62/290-681 vagy + (36) 30/372-2535 zakanyszek@hoszkp.hu Tel.: + (36) 62/291-556 vagy + (36) 20/220-7193 asotthalom@hoszkp.hu 2. 4. 7. Zákányszék közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés /vagy tanyagondnoki foglalkoztatási tevékenység 2. 4. 7. Ásotthalom közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés/vag y idősek otthonában foglalkoztatási tevékenység aláírva: 2014. május 9. aláírva: 2014. május 9. Szegfü Márta Szegfű Márta 12

34. Homokháti Szociális Központ Mórahalmi Tagintézmény 35. Homokháti Szociális Központ Üllési Tagintézménye 6782 Mórahalo m, Zákányszé ki út 21. 6794 Üllés, Radnai u. 22. Pintérné Farkas Ágnes Balogné Móczárt Gabriella Tel.: + (36) 62/281-227 morahalom@hoszkp.hu Tel.: + (36) 30/439-5469 ulles@hoszkp.hu 2. 4. 7. Mórahalom közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés /vagy tanyagondnoki foglalkoztatási tevékenység 2. 4. 7. Üllés közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés /vagy szociális étkeztetés foglalkoztatási tevékenység tekintetében mentori feladatok ellátása aláírva: 2014. május 9. aláírva: 2014. május 9. Szegfü Márta Szegfü Márta 13

36. Homokháti Szociális Központ Pusztamérgesi Telephelye 6785 Pusztamér ges, Petőfi u. 47. Zsolnai Andrásné Tel.: + (36) 62/660-661 vagy + (36) 30/249-2616 pusztamesges@hoszkp.hu 2. 4. 7. Pusztamérges közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés /vagy szociális étkeztetés foglalkoztatási tevékenység tekintetében mentori feladatok ellátása aláírva: 2014. május 9. Szegfü Márta 14

37. Homokháti Szociális Központ Öttömösi Telephelye 6784 Öttömös, Béke u. 33. Fodorné Kiri Andrea Tel.: + (36) 70/393-0941 ottomos@hoszkp.hu 2. 4. 7. Öttömös közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés /vagy szociális étkeztetés foglalkoztatási tevékenység tekintetében mentori feladatok ellátása aláírva: 2014. május 9. Szegfü Márta 15

38. Homokháti Szociális Központ Forráskúti Telephelye 39. Horizont Rehabilitációs Közhasznú Alapítvány 6793 Forráskút, Fő u. 74/A 6722 Hajnóczy u. 4. Pesír Zita Tel.: + (36) 62/287-222 forraskut@hoszkp.hu Kmetovics Anna Beáta Tóth Ágnes Tel.: + (36) 30/363-9476 horizont.rehab.alapitvany@gm ail.com Tel.: + (36) 30/597-3830 horizont.rehab.alapitvany@gm ail.com 2. 4. 7. Forráskút közigazgatási területén házi segítségnyújtás gondozónői munkában való közreműködés /vagy szociális étkeztetés foglalkoztatási tevékenység tekintetében mentori feladatok ellátása 1. 2. 4. rendezvények lebonyolításában való részvétel; idősek és sérült rehabilitációra szoruló emberek segítése; későbbi felnőtt életbe való beilleszkedést segítő tanácsadáson való részvétel, valamint az ehhez szükséges aláírva: 2014. május 9. aláírva: 2016. október 1. Szegfü Márta Somogyi Lívia 16

gyakorlati elsajátítása. tudás 17

40. Integrált Közösségi Szolgáltató Tér és Községi Könyvtár 6795 Bordány, Park u. 1. Börcsök Roland intézményvez ető Tel.: 30/629-9371 borcsok.roland@gmail.com 2, 3, 4. Biztos Kezdet Klub működtetése, nyugdíjasok klubja, népdalkör, mozgáskorlátozott csoport, információs szolgáltatás, különféle rendezvények, programok szervezése, olvasószolgálat, kulturális programok szervezése, nyári tábor, játszóház, kézműves foglalkozás október 24. Koczor Réka 18

41. József Attila Közösségi Ház és Könyvtár 42. Junior Achievement Magyarország Oktatási, Vállalkozásszerve zési Alapítvány 43. Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár 44. Kamasz Egyesület 6792 Zsombó, Alkotmán y u. 1. 6724 Eszperant ó u. 5. 6300 Kalocsa, Szent István király út 2-4. 6791 Hajdu Lajos intézményvez ető Szunyog Andrea mentor Gergely Orsolya Katona-Szitár Alexandra Szilágyi Orsolya Dr. Magóné Tóth Gyöngyi igazgató Tóth Emese Ótott-Kovács Benő Tel.: + (36) 20/215-8621 hajdu.lajos01@gmail.com Tel.: + (36) 30/612-0273 szunyogandi89@gmail.com Tel./fax: 36-62/552-858 Honlap: www.ejam.hu Tel.: 36-30/996-1359 szitar.alexandra@ejam.hu Tel.: 36-62/552-858 szilagyi.orsolya@ejam.hu Tel.: + (36) 70/362-9560 kalokultura@kalocsa.hu + (36) 70/362-4042 kalokultura@kalocsa.hu Tel.: + (36) 20/823-0941 2. 4. Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése - Könyvtári szolgáltatások - Közművelődési tevékenységük és támogatásuk - Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 3., 4. rendezvényeken való segédkezés, kézműves foglalkozás 2. 3. 4. Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése - Könyvtári szolgáltatások 1. 2. 3. 4. 5. idős emberek látogatása, aláírva: 2015. február 11. november 12. aláírva: 2016. június 9. aláírva: 2016. április Forgó Gábor Magdáné Német Ildikó Nacsáné Kun Beáta Regősné Jancsovics 19

45. Kelebia Gézengúz 46. Kincses Diákszállás Nyugati sor 6. 6423 Kelebia, Ady E. u. 108. 3325 Noszvaj, Szomolyai út 0214/18. Iván Éva Papp Éva beno6211@citromail.hu Tel.: + (36) 30/473-6314 kelebia.ovoda@freemail.hu Tel.: + (36) 30/407-2376 kelebia.ovoda@freemail.hu Tel.: + (36) 36/563-320 medicinliget@medicinliget.hu vagy pr@medicinliget.hu http:// www.medicinliget.hu segítése, természeti környezet gondozása és egyesületünk saját programjaiban is rész vehetnek a fiatalok, (táborok, egyéb rendezvényeink) 2. 4. játék a gyerekekkel, mosdóztatás, étkeztetésben segítségnyújtás, játékok karbantartása 2. 5. A Kincses Sziget Szépkorúak Otthona, illetve az újonnan elkészült és átadott Kincses Diákszálló lehetőséget nyújt abban a középiskolákban és szakközépiskolákb an tanuló diákok számára, hogy az iskolai közösségi szolgálatot teljesítsék akár kikapcsolódás 4. Julianna aláírva: 2014. június 2. aláírva: 2015. június 19. Szegfű Márta Hegyközi Éva 20

mellett is. A diákok különböző feladataink ellátása során végezhetnek közösségi szolgálatot, miközben szert tehetnek sokféle hasznos tapasztalatra. Két különböző tevékenységi körbe tudnak bekapcsolódni a diákok: I. Szociális tevékenységek (mentális egészséget támogató) II. Környezetvédelmi tevékenységek (épület állagmegóvása és parkrendezés) Természetesen 21

csak olyan tevékenységbe kapcsolódhatnak be a diákok, amely szakképzettséget nem igényel. Az iskolai közösségi szolgálat mellett, kikapcsolódásra is van lehetősége, azoknak az osztályoknak, akik a Kincses Diákszállóban is megszállnak.(előz etes egyeztetés szükséges) A szállás 40 diák részére nyújt komfortos elhelyezést Noszvajon, hazánk legnagyobb egybefüggő erdősége, a Bükk hegység lábánál. A hely egyik adottsága, hogy a levegőminőség itt 22

47. Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 6000 Kecskemé t, Liszt Ferenc u. 19. Szegedi Iroda: 6724 Föltámadá s u. 29. Ábrahám Krisztián Tel.: 30/6380-297 knpi@t-online.hu a legjobb az országban. Amit nyújtunk: szervezett szabadidős programok (Barlanglakások, Kaptárkövek és Attila forrás megtekintése, különböző csoportos játékok...stb.), hagyományőrző programok (tájház megtekintése), tiszta levegő és iskolai közösségi szolgálat teljesítése. 5. különböző programokon való segédkezés szeptember 24. Dr. Tornya Zoltán 23

48. Konecsni György Kulturális Központ, Tájház és Városi Könyv tár 49. Kölyöksziget 50. Közművelődési és Családsegítő Egyesület 6120 Kiskunmaj sa, Hősök tere 6. 6725 Szabadkai út 18. 6763 Szatymaz, Dózsa Gy. 42. Vadkerti- Tóth Rita Tel.: + (36) 77/481-150 vagy + (36) 30/985-0135 kultura@konecsni.hu vagy kultúra@kiskunmajsa.hu Pördi Ildikó Tel.: + (36) 62/567-177 kolyokszigetovoda@gmailcom Burkus Andrásné Tel.: 20/539-4466 burkusgy@invitel.hu 4. szervezési, logisztikai részfeladatok, programok lebonyolításában való részvétel, kiállítás rendezése, reklámanyag (szórólap, plakát) kihelyezése, foglalkozásoknál részvétel információszolgált atás asszisztencia 2. 4. különféle rendezvények segítése, szervezési feladatok 2. 4. Rendezvények előkészítésében, lebonyolításában való részvétel, esetlegesen egyegy hagyományőrző-, hagyományápoló tevékenységben való részvétel, illetve azokban valós kiegészítő, aláírva: 2016. június 20. aláírva: 2016. május 11. november 20. Forgó Gábor Csiszár Bernadett Dr. Tornya Zoltán 24

51. M és Társa Szabadidő és Sportegyesület 52. Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Dél- Alföldi Régió 53. MASZK Egyesület 54. Mátrix Közhasznú 6791 Széksósi út 7. 6723 Retek u. 2-4. 6723 Rózsa u. 23. II/5. 6720 Miksi István Tel.: 70/466-4716 miksiesmiksi@tonline.hu Thuróczyné Erdei Helga szakmai vezető Újhelyi Andrea Rostás Viktória Dudás Zsanett Ildikó Tel.: 62/467-486 30/3977-101 info@szeged.maltaijatszo.hu Tel.: + (36) 30/720-0279 ujhelyi.andi@maszk.hu Tel.: + (36) 30/697-2004 rostas.viki@maszk.hu Tel.: + (36) 20/620-5210 matrix@zug.hu vagy segítő tevékenység. Dekorációkészítés; ha jártasak a számítógépes munkákban, akkor pl. plakát, meghívó készítése, kiállítások rendezésében való segítés. 4. lovaglással kapcsolatos tevékenységek 2. 4. az egészséges életmóddal, sportolással kapcsolatos programok szervezése és lebonyolítása, gyerekek körében edzések, játékos mozgás szervezése 4. kulturális programokon való részvétel 1. 2. 3. 4. kulturális, egészségvédelmi október 24. október 24. aláírva: 2016. május 2. aláírva: 2015. Dr. Tornya Zoltán Hegyközi Éva Koczor Réka Forgó Gábor 25

Alapítvány Roosevelt tér 5. dudaszsanett@gmail.com élménypedagógiás programokban való részvétel, programszervezés, programkoordinálá s: támogatói programok megszervezésében való részvétel, támogató programokon feladatok ellátása, gyermekeknek, fiataloknak szánt mozgásos, kulturális, csoportépítő foglalkozások, programok kitalálásában, szervezésében való munka, kiadványok szöveges és képi tartalmának szerkesztésében való részvétel, weboldalak szöveges és képi tartalmának szerkesztésében december 10. 26

55. Mezőhegyes Város Képviselőtestület ének József Attila Általános Intézmény Művelődési Központja 56. Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola 57. Mórahalmi Plébánia 5820 Mezőhegy es, Béke park 1. 6782 Mórahalo m, Barmos György tér 2. 6782 Mórahalo Soósné Záluszki Mária intézményvez ető Perlaki Edit Varga Ákosné Vastag István Gál Zsófia Tel.: 30/445-5432 mezohegyesamk@gmail.com Tel.: + (36) 30/445-5432 mezohegyesamk@gmail.com Tel.: + (36) 30/445-9087 mezohegyes.ujtelepiovi@gmail.com Tel.: + (36) 70/332-3357 gzsofi@freemail.hu Tel.: + (36) 30/719-1709 csedit@citromail.hu Csonka Attiláné Joó Balázs Tel.: + (36) 20/432-9326 való részvétel, pályázatírásban való részvétel, fotók, szövegek, hangos és képi tartalmak létrehozásában való részvétel, minden egyéb (pl. adminisztráció, a szervezet működésével kapcsolatos) napi feladatok ellátása. 2. 4. rendezvényszervez és aláírva: 2014. január 16. 2. 3. 4. programszervezés aláírva: 2015. május 28. 2. 3. 4. A mórahalmi plébánián és aláírva: 2016. április Szegfü Márta Nacsáné Kun Beáta Szegfü Márta 27

58. Mórahalom Város Önkormányzat Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház m, Szent László park 2. 6782 Mórahalo m, Röszkei u. 2. Berta Gyuláné Kiss Bernadett joobalazs1976@gmail.com Tel.: + (36) 62/281-441 morahalomkonyvtar@gmail.co m Tel.: + (36) 62/281-441 morahalomkonyvtar@gmail.co m segélyszervezetüknél, a Karitásznál dolgoznak a tanulók. A helyi szegényeket és a betegeket fogják segíteni. 2. 3. 4. A könyvtári rend megtartása (visszahozott könyvek helyre rakása, polcokra való visszasorolása; a polcokon lévő állomány szoros rendjének ellenőrzése, igazítása; folyóiratok rendben tartása; könyvajánló polcok frissen tartása) A könyvek állapotának ellenőrzése, javítása (szakadt, rongált könyvek leválogatása, javítása, a könyvek felszerelésének 8. aláírva: 2015. január 9. Szegfü Márta 28

ellenőrzése, a hiányosságok pótlása) Digitalizálás (helyismereti anyag szkennelése) Könyvfaló verseny karbantartása (a könyvtár alsó tagozatos gyerekeknek tartott olvastatási versenye a Könyvfaló. A versenybe bevonni kívánt könyveket el kell olvasni, és 4-5 kérdést kell írni hozzá válasszal együtt. A verseny osztály szinten is zajlik, ide kirakókat készítünk, ezeknek elkészítésében, kivágásában is segítséget tudnak nyújtani nekünk a fiatalok.) Alkalomadtán gyermekfoglalkoz 29

59. Mórahalom Városi Önkormányzat 6782 Mórahalo m, Szentháro mság tér 1. Dr. Varga- Nagy Szilvia Dr. Tóth Krisztián Gárgyán Antalné info@morahalom.hu Tel.: + (36) 62/281-022 tkrisztian@homokhat.hu gargyannegyongyi@morahalo m.hu ásokon segítő munka (segítség a foglalkozás előkészítő munkájában, kézműves tevékenységben, vagy a foglalkozás levezetésében háttérmunkával) 2. 4. szervezési feladatok aláírva: 2014. január 7. Somogyi Lívia 30

60. Móra-Partner Nonprofit Közhasznú Kft. Huncutka Bölcsőde és Családi napközi 61. Mozgáskorlátozot tak Csongrád Megyei Egyesülete 62. Munka Világa Közhasznú Egyesület 63. Muréna Úszó- és Búvárklub 6782 Mórahalo m, Millenniu mi sétány 5. 6782 Mórahalo m, Egyenlősé g u. 19. 6725 Petőfi S. sgt. 75. 6723 Lomnici utca 31/B IV/12. Újszegedi Sportcsarn ok 6726 Temesvári krt. 33. Baloghné Baranyás Ágnes szakmai vezető Tel.: 30/398-2045 balogneagi@morahalom.hu Tóth Margit 62/444-074 tmargit@invitel.hu Losonczi- Tóth József Kanyó Dénes vezetőedző Tel.: + (36) 20/927-6371 losonczi.toth@gmail.com Tel.: 62/425-860 + (36) 30/3688-287 murenabuvar@invitel.hu 2. 4. rendezvényeken való segédkezés 2. 4. programokon való részvétel tanulássegítés, klubfoglalkozások, programokon való részvétel, segítés 4. edzéseken és versenyeken való feladatok elvégzése november 19. november 11. aláírva: 2014. szeptember 16. november 12. Somogyi Lívia Nacsáné Kun Beáta Dr. Tornya Zoltán Paulik Tímea 31

64. NAGYÍTÓ Középiskolások Iskolán Kívüli Képzése - ALAPÍTVÁNY 65. Napköziotthonos, Mórahalom 6722 Kossuth L. sgt. 29. II. em. 210. 6782 Mórahalo m, Egyenlősé g u. 19. Vikor Csaba Tel.: 62/451-662 20/329-4854 csaba@nagyito.hu Kosztyu Gyuláné Módra Istvánné Tel.: 30/911-0011 ovoda@morahalom.hu Tel.: + (36) 30/559-0803 modraneibolya@gmail.com egyeztet és alatt Ifjúsági programokon való aktív részvétel, titkári, asszisztensi feladatok ellátása, PR- és marketingtevékeny ség 2. 4. gondozási tevékenységek, udvarrendezés, dekorációkészíté s október 9. november 25. Atlasz Henrikné Nacsáné Kun Beáta 66. Nazarénus Idősek Otthona 67. Nefelejcs Katolikus, Zsombó 6725 Ybl Miklós u. 4. 6792 Zsombó, Mária tér 1-2. Héjja Márta intézményvez ető Fogasné Matula Zsuzsanna Tel.: + (36) 62/444-510 idősek.o@invitel.hu vagy hejjamarti@yahoo.com Tel.: + (36) 20/95-37-525, 62/595-588 matuzsu@gmail.com vagy zsovoda@zsombo.hu 2. 4. segédkezés az idősek körül, műsorkészítés, beszélgetés 2. 4. rendezvényeken való segédkezés aláírva: 2014. február 21. november 19. Magdáné Német Ildikó Magdáné Német Ildikó 32

68. Nemzeti Művelődési Intézet 69. Ópusztaszer Község Önkormányzat 70. Öttömös Községi Önkormányzat 71. Polgárőr Egyesület Sándorfalva 1011 Budapest, Corvin tér 8. 6767 Ópusztasz er, Tóhajlat 130. 6784 Öttömös, Felszabad ulás u. 12. 6762 Sándorfalv a, Ady E. u. 7. Závogyán Magdolna főigazgató Varga-Sipos Andrea Dohorné Kostyál Zsuzsanna Makra József polgármester Jeneiné Vidács Mária Dr. Dobó István polgármester Bereczné Bősi Gizella Kovács Lászlóné Tel.: + (36) 30/867-9827 sipos.andrea@nmi.hu Tel.: + (36) 30/447-5417 kostyal.zsuzsa@nmi.hu Tel.: + (36) 30/226-0614 opusztaszer@invitel.hu Tel.: + (36) 62/589-015 polgarmester@ottomos.hu Tel.: + (36) 30/621-6832 sfalvapolgarorseg@gmail.com Tel.: + (36) 20/404-1411 sfalvaporgarorseg@gmail.com 2. 4. rendezvények, szervezési feladatok 2. 3. 4. 5. óvodai, bölcsődei, iskolai, közmunka és önkormányzati programok segítése 2. 4. rendezvényszervez és, lebonyolítás 2. 4. rendezvényeken való segédkezés aláírva: 2014. május 13. aláírva: 2016. május 11. aláírva: 2015. június 2. aláírva: 2014. november 21. Somogyi Lívia Nacsáné Kun Beáta Nagy Dóra Hegyközi Éva 33

72. Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 73. Röszkei és Bölcsőde 74. Ruzsai Hétszínvirág és Bölcsőde 6722 Rákóczi tér 1. 6758 Röszke, Felszabad ulás u. 77. 6786 Ruzsa, Alkotmán y tér 3. Batiz István elnök Stefanik Diána irodavezető Kószó Zoltánné Sádtné Papp Ibolya Tel.: + (36) 62/426-818 vagy + (36) 30/621-6200 csm.polgaror@gmail.com Tel.: + (36) 70/334-9737 roszkeovoda@gmail.com Tel.: + (36) 30/336-6538 ruzsaovoda@freemail.hu 2. 4. 5. Tiszteletet az éveknek, biztonságot az idősebbeknek : - segíteni az időseken. SZEM-mozgalom: (szomszédok egymásért mozgalom): a szomszédok figyeljenek, segítsenek egymásnak. általános iskolában speciális osztályfőnöki órák tartása (pl. kábítószer, alkohol, dohányzás stb. témakörökben) 2. 3. 4. rendezvényeken való közreműködés, szervezési aláírva 2014. január 29. aláírva: 2015. április 22. feladatok 2. 4. programszervezés aláírva: 2014. október 13. Kajáriné Lestár Erzsébet Nagy Dóra Atlasz Henrikné 34

75. Sándorfalvi Kulturális Központ 76. Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár 77. Szeged és Környéke Vízgazdálkodási Társulat 6762 Sándorfalv a, Szabadság tér 6. 6720 Dóm tér 1-4. 6724 Cserzy M. u. 30/A Gajdosné Pataki Zsuzsanna Dobosné Brezovszky Anikó Csókásiné Dr. Király Anikó igazgató Tel.: + (36) 62/251-291 patakizsuzsanna@sandorfalva. com Tel.: + (36) 20/334-7193 brezo@sk-szeged.hu vagy brezoani@gmail.com Tel.: + (36) 30/637-4505 kiraly.aniko@vizgaztar.tonline.hu 2. 4. rendezvényeken való közreműködés, szervezési feladatok 2. 4. - könyvtári rendezvények szervezésének és lebonyolításának segítése (közönségszervezés, fogadás, kínálás, pakolás, hoszteszi feladatok) - szakmai kisegítő munka (raktári rendezés, visszasorolás) - használt könyvek árusítása - a könyvtári munka segítése (selejtezési jegyzőkönyvek gépelése, dokumentumok sorrendbe rakása, a hiányok felmérése) 4. szervezési feladatok aláírva: 2014. március 12. aláírva: 2016. szeptember 27. aláírva: 2015. június 18. Magdáné Német Ildikó Tatár Zsuzsanna Szalay Mónika 78. Szeged és 6720 Kulik Tel.: 30/501-2822 4. kézműves Hegyközi 35

Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. 79. Szeged Klebelsbergtelepi Polgári Kör Egyesület 80. Szeged- Alsóvárosért Közhasznú Egyesület 81. Szeged-Csanádi Egyházmegye Karitász Dugonics tér 2. 6729 Zentai utca 31. 6725 Hold u. 6. 6722 Jósika u. 34. Melinda Nacsa Jánosné Ádász Mariann Szekeres Józsefné elnök Ancsa- Molnár Hajnalka Megyeri Márta Szegedalsovarosi.tajhaz@gmai l.com Tel.: + (36) 20/351-1720 nacsafoto@t-online.hu Tel.: + (36) 30/329-8173 hirharang1999@gmail.com Tel.: 70/4596-465 ditte8@freemail.hu Tel.: 20/8233-779 szegedikaritasz@gmail.com Tel.: + (36) 20/823-3779 foglalkozások hétvégente 2-3 fő részvételével 2. 4. 5. rendezvényszervez és, kézműves foglalkozások 2. 4. rendezvényszervez és 2. 4. kézműves foglalkozás heti egy alkalommal az iskolában (10 fő) karácsonyi vásárban feladatvállalás szeptember 30. aláírva: 2016. február 25. október 10. október 1. Éva Murár Zoltán Dr. Tornya Zoltán Hidjapusztain é Hajóssy Ágnes 36

82. Szegedi Bajtárs Klub 83. Szegedi Ifjúsági Ház Nonprofit Kft. 84. Szegedi Ősz Idősotthon 85. Szegedi Rendőrkapitánysá g 6720 Victor Hugo u. 6. 6721 Felső Tisza-part 2. 6724 Zákány u. 25. 6721 Párizsi krt. 16-22. Csepi László Tel.: + (36) 30/249-6737 laci.csepi@gmail.com Kispál Gyöngyi Dr. Bálint András intézményvez ető Dr. Zélity László rendőr ezredes Csala-Pellek Borbála rendőr őrnagy Tel.: + (36) 20/275-2502 d2@ihrk.hu Tel: + (36) 62/407-740 vagy + (36) 30/235-0230 oszido@vnet.hu Tel.: + (36) 70/315-8459 csalapb@csongrad.police.hu 2. 4. 7. idős, beteg, egyedülálló, nyugdíja katonatiszteknek (esetleg rendőröknek) ebédhordás, beszélgetés, felolvasás, bolti bevásárlás; kulturális rendezvények szervezése, előkészítése 2. 4. rendezvényszervez és 2. 4. idősekkel történő foglalkozások, közös tevékenységek, beszélgetések 8. a diákok bevonása a bűn- és balesetmeglőzési tevékenységekbe aláírva: 2014. június 13. aláírva: 2014. február 20. aláírva: 2014. június 20. aláírva: 2015. november 3. Szalay Mónika Szalay Mónika Somogyi Lívia Koczor Réka 37

86. Szegedi Tudományegyete m Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ ( A Szegedi Tudományegyete m Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ szervezeti egységeiben szakmai felügyeletet ellátó munkatársak nevét és elérhetőségét az utolsó oldalon részletezem) 6725 Tisza Lajos krt. 107. Prof. Dr. Facskó Andrea elnök Balogh Dénes Klinikai Központ főápoló Tel.: + (36) 62/545-033 balogh.denes@med.uszeged.hu 1. 2. A tanulók által felügyelet mellett végezhető tevékenységek: Ivásban, étkezésben való segítségnyújtás (csak tiszta tudatú kooperáló betegeknél), Beteg kérésének, ill. igényének tolmácsolása az ápoló, gyógyító személyzet felé Ebéd-, illetve. vacsoraosztásban való segédkezés, Beteg környezetének rendbe tétele Betegek elkísérése vizsgálatokra (csak tiszta tudatú kooperáló betegeknél, ha a beteg saját lábon erre képes) A kórházba érkező betegek és a hozzátartozók tájékozódásban aláírva: 2015. október 19. Szalay Mónika 38

87. Szegedi Vadaspark Nonprofit Kft. 88. Szegedi Vasutas SE 89. Szeged-Tarján Polgárőr Egyesület 6725 Cserepes sor 47. 6724 Kossuth Lajos sgt. 74/C 6723 Tápai u. 25. II/5. Veprik Róbert ügyvezető igazgató Endrédi Lajos gyűjteményv ezető Tel.: + (36) 62/542-530 info@zoo.szeged.hu Tel.: 30/608-4114 endredi.lajos@zoo.szeged.hu Dr. Kremser Péter Gera Tibor Tel.: + (36) 70/382-467 gera.tibor@szegedivasutasse.h u Horváth Sándor András Tel.: + (36) 30/533-2546 horvathandras9@gmail.com való segítése Kórtermekbe látogatás és igény szerinti segítségnyújtás: meghallgatás, beszélgetés, felolvasás, sétáltatás, játékfoglalkozás prevenciós tevékenységekben való segítségnyújtás, 2., 4. üvegablak-tisztítás (kifutók és terráriumok kívülről), gereblyézés-seprés, festés, parlagfűszedés, kérdőívgyűjtés 2. 4. rendezvényeken való segítés 2. 4. 6. 8. Egyesületi számítástechnikai eszközök karbantartása október 22. aláírva: 2014. február 19. aláírva: 2015. szeptember 17. Rozsinszkyné Apró Ágnes Hegyközi Éva Szalay Mónika 39

90. Szent Ágoston Katolikus Általános Iskola és 91. Szent Imre Katolikus Általános Iskola 6766 Dóc, Alkotmán y u. 19. 6792 Zsombó, Móra F. u. 8. Huszka Zoltánné Tel.: + (36) 62/270-151 dociskola93@gmail.com Tel.: + (36) 30/978-8719 gemesne@freemail.hu Gémes Károlyné Gera Erika Tel.: + (36) 20/994-4244 gera.erika7@gmail.com Rendezvények biztosítása Katasztrófavédele mben való részvétel Szociális feladatkörök (pl.: idős gondozás) ellátása Környezetvédelmi feladatok ellátása Iskolák környékén jelzőőri tevékenység ellátása 4. programszervezés, gyerekekkel való foglalkozás, műsorok készítése 2. 4. iskolai nyári programokon való részvétel aláírva: 2015. február 25. aláírva: 2014. február 3. Regősné Jancsovics Julianna Forgó Gábor 40

92. Szent István Király Plébánia 93. Szent-Györgyi Albert Agóra 94. Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Óvodái Móra Ferenc Csicsergő, Deszk 95. Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Óvodái Pipacs, Sándorfalva 96. Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Óvodái Szatymazi 6795 Bordány, Kossuth u. 59. 6722 Kálvária sgt. 23. 6720 Széchenyi tér 5. 6720 Széchenyi tér 5. 6720 Széchenyi tér 5. Cseh Zoltán Tóth Károly lelkipásztori kisegítő Orbán Hedvig Gila Gabriella Gyukinné Brczán Szpomenka Tel.: 30/866-1871 karoly.joab@gmail.com Tel.: + (36) 70/616-4013 orbanhedi@agoraszeged.hu Tel.: + (36) 70/336-7063 gilagabriella@agoraszeged.hu Tel.: + (36) 62/271-311 ovidesz@t-online.hu Kiss Éva Tel.: + (36) 62/251-3264 pipacsovoda@szelmalomktv.n et Marótiné Balogh Zita Tel.: + (36) 62/251-3264 vagy + (36) 62/283-114 miovink@invitel.hu 2. segédkezés a plébánián 2. 3. 4. szervezési feladatok, kézműves foglalkozások, rendezvények 2. 4. óvodás korú gyerekekkel való foglalkozás a nyári szünidőben 2. 4. óvodás korú gyerekekkel való foglalkozás a nyári szünidőben 2. 4. óvodás korú gyerekekkel való foglalkozás a nyári szünidőben november 4. aláírva: 2015. november 16. aláírva: 2014. január 29. aláírva: 2014. január 29. aláírva: 2014. január 29. Paulik Tímea Paulik Tímea Szegfü Márta Szegfü Márta Szegfü Márta 97. Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Óvodái Újszentiváni 6720 Széchenyi tér 5. 6763 Francia Ida Tel.: + (36) 20/2772-3559 ovodaujszentivan@gmail.com 2. 4. óvodás korú gyerekekkel való foglalkozás a nyári szünidőben aláírva: 2014. január 29. Szegfü Márta 41

98. SZMJVÖ Bölcsődék Igazgatósága 99. SZMJVÖ Óvodák Igazgatósága: Baross László Utcai Béke telepi Bem Utcai Bérkert Utcai Bölcs Utcai Cső Utcai Dr. Boros József Utcai Építő Utcai Felsővárosi Fő Fasori Földmíves Utcai Gábor Áron Utcai Szatymaz, József A. u. 3. 6724 Párizsi krt. 27. 6723 Sólyom u. 6. Ungi Ferencné igazgató Gyuriczáné Botka Emőke Rákosné Szilágyi Éva igazgató Bódiné Vági Klára pedagógiai fejlesztő igazgatóhelye ttes Tel.: 20/552-5561 bolcsig.ungiferencne@int.ritek. hu Tel.: 70/708-6632 gyuriczaemo1@gmail.com Tel.: 62/549-360/120 + (36) 20/455-4881 vagi.klara@int.ritek.hu 2. 4. 5. programszervezés november 21. 4. 7. intézmény takarítása, udvarrendezés, parkosítás, kerítés és mászókák, udvari játékok festése, játszóház segítése, közösségi programok teljesítése október 1. Forgó Gábor Forgó Gábor 42

Garam Utcai Gáspár Zoltán Utcai Gyálaréti Gyertyámos Utcai Gyöngyvirág Hajnóczy Utcai Hétvezér Utcai Honfoglalás Utcai Hunyadi Téri Jerney Utcai Katona József Utcai Kemes Utcai Magyar Utcai Majakovszkij Téri Makkosházi Mars Téri Petőfi Telepi 43

Petresi Utcai Rókás Rókusi Körúti Széksósi Úti Szentmihályi Szerb Utcai Tabán Utcai Tarjáni Temesvári Körúti Temesvári Krt.-i Tisza-parti Toldy Utcai Tünde Téri Újvidéki Utcai Vedres Utcai 100 Talentum Alapítvány 6725 Földmíves u. 19. Balogh Edit elnök Kósa Lászlóné Tel.: + (36) 20/464-3989 2. 4. rendezvényeken való segítés aláírva: 2016. szeptember 1. Somogyi Lívia 44

101 Tappancs Állatvédő Alapítvány 102 Tass Község Önkormányzata 103 Tettrekész Fiatalok Alapítványa 104 Tiszasziget Község Önkormányzat 105 TKI Köznevelési és Gyermekjóléti Intézmény 6723 Római krt. 13-15. 6098 Tass, Széchenyi u. 48. 6756 Tiszaszige t, Szent Antal tér 10. 6760 Kistelek, Ifjúság tér 1. Terjéki-Papp Vivien Szerencsés Tilla Németh Gábor Németh Gáborné Nyiri Ilona Henrietta Ferenczi Ferenc polgármester Kovácsné Széll Klára Sejben József Huszkáné Tóth Ildikó info@talentumonkentes.hu www.tappancstanya.hu + (36) 70/380-6968 info@tappancs.szeged.hu vagy pappvivi@tappancs.szeged.hu + (36) 70/380-2293 tilla@tappancs.szeged.hu Tel.: + (36) 30/538-3097 polgarmester@tass.hu Tel.: + (36) 30/678-1765 gittameister@gmail.com Tel.: + (36) 70/932-7490 tettrekesz@gmail.com Tel.: + (36) 62/524-022 vagy + (36) 30/410-0754 kovacsneklari@freemail.hu Tel.: + (36) 20/555-9299 sejben@freemail.hu Tel.: + (36) 30/621-6520 ifjusagovi@vipmail.hu 2. állatok gondozása november 12. 2. 4. 5. rendezvényeken való segítés, szervezési feladatok 2. 4. adminisztratív teendők ellátása, polgárőri feladatok végzése 2. 4. rendezvényeken való segédkezés 2. 4. gyerek felügyelet (óvoda, bölcsőde), játék a gyerekekkel, étkezés, öltözködés, alvás segítése, aláírva: 2016. június 2. aláírva: 2014. június 27. november 5. aláírva: 2014. június 16. Hegyközi Éva Atlasz Henrikné Dr. Tornya Zoltán Nacsáné Kun Beáta Somogyi Lívia 45

106. Tömörkény István Művelődési Ház 107. Üllési Polgármesteri Hivatal 108. Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete 109. Szegedi Gazdasági Középiskola Vasvári Pál Tagintézménye Magyar u. 14. 6794 Üllés, Dorozsmai út 40. 6721 Bocskai u. 11. 6722 Gutenberg u. 11. Ágó Rita Tel.: + (36) 20/502-7763 szoregimuvhaz@gmail.com Dr. Borbás Zsuzsanna jegyző Vaskóné Kiss Éva elnök Szűcsné Szabó Tünde Magdáné Német Ildikó Tel.: + (36) 62/282-122/112 mellék jegyzo@ulles.hu Tel.: + (36) 62/425-087 vagy + 36) 70/328-7898 elnok.szegedvakok@gmail.co m vagy szegedvakok@invitel.hu Tel.: info@vasvari.hu 2. 4. Különféle rendezvényeken való részvétel (Katalin bál, Rózsa Fesztivál) Asztali élővirág díszek, rózsa girlandok készítése és rózsafejek szirmozása 4. Különféle rendezvényeken való részvétel 2. 4. felolvasóként vagy pedig rendezvényeken segítőként 2. 4. 5. Az intézmény udvarának gazmentesítése, takarítása, a növényzet ápolása Az iskolaépület külső falának portalanítása Az intézményt körülölelő utcai megállap odás aláírva: 2013. novembe r 19. megállap odás aláírva: 2016. június 9. megállap odás aláírva: 2014. március 25. megállap odás aláírva: 2013. novembe r 18. Szalay Mónika Forgó Gábor Nacsán é Kun Beáta Magdá né Német Ildikó 46

járdák gaztalanítása, seprése Hóeltakarítás Iskolai eszközök állományának felmérése (minőségi, mennyiségi) Egyéb felmerülő feladatok 110. Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete 6721 Bárka u. 6/B Buknics Ivett Sasvári Krisztina Tel.: + (36) 70/933-8704 csongradmegye@voroskereszt. hu Tel.: + (36) 62/425-267 csongradmegye.voroskereszt.h u Taniroda rendezése: 2 fő, 6 óra/fő Középiskolák Börzéje előkészítése, diák résztvevők. Az időbeli ütemezés a feladathoz igazodik. 1. 2. ruhaválogatás, adománygyűjtés, intézménylátogatás, ruhaosztás, véradáson segédkezés, kézműves délután, egészségnap szervezése, műsorok stb. megállap odás aláírva: 2013. szeptemb er 24. Hidjapu sztainé Hajóssy Ágnes 47

111. Wesley János, Általános Iskola és Középiskola 112. X-TREME HIP- HOP Tánciskola és Közhasznú Sportegyesület 113. Zákányszéki Manókert és Bölcsőde 6729 Osztrovsz ky u. 1/B 6722 Jókai u. 1. 6787 Zákányszé k, Petőfi u. 7. Balogh Ágnes Tel.: + (36) 70/459-5854 balo.agi@gmail.com Kárpáti Bernadett Liebháber Gáborné intézményveze tő Tel.: + (36) 20/975-6161 betti.karpati@gmail.com Tel.: + (36) 30/606-4990 óvoda@zakanyszek.hu 2. 3. 4. 5. szervezési feladatok, korrepetálás, műsorkészítés 2. 4. táncfellépéseken kisebb gyerekek kísérése, segítése, rendezvények szervezése 2. 4. 1. Szerezzen tapasztalatot a Szülőkkel és gyerekekkel, valamint kollégákkal történő kommunikáció formáiról, módjáról. megállap odás aláírva: 2015. novembe r 24. megállap odás aláírva: 2014. május 30. megállap odás aláírva: 2014. június 20. Zsivola Magdol na Szegfű Márta Atlasz Henrik né 2. Hospitálás után részt vesz a gyermekek gondozásában, szabadidős tevékenységében. 3. Ismerkedjen meg a gyerekekkel kapcsolatos konfliktusok kezelési módjaival, 48

kapcsolódjon be a mindennapi óvodai életbe. 114. Zákányszéki Művelődési Ház és Könyvtár 6787 Zákányszé k, Dózsa Gy. u. 45. Zombori Istvánné 115. Zsombó SE Mihályffy Zsolt Tel.: + (36) 30/606-4991 muvelodesihaz@zakanyszek.h u 4. Szerezzen tapasztalatot arról, hogy az adott társadalmi közeg, hogyan befolyásolja a gyermekek fejlődését, milyen feladatok adódnak a hátrányok leküzdése érdekében. 2. 4. programokon való részvétel, feladatok ellátása Tel.: + (36) 30/626-6855 4. 7. szervezési feladatok megállap odás aláírva: 2014. június 18. megállap odás aláírva: 2014. június 24. Rozsins zkyné Apró Ágnes Rozsins zkyné Apró Ágnes 49

A Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ szervezeti egységeiben szakmai felügyeletet ellátó munkatársak Sorszám Szervezeti egység Intézetvezető főnővér Mentor 1. Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet Horváthné Frankó Krisztina 62/54-51-70 Horváthné Frankó Krisztina 62/54-51-70 2 Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika 3 Fül-Orr-Gégészeti és Fej- Nyaksebészeti Klinika 4 Fogászati és Szájsebészeti Klinika 5 Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ A Részleg Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ B Részleg Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ Gyermek és Ifjúsági Szakorvosi Ungi Lászlóné 62/54-52-55 Dr. Janáky Tamásné 62/54-53-25 Szauer Nikoletta 62/54-52-97 Kovácsné Szántó Zsuzsanna 62/54-12-50 Ungi Lászlóné 62/54-52-55 Dr. Janáky Tamásné 62/54-53-25 Szauer Nikoletta 62/54-52-97 Lengyel Gáborné 62/ 54-10-75 Sepsik Mariann 62/34-20-00 Bárkányi Annamária 62/54-36-20 50

Rendelőintézet 6 I. Belgyógyászati Klinika Gajdacsiné Daróczi Margit 62/54-51-93 7 Idegsebészeti Klinika Csernus Gáborné 62/54-53-79 Gajdacsiné Daróczi Margit 62/54-51-93 Mikusik Józsefné 62/54-68-02 8 II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Kendrella Istvánné 62/54-52-38 - II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Szívsebészeti Osztály - II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Haemodinamikai Laboratórium - II. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ Invazív Kardiológiai Osztály Szabados Ferencné 62/54-59-07 Nógrádi Erika 62/54-49-62 Ignáczné Hepp Krisztina 62/54-54-73 51

9 Neurológiai Klinika Kristóf Csaba 62/54-53-69 10 Onkoterápiás Klinika A részleg Hanesz Anna 62/54-54-05 11 Ortopédiai Klinika Aigner Irén 62/54-54-22 12 Pszichiátriai Klinika Szendrei Erika 62/34-26-80 13 Sebészeti Klinika Vargáné Terhes Anita 62/54-54-63 14 Szemészeti Klinika László Andrea 54-54-89 Kissné Láng Ilona 62/54-13-20 Hanesz Anna 62/54-54-05 Aigner Irén 62/54-54-22 Szendrei Erika 62/34-26-80 Czékusné Farkas Mónika 62/54-54-72 László Andrea 54-54-89 15 Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Bársony Jenőné 62/54-55-27 Kószóné Czikora Judit 62/54-57-57 16 Reumatológiai Klinika Romfáné Csatári Katalin 62/798-157 17 Urológiai Klinika Demkó Henrietta 490-590/525 mellék 18 Traumatológiai Klinika Molnárné Oroszi Andrea 62/54-57-03 19 Arc Állcsont- és Szájsebészeti Klinika Kojnok Tünde 62/798-183 Romfáné Csatári Katalin 62/798-157 Demkó Henrietta 490-590/525 mellék Molnárné Oroszi Andrea 62/54-57-03 Pozsár-Smider Marinna 62/54-14-90 Kojnok Tünde 62/798-183 52

20 Laboratóriumi Medicina Intézet 21 Klinikai Mikrobiológiai Diagnosztikai Intézet 22 Újklinika Központi Műtő és Sterilizáló Kuruczné Oláh Andrea 62/54-53-94 Redetzky Andrea 62/54-59-57 Molnárné Zubor Ildikó 62/54-58-55 Kuruczné Oláh Andrea 62/54-53-94 Redetzky Andrea 62/54-59-57 Ságiné Savanya Mónika 62/54-58-41 23 Központi Fizioterápia Fehérné Kiss Anna 62/54-13-74 Rónyai Edit 62/54-13-74 24 Védőnői Alapellátási Egység 25 Sürgősségi Betegellátó Önálló Osztály Baloghné Fűrész Veronika 62/799-376 Tóth Lajos 62/545-168 Baloghné Fűrész Veronika 62/799-376 Tóth Lajos 62/545-168 26 Stratégiai Igazgatóság Dr. Fekete Katalin 62/54-22-28 Tatár Krisztina 62/54-56-93 53

Tevékenységi területek: 1. egészségügyi 2. szociális és jótékonysági 3. oktatási 4. kulturális és közösségi 5. környezet- és természetvédelmi 6. katasztrófavédelmi 7. óvodás korú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős tevékenység 8. az egyes rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerveknél bűn- és baleset-megelőzési területen folytatható tevékenység. Kissné Álmosdi Márta iskolai koordinátor 54