ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR

Hasonló dokumentumok
Karbantartási feladatok ellátása

Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése

Tájákoztató az eljárás eredményéről

Élelmiszer alapanyag beszerzés

A fóti Boglárka Bölcsőde eszközbeszerzése a KMOP sz. pályázat keretében (szállítási szerződés)

Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével

Postai irányítószám: Regionális/helyi szintű [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ]

Perifériák beszerzése

Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon

Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás

Közúti gépjárművek sérüléséből adódó helyreállítása illetve szükség szerinti javítása

Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása

BFVK Zrt. - Főgáz Zrt. - tájékoztató a szerződés meghosszabbításáról (2. rész Közraktárak épületegyüttes versenypiaci fogyasztási hely)

Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről

Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/133. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - III. rész

Önellátó képességek fejlesztése program (TÁMOP / ) - I. rész

Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.)

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése

Magyarcsanád, Közösségi ház építése

Vállalkozási szerződés a Darányi Ignác Terv keretén belül Ravatalozó felújítása Nagyrédén tárgyában

Szeged, Tisza Lajos krt sz. alatti Belvedere palota felújítása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/1. Tájékoztató az eljárás eredményéről (2-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

KEOP-3.2.0/ azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása

Komplex belvízrendezési program - Sarkad - 4. módosítás

Egészségügyi termékek beszerzése az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr részére

Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH)

1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése

6 db használt autóbusz beszerzése az Alba Volán Zrt. és 6 db használt autóbusz beszerzése a Vértes Volán Zrt. részére - tájékoztató

Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés

A Ceglédi Járásbíróság épületében vagyonvédelmi-, CCTV-, beléptető rendszer kiépítése és belsőépítészeti kiviteli munkák

Tájékoztató a szerződés 1. sz. módosításáról - Országos Támogatás-ellenőrzési Rendszer programkód minőség ellenőrzés

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről

2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

Gomba ivóvíz tervezés

A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete

Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása

Vállalkozási szerződés módosítás - Gyermek- és Ifjúsági tábor korszerűsítése és akadálymentesítése.

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - IV. rész

tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése

Közzététel dátuma: Iktatószám: 7982/2013 CPV Kód: Csengerújfalu Község Önkormányzata

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központban konténer kollégium kialakítás

In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP A-11/1/KONV pályázat keretében II.

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75

Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése.

Tisztító-és takarítószerek beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság részére 2014-ben, szerződés módosítás

Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről

Képzési szolgáltatások EREDMÉNYTELEN KÉ táj. (Kazincbarcika)

Miskolci Autista Központ mosoda épületének építése

Hotel SPA Hévíz bővítése új konyhablokkal és étterem belső átalakításával - szerződés módosítása

SZM Szentendre város Településfejlesztési Koncepciója és Településrendezési eszközeinek elkészítése szerződés módosítás 4.

A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u sz. alatti (7377. és Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése

Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése

Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése

Tájékoztató a "Falubusz beszerzése" tárgyú szerződés módosításáról

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola energetikai korszerűsítése

Napelemes rendszer kiépítése 3sz. szerződésmódosítás

Keretszerződés nyomdai kiviteli szolgáltatások nyújtására a Barcika Art Kft. részére

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/84. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Szerződés módosítás Nagykanizsa, Piarista iskola főbejárat

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Eszközbeszerzés iskola számára (hivatkozás az eljárást megindító hirdetmény számára: KÉ-18231/2012)

Különféle élelmiszerek beszerzése a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház részére - 3. rész 2. szerződésmódosítása

A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása

K1379 Az FKF Zrt. Hulladékhasznosító Mű részére őrölt égetett mész, karbamid, technikai sósav, nátrium-hidroxid oldat beszerzése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/106. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Veresegyház, IV. termálkút fúrásának kivitelezése - helyesbítés

1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez

Aranysziget Otthon élelmiszer alapanyag és termék beszerzése 1. időszak egyéb fagyasztott termék

Tájékoztató az eljárás eredményéről "Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése"

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/25. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Erdőtelepítési feladatok ellátása

Nemzeti közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH)

IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése

Postai irányítószám: 1053

1. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató szerződés módosításáról Földgáz sűrítése (BKV Zrt T-489/14)

Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére

Képességfejlesztő tevékenység (TÁMOP / ) - I. rész

Járdaépítések I.

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Vállalkozási szerződés keretében Napelem rendszer tervezése és kivitelezése- Bagod

9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására

Magyarország területe, az Ajánlattevő által Teljesítés helye:

NAIK-SZBKI 96 m2 üvegház építése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/2 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Balassi Intézet - Kommunikáció - táj. szerz. mód

Az Országház környezete kültéri területeinek tisztítása (564/2014)

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Adás-vételi keretszerződés járműalkatrészek, munkagépek alkatrészeinek beszerzésére

Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság 1088 Teljesítés helye:

Átírás:

MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41499 4. melléklet a 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍT A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén Árubeszerzés Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási koncesszió I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR I.1) NÉV, CÍM ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONT(OK) Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: E-mail: Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkér általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Postai irányítószám: Telefon: Fax: Ország: További információ a következ címen szerezhet be A fent említett kapcsolattartási pont(ok) Egyéb (töltse ki az A.I mellékletet) A dokumentáció és a kiegészít iratok a következ címen szerezhet k be (adott esetben) A fent említett kapcsolattartási pont(ok) Egyéb (töltse ki az A.II mellékletet) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következ címre kell benyújtani A fent említett kapcsolattartási pont(ok) Egyéb (töltse ki az A.III mellékletet)

41500 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám I.2.) AZ AJÁNLATKÉR TÍPUSA Központi szint Regionális/helyi szint Közjogi szervezet Közszolgáltató Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Egyéb I.3.) F TEVÉKENYSÉG I.3.1) KLASSZIKUS AJÁNLATKÉR K Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem Szabadid, kultúra és vallás Oktatás Egyéb (nevezze meg): Egészségügy I.3.2) KÖZSZOLGÁLTATÓ AJÁNLATKÉR K Gáz- és h energia termelése, szállítása és elosztása Villamos energia Földgáz és k olaj feltárása és kitermelése Szén és más szilárd tüzel anyag feltárása és kitermelése Víz Vasúti szolgáltatások Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Kiköt i tevékenységek Repül téri tevékenységek Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások I. 4.) Beszerzés más ajánlatkér k nevében Az ajánlatkér más ajánlatkér k nevében végzi a beszerzést: igen nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkér kre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41501 II. SZAKASZ: A SZERZ DÉS TÁRGYA II.1) MEGHATÁROZÁS II.1.1) A szerz déshez rendelt elnevezés, a szerz dés tárgya, meghatározása: II.1.2) A szerz dés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerz dés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) A teljesítés helye: Szolgáltatási koncesszió NUTS-kód NUTS-kód NUTS-kód NUTS-kód II.1.3) A szerz dés meghatározása/tárgya: II.1.4) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) F szójegyzék Kiegészít szójegyzék (adott esetben) F tárgy További tárgy(ak)

41502 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám II.1.5) Részekre történ ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható) igen nem (Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre egy vagy több részre valamennyi részre II.1.6.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok): igen nem II. 2) SZERZ DÉS SZERINTI MENNYISÉG II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: II.2.2) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben) Vételi jog (opció): igen nem (Igen válasz esetén) A vételi jog meghatározása: (ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje: hónapban: vagy napban: (a szerz dés megkötését l számítva) II.3) A SZERZ DÉS ID TARTAMA VAGY A BEFEJEZÉS HATÁRIDEJE A (tervezett) id tartam hónapban: vagy napban: (a szerz dés megkötését l számítva) VAGY: Kezdés / / (év/hó/nap) Befejezés // (év/hó/nap)

MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41503 III. SZAKASZ: JOGI, GAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS M SZAKI INFORMÁCIÓK III.1) A SZERZ DÉSSEL KAPCSOLATOS FELTÉTELEK III.1.1) Ajánlatkér el ír szerz dést biztosító mellékkötelezettségeket: igen nem igen válasz esetén: III.1.2) F finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: III.1.3) A közös ajánlatot tev nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: igen nem igen válasz esetén: III.1.4) Egyéb lényeges szerz déses feltételek III.2) RÉSZVÉTELI FELTÉTELEK III.2.1) Kizáró okok: Az ajánlatkér által el írt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód [Kötelez a Kbt. 56. (1) bekezdés k) pont és (2) bekezdés szerinti kizáró ok]

41504 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): III.2.3) M szaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): III.2.4) Fenntartott szerz désekre vonatkozó információk (adott esetben) A szerz dés védett foglalkoztatók számára fenntartott igen nem IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) A SZERZ DÉS ODAÍTÉLÉSE IV.1.1) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkez k létszámának vagy keretszámának meghatározása: igen nem igen válasz esetén: A gazdasági szerepl k tervezett száma VAGY: Tervezett minimum és (adott esetben) maximális létszáma A jelentkez k számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok:

MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41505 IV.1.2) Értékelési szempontok A legalacsonyabb összeg ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legel nyösebb ajánlat a következ részszempontok alapján Részszempont Súlyszám Részszempont Súlyszám 1. 6. 2. 7. 3. 8. 4. 9. 5. 10. VAGY Egyéb: IV.1.3) Értékelési módszer ismertetése: IV.1.4) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkér által el írt alapvet szabályai, az els tárgyalás id pontja :(kivéve, ha az eljárás tárgyalás nélküli)

41506 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám IV.1.5) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó el írások: igen nem igen válasz esetén: IV.2) ADMINISZTRATÍV INFORMÁCIÓK IV.2.1.1) A dokumentáció és a kiegészít iratok vagy ismertet k beszerzésének feltételei (adott esetben) A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: // (év/hó/nap ) Id pont: A dokumentációért fizetni kell igen nem (igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: A fizetés feltételei és módja: Pénznem: IV.2.1.2) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történ elérése az eljárásban való részvétel feltétele igen nem IV.2.1.3) A dokumentáció és a kiegészít iratok, vagy ismertet rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos egyéb információk: IV.2.2) Ajánlattételi vagy részvételi határid, illet leg a szándéknyilatkozatok benyújtásának határideje Dátum: // (év/hó/nap) Id pont: IV.2.3) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkez k részére kétszakaszos eljárások esetén Dátum: // (év/hó/nap) IV.2.4) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók Az EU bármely hivatalos nyelve Az EU következ hivatalos nyelve(i): Egyéb: Magyar IV.2.5) Az ajánlati kötöttség minimális id tartama (kivéve részvételi felhívás esetén) / /-ig (év /hó/nap ) VAGY

MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41507 Az id tartam hónapban: vagy napban: a következ id ponttól számítva: IV.2.6) Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásának feltételei Dátum: // (év/hó/nap) Id pont: Hely : Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek igen nem (igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: V. SZAKASZ: KIEGÉSZÍT INFORMÁCIÓK V.1) A KÖZBESZERZÉS ISMÉTL D JELLEGÉRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK (adott esetben) A közbeszerzés ismétl d jelleg igen nem (igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: V.2) EURÓPAI UNIÓS ALAPOKRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK A szerz dés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos nem (igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: igen V.3) Az eljárás a Kbt. 40. (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: igen nem V.4) További információk, az ajánlatkér által alkalmazott eljárási szabályok, az ajánlattételhez szükséges egyéb információk:

41508 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám V.5) E HIRDETMÉNY FELADÁSÁNAK ID PONTJA: // (év/hó/nap) A. MELLÉKLET TOVÁBBI CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK I) TOVÁBBI INFORMÁCIÓ A KÖVETKEZ CÍMEKEN ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOKON SZEREZHET BE Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: E-mail: Internetcím (URL): Postai irányítószám: Ország: Telefon: Fax: II) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHONNAN A DOKUMENTÁCIÓ ÉS A KIEGÉSZÍT IRATOK BESZEREZHET K (ADOTT ESETBEN) Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: E-mail: Internetcím (URL): Postai irányítószám: Ország: Telefon: Fax: III) CÍMEK ÉS KAPCSOLATTARTÁSI PONTOK, AHOVA AZ AJÁNLATOKAT/RÉSZVÉTELI JELENTKEZÉSEKET KELL BENYÚJTANI Hivatalos név: Postai cím: Város/Község: Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: E-mail: Internetcím (URL): Postai irányítószám: Ország: Telefon: Fax:

MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám 41509 IV) A MÁSIK AJÁNLATKÉR CÍMEI, AMELY NEVÉBEN AZ AJÁNLATKÉR A BESZERZÉST VÉGZI Hivatalos név: Postai cím: Város/község: Postai irányítószám: Ország: --------------------(Az A. melléklet IV) szakasza szükség szerint több példányban is használható)------------------

41510 MAGYAR KÖZLÖNY 2011. évi 165. szám RÉSZ SZÁMA: B. MELLÉKLET RÉSZEKRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK ELNEVEZÉS: 1) RÖVID MEGHATÁROZÁS: 2) KÖZÖS KÖZBESZERZÉSI SZÓJEGYZÉK (CPV) F szójegyzék Kiegészít szójegyzék (adott esetben) F tárgy További tárgy(ak) 3) MENNYISÉG (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: 4) A SZERZ DÉS ID TARTAMÁRA VAGY KEZDETÉRE/BEFEJEZÉSÉRE VONATKOZÓ KÜLÖNBÖZ ID PONTOK FELTÜNTETÉSE (adott esetben) Az id tartam hónapban: vagy napban: (a szerz dés megkötését l számítva) VAGY Kezdés: // (év/hó/nap) Befejezés: // (év/hó/nap) 5) TOVÁBBI INFORMÁCIÓK A RÉSZEKR L: ----------------------(E mellékletb l a részek számának megfelel en több példány használható) ----------------------