M E G H Í V Ó Invitation. Az ELTE Eötvös József Collegium, a PPKE BTK Klasszika-filológia és Mediévisztika Intézete

Hasonló dokumentumok
PROGRAM és HELYSZINEK

MEGHÍVÓ. A TUDOMÁNY ÜNNEPE Budapest Piliscsaba Debrecen I O M A M D G EINLADUNG ZUM FEST DER WISSENSCHAFTEN INVITATION A LA FETE DE LA SCIENCE

Alföldi András tudományos életműve beszámoló OTKA T A pályázat legfontosabb célja Alföldi András legjelentősebb (elsősorban a két világháború

A felsőoktatási intézmények. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központ

KÉSŐRENESZÁNSZ, MANIERIZMUS, KORABAROKK MAGYARORSZÁGON (RIMAY JÁNOS ÉS KORA)


TÖRTÉNELEM osztatlan tanárképzés, 2016/17. II. félév

Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal 9300 Csorna, Csornai Járási Hivatal elérhetőségei és ügyfélfogadási rendje

MTA TANTÁRGY-PEDAGÓGIAI KUTATÁSI PROGRAM

Dr. Kormos József. Végzettség(ek): Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola. Eötvös Lóránd Tudományegyetem BTK. Pázmány Péter Katolikus Egyetem HTK

A közoktatási ügyet a nemzet legfontosabb ügyének tekintem

9:30 9:40 Megnyitó (Forray R. Katalin, egyetemi tanár, az Educatio "Társadalmi nemek" számának szerkesztője )

Meghívó - KZST. Keresztény-Zsidó Társaság november

II. ÓVODAPEDAGÓGIAI NYÁRI AKADÉMIA

SZEKERES CSILLA SZAKMAI ÖNÉLETRAJZA

A felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferenc Szép magyar beszéd versenyének 40. országos döntője. Program

M E G H Í V Ó. A TANÍTÓKÉPZÉS MÚLTJA, JELENE november 5-6. Szombathely

Tisztelettel meghívjuk Tóthné Aszalai Anett: Dadogó gyermek és anyja interakciójának vizsgálata című doktori disszertációjának műhelyvitájára.

Kézi Erzsébet (Neveléstörténet)

MEZÕVÁROS, REFORMÁCIÓ ÉS IRODALOM ( század)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

Ady Endre Városi Könyvtár és Művelődési Központ, Zsinagóga, Baja, Munkácsy M. u. 9. Eötvös József Főiskola, Baja, Szegedi út 2.

A tudományos konferencia helyszíne: Széchenyi István Egyetem 9026 Gy r, Egyetem tér 1. Új Tudástér épület

Meghívó - KZST Keresztény-Zsidó Társaság

Egyetemi-Főiskolai ORSZÁGOS és Budapest Bajnokság Országúti Egyéni időfutam verseny 2007

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

K pályázat (vezetı kutató: Bitskey István) Magyarországi identitásmodellek a kora újkori Európa konfesszionális rendszerében (16 18.

Ó Ó Ó Ü Í Ü Ü Ü Ü Ü Ü Á Ő Ü Ü Ü Ü Ó Ó Á Ü Ö

A folyóirat recenzensei/lektorai 2016-ban. Recenzenti časopisa u godini. Peer-Reviewers in 2016

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak B csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend

ü ó ó ó ó ó ó ü ó í ü ü ó ó ü ó ó ü ó ü ü í í ü ü í í ó ü ü Ö ü Ö ü ü ó

PÁZMÁNY PÉTER CATHOLIC UNIVERSITY FACULTY OF HUMANITIES AND SOCIAL SCIENCES. The European Citizen from the Perspectives of the Humanities

N Y Í R E G Y H Á Z A Megyeháza Nyíregyházi Főiskola szeptember

ő ő Ó

Mozgalomból örökség - nemzetközi konferencia Kolozsváron

Nyílt nap beosztása november 4. szerda

Ö ö Á ü ü ö ű ö ö ü ö Ö

Ü ű Í Ü ű Ő Ó Í Í Í Ö Í Ü Ó Í Í ű ű Í ű ű Í Í Í Í Í ű ű ű Á ű

Í ü ű Ö ö ö ü ö ö ü ü ö ö ű ű ö Í ű Á ö Á ö

ö ó Á ü ű ö ó ö ö ű ö ű ö ő ő ó ö ű ö ő í ő ó ő ó ö ó í í ó ő í í ő ö ő ő ó ő ö ű í ű í ö í ö í ű ö ö ú ö ú ö ő ó ő ö ő ő í ű ö ó ö í ó í í ő ó ü ő ő

í ü Ó ö í í í ó ó í í ü í ó ü ö ó ó ö ó ó ö í ö ö ó ó í ó í í ö ö ö í ú ö ó í ó ö ó ö ó í í ú ű ú

Ü ü ü ú Ö ü ü Ö Ö Ö Ö Ő Ó ü Á Á Ö Ö Ö Ő ü Í ú ű Í ú ú

Ö ó ó ó í ó Ö ü ó ü ü Ö ó í í ú ü ó ó ó ó ó í í ú í Ö ú í ó ó ó í ó

á é é á ó á é ö Ű í É Á ó í á ü á ó

Á ó ű ú ó ö ü ű ű ó ó ö ü ó ö ó Ö ü ó ü ű ó ö ó ó ú ó ú ó ó ó ó ó ó ó Ö ö ó ó ó ó ö ó Ű ö ó ó ü Ó ű Í ó ó ó ó ó ó Ó ü ó ó ó ó ó ó ú ó ö

ú ú ő ő ő ú ü ő ő ü ú ő ő

ű ő ő ű Ü ő ő ő ű ű ő ú ő ú Á Á ő Á ő ő ő ű ő ű ú

2017. november 9 10-én KÖLCSÖNHATÁSOK

Ó ú ú

í ú Í í ö ö Á ü ö í í ö ö ö ü í ü í ű í ö ü í ü

ű ű ű ű ú Í

ő ü ő ü ü Ö ő ő ü Ö ü Ö ü Ö ő ő

Í ö Ű ö Á Í Ü ü Í ö

Husz János és a huszitizmus hatása a magyarországi művelődésben

ö ö ö ö Í ö ö ö ö ö ú ö ü ö ö ö ü ű ú ö ú ü ö ű ö ü

ö ö ö ü ö ö ö ö ö ö Ö ü ö ü ü ü ö ü í ü ö ü Ö ö í ű ö ö í í ö ö ü í ö ö ü í ö í ü ö ü í ö ű ö ü

DEBRECENBE KÉNE MENNI

Integritás tanácsadó szakirányú továbbképzési szak A csoport 2017/2018-as tanév I. félév Órarend

Creaton csúcstámadás Félmaraton 21 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR KARI BIZOTTSÁGOK (KARI TANÁCS )

ELTE BTK doktori oktatási programjainak felvételi időpontjai

HONORIS CAUSA PRO SCIENTIA ARANYÉRMESEK

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Központ és TÁMOP Országos koordinációval a pedagógusképzés megújításáért című projekt. Konferencia-program

Kedves Hallgatók! Köszönjük, és jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Kutató, Tudományos munkatárs (MTA TK KI)

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

Kedves Hallgatók! Jó tanulást kívánunk: Gabi és Nóra

Lakás, Környezet, Munkahely - XX. századi iparvárosok arculata, társadalma és termelése tudományos konferencia

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

Magyar Cserkészszövetség Hungarian Scout Association

Téma: Az írástudók felelőssége

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban

Magyarország, 4031, Debrecen szeptemberétől jelenleg is Ph.D. tanulmányok folytatása

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

A magyarságtudományok önértelmezései A doktoriskolák II. nemzetközi konferenciája. Rendező: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság

MAGYAR NEMZETI GALÉRIA B a r á t i K ö r e - baratikor@mng.hu. Programajánlataink

Válogatott bibliográfia Az emberi jogok szerepe a nemzetközi kapcsolatokban c. tárgyhoz

Jegyzőkönyv. Budapest, július Dr. Inzelt György. 1. A pályázók rangsorolásánál figyelembe vettük az ELTE TTK Doktori Szabályzata

2019. július HIT VALLÁS EGYHÁZAINK HÍREI

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ 2015/2016 tanév Szombathely II. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI PROGRAMJA A 2018/2019. tanév tavaszi szemeszterében

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója

A pedagóguspálya vonzásában A pedagógusképzés támogatása TÁMOP / A kutatás megtervezése, felépítése

2016. február 1. hétfő 9 óra Terem: N I. Bizottság

2012 Órarend I. félév 2013

Meghívó. Sürgősségi Orvostani Fórum. tudományos ülés Debrecenben. Helyszín Debreceni Akadémiai Bizottság Székháza Debrecen, Thomas Mann utca 49.

A TERMÉSZETTUDOMÁNYI KAR TANÁCSA ÁLTAL LÉTREHOZOTT BIZOTTSÁGOK ÖSSZETÉTELÉNEK SZABÁLYZATA

PROGRAMFÜZET. tudományos konferencia. Helyszín: Debreceni Egyetem Főépülete, III. emelet. Időpont: szeptember

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

CARDIOMETABOLICA HUNGARICA

í í í í ó í ó ö ö í ű ü ó ó ü ú Á Á ó ó ó ó ó ó í ó ö ö ü Ó ö ü í ö ó ö í í ö í ó ó í ö í ú ó ú í ö ú ö ö ö í ó ó ó ú ó ü ó ö í ó ó í í í Á í ó ó ó

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE

É Í Á Á É Ü Ó É É É É Í Ó Ó Ő Á Á É Á É É É É Á É É Á Á É É Á É Í

ö ő ő ü ü Ó ü ö ű Á ő ő ö ő Á Ó ű ö ü ő ő ű

ű ú ó ó ü í Á Á ú ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó ó í ó ü É ű ü ó í ü í í í í í ó í ü í í ó ó Á

ó É ó í ó ó í í ö í ó í ö ö ö ü ö ó ó ó ü ú ö ü ó ó ö ö ü ü ü ö ö ó ö í ó ű Ü ó í ú í ö í ö í Í ó ó í í ö ü ö ö í ö í ö ö ö ü ó í ö ö ó í ú ü ó ö

ű ö ú ö ö ö ö í ű ö ö ö ű ö ö ö í ü ú í ű í ö í ú ű í ü ö ö ú ö í ö ű ú ü ö ö í ö ü ö ú ű ö ö ö í Á í ü í ö ü ö í ü ö Ő ü ö í ű ü ö í í í í í

ó ö í í ü Ű Ö ó ó ű ö ü Í í í ö Ö Ó ö Ű Ö ú ó ó í í ű ö ö ö ö í ó ö ö í ö ű ö ű ö ö ö ö ö í ó Ö Ö ü ú ö ó ü ö Ö ű ö Ö ü ó ö ö ó ö ö Ó í ű ö ű ö ö ű í

Átírás:

M E G H Í V Ó Invitation Az ELTE Eötvös József Collegium, a PPKE BTK Klasszika-filológia és Mediévisztika Intézete és az MTA DAB Bölcselet-, Mővészet és Ókortudományi Szakbizottsága a DE Klasszika-filológiai Tanszékével, a Centre Européen de la Culture -rel, a Magyarországi Jacques Maritain Egyesülettel, a Debrecener Deutsch-Ungarischer Kultureller Verein -nel és a Magyar Neolatin Egyesülettel együtt tisztelettel meghívja Önt a Magyar Tudomány Ünnepe keretében szervezett tudományos rendezvénysorozatra. A konferencia címe: Schola Europaea Európa értékei az értékek Európája Les valeurs de l'europe l'europe des valeurs

PROGRAM és HELYSZINEK 2007. november 20. (kedd - mardi) 18.00-20.00 Helyszín - Lieu : Budapest, Eötvös József Collegium (Ménesi út 11-13.) Elnök - Président: RITOÓK Zsigmond Thomas KÖVES-ZULAUF: Religion und Ethik im Kalendergedicht Ovids: von den antiken Wurzeln europäischer Fuchsfabeln Charles GUITTARD: Justice et injustice chez Sénèque Monika RENER: The Making of a Saint: Formen und Wandlungen der Elisabeth-Verehrung Roberto PAPINI: L'idée d'europe selon Jacques Maritain Guy TURCHANY: L'Europe de Denis de Rougemont et ses valeurs à travers son livre "Penser avec les mains". 2007. november 21. (szerda - mercredi) 9.00-20.00 Helyszín - lieu : Piliscsaba, Pázmány Péter Katolikus Egyetem (Pázmány-terem Stephaneum) Megnyitja Ouverture de la séance: SZ. NAGY László dékán (PPKE BTK) 9.00-13.30 Nyitó elıadás Conférence d ouverture: Roberto PAPINI: L'idée d'europe selon Jacques Maritain 1. Az antikvitás erkölcsfilozófiai öröksége - L'héritage de la philosophie morale antique Elnök - Président: Prof. em. Thomas KÖVES-ZULAUF MARÓTH Miklós: Értékek a rétorikai oktatásban SIMON Attila: Philia és phronészisz Arisztotelész etikájában SZABÓ Mária: Erkölcsfilozófiai írások a Hippokratészi Győjteményben 10.30-10.40 Szünet / Pause Elnök - Président: MARÓTH Miklós HAVAS László: Cicero De legibus-ától az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatáig Thomas KÖVES-ZULAUF: Religion und Ethik im Kalendergedicht Ovids: von den antiken Wurzeln europäischer Fuchsfabeln Charles GUITTARD: Justice et injustice chez Sénèque 12.00-12.10 Szünet / Pause ÓBIS Hajnalka: Valori in evoluzione nella tarda antichità PATAKI Elvira: Középkori legendáink és a jeromosi szentéletrajzok CSÍZY Katalin: Politikum és gnómák a kései antikvitásban. 13.30-14.30 Ebédszünet / Déjeûner

14.30-18.00 II. Az Árpád-házi szentek morális hagyatéka - L'héritage morale des saints et des saintes de la Maison Árpádienne 14.30-16.20 Elnök - Président: HAVAS László MAJOROSSY Imre: Die ritterlichen Tugenden der Heiligen Elisabeth Monika RENER: The Making of a Saint: Formen und Wandlungen der Elisabeth-Verehrung M. NAGY Ilona: Szent Erzsébet és Szent Margit barátsága DÉR Terézia: Imre herceg, atyjának reménysége (Prinz Emerich, der Hoffnungsträger seines Vaters) 16.20-16.30 Szünet / Pause 16.30-18.00 Elnök - Présidente: PROKOPP Mária BRADÁCS Gábor: Szent Imre herceg és Árpád-házi Szent Erzsébet a középkori német történetírásban KUN-FÜGEDI Krisztina: Omnes enim noverant ipsum esse vestitum consum/m/atione virtutum Szent László király erényei a Gesta Regis Ladislai, a legendák és a prédikációirodalom tükrében PROKOPP Mária: Árpád-házi szentjeink európai ábrázolásaihoz SZABADI István: Árpád-házi Szent Erzsébet öröksége: híd katolikusok és protestánsok között 18.00-18.10 Szünet / Pause III. A XIX-XX. század erkölcsfilozófiai irányzatai és az Európa-eszme. A globalizáció korszakának morális gondjai Les tendances philosophiques et morales aux 19 e et 20 e siècles et l'idée de l'europe. Les conflits moraux à l'époque de la mondialisation. 18.10-20.00 Elnök - Président: Guy TURCHANY Guy TURCHANY: L'Europe de Denis de Rougemont et ses valeurs à travers son livre "Penser avec les mains" FRENYÓ Zoltán: A keresztény Európa fogalmáról TURGONYI Zoltán: Vannak-e európai értékek? FORISEK Péter: Diktatúrák metszéspontjában. A huszadik század Alföldi András nézıpontjából ERİS Vilmos: Erkölcs és államrezon (Szekfő Gyula és Jacques Maritain kapcsolata)

2007. november 22. (csütörtök - jeudi) 8.00 Indulás Debrecenbe / Départ pour Debrecen 11.30 Megérkezés Debrecenbe / Arrivée à Debrecen 11.30-12.30 Ebédszünet / Déjeûner 13.30-18.00 Helyszín - lieu : Debrecen DAB Székház (Comité régional de l Académie des Sciences), C- terem (Salle C) - (Thomas Mann u. 49.) Megnyitja - Ouverture de la séance: Dr. PÁLINKÁS József a DE TEK elnöke. I. Az antikvitás erkölcsfilozófiai öröksége - L'héritage de la philosophie morale antique 13.30-16.40 Elnök - Président: MARÓTH Miklós MARÓTH Miklós: Értékek a rétorikai oktatásban NÉMETH György: A legnehezebben kezelhetı állat. Platón gyermeknevelési elképzelései a Törvényekben SZABÓ Mária: Erkölcsfilozófiai írások a Hippokratészi Győjteményben 15.00-15.10 Szünet / Pause Jerzy AXER: Cicero's De Oratore and civic education in XXIth century Thomas KÖVES-ZULAUF: Religion und Ethik im Kalendergedicht Ovids: von den antiken Wurzeln europäischer Fuchsfabeln Charles GUITTARD: Justice et injustice chez Sénèque 16.40-16.50 Szünet / Pause 16.50-18.30 Elnök - Président: TAKÁCS László TAKÁCS László: Bőntudat és clementia PUSKELY Mária: A pálos szabályzat kialakulása ÓBIS Hajnalka: Valori in evoluzione nella tarda antichità D. TÓTH Judit: Házasság, szüzesség: a keresztény elkötelezettség paradigmái Nüsszai Szent Gergely mőveiben BUGÁR M. István: Etikai kulcsfogalmak antik örökségünkben: Személy és szabadság 20.30 Hangverseny - Concert: Debrecen Református Nagytemplom

2007. november 23. (péntek - vendredi) 8.15-18.30 Konferencia folytatása suite de la conférence: Debrecen DAB Székház (C-terem) (Salle C) 8.30-9.0 Könyvkiállítás : Szenci Molnár Albert zsoltárai - Exposition de livres 8.30-10.0 Megnyitja ouverture de la séance: Fekete Károly teológiai professzor, a DAB fıtitkára Összeállította és a tárlatot vezeti Exposition guidée par: Ötvös László II. Az Árpád-házi szentek morális hagyatéka - L'héritage morale des saints et des saintes de la Maison Árpádienne 9.00-11.20 Elnök - Présidente: KOCSÁNY Piroska KLANICZAY Gábor: Saint Elizabeth as a New Model for Female Sainthood in the Late Middle Ages SZOVÁK Kornél: Társadalom és egyház Szent Erzsébet korában Monika RENER: The Making of a Saint: Formen und Wandlungen der Elisabeth-Verehrung M. NAGY Ilona: Szent Erzsébet és Szent Margit barátsága 11.20-11.30 Szünet / Pause 11.30-13.00 Elnök - Président: Prof. em. Thomas KÖVES-ZULAUF DEÁK Viktória Hedvig: Saint Margaret of Hungary: a mystic without a voice DÉR Terézia: Imre herceg, atyjának reménysége (Prinz Emerich, der Hoffnungsträger seines Vaters) BRADÁCS Gábor: Szent Imre herceg és Árpád-házi Szent Erzsébet a középkori német történetírásban VÍZKELETY András: Lateinische und volkssprachige Varianten einer spätklassischen Bekehrungssage im 12.-15. Jahrhundert 13.00-14.00 Ebédszünet / Déjeûner 14. 00-15.20 Elnök - Président: SZÖRÉNYI László KUN-FÜGEDI Krisztina: Omnes enim noverant ipsum esse vestitum consumatione virtutum Szent László király erényei a Gesta Regis Ladislai, a legendák és a prédikációirodalom tükrében PROKOPP Mária: Árpád-házi szentjeink európai ábrázolásaihoz MAJOROSSY Imre: Die ritterlichen Tugenden der Heiligen Elisabeth SZÖRÉNYI László: A nagyszombati Szegedi Ferenc Lénárd latin verses feldolgozása Boldog Margit legendájából (1637) SZABADI István: Árpád-házi Szent Erzsébet öröksége: híd katolikusok és protestánsok között

15.20-15.30 Szünet / Pause 15.30-18.00 III. A XIX-XX. század erkölcsfilozófiai irányzatai és az Európa-eszme. A globalizáció korszakának morális gondjai Les tendances philosophiques et morales aux 19 e et 20 e siècles et l'idée de l'europe. Les conflits moraux à l'époque de la mondialisation. 15.30-16.30 Elnök - Président: KISS Sándor Guy TURCHANY: Denis de Rougemont et les valeurs européennes à travers son oeuvre La part du Diable TURGONYI Zoltán: Vannak-e európai értékek? FRENYÓ Zoltán: A keresztény Európa fogalmáról 16.30-16.40 Szünet / Pause 16.40-18.00 ROKAY Petar: Szent Erzsébet életrajza. Une vie de sainte Elisabeth une oeuvre du 20 e siècle ERİS Vilmos: Erkölcs és államrezon (Szekfő Gyula és Jacques Maritain kapcsolata) FORISEK Péter: Diktatúrák metszéspontjában. A huszadik század Alföldi András nézıpontjából BÁNFALVI Attila: A lelki trauma globalizációja A rendezvényt bezárja - Clôture de la séance: PELYVÁS Péter dékánhelyettes, DENYDI programvezetı helyettes

2007. november 24. (szombat - samedi) 9.00 12.00 A külföldi professzorok elıadásai a Debreceni Egyetem Nyelvészeti Doktori Iskolájában Helyszín: DE BTK, Klasszika-filológiai Tanszék, Fszt. 40. Université de Debrecen, Institut de Philologie Classique, rez-de-chaussée 40 Moderátor - Modérateur: M. NAGY Ilona Elıadók - Conférenciers: Prof. Charles GUITTARD (Paris) Prof. Thomas KÖVES-ZULAUF (Marburg) Prof. Monika RENER (Marburg) Bezárja Clôture: GESZTELYI Tamás tszv. docens