Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok



Hasonló dokumentumok
Összes költség (Ft) Rendszeres táncház és kézműves programok szervezése. RO010 EMKE OE EMKE Közgyűlés

Nyertes erdélyi pályázatok. XIV. Bárdos Lajos - Palló Imre Éneklő Ifjúság Kórusfesztivál Székelyudvarhely

Támogatandó cél elemei

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

Igényelt összeg (Ft) megpályázhatónál Székelyderzs

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

SZÜLŐ FÖLD ALAP IRODA EMLÉKEZTETŐ. a Szülőföld Alap Kulturális és Egyházi Kollégiumának június 13-i üléséről.

Igényelt összeg (Ft) Számítógépes irodahelység kialakítása - Zselyk

Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft) Saját rész (Ft) Egyéb összeg (Ft)

A Szülőföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése november 27.

Pályázat azonosítója Pályázó neve Helység Pályázat címe. Dési Civil Műhely Dézs. Szabadka. Hagyaték Polgári Társulás. Simonyi

Igényelt összeg (Ft) Megítélt összeg (Ft) 1,000,000 elutasítva. 1,789,600 elutasítva. 6,100,000 elutasítva. 450,000 elutasítva. 420,000 elutasítva

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Hagyományőrző programok 2008 T IKT. SZ SSZ. INTÉZMÉNY A PÁLYÁZAT CIME. L Szt. György. erények üzenete a mának július 7-13 Libán tető

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség (Ft)

működési költségek, közgyűlés 6,000, Regős Tábor 900,000 LAMOSZSZ II. Küldöttgyűlése költségeinek finanszírozása

Ukrajnai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Határidőn túl /2007

Szerbiai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Pályázat leírás

Visegrád Város Önkormányzatának Képviselő Testülete az évi CXL. tv a felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja:

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok. Két pályázat azonos /2010

Szlovákiai szervezetek által benyújtott pályázatok (Önkormányzati együttműködési, Informatika, Média Kollégium második pályázati forduló)

2012. február 24. Kézdivásárhely, EMI, Pro Historia rendezvénysorozat: Kézdivásárhely egyesületi élete között

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

A Szülıföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése november 26.

1 FESTUM VARADINUM XII. RENDEZVÉNYSOROZAT NAGYVÁRAD, MÁJUS 11. MÁJUS 18.

Vándorkiállítás 2010

Igényelt összeg (Ft) alacsony összeg alacsony összeg alacsony összeg

Székely Támadt Vár Séta Lilike szamárral gyerekeknek 14:00 19:00 Kicsi kör és nagy kör a kedvenc szamarad hátán

2016. ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

K I V O N A T a Köznevelési, Tudományos és Kulturális Bizottság április 14-én tartott soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

Határozati javaslatok

HÁROMSZÉK MŰEMLÉKEI 2011

A Szülıföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése május 20.

2. Két Zsiráf Diákújság Cikksorozat létrehozásának támogatása amely a diplomácia fogalmába vezeti be az olvasóit. A támogatás összege: Ft.

Folyóirat Jelleg Megjegyzés Óra 3.Évezred A Földgömb Ágfalvi Krónika Alföld Autó Motor Babapatika Balkon Bárka Bravo Budapester Zeitung

ADOMÁNYOK ADATAI

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Igényelt összeg (Ft)

TÉKA MŰVELŐDÉSI ÉS OKTATÁSI KÖZPONT - SZAMOSÚJVÁR

Kacsóta Községi Önkormányzat 4/2004. (IV.19.) KT. Rendelete. a közművelődésről

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

E U R O P E A N SZEMÉLYES ADATOK. kulcsara@yahoo.com

Hargita Megye Tanácsának egyháztámogatási programjai

A Szülőföld Alap. Kulturális, Egyházi és Média Kollégiumának ülése április 22.

Részvétel az In memoriam Gábor Áron kiállítás megszevezésében 2010.

Igényelt összeg (Ft) Kolozsvár Alternatív pedagógia képző Csíkszereda Hogyan mondjam el...?

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT. Ikt. sz.: 7546/2013

PÁLYÁZAT / KONKURS a kerületi nemzeti kisebbség rendezvényeire

Pannon Kultúra Alapítvány. Elfogadta a Kuratórium március 10-i ülésén.

1 168 Óra Közéleti-politikai Kulturális Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 3 5 perc angol Nyelvtanulás 4 Aetas Kulturális Nemzeti

A 2009 es év képviselői tevékenységének kiértékelése

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

Kulturális támogatás. A Pingvin diákújság kiadása. Latinovits Diákszínpad előadása. Szent Mihály Akadémia c. előadássorozat rendezése

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

Tudományos-oktatási és szabadidős tevékenységek vissza nem térítendő támogatása Kovászna Megye Tanácsa évi költségvetéséből

Támogatások közzététele (2009.)

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA KÜLKAPCSOLATOK TEVÉKENYSÉGI BESZÁMOLÓ 2011

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Rendezvény archívum 2001

Támogatás kedvezményezettjének neve Támogatás célja Támogatás összege (Ft) támogatása

ELŐTERJESZTÉS A Kulturális Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság május 18-i ülésére

HARGITA KULTÚRA HÍRLEVÉL 21. (2015)

Csákberény Községi Önkormányzat Képviselo-testületének. 11/2002. (VI. 27.) sz. rendelete. a közmuvelodésrol. A közmuvelodési rendelet kiemelt célja

2012. évi támogatások

Nyírbátor Város évi Közm vel dési Rendezvényterve. I. Kiemelt Önkormányzati programok

I. számú katonai felmérés térkép letöltés ideje: február 21.

1. Területek rajzolása, megnevezése 35 pont

A GÖRÖG KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY 1142 Budapest, Dorozsmai u. 45. Adószám: KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉV. Tartalma:

Betekintő néhány jelentősebb erdélyi magyar könyvtárba

ELŐTERJESZTÉS A Humán Ügyek Bizottsága május 14-i ülésére

ELŐTERJESZTÉSEK. Gyomaendrőd Város Önkormányzata. Roma Nemzetiségi Önkormányzat január 23. napján tartandó rendkívüli üléséhez

Képviselői Keret képzése előirányzat terhére (6/a számú melléklet 15. pont)

ERDÉLY BARÁTAINAK KÖRE KULTURÁLIS EGYESÜLET

A BERECZKI IMRE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÉVRE SZÓLÓ MUNKATERVE

2012. évi Pályázati program címe. Összművészeti programsorozat. A év májusdecember. kulturális tevékenységének támogatására

Rövid krónika a Váróterem Projekt eddigi tevékenységeiről

Közpénzekből nyújtott támogatások

Hajdúszoboszló. 3 Szabó László Alapfokú XI. Pünkösdi Sokadalom Észak-Alföldi és határon Hajdúszoboszló

Csata István szakmai önéletrajz

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

2. Az R. 6.. (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Innovatív Dél Zala Vidékfejlesztési Egyesület beérkezett projektötletek rendszerezve

A könyvtár, mint közösségi tevékenységek központja

A NESZ soron következő küldöttgyűlését november én tartja a Hotel Venturában (1119 Budapest, Fehérvári út 179.)

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

működtetésének, csapatok Humánszolgáltatások határozat Mátészalkai Idősekért Közalapítvány REND-TEAM Polgárőr Egyesület Aádám Jenő Pedagógus Énekkar

XIV. Erdélyi Magyar Restaurátor Továbbképző Konferencia

Rendezvény archívum 2005

2011. évi rendezvénynaptár

Átírás:

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség Rendelkezé sre álló saját vagy egyéb forrás (%) Igényelt összeg Érvénytelenség oka 1.1. 7333/2010 HÍD - Szebeni Magyarok e Nagyszeben Két pályázat A Nagyszebeni Magyar Kulturális Iroda működési érkezett be egy 1 700 000 47% 700 000 felhíváson belül. Érvénytelen. 1.1 5741/2010 Pro Hereditatem Beszterce A radnaborbereki Reményik Sándor Tábor fejlesztése 3 420 000 16% 300 000 Alacsony összeg 1.1 5742/2010 Pro Hereditatem Beszterce a radnaborbereki Reményik Sándor Múzeum fejlesztése 1 104 000 25% 300 000 Alacsony összeg 1.1 6154/2010 Magyar Ifjúsági Értekezlet Csíkszereda MIÉRT Sátor rendezvényei 765 000 16% 640 000 1.1 7016/2010 Kolozsvári Magyar Diákszövetség Kolozsvár Perspektíva diáklap 2 320 000 11% 2 070 000 1.1 6679/2010 Báthory István Alapítvány Szilágysomlyó A Báthory Alapítvány Szederinda hagyományőrző csoportja népviseleti ruhatárának magalakítása 793 867 12% 700 000 1.3 4813/2010 Kolozsvár Társaság Kolozsvár Barokk Kolozsvár c. könyv 2 178 000 20% 1 743 680 Érvénytelen elszámolási tartozás miatt Több pályázatot nyújtott be azonos célra Több pályázatot nyújtott be azonos célra Több pályázatot nyújtott be azonos célra 1.3 7466/2010 Sánta Pál Feketehalom Sepsi barcasági kerület plébániáinak története 1 200 000 8% 1 100 000 Magánszemély 1.3 7495/2010 Sepsi Barcasági Főesperesi Hivatal Sepsiszentgyörgy A Sepsi barcasági kerület plébániáinak története 1900-tól 1989-ig 1 200 000 8% 1 100 000 Visszavont 1.4 4796/2010 Erdély Ma Csíkszereda Az Erdély.ma portál tartalmának részben történő átültetése Rossz kiíráshoz 2 050 000 2% 2 000 000 angol nyelvre benyújtva 1.4 5612/2010 Református, Brassó Brassó Síremlékek lefényképezése, digitalizálása és weboldal készítése a református temetőről 433 000 231% 333 000 Alacsony összeg 1.5 6014/2010 Magyar Ifjúsági Értekezlet Csíkszereda Mondd Miért 1 210 000 17% 1 000 000 Érvénytelen elszámolási tartozás miatt 1.5 7489/2010 Egyedi Zsolt egyéni vállalkozó Szatmárnémeti Szatmár Tv, Szatmár megye első és egyetlen videó portálja 2 000 000 31% 1 380 000 Magánszemély 1.7. 6724/2010 Laborfalvi Róza Alapítvány Kovászna 1.7 5631/2010 Szeret Klézse Alapítvány Klézse 1.8 6331/2010 Nagyvárad-Velencei Református Érvénytelen pályázatok A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Cimborák Bábtagozatának Dél-Erdélyi turnéja A Klézsei Hagyományőrző Kör hangszer készlete és működése 787 800 7% 729 000 1 100 000 19% 890 000 Nagyvárad A sólyomkővári táborozási központ felújítása 1 093 272 36% 700 000 1.8 6383/2010 ALMAVIRÁG EGYESÜLET Almásmálom Közművelődési közösségi ház létrehozása 9 000 000 67% 3 000 000 Két pályázat érkezett be egy felhíváson belül. Érvénytelen. Rossz kiíráshoz benyújtva Határidőn túl érkezett Rossz kiíráshoz benyújtva 1.8. 6373/2010 Református Gidófalva Gidófalva Faliképek feltárása és konzerválása 944 384 53% 600 000 Alacsony összeg Két pályázat 1.8. 7082/2010 Nagykárolyi Magyar Görög Katolikus Közösségi terem befejezése a nagykárolyi magyar érkezett be egy Nagykároly 1 300 000 38% 800 000 Parókia görögkatolikusság jövőjéért felhíváson belül. Érvénytelen. Megjegyzés

1.8 7119/2010 Szász András Nagyteremi A nagyteremi református egyház tulajdonát képző rossz állapotban lévő épületek felújítása 3 000 000 10% 2 700 000 Magánszemély 2.4 5786/2010 Gyantai Református Gyanta Iskolaépület felújítása. Első szakasz. 3 330 000 40% 2 000 000 2.4 7369/2010 5.1 7362/2010 MEZÖMADARASI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG FUNDATIA BORSOS MIKLÓS MŰVÉSZETÉÉRT ALAPÍTVÁNY A Mezőmadarasi Református Templom és Torony Mezőmadaras épületegyüttes tetőszerkezetének felújítása Hozzájárulás a Borsos Miklós Emlékház gyűjteményének Gyergyócsomafal állagmegóvásához, biztonsági feltételeinek javításához és va korszerűsítéséhez. Érvénytelen összesen 2 000 000 7% 1 860 000 1 173 667 15% 994 667 44 102 990 27 640 347 Rossz kiíráshoz benyújtva Rossz kiíráshoz benyújtva Rossz kiíráshoz benyújtva Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség Rendelkezé sre álló saját vagy egyéb forrás (%) Igényelt összeg Javasolt összeg 1.1. 6503/2010 ADY ENDRE TÁRSASÁG Szatmárnémeti Egy csillagú égbolt - A Magyar Kultúra Hete V. 1 550 000 43% 890 000 0 1.1. 5830/2010 Agora Alapítvány Csíkszereda Karácsonyi koncert a Role együttessel 1 260 000 49% 640 000 0 1.1. 4741/2010 Alapítvány a Fiatal Irodalomért Kolozsvár Az Alapítvány a Fiatal Irodalomért működési- és program 2 600 000 23% 2 000 000 0 1.1. 5998/2010 Áldás Népesség Kolozsvár A 3. királyfi vagy királylány c. irodalmi pályázat díjátadó ünnepsége 3 420 000 18% 2 000 000 0 1.1. 7001/2010 Alsó Kis-Küküllőmenti Magyar Ifjúság Szövetsége Dicsőszentmárton Néphagyományai által él a szórvány 3 000 600 37% 1 893 600 0 1.1. 6676/2010 Amaryllis Társaság Kolozsvár XIX. Mátyás Napok 2 450 000 0% 1 700 000 500 000 1.1. 4649/2010 András Alapítvány Csíkszereda 1.1. 4922/2010 Antropocentrum Gyergyóalfalu 1.1. 5327/2010 Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége Sepsiszentgyörgy 1.1. 5148/2010 Apáczai Csere János Közművelődési 1.1. 7329/2010 ARANKA GYÖRGY Alapítvány Marosvásárhely 1.1. 6839/2010 ARANYKAPU KULTURÁLIS EGYESÜLET XX. pünkösdi Csűrdöngölő néptánctalálkozó előkészítése és lebonyolítása több mint 1500 fiatalnak Csíkszeredába FALUDYFESZT - FALUDY GYÖRGY IRODALMI FESZTIVÁL A nyelvápoló mozgalom és az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége működési- és program 2 000 000 50% 1 000 000 500 000 2 200 000 9% 2 000 000 0 14 500 000 15% 2 000 000 500 000 Brassó Közművelődéssel a megmaradásért, Brassóban 1 500 000 22% 600 000 0 A LÁTÓ Irodalmi Színpad és az Aranka György Alapítvány működési és program 2 998 567 33% 2 000 000 0 Szatmárnémeti Az Aranykapu Fonó- Ház féléves működési programja 4 012 000 50% 1 995 000 0 1.1. 6142/2010 Aranyosgyéresért Kulturális egyesület Aranyosgyéres Építjük Aranyosvidéket 742 080 18% 612 080 0 1.1. 6135/2010 AREA 3 terület a köbön egyesület Kolozsvár Az AREA3 "terület a köbön" egyesület féléves működési rész 1 438 941 15% 1 219 580 0 1.1. 5616/2010 Artera Alapítvány Székelyudvarhely Míves Emberek Sokadalma 13 886 500 86% 2 000 000 0 1.1. 6119/2010 ArtEra Kolozsvár 1.1. 6709/2010 Asociatia "PETŐFI" Társaság Torda 1.1. Művészeti, közgyűjteményi, közművelődési intézmények és szervezetek működési- és program Közművelődési formák biztosítása az igények és a társadalom szükségletei alapján Torda és a tordaiak az 1848-as es szabadságharcban címmel konferencia megtartása Tordán 2011 április 26-28 3 550 000 56% 1 550 000 500 000 1 160 000 22% 900 000 0 1.1. 6505/2010 Backamadarasért Backamadaras Backamadarasi Néprajzi Gyűjtemény látogatóbarát fejlesztése 4 060 000 55% 1 840 000 0 1.1. 6138/2010 Balás Gábor Művelődési Ház Gyergyóremete Hangszeroktatás térségünk fejlesztésének jegyében Gyergyóremetén. 3 050 100 39% 1 860 000 0 1.1. 7159/2010 Balvanus Bálványosváralja BÁLVÁNYOSVÁRALJAI KULTURÁLIS NAPOK 4 360 000 69% 1 360 000 0 Megjegyzés

1.1. 5990/2010 Baranta Sepsiszentgyörgy A Baranta működési költségei 1 593 552 30% 1 113 809 0 1.1. 6829/2010 Bartók Béla Alapítvány Temesvár 1.1. 6786/2010 Báthory István Alapítvány Szilágysomlyó Helyi kulturális értékek megjelenítése és népszerűsítése a bánsági anyanyelvi oktatás központjában A Báthory István Alapítvány és ifjúsági csoportjának (Játékkuckó, valamint a Szederinda hagyományőrző citera csoportok) működéséhez és programjai megvalósításához benyújtott pályázat 1 000 000 28% 720 000 500 000 2 078 460 52% 1 000 000 0 1.1. 5423/2010 Bekecs Nyárádmagyarós Muzsikálnak a faluban 630 000 16% 530 000 0 BIBLIOFIL ALAPÍTVÁNY MŰVELŐDÉSI 1.1. 5821/2010 Székelyudvarhely MÚLTUNK JÖVŐNK 508 629 0% 508 629 0 EGYESÜLET 1.1. 5750/2010 Bíborka Marosfelfalu Farsangi hagyományok határon innen és túl 1 440 000 10% 1 296 000 0 Bihar Megyei Magyar Ifjúsági Demokrata Itthon egészségesen - MetroFeszt VI (Metropolis Ifjúsági 1.1. 4928/2010 Nagyvárad 1 640 000 27% 1 190 000 0 Szövetség Művészeti és Kulturális Fesztivál 6) 1.1. 5894-2010 Bitykó Zenei Karcfalva A karcfalvi fúvószenekar hangszerállományának fejlesztése 1 150 000 13% 1 000 000 0 1.1. 7386/2010 Bod Péter Alapítvány Gyulafehérvár A Bod Péter. Alapítvány szórványban: Dél Erdélyben és Gyulafehérvár környékén való közművelődési 1 973 000 3% 1 917 000 0 tevékenységének 1.1. 7093/2010 Bodvaj Kisbacon A kisbaconi Bodvaj működési költségeinek 1 185 000 41% 705 000 0 1.1. 6346/2010 Bogáncs Zurboló Kolozsvár A kolozsvári Bogáncs-Zurboló működésének 1 445 000 17% 1 205 000 500 000 1.1. 6339/2010 Bolyongó Színházi Sepsiszentgyörgy Intenzív színházi képzés az Erdélyben élő magyar fiatalok számára 1 252 000 10% 1 125 000 0 1.1. 4722/2010 Botorka Művelődési Balánbánya Botorka Néptáncfesztivál 1 543 000 53% 720 000 0 1.1. 6200/2010 Cifra Magyarvista Néptánchagyományok ápolása Magyarvistán 905 600 29% 645 600 0 1.1. 4893/2010 Civilek Háromszékért Szövetség Sepsiszentgyörgy Kultúrsátor - Székelyföldi termék kiállítás és vásár 2011, Csíkszereda 2 155 800 29% 1 525 800 0 1.1. 7202/2010 Claudiopolis Kolozsvár Tájszínház. Kulturális karaván a Kolozs megyei magyarlakta településeken 2 500 000 20% 2 000 000 0 1.1. 7154/2010 Cluj Est Kolozsvár Erdélyi Lajos gyűjteményes szociofotó kiállítása 2 915 000 31% 2 000 000 0 1.1. 6360/2010 Corvineum Alapítvány Kolozsvár Corvineum Alapítvány működési költségeinek 5 434 000 63% 1 992 000 700 000 1.1. 4970/2010 Corvin Savaria Társaság Vajdahunyad A vajdahunyadi Magyar Ház működési és program 1 700 000 24% 1 300 000 0 1.1. 6494/2010 CULTUR ART EGYESÜLET Szatmárnémeti A MAGYAR DAL NAPJA SZATMÁRNÉMETIBEN 1 580 000 37% 1 000 000 0 1.1. 5332/2010 Cserey Farkas Társaság Kraszna A Falu- és Néprajzi Múzeum multimédiás felszerelése 1 435 000 21% 1 140 000 0 1.1 7391/2010 Csík Terület Ifjúsági Tanácsa Csíkszereda Kultúrák közötti párbeszéd 2 000 000 25% 1 500 000 0 1.1. 6776/2010 Csiki Cserkészekért Csíkszereda Csíki Cserkészekért működésének és programjainak - irodafejlesztés 1 020 000 15% 870 000 0 1.1. 5784/2010 Csíki Gyermekek Csíkszereda XII. Csak tiszta forrásból - Csíkvidéki népdalvetélkedő 774 000 35% 500 000 0 1.1. 5411/2010 Csíki Játékszín, Csíkszereda Öt nap: hét előadás Miniévad a csíkszeredai Csíki Csíkszereda Önkormányzati Színháza Játékszínben 5 602 180 82% 1 000 000 0 1.1. 6336/2010 Csíki Székely Múzeum Csíkszereda Innovatív vártörténet a régészet tükrében c. kiállítás 2 756 875 27% 2 000 000 0 1.1. 5803/2010 Csíkszentmiklósi Ifjúsági Szervezet Csíkszentmiklós Légy képben! - fotótábor 1 400 000 14% 1 200 000 0 1.1. 5978/2010 Csillagocska Alapítvány Nagyvárad Királynemből méltóság Karácsonyi táncjáték 3 000 000 7% 2 000 000 700 000 1.1. 6422/2010 Csipkebogyó Kulturális Kilyénfalva, Gyergyókilyénfalv Múltunk és jelenünk - a jövőnk záloga 2 120 000 9% 1 930 000 0 a 1.1. 5790/2010 Csorgó Csíkkarcfalva Műhelytitkok - Hagyományos népi mesterségek 1 500 000 13% 1 300 000 0 1.1. 6160/2010 Dinamika Kolozsvár VIII Erdélyi Humorfeszt 1 850 000 38% 1 150 000 0 1.1. 6315/2010 Dió- Ház Szászrégen Örömmel énekeljünk - gyerekkórusok találkozója 1 116 000 51% 542 500 0

1.1. 4806/2010 Dr. Bernády György Közmuvelodési Alapítvány Marosvásárhely Bernády Napok 2010 4 244 575 15% 3 590 980 500 000 1.1. 4689/2010 Együtt Szárhegyért Gyergyószárhegy 2010 - Kulturális és közművelődési programok a Szárhegyi Napok keretében 4 189 000 64% 1 516 200 0 1.1. 5048/2010 EMKE - Szilágysomlyói Magyar Ház Szilágysomlyó Az EMKE - Szilágysomlyói Magyar Ház működési és beltérrendezési kiadásainak 1 620 000 14% 1 400 000 0 1.1. 6784/2010 Encyclopaedia Kolozsvár Az Apáczai Galéria működési 1 800 000 17% 1 500 000 0 1.1. 6717/2010 Erdély - Kultúra Határok Nélkül Kárpát-medencei nemzetközi alkotótábor tábor, szimpózium Torda és kiállítás Tordán 700 000 7% 650 000 0 1.1. 4904/2010 Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Kolozsvár Erdélyi IKE 2010-2011 - működés 4 000 000 50% 2 000 000 500 000 1.1. 7358/2010 Erdélyi Kárpát Bihar Megye Nagyvárad EKE NAPOK 2010 1 848 000 11% 1 653 000 0 1.1. 6262/2010 Erdélyi Kárpát, Brassó Négyfalu Zöld karácsony 806 000 16% 680 000 0 1.1. 7072/2010 ERDÉLYI KÁRPÁT EGYESÜLET- Az Erdélyi Kárpát -Kolozsvár 1891 Kolozsvár KOLOZSVÁR1891 rendezvényeivel kapcsolatos kiadások 1 029 847 5% 979 847 500 000 1.1. 5210/2010 Erdélyi Kárpát- (EKE) Kolozsvár Az országos Erdélyi Kárpát- működésének 1 646 000 18% 1 350 000 500 000 1.1. 5993/2010 Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége Kolozsvár VI. EMI tábor kulturális, ifjúsági rendezvény a Gyergyói medencében 10 200 000 15% 2 390 000 500 000 1.1. 5855/2010 Erdélyi Magyar Írók Ligája Kolozsvár Az Erdélyi Magyar Írók Ligája működésének 2011-ben 1 868 875 0% 1 884 620 500 000 1.1. 4836/2010 Erdélyi Magyar Közművelődési Kolozsvár EMKE Közgyűlés 2011-20 éves az újjáalakult EMKE 3 007 649 12% 1 011 174 500 000 1.1. 5963/2010 Erdélyi Magyar Közművelődési (EMKE), Dés Dézs A dési Magyarház működésének rész 3 200 000 38% 2 000 000 0 1.1. 5569/2010 Erdélyi Magyar Közművelődési A besztercei EMKE programjainak és működésének Beszterce, Besztercei szervezete rész 837 000 21% 663 000 0 1.1. 5046/2010 Erdélyi Magyar Közművelődési, Maros megyei szervezet Marosvásárhely IX. Gyermek-Gyöngykoszorú találkozó szervezése 1 360 000 49% 700 000 0 1.1. 5666/2010 Erdélyi Múzeum- Kolozsvár Az erdélyi magyar tudományosságért 3 747 000 47% 2 000 000 0 1.1. 5965/2010 Erzsébetvárosi Református Erzsébetváros Az Erzsébetvárosi Magyar Ház 16 500 000 82% 3 000 000 0 1.1. 7110/2010 Étfalva-Zoltán Kulturális Sepsiszentgyörgy - I. Étfalva - Zoltán közművelődési napok 2 500 000 40% 1 500 000 0 1.1. 7259/2010 Eurokultúra Csíkszereda Az Eurokultúra működési költségeinek 2 929 500 34% 1 939 500 0 1.1. 6895/2010 Evangélikus Lutheránus Óvodáért Nagyvárad Délutáni foglalkozások gyerekek számára 2 115 000 5% 2 000 000 0 1.1. 6512/2010 Figura Társaság Gyergyószentmikl A III. nemzetközi dance.movement.theater. fesztivál ós költségeinek kiegészítése 2 000 000 0% 2 000 000 0 1.1. 5751/2010 Filmtett Kolozsvár Filmtett - működési támogatás 942 000 35% 617 000 0 1.1. 6860/2010 Flauto Dolce-Passamezzo Kolozsvár Régizene Fesztivál Kolozsvár 2011 - Régiók régi zenéje - Székelyföldtől Szegedig 1 851 625 27% 1 344 250 0 1.1. 5465/2010 Folk Dancing and Musik Marosvásárhely Gyűjtőmunka a VI. MAROS népzene és néptánctalalkozón 1 500 000 37% 950 000 0 1.1. 5147/2010 1.1. 6089/2010 Foris-Polyan Kulturális és Ifjúsági Forrófalvi Phoenix Faraoani Kulturális Kézdiszentkeresz t Forrófalva Táncszínház és néptáncoktatás fiataloknak 1 248 133 5% 1 188 133 0 Kulturális emléknapok szervezése Forrófalván született személyiségek emlékére 1 200 000 17% 1 000 000 0 1.1. 6836/2010 G. Székelyudvarhely Kányádi Kortárs Művésztelep 4 000 000 75% 1 000 000 0 1.1. 5816/2010 Galagonya Néptáncegyüttes Bors Galagonya néptánccsoport 15 éves emlékünnepségének 1 700 000 12% 1 500 000 0 1.1. 6091/2010 Grafirka Csíkszereda Helver Éjszakája - előadássorozat a Kárpát - medencében 1 750 000 17% 1 450 000 0

1.1. 5067/2010 Guzsalyas Alapítvány Sepsiszentgyörgy Míves Ház működési költségeinek rész 4 459 000 74% 1 150 000 500 000 1.1. 5546/2010 Gyergyócsomafalva Község Gyergyócsomafal Kulturális és közművelődési programok a XI. Csomafalvi va Napok keretében 3 372 000 65% 1 183 000 0 1.1. 7323/2010 Gyulafehérvári Római Katolikus A Gyulafehérvári Érseki Levéltár kutatótermének Gyulafehérvár Érsekség felszerelése 1 403 000 11% 1 253 000 0 1.1 6159/2010 Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhely ÁSVÁNYOK KŐZETEK KÖVÜLETEK. Természetrajzi kiállítás 1 673 250 48% 867 250 500 000 1.1. 4699/2010 HÁLÓ Csíkszereda Közösségi identitásfejlesztés Székelyföldön és a Kárpátmedencében 3 150 000 37% 1 990 000 0 1.1. 5378/2010 Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata Csíkszereda Székely szimbólumok vándorkiállítása 3 269 500 39% 2 000 000 0 1.1. 6357/2010 Hargita Megyei Kulturális Központ Csíkszereda Hargita Megyei Képzőművészek Tárlata 2011 686 400 10% 621 000 0 1.1. 5229/2010 Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes Csíkszereda A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes működési- és program 2 300 000 13% 2 000 000 700 000 1.1. 6770/2010 Harmonia Cordis Marosvásárhely IV. Terra Siculorum Nemzetközi Kalsszikusgitár Fesztivál 3 819 000 49% 1 954 000 0 1.1. 6030/2010 Háromszék Táncegyüttes Sepsiszentgyörgy A Háromszék Táncegyüttes állandó programjai: táncház és utánpótlás-nevelés 1 694 500 31% 1 174 500 700 000 1.1. 6126/2010 Háromszéki Ifjúsági Tanács Sepsiszentgyörgy I. Háromszéki Hagyományőrző tábor! 1 478 550 8% 1 364 037 0 1.1. 5294/2010 Haszmann Pál Közművelődési - Csernáton Csernáton Cselekvő hagyományápolás Interaktív múzeumi műhely 1 130 000 22% 880 000 500 000 1.1. 6279/2010 Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Kolozsvár A Heltai Alapítvány intézményműködtetésének költség kiegészítése és program 2 200 000 9% 2 000 000 500 000 1.1. 5971/2010 HÍD - Szebeni Magyarok e Nagyszeben Ars HUNGARICA 2010 5 305 000 26% 1 500 000 0 1.1. 7375/2010 Hifa-Románia Marosvásárhely Mikrobusz, ami megnyitná a lehetőségek kapuit a sérültek számára 2 570 000 22% 2 000 000 0 1.1. 7184/2010 Hollósy Simon Művelődési Egylet Máramarossziget A Hollósy Simon Művelődési Egylet működtetése 1 400 000 14% 1 200 000 0 1.1. 5953/2010 Humana Regun Szászrégen III. Szászrégeni "Kemény János" műkedvelő színjátszók találkozója 700 000 29% 500 000 0 1.1. 6401/2010 Ifjúsági Szaktestület - CE Philothea Klub Marosvásárhely Kulturális esték fiataloknak 1 446 800 44% 814 000 0 1.1 5497/2010 Integratio Alapítvány Temesvár EU-fónia ismerkedjünk az európai kultúrával 773 000 0% 773 000 500 000 1.1. 6309/2010 INTERFOTO KFT. Sepsiszentgyörgy A www. digitalisharomszek.ro honlap létrehozása és feltöltése 3 227 245 12% 3 227 245 0 1.1. 6324/2010 Intermédia Erdővidék Felsőrákos Erdővidék Térségi Televízió működésének és fejlesztésének fenntarthatósága 6 004 000 67% 2 000 000 0 1.1. 5837/2010 Jakabffy Elemér Alapítvány Kolozsvár a JEA Kortörténeti Gyűjtemény működésének és fejlesztésének 3 000 000 33% 2 000 000 1 000 000 1.1. 7023/2010 Junior Business Club Sepsiszentgyörgy Vállalkozz konferencia! - A vállalkozási kultúra fejlesztésért 1 021 146 19% 832 021 0 1.1. 4718/2010 KALLÓS ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY Kolozsvár A Kallós Zoltán Alapítvány közművelődési tevékenységeinek, működési költségeinek rész 5 220 000 4% 2 000 000 500 000 1.1. 6417/2010 KALOT Csíkszereda A KALOT működési költségeinek 1 750 000 50% 850 000 0 1.1. 6327/2010 Kápolnásfaluért, Kápolnásfalu Kápolnásfalu 1848-49-es forradalom és szabadságharc és a Székelyek 870 827 40% 522 496 0 1.1. 6964/2010 Kékiringó Alapítvány Székelyudvarhely A KÉKIRINGÓ ALAPÍTVÁNY MŰKÖDÉSI ÉS PROGRAMSZERVEZÉSI KÖLTSÉGEINEK TÁMOGATÁSA ÉS AHHOZ SZÜKSÉGES ESZKÖZÖK BESZERZÉSE 2 700 000 36% 1 725 000 500 000 1.1. 4791/2010 Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság Kolozsvár A KLMT működésnek és programjainak rész 2 500 000 20% 2 000 000 500 000

1.1. 7206/2010 Keresztyén Segítő Keresztyén Segítő Nagyvárad 1.1. 6759/2010 Kide Kide 1.1. 7144/2010 Kincses Kolozsvár Kolozsvár 1.1. 6254/2010 Királyhágómelléki Református Egyházkerület A Tenkei Református Egyház Művelődési Központ infrastruktúrájának a fejlesztése Legyen Művelődési Otthona Kidének is! Multifunkcionális közösségi házunk a Borsa-völgyi szórványsorsba jutott magyarok fellegvára kíván lenni. Résztámogatást kérünk az ingatlan felújításhoz. A Kincses Kolozsvár működésének és a II. Kolozsvári Magyar Napok előszervezésének. 2 106 000 15% 1 790 100 0 3 200 000 53% 1 500 000 0 2 450 000 24% 1 850 000 500 000 Nagyvárad Kántortovábbképző tanfolyam 550 000 9% 500 000 0 1.1. 6419/2010 Kis Küküllő Alapítvány Dicsőszentmárton Dicsőszentmárton 2 231 787 33% 884 106 0 1.1. 6997/2010 Kolozsi Római Katolikus Plébánia Kolozs 1.1. 5799/2010 Kolozsvár Alsóvárosi Református Kolozsvár 1.1. 4811/2010 Kolozsvár Társaság Kolozsvár 1.1. 6296/2010 Kolozsvári Puck Bábszínház Kolozsvár 1.1. 6033/2010 Kolozsvári Állami Magyar Színház Kolozsvár 1.1. 6124/2010 Kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség Kolozsvár 1.1. 6999/2010 Kolozsvári Magyar Diákszövetség Kolozsvár Magyar nyelv- és hitoktatási program a mezőségi katolikus szórványközösségekben Koncertek az orgonáért: felelősségérzet a ránk hagyott műemlékek ápolása iránt és az Erdélyben élő nemzetek és kultúrák találkozása a klasszikus zenei áhítatok által A Kolozsvár Társaság őszi működése, közművelődési programjai, eszközbeszerzése a "Téli Mese" c. előadás bemutatása a kolozsvári Puck Bábszínházban A Kolozsvári Magyar Színház által szervezett INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színház Fesztivál II. kiadásának rész Egyetemisták küldetésben - öntudatosan és felelősségteljesen! Gólyahónap - Első évesek bevonása Kolozsvár kulturális életébe 1 100 000 9% 1 000 000 0 800 000 25% 599 000 0 2 461 000 20% 1 968 800 700 000 1 800 000 67% 700 000 500 000 91 750 000 98% 2 000 000 0 1 006 450 40% 603 200 0 15 100 000 1% 1 410 000 500 000 1.1. 6420/2010 Kónya Ádám Művelődési ház Sepsiszentgyörgy Szimfonikus hangversenyek Sepsiszentgyörgyön 2 905 000 64% 1 050 000 0 1.1. 5479/2010 Korunk Baráti Társaság Kolozsvár 1.1. 7348/2010 Kós Károly Gyergyószentmikl ós Korunk Akadémia 2010-2011-re tervezett programsorozat megvalósítása 2 337 000 23% 1 490 000 0 Kós Károly napok - Kós Károly nyomdokain 766 000 35% 500 000 0 1.1. 5829/2010 Kovászna Megyei Művelődési központ Sepsiszentgyörgy A Magyar Kultúra Napja Háromszéken 2 345 000 15% 2 000 000 0 1.1. 5530/2010 Kriterion Alapítvány Csíkszereda A csíkszeredai Kriterion Galéria világítóberendezésének cseréje és riasztó felszerelése 2 000 000 25% 1 500 000 500 000 1.1. 5936/2010 Kriterion Közművelődési Alapítvány Kolozsvár Ünnepi Könyvhét Kolozsváron 6 020 000 67% 2 000 000 0 1.1. 4769/2010 Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsvár KULTURÁLIS ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI PROGRAMOK A KJNT KERETÉBEN 2 167 000 12% 1 900 000 600 000 1.1. 5215/2010 KULCS Szociálpedagógiai e Marosvásárhely Párbeszéd a nevelésről 654 024 24% 500 296 0 1.1. 6257/2010 Kulturális és Művészeti Központ - Szárhegy Gyergyószárhegy V. gyergyószárhegyi nemzetközi grafikai tábor 1 520 760 34% 1 000 000 0 1.1. 7163/2010 Laborfalvi Róza Alapítvány Kovászna 1OO előadás a kulturális esélyegyenlőségért az erdélyi szórványban. 4 739 331 58% 2 000 000 0 1.1. 4835/2010 Madéfalva Önkormányzata Madéfalva Hangtechnika beszerzése a Madéfalvi Művelődési Központ részére 1 848 000 8% 1 700 000 0 1.1. 4780/2010 Madéfalvi Ifjúsági Kezdeményezés Madéfalva A Madéfalvi Hagymafesztivál utólagos rész 1 000 000 30% 700 000 0 1.1. 5833/2010 MAGMA Kortárs Közeg Sepsiszentgyörgy A Magma Kiállítótér multimédia eszköztárának fejlesztése 6 129 000 67% 1 995 000 0 1.1. 5274/2010 Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége Szatmárnémeti Táncház működtetés 1 105 300 18% 905 300 0

1.1. 5045/2010 Magyar Ifjúsági Tanács Kolozsvár A IV. Adj, király, katonát! nyári tábora és az V. vetélkedő 2 710 000 30% 1 900 000 500 000 1.1. 5948/2010 1.1. 4669/2010 MAGYAR ÚJSÁGÍRÓK ROMÁNIAI EGYESÜLETE Magyarcsaholyi Református Marosvásárhely Az működési költségeinek 2 940 000 35% 1 900 000 0 Magyarcsaholy 1.1. 5659/2010 Magyarigeni Temetkezési Egylet Magyarigen 1.1. 5979/2010 Marianum Nyárádremete 1.1. 6641/2010 Marosvásárhelyi Kulturális Központ Marosvásárhely Múlt, jelen és jövendő - történelmi kutatással egybekötött ifjúsági program rész A magyarigeni Temetkezési Egylet közművelődési programokat szolgáló épületének működtetése Gyermekkar működtetése hátrányos helyzetű falusi gyerekeknek A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2011-ben megrendezésre kerülő Szecessziós év rendezvény sorozatának előkészítése és Kulturális naptár elkészítése 700 000 29% 500 000 0 2 037 000 3% 1 967 000 0 3 950 000 49% 2 000 000 0 3 800 000 47% 2 000 000 0 1.1. 5494/2010 Marosszék Kulturális Marosvásárhely XVII. Nemzetközi Gyöngykoszorú Néptánctalálkozó 3 083 449 4% 1 038 528 0 1.1. 7295/2010 Mereklye Kászonaltíz A Kászon Altízi Néprajzi Múzeumnak helyet adó Tájház méltó kialakítása 2 100 000 5% 2 000 000 500 000 1.1. 6930/2010 Metrion Nagyvárad "Az olvasás művészete" - Kulturális programsorozat az olvasás népszerűsítéséért középiskolások, egyetemisták és 3 000 000 33% 2 000 000 500 000 felnőttek körében a 2010-2011 évben 1.1. 6735/2010 Mikes Kelemen Közművelődési Sepsiszentgyörgy Értő közönség, tájékozott közösség a jobb befogadásért 1 200 000 8% 1 100 000 0 1.1. 6096/2010 Mikó Imre Szakkollégium Kolozsvár A pénzügyi kultúra terjesztése 1 319 434 30% 925 217 0 1.1. 5622/2010 Minerva Művelődési Kolozsvár A kolozsvári Minerva Művelődési működési költségeinek 2 200 000 9% 2 000 000 0 1.1. 4962/2010 Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési A nagybányai Teleki Magyar Ház könyvtárhelyiségének Nagybánya felújítása 1 200 000 0% 1 200 000 500 000 1.1. 5660/2010 MOIRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI Az M Stúdió Romeo és Julia c. előadásának Sepsiszentgyörgy EGYESÜLET Szórványturnéja 1 498 500 7% 1 398 500 0 1.1. 4964/2010 Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgy A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége működésének 6 133 000 18% 2 000 000 0 1.1. 6421/2010 MUKKK Kulturális és Ifjúsági Sepsiszentgyörgy Jazzkoncertek Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen és Székelyudvarhelyen 2 800 000 57% 1 200 000 0 1.1. 7097/2010 Music World Alapítvány Csíkmadaras Bartók és Kodály műhely Erdélyben 2 190 000 5% 1 990 000 0 1.1. 7351/2010 Nagyvárad- Réti Református Nagyvárad Eszközbeszerzés az optimális működés biztosításához 550 000 9% 500 000 500 000 1.1. 7493/2010 Nexus Alapítvány Balánbánya Pereces gyermeklakodalom a Gyergyói- és a Csíkimedencékben 1 335 200 18% 1 101 300 0 1.1. 5587/2010 Nidus Nagyvárad A Nidus működési- és program 1 270 000 12% 1 120 000 0 1.1. 7107/2010 Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet Kolozsvár Az ODFIE működése és kiemelt fontosságú közművelődési rendezvényei 6 000 000 67% 2 000 000 700 000 1.1. 7157/2010 ÖRDÖGTÉRGYE Kolozsvár Mozdulatgyökerek - a hagyományos magyar mozgáskultúra evolúciója térben és időben (munkacím) 2 385 156 25% 1 779 913 500 000 1.1. 6408/2010 Örökség Székelyudvarhely Néptáncoktatói képzés, felnőtt tánctanfolyam gyermekfoglalkozás 2 500 000 20% 2 000 000 500 000 1.1. 5036/2010 Pallas-Akadémia Könyvkiadó A Pallas-Akadémia könyvkiadó részvétele a 2011-es Csíkszereda Csíkszereda Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon 655 750 0% 655 750 0 1.1. 6640/2010 PanArt Dézs X. Erdélyi Gitártábor 701 600 6% 662 000 0 1.1. 5850/2010 Partiumi Háló Nagyvárad Működési költségek 2010-2011 2 705 882 34% 1 784 314 0 1.1. 6948/2010 Partiumi Ifjúságért és Hallgatókért Nagyvárad 2020 - Mindennapok szórakozása a táncház 3 810 000 48% 2 000 000 0 1.1. 6659/2010 Partiumi Michel de Ruyter Tudományos Társaság Nagyvárad Kárpát-medencei Nyári Egyetem - Nagyvárad 3 730 000 61% 1 470 000 500 000 1.1. 6470/2010 Petőfi Sándor Iskola Alapítványa Csíkszereda Bolyai János emlékverseny 912 210 12% 805 710 0

1.1. 6885/2010 Pipacsok Néptáncegyüttes Székelykeresztúr A Pipacsok Néptáncegyüttes hagyományőrző, hagyományteremtő programjainak 15 885 620 62% 2 000 000 0 1.1. 5595/2010 PLUS 112 Kulturális és Sport Szászrégen Titán Karácsonyi Ünnepi Koncert 2 445 021 38% 1 527 125 0 1.1. 6606/2010 Pont Csoport Kolozsvár KOLOZSVÁR 2020 - EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁROSA a kultúra és regionális fejlődés viszonya - konferencia 2 600 000 27% 1 900 000 0 1.1. 6728/2010 Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Nagyvárad Klassz - dzsessz fesztivál 3 622 000 60% 1 457 000 0 1.1. 6027/2010 Pörgettyű Népi Játszóház Csíkszereda Kézművesség minden évszakban 1 200 000 17% 1 000 000 0 1.1. 7378/2010 Pro Bikers Bihar Nagyvárad Az ember két keréken 2 199 000 10% 1 979 000 0 1.1. 6350/2010 Pro Ditró Gyergyóditró A művészetet láttatni kell 1 600 000 38% 1 000 000 0 1.1. 6618/2010 Pro Erked Szilágyerked Szilágysági népzene- és néptáncfesztivál 1 950 000 15% 1 650 000 0 1.1. 6414/2010 PRO FOLK Bánsági Magyar Hagyományőrző Társaság Temesvár Farsangi karaván a Temesközben 860 000 30% 600 000 500 000 1.1. 5069/2010 Pro Hereditatem Beszterce Örvendj ég, örvendj föld! - megyei magyar karácsonyi rendezvény 1 300 000 23% 1 000 000 0 1.1. 4716/2010 Pro Libris Könyvtári Csíkszereda Hagyományőrzés és modern szolgáltatás a községi könyvtárban 856 900 17% 710 700 0 1.1. 4665/2010 Pro Lompirt Szilágylompért hagyományőrző Ady Napok Szilágylompérton 870 000 43% 500 000 0 1.1. 5831/2010 Pro Philosophia Alapítvány Kolozsvár A Pro Philosophia Alapítvány, a Szegő Katalin Szakkönyvtár és a Pro Philosophia Kiadó működtetése 1 650 000 21% 1 300 000 500 000 1.1. 4955/2010 PRO PROVINCIA EGYESÜLET Erdőcsinád KINCSKERESÉS -Térségismereti vetélkedő 1 250 269 8% 718 993 0 1.1. 6313/2010 Pro Rogériusz Kulturális és Közösségi Nagyvárad Ki Mit Tud? 2010 1 650 000 36% 1 050 000 0 1.1. 7288/2010 Pro Sarmaság Kulturális Sarmaság Sóvidéki néptáncoktatás az Illegetők tánccsoportnak 1 163 750 36% 735 750 0 1.1. 5261/2010 Pro Schola Kulturális Nevelési Kézdivásárhely Tanítóképzők XV. Erdélyi Anyanyelvi Tudományos Konferencia 998 640 10% 886 440 0 1.1. 5209/2010 Pro Sebes Körös Völgy Örvénd Sebes Körös Völgyi népi kavalkád 778 000 23% 600 000 0 1.1. 6690/2010 Pro Székelyhíd Székelyhíd Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat 975 000 26% 725 000 0 1.1. 5942/2010 Pro Theatrum Alapítvány Székelyudvarhely Magyar-román kortárs színházi találkozó dráma III. 5 993 333 59% 2 000 000 500 000 1.1. 6216/2010 Pro Urbe Szék Alapítvány Szék Ifjúsági ház és információs központ létrehozása 1 238 000 0% 1 238 000 500 000 1.1. 6132/2010 Projekt- Protokoll Kolozsvár Kortárs Művészeti Szabadiskola működtetése Kolozsváron. 10 295 000 81% 2 000 000 0 1.1. 6877/2010 PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY Szatmárnémeti A Proscenium Alapítvány működése és programjainak 4 225 000 53% 2 000 000 0 1.1. 6415/2010 Pro-Újszentes Újszentes II. Őszirózsa Országos NépdalvetélkedőI-IV osztályos gyerekek részére 1 008 000 40% 610 000 500 000 1.1. 5628/2010 Pusztinai Házért Csíkszereda A pusztinai iskolán kívüli magyar nyelvű oktatás és a Pusztinai Házért működési költségeinek 4 000 500 50% 2 000 000 0 biztosítása 1.1. 7219/2010 Quadro Kolozsvár Kolozsvári grafika. 1960-1980. Kiállítás és katalógus 2 900 000 31% 2 000 000 0 1.1. 5486/2010 Rajka Péter Vállalkozók Szövetsége Kolozsvár Film.dok Magyar- Román Dokumentumfilm fesztivál Csíkszereda 7 800 000 77% 1 800 000 0 1.1. 6425/2010 Református Diákotthon Alapítvány Székelyudvarhely Wass Albert Túra 2011 601 000 0% 601 000 0 1.1. 5769/2010 1.1. 4804/2010 1.1. 6247/2010 1.1. 6967/2010 Római Katolikus Plébánia, Gyergyószentmiklós Romániai Evangélikus - Lutheránus Egyház Romániai Evangélikus Ifjúsági Szövetség (REVISZ) Romániai Evangélikus- Lutheránus Egyház Apáca Gyergyószentmikl ós Kolozsvár Brassó Levéltári kötetek restaurálása 1 135 000 13% 985 000 0 Reményik Sándor Galéria működése és a szárhegyi művésztelep gyűjteményének kiállítás szervezése Hagyományőrző és közösségépítő programok a Barcaságban 1 080 000 7% 1 000 000 500 000 899 969 25% 673 369 0 Apáca Erdővidéki Fotóművész alkotótábor sorozat Apáca 1 143 157 3% 1 110 477 0

1.1. 6648/2010 Romániai Ifjúsági Turisztikai és Túrázó Marosvásárhely Intercultural Winter Refresh 2011 5 845 000 66% 2 000 000 0 1.1. 7035/2010 Romániai Magyar Cserkész Szövetség Csíkszereda RMCSSZ működése és fejlesztése 1 600 000 38% 1 000 000 500 000 1.1. 4723/2010 Romániai Magyar Könyves Céh Marosvásárhely XVI. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár 3 624 400 71% 1 040 000 0 Könyvtártól könyvtárig: Szolgáltatások átjárhatósága / Romániai Magyar Könyvtárosok 1.1. 5305/2010 Csíkszereda hálózata különböző erdélyi könyvtárakban - Romániai 1 918 000 3% 1 854 500 500 000 e Magyar Könyvtárosok VIII. vándorgyűlése 1.1. 7099/2010 Romániai Magyar Közgazdász Társaság Kolozsvár Közgazdasági vándor workshop! 1 270 934 14% 1 091 541 0 1.1. 6308/2010 Romániai Magyar Népművészeti A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség működési Székelyudvarhely Szövetség 950 000 47% 500 000 500 000 1.1. 6952/2010 Romániai Magyar Néptánc Sepsiszentgyörgy Romániai Magyar Néptánc 2011 tavaszi működése 1 050 000 0% 1 050 000 500 000 1.1. 5664/2010 Segesvári Gaudeamus Alapítvány Segesvár A szellem jogán - szórványban 2011 1 548 839 68% 500 000 500 000 1.1. 5879/2010 Sikló Sepsiszentgyörgy A Kovászna-kommandói Erdei Vasút (KOKEV) drezináinak felújítása egy iskolai szakmunka keretén belül 1 900 000 0% 1 900 000 0 1.1. 7490/2010 Siloe Marosvásárhely A "Zene Soul" fesztivál 1 705 000 52% 825 000 0 1.1. 5755/2010 Soli Deo Gloria Közművelődési Marosszentgyörg Kórusfesztivál a marosszentgyörgyi kórusmozgalom 100. Alapítvány y évfordulóján 1 550 000 48% 800 000 0 1.1. 5951/2010 Spectator Alapítvány Marosvásárhely Magyar szellemiségű, európai újságírás a Kárpát medencében KMÚEK konferencia 1 572 600 17% 1 300 000 0 1.1. 7211/2010 Szabadságra Nevelés Alapítvány Kolozsvár A kolozsvári Szabad Waldorf Zeneiskola működési költségeinek 3 054 020 38% 1 890 500 0 1.1. 6278/2010 Szarkaláb Kulturális Kolozsvár A Szarkaláb Kulturális programtámogatás 1 927 000 8% 1 777 000 500 000 1.1. 5987/2010 Szatmár Megyei Múzeum Szatmárnémeti Kiállítás a 20. század első feléből származó képeslapokból 3 270 000 44% 1 820 000 0 1.1. 5756/2010 SZATMÁRI HÍD EGYESÜLET Lázári Együtt a jövőnkért! 2 300 000 13% 2 000 000 0 1.1. 5902/2010 Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség Szatmárnémeti Scheffler János kiállítás 2 400 000 67% 800 000 500 000 1.1. 6936/2010 Székely Nemzeti Múzeum Alapítvány Sepsiszentgyörgy Pályázat Jovánovics György képzőművész egyéni kiállításának megvalósítására Sepsiszentgyörgyön 1 594 130 10% 1 442 530 0 1.1. 5959/2010 SZÉKELYFÖLD ALAPÍTVÁNY Csíkszereda Székelyföld Galéria c. rendezvénysorozat 2 950 000 32% 2 000 000 600 000 1.1. 4610/2010 SZÉKELYSZENTKIRÁLYÉRT SZÖVETSÉG Oroszhegy XIV. Szentkirályi Szövetségi Találkozó 3 025 000 35% 1 980 000 500 000 1.1. 5312/2010 Szent Ferenc Alapítvány Déva Bethlen Gábor Szülőházának védelmére 1 500 000 0% 1 500 000 500 000 1.1. 6965/2010 Szent Teodóra Közösségi Központ Nagykároly Délutáni foglalkozás óvodás gyermekek számára azok közösségben történő kulturális nevelése céljából 900 000 33% 600 000 0 1.1. 5495/2010 Szentegyházi Hagyományőrző Huszár Szentegyháza Hagyományőrző huszárok a Hargitán 8 096 183 88% 985 803 500 000 1.1. 4670/2010 Szent-Györgyi Albert Társaság Szatmárnémeti XX. Hajnal Akar Lenni népdaléneklési verseny 1 843 000 26% 1 200 000 500 000 1.1. 7468/2010 Szép Kezek Nagyvárad Népművészeti hagyományok megőrzése - gyöngyfűzés, gyöngyszövés, népi motívumok festése fára 1 238 056 20% 990 870 0 1.1. 5629/2010 Szeret Klézse Alapítvány Klézse Kulturális programjaink a moldvai magyar szórványban és működési költségeink fedezete 5 200 000 60% 2 100 000 500 000 1.1. 6771/2010 Szigligeti Alapítvány Nagyvárad A nagyváradi Szigligeti Társulat mini évadának megszervezése 2 600 000 38% 1 600 000 0 1.1. 6904/2010 Szilágyballai Kulturális Szilágyballa A Szilágyballai Szőlőművelési és Borászati Múzeum létrehozása 953 500 0% 953 500 0 1.1. 5525/2010 Szórvány Alapítvány Temesvár Szórvány Alapítvány működésének rész 1 050 000 43% 600 000 0 1.1. 6253/2010 Sztánai Református Sztána XI. Sztánai farsang rendezése Kós Károly nyomdokán 1 136 600 40% 686 600 0 1.1. 6228/2010 Tacsi Gyékényfonó Tacs Hagyományos mesterségek szimpóziuma Tacson 550 000 5% 520 000 0 1.1. 6949/2010 Tamási Áron Színház A Tamási Áron Színház technikai eszközparkjának bővítése Sepsiszentgyörgy - videoprojektor vásárlása 1 666 667 36% 1 066 667 0

1.1. 4590/2010 Téka Alapítvány Szamosújvár A szamosújvári Téka Szórvány Művelődési Központ programjainak rész 7 500 000 7% 1 700 000 500 000 1.1. 4799/2010 Teleki Magyar Ház Társaság Nagybánya A nagybányai Teleki Napok 2011. évi megszervezése 780 000 26% 580 000 500 000 1.1. 7062/2010 Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet Temesvár A TEMISZ működési- és program 2 543 000 23% 1 963 000 500 000 1.1. 4840/2010 Tenkei Református Tenke Tenkei Művelődési Ház kulturális programjainak 1 045 000 19% 845 000 0 1.1. 6109/2010 Thalia Alapítvány Csíkszereda III. Euphoria Tánctábor 1 500 000 33% 1 000 000 500 000 1.1. 6312/2010 THEATRON Nagyvárad A Varázshegy Színházi Műhely 2010-2011 éved művészeti programjának megvalósítása 3 650 000 45% 2 000 000 0 1.1. 6478/2010 Tiszta Forrás Alapítvány Csíkszereda A Tiszta Forrás Alapítvány működési költségeinek rész 1 350 000 15% 1 150 000 0 1.1. 4856/2010 Tóvidék Közösségi Ördöngősfüzes Közösségi művelődési programok szervezése 6 mezőségi szórványtelepülésen 2 670 000 0% 2 000 000 0 1.1. 7006/2010 TRANS-TUR KFT Parajd XVI. Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztivál Parajdon 10 404 000 81% 2 000 000 0 1.1. 5846/2010 Transylvania Trust Alapítvány Kolozsvár A Transylvania Trust Alapítvány fejlesztési, működési valamint farsangi mulatság Bonchidán 7 052 000 30% 3 425 000 0 1.1. 6362/2010 Tranzit Alapítvány Kolozsvár A Tranzit Ház rendezvényeinek, fenntartási kiadásainak és az épület állagmegóvási munkálatai 10 680 000 81% 1 980 000 500 000 1.1. 5410/2010 Tranzit Art Marosvásárhely Templom lett az égbolt - zenés történelmi körút, Nemzeti Ünnepünk, Március 15. alkalmából 2 220 000 14% 1 900 000 0 1.1. 6242/2010 Udvarhely Néptáncműhely Székelyudvarhely V. Tánc Tavasza Tánc- és Mozgásművészeti Fesztivál megszervezése és lebonyolítása 4 500 000 11% 2 000 000 0 1.1. 6882/2010 Udvarhelyi Fiatal Fórum Székelyudvarhely Az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) kulturális rendezvényeinek. 950 000 37% 600 000 500 000 1.1. 5735/2010 Unitárius Nők Országos Szövetsége - UNOSZ Kolozsvár Az Unitárius Nőszövetség centenáriumi emlékünnepsége 1 000 000 50% 500 000 0 1.1. 6746/2010 Varadinum Kulturális Alapítvány Nagyvárad Festum Varadinum 2011 XX. jubileumi rendezvénysorozat 2 225 000 10% 2 000 000 0 1.1. 6820/2010 Váróterem Projekt Kolozsvár A Váróterem Projekt működése 697 000 10% 627 500 0 1.1. 4697/2010 Varsolci Református Varsolc Partiumi néptánctalálkozó 710 000 30% 500 000 0 1.1. 6451/2010 Végvárért Alapítvány Végvár XI. Hagyományőrző néptánctábor és az új táncrend kidolgozása 1 300 000 46% 700 000 500 000 1.1. 7334/2010 Video Pontes Alapítvány Kolozsvár A kolozsvári Video Pontes stúdió működési költségeinek 1 800 000 56% 800 000 0 1.1. 6940/2010 Visszhang Szászfenes A Visszhang egyetemi vegyeskar kulturális és közösségfejlesztő tevékenységeinek 1 410 969 30% 980 646 0 1.1. 6927/2010 Vox Iuventutis Társaság Tusnádfürdő VOX IUVENTUTIS TÁRSASÁG működés 2010-2011 1 700 000 27% 1 240 000 0 1.1. 6085/2010 Yorick Kulturális Marosvásárhely A 20/20 című előadás tovább játszása 3 500 000 43% 2 000 000 0 1.1. 6270/2010 Ziccer Székelyudvarhely A Csík Zenekar erdélyi turnéja a Ziccer szervezésében 1 900 000 21% 1 500 000 0 1.1. 6249/2010 Zöld Erdély Kolozsvár Zöld Erdély a környezeti kultúra szolgálatában 2 460 000 8% 1 830 000 0 1.1. 5858/2010 Zselyki Evangélikus - Lutheránus Zselyk Első szórvány alkotótábor Zselyk, Beszterce-Naszód megye 1 448 000 24% 1 098 000 0 1.1. Összesen 752 871 196 348 220 396 35 400 000 Pályázati felhívás száma 1.2. Magyar nyelvű kulturális folyóiratok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség Rendelkezé sre álló saját vagy egyéb forrás (%) Igényelt összeg Javasolt összeg 1.2. 5611/2010 A Romániai Evangélikus Lutheránus Evangélikus Harangszó egyházi folyóirat infrastrukturális Szatmárnémeti Egyház Média Irodája fejlesztése 1 250 000 20% 1 000 000 0 1.2. 7328/2010 ARANKA GYÖRGY Alapítvány Marosvásárhely A LÁTÓ Szépirodalmi Folyóirat lapkiadási költségeinek részleges 3 884 104 22% 3 000 000 1 000 000 1.2. 4903/2010 Bernády Közművelődési Szováta Sóvidék kulturális folyóirata - 2011 1 120 000 17% 922 368 0 Megjegyzés

1.2. 7326/2010 Cimbora Alapítvány Sepsiszentgyörgy A Cimbora irodalmi-kulturális folyóirat kiadása 4 333 000 43% 2 450 000 500 000 1.2. 4892/2010 Civitas Alapítvány a Polgári Társadalomért Székelyudvarhely Civil Fórum lap civil kultúra 1 456 000 31% 1 000 000 500 000 1.2. 5053/2010 Cserey Farkas Társaság Kraszna Kraszna - kulturális folyóirat rész 668 000 18% 548 000 0 1.2. 5418/2010 Csíkért Csíkszereda Csíki Kisújság decemberi számának kiadása 727 440 9% 662 440 0 1.2 7392/2010 Csík Terület Ifjúsági Tanácsa Csíkszereda Projekt 3 - Székelyföldi fiatal képzőművészek katalógusának kiadása 1 250 000 20% 1 000 000 0 1.2. 4587/2010 Csorgó Csíkkarcfalva A karcfalvi Székaszó kis-újság szerkesztése és kiadása 950 000 11% 850 000 0 1.2. 4734/2010 Együtt Szárhegyért Gyergyószárhegy Kulturális szemmel Gyergyószárhegyen - folyóirat megjelentetése 3 860 000 34% 2 560 000 0 1.2. 4714/2010 Erdélyi Kárpát- (EKE) Kolozsvár Az Erdélyi Gyopár c. folyóirat megjelentetése 2 271 000 16% 1 900 000 500 000 1.2. 5901/2010 Erdélyi Múzeum- Kolozsvár Az EME szakfolyóiratainak szerkesztése és kiadása 4 819 493 38% 3 000 000 700 000 1.2. 6146/2010 Erdélyi Unitárius Egyház Kolozsvár 150 éves a Keresztény Magvető, Erdély legrégebbi és ma is megjelenő folyóirata 2 542 875 39% 1 560 000 500 000 1.2. 5128/2010 Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány Gyulafehérvár Egy lángot adok ápold, add tovább...a Szikla iskolaújság 600 000 17% 500 000 0 1.2. 6446/2010 Gyergyóújfalu Község Gyergyóújfalu A Barázda kulturális havilap működési költségeinek fedezése 1 607 360 20% 1 258 888 0 1.2. 4800/2010 Hargita Megyei Hagyományőrzési Történelem, Népélet, Néphagyomány c. kulturális Székelyudvarhely Forrásközpont ismeretterjesztő folyóirat fenntartása 1 375 000 56% 600 000 0 1.2. 4667/2010 Helikon Kulturális Kolozsvár működési költségek részleges fedezése 16 800 000 48% 2 000 000 800 000 1.2. 5407/2010 Hifa-Románia Marosvásárhely Hifa-Ro Info továbbműködtetése 1 760 000 10% 1 590 000 500 000 1.2. 5838/2010 Jakabffy Elemér Alapítvány Kolozsvár A Magyar Kisebbség c. társadalomtudományi folyóirat 2 600 000 23% 2 000 000 800 000 1.2. 6328/2010 Kápolnásfalu Polgármesteri Hivatala Kápolnásfalu Kápolnási Forrás 625 000 20% 500 000 0 1.2. 5478/2010 Korunk Baráti Társaság Kolozsvár Korunk erdélyi magyar folyóirat 2011-re tervezett első öt számának kiadása 7 469 306 61% 2 900 000 1 000 000 1.2. 7227/2010 Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége Kolozsvár Civil szerepek és partnerségek című kézikönyv kiadása 725 300 14% 625 300 0 1.2. 6864/2010 Mákvirág Kft. Nagyvárad A Mákvirág gyermeklap fejlesztési és működési költségeinek 3 500 000 14% 3 000 000 0 1.2. 6266/2010 Mária Rádió Erdély Nagyvárad Mária Rádió magazinjának kiadása 2 115 384 53% 1 000 000 500 000 1.2. 5931/2010 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Marosvásárhely A Symbolon Színháztudományi Szemle kiadásának 2010 700 000 29% 500 000 500 000 1.2. 4966/2010 Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgy Reverinda gyermeklap kiadása 2011-ben 1 957 025 5% 1 857 025 500 000 1.2. 5062/2010 Művelődés Szerkesztőség Kolozsvár A Művelődés című havilap 2010 második félévi megjelenésének 1 950 000 74% 500 000 500 000 1.2. 5980/2010 NAPSUGÁR ALAPÍTVÁNY Kolozsvár Két erdélyi magyar irodalmi gyermekfolyóirat, a Napsugár és a Szivárvány 2011. évi első hat lapszáma nyomtatási 24 987 000 19% 3 000 000 600 000 költségeinek rész 1.2. 4829/2010 OCCIDENT MEDIA KFT Arad Az Irodalmi Jelen részleges működési költségeinek 5 395 000 63% 2 000 000 500 000 1.2. 5402/2010 Pro Diaspora Szövetség a Szórványért Kolozsvár Magyar Közoktatás Romániai Magyar Oktatási Figyelő 5 523 726 69% 1 709 620 0 1.2. 5832/2010 Pro Philosophia Alapítvány Kolozsvár A Kellék című filozófiai folyóirat soron következő három lapszámának a megjelentetése 1 670 000 18% 1 370 000 700 000 1.2. 7273/2010 Pro Sarmaság Kulturális Sarmaság Tegyük színessé a kulturális Sarmasági Hírmondót 1 043 000 22% 813 000 500 000 1.2. 6692/2010 Pro Székelyhíd Székelyhíd "Ér hangja" kulturális folyóirat 3 230 000 45% 1 780 000 0 1.2. 4656/2010 Reflex Kft. Temesvár MINDENKI KALENDÁRIUMA hely- és kultúrtörténeti évkönyv kiadása 2 600 000 62% 1 000 000 500 000 1.2. 6153/2010 Romániai Magyar Cserkészszövetség Csíkszereda Cserkész lap nyomdai költségének rész 1 450 000 16% 1 213 000 500 000

1.2. 5296/2010 Romániai Magyar Közgazdász Társaság Kolozsvár Közmag közgazdasági magazin kultúra rovatának folyamatos fenntartása és fejlesztése 1 978 300 8% 1 823 300 0 1.2. 4671/2010 Szászrégeni Kolping Családi Szászrégen Szászrégen és Vidéke havilap működésének 985 000 25% 650 000 0 1.2. 5877/2010 Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség Szatmárnémeti Egyházmegyei kiadványok 3 600 000 67% 1 200 000 0 1.2. 5960/2010 SZÉKELYFÖLD ALAPÍTVÁNY Csíkszereda Székelyföld c. kulturális folyóirat megjelentetéséhez szükséges nyomdai költségek fedezése 14 000 000 71% 3 000 000 900 000 1.2. 4666/2010 Szilágysomlyói Református Egyházmegye Szilágysomlyó Gyertyaláng c. szilágysági lap 1 610 000 63% 600 000 0 1.2. 7371/2010 Szórvány Alapítvány Temesvár Régi(j)óvilág - regionális honismereti szemle - 2011 1 025 000 37% 650 000 500 000 1.2. 6090/2010 Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet Temesvár Vétó - kulturális ifjúsági havilap megjelentetése 2 136 000 5% 1 996 000 0 1.2. 4802/2010 TURUL-SAS HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET Nagybánya Hitherold a Turul Sas Hagyományőrző közlönye 3 045 343 22% 2 375 342 0 1.2. 4831/2010 Udvarhelyi Fiatal Fórum Székelyudvarhely Sulisokk Ifjúsági Magazin 1 600 000 38% 1 000 000 500 000 1.2. 7104/2010 Várad folyóirat Nagyvárad A Várad folyóirat fejlesztése 4 000 000 25% 3 000 000 500 000 1.2. 5265/2010 Verbum Keresztény Kulturális Kolozsvár A Verbum Keresztény Kulturális folyóirat kiadási tevékenységének rész 13 100 000 81% 2 500 000 500 000 1.2. Összesen 165 894 656 70 964 283 15 000 000 Pályázati felhívás száma Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe 1.3. 5927/2010 ALTERIS EGYESÜLET Sepsiszentgyörgy 1.3. 6906/2010 Árkosi Kulturális Árkos 1.3. 6280/2010 Bálványos Sport Kulturális és Turisztikai 1.3. 7382/2010 Bod Péter Alapítvány Gyulafehérvár 1.3. 6356/2010 Charta Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. Válasz a kockázati társadalomra: az élet értelmességébe vetett hit Háromszék művészei - Művészeti albumsorozat a Háromszéken született vagy Háromszéken alkotó képzőművészekről. Teljes költség Rendelkezé sre álló saját vagy egyéb forrás (%) Igényelt összeg Javasolt összeg 1 000 000 20% 800 000 0 4 726 000 58% 2 000 000 1 000 000 Torja Bálványos kistérség turisztikai albumának elkészítése 1 200 000 0% 1 200 000 0 Sepsiszentgyörgy 1.3. 5485/2010 Cimbora Alapítvány Sepsiszentgyörgy 1.3. Magyar könyvkiadás Dokumentumközlő jellegű kötet publikálása az egykori Gyulafehérvári Református Egyházmegye 1754-ben készült Adóösszeírása (Relatoria) alapján a mára már eltűnt erdélyi magyar közösségekről Életem Háromszék - Képes történelmi album első kötet (1849-1914 időszak) Kónya Ádám A csillagos ég szabad szemmel című könyvének kiadása 1 106 935 6% 1 040 935 400 000 3 827 354 54% 1 750 000 0 2 850 352 30% 1 986 000 400 000 1.3. 5778/2010 Communio Alapítvány Szatmárnémeti Dr. Scheffler Janos írásai 1 900 000 53% 900 000 0 1.3. 5140/2010 Coza Media Kereskedelmi Társaság Felsőbánya szerencse fel! Monte Medio - c. könyv kiadása 400 000 0% 400 000 0 1.3. 5967/2010 CULTUR ART EGYESÜLET Szatmárnémeti Szatmári és a környező szórvány magyarság népdalgyűjtemény kötetének kiadása 2 488 000 20% 2 000 000 0 1.3. 6246/2010 Donát Alapítvány Kolozsvár Kolozsváros. Milyen város? Fedezd fel a középkori Kolozsvárt! c. munkafüzet kiadása 1 775 000 37% 1 125 000 400 000 1.3. 5581/2010 Erdélyi Híradó Kiadó Kolozsvár ELŐRETOLT HELYŐRSÉG SZÉPIRODALMI PÁHOLY- KÖNYVEK KIADÁSA 3 947 500 18% 2 000 000 700 000 1.3. 7361/2010 Erdélyi Kárpát Bihar Megye Nagyvárad A válaszok meg vannak írva a csillagokban 1 900 000 11% 1 700 000 0 1.3. 5269/2010 Erdélyi Kárpát- (EKE) Kolozsvár Az EKE megalakulásának 120. évfordulója tiszteletére megjelenő emlékkönyv 4 000 000 0% 2 000 000 400 000 1.3. 5919/2010 Erdélyi Múzeum- Kolozsvár Tudományos kiadványok az EME kutatóműhelyeiből 2 469 907 19% 2 000 000 600 000 Megjegyzés

1.3. 6311/2010 Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvár Dr. Boross Géza: A profetikus igehirdetés c. kéziratának kiadása 540 000 7% 500 000 0 1.3. 5586/2010 Feketehalmi Római Katolikus Plébánia Feketehalom Huszonöt év isteni magvetéséből -szentbeszéd gyűjtemény kicsiknek és nagyoknak - 960 000 10% 860 000 0 1.3. 6416/2010 Felsősófalvi Innovativ Felsősófalva "Fújja furulyáját" 400 000 0% 400 000 0 1.3. 5997/2010 Figura Társaság Figura fogalmak című kötet megjelentetése Szebeni Zsuzsa Gyergyószentmikl szerkesztésében (a Figura Stúdió Színház története 1984- ós től napjainkig) 2 400 000 17% 2 000 000 0 1.3. 6731/2010 Filmtett Kolozsvár A Sztori című könyv megjelentetése 2 307 000 69% 707 000 400 000 1.3. 7149/2010 Fundamentum Kolozsvár Gyakorlati útmutató stratégiák készítéséhez - második kiadás 750 000 7% 700 000 0 1.3. 5129/2010 Gróf Majláth Gusztáv Károly Alapítvány Gyulafehérvár Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum Évkönyvének 755 000 21% 600 000 0 1.3. 6220/2010 Hargita Megyei Hagyományőrzési Hargita megyei Hagyományőrzési Forrásközpont Székelyudvarhely Forrásközpont kiadványinak 5 535 654 52% 2 700 000 0 1.3. 5924/2010 Haszmann Pál Közművelődési - Csernáton Csernáton A csernátoni Haszmann Pál Múzeum 1 475 000 34% 975 000 0 1.3. 6912/2010 HELP Gyógypedagógiai Sepsiszentgyörgy Pályázat a Sepsiszentgyörgy gyerekeknek című kiadvány kéziratának elkészítésére, illusztrálására és megjelentetése 1 720 000 28% 1 240 000 0 1.3. 7376/2010 Hifa-Románia Marosvásárhely Hagyomány híd - Magyar népdalgyűjtemény 2 000 000 10% 1 800 000 0 1.3. 4870/2010 KALLÓS ZOLTÁN ALAPÍTVÁNY Kolozsvár Kallós Zoltán Adok néktek aranyvesszőt című könyve kiadásának rész 2 630 934 68% 830 000 400 000 1.3. 6699/2010 Kálmány Lajos Közművelődési Ópécska Apácai Bölöni Sándor Pécska környéki gyűjtései 900 000 0% 900 000 0 1.3. 6274/2010 Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nagyvárad Zsigmond József: Csendes számvetés 900 000 11% 800 000 400 000 1.3. 6613/2010 Koinónia Kiadó Kolozsvár Százszorszép könyvek - Kortárs magyar gyermekirodalom 6 400 000 69% 2 000 000 0 1.3. 4812/2010 Kolozsvár Társaság Kolozsvár Erdélyi Magyar Írók c. könyv 2 400 100 20% 1 920 080 400 000 1.3. 6961/2010 Kolozsvári Magyar Diákszövetség Kolozsvár 20 év KMDSZ hév 2 600 000 23% 2 000 000 0 1.3. 5477/2010 Korunk Baráti Társaság Kolozsvár Beszélt történelem - színháztörténet - Korunk könyvkiadói programja 1 787 300 43% 1 010 000 0 1.3. 5665/2010 Kovászna Megyei Művelődési központ Sepsiszentgyörgy Háromszéki írott tojások 2 670 000 56% 1 170 000 0 1.3. 5726/2010 Kovászna Városi Művelődési Ház Kovászna A Kovásznai Kaszinó 789 000 12% 695 000 0 1.3. 5216/2010 Kriterion Könyvkiadó Kft Kolozsvár Kriterion 2010 2 440 000 18% 2 000 000 1 400 000 1.3. 5476/2010 Kriterion Közművelődési Alapítvány Kolozsvár Kriterion Alapítvány 2010 2 480 000 19% 2 000 000 500 000 1.3. 5066/2010 Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsvár KÖNYVKIADÁS A KJNT KERETÉBEN 1 972 000 5% 1 872 000 600 000 1.3. 5217/2010 KULCS Szociálpedagógiai e Marosvásárhely Első osztályos leszek 420 080 5% 400 080 0 1.3. 6267/2010 Mária Rádió Erdély Nagyvárad A Mária Rádió Erdély évkönyvének kiadása 4 038 461 75% 1 000 000 0 1.3. 6212/2010 Maros Megye Cserkészeiért Marosvásárhely ÉLETRE NEVELŐ JÁTÉK - cserkészet fiataloknak és felnőtteknek 2 000 000 30% 1 400 000 0 1.3. 5729/2010 Maros Megyei Múzeum Marosvásárhely B. Nagy Margit emlékére szervezett művészettörténeti konferencia tanulmánykötetének kiadása 1 813 282 44% 1 013 282 400 000 1.3. 4726/2010 Mentor Kiadó Kft. Marosvásárhely Erdély múltja - a jövő alapja 5 520 800 64% 2 000 000 500 000 1.3. 4795/2010 Minimum Party Társaság Kolozsvár A 14-15. Minimum Party alkotótáborok dokumentációjának megjelentetése 1 400 000 29% 1 000 000 0 Csak a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon V/1-es és V/2-es kötetének megjelentetési költségeire fordítható

1.3. 6783/2010 Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont Kolozsvár Áprily tanár úr 1 692 158 4% 1 623 326 0 1.3. 6790/2010 MOIRA KULTURÁLIS ÉS IFJÚSÁGI EGYESÜLET Sepsiszentgyörgy Az erdélyi mozgásszínház képes története 1 530 000 7% 1 430 000 0 1.3. 5350/2010 Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgy Tíz év Moldvában a tíz éves moldvai magyar oktatási programot bemutató kötet második kiadása 3 000 000 3% 2 000 000 0 1.3. 5050/2010 Művelődés Szerkesztőség Kolozsvár A Művelődés Szerkesztőség könyvkiadó programjának 1 300 000 62% 500 000 400 000 1.3. 5472/2010 Nagykárolyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatala Nagykároly Református imádságos könyv kiadása 777 000 21% 615 000 0 1.3. 7327/2010 NAPSUGÁR ALAPÍTVÁNY Kolozsvár A Napsugár gyermeklap könyvsorozatának negyedik kötete, a Kerek egy esztendő című gyűjtemény nyomtatási 1 380 000 42% 800 000 500 000 költségeinek rész 1.3. 5835/2010 Nidus Nagyvárad Lugosi Mihály verseinek kiadása 600 000 17% 500 000 0 1.3. 5625/2010 Noniusz Bors Állatasszisztált terápiás módszertanos könyvek kiadása 1 700 000 10% 1 530 000 0 1.3. 4905/2010 OCCIDENT MEDIA KFT Arad Irodalmi Jelen Könyvek 2010-2011 2 450 000 45% 1 350 000 700 000 1.3. 6020/2010 Országos Magyar Diákszövetség Kolozsvár Egyetemi Kalauz 2011 kiadásának 1 416 000 0% 1 416 000 0 1.3. 5037/2010 Pallas-Akadémia Könyvkiadó A Madárkirakat, Trópusi szerelem, Magyar elégiák és Csíkszereda Csíkszereda Kutyakomédia című könyvek kiadása 3 127 000 36% 2 000 000 500 000 1.3. 5649/2010 Pax Szatmárnémeti A HÁM JÁNOS ISKOLAKÖZPONT 20 ÉVES JUBILEUMI ÉVKÖNYVÉNEK KIADÁSA 1 200 000 17% 1 000 000 0 1.3. 7089/2010 Polis Kiadó Kolozsvár Bánffy-projekt,Bánffy Miklós és Az ember tragédiája Szegeden,Emlékezések, esszék, publicisztikai 6 484 060 69% 2 000 000 800 000 írások,erdélyi történet - trilógia 1.3. 6722/2010 Posticum Movimentum Iuventutis Christianae Nagyvárad Zudor János: Jónás Könyve verseskötet 650 000 0% 500 000 0 1.3. 7249/2010 Pro Philosophia Alapítvány Kolozsvár Két filozófiai szakkönyv megjelentetése 1 200 000 21% 950 000 450 000 1.3. 5143/2010 Profiton Kft., Kézdivásárhely Kézdivásárhely Napilappá vált Háromszék első sajtóterméke 10 000 000 60% 4 000 000 0 1.3. 6889/2010 Projectograph Kft. Kolozsvár Kincses Képeskönyv Segesvár 3 620 000 70% 1 070 000 0 1.3. 5907/2010 PRO-PRINT KIADÓ Kft. Csíkszereda Szépirodalmi, néprajzi és tudományos könyvsorozatok bővítése 5 370 000 63% 2 000 000 750 000 1.3. 6269/2010 Protestáns Teológiai Intézet Kolozsvár Kézikönyv lelkigondozáshoz 1 050 000 10% 950 000 0 1.3. 5954/2010 Regiovest Szent László Kistérség Béta 1.3. 4879/2010 Római Katolikus Plébánia Kolozsvár - Monostor Kolozsvár 1.3. 6143/2010 Romániai Magyar Cserkészszövetség Csíkszereda 1.3. 5598/2010 Romániai Magyar Közgazdász Társaság Kolozsvár "De bíztam és hittem, hogy a nehéz utat szerencsésen meg fogom futni." - A Szent László kistérségben élő volt hadifoglyok és veteránok visszaemlékezései Kolozsmonostor templomai történetének magyar nyelvű kiadása A székely magyar rovásírás rövidítési rendszere - A Székely magyar rovás ismertetésének II. kötete Az erdélyi magyar gazdasági gondolkodás múltjából, III. kötet 1 428 000 10% 1 285 200 0 2 600 000 50% 1 300 000 0 2 400 000 29% 1 700 000 400 000 1 995 057 0% 1 995 057 0 1.3. 6372/2010 SCRIBAE KÁDÁR KFT. Sepsiszentgyörgy Voltunk, vagyunk, leszünk 1 407 700 15% 1 200 000 0 1.3. 5746/2010 Scriptor Alapítvány Szatmárnémeti Dr. Bura László: Szatmár megye történeti-etimológiai helységnévtára c. könyv kiadása 610 000 18% 500 000 0 1.3. 5496/2010 Sikló Sepsiszentgyörgy A Kovászna-kommandói erdei vasút járművei 2 972 000 45% 1 642 000 0 1.3. 5754/2010 1.3. 5932/2010 Soli Deo Gloria Közművelődési Alapítvány Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség Marosszentgyörg y Rezdülj, lelkem húrja! A marosszentgyörgyi kórusmozgalom 100 éve 1 100 000 64% 400 000 0 Szatmárnémeti "Isten szolgája, boldog Scheffler János" - című könyv 4 800 000 71% 1 400 000 400 000 1.3. 7465/2010 Székelyudvarhelyi Ifjúsági Alapítvány Székelyudvarhely Székely Kalendárium kiadása 1 100 000 36% 700 000 0

1.3. 5345/2010 Szigeti Magyar Ifjúsági Szervezet Máramarossziget A máramarosszigeti magyar és zsidó kultúra a két világháború között című könyv kiadása 1 649 000 38% 1 019 000 0 1.3. 5391/2010 Szórvány Alapítvány Temesvár Bánsági Magyar Panteon II 988 000 49% 500 000 400 000 1.3. 6656/2010 Temesvári Magyar Nőszövetség Temesvár EMLÉKMŰVEK ÉS EMLÉKHELYEK A BÁNSÁGBAN 3 700 000 14% 1 700 000 400 000 1.3. 5976/2010 Teológusnők Európai e Kolozsvár Közel-keleti bölcsőben biblikus tanulmányok kötet kiadása 3 100 000 42% 1 800 000 0 1.3. 7141/2010 Tortoma Könyvkiadó Barót Magyar Zoltán Erdővidéki népmondák című kötetének kiadása 1 350 000 44% 750 000 0 1.3. 7090/2010 Tradition Székelyudvarhely Homoródmenti és vargyasi motívumkincseink 1 000 000 10% 900 000 0 1.3. 5922/2010 Udvarhelyi Fiatal Fórum Székelyudvarhely XX éves ifjúsági közösségépítés. Az UFF XX évét bemutató kiadvány és emlékfilm kivitelezésének, terjesztésének rész. 850 000 29% 600 000 0 1.3. 7040/2010 Udvarhelyi Info Székelyudvarhely Székelyudvarhely város képes-szöveges bemutató könyve 1 950 000 8% 1 800 000 0 1.3. 5267/2010 Verbum Keresztény Kulturális Kolozsvár 1.3. 6260/2010 Zöld SzékelyFöld Csíkszereda 1.3. Összesen A Verbum Kiadó könyvkiadási tevékenységének Környezetvédő leszek - környezetvédelem a mindennapokban 4 200 000 60% 1 700 000 0 2 067 322 3% 1 998 178 400 000 185 408 956 108 518 138 15 000 000 Pályázati felhívás száma 1.4. Határon túli magyar kulturális szellemi örökség digitalizálásával és internetes megjelenítésével kapcsolatos programok Rendelkezé Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe sre álló Teljes költség saját vagy egyéb forrás (%) 1.4. 4886/2010 KEÖPECZI SEBESTYÉN JÓZSEF MŰEMLÉKVÉDŐ TÁRSASÁG Sepsiszentgyörgy 1.4. 4691/2010 András Alapítvány Csíkszereda 1.4. 5692/2010 Apáthy István Kolozsvár Háromszék épített örökségeihez manuálisan készített felmérési dokumentációinak digitalizálása és internetes megjelenítése Hat éves digitalizáló munka folytatása és internetes közzététele Romániai magyar természettudományi adatbázisok továbbfejlesztése Igényelt összeg Javasolt összeg 1 725 642 20% 1 380 000 0 2 200 000 9% 2 000 000 0 1 608 520 7% 1 500 000 800 000 1.4. 5406/2010 Bernády Közművelődési Szováta Kulturális Sóvidék a világhálón 1 261 640 23% 968 000 0 1.4. 7388/2010 Bod Péter Alapítvány Gyulafehérvár Web oldal készítése és pusztuló műemlékek digitalizálása az egykori Gyulafehérvári Református Egyházmegye 1754- ben készült Adóösszeírása (Relatoriája) alapján a mára már eltűnt magyar közösségekről 917 038 6% 860 038 500 000 1.4. 6813/2010 Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság Kolozsvár A kolozsvári Cholnoky Jenő Fénykép- és Térképtár digitalizálása és internetes megjelenítése - 2010 2 100 000 5% 2 000 000 500 000 1.4. 6688/2010 Corium Torockó A Torockói műemlékház építészeti felmérése, digitalizálása és internetes megjelenítése 1 170 000 0% 1 000 000 0 1.4. 6241/2010 Corvineum Alapítvány Kolozsvár A Kolozsvári Színház muzeális színlapjainak digitalizálása (folytatás) 1 200 000 0% 1 200 000 500 000 1.4. 5403/2010 Cserey Farkas Társaság Kraszna Régi fényképek és dokumentumok digitalizálása a Kraszna völgyében 915 000 10% 825 000 0 1.4. 5818/2010 Erdélyi Genealógiai Társaság Sepsiszentgyörgy VIRTUÁLIS RESTITÚCIÓ - a Román Állami Levéltárak megyei egységeinél őrzött erdélyi magyar történelmi egyházi anyakönyvek oldalankénti digitális másolása és 3 155 000 37% 2 000 000 0 visszajuttatása az egyházközségekhez 1.4. 4954/2010 Erdélyi Kárpát- (EKE) Kolozsvár Az Erdély c. folyóirat digitalizálásának folytatása és a www.erdelyigyopar.ro oldalon való közlése 1 050 000 29% 750 000 500 000 1.4. 5570/2010 Erdélyi Magyar Közművelődési, Besztercei szervezete Beszterce Erdély egy gazdag, ismeretlen múzeum 1 280 000 26% 950 000 0 Megjegyzés

1.4. 5865/2010 Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) Kolozsvár Kolozsvár Kulturális és egyházi írott értékeink digitális megjelentetése 2 000 000 0% 2 000 000 1 000 000 1.4. 5690/2010 Erdélyi Múzeum- Kolozsvár Az EME digitális adattárfejlesztése 2 221 000 10% 2 000 000 600 000 1.4. 5886/2010 Erdélyi Református Egyházkerület Kolozsvár A Házsongárdi temető sírjainak műemlékké nyilváníttatásához szükséges digitalizálás és GPS 2 000 000 50% 1 000 000 500 000 koordinálás feltérképezésének elkészítése 1.4. 5825/2010 Etna Alapítvány Sepsiszentgyörgy Eszközvásárlás az Etna Alapítvány archívumának digitalizálásához és internetes megjelenítéséhez 1 657 073 0% 1 657 073 0 1.4. 7038/2010 Figura Társaság A Figura Stúdió Színház új honlapjának elkészítése, Gyergyószentmikl előadásainak VHS kazettákról való digitalizálása, digitális ós jelmeztár létrehozása. 2 210 000 10% 2 000 000 0 1.4. 5571/2010 Gyergyócsomafalva Község Gyergyócsomafal va Húsvét és határkerülés Gyergyócsomafalván 1 300 000 49% 660 000 0 1.4. 7324/2010 Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Gyulafehérvár 1.4. 7276/2010 Haáz Rezső Múzeum Székelyudvarhely A gyulafehérvári püspöki hivatal 18 19. századi iktatókönyveinek és tárgymutatóinak internetes megjelenítése A festett Umling templomi faberendezések digitális közzététele 1 310 000 31% 910 000 500 000 1 795 750 51% 883 750 0 1.4. 5376/2010 Hargita Megye Tanácsának Műemlékvédelmi Közszolgálata Csíkszereda Székely történelmi szimbólumok internetes megjelenítése 2 020 000 20% 1 620 000 0 1.4. 6117/2010 Homoródalmásért Alapítvány Homoródalmás Az homoródmenti unitárius egyház levéltárának digitalizálása 562 676 6% 531 426 0 1.4. 7179/2010 HUMMIT Déva A megye honlapja-www.hunyad.ro 1 140 000 11% 1 020 000 0 1.4. 5839/2010 Jakabffy Elemér Alapítvány Kolozsvár Az Erdélyi Magyar Adatbank tartalomfejlesztése 3 000 000 33% 2 000 000 800 000 1.4. 4731/2010 Kájoni János Megyei Könyvtár Csíkszereda Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtár 925 000 32% 632 000 0 1.4. 7258/2010 Kálmány Lajos Közművelődési Ópécska Arad vármegye monográfiájának digitalizálása és internetes kiadása. 3 000 000 33% 2 000 000 0 1.4. 7471/2010 Kászoni hagyományok - filmfelvételek elkészítése, filmezett Kazun Közművelődési és Közéleti Kászonújfalu anyag vágása, szerkesztése, régi fényképek digitalizálása, internetes megjelenítése 2 028 000 7% 1 883 000 0 1.4. 4790/2010 Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság Kolozsvár Erdélyi épített kulturális örökség digitális adatbázisának fejlesztése 2 100 000 17% 1 750 000 500 000 1.4. 7094/2010 Konnertfilm Kft Székelyudvarhely Legendáink és mondáink életre keltése on-line és interaktívan 2 430 000 21% 1 930 000 0 1.4. 5823/2010 Kormos Erdőfüle Erdőfüle hagyományainak megörökítése és a falu honlapján való megjelenítése 680 300 26% 500 300 0 1.4. 5475/2010 Korunk Baráti Társaság Kolozsvár Korunk folyóirat 1978 és 1983 közötti lapszámainak digitalizálása és internetes megjelenítése 2 450 300 37% 15 550 000 500 000 1.4. 7164/2010 Krisztus Király Római Katolikus V.. Plébánia Sepsiszentgyörgy Sepsiszentgyörgy Sepsi-barcasági esperesi kerület egyházközségi 17-18 századi iratainak digitalizálása és internetes megjelenítése 650 000 15% 550 000 500 000 1.4. 4740/2010 Kriza János Néprajzi Társaság Kolozsvár Néprajzi dokumentumok digitalizálása 2 022 000 6% 1 900 000 900 000 1.4. 4824/2010 Madéfalva Önkormányzata Madéfalva Madéfalva székelykapuinak és kulturális értékeinek digitalizálása 1 375 000 9% 1 250 000 0 1.4. 5914/2010 Magyar Gyökerek egyesület Székelyföld történelmi- keresztény templomainak internetes Székelyudvarhely portálja. 2 150 000 23% 1 000 000 500 000 1.4. 6848/2010 Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Marosvásárhely A Művészeti Egyetem könyvtárának ösztöndíjprogramja 900 000 22% 700 000 500 000 1.4. 7096/2010 Média Index Kolozsvár Az Erdélyi Magyar Adatbank internetes tartalomfejlesztése 1 998 709 0% 1 998 709 700 000 1.4. 6041/2010 Média MGR Alapítvány Bukarest ÉRTÉKMENTÉS. Erdély az elmúlt 20 évben. Video dokumentumok digitalizálása 2 053 202 17% 1 703 202 0

1.4. 6510/2010 Mereklye Kászonaltíz A Kászon Altízi Néprajzi Múzeum anyagáról és a faluban még fellelhető régi dokumentumokról szakszerű fényképes leltár készítése; megfelelő adatbázis létrehozása és ezek internetes megjelenítése 1 100 000 9% 1 000 000 0 1.4. 6742/2010 Mikes Kelemen Közművelődési Egyedi kulturális értékek rögzítése és közvetítése Sepsiszentgyörgy digitalizálással 1 000 000 10% 900 000 0 1.4. 5623/2010 Minerva Művelődési Kolozsvár A kolozsvári Szabadság napilap 1989-1995 évfolyamainak digitalizálása és internetes közzététele 2 200 000 9% 1 996 440 500 000 1.4. 5085/2010 Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgy A www.csango.org internetes portál fejlesztése, működtetése 4 200 000 5% 2 000 000 0 1.4. 5481/2010 Nagykárolyi Magyar Ifjúsági Nagykároly és Vidéke turisztikai központ létrehozása és Nagykároly Kezdeményezés működtetése 2 500 000 20% 2 000 000 0 1.4. 4888/2010 Nagyváradi Magyar Ifjúsági Szervezet Nagyvárad Értékmentés másként Nagyváradon 610 000 9% 555 000 0 1.4. 5591/2010 Nidus Nagyvárad A Gálospetri Magyar Múzeum gyűjteményének digitalizálása 2 000 000 5% 1 900 000 0 1.4. 6019/2010 Országos Magyar Diákszövetség Kolozsvár OMDSZ 20 év 1 700 000 0% 1 700 000 0 1.4. 6435/2010 Örmény Katolikus Plébánia Gyergyószentmikl Gyergyószentmiklósi Örmény Katolikus Plébánia Gyergyószentmiklós ós könyvtárának digitalizálása 1 000 000 30% 700 000 500 000 1.4. 5035/2010 Pallas-Akadémia Könyvkiadó A Pallas-Akadémia Könyvkiadó adatbázisainak Csíkszereda Csíkszereda digitalizálása 1 056 680 0% 1 056 680 0 1.4. 6601/2010 Pont Csoport Kolozsvár KASTÉLY, ERDÉLYBEN erdélyi kastélyok digitalizálása és fejlesztései 2 300 000 26% 1 700 000 0 1.4. 6752/2010 Pro Castrum Bethlen Marosvásárhely Bethlen kastély története online 1 225 000 45% 675 000 500 000 1.4. 5912/2010 PRO-PRINT KIADÓ Kft. Csíkszereda Könyvsorozatok digitalizálása és internetes megjelentetése 3 080 000 68% 1 000 000 500 000 1.4. 5747/2010 PROSCENIUM ALAPÍTVÁNY Szatmárnémeti 1.4. 5787/2010 Pusztadaróci Református Pusztadaróc A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata archívumának digitalizálása, digitális adatbázis létrehozása és internetes megjelenítése A Pusztadaróci református XIX-XX. sz.-i irattári anyagának digitalizálása és internetes közzététele 3 483 000 43% 1 999 000 0 1 014 690 35% 654 690 0 1.4. 6832/2010 Quadro Kolozsvár Erdély modern művészetét feldolgozó digitális multimédiaarchívum 3 490 000 43% 2 000 000 0 1.4. 6830/2010 Regioline Szatmárnémeti A Szatmári kultúra a világhálón 2 535 000 21% 1 995 000 0 1.4. 6957/2010 Romániai Magyar Cserkészszövetség Csíkszereda Digitalizált cserkésztörténelem 1 206 250 53% 562 500 500 000 1.4. 7161/2010 Szamosújvári Római Katolikus Plébánia Szamosújvár 1.4. 5988/2010 Szatmár Megyei Múzeum Szatmárnémeti 1.4. 5748/2010 Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség Szatmárnémeti 1.4. 5632/2010 Szeret Klézse Alapítvány Klézse 1.4. 6768/2010 Szigligeti Alapítvány Nagyvárad A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Szamosújvári Gyűjtőlevéltára értékesebb dokumentumainak digitalizálása Üvegnegatív gyűjtemény digitalizálása és webes publikálása A Szatmári Római Katolikus Egyházmegyei Könyvtár digitalizálási tevékenysége Klézse település kulturális bemutatása a www.klezse.ro internetes oldalon A nagyváradi színház archív anyagának digitalizálása és internetes megjelenítése 950 000 32% 650 000 0 3 500 000 43% 2 000 000 0 1 687 000 45% 927 000 500 000 980 600 9% 895 600 0 550 000 9% 500 000 0 1.4. 5396/2010 Szórvány Alapítvány Temesvár Monográfiák, kulturális és turisztikai értékek digitalizálása 710 000 21% 560 000 500 000 1.4. 6650/2010 Tectum Kolozsvár Erdélyi Magyar sportolók monográfiája digitális sportenciklopédia 2 100 000 19% 1 700 000 0 1.4. 4589/2010 Téka Alapítvány Szamosújvár Mezőségi népi értékeink digitalizálása és internetes megjelenítése 650 000 0% 650 000 0 1.4. 5819/2010 Teleki-Szováta Alapítvány Szováta Bandi Dezső hagyatékának digitalizálása 1 830 587 0% 1 830 587 600 000

1.4. 4808/2010 TERRA INCOGNITA NGO Kolozsvár 1.4. 6367/2010 1.4. 6036/2010 Tordaszentlászlói Kalotaszegi Tájmúzeum TVR Magyar Szerkesztőség Marosvásárhely 1.4. 4864/2010 Video Pontes Alapítvány Kolozsvár Fotó és filmarchívum veszélyeztetett anyagainak digitalizálása és internetes megjelenítése 4 600 000 38% 2 850 000 0 Tordaszentlászló Tájmúzeum dokumentum gyűjteményének digitalizálása 543 000 4% 523 300 0 Marosvásárhely Jövőnk öröksége 4 000 000 50% 2 000 000 0 1.4. Összesen A Video Pontes stúdió Oral History tárának bővítése, digitalizálása 2 500 000 40% 1 500 000 600 000 124 863 657 106 043 295 15 000 000 1.5. Magyar kulturális tartalmú internetes portálok, magyar kulturális tartalmú napi- és hetilapok, kulturális mellékletek, valamint magyar kulturális tartalmat szolgáltató helyi és regionális rádiók és televíziók Rendelkezé Pályázati sre álló Teljes költség Igényelt összeg felhívás Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe saját vagy Javasolt összeg száma egyéb forrás (%) Az Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy internetes 1.5. 4902/2010 Alapítvány a Fiatal Irodalomért Kolozsvár 3 245 000 15% 2 745 000 500 000 irodalmi portál működtetése 1.5. 5433/2010 Antal & Tamas Kft. Sepsiszentgyörgy Sepsiszentgyörgy helyi televíziója 4 000 000 0% 4 000 000 0 1.5. 7155/2010 Antropocentrum Gyergyóalfalu Antropocentrum - kreatív írásművészeti és irodalmi oktató portál 4 200 000 5% 4 000 000 0 1.5. 6337/2010 Brassói Lapok Alapítvány Brassó Magyar szó, magyar kultúra, magyar lap szórvány és tömbmagyaroknak 70 450 000 97% 2 000 000 500 000 1.5. 6662/2010 Bukaresti Magyar Diákszövetség Bukarest SZÓL A RÁDIÓ- bukaresti magyar egyetemista rádió 831 750 5% 791 750 0 1.5. 4792/2010 Chronos Consulting Kft. Székelyudvarhely A Székelyföldi Régió Magazin havilap kulturális mellékletének kiadása 5 210 000 23% 4 000 000 0 1.5. 5425/2010 Claudiopolis Kolozsvár A Kolozs megyei magyar közösség ingyenes havilapjának, amelyet legalább kéthetivé tervezünk, a KÖZLAP előállítási 3 000 000 17% 2 500 000 0 költségeinek rész 1.5. 5137/2010 Coza Media Kereskedelmi Társaság Felsőbánya Magyar nyelvű TV műsor szerkesztése, bemutatása és közvetítése 2 500 000 20% 2 000 000 0 1.5. 5333/2010 Cserey Farkas Társaság Kraszna Szilágysági On-line falumúzeum 1 290 000 12% 1 140 000 0 1.5. 6785/2010 Csíki Székely Múzeum Csíkszereda A Csíki Székely Múzeum fotógyűjteményének digitalizálása 1 572 200 20% 1 257 760 0 1.5. 5223/2010 Diaszpóra Alapítvány Kolozsvár A Diaszpóra Alapítvány honlaptervezése 1 100 000 9% 1 000 000 500 000 1.5. 5862/2010 DIGITAL 3. RT. Székelyudvarhely Kultúrkamera: Székelyföldi művészjelen 1 160 000 31% 800 000 0 1.5. 7026/2010 Dinamika Kolozsvár K-fe Rádió eszközbeszerzés 610 000 13% 530 000 0 1.5. 5458/2010 Élő Erdély Csíkszereda A Nemtévé Erdélyi Magyar Eseményportál fejlesztése és promoválása 4 000 000 5% 3 800 000 500 000 1.5. 5738/2010 EMERIGOS KFT Nagyvárad Nagyvárad kulturális életét bemutató webportál: www.varadkultura.ro 2 400 000 8% 2 200 000 0 1.5. 6272/2010 Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány Kolozsvár Erdélyi műemlékek honlap fejlesztése III. 2 000 000 3% 1 950 000 800 000 1.5. 4797/2010 Erdély Ma Csíkszereda Az Erdély.ma portál külalaki és működésbeli megújulásának finanszírozása 4 300 000 7% 4 000 000 800 000 1.5. 5138/2010 Felsőbányai Műveltségszolgálat Alkotó Magyar nyelvű TV műsor szerkesztése, bemutatása és Felsőbánya és Előadó Alapítvány sugárzása 3 000 000 33% 2 000 000 500 000 1.5. 6903/2010 Filmtett Kolozsvár A filmtett.ro Erdélyi Filmes Portál üzemeltetése 8 076 000 75% 2 056 000 500 000 1.5. 5070/2010 FS Production Kft Csíkszereda Elektrotechnikai beruházások a Fun Fm és Retró rádió székhelyén 2 250 000 33% 1 500 000 0 1.5. 6706/2010 Gondviselés Segélyszervezet Kolozsvár Babarádió működése és honlapjának fejlesztése 5 000 000 50% 2 500 000 800 000 1.5. 7321/2010 Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség Gyulafehérvár A www.romkat.ro portál bővítése 4 400 000 22% 3 450 000 500 000 Megjegyzés

1.5. 4708/2010 HARGITA LINE Kft. Székelykeresztúr Hagyományőrzés az éterben: életút-beszélgetések letűnő szakmák mestereivel 24 645 033 84% 4 000 000 0 1.5. 5055/2010 Hargita Nepe Lapkiadó Csíkszereda Műhely - A Hargita Népe megyei napilap kulturális melléklete 10 506 000 71% 3 000 000 0 1.5. 6862/2010 Héjja Tamás Egyéni Vállalkozó Kézdivásárhely Kézdivásárhely és környékének kulturális eseményei és értékei dokumentálása, népszerűsítése. 3 255 437 35% 2 113 476 0 1.5. 5695/2010 HíD - Szebeni Magyarok e Nagyszeben Szebeni Újság, www.szeben.ro 2 000 000 55% 900 000 0 1.5. 6502/2010 Hollósy Simon Művelődési Egylet Máramarossziget A program célja az egylet weblapjának elkészítése és egy éven át tartó üzemeltetése. 2 116 408 19% 1 716 408 0 1.5. 5739/2010 H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy Sepsiszentgyörgy Háromszék szombati, közművelődési jellegű számának kiadása 9 234 781 57% 4 000 000 1 000 000 1.5. 5740/2010 H-Press Kft., Sepsiszentgyörgy Sepsiszentgyörgy A Háromszék Kiscimbora mellékletének kiadása 760 377 34% 500 000 0 1.5. 4809/2010 Impress Kft.- Népújság szerkesztőség Marosvásárhely A Múzsa - a Népújság irodalmi-művészeti melléklete - papírköltségének fedezése 1.5. 6092/2010 INFOMARKET KFT. Székelyudvarhely Székelyföld kulturális értékeinek illetve személyiségek bemutatása a Polgári Élet hetilapban 1.5. 5134/2010 Inform Média Kft. Temesvár Szélrózsa Bihari Napló és a Szatmári Friss Újság kulturális melléklete 1.5. 6814/2010 Ittre Benced Alapítvány Bencéd Bencédi zarándok Havilap, weboldal, performans gépek egy vidéki falucskának. Mert vidéken élni megéri... 16 022 586 75% 4 000 000 0 2 120 000 54% 970 000 0 7 000 000 57% 3 000 000 0 670 000 18% 550 000 0 1.5. 6817/2010 Janovics Jenő Alapítvány Marosvásárhely Erdélyi hangos mondatérkép 1 200 000 33% 800 000 0 1.5. 6111/2010 Kalauz Kft Kolozsvár Az Erdélyi Napló hetilap autonómia-melléklete 3 500 000 29% 2 500 000 1 100 000 1.5. 7126/2010 Kelet Info Kft. Gyergyószentmikl ós Nagyító alatt a kettős állampolgárság 3 000 000 65% 1 050 000 0 1.5. 6235/2010 Kézdivásárhelyi Polyp Televízió Kézdivásárhely Háromszék egyetlen magyar nyelvű tévéadójának a 44 400 000 76% 3 000 000 0 1.5. 7105/2010 Kincses Kolozsvár Kolozsvár A Kolozsvári Magyar Napokhoz és hasonló tematikájú közösségi találkozókhoz kapcsolódó kulturális rendezvények internetes népszerűsítése, a magyarnapok.ro 2 150 000 9% 1 950 000 800 000 portál fejlesztése és működtetése. 1.5. 6395/2010 Kisújság Alapítvány Gyergyószentmikl ós Gyergyói Kisújság Évkönyv 2011 1 013 711 48% 526 350 0 1.5. 6971/2010 Kolozsvári Magyar Diákszövetség Kolozsvár Perspektíva diáklap az interneten 1 730 000 9% 1 570 000 500 000 1.5. 5824/2010 Kormos Erdőfüle A www.erdofule.ro honlap működtetésének 684 900 26% 504 900 0 1.5. 5474/2010 Korunk Baráti Társaság Kolozsvár Korunk online www.korunk.org 976 200 30% 602 500 500 000 1.5. 5488/2010 Kriterion Közművelődési Alapítvány Kolozsvár Kriterion Kulturális Portálfejlesztés 2 150 000 12% 1 900 000 800 000 1.5. 4596/2010 Krónika Országos Közéleti Napilap Kolozsvár A Krónika országos magyar közéleti napilap működésének 98 000 000 37% 4 000 000 1 500 000 1.5. 6087/2010 Kun Humanitárius Társaság Vajdahunyad Vajdahunyadi Color Rádió magyar adásának közvetítési ktsg 510 000 2% 500 000 0 1.5. 5083/2010 Laborfalvi Róza Alapítvány Kovászna A Tamási Áron Színház és a Sepsiszentgyörgy kulturális életét promováló "Színházi Tükör" című rádióműsor 1 000 000 35% 650 000 0 újraindítása 1.5. 6765/2010 Magyar Gyökerek egyesület Székelyföld történelmi- keresztény templomainak internetes Székelyudvarhely portálja. 2 150 000 23% 1 000 000 0 1.5. 6873/2010 Málnási Református Málnás A Sepsiszentgyörgy környéki egyházi-közösségépítő rádiózás. 1 000 000 50% 500 000 0 1.5. 6268/2010 Mária Rádió Erdély Nagyvárad Technikai berendezések cseréje és vásárlása 589 742 15% 500 000 500 000 1.5. 6647/2010 Marosvásárhelyi Kulturális Központ Marosvásárhely vásárhely.ro - kulturális élet Marosvásárhelyen és környékén 3 500 000 14% 3 000 000 0 1.5. 6448/2010 Media Center Srl. Székelyudvarhely Székelyföldi unikumok - 52 részből álló bemutatófilm 4 195 000 50% 2 100 000 0 1.5. 7095/2010 Média Index Kolozsvár Kulturális tartalmak a Transindexen 3 990 400 0% 3 990 400 0

1.5. 5982/2010 Media Sat Kft Szatmárnémeti A City Rádió működési költségeinek 7 610 000 55% 3 420 000 0 1.5. 6263/2010 Mediaage Sic Consulting Kft. Sepsiszentgyörgy Felsőháromszék élő hagyományainak a bemutatása 1 500 000 0% 1 500 000 0 1.5. 5883/2010 Mediawork kft Sepsiszentgyörgy Kulturális műsorok a Sláger Rádióban 3 000 000 0% 3 000 000 0 1.5. 6739/2010 Medical Publicity K.F.T. Marosvásárhely KÖZPONT Maros Megyei Hetilap bővítésének havi Lokálpatrióta Melléklettel 8 000 000 50% 4 000 000 0 1.5. 5621/2010 Minerva Művelődési Kolozsvár A kolozsvári Szabadság napilap Spektákulum c. előadóművészeti mellékletének 4 200 000 5% 4 000 000 0 1.5. 4976/2010 Moldvai Csángómagyarok Szövetsége Sepsiszentgyörgy A Moldvai Csángómagyarok Szövetsége honlapjának, a www.csango.eu fenntartásának 4 200 000 5% 4 000 000 600 000 1.5. 5502/2010 MÜTF Székelyudvarhely Megtartó erővel bíró és hídszerepet betöltő magyar kulturális tartalmú rádióadások, rovatok és honlaptartalmak 4 376 323 10% 3 925 523 800 000 szerkesztése 1.5. 4891/2010 Noniusz Bors Határmenti Bihari Akciócsoport települései képekben - egy interaktív portál kezdeményezése 2 200 000 9% 2 000 000 0 1.5. 4932/2010 OCCIDENT MEDIA KFT Arad A Nyugati Jelen régiós napilap nyomtatásának rész 35 565 000 89% 4 000 000 500 000 1.5. 6453/2010 Olimpia Stúdió Filmegyesület Csíkszereda Sportszerda-Nyolcvan éves a székely hoki dokumentumfilm sorozat 1 100 000 55% 500 000 500 000 1.5. 7070/2010 Országos Magyar Diákszövetség Kolozsvár diakoldal.ro - online portál diáklapoknak 1 720 000 0% 1 720 000 0 1.5. 6637/2010 PanArt Dézs Lámpás - kétnyelvű erdélyi kulturális portál 1 430 000 16% 1 200 000 0 1.5. 6293/2010 Pet Stúdió Kft. Arad Eszközfejlesztés a megmaradás záloga 2 500 000 31% 1 725 000 0 1.5. 6605/2010 Pont Csoport Kolozsvár PÁLYÁZATOK.RO kulturális pályázatfigyelő 2 980 000 0% 2 980 000 0 1.5. 6712/2010 Posticum Movimentum Iuventutis Nagyváradi magyar kulturális programajánló honlap és Nagyvárad Christianae eseménynaptár 1 610 000 9% 1 070 000 0 1.5. 5076/2010 Pro Genius Nagybánya BÁNYAVIDÉKI ÚJ SZÓ - A MÁRAMAROSI SZÓRVÁNYMAGYARSÁG EGYEDÜLI LAPJA 9 000 000 56% 4 000 000 800 000 1.5. 5072/2010 Pro Hereditatem Beszterce Média a szórványban 1 235 000 19% 1 000 000 0 1.5. 6379/2010 Pro Imagine Kft. Kézdivásárhely Estharang ha kondul - Felső háromszéki templomok és harangok 2 700 000 7% 2 500 000 0 1.5. 5893/2010 Pro Regio Siculorum Sepsiszentgyörgy Székelyföld hangja 4 000 000 0% 4 000 000 800 000 1.5. 5861/2010 Pro Zselyk Zselyk Zselyk falu 667 éves szellemi örökségének digitalizálása és internetes megjelenítése 1.5. 7377/2010 Publikus Sepsiszentgyörgy A székelyföldi falvak kulturális eseményeinek népszerűsítése a publikus.ro portálon keresztül 1.5. 6748/2010 Radio 94 FM K.F.T. Sepsiszentgyörgy A kézdivásárhelyi Profi Rádió 94 FM működéséhez szükséges alapeszközök és feltételek biztosítása 1.5. 4657/2010 Reflex Kft. Temesvár A Heti Új Szó regionális magyar nyelvű lap működési 1.5. 6310/2010 Régió Kft Sepsiszentgyörgy Imázs konzerválás és identitást elősegítő rovatok fenntartása 1 246 000 21% 980 000 0 1 535 376 7% 1 435 376 0 10 628 050 24% 4 000 000 0 10 500 000 83% 1 750 000 500 000 9 350 000 41% 2 500 000 600 000 1.5. 6485/2010 Regioline Szatmárnémeti A szatmar.ro regionális hírportál fejlesztése és működtetése 4 000 000 25% 3 000 000 500 000 1.5. 7135/2010 Riport Kiadó Nagyvárad Az Erdélyi Riport színházi rovatának, működési költségek 4 500 000 11% 4 000 000 0 1.5. 6918/2010 Romániai Magyar Közgazdász Társaság Kolozsvári fiókszervezete Kolozsvár Gazdasági kultúra internetes tartalomfejlesztés 600 000 17% 500 000 0 1.5. 5260/2010 Sam Grup Consulting Kft. Szatmárnémeti A Szatmári Magyar Hírlap (napilap) és kulturális melléklete, a Szamos előállítási költségei 11 361 440 56% 5 000 000 0 1.5. 5258/2010 Scripta Kiadó Rt. Bukarest Új Magyar Szó napilap működési 20 004 364 80% 4 000 000 0 1.5. 7101/2010 Sepsi Radio Kft Sepsiszentgyörgy A Sepsi Rádió: 3széken/Nekünk nem 8 című közéleti és kulturális adásának technikai és működési feltételeinek 2 956 000 0% 2 956 000 600 000 finanszírozása 1.5. 6376/2010 SICULUS RÁDIÓ EGYESÜLET Kézdivásárhely Zubogó borvizeink nyomában 2 400 000 8% 2 200 000 0