FELNŐNI MEGNYÍLNI Tanévkezdő projekthét 2016/17 Idei tanévkezdő projektünk címe témája Felnőni megnyílni. A projekt középpontjában egy interaktív kiállítás áll, melyet a Szegedi Tudományegyetem a Református Egyetemi Gyülekezet hallgatói hoztak létre. Mit szeretnénk elérni a kiállítással? Válaszul idézzük az alkotók elképzelét: Elgondolkoztál már azon valaha, hogy miért vagy pont olyan, amilyen? Vagy hogy miért kerülsz az életed során konfliktusokba? Végig pörgetted már életed eddigi filmjét a fejedben? Na milyen volt, vígjáték, komédia, dráma vagy esetleg akció film? Lehetőséged nyílik most itt virtuális szinten vagy épp fizikai módon, hogy picit szembe nézz a múltaddal, jeleneddel, illetve az esetleges jövőddel. Felnőni megnyílni, ahogyan a kiállítás neve is magában hordozza, az alap téma, amivel foglalkozunk. 6 ösvényen keresztül szeretnénk elvezetni, Téged kedves olvasó, egy kis találkozóra önmagaddal. Segítségedre lesznek játékok, tesztek, gondolatébresztő képek, amelyek segítségével kicsit magadra, környezetedre ismerhetsz, tudatosíthatod, hol tartasz most merre szeretnél tovább menni. http://www.felnottevalaskiallitas.hu/exhibition A projektbe bekapcsolódik az összes szakgimnáziumi szakközepes osztályunk (összesen 23). A okon rzt vesznek az osztályfőnökök a kijelölt segítők. A kezdő évfolyamok számára a cél az iskola a város megismere mellett az osztályközösség összekovácsolása, ugyanakkor ők is bekapcsolódnak a felsőbb évfolyamok számára szervezett okba. A záró napon pontozhatják az elkzült projekttermékeket, így tevőlegesen is hozzájárulnak a végső eredmény kialakulásához. A középső évfolyamok a ráhangoló ok után végigjárják az életutakat, majd egy hetedik (Szakmai elhivatottság) utat ők maguk alkotnak a kijelölt termekben. Az osztályok által elkzített hetedik utat az összes érintett osztály (kezdő középső évfolyamok) a szerdai napon bejárja majd pontozza. A végzős évfolyamok csak pénteken járják be az életutakat, majd a számukra tervezett előadásokon vesznek rzt. Hétfőtől tanórai ok várnak rájuk. A tanulókon kívül egy szakmai zsűri is pontozni fogja az elkzített életutakat. A kezdő évfolyamok első két napi tevékenységeit pontozzuk. Jutalmak: Első hely (kezdő évfolyamok) SÁRKÁNYHAJÓZÁS Első hely (középső évfolyamok) PARASZOBA Mindkét kategóriában az első három csapatot tortákkal is jutalmazzuk!
PÉNTEK 2016.09.02. 8-10 10-12 HÉTFŐ 2016.09.05. Szentesi Hajduné Bihari Ágnes Horváthné Kántor M212 Szentesi Tompa Valéria Bánszki Edittel M210 Rózsa Jánossal Papp Éva Rabiné Márta Bernadett M112 KEZDŐ ÉVFOLYAMOK Figura Eszterrel Papp Éva Rabiné Márta Bernadett M212 Tündével M210 Radóczi Tiborral Dani Tibor M110 9/5 Martonosiné Fejes Katalinnal Hajduné Bihari Ágnes Horváthné Kántor M112 A kitöltött ismerked az feladatlapokat a Móra tanáriban várja Kissné Györki Orsolya 13 óráig! Bánszki Edittel Telek Jánossal Meszlényi Jánossal Vér Lászlóval Figura Eszterrel Katona Pállal Tündével Balázsfi Istvánnal Radóczi Tiborral Dani Tiborral 9/6 Luczay Orsolya Pozsik László M110 9/5 Martonosiné Fejes Katalinnal Prihoda Gáborral HÍD Németh Magdolnával KLUB 9/6 Luczay Orsolyával Pozsik Lászlóval 8-12 városi séta városi séta városi séta városi séta városi séta városi séta városi séta városi séta A városi séta megoldásait várja e-mailben Kissné Györki Orsolya 2016.09.06. (kedd) reggel 9-ig! kissne.orsolya@moravarosi.hu
KEDD 2016.09.06. 8.00-8.40 Szentesi M221 8.40-9.20 9.20-10.00 10.00-10.40 10.40-11.20 ok Tompa Valériával Bánszki Edittel - Rózsa Jánossal M216 ok Lugosiné Schuszter 11.20-12.00 ok Hajduné Bihari - Ágnessel Figura Eszterrel ok Máté Máriával 12.00-12.40 - - - Tündével M209 - ok Kósa Lászlóval Radóczi Tiborral ok Lugosiné Schuszter 9/5 9/6 Martonosiné Fejes Katalinnal M207 ok Váradi Gáborral SZERDA 2016.09.07. 8-12 Szentesi Bánszki Edittel Rózsa Jánossal Figura Eszterrel Tündével Radóczi Tiborral 9/5 9/6 Martonosiné Fejes Katalinnal Gyuris Károllyal A 10. 11. évfolyamok által kzített hetedik életút bejárása, pontozása a kijelölt tantermekben a pontozólap szerint. A kitöltött pontozólapokat a Tápai tanáriban várja Kissné Györki Orsolya, Komárominé Sipos Katalin Siposné Gyarmati Teréz, rögtön az utolsó állomás után, legkőbb 11.30-ig!
KÖZÉPSŐ ÉVFOLYAMOK PÉNTEK 2016.09.02. 7.45-8.30 8.40-9.25 9.40-10.25 10.35-11.20 11.30-12.15 Önismeret + szeretetnyelvek Édl Zsuzsa Holczer Adrienn Szülőktől való leszakadás érzelmileg anyagilag xy2 Kommunikáció + konfliktuskezel xy3 Szerelem, párkapcsolat, intimitás Drogcentrum párosa Férfi női identitás + házasság/párkapcsolat Kósa László Társadalmi felelősségvállalás T202 T203 T205 T206 T208 T212 Herczeg Herczeg Herczeg Gyovai-Kádár Zsuzsa Kálmánné Gát Klára Crainic Mihály Váradiné Kása Edit Herczeg Herczeg xy6 Gyovai-Kádár Zsuzsa Kálmánné Gát Klára Crainic Mihály Váradiné Kása Edit
12.25-13.10 Herczeg HÉTFŐ 2016.09.05. 7.45-8.30 8.40-9.25 9.40-10.25 10.35-11.20 11.30-12.15 Herczeg Gyovai-Kádár Zsuzsa Gyuris Károly T203 M212 T202 T208 M210 M110 10/B T202 12.25-13.10-11/B T203 - - - - - Szabó Ágnes Gúti Kornél 10/1 T208 10/5 T212 Szabó Ágnes Gúti Kornél 10/1 T208 10/5 T212 10/2 M218 10/3 M210
ÉLETÚT kzít a kijelölt termekben az osztályfőnökökkel segítőkkel osztály 10/B 11/B 10/1 10/2 10/3 10/5 KEDD 2016.09.06. terem T202 M112 T203 M212 T208 M218 M210 M110 T212 osztályfőnök Herczeg Klucsai Barna Asbóth Norbert Marianna Gyovai- Kádár Zsuzsa Kálmánné Gát Klára Crainic Mihály Váradiné Kása Edit Gyuris Károly segítő Komárominé Sipos Katalin Venter Erika Laki Rita Popovics Zoltán Dávid Attila László Sebőkné Dobos Zsuzsanna Zántho Róbert Neparaczkiné Kiss Beatrix ÉLETÚT bemutatás a kijelölt termekben Bejárja a zsűri, minden kezdő évfolyam, valamint a középső évfolyamok delegációi (5-10 percben), ők is pontoznak, A kitöltött pontozólapokat a Tápai tanáriban várja Kissné Györki Orsolya, Komárominé Sipos Katalin Siposné Gyarmati Teréz, rögtön az utolsó állomás után, legkőbb 11.30-ig! osztály 10/B 11/B 10/1 10/2 10/3 10/5 SZERDA 2016.09.07. terem T202 M112 T203 M212 T208 M218 M210 M110 T212 osztályfőnök Herczeg Klucsai Barna Asbóth Norbert Marianna Gyovai- Kádár Zsuzsa Kálmánné Gát Klára Crainic Mihály Váradiné Kása Edit Gyuris Károly segítő Komárominé Sipos Katalin Venter Erika Laki Rita Popovics Zoltán Dávid Attila László Sebőkné Dobos Zsuzsanna Zántho Róbert Neparaczkiné Kiss Beatrix Zsűri: Czagány Gábor (?), Kozma Andrea, Szabó Ágnes, Kósa László, Cinzia Panero,
VÉGZŐS ÉVFOLYAMOK PÉNTEK 2016.09.02. 12B 12C Tompa Valéria Siposné Gyarmati Teréz 7.45-8.30 8.40-9.25 9.40-10.25 10.35-11.20 Érettségi felvételi Szabó Gáborral OKJ képzek Kiss Lászlóval 11/1 11/2 Meszlényi János Tóthné Farkas Zsuzsanna Érettségi Szabó Gáborral OKJ képzek Kiss Lászlóval 11/3 11/4 Felföldi Katalin Telek János OKJ képzek Kiss Lászlóval Érettségi Szabó Gáborral 11/5 Geráné Nyári Érettségi Szabó Gáborral OKJ képzek Kiss Lászlóval