KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből



Hasonló dokumentumok
KIVONAT. SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 23/2007. (IV.20.) h a t á r o z a t a

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ápoló-Gondozó Otthona Mándok Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Kikelet Ápoló-Gondozó Otthona Tarpa Alapító Okirata megállapításáról

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.

Módosító okirat. 1 Gárdonyi Géza Emlékház 3300 Eger, Gárdonyi u. 28. (5491 hrsz.)

TÁRGY: A Wosinsky Mór Megyei Múzeum alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

VÁROSI KÖNYVTÁR és JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ

Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról

KIVONAT. 1. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Ellátó Szervezete Alapító Okiratát május 1-től az alábbiak szerint állapítja meg:

~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Közpo 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideigle

ELŐTERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete május 28-i ülésére

730/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága. Alapító Okiratát módosító okirat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 29/2012. (II.23.) közgyűlési határozat

ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 24-i -i testületi ülésére

BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 26-án (szerda) 16 órakor megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

Magyar joganyagok - Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ Tisza 2. oldal 8. Közfeladata: A szakellátás keretében biztosítja az ideiglen

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság Alapító Okiratát Módosító Okirat Módosítás oka:

A L A P Í T Ó O K I R A T

A Szépművészeti Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Szépművészeti Múzeum

Tisztelt Képviselő-testület!

1.) elfogadja a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 1. számú melléklet szerinti

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:

Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:

KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete november 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 119/2009. (V. 25.) számú. h a t á r o z a t a

Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 267/2016. (IX. 22.) számú. határozata

Alapító okiratot módosító okirat

81/2010. (IX. 16.) Kgy. határozat

NYILVANOS ÜLÉS napirendje

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére

NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.

Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 3. A költségvetési szerv telephelyeinek neve és székhelye: az Újvárosi Művelődési Ház telep hellyel nem rendelkezik.

Csanádpalota Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-ai ülésére

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv:

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének../2015. (V.26.) Kt. határozata

DUNAHARASZTI HUMÁN SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete szeptember 8-án 16 órakor megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

E L Ő T E R J E S Z T É S

Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére

ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA

ELŐTERJESZTÉS. a Marcali Múzeum alapító okiratának módosításáról Marcali Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 21-i ülésére

BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

3. Közvetlen jogelődjének neve, székhelye pontjában a következőket határozza meg: Veszprém Megyei Közművelődési Intézet, 8200 Veszprém, Vár u. 6.

A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN

JAVASLAT. Intézményi alapító okirat javítására

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat

A Ferenczy Múzeum ALAPÍTÓ OKIRATA a módosításokkal egységes szerkezetben

3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul:

JAVASLAT. Intézményi alapító okirat módosítására

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

K I V O N A T. 298/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Kulturális-, Idegenforgalmi Központ és Könyvtár alapító okiratának módosításáról.

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i munkaterv szerinti ülésére

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 10-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT Benedek Elek Óvoda

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

Átírás:

KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2011. január 27-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2011. (I.27.) Határozata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága Alapító Okiratának megállapításáról A Megyei Közgyűlés 1. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága Alapító Okiratát 2011. április 1-től az alábbiak szerint állapítja meg: A múzeumi szervezet ALAPÍTÓ OKIRATA I. rész Neve: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága Székhelye: 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21. Irányító intézménye: Tagintézményei: Jósa András Múzeum 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21. - Báthori István Múzeum 4300 Nyírbátor, Károlyi u. 21. - Beregi Múzeum 4800 Vásárosnamény, Rákóczi u. 13. - Kállay Gyűjtemény 4400 Nyíregyháza, Széchenyi út 1. II/7. - Múzeumfalu-Sóstó 4431 Nyíregyháza-Sóstó, Tölgyes u. 1. - Rétközi Múzeum 4600 Kisvárda, Csillag u. 5. - Szatmári Múzeum 4700 Mátészalka, Kossuth u. 5. - Vasvári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin u. 7. - Vay Ádám Múzeum 4765 Vaja, Damjanich u. 75. - Bessenyei György Emlékház 4474 Tiszabercel, Bessenyei u. 6.

- Mudrány Kúria 4467 Szabolcs, Petőfi u. 39. - Móricz Zsigmond Emlékház 4947 Tiszacsécse, Kossuth u. 29. Szakmai besorolás: Működési köre: Jogállása: Gazdálkodási besorolása: Megyei múzeum, a megyei múzeumi szervezet irányító intézménye Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Jogi személyiséggel rendelkező. Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv. Hozzárendelt önállóan működő, részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár Létrehozásáról rendelkező határozat: 113/1992. (XI.27) MKGY. Számú határozat. Irányító szerv neve, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés székhelye: 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5. Vezetőjének megbízási rendje: Az igazgatót a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény, valamint annak végrehajtási rendelet szerint nyilvános pályázat alapján a megyei közgyűlés bízza meg. (A megbízás, felmentés, fegyelmi jogköröket kivéve az egyéb munkáltatói jogokat a közgyűlés elnöke gyakorolja) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkozási jogviszony: A közalkalmazottak jogállásáról, a Munka Törvénykönyvéről, valamint a Polgári Törvényekről (megbízási jogviszony) szóló jogszabályok vonatkozó rendelkezései alapján. Államháztartási szakágazati azonosító: 910 200 Múzeumi tevékenység Jogszabályban meghatározott Közfeladata: - elősegíti a megyei múzeumi szervezet, illetőleg a területen tevékenykedő más muzeális intézmények szakmai együttműködését, munkájuk összehangolását, valamint az illetékességi területén lévő egyéb kulturális javak védelmét; - a megyei közigazgatási területén és a megyében lévő megyei jogú városban ellátja a régészeti lelőhelyek szakmai nyilvántartását, mentését és régészeti feltárásokat végez; - szakmai nyilvántartása alapján adatokat szolgáltat a régészeti lelőhelyekről;

- a régészeti feltárás esetén kívül előkerült régészeti leletek, illetve lelőhelyet a múzeum köteles a kulturális örökségvédelmi hatóságnak haladéktalanul bejelenteni; - részt vesz a területén lévő régészeti emlékek és a műemlékek vissza nem építhető, illetőleg a helyszínen meg nem őrizhető töredékei és tartozékai muzeális közgyűjteményben történő elhelyezésében; - szakértőként részt vesz a régészetileg védett területek ellenőrzésében; - közreműködik a hatóság területi feladatainak ellátásában; - A megyei idegenforgalmi értékek feltárása, a megyei idegenforgalmi célkitűzések meghatározása, a teljesítésükben részt vevők tevékenységének összehangolása. Alaptevékenysége: Muzeális értékű (tárgyi és dokumentációs) anyag kutatása, gyűjtése, vásárlása, megőrzése, védelme és restaurálása, rendszerezése, nyilvántartása, tudományos feldolgozása, publikálása és kutatói hozzáférés biztosítása, kiállításokon történő bemutatása, valamint ehhez kapcsolódó közművelődési és múzeumpedagógiai szolgáltatások nyújtása, szakkönyvtár működtetése. Részvétel a műemlékvédelmi célú feltárásokkal összefüggő kutatásokban. Középítkezések régészeti előkészítése, a feltárt értékek védelmének biztosítása. Együttműködés a hazai és nemzetközi tudományos intézményekkel, múzeumokkal. Összehangolja a kiemelt üdülőkörzetek kivételével az idegenforgalom területi érdekeit az országos érdekekkel. Gondoskodik a megye idegenforgalmi értékeinek feltárásáról, bemutatásáról, propagálásáról. Segítséget nyújt az önkormányzatoknak az idegenforgalom részéről megnyilvánuló helyi adottságok, lehetőségek feltárásában, új kereslet közvetítésében, kiajánlásában. Reklám- és propaganda tevékenységek végzése. Összehangolja az idegenforgalom helyi fejlesztését, és elemzi a terület idegenforgalmának alakulását. Alaptevékenysége szakfeladat rendje szerinti besorolás: 910201 Múzeumi gyűjteményi tevékenység 910202 Múzeumi tudományos feldolgozó és publikációs tevékenység 910203 Múzeumi kiállítási tevékenység 910204 Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Vállalkozási tevékenysége: Nincs

A feladat ellátását szolgáló vagyon: - Jósa András Múzeum 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21. 6176/3/A/1 hrsz-ú múzeum 3455 m 2 alapterülettel, a 79 m 2 alapterületű, 6176/A/2 hrsz-ú kutatószoba, a 37 m 2 alapterületű 6176F/1 hrsz-ú garázsépület, a 6176/G/1 hrsz-ú műhely, raktár épület 153 m 2 alapterülettel és az ingyenes használatban lévő 6176/C/1 automosó és garázs épület 522 m 2 nagyságú része, - Báthori István Múzeum 4300 Nyírbátor, Károlyi u. 21. 1940/8 hrsz-ú, 3489 m 2 nagyságú ingatlan - Beregi Múzeum 4800 Vásárosnamény, Rákóczi u. 13. 55 hrsz-ú, 1316 m 2 nagyságú ingatlan és a Vásárosnaményi Szabadság tér 26. szám alatti 137/5 hrsz-ú, 1 ha 0579 m 2 nagyságú (Tomcsányi kastély) ingyenes használatban lévő ingatlan, - Kállayi Gyűjtemény 4400 Nyíregyháza, Széchenyi út 1. II/7. 5348/1. hrsz-on található ingyenes használatú ingatlan II/7. lakása 166 m 2 alapterülettel és a Nyíregyháza Bessenyei tér 15. szám alatti 6019/1/A/1 hrsz-ú Kállai épület 478 m 2 alapterülettel - Múzeumfalu-Sóstó 4431 Nyíregyháza-Sóstó, Tölgyes u. 1. 15049 hrsz-ú, 1 ha 6826 m 2 nagyságú és 0294/2 hrsz-ú, 4 ha 8816 m 2 nagyságú ingatlanok - Rétközi Múzeum 4600 Kisvárda, Csillag u. 5. 2551/1 hrsz-ú, 1514 m 2 nagyságú ingatlan - Szatmári Múzeum 4700 Mátészalka, Kossuth u. 5. 3157 hrsz-ú, 1168 m 2 nagyságú ingatlan - Vavári Pál Múzeum 4440 Tiszavasvári, Kálvin u. 7. 2873 hrsz-ú, 1541 m 2 nagyságú ingyenes használatú ingatlan

- Vay Ádám Múzeum 4765 Vaja, Damjanich u. 75. 3 hrsz-ú, 7 ha 1079 m 2 nagyságú ingyenes használatú ingatlan - Bessenyei György Emlékház 4474 Tiszabercel, Bessenyei u. 6. 553 hrsz-ú, 2202 m 2 nagyságú ingatlan. - Mudrány Kúria 4467 Szabolcs, Petőfi u. 39. 83/1 hrsz-ú, 1 ha 596 m 2 nagyságú ingatlan - Móricz Zsigmond Emlékház 4947 Tiszacsécse, Kossuth u. 29. 62 hrsz-ú, 532 m 2 nagyságú ingatlan - Gótikus Templom 4338 Papos, Petőfi út 5. 358/1 hrsz-ú, 1355 m 2 nagyságú ingatlan - Információs Iroda Nyíregyháza, Országzászló tér 6., 170/A/9 hrsz., 57 m 2 nagyságú, Móricz Zsigmond Színházzal közös bérlemény, és az intézmény vagyonleltárában szereplő berendezések és felszerelések. A vagyon feletti rendelkezés: Az intézmény által használt vagyonra és a vagyon feletti rendelkezés jogára a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló hatályos rendelet és a bérleti szerződés az irányadó. Közös rendelkezések II. rész Az alaptevékenység során felszabaduló szabad kapacitás a feladat ellátás színvonalának növelése érdekében értékesíthető.

2. jelen Alapító Okirat hatálybalépésével egyidejűleg a 64/2009. (VI. 29.) határozatát és az azt módosító 152/2009. (IX.25.) és 211/2009. (XII.17.) határozatait visszavonja. 3. felhívja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága igazgatóját az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatának, egyéb dokumentumainak szükség szerinti módosítására és a hatáskörrel rendelkező bizottságok elé terjesztésére. A határozatot kapják: 1. Dr. Bene János, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat Múzeumok Igazgatósága igazgatója, 4400 Nyíregyháza, Benczúr tér 21. 2. Magyar Államkincstár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, 4400 Nyíregyháza, Mártírok tere 8. 3. Megyei Önkormányzati Hivatal osztályvezetői, Helyben Nyíregyháza, 2011. Január 27. SESZTÁK OSZKÁR A közgyűlés elnöke DR. FAZEKAS JÁNOS megyei főjegyző