A HOP II. tengely beruházási jogcímeinek nyertes projektjei június 1-ig

Hasonló dokumentumok
A Halászati Operatív Programban nyertes projektjeinek listája az Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszer alapján június 1-ig.

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

AZ ORSZÁGOS MUNKAVÉDELMI ÉS MUNKAÜGYI FŐFELÜGYELŐSÉG (OMMF) ELÉRHETŐSÉGEI

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

List of beneficiaries in the Fisheries Operational Program according to the Integrated Management and Control System

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

A járások legfontosabb adatai, 2010

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Fővárosi és Megyei Igazságügyi Szolgálatok Jogi Segítségnyújtó Osztályai Elérhetőségek

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

Felügyeleti szervek, fogyasztóvédelmi szervek

MAHAL taglista 2015.

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

az egységes egészségügyi ágazati humánerőforrás-monitoringrendszer adatai alapján az ágazati humánerőforrás évi helyzetéről

F.3. számú függelék. Az érdekképviseleti szervezetek felsorolása

Pest megye. Név cím telefonszám Budapet

Munkalap1 A MINDIG TV ÉS MINDIG TV EXTRA DIGITÁLIS FÖLDFELSZÍNI SZOLGÁLTATÁSOK VÉTELI LEHETŐSÉGEI MINDIG TV INGYENES KÖZSZOLGÁLATI CSATORNÁK

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u Mohácsi ÖK Irodaháza

M.2. számú melléklet. NKM Áramszolgáltató Zrt. ügyfélszolgálati egységei

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Pedagógiai szakszolgálatok támogatása

1. A gyermekjóléti szolgáltatás fenntartói megyénként, Az intézmény fenntartója. Összesen. Terület

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Agip Baja Bács-Kiskun 6500 Baja Dózsa György út

Magyarország-Budapest: Gépjárművek 2014/S (Kiegészítés az Európai Unió Hivatalos Lapjához, , 2014/S )

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

M.2. számú melléklet. Az NKM Energia Zrt. ügyfélszolgálati egységei. törölt: június 1-től. törölt: Áramszolgáltató

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Irányítószám Település 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

Megyei és körzeti földhivatalok


IrányítószámTelepülés 1011 Budapest 1012 Budapest 1013 Budapest 1014 Budapest 1015 Budapest 1016 Budapest 1021 Budapest 1022 Budapest 1023 Budapest

MEGYE BÍRÁLAT HELYE BÍRÁLAT IDEJE TELEFONSZÁM Baranya Pécs, Rákóczi u. 30. Hétf : , szerda: , péntek:

Diákhitel Központ Zrt.

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár április 22. napján megtartott küldöttválasztó gyűlések

A Magyar Államkincstár állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatainak elérhetősége és nyitva tartása

Tájékoztató. A képzés célja:

Asztalitenisz Diákolimpia Országos Döntő II-IV. korcsoport Tiszaújváros, FIÚ EGYÉNI FŐTÁBLA 1. Kozma Bálint, Apagy 2.

FŐOSZTÁLYVEZETŐ: Patai Péter TELEFON: 72/ FAX: 72/

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

Cím: 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36. Cím: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4. Fax: Fax:

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZI SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG ÉS A KATONAI FŐÜGYÉSZSÉG

A kiművelt emberfők térszerkezetének alakulása Magyarországon: diplomások a térben

Tájékoztató. A képzés célja:

Panaszkezelési tájékoztató

Ir.szám Település Kerület Megye 1870 Budapest 2 Pest 1870 Budapest 13 Pest

A bankkártyás adófizetés szabályai

A NAK VEZETŐI. A NAK vezetőinek és az egyes szervezeti egységek vezetőinek neve, beosztása, elérhetősége (telefonszáma, elektronikus levélcíme)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális VP főigazgatóságai és a felügyeletük alatt álló VP igazgatóságok közérdekű információi:

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

MOL POSTAPONTOK LISTÁJA április 10-TŐL

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

Áldozatsegítő Szolgálat

1/2009. (I. 20.) NFGM rendelet

Szerződés hatálya. Szerződéskötés dátuma. Partner / Szerződő fél. Szerződés tárgya Szerződés típusa Szerződés értéke

AP 3.2: Future network (>2009)

I. rész: Azonosító és címadatok

238-9/Gyf/2005 KEF /2014 I/56 Békési Gyógyászati Központ és KEF /2014 Békés

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERVEZETE 1. A LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019

KIEGÉSZÍTŐ TÁJÉKOZTATÁS

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.

1. Fülöp Krisztián 2000 Meixner J. EGYMI, Mohács Baranya megye 13,7

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet. a kedvezményezett térségek besorolásáról

ÜZLETI CÉLÚ FÉNYMÁSOLÁS SZOLGÁLTATÁS Általános szerződési feltételei (ÁSZF)

magyarországi gyógyfürdő megyénkénti nyilvántartása gyógyfürdő Bács-Kiskun Kalocsa Kalocsa Csajda-Uszoda és Gyógyfürdő 426-3/Gyf/2007 I/68

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

Komlói. Baranya Mohácsi. Baranya Pécsi. Baranya Pécsváradi. Baranya Sásdi. Baranya Sellyei. Baranya Siklósi. Baranya Szentlőrinci. Baranya Szigetvári

- Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatal (székhelye: 1054 Budapest, Széchenyi u. 2.)

FODISZ - Labdarúg Országos Bajnokság június 3. - Gödöllő 1. pálya A csoport

ÁNTSZ Dél-Dunántúli Regionális Intézete 7623 Pécs, Szabadság út 7. T.: (72) , (72)

ebben a megyében főként 150,1 kw összteljesítmény feletti Unical kazánokra vonatkozóan Kecel +50 km-es körzete

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

KORSZER TECHNIKÁVAL A MOZGÁSKORLÁTOZOTT EMBEREKÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

Sodexho Pass utalványokat értékesítı posták (A * jelölt postákon KULTÚRA utalvány is vásárolható)

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet a kedvezményezett térségek besorolásáról

TERÜLETI KORMÁNYHIVATALOK FOGYASZTÓVÉDELMI SZERVEZETI EGYSÉGEINEK ELÉRHETŐSÉGEI

ORSZÁGOS BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI INTÉZETEK

Átadásra került informatikai eszközök megyei bontásban. 1. ütem 2. ütem. KLIK Szakszolgálati Intézmény megnevezése

Országos törzskönyvi nyilvántartás a magyarországi gyógyfürdőkről

Effi Korcsoport. Besorolás

Sodexo Pass utalványokat értékesítő posták

Átírás:

Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1098982557 Szabó Róbert István Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1099160437 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1099219685 Czobor-Szabó Andrea Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1220394092 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1403233732 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1534862007 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1551073172 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1697255443 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 1750982217 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Dunatetétlen Akasztó 1624017586 Turu János Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Dunatetétlen Akasztó 1624768239 Szabó József Személy 7 268 549 185 462 209 12 491 533 116 427 879 121 133 947 112 680 361 14 565 813 48 224 816 21 641 331 7 153 285 137 018 853 Dél-Alföld Bács-Kiskun Kecskemét Kecskemét 1697345692 Magánút Mérnöki És Szolgáltató 955 085 Dél-Alföld Bács-Kiskun Kecskemét Kecskemét 1751019613 Magánút Mérnöki És Szolgáltató 333 180 Dél-Alföld Bács-Kiskun Nagybaracska Baja 1697504608 Kenyeres Imre Róbert Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Nagybaracska Baja 1750419030 Kenyeres Imre Róbert Személy 96 228 632 24 969 441 Dél-Alföld Békés Békésszentandrás Gyomaendrőd 1403241485 AGRO-AQUA Fejlesztő, Szolgáltató, Kereskedelmi 13 871 163 Dél-Alföld Békés Békésszentandrás Gyomaendrőd 1751893916 AGRO-AQUA Fejlesztő, Szolgáltató, Kereskedelmi 18 965 752 Dél-Alföld Békés Békésszentandrás Szarvas 1099236727 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 23 498 878 Dél-Alföld Békés Békésszentandrás Szarvas 1220080784 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 58 632 106 Dél-Alföld Békés Békésszentandrás Szarvas 1396259920 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 18 877 414 Dél-Alföld Békés Biharugra Biharugra 1225799630 néhai Sárközi Vince Károly Személy Dél-Alföld Békés Biharugra Biharugra 1402943025 néhai Sárközi Vince Károly Személy 7 977 047 8 517 647 Dél-Alföld Békés Biharugra Budapest 1624559961 Biharugrai Halgazdaság 48 740 760 Dél-Alföld Békés Biharugra Debrecen 1099276440 Agropoint 91 927 360 Dél-Alföld Békés Biharugra Debrecen 1225817967 Agropoint 25 620 000 Dél-Alföld Békés Biharugra Debrecen 1403267818 Agropoint 112 380 708 Dél-Alföld Békés Geszt Budapest 1551149792 Biharugrai Halgazdaság 39 121 158 Dél-Alföld Békés Szabadkígyós Békéscsaba 1220338386 Kvitt Kereskedelmi És Szolgáltató 26 717 499 Dél-Alföld Békés Szabadkígyós Békéscsaba 1396305445 Csababerek Halászati És Szolgáltató 31 482 771 Dél-Alföld Békés Szabadkígyós Békéscsaba 1534656233 Csababerek Halászati És Szolgáltató 16 027 632 Dél-Alföld Békés Zsadány Budapest 1534857546 Biharugrai Halgazdaság 95 985 678 Dél-Alföld Békés Zsadány Budapest 1697262377 Biharugrai Halgazdaság 51 985 466 Dél-Alföld Békés Zsadány Budapest 1750635526 Biharugrai Halgazdaság 1 054 015 Dél-Alföld Csongrád Csanytelek Csanytelek 1623801096 Kicel Mezőgazdasági és Kereskedelmi 30 888 000

Dél-Alföld Csongrád Derekegyház Derekegyház 1098718888 Vass Sándor Személy Dél-Alföld Csongrád Derekegyház Derekegyház 1396334755 Vass Sándor Személy Dél-Alföld Csongrád Derekegyház Derekegyház 1623741563 Vass Sándor Személy 167 529 632 4 739 287 1 395 073 Dél-Alföld Csongrád Mindszent Budapest 1099106259 Perles Halászati és Bányászati "kényszertörlés alatt" 127 744 201 Dél-Alföld Csongrád Szeged Szeged 1098845715 Szegedfish Mezőgazdasági Termelő És Szolgáltató 10 229 735 Dél-Alföld Csongrád Szeged Szeged 1220109362 Szegedfish Mezőgazdasági Termelő És Szolgáltató 21 955 081 Dél-Alföld Csongrád Szeged Szeged 1393149536 Szegedfish Mezőgazdasági Termelő És Szolgáltató 9 159 511 Dél-Alföld Csongrád Szentes Szentes 1098742111 KÓRÓGY-MAGTÁR Mezőgazdasági Szolgáltató és Értékesítő 12 492 768 Dél-Dunántúl Baranya Almamellék Almamellék 1220302295 Gálosi Bárka 32 005 200 Dél-Dunántúl Baranya Almamellék Almamellék 1403150361 Gálosi Bárka 62 991 660 Dél-Dunántúl Baranya Almamellék Zselicszentpál 1099268889 Tótáj Halászati Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. Betéti 70 842 660 Dél-Dunántúl Baranya Bikal Bikal 1098884600 Halász Termelő és Kereskedelmi 4 325 219 Dél-Dunántúl Baranya Bikal Bikal 1220300666 Halász Termelő és Kereskedelmi 10 246 500 Dél-Dunántúl Baranya Egyházaskozár Bikal 1551069843 Bózsing György Személy Dél-Dunántúl Baranya Erdősmárok Erdősmárok 1220070035 Rang János Személy Dél-Dunántúl Baranya Erdősmárok Erdősmárok 1623327837 Rang János Személy Dél-Dunántúl Baranya Erdősmárok Erdősmárok 1696885126 Rang János Személy Dél-Dunántúl Baranya Erdősmárok Erdősmárok 1750187944 Rang János Személy 909 064 16 542 363 1 460 565 7 768 452 3 570 000 Dél-Dunántúl Baranya Helesfa Pécs 1099134447 "Helestó" Termelő És Szolgáltató 198 460 476 Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Bikal 1098857974 Halász Termelő és Kereskedelmi 1 732 409 Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Mágocs 1098872331 Esox Halászati, Kereskedelmi és Szolgáltató 7 497 966 Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Mágocs 1534636349 Esox Halászati, Kereskedelmi és Szolgáltató 995 250 Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Mágocs 1697260344 Esox Halászati, Kereskedelmi és Szolgáltató 12 197 148 Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Mágocs 1750932836 Esox Halászati, Kereskedelmi és Szolgáltató 3 414 600 Dél-Dunántúl Baranya Ócsárd Szentlőrinc 1551067186 H És H Carpio Halászati 648 000 Dél-Dunántúl Baranya Ócsárd Szentlőrinc 1623302535 H És H Carpio Halászati 5 351 730 Dél-Dunántúl Baranya Ócsárd Szentlőrinc 1696912466 H És H Carpio Halászati 2 915 421 Dél-Dunántúl Baranya Ócsárd Szentlőrinc 1750750395 H És H Carpio Halászati 3 565 446 Dél-Dunántúl Baranya Okorág Pécs 1099026025 Okorköz-Farm Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 84 071 035 Dél-Dunántúl Baranya Okorág Pécs 1534625990 Okorköz-Farm Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 12 771 778 Dél-Dunántúl Baranya Okorág Pécs 1623672009 Okorköz-Farm Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 5 796 540 Dél-Dunántúl Baranya Okorág Pécs 1697007822 Okorköz-Farm Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 22 974 948 Dél-Dunántúl Baranya Okorág Pécs 1750824487 Okorköz-Farm Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 11 836 779 Dél-Dunántúl Baranya Palkonya Palkonya 1099114131 Palkonyai Tavak Halászati Halértékesítő Kereskedelmi, Szolgáltató 151 015 097

Dél-Dunántúl Baranya Palkonya Palkonya 1220800221 Palkonyai Tavak Halászati Halértékesítő Kereskedelmi, Szolgáltató 138 659 038 Dél-Dunántúl Baranya Palkonya Palkonya 1547120428 Palkonyai Tavak Halászati Halértékesítő Kereskedelmi, Szolgáltató 39 651 000 Dél-Dunántúl Baranya Palkonya Palkonya 1696985134 Palkonyai Tavak Halászati Halértékesítő Kereskedelmi, Szolgáltató 68 054 749 Dél-Dunántúl Baranya Palkonya Palkonya 1750635984 Palkonyai Tavak Halászati Halértékesítő Kereskedelmi, Szolgáltató 24 456 000 Dél-Dunántúl Baranya Palotabozsok Palotabozsok 1098827809 Pencz és Társa Termelő, Kereskedelmi és Szolgáltató 19 565 937 Dél-Dunántúl Baranya Somberek Dunaszekcső 1098862150 Oláh Tibor Személy Dél-Dunántúl Baranya Somberek Dunaszekcső 1695441312 Oláh Tibor Személy 240 975 277 200 Dél-Dunántúl Baranya Somogyapáti Százhalombatta 1623511647 Tógazda Halászati Zrt. 10 683 433 Dél-Dunántúl Baranya Somogyapáti Százhalombatta 1697327025 Tógazda Halászati Zrt. 10 243 620 Dél-Dunántúl Baranya Somogyapáti Százhalombatta 1750785896 Tógazda Halászati Zrt. 6 010 980 Dél-Dunántúl Baranya Szalánta Szalánta 1098818520 Gorsics Gábor András Személy Dél-Dunántúl Baranya Szalánta Szalánta 1547214624 Gorsics Gábor András Személy Dél-Dunántúl Baranya Szalánta Szalánta 1623338295 Gorsics Gábor András Személy Dél-Dunántúl Baranya Szőkéd Pogány 1396285589 Varga László Személy 13 837 368 6 649 261 6 946 884 15 767 930 Dél-Dunántúl Baranya Túrony Szalánta 1551302755 Modafix 8 750 721 Dél-Dunántúl Baranya Túrony Szalánta 1623365509 Modafix 12 863 044 Dél-Dunántúl Baranya Túrony Szalánta 1696846149 Modafix 1 210 200 Dél-Dunántúl Baranya Túrony Szalánta 1750582707 Modafix 3 501 543 Dél-Dunántúl Somogy Balatonföldvár Siófok 1225819082 Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 5 634 540 Dél-Dunántúl Somogy Balatonföldvár Siófok 1697266452 Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 9 963 600 Dél-Dunántúl Somogy Balatonföldvár Siófok 1750575341 Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. 18 752 163 Dél-Dunántúl Somogy Beleg Budapest 1393460622 Ss Aquakultur Halászati És Mezőgazdasági 59 568 741 Dél-Dunántúl Somogy Csokonyavisonta Balatonboglár 1223885463 Bubi Food 81 040 808 Dél-Dunántúl Somogy Csoma Attala 1696988160 Gelencsér Tamás Személy Dél-Dunántúl Somogy Csoma Attala 1750153051 Gelencsér Tamás Személy Dél-Dunántúl Somogy Csurgó Csurgó 1220447040 Tóth István Személy 20 903 926 15 505 494 666 000 Dél-Dunántúl Somogy Csurgó Szenta 1623675109 Szenta-2006 Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató 55 203 146 Dél-Dunántúl Somogy Csurgónagymarton Szenta 1696496670 Szenta-2006 Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató 19 821 393 Dél-Dunántúl Somogy Edde Fonyód 1098752448 Kanizsay Gábor Jenő Személy Dél-Dunántúl Somogy Gálosfa Somogyapáti 1220198564 dr. Németh Ádám Személy 13 686 485 15 944 000 Dél-Dunántúl Somogy Iharos Szenta 1750658428 Szenta-2006 Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató 18 600 000 Dél-Dunántúl Somogy Marcali Százhalombatta 1098759522 Tógazda Halászati Zrt. 185 630 278 Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1099197035 V-95. Általános Vállalkozási 35 572 025 Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1220384857 V-95. Általános Vállalkozási 129 361 839

Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1403231213 V-95. Általános Vállalkozási 2 956 110 Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1546828433 V-95. Általános Vállalkozási 83 347 836 Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1623934325 V-95. Általános Vállalkozási 19 142 262 Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1696909873 V-95. Általános Vállalkozási 72 253 645 Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 1750246979 V-95. Általános Vállalkozási 9 298 842 Dél-Dunántúl Somogy Nagyberki Százhalombatta 1220179114 Tógazda Halászati Zrt. 47 667 735 Dél-Dunántúl Somogy Osztopán Kaposvár 1098926254 Gyurkáné Söllei Emília Személy 30 291 649 Dél-Dunántúl Somogy Ötvöskónyi Budapest 1623396741 Ss Aquakultur Halászati És Mezőgazdasági 52 166 763 Dél-Dunántúl Somogy Ötvöskónyi Budapest 1749896020 Ss Aquakultur Halászati És Mezőgazdasági 6 903 441 Dél-Dunántúl Somogy Patosfa Nagyatád 1396273485 Vajda László Személy Dél-Dunántúl Somogy Patosfa Patosfa 1099078640 Kiss Kálmán Személy 7 772 026 3 980 432 Dél-Dunántúl Somogy Segesd Segesd 1551060103 "SZÁV" Kereskedelmi és Szolgáltató 15 654 746 Dél-Dunántúl Somogy Somodor Kaposvár 1393344823 Házas Balázs Személy Dél-Dunántúl Somogy Somogyvámos Fonyód 1393273684 Kanizsay Gábor Jenő Személy Dél-Dunántúl Somogy Somogyvámos Somogyvár 1624118175 Pórel Tamás Személy 9 654 519 7 433 310 15 660 000 Dél-Dunántúl Somogy Szenta Csurgó 1099070792 Humotó Termelő, Kereskedelmi És Szolgált Ató 2 749 800 Dél-Dunántúl Somogy Szenta Csurgó 1551131920 Tóth István Személy Dél-Dunántúl Somogy Szenta Csurgó 1623582007 Tóth István Személy Dél-Dunántúl Tolna Attala Attala 1623515759 Bognár Attila Személy Dél-Dunántúl Tolna Bonyhád Bonyhád 1402939237 Lehmann Péter Személy Dél-Dunántúl Tolna Bonyhád Bonyhád 1551230971 Lehmann Péter Személy Dél-Dunántúl Tolna Bonyhád Bonyhád 1624014817 Lehmann Péter Személy Dél-Dunántúl Tolna Bölcske Paks 1696887526 Paksi Halászati Szövetkezet Szövetkezet 7 793 072 16 183 440 5 232 523 41 696 934 9 686 286 111 023 4 494 000 Dél-Dunántúl Tolna Dalmand Dalmand 1396247826 Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. 85 676 991 Dél-Dunántúl Tolna Dalmand Dalmand 1697440577 Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. 30 321 446 Dél-Dunántúl Tolna Dalmand Dalmand 1750903645 Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. 4 195 722 Dél-Dunántúl Tolna Dombóvár Dalmand 1099023897 Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. 200 000 000 Dél-Dunántúl Tolna Dombóvár Dalmand 1623691284 Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. 1 296 559 Dél-Dunántúl Tolna Értény Tamási 1697324402 Németh László Személy Dél-Dunántúl Tolna Iregszemcse Iregszemcse 1098863566 Németh Gábor Személy Dél-Dunántúl Tolna Iregszemcse Tamási 1697364446 Rabb Gergely Személy 9 309 270 5 820 164 851 458 Dél-Dunántúl Tolna Kapospula Dombóvár 1220295445 Hetényhal Haltermelő És Értékesítő 29 274 194 Dél-Dunántúl Tolna Kéty Kéty 1099236378 Márton Róbert Személy Dél-Dunántúl Tolna Kéty Kéty 1223883027 Márton Róbert Személy 3 963 430 8 190 573

Dél-Dunántúl Tolna Kocsola Kocsola 1402931077 Papp Zoltán Személy Dél-Dunántúl Tolna Kocsola Kocsola 1551338736 Papp Zoltán Személy Dél-Dunántúl Tolna Kocsola Kocsola 1623564009 Papp Zoltán Személy Dél-Dunántúl Tolna Nagykónyi Nagykónyi 1534612738 Papp László Személy Dél-Dunántúl Tolna Nagykónyi Nagykónyi 1551129459 Papp László Személy 9 383 094 833 094 1 035 558 1 733 700 662 580 Dél-Dunántúl Tolna Nagyszékely Varsád 1624774234 Czikkhalas Halastavai 32 932 818 Dél-Dunántúl Tolna Nak Attala 1098883890 Szeleburgi Kereskedelmi És Szolgáltató Bt. Betéti 32 226 624 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1099085501 Czikkhalas Halastavai 137 998 211 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1220489631 Czikkhalas Halastavai 118 106 431 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1403308560 Czikkhalas Halastavai 86 325 136 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1534744624 Czikkhalas Halastavai 29 632 620 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1551144146 Czikkhalas Halastavai 3 831 000 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1697380301 Czikkhalas Halastavai 47 574 611 Dél-Dunántúl Tolna Varsád Varsád 1750598427 Czikkhalas Halastavai 14 912 792 Hajdú-Bihar Balmazújváros Debrecen 1403321004 Ász-Halász 28 591 228 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Debrecen 1225824149 HALFARKAS Halászati 61 529 716 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Debrecen 1402955532 HALFARKAS Halászati 28 053 185 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Debrecen 1623759317 HALFARKAS Halászati 30 420 618 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Debrecen 1695614969 HALFARKAS Halászati 31 336 927 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Debrecen 1750790953 HALFARKAS Halászati 1 951 200 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Hajdúnánás 1225828646 DARHAL Halászati 60 181 783 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Hajdúnánás 1534820562 Réti Ponty Halászati 99 599 881 Hajdú-Bihar Hajdúnánás Hajdúnánás 1550996771 DARHAL Halászati 5 550 000 Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 1098832058 Bocskai Halászati 9 305 144 Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 1220121858 Bocskai Halászati 45 736 748 Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 1393917467 Bocskai Halászati 56 056 536 Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 1534725650 Bocskai Halászati 43 079 071 Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 1623475073 Bocskai Halászati 6 414 098 Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 1750413418 Bocskai Halászati 4 680 101 Hajdú-Bihar Hortobágy Hortobágy 1099042568 Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 14 673 931 Hajdú-Bihar Hortobágy Hortobágy 1220200209 Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 21 454 653 Hajdú-Bihar Hortobágy Hortobágy 1623990903 Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 30 152 059 Hajdú-Bihar Hortobágy Hortobágy 1696847445 Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 15 828 799 Hajdú-Bihar Nagyhegyes Hortobágy 1099035771 Hortobágyi Halgazdaság Zrt. 5 815 950

Hajdú-Bihar Tedej Tedej 1623567457 Tedej Agrártermelő És Szolgáltató Zrt. 4 886 337 Hajdú-Bihar Tiszacsege Szarvas 1099013038 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 42 262 505 Bereg Ibrány Ibrány 1396216134 Demeter és Társa 37 257 316 Bereg Ibrány Ibrány 1534638914 Demeter és Társa 24 443 192 Bereg Ibrány Ibrány 1551483294 Demeter és Társa 36 694 965 Bereg Ibrány Ibrány 1697345436 Demeter és Társa 15 773 752 Bereg Ibrány Ibrány 1750423020 Demeter és Társa 16 920 000 Bereg Ibrány Nyíregyháza 1551342120 KE-VÍZ 21 Építőipari Zrt. 47 225 147 Bereg Kemecse Nyíregyháza 1098778413 Szabolcsi Halászati 66 947 650 Bereg Kemecse Nyíregyháza 1697345812 Szabolcsi Halászati 9 111 650 Bereg Nábrád Nyírmeggyes 1396250217 Ertim Szolgáltató és Kereskedelmi 8 194 935 Bereg Nagyhalász Nyíregyháza 1750847224 Szabolcsi Halászati 7 292 385 Bereg Nyíregyháza Nyíregyháza 1220312256 Szabolcsi Halászati 143 456 666 Bereg Nyíregyháza Nyíregyháza 1403019123 Szabolcsi Halászati 86 704 950 Bereg Székely Nyíregyháza 1220134506 Zeusz Plusz 111 111 952 Bereg Székely Nyíregyháza 1402869927 Zeusz Plusz 156 583 266 Bereg Székely Nyíregyháza 1534728301 Zeusz Plusz 54 352 857 Bereg Székely Nyíregyháza 1551393834 Zeusz Plusz 47 549 082 Bereg Székely Nyíregyháza 1623732192 Zeusz Plusz 58 120 711 Bereg Székely Nyíregyháza 1697517567 Zeusz Plusz 31 034 817 Bereg Székely Nyíregyháza 1750612413 Zeusz Plusz 24 651 000 Bereg Tiszaeszlár Tiszalök 1551132987 Kocsis János Személy 27 804 034 Bereg Tiszaeszlár Tiszalök 1750615687 Kocsis János Személy 6 693 667 Bereg Tiszanagyfalu Tiszavasvári 1550948974 Tiszamelléki Mélyépítő 13 010 408 Bereg Tiszanagyfalu Tiszavasvári 1750286308 Tiszamelléki Mélyépítő 6 486 000 Bereg Tiszavasvári Nyíregyháza 1551091437 Szabolcsi Halászati 95 784 966 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1098840480 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 51 143 787 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1402853591 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 26 085 414 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1534671443 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 22 596 697 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1551061096 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 10 599 457 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1696974318 Munka Mezőgazdasági 15 300 000 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1696992893 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 28 242 000 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1750400339 Munka Mezőgazdasági 4 941 960 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 1750796016 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 4 200 000

Jász-Nagykun-Szolnok Besenyszög Tata 1099041813 Orosz Ágoston Róbert Személy Jász-Nagykun-Szolnok Besenyszög Tata 1534764590 Orosz Ágoston Róbert Személy Jász-Nagykun-Szolnok Besenyszög Tata 1551009429 Orosz Ágoston Róbert Személy Jász-Nagykun-Szolnok Besenyszög Tata 1697235797 Orosz Ágoston Róbert Személy Jász-Nagykun-Szolnok Besenyszög Tata 1750653139 Orosz Ágoston Róbert Személy 90 576 379 43 817 284 85 870 845 14 438 197 858 205 Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 1098913450 Jászkiséri Halas Haltermelő Szolg 104 821 913 Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 1220256918 Jászkiséri Halas Haltermelő Szolg 86 965 684 Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 1623817798 Jászkiséri Halas Haltermelő Szolg 774 000 Jász-Nagykun-Szolnok Karcag Karcag 1098903912 dr. Farkas Béla Személy Jász-Nagykun-Szolnok Karcag Karcag 1623573508 dr. Farkas Béla Személy Jász-Nagykun-Szolnok Karcag Tököl 1099189612 Kingfischer Bt. Betéti 131 951 574 16 251 428 6 173 360 Jász-Nagykun-Szolnok Karcag Tököl 1624569821 Kingfisher Halászati és Kereskedelmi 12 708 310 Jász-Nagykun-Szolnok Karcag Tököl 1750578359 Kingfisher Halászati és Kereskedelmi 719 541 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 1099098066 Stáció 197 833 961 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 1403002547 Stáció 199 738 960 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 1551150040 Stáció 25 023 852 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 1551466116 i-cell Mobilsoft Zrt. 134 657 637 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 1697447082 i-cell Mobilsoft Zrt. 67 120 048 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 1750903865 i-cell Mobilsoft Zrt. 24 544 641 Jász-Nagykun-Szolnok Kisújszállás Békéscsaba 1098801935 Demcsák János István Személy Jász-Nagykun-Szolnok Kisújszállás Békéscsaba 1220086333 Demcsák János István Személy 22 206 497 26 467 779 Jász-Nagykun-Szolnok Kisújszállás Kisújszállás 1098945080 Halastó 2004 Mezőgazdasági Termelő 831 120 Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyes Budapest 1534765740 Stáció 70 609 114 Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyes Budapest 1623763426 Stáció 6 751 650 Jász-Nagykun-Szolnok Rákóczifalva Szeged 1098742900 Siltok Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 4 660 332 Jász-Nagykun-Szolnok Rákóczifalva Szeged 1220127067 Siltok Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 3 102 000 Jász-Nagykun-Szolnok Rákóczifalva Szeged 1750863088 Siltok Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 1 284 900 Jász-Nagykun-Szolnok Szajol Gyomaendrőd 1098953155 FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező 36 565 982 Jász-Nagykun-Szolnok Szajol Gyomaendrőd 1220371329 FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező 112 229 968 Jász-Nagykun-Szolnok Szajol Gyomaendrőd 1403256074 FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező 60 407 891 Jász-Nagykun-Szolnok Szajol Gyomaendrőd 1623731795 FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező 4 971 214 Jász-Nagykun-Szolnok Szolnok Gyomaendrőd 1751892537 FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező 24 864 300 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüred Egyek 1623472937 Bajor Imre Személy Jász-Nagykun-Szolnok Tiszafüred Egyek 1697365807 Bajor Imre Személy 27 453 000 45 394 113

Jász-Nagykun-Szolnok Tiszasüly Tiszasüly 1099150027 Tiszasülyi Haltermelő és Kereskedelmi 22 499 175 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszasüly Tiszasüly 1223897998 Tiszasülyi Haltermelő és Kereskedelmi 17 902 862 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszasüly Tiszasüly 1623969239 Tiszasülyi Haltermelő és Kereskedelmi 24 998 079 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszasüly Tiszasüly 1697315499 Tiszasülyi Haltermelő és Kereskedelmi 743 736 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszasüly Tiszasüly 1750271324 Tiszasülyi Haltermelő és Kereskedelmi 9 177 685 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszaszőlős Tiszafüred 1623554671 Tisza-Fish Kereskedelmi és Szolgáltató 10 412 400 Jász-Nagykun-Szolnok Tiszaszőlős Tiszafüred 1696985208 Tisza-Fish Kereskedelmi és Szolgáltató 25 708 800 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Bükkábrány Budapest 1220228418 i-cell Mobilsoft Zrt. 120 627 384 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Lillafüred Lillafüred 1220404823 Hoitsy és Rieger Kereskedelmi és Szolgáltató 15 160 078 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Lillafüred Lillafüred 1550969072 Hoitsy és Rieger Kereskedelmi és Szolgáltató 1 672 813 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Sály Sály 1403023489 PLUS CONTACT Halgazdálkodó Kereskedelmi és Szolgáltató 6 287 608 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Sály Sály 1623756464 PLUS CONTACT Halgazdálkodó Kereskedelmi és Szolgáltató 65 275 635 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Sály Sály 1696845357 PLUS CONTACT Halgazdálkodó Kereskedelmi és Szolgáltató 7 779 334 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Sáta Sáregres 1098961477 HAL-GAZDA 22 798 508 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tarcal Debrecen 1099261659 Prorock-Invest Kereskedelmi és Szolgáltató 46 699 423 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tibolddaróc Miskolc 1220382585 Bükkábrányi Halastavak Halgazdálkodási Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tibolddaróc Miskolc 1551352943 Bükkábrányi Halastavak Halgazdálkodási 14 100 000 12 476 392 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tibolddaróc Sály 1099280595 PLUS CONTACT Halgazdálkodó Kereskedelmi és Szolgáltató 189 328 829 Észak-Magyarország Heves Gyöngyöshalász Budapest 1534569083 Kovács Lászlóné Személy Észak-Magyarország Heves Kisköre Mezőhék 1750821864 Darázsné Simon Edina Személy 31 231 539 21 480 000 Közép-Dunántúl Fejér Bicske Budaörs 1750628142 Bia-Tehag Termelő és Kereskedelmi 3 547 488 Közép-Dunántúl Fejér Bicske Tatabánya 1396221732 Ditrói József Személy Közép-Dunántúl Fejér Bicske Tatabánya 1696372116 Ditrói József Személy Közép-Dunántúl Fejér Bicske Tatabánya 1751026914 Ditrói József Személy Közép-Dunántúl Fejér Előszállás Budapest 1697183063 Novota Gábor István Személy 1 143 750 1 160 406 1 434 000 19 351 998 Közép-Dunántúl Fejér Ercsi Ercsi 1623734097 Neptun Haltermelő és Feldolgozó Ipari és Kereskedelmi Bt. Betéti 6 165 600 Közép-Dunántúl Fejér Pákozd Pákozd 1697339046 Dinnyési Halgazdaság 13 814 436 Közép-Dunántúl Fejér Pátka Pátka 1402891373 Róth Tamás Személy Közép-Dunántúl Fejér Pusztaegres Sárbogárd 1396236532 Killer Gábor Személy Közép-Dunántúl Fejér Pusztaegres Sárbogárd 1697338245 Killer Gábor Személy Közép-Dunántúl Fejér Pusztaegres Sárbogárd 1750639591 Killer Gábor Személy 36 235 077 46 585 302 8 382 618 6 340 800 Közép-Dunántúl Fejér Pusztaegres Százhalombatta 1623556493 Aranyponty Halászati Zrt. 9 937 854 Közép-Dunántúl Fejér Sárbogárd Sárbogárd 1099014068 Killer Gábor Személy 63 920 472 Közép-Dunántúl Fejér Sárbogárd Sárbogárd 1623491130 Nádor-tó Halászati és Vadgazdálkodási 24 357 034

Közép-Dunántúl Fejér Sárbogárd Sárbogárd 1697328211 Nádor-tó Halászati és Vadgazdálkodási 9 921 910 Közép-Dunántúl Fejér Sárbogárd Sárbogárd 1750603804 Nádor-tó Halászati és Vadgazdálkodási 1 137 270 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1098936509 Aranyponty Halászati Zrt. 60 872 525 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1220434044 Aranyponty Halászati Zrt. 177 245 976 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1396241314 Aranyponty Halászati Zrt. 116 884 320 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1534651889 Aranyponty Halászati Zrt. 30 392 181 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1551074818 Aranyponty Halászati Zrt. 78 379 263 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1697467215 Aranyponty Halászati Zrt. 64 803 893 Közép-Dunántúl Fejér Sáregres Százhalombatta 1750933802 Aranyponty Halászati Zrt. 21 434 220 Közép-Dunántúl Fejér Sárhatvan Sárbogárd 1623508357 Killer Gábor Személy 5 706 830 Közép-Dunántúl Fejér Sárszentágota Sáregres 1402979547 HAL-GAZDA 30 081 839 Közép-Dunántúl Fejér Székesfehérvár Székesfehérvár 1099299993 Alba Agrár Termelő és Szolgáltató Zrt. 74 129 647 Közép-Dunántúl Fejér Székesfehérvár Székesfehérvár 1696520636 Alba Agrár Termelő és Szolgáltató Zrt. 31 354 979 Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom Császár Császár 1220384352 Szabó Wieslawa Józefa Személy Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom Császár Császár 1402949344 Szabó Wieslawa Józefa Személy Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom Császár Császár 1551003623 Szabó Wieslawa Józefa Személy Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom Császár Császár 1697491850 Szabó Wieslawa Józefa Személy Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom Császár Császár 1750170643 Szabó Wieslawa Józefa Személy Közép-Dunántúl Komárom-Esztergom Kisbér Kisbér 1099259986 Andor Dániel Személy Közép-Magyarország Pest Apaj Apaj 1403339050 Szomor Dezső Személy Közép-Magyarország Pest Apaj Apaj 1623312284 Szomor Dezső Személy 4 125 716 52 619 419 1 809 712 5 004 180 2 370 412 3 804 531 43 582 813 33 680 000 Közép-Magyarország Pest Isaszeg Gödöllő 1098972312 Agrint Nemzetközi Mezőgazdasági Kereskedelmi és Tanácsadó 7 500 000 Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1098795940 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1225780618 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1396314072 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1546804189 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1623463319 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1749849859 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet 113 816 590 73 398 007 28 211 400 15 249 214 19 440 000 20 244 480 Nyugat-Dunántúl Zala Szentgyörgyvár Keszthely 1534636220 Halház 39 358 514 Dél-Alföld Békés Gyomaendrőd Gyomaendrőd 1225846882 Körösi Halértékesítő, Halfeldolgozó Szövetkezet Szövetkezet 3 181 560 Dél-Alföld Békés Vésztő Vésztő 1099304903 SILVER FISH Mezőgazdasági Termelő és Kereskedelmi 119 179 547 Dél-Dunántúl Baranya Almamellék Almamellék 1624060939 Gálosi Bárka 37 352 200 Dél-Dunántúl Somogy Balatonboglár Balatonboglár 1099321944 Halker Élelmiszer és Iparcikk Kereskedelmi 19 535 228 Dél-Dunántúl Somogy Balatonboglár Balatonboglár 1225847995 Halker Élelmiszer és Iparcikk Kereskedelmi 11 080 560

Dél-Dunántúl Somogy Balatonboglár Balatonboglár 1402990865 Halker Élelmiszer és Iparcikk Kereskedelmi 152 070 217 Dél-Dunántúl Somogy Balatonboglár Balatonboglár 1550944606 Halker Élelmiszer és Iparcikk Kereskedelmi 13 415 280 Dél-Dunántúl Somogy Balatonboglár Balatonboglár 1623688729 Halker Élelmiszer és Iparcikk Kereskedelmi 29 699 400 Dél-Dunántúl Somogy Balatonboglár Balatonboglár 1697239616 Halker Élelmiszer és Iparcikk Kereskedelmi 34 643 400 Hajdú-Bihar Tiszacsege Szarvas 1099234538 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 11 448 178 Hajdú-Bihar Tiszacsege Szarvas 1225856036 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 24 065 634 Hajdú-Bihar Tiszacsege Szarvas 1402933651 Szarvas-Fish Termelő Fejlesztő Szolgáltató Kereskedelmi 17 526 102 Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 1534685268 Jászkiséri Halas Haltermelő Szolg 47 609 597 Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 1750758849 Jászkiséri Halas Haltermelő Szolg 944 922 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Mályinka Lillafüred 1623513625 Hoitsy és Rieger Kereskedelmi és Szolgáltató 3 939 600 Közép-Magyarország Pest Budaörs Budaörs 1393303501 The Fishmarket Halkereskedelmi 14 790 537 Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1225870830 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1402867949 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1534374445 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1623298445 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Kisbajcs Kisbajcs 1697373459 Győri "Előre" Halászati Tsz. Termelőszövetkezet Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Vámosszabadi Vámosszabadi 1696331904 "VIDRA" Horgász Vadász és Szolgáltató Nyugat-Dunántúl Zala Ligetfalva Keszthely 1624013575 Halház Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszabábolna Tiszafüred 1624034729 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tiszabábolna Tiszafüred 1697596092 Tisza-tavi Sporthorgász Halászati Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közh Nonp Tisza-tavi Sporthorgász Halászati Természetvédelmi és Környezetvédelmi Közh Nonp 2.3. intézkedés: Természetes vízi halászat 2.3. intézkedés: Természetes vízi halászat 95 835 628 24 625 171 4 391 400 19 126 080 39 377 773 2 409 310 4 275 721 25 966 500 4 789 170

A HOP II. tengely Vízi Környezetvédelemmel Kapcsolatos Intézkedések /HKP jogcím/ nyertes projektjei 2016. június 1-ig Székhely Projekt azonosító Ügyfélnév Cégforma Intézkedés Jóváhagyott támogatási összeg - Ft Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 2081858426 Szabó Róbert István Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 2081858655 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 2081858664 Czobor-Szabó Andrea Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Akasztó Akasztó 2117637670 Szabó József Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Dunatetétlen Dunatetétlen 2117637762 Göbölyös János Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Érsekhalma Baja 2053079992 Tóth József Pál Személy Dél-Alföld Bács-Kiskun Harkakötöny Harkakötöny 2099758244 Fekete Istvánné Személy 1 116 263 3 720 688 2 425 134 5 655 645 2 875 974 750 350 5 460 000 Dél-Alföld Békés Békésszentandrás Gyomaendrőd 2102529700 AGRO-AQUA Fejlesztő, Szolgáltató, Kereskedelmi 9 152 712 Dél-Alföld Békés Biharugra Budapest 2102522929 Biharugrai Halgazdaság Dél-Alföld Békés Ecsegfalva Békéscsaba 2083063134 Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetség Szövetség Dél-Alföld Békés Köröstarcsa Gyomaendrőd 2081858471 Körösi Halász Szövetkezet Szövetkezet Dél-Alföld Békés Szabadkígyós Békéscsaba 2081858453 Csababerek Halászati És Szolgáltató Dél-Alföld Békés Szarvas Szarvas 2053255095 Halászati És Öntözési Kutató Intézet Intézet Dél-Alföld Csongrád Csanytelek Csanytelek 2099757324 Kicel Mezőgazdasági és Kereskedelmi Dél-Alföld Csongrád Csanytelek Csanytelek 2102523849 Silorus Halászati és Kereskedelmi 40 199 546 8 679 648 9 580 470 2 645 958 409 999 3 563 924 323 456 Dél-Alföld Csongrád Szeged Szeged 2053079929 Szegedfish Mezőgazdasági Termelő És Szolgáltató 100 033 154 Dél-Alföld Csongrád Szentes Szentes 2081878291 KÓRÓGY-MAGTÁR Mezőgazdasági Szolgáltató és Értékesítő 5 064 800 Dél-Dunántúl Baranya Almamellék Szigetvár 2093965198 Mester Ákos Személy 648 414 Dél-Dunántúl Baranya Alsómocsolád Csikóstőttős 2093965107 Hódosi Vízépítő, Építő, Kereskedelmi és Szolgáltató 2 930 814 Dél-Dunántúl Baranya Áta Kistótfalu 2082974244 Öt-Tó Rendszer Dél-Dunántúl Baranya Baranyaszentgyörgy Sásd 2093965969 Kovács Jenő Személy Dél-Dunántúl Baranya Bikal Bikal 2083067512 Bózsing György Személy 1 612 192 1 018 280 452 400 Dél-Dunántúl Baranya Bikal Bikal 2117638150 Kovácsovics Mezőgazdasági és Szolgáltató 998 769 Dél-Dunántúl Baranya Erdősmárok Erdősmárok 2117637881 Rang János Személy Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Bikal 2083067273 Halász Termelő és Kereskedelmi 2 521 142 8 105 235 Dél-Dunántúl Baranya Mágocs Mágocs 2081856035 Esox Halászati, Kereskedelmi és Szolgáltató 1 333 270 Dél-Dunántúl Baranya Szalatnak Szalatnak 2081856255 Gothár Zsolt Személy Dél-Dunántúl Baranya Szőkéd Pogány 2094047237 Varga László Személy Dél-Dunántúl Somogy Bolhás Iharosberény 2093966430 Rév-SIL Dél-Dunántúl Somogy Fonó Kaposvár 2082977252 Nádorfalvi József Személy Dél-Dunántúl Somogy Fonyód Ordacsehi 2093966623 Balaton Agrár Zrt. Dél-Dunántúl Somogy Gálosfa Somogyapáti 2093962649 dr. Németh Ádám Személy Dél-Dunántúl Somogy Kadarkút Kaposvár 2093954400 Szíj István Nándor Személy Dél-Dunántúl Somogy Kálmáncsa Szentlőrinc 2081856246 H És H Carpio Halászati Dél-Dunántúl Somogy Lad Százhalombatta 2093962520 Tógazda Halászati Zrt. Dél-Dunántúl Somogy Nagyatád Budapest 2099757278 V-95. Általános Vállalkozási 1 579 786 492 409 4 108 000 976 040 7 024 337 1 631 958 310 357 1 799 200 7 409 964 14 488 126

A HOP II. tengely Vízi Környezetvédelemmel Kapcsolatos Intézkedések /HKP jogcím/ nyertes projektjei 2016. június 1-ig Székhely Projekt azonosító Ügyfélnév Cégforma Intézkedés Jóváhagyott támogatási összeg - Ft Dél-Dunántúl Somogy Patosfa Patosfa 2081855968 Kiss Kálmán Személy Dél-Dunántúl Somogy Somogyszentpál Százhalombatta 2083062186 Tógazda Halászati Zrt. Dél-Dunántúl Somogy Somogyvár Somogyvár 2117638307 Pórel Tamás Személy Dél-Dunántúl Tolna Attala Attala 2081878282 Attalai Haltermelő és Értékesítő Dél-Dunántúl Tolna Bonyhád Bonyhád 2081856008 Pannónia Mezőgazdasági Zrt. Dél-Dunántúl Tolna Bonyhád Bonyhád 2093967460 Csibi Csaba Személy Dél-Dunántúl Tolna Bölcske Paks 2102524686 Paksi Halászati Szövetkezet Szövetkezet Dél-Dunántúl Tolna Döbrököz Attala 2082974804 Szeleburgi Kereskedelmi És Szolgáltató Bt. Betéti Dél-Dunántúl Tolna Gyönk Varsád 2083062782 Czikkhalas Halastavai Dél-Dunántúl Tolna Gyönk Varsád 2093962052 Czikkhalas Halastavai Dél-Dunántúl Tolna Kapospula Dombóvár 2081855582 Hetényhal Haltermelő És Értékesítő Dél-Dunántúl Tolna Magyarkeszi Értény 2093963303 Papphal Halászati Bt. Betéti Dél-Dunántúl Tolna Nagykónyi Budapest 2117638903 Spollár József Személy Dél-Dunántúl Tolna Nagykónyi Kocsola 2117638811 Papp Zoltán Személy Dél-Dunántúl Tolna Nagykónyi Nagykónyi 2093963596 Papp László Személy Dél-Dunántúl Tolna Paks Paks 2117637991 Paksi Atomerőmű Horgászegyesület Horgászegyesület Dél-Dunántúl Tolna Tamási Kocsola 2094047246 Papp Zoltán Személy Hajdú-Bihar Folyás Polgár 2081856017 Kocsis László Személy Hajdú-Bihar Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló 2053079974 Bocskai Halászati Hajdú-Bihar Hortobágy Hortobágy 2053253576 Hortobágyi Halgazdaság Zrt. Hajdú-Bihar Hortobágy Nagymacs 2094047604 Kónya-Hal Hajdú-Bihar Hortobágy Százhalombatta 2102523445 Aranyponty Halászati Zrt. 1 862 260 63 993 816 2 071 025 7 243 912 4 298 986 899 600 1 310 738 1 988 906 7 332 614 3 792 807 4 196 384 855 930 408 658 204 329 204 329 1 071 200 1 153 989 884 000 23 908 160 230 309 232 6 476 475 6 169 160 Bereg Kemecse Nyíregyháza 2100096730 Szabolcsi Halászati 7 760 974 Bereg Tiszavasvári Nyíregyháza 2093962814 Szabolcsi Halászati 4 761 988 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 2053080066 Munka Mg. Szövetkezet Mezőgazdasági Szövetkezet 5 668 000 Bereg Tiszavasvári Tiszavasvári 2099758235 Losonczi és Losonczi Betonelemgyártó Építőipari Kereskedelmi és Szolgáltató 3 650 400 Jász-Nagykun-Szolnok Besenyszög Tata 2083063143 Orosz Ágoston Róbert Személy Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 2081855995 Jászkiséri Halas Haltermelő Szolg Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Budapest 2082974116 Stáció 1 768 000 8 137 584 18 943 600 Jász-Nagykun-Szolnok Kenderes Sály 2093959753 PLUS CONTACT Halgazdálkodó Kereskedelmi és Szolgáltató 15 421 349 Jász-Nagykun-Szolnok Kengyel Szeged 2083062911 Siltok Mezőgazdasági Kereskedelmi És Szolgáltató 17 764 828 Jász-Nagykun-Szolnok Kisújszállás Békéscsaba 2053080048 Demcsák János István Személy Jász-Nagykun-Szolnok Kunhegyes Gyomaendrőd 2053080084 FISH-COOP Mezőgazdasági Termékértékesítő és Továbbképzés Szervező Jász-Nagykun-Szolnok Kunszentmárton Kunszentmárton 2099761864 Sellő Haltenyésztő és Kereskedelmi Jász-Nagykun-Szolnok Tiszasüly Tiszasüly 2099757379 Tiszasülyi Haltermelő és Kereskedelmi Jász-Nagykun-Szolnok Tiszaszentimre Tiszafüred 2081855573 Nagy Zoltán Személy 2 524 600 22 816 342 7 487 979 21 794 588 4 387 848

A HOP II. tengely Vízi Környezetvédelemmel Kapcsolatos Intézkedések /HKP jogcím/ nyertes projektjei 2016. június 1-ig Székhely Projekt azonosító Ügyfélnév Cégforma Intézkedés Jóváhagyott támogatási összeg - Ft Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tibolddaróc Sály 2094047062 PLUS CONTACT Halgazdálkodó Kereskedelmi és Szolgáltató 2 395 905 Észak-Magyarország Borsod-Abaúj-Zemplén Tokaj Tiszavasvári 2083063024 Tiszamelléki Mélyépítő Észak-Magyarország Heves Kisköre Debrecen 2099757360 BZKS Vezetési és Üzletviteli Tanácsadó Zrt. Közép-Dunántúl Fejér Előszállás Budapest 2094047659 Novota Gábor István Személy Közép-Dunántúl Fejér Kajászó Budapest 2099757250 Magyar Országos Horgász Szövetség Szövetség 5 615 797 7 940 020 1 185 314 4 024 800 Közép-Dunántúl Fejér Pákozd Budapest 2117637386 Magyar Haltermelők és Halászati Vízterülethasznosítók Szövetsége Szövetsége 4 925 970 Közép-Dunántúl Fejér Sárbogárd Sárbogárd 2081855986 Nádor-tó Halászati és Vadgazdálkodási Közép-Dunántúl Fejér Sárhatvan Sárbogárd 2081855977 Killer Gábor Személy Közép-Dunántúl Fejér Sárszentágota Sáregres 2093966908 HAL-GAZDA Közép-Dunántúl Fejér Soponya Százhalombatta 2099757397 Aranyponty Halászati Zrt. Közép-Dunántúl Veszprém Monostorapáti Császár 2082974024 Szabó Wieslawa Józefa Személy Közép-Magyarország Pest Biatorbágy Budaörs 2083067228 Bia-Tehag Termelő és Kereskedelmi Közép-Magyarország Pest Makád Ráckeve 2083068780 Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség Szövetség Közép-Magyarország Pest Tápiószecső Tápiószecső 2093967891 Al-ku Carp Halászati És Ker. Bt. Betéti Nyugat-Dunántúl Zala Nagykanizsa Csurgó 2093961949 Tóth István Személy 5 147 428 2 739 272 1 551 680 44 919 295 7 146 412 7 741 448 4 542 200 2 823 917 14 446 926 891 769 388

A HOP III. és V. tengely jogcímeinek nyertes projektjei 2016. június 1-ig Székhely Projekt azonosító Ügyfélnév Cégforma Intézkedés Jóváhagyott támogatási összeg - Ft Dél-Alföld Békés Szarvas Szarvas 1699462414 NAIK Halászati Kutatóintézet 3.1. intézkedés: Kollektív intézkedések 166 476 749 Jász-Nagykun-Szolnok Jászkisér Heves 1699122381 Jászkiséri Halas Kft 3.1. intézkedés: Kollektív intézkedések 19 881 459 Nyugat-Dunántúl Zala Keszthely Keszthely 1699279607 Pannon Egyetem Oktatási 3.1. intézkedés: Kollektív intézkedések 167 484 588 Dél-Dunántúl Somogy Kaposvár Kaposvár 1699329032 Kaposvári Egyetem Oktatási 3.1. intézkedés: Kollektív intézkedések 169 967 325 Hajdú-Bihar Debrecen Debrecen 1699147005 Debreceni Egyetem Oktatási 3.1. intézkedés: Kollektív intézkedések 148 707 487 Közép-Magyarország Pest Gödöllő Gödöllő 1699426977 Szent István Egyetem Oktatási 3.1. intézkedés: Kollektív intézkedések 118 849 918 Közép-Magyarország Budapest Budapest Százhalombatta EHVF-545-5-2011 Aranyponty Halászati Zrt. 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 23 417 733 Közép-Magyarország Pest Budapest Százhalombatta EHVF-267-2013 Aranyponty Halászati Zrt. EHVF/371-1/2014 RED LEMON MÉDIA GROUP Kereskedelmi és Szolgáltató 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 19 836 300 23 810 000 Nyugat-Dunántúl Győr-Moson-Sopron Győr Nyúl GF/JSZF/951/15/2015 IDMC Kereskedelmi és Szolgáltató 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 21 650 000 IHF/566/2015 Babel Communications Kereskedelmi és Szolgáltató 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 21 600 000 IHF/629/2015 KMD Projektmenedzsment Szolgáltató 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 17 500 000 IHF/630/2015 1003481332-2009-04-01 HOP-5.1.-MVH- 1003533134-2009-04-01 1003481332-2009-04-02 1003481332-2009-04-03 1003481332-2009-04-04 1003481332-2009-04-05 1003481332-2009-08-01 1003481332-2009-09-01 1003481332-2009-10-01 1003481332-2009-10-02 1003481332-2009-10-03 1003481332-2009-10-04 1003481332-2010-03-01 1003481332-2010-03-02 Proakció Projektszervező és Szolgáltató Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 1003481332-2010-05-1003481332-2010-07- 3.3 intézkedés: Új piacok kialakítása és promóciós kampányok szervezése I. 21 800 000 9 097 791 164 672 000 29 335 919 1 992 900 975 000 1 444 500 1 350 000 8 700 000 443 200 135 760 3 067 624 1 688 353 10 000 000 3 930 000 8 700 000 28 051 647

A HOP III. és V. tengely jogcímeinek nyertes projektjei 2016. június 1-ig Székhely Projekt azonosító Ügyfélnév Cégforma Intézkedés Jóváhagyott támogatási összeg - Ft 1003481332-2010-08-580 000 1003481332-2010-09-02 5 000 000 1003481332-2010-09-03 1 296 000 1003481332-2010-10-2 549 000 1003481332-2010-10-03 3 997 827 1003481332-2010-11-255 000 1003481332-2010-11-02 10 800 000 1003481332-2011-01-3 960 000 1003481332-2011-04-1 208 080 1003481332-2011-07-34 811 391 1003481332-2011-08-1 432 000 1003481332-2011-10-1 064 400 1003481332-2011-11-9 600 000 1003481332-2011-11-02 350 000 1003481332-2011-12-6 364 620 1003481332-2012-01-130 805 159 1003481332-2012-04-1 829 150 1003481332-2012-04-02 1 355 906 1003481332-2012-07-3 468 924 1003481332-2012-08-3 475 000 1003481332-2012-08-02 10 000 000 1003481332-2012-11-800 000 1003481332-2012-12-7 975 000 1003481332-2012-12-02 6 000 000 1003481332-2013-03-155 000 000 1003481332-2013-04-1 904 200 1003481332-2013-07-1 639 500 1003481332-2013-08-1 173 500 1003481332-2013-10-80 000

A HOP III. és V. tengely jogcímeinek nyertes projektjei 2016. június 1-ig Székhely Projekt azonosító Ügyfélnév Cégforma Intézkedés Jóváhagyott támogatási összeg - Ft 1003481332-2013-10-02 3 000 000 1003481332-2013-10-03 29 700 000 1003481332-2013-11-8 546 470 1003481332-2013-12-2 965 000 1003481332-2014-04-2 227 200 1003481332-2014-03-40 436 062 HOP-5.1.-MVH- 1003533134-2014-05-01 Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal 4 000 500 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-04-01 Miniszterelnökség 8 644 296 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-06-01 Miniszterelnökség 13 500 000 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-08-01 Miniszterelnökség 7 500 000 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-10-03 Miniszterelnökség 120 000 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-11-02 Miniszterelnökség 7 955 000 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-11-01 Miniszterelnökség 189 600 HOP-5.1.-ME- 1012899542-2015-12-01 Miniszterelnökség 60 000