Börzsöny. Ha nincs határ, hol a határ? Az első botrány Kiss Elemér kancellária-miniszter



Hasonló dokumentumok
MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület 2628 Szob, Köztársaság u. 2. / / borzsony.duna@gmail.com /

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

2011. ÉVI RENDEZVÉNYNAPTÁR ZALAEGERSZEGI KISTÉRSÉG

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

2016. Csobánka. A Baross Péter Közösségi Ház és Könyvtár évi munkaterve. Közösségi Ház szervezésében

án, csütörtökön véradás lesz a művelődési házban. 9 órától délután 4 óráig tart a véradás.

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2006. (VII.06.) számú rendelete a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

2015. évi rendezvénytervezet

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

XII. Őrségi Tökfesztivál

SZAKMAI BESZÁMOLÓ A MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA RENDEZVÉNYRŐL

VÁROSÜNNEP Rudabánya

Sikeres pályázatok években. a.) Berhida Városi Önkormányzat. 4. számú melléklet 2006.

SZÁLKA. Ebből szántó 198,3 ha gazdasági erdő 1082 ha (összes erdő) védett terület 933 ha (NATURA 2000 az erdőből) ipari hasznosítású - terület

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Monor város évi I. féléves programtervezete

Tát, Kulturális rendezvényterv és eseménynaptár évre

BESZÁMOLÓ. Pályázati azonosító: CSSP-NEPDALKOR A pályázat megvalósult: támogatásával.

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

MÁJUSI ELÕZETES Május 1. Majális a Sárostói Sportpályán tervezett program

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam május

Derecskei Zenei Esték

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba, Andrássy út Tel.: 66/

8181 Berhida, Kossuth u /88/

A «Tíz év egy csónakban, Nr / » projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

IKSZT Szolgáltatási és Programterv

SIÓAGÁRDI KRÓNIKA VIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

X. Gömör-Tornai Fesztivál TALPALATNYI CSEREHÁT

MUNKATERVE ÖREGLAK KÖZSÉG ÉVI KÖZMŰVELŐDÉSI. Készítette: Buzsáki Mónika Kulturális referens

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

Október óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

2016. évi kerületi szociális, köznevelési, sport és közművelődési eseménynaptár Az esemény időpontja Január óra

Dunavecse Város Önkormányzat Képviselő Testületének évi M U N K A T E R V E

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

KÖZSÉGI ESEMÉNYNAPTÁR Bodrogkeresztúr 2011.

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

csepeli nyár programajánló július augusztus

2011. évi rendezvénynaptár

Kaszás Attila Kulturális fesztivál 2015

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

2014. évi programterv (művelődési házbeli és egyéb nagyobb rendezvények)

VÁROSI RENDEZVÉNYTERVRE

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

A VÁLLALKOZÓK KLUBJÁNAK FELHÍVÁSA

2017/2018 tanév. Beszámoló

BERHIDA VÁROS KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖZGYŰJTEMÉNYI INTÉZMÉNYEINEK

XI. Őrségi Tökfesztivál

A Versszínház rövid története, fontosabb eseményeink:

Beszámoló a Nemesnádudvar-Érsekhalma Német Nemzetiségi Általános Iskolában végzett nemzetiségi nevelésről-oktatásról

Betlehemezés Létavértesen

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Totus Tuus Egészen a Tiéd II. János Pál Pápa emlékvonata Magyarországon is látható! Ünnepélyes Megnyitó és Nemzetközi Sajtóesemény

Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének 39/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendelete

KÖZZÉTÉTELI LISTA Ajkai Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola. Zeneművészeti ág:

Fiatalok helyzete a Szobi Járás területén

Intézmény neve: József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény OM azonosítója:

RENDEZVÉNYNAPTÁR DECS

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

J e g y z ő k ö n y v

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

Január. Február. 02. szombat 18 óra. 15. péntek 18 óra. 19. kedd 17 óra 22. péntek 17 óra

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

H í r l e v é l április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

December havi programok

Ünnepi programok: augusztus Programok: Augusztus 19.

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

Decemberi programok Sárospatakon és Környékén

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

December havi programok

A DUNAKESZI FARKAS FERENC ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA PROGRAMJAI 2018/2019. TANÉV IDŐPONT

A Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola 2006/2007

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a ös tanévre

A «A Polgárok Európai Éve találkozó Szihalmon» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

KIMA Keresztyén Ifjúsági Missziós Alapítvány Budapest, József Attila u. 28.

IV. ÉVFOLYAM VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM. Szászberek község negyedévente megjelenő közéle lapja VÁLASZTÁSI KÜLÖNSZÁM 2014.

Különös közzétételi lista Alapfokú Művészeti intézmények. 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet alapján

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

SZÍNHÁZ. A Derecske Városi Mûvelõdési Központ és Könyvtár 2010/2011-es színházi bérletes elõadásai: Bérletvásárlás és további információ:

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészetoktatási intézmények. [11/1994. (VI.8. )MKM rendelet,10. sz. melléklet]

Felhívás. Programajánló. Idopontváltozás! Tompaháti Programok 06 70/

2014 év. Környezettisztasági hét

December havi programok

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesület

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

TESZI - TEvékeny Szeretet Iskolája Szeretetszolgálat a váci Piarban 10. évfolyam 2016/2017

J e g y z ő k ö n y v. Hosszúhetény Község Önkormányzat Képviselő-testülete május 2-i rendkívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből

Átírás:

Börzsöny A Dunakanyar és Ipoly-mente régió polgári havilapja II.évfolyam, 5.szám 2004. Aki otthon marad, az a szocialistákra szavaz Június 13-án nem csak a kormány kétéves munkájáról, de az ország jelenlegi helyzetéről is véleményt kell mondanunk - mondta Orbán Viktor Baján. Az első botrány Kiss Elemér kancellária-miniszter cégének állami megbízása körül robbant ki, melynek következményeként le is mondott - az egyetlen közigazgatáshoz értő szakember a kormányból. A többiek nem követték ezt a demokráciában minimális követelményt, mert ha így lenne, már kicserélődött volna a kormány. Kiss Elemér leverte az erkölcsi mércét, azóta az a földön hever, így a jelenlegi kormánytagoknak nincs mit átugrani - mondta Szijjártó. A sort folytatta Gyurcsány Ferenc, akinek regnálása idején csak három szféra jár rosszul: a gyermekek, az ifjúság és a sport, mert ezek a kérdések eltörpülnek a karrierépítés árnyékában. Juhász Ferencnek a közbeszerzési törvény sorozatos megsértése miatt kellett volna már réges-régen távoznia, no meg sehogyan sem tud elszámolni a kilencvenötmilliós villavásárlással. (folyt. a 15. oldalon) Ára: 100 Ft Ha nincs határ, hol a határ? A korrupció árnyékában élünk Fazekas Péter letkési képviselő meghívására lakossági fórumot tartott Harrach Péter Letkésen, ahol vendége volt a FIDELITAS alelnöke, országgyűlési képviselője, Szijjártó Péter. Az alig huszonöt esztendős közgazdász végzettségű fiatalember elemezte az elmúlt két esztendő politikai eseményeit. Tömören úgy fogalmazott, hogy egy korrupciós ív mentén halad a kormány, ahelyett, hogy a problémák megoldásában fáradozna, a korrupciótól fertőzött országok közül hat helyet csúsztunk vissza az elmúlt két év alatt.... felbuzdulásunkban mégis mindig össze tudtunk fogni és ha ököllel az asztalra vágtunk, mondván: Most pedig ezt megcsináljuk, csodákat tudtunk művelni. Most pedig olyan időben élünk, amikor mindnyájunknak az asztalra kell csapni, hogy most pedig összefogunk. Gróf Teleki Pál

2 régió Ipolymente gyöngyszeme Ipolytölgyes. E nevet kiejteni is jólesik. Egy kanyargós kis folyó és egy tölgyerdő képe sejlik fel az emberben, s ha valóban megismerik e tájat, annál kevésbé okoz csalódást az elnevezés az ide látogatóban. A Szob felől az Ipoly völgyében, a Parassapusztáig vezető közúton érhető el a kicsiny, 400 lelkes település. Ipolytölgyes vendégszerető, hagyományait őrző, festőien szép magyar nyelvű falucska. A település nem volt mindig ezen a helyen, ahol ma áll. Hajdanában az emberek fenn laktak a mai Szentmártoni-dűlőben. Ennek oka az Ipoly elég gyakori áradása volt. A középkori falu emlékét ma egy templomrom őrzi. A község történelme A falutól délkeletre, a Nyerges- és a Hosszú-patak összefolyása között, a Börzsöny-hegység lábánál emelkedő, enyhe lejtőjű dombon már az őskorban volt település. Újkőkori, rézkori, bronzkori, kora vaskori és kvád cserepek gazdag tárháza az ásatások területe. A feltárt Árpád-kori falu legkiemelkedőbb lelete a XII. század második felében épült templom, melynek létezéséről fennmaradt oklevelekből is tudhatunk. Tehát a község a mai helyétől körülbelül két kilométer távolságra feküdt a helyek között és Ság volt a neve. (Ság jelentése: domb, erdős magaslat, erdő). Oklevelekben először 1225-ben fordult elő ebben a formában 1412-ben már találkozhatunk a Ság alias Twiges kifejezéssel is. Mai helyére valamikor a tatárjárás után települt át a falu. A település számára az erdő közelsége adta az építkezéshez és fűtéshez szükséges fát, a megélhetés egyik forrását, a folyó közelsége a halászati lehetőséget, az Ipoly ártere a nádat és a gyékényt. A környéken bőven volt erdei gyümölcs és gomba. A lapos területeken gabonaféléket, a domboldalon szőlőt termesztettek. Az állattenyésztésben kiemelkedő jelentőségű volt a sertéstartás, mivel a falut körülvevő hatalmas tölgyerdőkben lehetőség nyílt makkoltatásra. Az Ipolyon malom őrölte a gabonát. Növénytermesztés szempontjából igen termékeny ez a vidék. Nem csak bogyós gyümölcsökben, hanem szőlőben is bővelkedő. Sok hektárnyi föld termi errefelé a jó minőségű gabonát, kukoricát, napraforgót, repcét és mustárt. A község 1895-től 1947-ig közigazgatásilag Nagybörzsönyhöz, majd 1950-ig Letkéshez tartozott, 1908. január l-jétől Tölgyes új neve Ipolytölgyes. 1951-től 1970-ig önálló község volt, majd Letkés társközsége lett. 1992. január l-től ismét önálló település. Önálló iskolája nincs, a tanulók Letkésre járnak. Ipolytölgyesen élelmiszer üzleten és vendéglátóipari egységeken kívül postahivatal, vágóhíd és hentesüzlet is működik. A gyermekek számára Börzsöny 2004/5 a szépen rendbehozott játszótér új játékai kínálnak szórakozást. A községben községi könyvtár elégíti ki a művelődni vágyók igényeit. Ipolytölgyesen országos szinten is jelentős intézmény a Római Katolikus Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthona működik, melyet 1986-ban nyitottak meg beteg gyerekek számára. Címer A hullámos csíkkal kettéosztott címerpajzs közepén lévő fodrozódás az Ipoly folyót jelképezi. A felső mező zöld színű, melyben középen aranyszínű tölgyfalevelek, két oldalán egy-egy ezüst színű latin kereszt látható, melyek a település korábbi eredetére utalnak. A címerpajzs alsó mezője kék színű, melyben az alsó csücskéből kinövő aranyszínű három leveles gabonaszál található

Börzsöny 2004/5 Római katolikus templom A torony nélküli, kéthomlokzatú, egyhajós templom 1794-ben épült barokk stílusban. Eredeti szentélye részben a középkori torony felé esik, nyugatra néz. A belső egyszerű, főoltára a XVIII. századból való, copf stílusú. A templom búcsúja pünkösdvasárnap van. Szent Vendel szobor A pásztorok védőszentjének, Szent Vendelnek a szobra az országút mellett (Petőfi S. u.) látható. A szobrot a község a hajdani szarvasmarhavész után emeltette. A késő barokk stílusban készült művet 1814-ben állították fel eredetileg a határban, a Csapás-dűlőben. A talapzata későbbi, 1874-ből való. régió Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthona Az intézmény az ország egyik legnagyobb katolikus fenntartású fogyatékosokat ápoló gondozó otthona. A kezdetben 80 férőhelyes Szent Erzsébet Egészségügyi Gyermekotthon az ipolytölgyesi megüresedett plébánián épült fel és 1986 szeptemberében nyitotta meg kapuját. 1992-ben az Otthon további 40 férőhellyel bővült azzal a céllal, hogy a 18. életévüket betöltött gondozottainknak ne kelljen megválni a megszokott környezettől, életük végéig maradhassanak itt. A házban jelenleg 150 halmozottan sérült gyermek és fiatal él. Intézmény nevében szereplő egészségügyi és gyermek szó ma már nem helytálló, de a munkatársak megtartották az eredeti nevet, a hangsúlyt az utolsó szóra, az Otthonra helyezve. Az Otthont Árpád-házi Szent Erzsébet oltalmába ajánlották. Az otthonban kiemelt cél az itt élők állapotához igazodó fejlesztés, foglalkoztatás. Ennek érdekében 1999-ben új foglalkoztató házat építettek. Az itt élő kevésbé sérült fiatalok a térségből bejáró, megváltozott munkaképességű személyekkel együtt többféle hasznos tevékenységet végeznek. Szőnek, gyertyát öntenek, agyagkerámiát készítenek, besegítenek a sokszorosító műhely munkájába. A gondozottak hétköznapjait kulturális programok szervezésével, nyáron nyaralással, kirándulásokkal színesítik. A súlyosan sérült lakók állapotát mozgásterápiával, valamint fény-, hang-, és illatterápiával igyekeznek javítani. Az ünnepek alkalmával az otthon lakói, dolgozói és a községben élő emberek műsorral kedveskednek egymásnak. Külön terem áll a hitoktatók rendelkezésére, akik a keresztény hit megismertetésén túl lelkigondozást és nevelést is végeznek. A kápolnában hetente egyszer szentmisét tartanak, ahol a dolgozók és gondozottak együtt imádkozhatnak egymásért, családtagjaikért, barátaikért. A több mint másfél évtizedes működés során sok ezren megfordultak az intézményben. Ki segítőként, ki támogatóként vagy látogatóként, ki pedig a százfős munkatársi kollektíva tagja volt hosszabb rövidebb ideig. Mindenki hozott ide valamit, támogatást, munkát vagy a mosolyt, és senki sem távozott üres kézzel, aki itt gondolkozott el az Evangélium tanításán: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Máté Evangéliuma 25. 40 3

Börzsöny 2004/5 4 régió Beszélgetés Dudás Nándor polgármester úrral Az 1998-as választásokat követően egy fiatal, dinamikus, tenni akaró, lokálpatrióta képviselő-testület állt össze Dudás Nándor polgármester úr vezetésével. Indulásukkor célként fogalmazták meg a lakosság életminőségének javítását, és a leromlott középületek felújítását. Célkitűzéseik nagy része szemmel láthatóan mára megvalósult. E kérdésekről, s Ipolytölgyes jövőjéről váltottunk szót hivatalában a polgármester úrral. A településhez mérten igazán szép e hivatal; kicsike, de funkcionális. Ha jól emlékszem, itt valamikor egy átvevő volt? Igen, a volt tejcsarnokhoz építtettünk hozzá, valóban mi is, és a hozzánk fordulók is szeretnek itt tartózkodni. A hivatal 2001. májusában költözött ki a régi helyiségből, amely már teljesen alkalmatlan volt a munkavégzésre, hiszen egy légtérben voltunk a könyvtárral. Milyen más beruházások valósultak meg még az elmúlt másfél ciklus ideje alatt? 1999-ben a település belterületi útjai aszfalt burkolatot kaptak. 2000-ben a felszíni vízelvezető árkokat újítottuk fel. 2001-ben megtörtént a település szennyvízrendszerének kiépítése. Az emésztőket a talaj vizessége miatt sokat kellett szippantani, ezért az egyik legfontosabb feladatunk a csatornázás volt. Ezt 6 település összefogásával és Szob gesztorságával valósítottuk meg. Nosztra, Damásd, Letkés és Kóspallag vettek még részt benne. A 1,5 milliárdos beruházás nálunk a lakosságnak 25 ezer forintos súlyt jelentett csupán, amely ráadásul 5 évre elosztva igazán nem volt jelentős megterhelés. Ugyanebben az évben kezdődött, és a következő év tavaszára elkészült az új polgármesteri hivatal épülete. 2002. évben felújítottuk a művelődési házat, 1999. áprilisától havi rendszerességgel megjelenik a Tölgyesi Hírmondó című kiadvány. Társadalmi munkával megépült egy pihenőpark. Az önkormányzat rendszeresen gondozza a köztereket, s erre a lehető legnagyobb figyelmet igyekszünk fordatani. Hátrányos helyzetű település Ipolytölgyes? Érdekes a helyzet ezen a téren. A 7/2003. sz. kormányrendelet alapján a halmozottan hátrányos kisrégió településének tekintenek minket. Ez alapján pályázhatunk a TEKI-re is. Pest megyében egyébként a szobin kívül még a nagykátai és a ceglédi kisrégió ilyen. A hátrányos helyzet pl. a munkanélküliségben mutatkozik meg igazán, amely hál Istennek ránk jelenleg nem jellemző, ugyanis itt működik a 450 főt Dudás Nándor A település polgármestere 1998 óta. Született tölgyesi vagyok, s ha nem szidnak nagyon, akkor tán ezt dicséretnek is vehetem mondja eddigi munkájáról a polgármester úr. Vendéglátós végzettsége van, eleinte a szakmában, később a Szobi Szörpnél dolgozott. 1994 98 között képviselő volt, és 1996 táján kezdte úgy vélni, hogy számos dolgot megvalósíthatnak a civilek is, ha összefognak. Először nem hivatalos formában, később egyesületként felújították a település számos részét, a focipályát, a játszóteret, újra rendeztek szüreti felvonulást, s ezzel sok idős ember szemébe könnycseppet csaltak, nagyobb ünnepeken a színtársulat előadásokat ad elő, amelynek aktív tagja maga a polgármester úr is. Ebből az önszerveződésből nőtte ki magát később az Ipolytölgyesi Baráti Társaság nevű civil szervezet. A jelenlegi képviselő-testület számos tagja is e civil szervezethez kötődik. Mivel a szervezetnek voltak eredményei, ezért többen bíztatták, hogy induljon el a választáson, amelyet immár második alkalommal megnyert. Az első ciklusban tiszteletdíjasként, jelenleg főállású polgármesterként látja el a település vezetésének feladatát. Egy lánya és két unokája van, mindannyian itt élnek.

Börzsöny 2004/5 foglalkoztató MONO Ipolyfabric nevű belga cég, amely személygépkocsikhoz műszerfalat gyárt, és famunkákat végez, itt van a Szent Erzsébet gyermekotthon, amelyben 120 fő dolgozik. Így tehát gyakorlatilag 11 fő munkanélküli van jelenleg Ipolytölgyesen. Közmunkaprogramban veszünk részt, a közcélú munkára államilag támogatott 1,5 fős státusz áll rendelkezésünkre. Ezen kívül közhasznú munkára a regisztrált munkanélkülieknek a munkaügyi központon keresztül 5 főre kaptunk státuszt, s az integrált romaprogramba Tölgyesről 2 fő került be. Tehát átlagban 7 8 fő munkanélkülinek tudunk így állást biztosítani. Rendszeres segélyezésben jelenleg 2 fő aktívkorút részesítünk, szociális segélyben részesülőt pedig ebben az évben 4 főre terveztünk. 16 fő kap rendszeres gyermekvédelmi támogatást és más egyéb segélyezési juttatást. (Pl. negyedévenként kapható gyógyszer, tűzifa és más eseti segélyezésre 4000 Ft/fő támogatást terveztünk.) A másik szempont szerint is jók az adataink. Az adóerősség szempontjából magasabban állunk a minket körbevevő települések átlagánál, ezért tavaly 1 millió volt, míg idén 4,5 millió forintnyi elvonásban volt részünk. Mi ezért szívósan egy százalékon tartjuk az iparűzési adót, míg ugyanez másutt 2 % körül van. Mezőgazdasággal foglalkoznak a helybéliek? Csak igen kevesen, inkább a háztáji kistermelés a jellemző. A földeket főként a Letkési Ipolyvölgye Tsz. műveli meg. Újra éledő hagyomány, a szüreti felvonulás Kara Zsuzsanna a délutáni foglalkozáson Korfa 0 14 éves 55 fő 15 59 éves 182 fő 60 éves 69 fő Leginkább szántóföldi kultúrákat termesztenek, napraforgót, repcét vetnek, s van némi bogyósgyümölcs-termesztés is (málna, ribizli és feketeszeder). Milyen a demográfiai helyzete a településnek? Évek óta stagnál a település lélekszáma. A mostani statisztikai adatok szerint jelenleg 306 fő a lakosok száma. A 70-es évek tendenciája, miszerint a fiatalok elindultak a városok felé, gyakorlatilag megfordult, ennek következtében lelassult a település elöregedése. régió 5 Az ifjúság megtartásának egyik záloga az olcsó telek és ingatlan. Vannak-e építési telkek, eladó házak Ipolytölgyesen? 1993-ban a törvény értelmében az önkormányzat nemkaphatta vissza a községi földeket. Az önkormányzatnak aranykoronát kellett volna akkor vásárolni, de ez Tölgyesen nem történt meg. Akkoriban aranykoronánként 500 1000 Ft között kellett volna csak fizetni, de ma már ez az összeg 15000 Ft körül jár. Nehéz lesz így olcsó telket biztosítanunk. Keressük tehát a földterülethez való jutás módját, mert ma még a földek jórészt magánkézben vannak Egy kezemen meg tudom számolni az eladásra váró házakat, amelyek nem olcsók, ráadásul közművesíteni is kell őket. Működik-e óvoda és iskola Ipolytölgyesen? Milyen az orvosi ellátás? 1996-tól működik a szeretetotthonban a tölgyesi óvoda, ahol az állami normatív támogatást, az egyház és az önkormányzat egészíti ki. Egy óvónő és egy dajka dolgozik ma itt. Terveink között szerepel, hogy ősztől 11 gyerekkel teljes egészében átvesszük az óvoda működtetésének feladatát. Jelenleg az 1 8. osztályig 34 tölgyesi gyerek jár a letkési általános iskolába. A délelőtt után, mikor hazaérnek a gyermekeink az iskolából, akkor az idősek otthonában berendezett foglalkoztató szoba várja őket, ahol egy pedagógus tanul velük, sőt kézműves foglalkozást tart, és számítógépes ismeretekkel is ellátja az erre fogékony kicsinyiket. Ebben az évben a 4. tanévét kezdte meg e tanulószoba, sok diák és szülő nagy örömére. Szeretnénk új óvodát építeni, és távlati ter-

6 régió Börzsöny 2004/5 A művelődés háza veink között szerepel, a demográfiai helyzettől függően egy új iskola megépítése. Az idén nyáron Hollókőre mennek a gyerekeink táborozni. Heti két alkalommal Nagybörzsönyből jár át az orvosunk, a gyermekorvosi rendelés Letkésen működik. Az állatorvosi feladatokat a szobi Kalácska doktor látja el. A rendelőnket nemrégiben korszerűsítettük, egy pályázat segítségével sikerült a fűtést gázra átállítanunk. Milyen a falu kapcsolata az Ipollyal? Köszönjük, jól vagyunk. A 70-es években épült meg az Ipoly árvízvédelmi rendszere, nagyjából védve vagyunk az átlagos erejű árvizektől, azonban Ipolytölgyes belvizes területen fekszik, így szükségessé vált a meglévő szikkasztó árkok újraásása, felújítása. Ezzel jórész már végeztünk. Pályázni szeretnénk a SAPARD alapokra, többek között a vizes templom felújítására, és a legszebb utcánk, a Kossuth utca parkosítására. Milyen a közbiztonság? Azt hiszem, igazán jónak mondható. Köszönhető ez a kiválóan működő 24 fős polgárőrségnek is, amely két éve alakult. A tagok szabadidejükben éjszaka négy órában, párban, gyalog járőröznek. Jó a kapcsolat a szobi rendőrséggel, a határőrséggel és a gyarmati határőrökkel is. Az önkormányzat a lehetőségeihez mérten támogatja az egyesületi formában működő szervezetet. Nemrégiben 200e forintot sikerült nyerniük egy pályázat kapcsán, ebből új eszközöket vettek. A kulturális élet nívója minden település az egyik fontos fokmérője. Milyennek látja ezt? Az Ipolytölgyesi Baráti Társaság pont ennek felélesztése miatt jött létre. Nagyon fontos számunkra településünk kulturális élet, annak kultúrált benseje, külseje. A közösségi élet színtereinek életre keltése, így a művelődési ház felújítása prioritást élvezett az első napoktól kezdve. Lett hát felújított művelődési házunk, amely sokunk szerint az egyik legszebb a környéken. Az 1960-ban épült épület ma a korszerű igényeknek kiválóan megfelel. Azóta számos rendezvény, színielőadás, közösségi alkalom színteréül szolgált. Szinte minden karácsonyt együtt ünneplünk e házban, ahová Harrach Péter képviselő úr is rendszeresen eljön. Kiváló a kapcsolatunk a Gyenes Marika vezette letkési színkörrel is. Szeretnénk bekapcsolódni a nagyvilág vérkeringésébe is, ennek egyik előfeltétele az informatikai infrastruktúra fejlesztése. Vettünk ezért számítógépeket, s egy pályázattal Internet-hozzáférést is kaptunk, amelyen minimum 18 hónapon keresztül a lakosságnak ingyenes hozzáférést kell biztosítanunk. Kara Zsuzsanna aki 1994-től a képviselőtársam és civil szervezetben is együtt dolgoztunk ő vezeti a foglalkoztatót és a könyvtárat. Minden kulturális szervezési ügyben számíthatok rá. Kaptam öntől egy táblázatot, amely a megnyert pályázatokról szól. Nagyon derekas lista áll itt. Valóban ennyire jelentős szereppel bír a település életében a jól megírt, és elnyert pályázat? Vannak mindig konkrétan megfogalmazott céljaink, de igyekszünk minden olyan aktuális pályázatra lecsapni, amely valamilyen szempontból hasznosíthatók. Nehéz lenne a költségvetési keretek között pályázat nélkül beruházásokat végeznünk. Sajnos az új tapasztalatok nem kedvezőek, mert míg régebben négyből kettőt biztos megnyertünk, addig ma 10-ből csak 2 3 elnyert pályázattal dicsekedhetünk csak. Melyek a rövid és hosszú távú terveik? A Petőfi utcára a járdaépítésről szóló tervek már elkészültek, csak pályázati lehetőségre várunk, hogy megvalósíthassuk a korszerűsítést.

Börzsöny 2004/5 Tavasszal új játszótér felállítását tervezzük, minősített játékokkal, láncos hintával, mérleghintával, játszóvárral, csúszdával, rönkvonattal. A beruházásnak 800e Ft-os költségvetése lesz. Az AVOP mezőgazdasági úthálózat építésére kiírt pályázati összegből szeretnénk Nagybörzsönybe vezető utat felújítani. Az Esztergom Párkány Istergranum Eurorégió tagjaként egyik legfontosabb célunk az Ipoly hidak felépítése. A közgyűlés az elvi határozatába belevette a damásdi, a tölgyesi, a vámosmikolai és tésai a már a háború előtt is működő - híd megépítését. A szlovák oldal is benne van a tervekben, nagyon örülnék, ha valóban nyithatnánk Felvidék felé, sokat jelentene ez az újraéledező gazdasági, emberi kapcsolatok miatt. Kiskeszivel (régebben Ipolykiskeszi) lakosaival sok-sok emberi, rokoni szál köt össze minket. Dudás Nándor polgármester telefon: 06-27/578-521 Malik Péterné körjegyző telefon: 06-27/578-520 Darányi Lajosné pénzügyi főea. telefon: 06-27/578-520 Bulyáki Edit igazgatási főea. telefon: 06-27/578-520 A Polgármesteri Hivatal címe: 2633 Ipolytölgyes, Petőfi u. 43. Nyitva tartás: Hétfő, kedd, szerda, csütörtök: 7:30 órától 16 óráig Pénteken: 7:30 órától 14 óráig Intézmények: Idősek Klubja 2633 Ipolytölgyes, Petőfi u. 42. Vezető: Tomán Albertné telefon: 06-27/377-067 Nyitva tartás: A hét minden munkanapján 8 órától 4 óráig. PÁLYÁZATOK 1998-2003 régió 7 Orvosi rendelő 2633 Ipolytölgyes, Petőfi u. 42. Háziorvos: Dr. Szőcs Ferenc Telefon: 06-27/377-067 Rendelés: Kedd és péntek 11 órától 13 óráig. Községi Könyvtár 2633 Ipolytölgyes, Kossuth u. 45. Vezető: Kara Zsuzsanna Nyitva tartás: Minden nap 17 órától 19 óráig. Év Kitől Milyen célra Saját erő (Ft) Elnyert (Ft) Összesen (Ft) 1999. Pest megye Közúti Közlekedésbiztonságért Alapítv. Közlekedési bemutató támogatása 0 30.000 30.000 TEKI Utakra 2.870.900 6.697.900 9.568.800 Szociális és Családügyi Minisztérium Foglalkoztató szoba 110.000 400.000 510.000 Magyar OGY Társadalmi Szerv. Bizotts. Foglalkoztató szoba 276.721 650.000 926.721 2000. TEKI Felszíni vízelvezetőrendszer felújítása 756.460 1.764.000 2.520.460 TEKI ÖNO, orv. rend. Soros Alapítvány fűtéskorszerűsítése 296.300 690.000 986.300 Közhasznú foglalkoztatás eszközbeszerzése 0 260.000 260.000 2001. TEKI Polgármesteri Hivatal felújítása 1.184.015 2.231.874 3.415.889 TEKI Ipari tervezés a szennyvízbekötésre 2.350.000 5.420.000 7.770.000 2002. Közoktatásfejlesztés Közalapítvány Könyvtár állománygyarapítása 0 25.000 25.000 Közoktatásfejlesztés Közalapítvány Multimédiás számítógép 0 250.000 250.000 Miniszterelnöki Hivatal Önkormányzatok információs infrastruktúrájának fejlesztése 88.600 354.400 443.000 TEKI Művelődési ház felújítása 2.626.646 6.128.840 8.755.486 Összesen: 10.559.642 24.902.014 35.461.656 2003. Elnyert és folyamatban lévő pályázatok Pest Megyei Közalapítvány Pest Megyei Közalapítvány Könyvtár állománygyarapítás támogatás 266.000 266.000 Számítógép telepítésére támogatás 250.000 250.000 TEKI Művelődési ház akadálymentesítése 120.000 375.000 Leader pályázati támogatás Petőfi utcai közpark virágosítása 469.000 625.000 TEKI Ravatalozó felújítására 4.000.000 6.743.974 e-magyarország pontok Internet telepítése a könyvtárba

8 események Nihil vincit, nisi veritas.. Semmi sem győz meg, csak az igazság, semmi sem ment meg, csak a szeretet - idézte Szent Ágostont dr. Papp Lajos szívsebész, amikor a FIDESZ marosi csoportjának meghívására Nagymarosra látogatott. A régióból az érdeklődők zsúfolásig megtöltötték a termet, ahol a professzor megosztotta velünk életének azokat a legfontosabb állomásait, melyeket eddig megtett, elmondta, hogyan vált számára világossá, hogy egyedül csak az ágostoni út járható az igazságot oly szenvedélyesen kereső ember számára. Fiatalabb koromban kizárólag az igazság érdekelt, s ezért számos ütközést felvállaltam az életben - kezdte vallomását a neves szívsebész. Mi az igazság, tehetjük fel a kérdést évezredek óta. Ha Isten van a lét központjában, akkor van abszolút igazság, akkor a tízparancs vezérli az életünket. De ha az ember magamagát helyezi az Isten helyére, akkor oda jut, ahova a francia forradalom jutott. Tud-e az ember Isten nélkül igazságot osztani? Látjuk, hogy mi lett 1789-ben, pár hónap alatt hetvenezer embert öltek meg a hatalom őrültjei, mert úgy gondolták, hogy törvényen felül állnak. Fiatalabb koromban úgy gondoltam, hogyha tanulok, ha a szakmámban minden nap tökéletesedek, akkor az igazság birtokosa leszek, s mivel többet tudok másoknál, feljogosítva éreztem magam, hogy igazságot osszak, és meg is büntettem azokat, akik az én mércémet nem ütötték meg. Lassan elhagytak a barátaim, elmenekült mellőlem a családom, és teljesen egyedül maradtam. Adyval együtt megéltem azt a magányt, mikor az ember roskadozva viszi a lelkét, és csöndesen átkarolt az Isten. Meg tudom-e változtatni a világot, ha magának Krisztusnak sem sikerült még kínhalála árán sem? Nem vagyok én senkinél sem különb, hiszen a krisztusi mércével mindenki egyenlő. A világ megváltását nem másokon kell kezdeni, hanem saját magunkon! Önmagunkat kell az isteni törvényekhez igazítani! Aki javítani akar magán, az hosszú, kemény útra számítson. De fog kapni segítséget, akkor nem fog egyedül maradni. Nekem legnagyobb segítségem a családom. Börzsöny 2004/5 Az egyetlen lehetséges, nem könynyű, de járható út a krisztusi út. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, hogy a Gonosz kifogyhatatlan az ötletekben, kit, hogyan tegyen próbára. Engem a fiamon keresztül próbált meg, de nagyon. A fiam tizennyolc éves korában az igazságkereső apja nyomán szintén elindult a saját útján. Fiatal kábítószereseket ápolt, nap mint nap szedte össze az alélt fiatalokat az aluljárókban. S mivel nekem a munkám sokkal fontosabb volt akkor, mint a családom, s nem szerettem eléggé a fiamat, magára hagytam, így ő is belesüllyedt igen mélyen a kábítószer rabságába. Éveken keresztül nem tudtam róla, kerestem, de nem találtam, elveszett. Elhatároztam, hogy szeretni fogom, bármit is tesz, ha megtalálom, nem fogok kérdezni, nem fogom vádolni, nem fogom kioktatni. A tanítás, a tiltás eltávolít, taszít, a sugárzó szeretet összeköt. És megtörtént a csoda: megtaláltam, nem vádoltam, nem kérdeztem, nem vártam viszonzást, s ma a fiam egészséges, és a Máltai Szeretetszolgálatnál gondozza a rászorultakat, a hidak alá szorultakat, a kitaszítottakat, a nemszeretetteket. Visszakaptam a fiamat, mert krisztusi módon tudtam őt szeretni. Ezzel egyidőben küzdöttem Budapesten a szívsebészetért, magasra tartottam az igazság pajzsát, és csak kudarcok értek, a szakma elűzött Zalaegerszegre, ahol elképesztő körülmények fogadtak. A lehetetlen állapotok mellett rengeteg gáncs, intrika ért, de szerencsére egy olyan csapat jött velem, aki megfogadta, hogy a gyűlölködésre csak szeretettel, a gáncsoskodásra csak még nagyobb áldozattal válaszol. Szinte azonnal kézzelfogható volt a változás: megszűnt körülöttünk az ellenségeskedés, lassan megoldódott minden, az ellenfelek le tudtak egy asztalhoz ülni, és Zalaegerszegen felépült egy csodálatos szívsebészeti centrum, az a sziget, ahol isteni törvények uralkodnak. Azóta élek a zalaiak szeretetében. Pár évre rá szinte a csodával határos módon született meg Pécsett a másik szívsebészeti centrum, amit szintén nem az igazság pallosával építettünk föl, hanem azzal az alázattal, melyet Krisztustól tanultunk. Ebbe a kórházba is beköltözött a szeretet. Sokan feltehetik a kérdést: idős vagyok, kicsi vagyok, ugyan mit tehetek én az emberiségért? Ha sötét éjben egy gyertyát meggyújtunk, nincs az a tömény sötétség, mely el tudja azt oltani. Mindegyikünk élete egy gyertyaláng. Nem baj, ha elalszik, csak tudjuk újra meggyújtani. Hinnünk kell abban, hogy ha a serpenyő mindkét oldalán több millió is a búzaszem, egy búzaszem is el tudja billenteni a serpenyőt a maga piciny súlyával - mondta meggyőző erővel, a professzor úr. Dr. Papp Lajos és vendéglátói: Cseszneki Miklósné és Janovics Tibor Szilágyi Erzsébet

Börzsöny 2004/5 események 9 Zsombori Miklós jubileumi estje Negyven év a tánc bűvöletében Zsombori Miklós kedvenc növendékei között egy próbán Barátai és szerettei körében ünnepelte Nagymaroson a művelődési házban Zsombori Miklós táncművész, tánctanár és koreográfus jubileumát. Negyven esztendővel ezelőtt lépett be a Honvéd Táncegyüttesbe, ahol számos hazai és külföldi siker részese volt. Mivel nem a szavak embere, az ő nyelve a tánc, a mozgás, barátja, Balogh Márton volt az ünnep szívélyes házigazdája. Az est első részében videofelvételen láthattuk őt negyven esztendővel ezelőtt, majd későbbi, sikeres műsoraiból részleteket, melyekkel Nagymaros várost ajándékozta meg nemzeti ünnepeinken. Az est második felében a kisiskolásoktól a nyugdíjas korú, jelenleg működő tánccsoportjai léptek fel Verőcéről, Kismarosról, Nagymarosról és Zebegényből. Zsombori Miklós hithű prófétája a táncművészetnek, hiszen a régió számos településén élteti a tánc örömszerző, lélekemelő, közösségformáló, hagyományőrző szerepét. Isten éltessen sokáig, Miklós közöttünk! Szilágyi Erzsébet Új szobor Kismarosnak Bethlen Gábor köszönti a művészt a város nevében Jakus Hilda néni és Balogh Márton anekdótáznak Kismaros lakossága birtokba vehette a már nyáron elkészült, a svábok ideérkezésének emlékéül állított ún. Skatulya című szobrot Május elsején Poldauf Gábor is felhúzta Kismaroson az EU zászlót

10 események Így főztök ti! Képek a Kittenberger Napok főzőversenyéről Börzsöny 2004/5 Böke mester Zebegényből azt ígérte, hogy finomat főz, s ezt tanúk is állítják, betartotta A két polgármester rövid előadásban vázolta a településük idegenforgalmi elképzeléseit, majd a tárgyalás következő epizódja a konkrét elképzelés ismertetése volt. Naményi Péter saját ötletét vázolta, mely egy, a két várost összekötő 1372 méter hosszú drótkötélpálya lenne, függővasúttal. A beruházást kb. 1,3 milliárd forintból lehetne megvalósítani. Az előzetes számítások szerint a beruházás 6 év alatt térülne meg. A megvalósítással a két város, mely így már összekötő kapoccsal is rendelkezne, világszintű idegenforgalomra tehetne szert. Természetesen Profi statisztikus (aki kiváló amatőr szakács) a város profi böllérjével egy ősi francia recept alapján főzött étel fölött Két szomszédvár közös tervei Függővasút a Dunakanyar felett? Együttes, rendkívüli ülést tartott május 19-én Visegrád és Nagymaros képviselő-testülete. Találkozó célja a kapcsolatfelvételen túl egymás elképzeléseinek és célkitűzéseinek kölcsönös megismerése és egy konkrét idegenforgalmi projekt bemutatása volt. mérlegelni kell az előnyöket és hátrányokat, az ötlettől a megvalósításig hosszú és kemény munkára van még szükség. A projekttel kapcsolatban több hozzászólás és kérdés is elhangzott, majd mindkét testület külön-külön is megtárgyalta. A visegrádi képviselő-testület nevében Hadházy Sándor polgármester elmondta: elviekben jónak tartják az ötletet, azonban kérnek két hetet arra, hogy jobban áttanulmányozhassák a terveket. Rasman Miklós Nagymaros alpolgármester írása nyomán Janovics Tibor kedves vadász barátai a Dunakanyar legfinomabb pacalja mellett Visegrádi programok Június 11., péntek Sörolimpia a Kreszparkban. Koncertek (pl. az Irigy Hónaljmirigy), traktorbemutató, mulatság késő estig. Június 24., csütörtök Szentiván-éji mulatság. Helyszín a Duna-part, a rév állomás melletti rész. Népzenei koncertek, tűzugrás, hagyományok felelevenítése. Június 25-27., péntektől vasárnapig: Dunamenti Németek Kulturális Fesztiválja a Duna-parton, a révnél. Kisebbségi sváb zenekarok és kórusok fellépései mind a három napon. Július 3-4., szombat vasárnap MVM Duna Mountain Bike verseny. A verseny befutója a Dunaparton lesz. Szombat este könnyűzenei koncertek. Július 9-11., péntektől vasárnapig Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok

Börzsöny 2004/5 A mese örök varázsa A nagymarosi A. N. N. A klub meghívására vendégünk volt Fábián Éva mesemondó-énekes. A bölcsődéstől a kisiskolás korosztályig megjelent hallgatóság versekkel, énekekkel bekapcsolódott a közös együttlétbe. Az előadó ízes magyarsággal, gyönyörű énekhangjával lenyűgözte a fogékony fülűeket. Ezúton szeretnénk bátorítani minden kisgyermekes édesanyát, hogy naponta meséljen gyermekének, mert ezt később nem lehet pótolni. boncza Ünnepélyes keretek között avatták fel május 22-én a Szent Imre tér 10. szám alatt Nagymarosi (Ciszler) Mihály emléktábláját. Az egykori Ciszler házban született az UTE többszörös válogatott, legendás tudású labdarúgója. események 11 Örvendetesen mindgyakrabban látunk olyan magánházat a régiónkban, amelyet a tulajdonosa fellobogóz Emléktábla egy sportlegendának Nagymaroson Himmer Nóra mondta el Misa bácsi egyik kedvenc Reményik versét Egy ritkán előadott nyolckezes darab Kiss Judit B tagozatos nővendékeitől a nagymarosi művelődési házban Az újonnan felkerült tábla hírdeti ettől kezdve Ciszler Mihály szülőházát Lapunk egyik sikertörténetének főszereplője látható a képen. Kristóf Szabina Bernecebarátiban olvasta a Börzsöny Népét, s innen értesült a zebegényi versmondóverseny időpontjáról, amelyen bár évek óta részt vesz, de az idén elhozta a fődíjat is onnan. A Kopetty Lia által vezetett színképzőkörbe is felvételt nyert, s még az idén nyáron rangos szerepekben láthatjuk őt a színpadon. A képünkön Vörösmarty csodálatos darabjának Tünde szerepében láthatjuk. Az osztatlan sikert aratott előadást Teiszler Mária rendezte. Margit néni, az özvegye, két lánya, a család többi tagja, s a nagyszámban összegyűltek jelenlétében mondott beszédet Edöcsény András polgármester.

12 ajánló Börzsöny 2004/5 A VII. Dunakanyar Művészeti Hetek programja Június 13-tól július 3-ig HELYSZÍN IDÕPONT ESEMÉNY Zebegény templom június 13. 19.30 Dunakanyar Mûvészeti Hetek megnyitója Nyitókoncert Bogányi Gergellyel Zebegény könyvtár június 18. 16.30 Breznay József festõmûvész kiállítása A kiállítást megnyitja Fábián Gyula újságíró Zebegény könyvtár június 18. 19 óra Glatz Ferenc elõadása Európa és mi címmel Verõce faluház udvara június 18. 20 óra JazzPression együttes koncertje Verõce Gorka Múzeum június 19. 15.30 Hager Ritta kiállítása Kismaros Teleház június 19. 16 óra Pantali Bence fotómûvész kiállítása Kismaros sportcsarnok június 20. 15 óra Ládafia Bábszínház kiállítása és elõadása Verõce rk. templom Június 20. 18 óra Szilvágyi Sándor gitármûvész elõadása Zebegény Kenderes Hotel június 24. 17 óra Béki Márton képzõmûvész kiállítása Nagymaros rk. templom június 26. 19.30 Lignum Trió koncertje Szob Börzsöny Múzeum június 27. 17 óra Székely Melinda keramikusmûvész kiállítása Szob mûvelõdési ház június 27. 20 óra Görgey: Komámasszony, hol a... címû színházi elõadás Kismaros rk. templom június 27. 20 óra Trombita koncert Nagymaros mûvelõdési ház június 28. 20 óra Fekete méz címû színházi elõadás. Rendezõ: Kopetty Lia Nagymaros mûvelõdési ház július 2. 19 óra Nem élhetek muzsikaszó nélkül címû színházi elõadás Zebegény rk. templom július 3. 19.30 Bogányi Gergely és Perényi Miklós zárókoncertje Dunamenti Németek Kulturális Fesztiválja Snapszliverseny, hajókirándulás A helyszín a visegrádi rév parkolója lesz. Az ünnepséget árusok, snapszliverseny, főzőverseny, lufieregetés, tűzijáték és hajókirándulás színesíti. A versenyekre nevezni a helyszínen lehet. Tervezett program: június 25., péntek: 17.00 Felvonulás söröskocsival 18.00-tól 19.30-ig: Visegrádi énekkar, zenekar. 19.30 Szendehelyi énekkar 20.00 Kismarosi tánccsoport 21.00 Stayer zenekar (Grazból), bál hajnalig június 26., szombat 1600 Felvonulás söröskocsival 16.20 Budapest Gyermektánccsoport 17.00 Taksonyi tánccsoport 17.30 Schmidt Péter harmonikaművész 18.30 Dunabogdányi fúvósok 19.00 Berkenyei tánccsoport, zenekar, luftengedés 19.30 Nagybörzsönyi énekkar 20.00 Mondschein kapelle Piliscsatáról - bál hajnalig Napközben: hajókirándulás élőzenével, sváb főzőverseny, snapszliverseny, este tűzijáték június 27., vasárnap: 16. Dunakanyar Fúvósegyüttes 16.30 Visegrádi mazsorettek 17.00 Alsógalla, tánccsoport, zenekar, énekkar 19.00 Bál estig KISMAROSI MÁLNAFESZTIVÁL 2004. július 23-25. Hagyományőrző, hagyományteremtő programunk a faluban élő fiatalok és civil szervezetek önzetlen segítségével, és valamint a környező települések összefogásán alapul hatodik éve. július 23. 20 óra ART Kalahari koncert 2004. július 24. I. Kiállítás a Sportcsarnokban 14 óra - Képzőművészek, kézművesek, fotósok kiállítása - Kézművesek vására - Málnaárusítás, büfé II. Néptánc találkozó 15 órától Amatőr ifjúsági tánccsoportok bemutatkozása. Kismaros, Zebegény, Szob, Szokolya, Nagymaros, Kóspallag, Verőce, Berkenye hagyományőrző és művészeti csoportjai, a Marus Hagyományőrző Tánccsoport, Dobay Márta tekerőlant műsora III. Farkas Trió (Farkas Péter, Farkas Virág, Farkas Zsófi) IV. DAGDA Skót-ír népzenei együttes koncertje, táncház 2004. július 25. Kiállítás 10 óra Tücsök BÁB-Színház 11 óra Kézműves népi játszóház a Kacár Tanya segítségével 14 óra Erdei Gyermek Színház műsora 16 óra EQUUS blues koncertje 20 óra Málna kóstoló, Büfé

Börzsöny 2004/5 A Verőcei Művelődési Ház 2004. júliusi programajánlata Július 2. (péntek) 19 óra Konyhamuzsika Bächer Iván írásaiból felolvas Gyabronka József színművész, zongorán közreműködik a szerző. Július 10-18. között Festők karneválja Immár hagyományosnak mondható Festők karneválja (Vizuális, zenei, irodalmi és művészetfilozófiát érintő rendezvény) Július 10. (szombat) 15 óra Kiállítás megnyitó a Művelődési Házban (Árpád u. 20.). 17.30 óra Amaltheia Galéria kiállításának megtekintése 18.30 óra Jankovics Marcell előadása, s utána ELŐADÁSOK Június 22. kedd 18h Kötetlen beszélgetés Litvánné Märcz Ari írónővel, aki pszichológiával, kineziológiával és asztrológiával is foglalkozik. KIÁLLÍTÁSOK Május 22-június 15-ig Sztopka Anna és Minárovics András képzőművészeti kiállítása Június 19-augusztus 20. Kanyargó gondolatok címmel képzőművészeti kiállítás nyílik Békefi András - grafika; Kondor Melinda - tűzzománc; Pantali Bence - fotó; Veress Orsolya - virágkötészet Megnyitó: június 19. 16 óra A tárlatot megnyitja: Nagy B. István Életmód programok Június 12. szombat, 16 ó (Duna u. 15.) Reformkonyha NAP ELEDEL Nyers finomságok a konyhában. A salátákat közösen készítjük és fogyasztjuk el. Június 17. Aura vizsgálat és fotó készítés kötetlen beszélgetés új könyvéről 21 óra Vacsora a Művelődési Ház udvarán készült egyedülálló Verőcei Kőlevesből. (A hozzájárulás 400 Ft/fő) Július 11. (vasárnap) 17 óra Mester és tanítvány koncert (Közreműködnek: Marosi István - hegedű, Jankovics Dani tanuló - hegedű, Kutor Noémi - zongora.) 18 óra Csorba László és Both Mária beszélgetéssel és vetítéssel egybekötött könyvbemutatója Július 18. (vasárnap) 17 óra dr. Kleszky Miklós - gordonka, Czehlot Csetényi Gyula - fuvola és barátaik koncertje A kismarosi teleház 2004. júniusi programajánlata Makai Ildikó közreműködésével Június 12-13. KÖNYVVÁSÁR a váci Lyra könyvesbolt közreműködésével. A megrendeléseket kérjük a Teleházban szíveskedjenek leadni FILMKLUBOK Június 19. Szombat 16h: Családi Mozi-Délután Június 19. Szombat 20h (Jó idő esetén a vetítés az udvaron) Kívánságfilm: BRAZIL Rendezte: Terry Gilliam Június 20. Vasárnap 20h Postakocsi Rendezte: Ettore Scola Főszereplők: H. Schygulla, J-L. Trintiguant, M. Mastroianni, M. Piccoli. Koncertek Június 19. Kanyargó gondolatok megnyitóján Accord Quartet Június 26. szombat 20h ART KALAHARI koncert Terveink 12-18 éves gyerekeknek angol nyelvű tábort szervezünk, ahol a ajánló 13 18.30 óra A SZÉP TÖRTÉNETE címmel közös elmélkedés - s közben Platon Lakomájából részleteket ad elő a Dunakeszi Pinceszínház. Ezt az érdekes lakomát tálalja : Erős László rádiós, irodalmi szerkesztő. Július 12. (hétfő) 17 óra Ezoterikus klub Vezeti: Várhegyi László Július 19-23-ig Vakációs gyermektábor! Táborvezetők: Ocsenásné Papp Ildikó 06-70-2056-946 Bartha Enikő testnevelő tanár, aerobic edző 06-20-4550-402. Jelentkezési határidő: július 15-ig a részvételi díj befizetésével! Érdeklődni, jelentkezni a táborvezetőknél! Részvételi díj: 8.500 Ft/fő/hét, amely az összes költséget tartalmazza. A tábor minimum 10 fő részvételével indul! 2004. július 31-én szombaton este 8 órától Edda koncert lesz Verőcén a strandon vagy a sportpályán. résztvevők színielőadására is sor kerül. Időpont: Július12-16-ig. OKTATÁS Alapfokú számítástechnikai tanfolyam 30 óra ECDL vizsgára felkészítő középfokú táblázatkezelő és szövegszerkesztő kurzusokat 18 óra Internet használat, levelezés 18 óra Angol kezdő és haladó tanfolyamaink is folytatódnak, gyerekeknek, felnőtteknek. Német tanfolyam indul kismamáknak és munkanélkülieknek, valamint gyermekeknek E-JOGSI Kedvezményes jogosítványszerzés a Teleház Szövetség segítségével a PROFI Autósiskola közreműködésével. Kiscsoportos elméleti tanfolyamot indítunk a Teleházban. A Teleház tagjai

14 ajánló Börzsöny 2004/5 I. Sződligeti Polgári Piknik 2004. június 19. A rendezvény fővédnöke: Orbán Viktor Díszvendég: Hende Csaba Az I. Sződligeti Polgári Piknik lehetőséget nyújt a Polgári Körök tagjainak találkozásához, ahol lehetőség nyílik egymás megismerésére egy egész napos családi rendezvény keretén belül. A programok keretein belül bemutatkoznak a Dunakanyar régiójában élő és tevékenykedő művészek, politikusok. A rendezvény programjai szombaton reggel 7 órától este 22 óráig folyamatosan zajlanak a szabadtéri színpadokon, a Duna-part mellett, a bográcsok körül, egész napos szórakozási lehetőséget biztosítva az odalátogató családok számára. Két színpadon tucatnyi előadó lép fel a szórakoztatás minden műfajából, a gyermekprogramoktól, a táncon és zenén keresztül az esti tűzijátékig bezárólag. A kilátogató családokat horgászverseny, rézfúvós és huszár felvonulás, véradás, nemzetiségi bemutatók, néptáncosok, koncert, kézműves foglalkozások, bábelőadás, táncház, mesemondás, arcfestés, ugrálóvár várja. A rendezvény minden programja ingyenesen látogatható. Szeretettel várjuk Önt és kedves családját! A Térszínház fellép Letkésen Csokonai Vitéz Mihály Karnyóné és a két szeleburdiak - vígjáték két részben - Karnyóné Fia, Samuka Férje, Karnyó Szolgája, Lázár, valamint Kuruzs Szolgálóleánya, Boris Lipittlotty Tipptopp Angyal Dramaturg: Díszlet, szcenika: Konstruktőr: Jelmez: Zene: RENDEZŐ: Szereplők: - Szamosvári Gyöngyvér - Kovács J. István - Takács János - Balázsi István - Zanotta Veronika - Nagy Zsolt - Benedek Gyula - Balogh László Pete László Perger László Krizbai András Zanotta Veronika Dénes Roland BUCZ HUNOR A rendezvény fővédnöke Letkés kicsiny falu, a művelődési házában nagyritkán tartottak idáig gyerekelőadásokat, de felnőtt közönségnek évtizedek óta nem tudtak színházat idehozni. A Térszínház rátalált erre a településre. A Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázatán nyert szerény összegből - amelyet kistérségi, kulturális szempontból hátrányos települések művészeti programokkal való ellátására írtak ki - június 19-én, szombaton, du. 5 órakor Csokonai Karnyóné című darabját fogjuk előadni a lekési művelődési házban. Előtte szekéren járjuk be a falut, zenével, énekszóval hívjuk a t az előadásra. Reményeink szerint ez a klasszikus magyar vígjáték, Csokonai műve, gondtalan de tartalmas szórakozást nyújt a lekési embereknek.

Börzsöny 2004/5 Ha nincs határ, hol a határ? A korrupció árnyékában élünk (folyt. az 1. oldalról) Szanyi Tibor cége uniós propagandaanyagok elkészítésére kapott többmilliós megbízást. A Kulcsár Attila álbróker sikkasztási ügyében több kormánypárti politikus is érintett, Kovács László hölgyismerőse révén, és Baja Ferenc, akinek már a Horn-kormány idején is voltak korrupciógyanús üzletei. Nemrégen pattant ki Medgyessy Péter és Baráth Etele fiainak ügye, akik alig pár hónapos cégükkel a legalkalmasabbnak találtattak arra, hogy Brüsszelben lobbizzanak magyar cégek érdekében, százötvenmillió forint ellenében. Aztán ne is beszéljünk Keller László közpénzügyi államtitkár sikertörténetéről, aki törvénybe ütközően, messze hatáskörét meghaladó módon gyűjtött személyiségjogokat sértő adatokat a kormány számára kellemetlen, még a maradék kevéske demokráciát képviselő, független tisztségviselőkről. A legutolsó botrányáért akár három év börtönbüntetést is kiszabhat a független bíróság. Huszonkét nagy ügyben kezdeményezett volna eljárást Keller, abból huszonkettő annyira megalapozatlan volt, hogy vádemelésig sem tudott az ügy eljutni, két ügyet a bíróság bizonyítékok hiánya miatt lezárt. Ez az államtitkárság éves szinten hatszázmillió forintjába kerül az adófizetőknek. Legutolsó ballépése ezidáig ennek a kormánynak az M5-ös kivásárlása volt, hiszen az ajánlatok közül a létező legrosszabbat választották, így 570 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek az M5-ös. Ehhez a nagyságrendhez képest a brókerbotrány 16 milliárdja elenyésző összeg. Kíváncsian várom - mondta Szijjártó - hogy az összeülő parlamenti vizsgálóbizottság ki tudja-e deríteni ennek a botrányosan rossz vételnek az igazi okát. A jelenlegi miniszterelnök regnálása elején kijelentette, hogyha az erkölcs és a jog között kell választani, akkor mindig a szigorúbb mellé kell letenni a voksot. Azóta mást sem csinálnak, mint a jogi kiskapukat megtalálva közpénzeket játszanak át családtagoknak, a klientúrának. Ha összegezni szeretném az elmúlt két év történetét, akkor megdöbbentő számokkal kell mindannyiunknak szembenézni: két év alatt csillagászati összegű kölcsönt terheltek minden magyar állampolgárra, ikerdeficit van, tehát egyszerre nő a belső és a külső adósságállomány, a hetedik helyre szorultunk vissza a tőkevonzó képesség terén a tíz csatlakozó ország közül, de nemcsak a gazdaság terén van deficit, hanem a demokrácia, a bizalom, az őszinteség, és az élet minden területén. Aki az államadósságot növeli, az a jövőt zálogosítja el. A vadprivatizáció, melyre még készülnek, szintén a A FIDELITAS szókimondása, leleményessége nagyon sok ügyet segített a közvéleménnyel megismertetni - mondta Harach Péter. Példa lehet erre a plakátkiállítás fórum 15 Jó tudnunk, hogy van fiatal lendület és erőtartalék a mi oldalunkon jövőbeni továbbélési esélyeinket teszi kétségessé. Minden létező demokratikus eszközt meg kell találnunk ahhoz, hogy leállítsuk a kórházprivatizációt, az energiaárak és a gyógyszerárak mértéktelen növekedését. A nemzeti petíciót ugyan már egyszer lesöpörte a parlamenti többségük, de demokráciában nem fordulhat elő, hogy közel másfélmilló ember akaratát ne lehessen érvényesíteni. A nemzeti petíciót nemcsak FIDESZ szimpatizánsok írták alá, hanem a magyar társadalom mindazon része, aki botrányosnak tartja a kormány politikáját. Mert ezzel az úttal szemben létezik más út is: mindazokkal összefogás, akik valóban minden erővel a nemzetmegmaradás érdekében dolgoznak. Arra kérünk minden állampolgárt, hogy menjen el szavazni, és fejezze ki azzal a kormány iránti elégedetlenségét, hogy nem a kormánypártokra adja a voksát - fejezte be értékelését a fiatal politikus. Harrach Péter zárszavában elmondta, hogy a FIDELITAS szókimondása, leleményessége nagyon sok ügyet segített a közvéleménnyel megismertetni, s jó tudnunk, hogy van fiatal lendület és erőtartalék a mi oldalunkon. - b -

16 fórum Trianon sebe 2004. június 4-én 84 éve annak, hogy a nemzetközi finánctőke az első világháború eredményét aljas módon kihasználva a Versailles-i Trianon kastélyban aláíratta a Magyarország szétdarabolásáról szóló békediktátumot, melynek különbözőképp megfogalmazható, de végsősoron egyetlen célja volt: megfosztani a Kárpát-medencei magyarságot életterétől, identitásától és ennek folytán összetartó erejétől, kiiktatni Magyarországot a nagy és jelentős európai államok sorából, gazdasági pusztulásba döntve, megtörni a magyar nép ösztönös ellenállását a nemzetközi tőkével, annak uraival, terjeszkedésével és itthoni buzgó kiszolgálóival szemben, hogy végezetül az uzsora rabjaivá válva szolgasorba kényszerüljön ősei földjén. Börzsöny 2004/5 Mit kell tudni a választásokról? Az Európai Unió polgárai 5 évenként közvetlen választásokon választják az Európai Parlament tagjait. A 2004 júliusától 732 tagot számláló Európai Parlamentbe Magyarország 24 képviselőt küld. A június 13-i választáson politikai pártok állítanak listát, a választópolgárok pártokra szavaznak. Szavazni a Magyar Köztársaság területén 2004. június 13-án 6.00 órától 19.00 óráig lehet. Nagymarosi Fidesz csoportnak - üzente a váci Történelem főutcáján Schmitt Pál A TRIANON című dokumentumfilm június 6- tól az Uránia Nemzeti Filmszínház műsorán! A ránk zúduló csapások sorát az 1920-as versailles-i-trianoni békeszerződéstől szoktuk számítani. Évtizedekig említeni sem volt szabad. Hogyan viszonyult legnagyobb nemzeti tragédiánkhoz a mindenkori magyar társadalom? Milyen kibontakozási lehetőségeink vannak az egységesülő európai tendenciák közepette? Koltay Gábor dokumentumfilmje megrázó erővel és szokatlan őszinteséggel teszi fel a kérdéseket és hangsúlyozza, hogy a ma is tartó trianoni folyamatról minden körülmények között beszélni kell. Emlékezni és emlékeztetni kell, hogy ne lehessen ismét szőnyeg alá söpörni a kérdést. A filmrendező egy éve kezdett munkához, tizennégyszer egyórás sorozatát a Magyar Televízió műsorra tűzte, majd a sugárzás megkezdése előtt néhány nappal elhalasztotta a vetítés megkezdését. Koltay Gábor ezt követően moziváltozatot készített, mely 1945 óta az első Trianonnal foglalkozó mozifilm. Az alkotás Budapesten június 6- tól az Urániában tekinthető meg minden este fél hétkor. Szavazzunk, hogy győzzünk! - írta ugyanott Lovas István

Börzsöny 2004/5 Jobb a mieink között Nemrégiben Zebegényben jártam a vasútállomáson, ahol egy plakát hirdette június 5-re az MSZP szobi kampányát. Gondoltam, felmegyek, mert lett volna pár kérdésem az előadókhoz: Németh Imre mezőgazdasági miniszterhez és Kárpáti Zsuzsához. Az elhatározást tett követte, de azokkal utaztam együtt vonaton, akik a zebegényi Trianon megemlékezésre mentek. Erős késztetést éreztem, hogy velük tartsak, hiszen, ahogy a szólás tartja: az ember legjobban mégiscsak a saját fajtája közt érzi jól magát, és mennyire igaz is lett ez! A plakát szerint a kampány a Dunaparton lett volna, de ott végülis senki nem volt, de aztán megtaláltam a tömeget a szobi kultúrházban. Közel másfél órán keresztül Németh Imre mezőgazdasági miniszter azt ecsetelte, milyen nagyon jó lesz a gazdáknak az EU-ban. Maratoni előadásában azonban nem volt tekintettel arra, hogy talán itt nem mindenki él a mezőgazdaságból, és valami más témát is felvethetett volna, mondjuk például az EU-ra vonatkozó kormányprogramot, vagy az MSzP-s elképzeléseket. A monstre előadás után azért még volt némi lehetőség a lakossági kérdések felvetésére is, az első néhányat jómagam tettem fel. Említett egy olasz céget, amely naponta 30.000 liter igazi magyar tejet visz ki az országból. Miniszter úr, tudja ön, hogy havonta mennyi tejet öntenek ki a gazdák, mert nem tudják eladni, s ehhez képest ez a 30.000 liter mennyi is? A miniszter úr erre a kérdésre azt válaszolta, hogy majd az EU fogja megmondani ki marad talpon, nem mi mondtuk, hogy mindenki tejet termeljen. A második kérdés úgy hangzott, hogy a kampányfüzetükben azt olvashattuk, hogy az MSZP csak olyan képviselőket ajánl a választóknak, akik más pártok jelöltjeivel ellentétben őszintén hiszik, hogy hazánk sorsa és jövője összekapcsolódik Európa sorsával és jövőjével. Vajon Ön szerint más pártok nem hiszik, vagy nem akarják elhinni, hogy ők is képesek lennének erre? Önök úgy vélik, hogy jelöltjeik más pártok tagjaival ellentétben arrogáns és pökhendi nyilatkozatok helyett munkájukkal, felkészültségükkel, határozottságukkal szereztek és szereznek nemzetközi tekintélyt hazánknak. Milyen nyilatkozatokra gondoltak, mert tudtommal a jelen pillanatig csak egyetlen párt van, aki kész és nyilvánosságra hozott programmal állt elő, nem akarom mondani melyik ez a párt, mert ez itt nem a reklám helye, de biztosra veszem, úgyis tudják. A miniszter úr teketóriázás nélkül azt állította, hogy a FIDESZ hazugságokkal politizál, csak az MSZP az, amelyik csak az igazat mondja. Még azt szerettem volna megkérdezni a miniszter úrtól, hogy a Szob szomszédságában lévő Zebegényben most tartják a trianoni megemlékezést, s lenne erről kedves egy pár szóban szólni a mi körünkben is. E kérdésemre adott válasszal Németh úr végképp adós maradt, sőt egy helyi úr reakciója az volt, rohadt Fideszes,... anyád. Én megköszöntem szobi barátomnak a pártjukhoz méltó megnyilatkozást, s hazajöttem az enyéimhez. Jobb köztük... ifj. Miskolci Ferenc fórum 17 A POLGÁRI KÖRÖK HÍREI A perőcsényi Polgári Kör Hírlevele Országos szinten megmozdult a posta-ügy, amely sújtja a kistérségi lakosságot, hátrányos megkülönböztető módon megvonva az alapvető civilizált emberi jogokat. Nem kívánunk másodrendű állampolgárok lenni. Ezért követeljük a fix postai szolgáltatások visszaállítását az érintett falvakban. A perőcsényi önkormányzat intézkedést foganatosítva tiltakozó, illetve tájékoztató levelet írt az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának, Dr. Lenkovics Barnabásnak, Harrach Péternek, az Országgyűlés alelnökének, az 1. sz. választási körzet országgyűlési képviselőjének, a Magyar Posta Rt. igazgatójának, Kepes Andrásnak. Követeljünk Alkotmány Bírósági Határozatot a meglevő törvény módosítására. Ha összefogunk, sikerülni fog! Magyary Ferenc Polgári Kör vezető A képen a Történelem Főutcája váci rendezvényén számos ismerős mellett Imre Zsolt a város fideszes országgyűlési képviselője is ott volt A rendezvény előadói szekfűvel A rendezvény hallgatósága

18 gondolkodó A zene, a világ és az ember Börzsöny 2004/5 Szabados György előadása Zebegényben A valóság ezer szálon fut egyszerre: párhuzamosan, keresztben, összefonódva, egymással találkozva, térben az egész világegyetemben, időben a kezdetektől a jövő felé. Rövid élete során minden ember érzékel valamit ennek a valóságnak egy-egy részletéből, de az egész szerkezet működését az emberi agy tán felfogni sem képes. Szerencsére vannak közöttünk kivételes emberek, akiknek lámpást adott kezükbe az Úr. Ők ugyanabból a gazdag valóságból sokkal több összefüggést fedeznek fel, olyan dolgokat látnak meg, amit az átlagember észre sem vesz - pedig a Valóság előtte is ugyanúgy megnyilvánul. Az egyik ilyen lámpással járó ember Szabados György. Előadásának már a címe is jelzi, hogy nem egyszerűen átlátható összefüggések megvilágításáról lesz szó. Mint sejtjük, a legnagyobb baj a civilizáció gondolkodásában van, amely mire megélte a 20. századot, Istent is megölte magában és emberi célokkal helyettesítette. Az emberi célok végesek, önzők és zsákutcába torkollnak. A mai fejlett civilizáció nagy vívmánya, hogy a természet ellenére, és nem vele összhangban érte el az anyagi jólétet. Sznob, nagyképű világunk magabiztos embere magányos, mert nem fogja fel a szellemi lét nagyszerűségét. Kutatása így nem szellemi tudás elsajátítására irányul, hanem az anyag megismerésére: mindent alkotóelemeire szed szét, boncol, tevékenysége bár egyre mélyebbre hatol, egyre jobban az anyagba ragad. Aki lefelé kutat, butul, legalábbis a szellemi tudás, az Egész átlátása tekintetében. Hiszen minden megoldás, minden válasz a feltett kérdésekre fent keresendő. A zene a Teremtés primordiális (őseredeti, tiszta) megnyilvánulása. Fizikai szinten vibráció, rezgés, s a zaj csupán hulladék. Az a benyomásunk, hogy a mai világ meg is reked ezen a szinten: kemény, ordító, destruktív tömegzene árad felénk. A szellem embere védekezik, magába húzódik előle. - Hamvas Béla a Teremtő felől közelit a zenéhez, s ő is jut hozzá a legközelebb: a zene a létezés nyelve. Az anyagi világ minden élő és élettelen teremtménye hangot, rezgést bocsát ki magából, ez az ő létezésének a nyelve, az ő zenéje önmagáról. Létének titkából fakadó szakralitás. A zene olyan biztos alapokon nyugvó világkép, amin keresztül sok minden érthetővé válik. És máris a filozófia magasabb régióiban járunk. A világ formába csöppent energia, életjeleket ad, hangokat hallat. Forma nélkül szétfolyna, de ez a forma egyben maga az élettelen, a merevség: az élőben rejlő halál. A kettő egymásban él. Minden földi hatalom megértette, hogy a zene világhatalom és céljaira fel is használta, fel is használja ma is. Az ember, a világ és a zene közegében él. Hol elárvulva, kihasználva, hol mint gonosz erők tudatlan eszköze, hol a Teremtés méltó és alázatos alkotása. Ez utóbbi szellemű teszi életünket élhetővé, tartja meg a hagyományokat a jövő számára, segít a gyarló embernek a Teremtő felé vezető utat megtalálni. Tudatossága és szellemi emelkedettsége abból a felismerésből táplálkozik, hogy a zene az élet legteljesebb művészete - a többi mind tárgyi művészet, nem a vibráció, hanem a forma rokona. A Teremtés is rezgés által történt, mondja az indiai hagyomány. Ezért tartozik a zene a Teremtéshez, az Élethez. Ha nem helyezzük vissza a zenét méltó helyére a világban, ha nem fordítjuk vissza a magából kifordult világot, méltatlanná válunk a Teremtőhöz. Akkor pedig mitől lennénk, s maradnánk emberek? Tharan-Trieb Marianne

Börzsöny 2004/5 A Nap élő természete és a magyar hagyomány gondolkodó 19 Grandpierre Attila előadása Előadónk foglalkozását tekintve csillagász, vagyis az igazi tudományok térfeléről közelit a magyarság múltjához, szerves kultúrájához. Volt kitől tanulnia: édesapja Grandpierre K. Endre volt, a titokfejtő történész és gondolkodó, aki a magyar történelem rejtelmeit boncolgatta, töredékeiben ránk maradt, eltitkolt, elferdített eseményeire próbált fény deríteni. Mint természettudós kezdte előadását olyan igazságokkal, melyeket bárki könnyen beláthat: hogy a földi Élet teljes egészében a Naptól függ. De nemcsak a fizikai élet, hanem hangulataink, lelkivilágunk is, sőt még életutunkat is párhuzamba állítjuk a Nap járásával. Réges-régen az ember még csak a valót, az igazságot érzékelte, nem kellett a mindennapi hazugságözönben tévelyegnie. Külső és belső látással beleéreztek az igazi valóságba, a Nap látványa mögött látták az Égi kormányzót, mely megadja az élet kereteit, megszabja irányát, de nem kényszerit. Az ősi felfogás érezte az egységet az ember és a Nap között, úgy tartották, hogy a lélek a Napban élt, a napsugarak hozták le a Földre. Népművészetünk számtalan eleme utal a régi napkultuszra. Százezer éves régészeti leletek bizonyítják, hogy az ősember keletnyugati tájolással temetkezett: újjászületését a Naptól várta. Az általunk ismert régi magaskultúrák mind a napvallást követték: a sumér, kínai, egyiptomi birodalom egyaránt felismerte, hogy egyetlen közös irányító tényező van, a Nap, államszervezetük a Nap elvén működött. Felvételeket láttunk a naptevékenységről mint fizikai jelenségről: ha ezt művész ábrázolja, megkapjuk a Szárnyas Nap ábrázolást, amely minden régi művészetben, így a magyarban is gyakori motívum. A Szárnyas Nap ábrázolásának továbbvitele a napmadár, avagy Turul. - A Nap az egyetlen létező a világegyetemben, melynek koronája van, de csak napfogyatkozáskor jelenik meg szemeink előtt. Amikor a Hold eltakarja a napkorongot, felragyog a korona. Ezerötszáz éve használnak koronát Európában, elsőként Bizáncban. De egyetlen európai korona sem szent, és használatuk, alakjuk is csak sokkal később, az európai országok fejlődésével terjedt el. Az i.e. 2. évezredben a hettita birodalom koronája viszont már szent volt, Egyiptomban a koronázás alkalmával énekkel magasztalták az erőt a koronában, a koronához és a Napistenhez imádkoztak. A sumér birodalomban nem a király személye volt a fontos, hanem a királyság intézménye, amely az Égből szállt alá. Ahol a királyság égi eredetű, ott a célok sem a harácsolást, mások elnyomását, kizsákmányolását szolgálják. A Nap elvén, az égi eredetű kormányzáson alapuló királyságokban a nép felemelése volt a cél. Az emberi kultúrának ezért nem lehet más célja, mint olyan országot alkotni, ahol a Napnak ezt a felemelő erejét biztosítani tudják. Tudatosítsuk magunkban ezt az ősi tudást, a Nap hatásának világtényét, hogy energiával töltődjünk fel. Koronázó szertartásaink, királyi jelvényeink párhuzamai megtalálhatók a legősibb kultúrák fennmaradt írásaiban, tárgyi ábrázolásaiban. Népművészetünk számtalan eleme utal a régi napkultuszra. Mielőtt az ősi szellemi rokonság büszkeséget váltana ki belőlünk, jusson eszünkbe, hogy ez az örökség kötelez, mint ahogy az ősi nemesség is kötelezte a nemes embert. Kötelességünk az ősi tudást megőrizni, és feladatunk az emberiség javára felhasználni. (A szerk.) Tharan-Trieb Marianne A napkorona napfogyatkozáskor (fent) és a szárnyas Nap ábrázolásai

20 gondolkodó Ősi írásunk a rovásírás 3. Az előző részekben megismerkedhettünk a két leggyakrabban alkalmazott rovásábécével. Segítségükkel bárki megtanulhat betű szerint írni. A rovásírást alkalmazók is többnyire így írnak, mert a visszaolvasása könnyebb. Ennek ellenére érdemes a rövidítési szabályokat alaposan megtanulni, mert segítségükkel ez az egyébként kissé nehézkes írás jelentősen felgyorsul és lerövidül. Azonkívül a rovásírásos emlékeink közül az ún. epigráfiai (kőbe, fába vagy valamilyen kemény anyagba vésett) emlékeinkben igen gyakran fordulnak elő rövidítések, melyek ismerete nélkül ezek olvasása igen nehéz, vagy lehetetlen. A rövidítésekkel elérjük, hogy írásunk kevés jeggyel sok értelmet fejez ki. Így jellemezte ősi írásunkat Bonfini, aki Mátyás király történetírója volt. Vegyük hát sorra a rövidítés szabályait. Emlékezzünk vissza, hogy a rovásírást jobbról balra írjuk és nem teszünk különbséget kis és nagybetűk között. 1. Legfontosabb, hogy csak oly mértékben és módon rövidítsünk, hogy a biztos olvasást ne akadályozzuk. Továbbá csak olyan rövidítéseket alkalmazzunk, melyek nem ellenkeznek a helyesírási szabályokkal. 2. Szűkebb értelemben rövidítésen az e hang kihagyását értjük. Mássalhangzók elé és közé e -t olvasunk. Viszont mindig jelölni kell MMM dosszié Meghamisított Magyar Múlt Manapság szeretnek arra hivatkozni, hogy mit mond rólunk a Nyugat, mintha a Nyugat - vagy a Nyugat véleménye lenne az etalon. Érdekes módon, mindig csak a rossz véleményt hangoztatják. Pedig beszélt a Nyugat valaha egész másképpen is. Freisingi Ottó német püspök pl. Krónikájában Magyarországról (II. Géza uralkodása alatt járt itt) tudósítva ilyen jelzőket használ: jeles, gazdag, dús, pompás, és hozzáteszi, hogy tudvalévőleg. Az akkor 16-17 éves király hatalmáról ezt jegyzi fel: Mindenkinek a magatartását egyedül a király határozza meg. Mindnyájan úgy engedelmeskedek a fejedelemnek, hogy nemcsak nyílt ellentmondásokkal felizgatni, hanem még titkolt suttogással sérteni is bűnnek tartanák. - Ha érdemesnek tartotta ezt lejegyezni, nyilván azért, mert otthon ilyet nem tapasztalt. Bonfini, Mátyás király történetírója pedig így hasonlítja össze a német és magyar harcmodort: Az alemannok nemcsak fegyverrel támadják a magyarokat, hanem ordítozással és káromkodással is, hogy bátorságukat megtörjék. A magyarok viszont csata közben a mindható Isten és a hatalmas Anya segítségét hívják, patrónájukért kiáltoznak. Két kérdés: Vajh melyik utal emelkedettebb szellemiségre? Európába megérkezve - jó vonatra szálltunk? 1850 után a Habsburgok népművelői bizony nem hagyták magára a magyar tudományos életet sem. Magyarellenes befolyásukat a Tudományos Akadémián is érvényesítették. Manapság már nem titok, hogy ők ültették az Akadémiára a magyarul alig tudó Budenzet és Hunfalvy (Hunsdorfer) Pált, akik igen sokat tettek a nemzeti öntudat tönkretételéért. Hunfalvyról már 1850-ben azt mondták, hogy Habsburg ügynök. Nemcsak akkori ténykedése ártott a nemzetnek, hanem máig tartó hatása az egyetemeken és a hivatalos tudomány magyarellenes felfogásában, a már megdöntött finnugor-elmélethez való makacs ragaszkodásában. Íme egy kis adalék ténykedéséhez: Hunfalvy Pál megsemmisítette a Szentkatolnai Bálint Gábor székely tudós által összegyűjtött és az Akadémiának beadott rovásemlékeket, Börzsöny 2004/5 a szóvégi e hangot. Pl. KeNYeRE Más magánhangzót is ki lehet hagyni, ha az ismétlődik a szóban, de az elsőt mindig írjuk ki, jelezve, hogy nem az e ismétlődik. Pl. BARaBáS 3. Emlékeinkben előfordul a hosszú mássalhangzók egyik tagjának elhagyása. Ma már nem alkalmazzuk, helyette a betűk összevonásával (ligatúra) rövidítünk, ha az lehetséges. Pl. VILLÁM. Önálló jele van a tt -nek. Pl. ALaTT Ma már szintén nem javasolt a torlódó mássalhangzók egyik tagjának elhagyása. Inkább összevonunk, ha lehet. Pl. SZeGLeT A következő részben még további rövidítési lehetőségeket ismerhetünk meg. Hidvégi István elégette ezeket, csakhogy igazolhassa rögeszméjét, hogy a magyarok a kereszténységre térítésük előtt a tulajdonképpeni írásművészetet gyakorolták volna, arról nincs tudomásunk. Még szerencse, hogy az újabb, nem akadémikus kutatásnak egyre több a tudomása róla! Tharan-Trieb Marianne Ipolydamásdi Corpus