Az MME költségvetése a évre

Hasonló dokumentumok
Az MME költségvetése a évre

A évi költségvetés megvalósulása

A évi költségvetés megvalósulása

Alapszabály módosítási javaslatok és magyarázatuk. MME Küldöttközgyűlés május 22.

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYÉBEN

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2013/2014-es tanévben induló képzésekben

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Tájékoztató. A képzés célja:

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

srsz.: illetékes Erdészeti Igazgatóság pályázó neve kifizetett támogatás (Ft) egyedi azonosító támogatási jogcím

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

General information on Single Authorisations in respect of Hungary is available at the following link:

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

Tájékoztató. A képzés célja:

Szerződés hatálya. Szerződéskötés dátuma. Partner / Szerződő fél. Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2014/2015-ös tanévben induló képzésekben

Miniszteri Közlemény

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

ITT VÁRHATÓ NAV ELLENŐRZÉS A 20. HÉTEN

Szakiskolai tanulmányi ösztöndíjra jogosító szakiskolai szakképesítések a 2015/2016-os tanévben induló képzésekben

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

238-9/Gyf/2005 KEF /2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF /2014 Békés

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Területi Szervezet. Illetékességi területe:

Az egész büntetőeljárás időtartama a kizárólag fiatalkorú terheltek ellen indult ügyekben

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Nemzeti Civil Alapprogram Civil Szolgáltató, Fejlesztő és Információs Kollégiuma NCA-CIV-08-G - Döntési lista

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

J E L E N T É S a évben a hangversenyekről

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A bankkártyás adófizetés szabályai

Regionális Gazdaságtan II 3. Gyakorlathoz

Tájékoztató. a helyes gazdálkodási gyakorlatról. Nemzeti Vidékfejlesztési Terv

TÁJÉKOZTATÓ. a jogerősen kiszabott bírságok, valamint a hozzájárulások befizetésével, továbbá az igazgatási szolgáltatási díj fizetésével kapcsolatban

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Szerződő fél Szerződés tárgya Szerződés összege. TÁMOP /1 projektben rendezvényszervezői feladatok ellátása

Országos Vadgazdálkodási VADALLOMANYBECSLES. Országos és megyei összesítések

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Az almatermesztés időjárási

Minden, amit a 9. Országos Sípmester Fesztivál résztvevőinek tudni érdemes

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla Január 18.

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

SOLVEX KFT. REFERENCIALISTÁJA komposztálók tervezéséről

Átadásra került diagnosztikai eszközök megyei bontásban 1. ütem. Rorschac h. Óvodás. Revision WISC-IV. Sindelar GMP RAVEN RAVEN. Sceno.

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK BARANYA MEGYÉBEN

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

MINTAVÉTELI TERVEZET

1. táblázat. Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség

Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség Syphilis

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP

TÁMOP / azonosítószámú kiemelt projekt országos közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzési jegyzékének módosítása 2013.

Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, Betegség


Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP ) pályázathoz

I.H.1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma a leépítés oka szerint területenként augusztus

GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

NEMZETI FEJLESZTÉS I MINISZTÉRIUM SESZTÁK MIKLÓ S. m nrnszte r. Érkezett : 2015 NOV 19,

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

HELYI JELENTŐSÉGŰ TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK FEJÉR MEGYÉBEN

A Munkaerőpiaci Alap évi költségvetésének teljesítése évi eredeti. módosított. előirányzat

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont költségvetési alapokmánya

Iskola-egészségügyi statisztikai adatok 2007/2008 tanév

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Bankkártyák száma kártyafajtánkénti bontásban

Átírás:

Az MME költségvetése a 2012. évre Szervezeti egység neve Kiadási kategória A ( Biztos ) B (VÁRHATÓ ) Bevételi kategória A ( BIZTOS ) B (VÁRHATÓ ) Természetvédelmi programok 2012 kiadás 2012 bevétel Természetvédelmi programok Finanszírozott ság (Várható Bev./Össz Kiad.) Finanszírozotts ág(össz. Bev/Össz.Kiad. ) Kiadások össz. 438 926 181 122 Bevételek össz. 639 257 197 851 103% 135% Nyító 51 637 0 Munkabérek 72 635 6 848 Támogatás/Adomány 7 766 820 Tárgyi eszközök 75 601 5 386 SZJA 1% 3 000 1 000 Anyag költségek 5 702 47 120 Tagdíj 0 0 Utazás 18 045 900 Vállalkozás 0 9 000 Szolgáltatások 58 226 115 288 Pályázatok 569 379 187 031 Egyéb költségek 208 717 5 580 Közhasznú bevétel 3 180 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 4 295 0 Területvédelmi csoport Kiadások 93 651 0 Bevételek 162 571 0 174% 174% Munkabérek 7 702 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 8 540 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 2 116 0 Tagdíj 0 0 Utazás 347 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 19 648 0 Pályázatok 162 571 0 Egyéb költségek 55 298 0 Közhasznú bevétel 0 0 Hüllő és kétéltű véd. Szako. Kiadások 0 1 068 Bevételek 1 127 0 106% 106% Nyító 621 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 506 0 Utazás 0 900 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 0 168 Pályázatok 0 0 Monitoring központ Kiadások 35 496 0 Bevételek 33 389 9 000 94% 119% Nyító -11 042 Munkabérek 18 156 0 Támogatás/Adomány 4 000 0 Tárgyi eszközök 10 434 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 369 0 Tagdíj 0 0 Utazás 1 236 0 Vállalkozás 0 9 000 Szolgáltatások 5 247 0 Pályázatok 39 751 0 Egyéb költségek 54 0 Közhasznú bevétel 680 0 Madárgyűrűzési központ Kiadások 6 962 0 Bevételek 6 300 1 000 90% 105% Nyító -83 Munkabérek 4 695 0 Támogatás/Adomány 25 0 Tárgyi eszközök 0 0 SZJA 1% 3 000 1 000 Anyag költségek 1 800 0 Tagdíj 0 0 Utazás 120 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 322 0 Pályázatok 963 0 Egyéb költségek 25 0 Közhasznú bevétel 2 250 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 145 0 Ragadozómadárv. program Kiadások 1 904 200 Bevételek 6 686 500 318% 342% Nyító 3 761 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 2 675 500 Anyag költségek 0 120 Tagdíj 0 0 Utazás 1 120 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 764 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 20 80 Közhasznú bevétel 250 0 Túzokvédelmi program Kiadások 1 429 40 Bevételek 566 320 39% 60% Nyító -3 894 Munkabérek 803 0 Támogatás/Adomány 560 320 Utazás 400 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 226 40 Pályázatok 1 400 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 2 500 0 Rákosi vipera véd. program Kiadások 106 824 5 500 Bevételek 223 179 0 199% 199% Nyító 69 146 Munkabérek 20 164 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 1 240 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 1 360 0 Tagdíj 0 0 Utazás 5 080 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 9 980 0 Pályázatok 154 033 0 Egyéb költségek 69 000 5 500 Közhasznú bevétel 0 0 Kékvércse-védelmi program Kiadások 10 569 174 034 Bevételek 14 771 187 031 8% 109% Nyító -7 663 Munkabérek 0 6 848 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 0 5 386 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 0 47 000 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 0 114 800 Pályázatok 20 784 187 031 Egyéb költségek 10 569 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 650 0 Kerecsen LIFE+ program Kiadások 16 033 280 Bevételek 4 340 0 27% 27% Nyító 788 Munkabérek 4 876 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 6 620 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 57 0 Tagdíj 0 0 Utazás 1 590 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 2 626 280 Pályázatok 3 552 0 Egyéb költségek 264 0 Közhasznú bevétel 0 0 HELICON LIFE+ program Kiadások 166 058 0 Bevételek 186 328 0 112% 112% Nyító 3 Munkabérek 16 239 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 48 767 0 SZJA 1% 0 0 Utazás 8 152 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 19 413 0 Pályázatok 186 325 0 Egyéb költségek 73 487 0 Közhasznú bevétel 0 0

Társadalmi Kapcsolatok Kiadások össz. 91 640 1 700 Bevételek össz. 95 987 5 530 103% 109% Nyító -400 Munkabérek 15 091 0 Támogatás/Adomány 34 000 2 400 Tárgyi eszközök 2 300 250 SZJA 1% 13 600 500 Anyag költségek 8 157 200 Tagdíj 13 600 2 000 Utazás 828 0 Vállalkozás 640 0 Szolgáltatások 55 604 1 250 Pályázatok 31 397 0 Egyéb költségek 9 660 0 Közhasznú bevétel 3 150 630 Tagnyílvántartás Kiadások 13 382 0 Bevételek 13 205 2 000 99% 114% Nyító -395 Munkabérek 4 404 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 900 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 240 0 Tagdíj 13 600 2 000 Utazás 408 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 1 670 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 5 760 0 Közhasznú bevétel 0 0 Madártávlat Kiadások 9 760 0 Bevételek 9 835 0 101% 101% Nyító -5 Tárgyi eszközök 0 0 SZJA 1% 6 000 0 Utazás 0 0 Vállalkozás 640 0 Szolgáltatások 9 760 0 Pályázatok 3 200 0 Oktatás Kiadások 3 164 0 Bevételek 4 702 630 149% 169% Munkabérek 2 972 0 Támogatás/Adomány 0 0 Anyag költségek 60 0 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 132 0 Pályázatok 1 552 0 Egyéb költségek 0 0 Közhasznú bevétel 3 150 630 Társadalmi kapcsolatok Kiadások 30 274 1 700 Bevételek 31 645 3 500 99% 110% Munkabérek 7 715 0 Támogatás/Adomány 5 000 3 500 Tárgyi eszközök 1 400 250 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 5 767 200 Tagdíj 0 0 Utazás 420 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 14 972 1 250 Pályázatok 26 645 0 Adományok Kiadások 35 060 0 Bevételek 36 600-600 104% 103% Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 29 000-1 100 Tárgyi eszközök 0 0 SZJA 1% 7 600 500 Anyag költségek 2 090 0 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 29 070 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 3 900 0 Közhasznú bevétel 0 0 Helyi csoportok Társadalmi Kapcsolatok Helyi Csoportok Kiadások össz. 28 740 7 757 Bevételek össz. 68 732 6 129 188% 205% Nyító 40 466 Munkabérek 5 143 2 416 Támogatás/Adomány 3 371 4 095 Tárgyi eszközök 1 936 635 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 5 396 1 330 Tagdíj 0 0 Utazás 7 245 1 945 Vállalkozás 446 954 Szolgáltatások 6 160 1 381 Pályázatok 2 045 220 Egyéb költségek 2 860 50 Közhasznú bevétel 2 165 860 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 20 239 0 01. Budapesti csoport Kiadások 4 894 0 Bevételek 11 326 0 231% 231% Nyító 5 831 Munkabérek 152 0 Támogatás/Adomány 400 0 Tárgyi eszközök 719 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 686 0 Tagdíj 0 0 Utazás 1 060 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 1 255 0 Pályázatok 1 845 0 Egyéb költségek 1 022 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 3 250 0 02. Békés megyei csoport Kiadások 373 0 Bevételek 693 0 186% 186% Nyító 566 Anyag költségek 30 0 Tagdíj 0 0 Utazás 325 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 10 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 127 0 03. Hajdú-Bihar megyei csoport Kiadások 1 380 240 Bevételek 2 727 500 168% 199% Nyító 1 257 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 30 500 Tárgyi eszközök 0 60 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 280 80 Tagdíj 0 0 Utazás 950 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 150 80 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 0 20 Közhasznú bevétel 720 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 720 0 04. Gömör-Tornai csoport Kiadások 2 678 1 144 Bevételek 5 465 1 314 143% 177% Nyító 4 813 Munkabérek 1 144 1 144 Támogatás/Adomány 0 1 050 Anyag költségek 200 0 Tagdíj 0 0 Utazás 490 0 Vállalkozás 0 264 Szolgáltatások 784 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 60 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 652 0 05. Gödöllői csoport Kiadások 25 152 Bevételek 615 0 347% 347% Nyító 254 Tárgyi eszközök 0 20 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 0 12 Tagdíj 0 0 Utazás 0 120 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 21 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 361 0

07.Bács-Kiskun megyei csoport Kiadások 650 0 Bevételek 2 224 0 342% 342% Nyító 1 584 Anyag költségek 480 0 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 170 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 640 0 08. Vas megyei csoport Kiadások 250 0 Bevételek 267 0 107% 107% Nyító 202 Utazás 150 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 100 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 65 0 09. Fejér megyei csoport Kiadások 452 311 Bevételek 2 968 120 389% 405% Nyító 2 191 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 40 120 Tárgyi eszközök 30 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 280 61 Tagdíj 0 0 Utazás 70 180 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 64 70 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 737 0 10. Baranya megyei csoport Kiadások 3 304 0 Bevételek 4 420 240 134% 141% Nyító 2 160 Munkabérek 2 164 0 Támogatás/Adomány 280 90 Anyag költségek 20 0 Tagdíj 0 0 Utazás 0 0 Vállalkozás 0 150 Szolgáltatások 70 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 1 050 0 Közhasznú bevétel 145 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 835 0 12. Pilisi csoport Kiadások 0 0 Bevételek 315 0 #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! Nem adott le költségvetést!!! Nyító 315 A csoport nem működik!!! 13. Tiszavasvári csoport Kiadások 90 0 Bevételek 498 0 553% 553% Nyító 369 Utazás 90 0 Vállalkozás 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 129 0 14. Szatmár-Beregi csoport Kiadások 221 212 Bevételek 709 0 164% 164% Nyító 313 Tárgyi eszközök 0 40 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 25 30 Tagdíj 0 0 Utazás 120 80 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 72 32 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 4 30 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 396 0 15. Csongrád megyei csoport Kiadások 858 1 087 Bevételek 2 561 900 132% 178% Nyító 1 167 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 300 Tárgyi eszközök 0 35 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 354 180 Tagdíj 0 0 Utazás 250 320 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 246 552 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 8 0 Közhasznú bevétel 200 600 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 194 0 18. Veszprém megyei csoport Kiadások 0 0 Bevételek 522 0 #ZÉRÓOSZTÓ! #ZÉRÓOSZTÓ! Nem adott le költségvetést!!! Nyító 468 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 54 0 19. Soproni csoport Kiadások 314 50 Bevételek 983 20 270% 276% Nyító 854 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 20 Tárgyi eszközök 252 0 SZJA 1% 0 0 Utazás 50 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 8 50 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 129 0 20. Nógrádi csoport Kiadások 445 148 Bevételek 521 130 88% 110% Munkabérek 411 0 Támogatás/Adomány 0 40 Tárgyi eszközök 0 20 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 30 0 Tagdíj 0 0 Utazás 0 120 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 0 8 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 4 0 Közhasznú bevétel 0 90 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 521 0 21. Kisalföldi csoport Kiadások 559 0 Bevételek 1 595 50 285% 294% Nyító 933 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 50 Anyag költségek 255 0 Tagdíj 0 0 Utazás 140 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 160 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 662 0 22. Börzsönyi csoport Kiadások 404 640 Bevételek 1 635 60 157% 162% Nyító 344 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 60 Tárgyi eszközök 0 80 SZJA 1% 0 0 Utazás 160 440 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 236 120 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 291 0

23. Szekszárdi csoport Kiadások 480 130 Bevételek 1 775 130 291% 312% Nyító 817 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 210 130 Anyag költségek 100 90 Tagdíj 0 0 Utazás 40 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 260 40 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 80 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 748 0 24. Komárom megyei csoport Kiadások 910 0 Bevételek 7 141 500 785% 840% Nyító 6 069 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 50 500 Tárgyi eszközök 465 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 105 0 Tagdíj 0 0 Utazás 250 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 78 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 12 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 022 0 26. Heves megyei csoport Kiadások 110 0 Bevételek 708 0 644% 644% Nyító 378 Anyag költségek 24 0 Tagdíj 0 0 Utazás 50 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 16 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 20 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 330 0 28. Dombóvári csoport Kiadások 2 765 120 Bevételek 5 606 690 194% 218% Nyító 3 244 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 300 Anyag költségek 1 150 120 Tagdíj 0 0 Utazás 370 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 1 245 0 Pályázatok 0 220 Egyéb költségek 0 0 Közhasznú bevétel 1 100 170 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 262 0 29. Zalai megyei csoport Kiadások 1 105 550 Bevételek 2 763 110 167% 174% Nyító 573 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 1 561 110 Anyag költségek 340 200 Tagdíj 0 0 Utazás 230 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 515 350 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 20 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 629 0 30. Kaposvári csoport Kiadások 124 105 Bevételek 1 118 0 488% 488% Nyító 908 Anyag költségek 70 40 Tagdíj 0 0 Utazás 50 65 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 4 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 210 0 31. Észak - Borsodi csoport Kiadások 140 26 Bevételek 357 0 215% 215% Nyító 266 Utazás 100 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 8 26 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 32 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 91 0 32. Zempléni csoport Kiadások 96 12 Bevételek 329 100 305% 397% Nyító 169 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 100 Anyag költségek 88 12 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 8 0 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 160 0 33. Tiszaközi csoport Kiadások 87 185 Bevételek 314 0 115% 115% Nyító 61 Tárgyi eszközök 60 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 0 155 Tagdíj 0 0 Utazás 25 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 2 30 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 253 0 34. Bükki csoport Kiadások 2 707 1 272 Bevételek 2 681 0 67% 67% Nyító 1 411 Munkabérek 1 272 1 272 Támogatás/Adomány 500 0 Anyag költségek 150 0 Tagdíj 0 0 Utazás 870 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 315 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 100 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 770 0 35. Dél - balatoni csoport Kiadások 700 620 Bevételek 1 216 220 92% 109% Nyító 791 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 220 Anyag költségek 200 0 Tagdíj 0 0 Utazás 500 620 Vállalkozás 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 425 0 36. Nyíregyházi csoport Kiadások 2 359 8 Bevételek 3 481 1 015 147% 190% Nyító 1 924 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 300 475 Tárgyi eszközök 350 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 329 0 Tagdíj 0 0 Utazás 905 0 Vállalkozás 446 540 Szolgáltatások 363 8 Pályázatok 200 0 Egyéb költségek 412 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 611 0 39.Tápió-vidéki csoport Kiadások 260 745 Bevételek 1 199 30 119% 122% Nyító 234 Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 0 30 Tárgyi eszközök 60 380 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 200 350 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 0 15 Pályázatok 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 965 0

Központi iroda Kiadások össz. 98 150 4 365 Bevételek össz. 85 641 12 860 84% 96% Nyító -12 291 Munkabérek 30 435 500 Támogatás/Adomány 12 040 5 680 Tárgyi eszközök 10 714 100 SZJA 1% 11 100 1 500 Anyag költségek 2 830 0 Tagdíj 5 400 0 Utazás 3 833 290 Vállalkozás 21 560 4 000 Szolgáltatások 20 521 2 690 Pályázatok 45 632 1 680 Egyéb költségek 16 217 285 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 13 600 500 Egyéb bevétel 2 200 0 Gazdasági és admin. csoport Kiadások 12 939 0 Bevételek 12 082 5 180 93% 133% Munkabérek 10 962 0 Támogatás/Adomány 2 000 2 000 Tárgyi eszközök 525 0 SZJA 1% 6 500 1 500 Gazdasági igazgató,pénzügyi csoport munkatársai (63) Utazás 768 0 Vállalkozás 300 0 Szolgáltatások 684 360 Pályázatok 3 282 1 680 Írányítás és ellenőrzés Kiadások 6 520 40 Bevételek 8 188 0 125% 125% Munkabérek 5 864 0 Támogatás/Adomány 7 600 0 Elnökség,Ellenőrző biz, Ügyvezető Anyag költségek 20 0 Tagdíj 0 0 igazgató, Irodavezetés(61), Nomanclator Utazás 352 40 Vállalkozás 0 0 bizottság Szolgáltatások 284 0 Pályázatok 588 0 Üzemeltetés Kiadások 16 647 1 665 Bevételek 12 250 4 680 67% 92% Nyító -912 Munkabérek 4 541 0 Támogatás/Adomány 440 3 680 Tárgyi eszközök 580 100 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 2 350 0 Tagdíj 0 0 Általános működés biztosításához(60) Utazás 1 360 0 Vállalkozás 160 1 000 Szolgáltatások 6 104 1 480 Pályázatok 12 562 0 Egyéb költségek 1 712 85 Közhasznú bevétel 0 0 Regionális irodák Kiadások 22 585 0 Bevételek 27 484 0 122% 122% Nyító -196 Munkabérek 2 744 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 9 519 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 250 0 Tagdíj 0 0 Szolgáltatások 10 072 0 Pályázatok 26 480 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 200 0 Helyi csoport kordináció Kiadások 19 297 0 Bevételek 18 105 0 94% 94% Nyító 4 385 Munkabérek 3 352 0 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 0 0 SZJA 1% 4 600 0 Helyi csoport Alap, központilag koordinált pályázatok Központi működés Anyag költségek 50 0 Tagdíj 5 400 0 Utazás 833 0 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 677 0 Pályázatok 2 720 0 Egyéb költségek 14 385 0 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 0 0 Egyéb bevétel 1 000 0 Nemzetközi kapcsolatok Kiadások 780 1 100 Bevételek 2 000 0 106% 106% Munkabérek 0 0 Támogatás/Adomány 2 000 0 Külföldi tagdíjak, Birdlife, IUCN, egyéb szervezeti utazások (62) Utazás 0 250 Vállalkozás 0 0 Szolgáltatások 780 850 Pályázatok 0 0 MME Bolt Kiadások 19 382 1 200 Bevételek 5 532 3 000 27% 41% Nyító -15 568 Munkabérek 2 972 500 Támogatás/Adomány 0 0 Tárgyi eszközök 90 0 SZJA 1% 0 0 Anyag költségek 160 0 Tagdíj 0 0 Utazás 520 0 Vállalkozás 21 100 3 000 Szolgáltatások 1 920 0 Pályázatok 0 0 Egyéb költségek 120 200 Közhasznú bevétel 0 0 ELÁBÉ 13 600 500 Egyéb bevétel 0 0 MME mind Kiadások össz. 657 456 194 944 Bevételek össz. 889 617 222 370 104% 130% Nyító 79 412 0 Munkabérek 123 304 9 764 Támogatás/Adomány 57 177 12 995 Tárgyi eszközök 90 551 6 371 SZJA 1% 27 700 3 000 Anyag költségek 22 085 48 650 Tagdíj 19 000 2 000 Utazás 29 951 3 135 Vállalkozás 22 646 13 954 Szolgáltatások 140 511 120 609 Pályázatok 648 453 188 931 Egyéb költségek 237 454 5 915 Közhasznú bevétel 8 495 1 490 ELÁBÉ 13 600 500 Egyéb bevétel 26 734 0