Kiskőrösi Városi fürdő vízi- és egyéb létesítményeinek fenntartása és üzemeltetése szolgáltatási koncessziós szerződés keretében.



Hasonló dokumentumok
ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS. A Kbt a szerinti, szabadon kialakított eljárás alkalmazása esetén I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉR

Karbantartási feladatok ellátása

Alkotmánybíróság Budapest, I. Donáti u és Budapest, XII. Rege u. 5. alatti épületei karbantartási feladatainak ellátása

Homlokrakodó és emelőkosaras gépjármű beszerzése

2120 Dunakeszi, Repülőtéri út 3. szám alatti objektumban lévő 2. számú raktár átalakítása

Tájékoztató az eljárás eredményéről_lk kerékblokker karbantartás, javítás

1 db hordozható 3D szkenner csomag és 1 db 3D tervezési szoftver beszerzése

Csobánka Község térfigyelő rendszerének kiépítése elnevezésű projekt keretében lefolytatott eszközbeszerzés TE

Belügyminisztérium 1051 Budapest, József Attila u Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő:

Budapest V. kerület Szervita tér - Belvárosi Gyógyszertár és Rózsavölgyi és Társa Zeneműbolt portál lábazat beszerzés (Er. Táj.)

Tájákoztató az eljárás eredményéről

Magyarcsanád, Közösségi ház építése

A XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. részére 115 db Microsoft Office Pro Plus szoftver 3 éves bérlete

Perifériák beszerzése

Munkaruházat beszerzése - Tájékoztató az eljárás eredményéről

Közzététel dátuma: Iktatószám: 7982/2013 CPV Kód: Csengerújfalu Község Önkormányzata

4 db személygépkocsi beszerzés - tájékoztató az eljárás eredményéről

Közzététel dátuma: Iktatószám: 11481/2015 CPV Kód: Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Kft.

IP CCTV video megfigyelő rendszer beszerzése

Térfigyelő kamerarendszer kiépítése Érsekcsanádon (EH)

A FŐTÁV Zrt. tulajdonában lévő 8600 Siófok Balatonszéplak-felső, Tihany u sz. alatti (7377. és Hrsz.) üdülő-ingatlan(ok) üzemeltetése

tájékoztató az eljárás eredményéről-lifepak 15 típusú defibrillátor beszerzése

KEOP-3.2.0/ azonosító számú, Majorfelújítás Zalaváron és eszközbeszerzés című projekt keretében kivitelezési tevékenység ellátása

1.400 m3 0/50 zúzottkő beszerzése útépítéshez

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/25. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

1147 Budapest, Csömöri út és 1194 Budapest, Temesvár utca 1. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Élelmiszer alapanyag beszerzés

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Ferdeágyas és síkágyas CNC eszterga beszerzése

Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - 1. rész: fénytechnika 2. rész: hangtechnika.

Erdőtelepítési feladatok ellátása

A volt Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola épületeinek bontása

TIOP / árubeszerzés (informatikai eszközök)

Tisztítószerek (vegyi anyagok) szállítása

Tájékoztató az eljárás eredményéről - HULEJAF számú pályázat kapcsán lefolytatandó eszközbeszerzés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/111. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Tájékoztató eredményről- Agile Point workflow rendszer mérnöki támogatásának beszerzése a HungaroControl Zrt. részére

Közzététel dátuma: Iktatószám: 868/2015 CPV Kód: ; ; ;

In vitro fertilisatio eljáráshoz szükséges laboratóriumi vegyszerek beszerzése a TÁMOP A-11/1/KONV pályázat keretében II.

A KDOP-2.1.1/D

Postai irányítószám: Regionális/helyi szintű [ ] Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] [ ]

Használt és új mezőgazdasági gépek beszerzése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/113. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/84. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Járdaépítések I.

Redundáns külső adattároló eszköz (storage) bővítése.

Marógépek beszerzése a Bánki Donát Szakképző Iskola részére (EH)

Veresegyházi termál- és gyógyfürdő fejlesztése során ellátandó műszaki szakértői feladatok - tájékoztató az eljárás eredményéről

Postai irányítószám: 1053

Hidrofor konténer beszerzés

Tájékoztató az eljárás eredményéről "Fehérje kölcsönhatások in vitro és sejten belüli detektálására, képalkotásra alkalmas lemezleolvasó beszerzése"

Páty Kikelet bölcsőde kivitelezése Szerződésmódosítás

Tiszalúc Nagyközség Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítési munkái

Kazincbarcika, Herbolyai út 7/a. (566/5. hrsz.) sz. alatti központi konyha épület kivitelezése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/26. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése

9 db kis áruszállító gépjármű beszerzése TOP feladatok ellátására

Alap- és középkategóriás mobiltelefonok beszerzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről

SZEI mammográfia eredmény

Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. részére üzemi ellenőrzést és irányítást ellátó személygépkocsik beszerzése 2015.

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Keretszerződés keretében történő műszaki ügyviteli rendszer fejlesztése, 2016.

Győrság Községben Ikszt kivitelezési munkái

"A Fővárosi Vízművek Zrt. által üzemeltetett ingatlanok felújítási, átalakítási és karbantartási munkái" tájékoztatás az eljárás eredményéről

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/49. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Tájékoztató az eljárás eredményéről Répcelak, Petőfi utca 331, 332, 644 hrsz járdaépítés építés beruházás kiviteli munkáira.

Eljárás eredményéről szóló tájékoztató a Liget Budapest projekt keretében látványtervezői és virtuális 3D modellépítési feladatok ellátása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/129

Búvótér beépítése és szerelt lépcső elkészítése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75

Csorna,József Attila utca útburkolatának felújítása(eredmény)

TEE- SZE Diákmunka igénybevétele

Tájékoztató az eljárás eredményéről a Kovács Ádám Intertrans Kft. képző kiválasztására indított közbeszerzési eljárásában

Tájékoztatás eljárás eredményéről (applikáció)

Szállítási szerződés utcabútorok beszerzése tárgyában

Plazmasugaras felületkezelő rendszer beszerzése a Miskolci Egyetem részére

A épület homlokzat felújítás, nyílászáró csere KEOP táj.

A Soós István Borászati Szakképző Iskola Szigetcsépi Tangazdasága fejlesztése - mezőgazdasági jellegű szolgáltatások igénybevétele (területrendezés).

K1398 Aluljáró takarítógépek beszerzése

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

útépítés Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/68 Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/106. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Tájékoztató a "Hatásvizsgálat - jó gyakorlatok" tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.

Faházak kivitelezése és telepítése vállalkozási szerződés keretében

Földgáz beszerzése/

ANS I. informatikai szünetmens berendezéseinek karbantartása - UPS karbantartás

Mentőegység beszerzés/ 2013.

GEODÉZIAI MÉRÉSEK VÉGZÉSE/2012.

Helyi, autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítás, közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátása -Körmend

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 24770/2015 CPV Kód:

A fóti Boglárka Bölcsőde eszközbeszerzése a KMOP sz. pályázat keretében (szállítási szerződés)

HC - nyomdai szolgáltatások - tájékoztató szerz. telj.

A KEKKH beléptető rendszereinek egységesítése érdekében szükséges termékek és szolgáltatások beszerzése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/133. Tájékoztató az eljárás eredményéről (1-es minta)/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

HPV elleni oltás. Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/129

A Károly Róbert Főiskola székhelyén fotovoltaikus rendszer telepítése, villamos szerelési kivitelezési tevékenységeinek elvégzése

Erkel Ferenc multifunkcionális közösségi központ kialakítása - bútorbeszerzés

Pápa Rendőrkapitányság bővítési igényével kapcsolatos kivitelezési feladat

Hirdetmény. Közbeszerzési Értesítő 2011 / 83. Ajánlatkérő:

Tisztító-és takarítószerek beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság részére 2014-ben, szerződés módosítás

Átírás:

Kiskőrösi Városi fürdő vízi- és egyéb létesítményeinek fenntartása és üzemeltetése szolgáltatási koncessziós szerződés keretében. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/50 Beszerzés tárgya: Szolgáltatási koncesszió Hirdetmény típusa: Eljárást megindító felhívás - 121. (1) bekezdés b) pontja/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2015.05.04. Iktatószám: 6826/2015 CPV Kód: 92330000-3;92332000-7;92610000-0;98341100-6 Ajánlatkérő: Kiskőrös Város Önkormányzata Teljesítés helye: Kiskörös, 2725/1. hrsz. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2015.05.26. Nyertes ajánlattevő: Ajánlatkérő típusa: Regionális/helyi szintű Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Általános közszolgáltatások 3. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja ELJÁRÁST MEGINDÍTÓ FELHÍVÁS A Kbt. 121. (1) bekezdés b) pontja szerinti eljárás Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatás megrendelés Építési koncesszió x Szolgáltatási koncesszió I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos név: Kiskőrös Város Önkormányzata Postai cím: Petőfi Sándor tér 1. Város/Község: Kiskőrös Postai irányítószám: 6200 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Horváth János Telefon: +36 78513120/207 E-mail: palyazati.ref@kiskoros.hu 1

Fax: +36 78513129 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.kiskoros.hu A felhasználói oldal címe (URL): További információ a következő címen szerezhető be: A fent említett kapcsolattartási pont(ok) x Egyéb (töltse ki az A.I mellékletet) A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be: A fent említett kapcsolattartási pont(ok) x Egyéb (töltse ki az A.II mellékletet) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani: A fent említett kapcsolattartási pont(ok) x Egyéb (töltse ki az A.III mellékletet) I.2.) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű Közszolgáltató x Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Közjogi szervezet Egyéb I.3.) Fő tevékenység I.3.1) Klasszikus ajánlatkérők x Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadidő, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek Egyéb (nevezze meg): Egészségügy I.3.2) Közszolgáltató ajánlatkérők Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Vasúti szolgáltatások Villamos energia Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése Kikötői tevékenységek Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése 2

Repülőtéri tevékenységek Víz Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások I. 4.) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.) II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Kiskőrösi Városi fürdő vízi- és egyéb létesítményeinek fenntartása és üzemeltetése szolgáltatási koncessziós szerződés keretében. II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) Építési beruházás Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében) Építési koncesszió x Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye: Kiskörös, 2725/1. hrsz. NUTS-kód: HU331 II.1.3) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk x A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul 3

A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben) Keretmegállapodás több ajánlattevővel A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma VAGY (adott esetben) maximális létszáma Keretmegállapodás egy ajánlattevővel A keretmegállapodás időtartama: Időtartam év(ek)ben: vagy hónap(ok) ban: Indokolás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet. A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága (ha ismert): II.1.5) A szerződés meghatározása/tárgya Kiskőrösi Városi fürdő vízi- és egyéb létesítményeinek fenntartása és üzemeltetése szolgáltatási koncessziós szerződés keretében. II.1.6) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 92330000-3 További tárgyak: 92332000-7 92610000-0 98341100-6 II.1.7) Részekre történő ajánlattétel (a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható) nem (Igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók (csak egyet jelöljön be): egy részre egy vagy több részre valamennyi részre II.1.8.) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) nem II. 2) Szerződés szerinti mennyiség II.2.1) Teljes mennyiség vagy érték (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Kiskőrösi Városi fürdő vízi- és egyéb létesítményeinek fenntartása és üzemeltetése szolgáltatási koncessziós szerződés keretében. Nyertes ajánlattevő feladata a Kiskőrös Város Önkormányzata (6200 Kiskőrös, Petőfi tér 1.) továbbiakban Ajánlatkérő tulajdonában álló Kiskőrös belterületén zöldes, parkos övezetben a 2725/1. hrsz-ú ingatlanon elhelyezkedő létesítményeknek az alábbi főbb mennyiségi adatok szerinti üzemeltetése: 4

Terület - fürdő területe: 1 hektár (csúszda nincs) - kemping területe: 1 hektár (parkosított rész, vízvételi és áramcsatlakozási lehetőség biztosított a nyertes ajánlattevő részére) Nap: naptári nap Nyári idény időszak: minden naptári év május hó 15. napja és ezen naptári év október hó15. napja közötti időszaka. Idény előtti időszak: minden naptári év május hó 15. napját megelőző és ezen naptári év október hó15. napját követő időszaka. Fél év: minden naptári év május hó 15. napjától számított 6 hónapos időszaka. Szabadtéri medencék üzemeltetése: - 2 darab iker elrendezésű gyógyvizes medence, - üzemelése idénytől független; - II. sz. termálkútból (KSZ.: B. 1114) búvárszivattyúval tölti és minden nap le kell engedni; - vízfelület: 196 m2, térfogat: 150 m3; - a medencék takarítását naponta el kell végezni, - 1 darab úszómedence, - üzemelése csak a nyári idényben történik; - hálózati ivóvízzel töltve; - vízfelület: 375 m2, térfogat: 565 m3, feszített víztükrű; - a medence feltöltése a nyári idény előtt egy alkalommal történik; - a medence takarítása a nyári idény előtt történik; - 1 darab tanmedence, - üzemelése csak a nyári idényben történik; - hálózati ivóvízzel töltve; - vízfelület: 100 m2, térfogat: 68 m3, feszített víztükrű; - a medence takarítása nyári idény előtt történik; - 1 darab pancsoló medence, - üzemelése csak a nyári idényben történik; - hálózati ivóvízzel töltve; - vízfelület: 15 m2, térfogat: 6 m3, feszített víztükrű; - a medence takarítása nyári idény előtt történik; Tanuszoda medencék üzemeltetése: - 1 darab úszómedence, - üzemelése idénytől függetlenül történik; - hálózati ivóvízzel töltve; - vízfelület: 275 m2, térfogat: 412 m3, feszített víztükrű; - a medence takarítása félévente történik; - 1 darab tanmedence, - üzemelése idénytől függetlenül történik; - hálózati ivóvízzel töltve - vízfelület: 75 m2, térfogat: 71 m3, feszített víztükrű; 5

- a medence takarítása félévente történik; - 1 darab merülő medence, - üzemelése idénytől függetlenül történik; - hálózati ivóvízzel töltve; - vízfelület: 1,44 m2, térfogat: 1,8 m3, feszített víztükrű; - a medence takarítása naponta történik; Alkalmazandó vegyszerek - Tanuszoda: - Dinax Klorin F (hypo), éves mennyiség: 4800 liter/év; - Dinax Mínusz F (kénsav), éves mennyiség: 4800 liter/év; - Dinax Flock F (pelyhesítő) éves mennyiség: 360 liter/év; - Dinax Chloralgin (algagátló) éves mennyiség: 360 liter/év; - Wapotec Hydroxan, éves mennyiség: 100 liter/év; - Strandfürdő: - Sósav, éves mennyiség: 5600 kilogramm/év; - Nátrium-klorit, éves mennyiség: 2300 kilogramm/év; - Celofoam (zsíroldó), éves mennyiseg: 100 liter/év; Minden, az üzemeltetés során felhasznált vegyszernek, takarítószernek biztonsági adatlappal kell rendelkeznie. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell tennie, amiben vállalja, hogy a szerződés teljesítése során felhasznált vegyszerek, takarítószerek biztonsági adatlappal rendelkeznek. A vegyszerek kezelését a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról szóló25/2014. (IV. 30.) NFM rendelet alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott bizonyítvánnyal rendelkező személy végezheti. Ajánlattevőnek nyilatkozatot kell tennie, amiben vállalja, hogy a vegyszerek kezelését a veszélyes áru szállítási biztonsági tanácsadóról szóló25/2014. (IV. 30.) NFM rendelet alapján a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiadott bizonyítvánnyal rendelkező személy fogja végezni. Közüzemi szolgáltatások átlag mennyiségei az üzemeltetés során: - Vízkészlet járulék éves mértéke: 620.000 HUF/év - Strandfürdő: átlagos áramfogyasztása: 250.000 kw/év hálózati víz felhasználás átlagos mennyisége: 5.000 m3/év -Tanuszoda: átlagos áramfogyasztása: 420.000 kw/év; hálózati víz felhasználás átlagos mennyisége: 12.000 m3/év; - Kemping: hálózati víz felhasználás átlagos mennyisége: 10.000 m3/év (ami a zöld felület locsolását is magában foglalja); - Termálvíz felhasználás átlagos mennyisége: 130.000 m3/év (az önkormányzati tulajdonú II. sz. KSZ.: B. 1114 termálkútból vételezve); Fürdővendégek átlag létszáma: 110.000 fő/év fürdővendég, továbbá 9.000 fő/év kempingező; Karbantartással kapcsolatosan elvégzendő főbb feladatok: Éves nagyleállások: - időtartama alkalmanként: 1 hét, a tanuszoda nyitásától kezdődően fél évente (május, október); - nagykarbantartása évente 2 alkalommal, amelynek során egyebek mellett a vízgépészet, légtechnika, fűtés, hőszivattyú, padok és ülőrész teljes szétszedése csavarok pótlása, padok részletes fertőtlenítése, mindazok üzembiztonságának fenntartásával kapcsolatos karbantartási 6

munkák (a felsorolás nem teljeskörű, azt szükség szerint el kell végezni); - medencék leengedése, termálvíz tározójának kitakarítása, előírás szerint; - raktárak, személyzeti helységek szociális helyiségek, csatornák, kitakarítása karbantartó és tisztasági festések elvégzése; Napi leállások: - medencék leengedése, kitakarítása, előírás szerint; - szaunák kitakarítása; - napozóágyak kitakarítása; Mind a napi, mind pedig az éves leállások során a szükség szerinti hibák kijavítása így különösen, de nem kizárólagosan fuga, csempe, vakolatok kijavítása, pótlása, tisztasági festése. - Tartalékszivattyúk: medence vízforgató szivattyú 3 darab, keringető szivattyú 2 darab medence vízforgató szivattyú: - medence vízforgató szivattyú: Fiberpool TIPO KAP450, vagy ezzel egyenértékű a 4,1 KW 90m3/h/m2 teljesítmény tekintetében 1 darab (tanmedencékhez) - medence vízforgató szivattyú: Fiberpool TIPO KAP550 vagy ezzel egyenértékű a 4,7 KW 90m3/h/m2 teljesítmény tekintetében: 1 darab (úszómedence) - medence vízforgató szivattyú: Pentair P7242220 SW - 24 M vagy ezzel egyenértékű a 16 m3/h, 1,3 CV, 1,1 kw, 230 V teljesítmény tekintetében: 1 darab (merülőmedence) keringető szivattyú: - WILO STAR RS 25/4 vagy ezzel egyenértékű a Feszültség: 230 V Teljesítmény (P1): 48 W Kapacitás: 5-54 liter/perc Emelőmagasság: 4 m Szívócsatlakozás: 5/4 Nyomócsatlakozás: 5/4 tekintetében, 1 darab - Grundfos UPS 25-80 vagy ezzel egyenértékű a Feszültség: 230 V Teljesítmény (P1): 10-140 W Kapacitás: 47 liter/perc Emelőmagasság: 7,5 m Szívócsatlakozás: 6/4 Nyomócsatlakozás: 6/4 tekintetében, 1 darab Honlap üzemeltetés: üzemeltető feladata a gyógyfürdő internetes oldalának fejlesztése, karbantartása és frissítése, az ehhez szükséges engedélyeket Ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő rendelkezésére bocsátja azzal, hogy kizárólag az Ajánlatkérőt illetik a fejlesztéssel, karbantartással, frissítéssel kapcsolatban létrejövő szerzői jogi védelem alá eső alkotások szerzői vagyoni jogai. - Április 1-től október 31-ig 18.00 órától 06.00 óráig éjszakai biztonsági szolgálat. Június 1-től augusztus 30-ig 10.00 órától 18.00 óráig nappali biztonsági szolgálat Gyógyászati tevékenység: Az idényfürdő gyógyászati célú szolgáltatást nem nyújt, de rendszeresen helyet ad gyógyászati célú tevékenységnek is, hiszen a B-1114 kat. számú hévízkút vize - az NM 5 /Gyf/ 1994. sz. határozata értelmében - gyógyvíz. Ez a kút látja el a szomszédos gyógyszálló balneoterápiás részlegét is gyógyvízzel. Lehetőség van - a termál medencékben - egyéni, vagy csoportos gyógytorna folytatására, gyógyúszásra. A nyertes ajánlattevő feladata továbbá az alábbi eszközök biztosítása az üzemszerű működéshez: - Hajszárító 2 DB: 2200W, 11 A, 11,5 kg, IP23 (típus: Saniflow E85H vagy ezzel egyenértékű az előbbi paraméterek tekintetében); - Hajszárító 2 DB: 2225W, 4,5 A, 7 kg, IP23, 70 db (típus: BKH0106021 vagy ezzel egyenértékű az előbbi paraméterek tekintetében); 7

- Infraszauna 1 DB: 2220 W, 230 V, fűtőfelület 3,16 m2 (típus: Delux Turmalin Stockholm vagy ezzel egyenértékű az előbbi paraméterek tekintetében); - Fürdő Pad 11 DB ÖV 200+ fenyőfaborítás, Hufbauer Vilmos e.v. (típus: VARIA vagy ezzel egyenértékű az előbbi paraméterek tekintetében); - Kültéri öltöző 2 DB egyedi gyártású, ponyvával ellátva; - pénztárgép: elektronikus naplóval rendelkező, PC alapú pénztárgép Sales Line vagy ezzel egyenértékű programmal; - pénztárgép: online pénztárgép, Bixolon online vagy ezzel egyenértékű blokknyomtató; - fürdő beléptető rendszer (alábbiak szerinti kamera rendszer, beléptető, jegyeladó és beléptető szoftver); - kamerarendszer: XD-708-L200 8 csatornás Pentaplex digitális rögzítő, Dome beltéri varifokális IR kamer Day/Night 4 darab, Dome kültéri vandálbiztos IR kamer Day/Night 4 darab vagy ezekkel egyenértékű; - beléptető: Szerver konfoguráció PC alapú, Jegypénztári munkaállomás PC alapú, Terminálok ATS-MTRBA két lábon álló szervómotoros forgóvilla, beléptetés, kiléptetés 3 darab, Proxyimity óraazonosító és elnyelő terminál, 1000 darab proximity karóra; - jegyeladó és beléptető szoftver: SwimLine System vagy ezzel egyenértékű; A közfürdő szakszerű és biztonságos üzemeltetésével kapcsolatos részletes műszaki, technológiai, biztonságtechnikai és környezetvédelmi előírásokat, az egészséges és biztonságos munkavégzés, balesetmegelőzés előírásait, valamint az egyes közfürdőkre vonatkozó speciális közegészségügyi előírásokat a nyertes ajánlattevő üzemeltető üzemeltetési szabályzatban határozza meg. Nyertes ajánlattevőnek rendelkeznie kell jóváhagyott Üzemeltetési szabályzattal. Az Üzemeltetési szabályzatnak meg kell felelnie a A közfürdők létesítéséről és működéséről szóló 121/1996 (VII.24) Kormány rendelet, valamint a Népjóléti Miniszter 37/ 1996 (X.18) NM rendelet, valamint az alábbi szabványoknak: MSZ 13690-2:1989 Fürdővíz. Mintavétel és bakteriológiai vizsgálat MSZ 15234:2012 Fürdőmedencék vízkezelése vízforgatással MSZ 15235:2011 Fürdők munkavédelmi követelményei MSZ 15236:2013 Uszodák és fürdők vízkezelése. Szűrők MSZ EN 15288-2:2009 Az üzemeltetés biztonsági követelményei Nyertes ajánlattevő feladata jóváhagyott Vízjogi üzemeltetési engedély beszerzése. Nyertes ajánlattevő viseli az Üzemeltetési szabályzat rendelkezésre állásával, valamint a Vízjogi üzemeltetési engedély beszerzésével kapcsolatos költségeket. A részletes feladatleírást az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza. (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: VAGY: és között Pénznem: II.2.2) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben) Vételi jog (opció): nem (Igen válasz esetén)a vételi jog meghatározása: (ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje: hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.2.3) Meghosszabbításra vonatkozó információk (adott esetben) 8

A szerződés meghosszabbítható: nem A lehetséges meghosszabbítások száma (ha ismert): vagy: és között (ha ismert) Az árubeszerzésre vagy a szolgáltatás megrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése: hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje A (tervezett) időtartam hónapban: 48 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk III.1) A szerződéssel kapcsolatos feltételek III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) A Koncesszióba Vevő (nyertes ajánlattevő) a szolgáltatási koncessziós szerződésben rögzített bármely feladatának a Ptk. 6:186. (1) bekezdés szerinti késedelmes és/vagy hibás teljesítése esetére kötbért köteles a Koncesszióba Adónak (Ajánlatkérőnek) fizetni. Késedelem és/vagy hibás teljesítés esetén a Koncesszióba Vevő a késedelem, hibás teljesítés tartamára a szolgáltatási koncessziós szerződésben rögzített éves nettó üzemeltetési díj 1%-ának megfelelő mértékű kötbért köteles megfizetni a Koncesszióba Adó részére naponta, de maximum a szolgáltatási koncessziós szerződésben rögzített éves nettó üzemeltetési díj 20%-át. Koncesszióba Adó a késedelmi és/vagy hibás teljesítés esetére kikötött kötbér maximumának elérése esetében elállhat szolgáltatási koncessziós szerződéstől. A mellékkötelezettségek pontos leírását az üzemeltetése szolgáltatási koncessziós szerződés tartalmazza. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevő részére az éves üzemeltetési díjat havonta egyenlő részletekben fizeti meg, a nyertes ajánlattevő által havonta kiállított részszámlák és egy végszámla kézhezvétele után, a Ptk. 6:130. (1)-(2) bekezdése alapján 30 napos átutalási határidővel. Ajánlatkérő előleget nem fizet. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetés: HUF-ban történik. A fizetés feltétele a 2003. évi XCII. törvény 36/A. -ban foglaltak teljesítése. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) Ajánlattevőtől, illetve Közös ajánlattevő nyertesektől ajánlatkérő nem követeli meg gazdálkodó szervezet létrehozását, és nem is teszi azt lehetővé (projekttársaság). III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) nem (Igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása: III.2) Részvételi feltételek 9

III.2.1) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is (adott esetben) Az ajánlatkérő által előírt kizáró okok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. (1) bekezdése a)-k) pontjainak hatálya alá tartozik. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, aki a Kbt. 56. (2) bekezdésének hatálya alá tartozik. Az igazolás módja: Az ajánlattevőnek a kizáró okok fenn nem állásáról nyilatkoznia kell a Kbt. 122. (1) bekezdése alapján, továbbá a Kbt. 56. (1) bekezdés kc) pontja tekintetében a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 12. szerinti dokumentumokat kell benyújtani. Az ajánlattevőnek a Kbt. 58. (3) bekezdése és a 310/2011. Korm. rendelet 10. -a szerint kell igazolnia a kizáró okok hiányát az alvállalkozója és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet vonatkozásában. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására vonatkozó nyilatkozatnak az eljárást megindító felhívás feladásának időpontjában vagy azt követő keltezésűnek kell lennie. Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki részéről a kizáró okok az eljárás során következnek be. Felhívjuk Ajánlattevők figyelmét, hogy a benyújtandó igazolásokról és nyilatkozatokról a Közbeszerzési Hatóság útmutatót adott ki ( elérhető:www.kozbeszerzes.hu): - A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56-57. -ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. -ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2014. évi 57. szám, 16.5.2014.). - A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a közbeszerzési eljárások során benyújtandó, a kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (Közbeszerzési Értesítő 2012. évi 61. szám, 1.6.2012.). III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P/1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. (1) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásának napján fennálló számlái vonatkozásában az összes számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozatot legalább az alábbi tartalommal: - a bankszámla száma, - mióta vezeti a pénzügyi intézmény a számláját, - volt-e a számlán 30 napot meghaladó sorba állítás az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszaszámított 24 hónapban, illetve későbbi számlanyitás esetén a számlanyitás időpontjáig terjedő időszakban. P/2. 10

Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. (1) bekezdésének b) pontja alapján csatolnia kell a saját vagy jogelődje, az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti év számviteli jogszabályok szerinti beszámolóját, ha a letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét. Ha a beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges. Ha az ajánlattevő a kért beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából (fürdőüzemeltetés) származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni.[310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. (2) bek.] P/3. A 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. (1) bekezdés c) pontja alapján Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 3 üzleti év teljes árbevételéről és közbeszerzés tárgya (fürdőüzemeltetés) szerinti nettó árbevételéről. P/4. A 310/2011. (XII. 23.) Kormányrendelet 14. (1) bekezdés d) pontja alapján Ajánlattevőnek csatolnia kell szakmai felelősségbiztosításának fennállását igazoló kötvényt, vagy a felelősségbiztosítási szerződést. Ajánlattevő a 310/2011. (XII.23.) Korm. r. 14. (3) szerinti esetben (olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges), az érintett ajánlattevő ezt kiegészítő tájékoztatás-kérésben szíveskedjen jelezni, és az e ponttal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett ajánlatkérő meghatározza mely egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak szerint is megfelelhet. Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 55. (5)-(6) bekezdései szerint köteles igazolni, az ajánlattevő ajánlatában be kell nyújtania az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatát, amelyben e más szervezet az ajánlattevő fizetésképtelensége esetére kezességet vállal az ajánlatkérő mindazon kárának megtérítésére, amely az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben érte. A 2013. évi V. tv. 6:419. szerinti kezességvállalásról szóló dokumentumot eredeti vagy hiteles másolati példányban kérjük csatolni. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. (5) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 18. -ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 18. -ban és 20. -ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában 11

letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni az (1) bekezdésben foglalt egyéb igazolási módok helyett. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): P/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha bármelyik, az eljárást megindító felhívás feladásának napján fennálló bankszámláján a számlavezető pénzügyi intézményétől származó nyilatkozat alapján az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszaszámított 24 hónapban, illetve későbbi számlanyitás esetén a számlanyitás időpontjáig terjedő időszakban 30 napot meghaladó sorba állítás mutatkozott. Az P/1. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők legalább egyikének teljes mértékben meg kell felelnie. P/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha saját vagy jogelődje mérleg szerinti eredménye az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző három lezárt üzleti évből egynél több alkalommal negatív volt. A 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 14. (2) bekezdése esetén: ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az ajánlattevő alkalmatlan, ha kettő üzleti évvel történő rendelkezés esetében a közbeszerzés tárgyából (fürdőüzemeltetés) származó árbevétele nem éri el a nettó 65 millió forintot, egy üzleti év, vagy később létrejött ajánlattevő esetében a nettó 30 millió Ft-ot. Az P/2. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők legalább egyikének teljes mértékben meg kell felelnie. P/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha az eljárást megindító felhívás feladásának napját megelőző 3 üzleti évben a teljes árbevétele nem eléri összesen a legalább nettó 135 millió Forintot, valamint a közbeszerzés tárgya (fürdőüzemeltetés) szerinti nettó árbevétele nem érte el összesen a nettó 100 millió forintot. A 310/2011-es Korm. rendelet 14. -a (1) bekezdésének c) pontja alapján az újonnan piacra lépő szervezetek tekintetében a 3 évnél rövidebb ideje működő ajánlattevőnek az alábbi árbevétellel kell rendelkeznie: 1. a 3 évnél rövidebb, de 1 évnél hosszabb ideje működő ajánlattevőnek: - a teljes árbevétel tekintetében: nettó 75 millió Ft-al, - a közbeszerzés tárgya (fürdőüzemeltetés) tekintetében: nettó 50 millió Ft-al, 2. az 1 évnél rövidebb ideje működő ajánlattevőnek: - a teljes árbevétel tekintetében: nettó 35 millió Ft-al, - a közbeszerzés tárgya (fürdőüzemeltetés) tekintetében: nettó 25 millió Ft-al. Az P/3. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. P/4. Alkalmatlan az ajánlattevő, amennyiben nem rendelkezik szakmai felelősségbiztosítással, melynek 12

értéke legalább 200 ezer Ft/év, és legalább 50 millió Ft/káresemény. Az P/4. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők legalább egyikének teljes mértékben meg kell felelnie. III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság (adott esetben) Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: M/1. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. (3) bekezdésének a) pontja alapján csatolnia kell az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetését a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 16. (5) bekezdése szerint. A nyilatkozatban / igazolásban meg kell adni: - az ellenszolgáltatás nettó összegét; - a teljesítés idejét (kezdés/befejezés naptári nap pontossággal) - a szerződést kötő másik fél nevét, címét, - nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e. Az ismertetésnél elegendő kitérni az alkalmasság minimumkövetelményeiben meghatározottakra. Az ismertetés tartalmazzon minden olyan adatot, mely az alkalmasság megítéléséhez, a minimum követelményekben megfogalmazásra került. M/2. Ajánlattevőnek csatolnia kell 310/2011. Korm. rendelet 15. (3) bekezdés d) pontja alapján nyilatkozatát a bevonni kívánt szakemberekről és a szakemberek saját kezűleg aláírt szakmai önéletrajzát, továbbá képzettségét és végzettségét igazoló okiratok másolatát, valamint szándéknyilatkozatát arról, hogy a teljesítés alatt rendelkezésre áll. M/3. Ajánlattevőnek a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 15. (3) bekezdésének e) pontja alapján csatolni kell a szerződésszerű teljesítéshez rendelkezésre álló munkagépek, berendezések adatairól szóló 13

nyilatkozatot, vagy a gép leírását, darabszámát is tartalmazó tárgyi eszköz-nyilvántartó kartont vagy a berendezésre vonatkozó bérleti szerződést vagy egyéb jogviszony szerinti a rendelkezésre állást biztosító szerződést. Ajánlattevő az ajánlatkérő által előírt alkalmassági követelményeknek a Kbt. 55. (4)-(6) bekezdéseiben foglaltak szerint is megfelelhet. Amennyiben ajánlattevő az alkalmassági követelményeknek bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy ajánlattevő alkalmasságát a Kbt. 55. (5)-(6) bekezdései szerint köteles igazolni. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a 310/2011. (XII. 23.) Korm. r. 17. (1) bekezdése alapján azokban az esetekben, amelyekben a 18. -ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke bizonyítja - figyelemmel a 18. -ban és 20. -ban foglaltakra is -, hogy a gazdasági szereplő megfelel az adott alkalmassági követelménynek, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti, az elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 15. (1)-(3) bekezdésében foglalt egyéb igazolási módok helyett. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): M/1. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább egy darab, az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított 3 évből származó, kemping üzemeltetését is tartalmazó fürdőüzemeltetési szolgáltatást tartalmazó a visszafelé számított 3 év mindegyikében évenként legalább nettó 30 millió Ft értékű, az előírásoknak és a szerződésnek megfelelő teljesített referenciával. Az M/1. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. M/2. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik az alábbi szakképesítésű és szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberekkel: a) legalább 1 fő fürdővezető: aki rendelkezik (felsőfokú) gépészmérnöki végzettséggel, valamint 14

fürdőüzemi gépész képzettséggel és legalább 5 év szakmai tapasztalattal fürdővezetésben b) legalább 2 fő uszodamester: akik egyenként rendelkeznek legalább középfokú végzettséggel és külön-külön vagy együttesen rendelkeznek az alábbi képesítésekkel: - úszómesteri vagy uszodamesteri - elsősegélynyújtó - vízvisszaforgató berendezés kezelői - klórgáz- és vegyszeradagoló képesítés és egyenként rendelkeznek legalább 3 év úszómesteri és/vagy uszodamesteri gyakorlattal. Legalább 1 fő a fentiek szerinti szakembernek az elsősegélynyújtó képesítése az EFR nemzetközi elsősegélynyújtó vizsga szerinti képesítés kell, hogy legyen. c) 2 fő pénztáros: legalább középfokú végzettség és bolti pénztárosi képesítéssel rendelkező szakember d) legalább 4 fő takarító: legalább alapfokú iskolai végzettséggel és takarító képzettséggel rendelkező szakember vagy legalább alapfokú iskolai végzettséggel és legalább 3 év takarítói gyakorlattal rendelkező szakember e) legalább 1 fő kertész: legalább alapfokú iskolai végzettséggel és kertész képzettséggel rendelkező szakember vagy legalább alapfokú iskolai végzettséggel és legalább 3 év kertész gyakorlattal rendelkező szakember Az M/2. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. M/3. Alkalmatlan az ajánlattevő, ha nem rendelkezik legalább az alábbi eszközökkel: - medence vízforgató szivattyú: Fiberpool TIPO KAP450, vagy ezzel egyenértékű a 4,1 KW 90m3/h/m2 teljesítmény tekintetében 1 darab (tanmedencékhez) - medence vízforgató szivattyú: Fiberpool TIPO KAP550 vagy ezzel egyenértékű a 4,7 KW 90m3/h/m2 teljesítmény tekintetében: 1 darab (úszómedence) - medence vízforgató szivattyú: Pentair P7242220 SW - 24 M vagy ezzel egyenértékű a 16 m3/h, 1,3 CV, 1,1 kw, 230 V teljesítmény tekintetében: 1 darab (merülőmedence) - Aquatechno Digital Pool System vagy ezzel egyenértékű a folyadékelemző és szabályozó műszer PH, CL tekintetében: 2 darab - Hőszivattyú: Nordic W-150 vagy ezzel egyenértékű 36 kw, 400 V, W-300, 72 kw, 400 V W-400, 98 kw, 400 V - Hőcserélő: VT 13 HC, 8,89 m2, 13 bar VT 08 HC, 1,52 m2, 13 bar - ProMinent Bello Zon vagy ezzel egyenértékű klordioxid adagoló - önjáró fűnyíró: P145 107 HRB automatic Partner vagy ezzel egyenértékű a 8,68 KW, 14,5 LE, 500 cm3 tekintetében, benzines - kézi fűnyíró: benzines, Alko 625 series vagy ezzel egyenértékű a 190 cm3, 5 LE tekintetében - sövényvágó: Metabo vagy ezzel egyenértékű 2,6 A, 450 W tekintetében - szegélynyíró: Still FS 38 vagy ezzel egyenértékű a 0,65 KW tekintetében. Az M/3. alkalmassági minimumkövetelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. III.2.4) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben) 15

A szerződés védett foglalkoztatók számára fenntartott nem A szerződés a Kbt. 122. (9) bekezdése szerint fenntartott nem III. 3) Szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek III.3.1) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve igen (Igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás: 37/1996. (X. 18.) NM rendelet a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének közegészségügyi feltételeiről III.3.2) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét igen IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) Az eljárás fajtája IV.1.1) Az eljárás fajtája Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: x Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos, alkalmazásának indokolása: Versenypárbeszéd Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: Gyorsított tárgyalásos, alkalmazásának indokolása: Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Közszolgáltató ajánlatkérők A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Nyílt Meghívásos Hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében meghívásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetménnyel induló tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) A gazdasági szereplők tervezett száma 16

VAGY: Tervezett minimum és ( adott esetben) maximális létszáma A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: IV.1.3) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát: IV. 2) Értékelési szempontok IV.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám IV.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtés fognak alkalmazni nem (Igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről: IV.3) Adminisztratív információk IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben) IT-788. IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre nem (Igen válasz esetén töltse ki a megfelelő rovatokat) Eljárást megindító, illetve meghirdető felhívás A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének dátuma: (év/hó/nap) IV.3.3) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (adott esetben) A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2015/05/26 (év/hó/nap ) Időpont: 9:00 A dokumentációért fizetni kell igen (Igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: 50800,- Pénznem: HUF A fizetés feltételei és módja: A bruttó 50800,- Ft-ot a Kbt. 52. (2) bekezdése értelmében a nyertes ajánlattevő köteles megfizetni a jelen közbeszerzési eljárásban történt szerződés megkötésének napjától számított 5 munkanapon belül vagy a dokumentáció átvételének helyszínén pénztárba történő készpénzbefizetéssel vagy átutalással az Imperial Tender Közbeszerzési és Tanácsadó Kft. UniCredit Bank Hungary Zrt-nél vezetett 10918001-00000119-59740008 számú számlájára. Az 17

átutalás közlemény rovatába a Dokumentáció - Kiskőrös - Fürdőüzemeltetés hivatkozást szükséges feltüntetni. IV.3.4) Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: 2015/05/26 (év/hó/nap) Időpont: 9:00 IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (részvételi felhívás esetén) Dátum: (év/hó/nap) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en az ajánlatok, illetve részvételi jelentkezések benyújthatók Az EU bármely hivatalos nyelve Az EU következő hivatalos nyelve(i): Egyéb: x Magyar IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama (kivéve részvételi felhívás esetén) -ig (év /hó/nap ) VAGY Az időtartam hónapban: vagy napban: 30 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok vagy részvételi felhívás esetén a részvételi jelentkezések felbontásának feltételei Dátum: 2015/05/26 (év/hó/nap) Időpont: 9:00 Hely: IMPERIAL TENDER Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1024 Budapest, Buday László u. 2., I/2.) Az ajánlatok/részvételi jelentkezések felbontásán jelenlétre jogosult személyek igen (igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A Kbt. 62. (2) bekezdése alapján meghatározott személyek. V. szakasz: kiegészítő információk V.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk (adott esetben) A közbeszerzés ismétlődő jellegű nem (Igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: V.2) Európai Uniós alapokra vonatkozó információk A szerződés Európai Uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos nem (Igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: V.3) További információk (adott esetben) V.3.1) A tárgyalás lefolytatásának menete és az ajánlatkérő által előírt alapvető szabályai, az első tárgyalás időpontja:(ha az eljárás tárgyalásos) V.3.2.1) A dokumentáció megvásárlása, átvétele vagy elektronikus úton történő elérése az eljárásban való részvétel feltétele? (adott esetben) igen V.3.2.2) A dokumentáció és a kiegészítő iratok, vagy ismertető rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos további információk: (adott esetben) 18

Az Ajánlatkérő a dokumentációt térítésmentesen bocsátja az ajánlattevők rendelkezésére. A dokumentáció ellenértékét (bruttó 63.500,-FT) kizárólag a Kbt. 124. (4) bekezdése szerinti szervezetnek kell megfizetnie a jelen felhívás IV.3.3) pontja szerint. A dokumentáció ellenértékének nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi megfizetése a szerződéskötés feltétele. A dokumentáció megkérhető elektronikusan vagy átvehető személyesen vagy meghatalmazott útján, illetve a Kbt. 50. (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően. Az átvétel helye: IMPERIAL TENDER Közbeszerzési és Tanácsadó Korlátolt Felelősségű Társaság (1024 Budapest, Buday László u. 2., I/2.) A dokumentáció személyesen átvétel esetén: munkanapokon hétfőtől-péntekig 9,00-16,00 óra között, az ajánlattételi határidő napján 8,00-9,00 óra között. Ajánlatkérő a dokumentáció előzetes megtekintésére lehetőséget biztosít. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattétel érdekében a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek, vagy az ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció másra nem ruházható át, nem másolható és nem publikálható. V.3.3.1) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: V.3.3.2) Az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja az V.3.3.1) pont szerinti ponthatárok közötti pontszámot: V.3.4) A III.2.2) és a III.2.3) szerinti feltételek és ezek előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak igen Igen válasz esetén azon alkalmassági követelmények (III.2.2. és III.2.3. pont) megjelölése, amelyek a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak: III.2.2) pont P/1., P/2., P/3.,P/4. és III.2.3) pont M/1.,M/2., M/3. alkalmassági követelménye V.3.5) Az ajánlati biztosítékra vonatkozó előírások: (adott esetben) V.3.6. Az eljárás a Kbt. 40. (3)-(4) bekezdése alapján kerül megindításra: nem V.4) Egyéb információk: 1.) Az ajánlatokat a Kbt. 61. (1) bekezdés alapján írásban és zártan, 2 pld-ban, amelyből 1 papír alapú eredeti példány, valamint 1 példányban a papír alapú példánnyal mindenben megegyező elektronikus másolati példány (CD lemezen vagy DVD-n) is be kell adni, az eljárást megindító felhívásban ( A melléklet III. pont) megadott címre közvetlenül vagy postai úton benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. Ajánlattevőknek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell az ajánlatukban csatolni arra vonatkozóan, hogy a papír alapon benyújtott eredeti ajánlat az elektronikus formában (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható) benyújtott ajánlattal megegyezik. A papír alapú és az elektronikus ajánlati példány esetleges eltérésekor Ajánlatkérő a papír alapú példányt tekinti mérvadónak. 2.) Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését Közös ajánlattétel esetén az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást másolatban, mely tartalmazza a közös ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során 19

képviseli, illetve a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatokat tehet. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért egyetemleges felelősséget vállalnak. 3.) A Kbt. 36. (5) bekezdése alapján az ajánlattevőnek vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetnek nem kell igazolnia azokat a tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is. 4.) Az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia a Kbt. 60. (6) bekezdése szerint. 5.) Az ajánlatban meg kell jelölni a Kbt. 40. (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltakat. (nemleges nyilatkozat is). 6.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 55. (5) bekezdésére; az 55. (6) bekezdés a)-b) pontjára, valamint a 60. (3) és (5) bekezdésére vonatkozóan. 7.) Ajánlatkérő az alkalmasság megállapításához szükséges pénzügyi adatokat - annak szükségessége esetén - az alábbiak alapján számítja át magyar forintra. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül kérjük a kérdéses dokumentum mögé csatolni, az árbevétel tekintetében az érintett év, a beszámolói évek tekintetében az üzleti év utolsó napján, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. 8) A Kbt. 36. (3) bekezdése alapján valamennyi dokumentum egyszerű másolatban is benyújtható, kivéve az egy eredeti példányban benyújtandó Kbt. 60. (3) bekezdés szerinti nyilatkozat 9) Az ajánlatokkal szemben támasztott formai követelmények - Az ajánlatot tollal vagy géppel kell kitölteni. - Az ajánlat eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen. - Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. - Az ajánlatban lévő, minden - a jelentkező vagy alvállalkozó, vagy a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet által készített - dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. Az ajánlathoz csatolandók az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldánya vagy a jogi képviselő által készített és ellenjegyzett, a 2006. évi V. törvény 9. (1) bekezdése szerinti aláírás-mintája. - Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - a jelentkezés beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. 10) Ajánlatkérő a Kbt. 67. alapján biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. Ajánlatkérő a Kbt. 67. (5) bekezdése alapján nem rendel el újabb hiánypótlást - nem biztosítja az újabb hiánypótlás lehetőségét - arra vonatkozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 11) A jelen közbeszerzési eljárásban a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok, mindenekelőtt a 20