Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda Iktatószám: 17675/2014. J A V A S L A T a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 számú pályázatával kapcsolatos döntések meghozatalára Tisztelt Közgyűlés! A Közgyűlés 112/2013. (V.30.) Öh. sz. határozatával döntött arról, hogy a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 azonosítású számú pályázatához kapcsolódóan az önkormányzatra jutó önerőt (95,05%-os arányban) a pályázatnak megfelelő ütemezésben biztosítja. A Társulási Tanács 9/2014. (IV.23.) Th. sz. határozatával a tagönkormányzatok részére meghatározta, hogy a 2014. évre ütemezett költségek önerejét 2014-ben két részletben, 2014. május 31-ig, illetve 2014. szeptember 30-ig szükséges a Társulás részére átutalni. Az első részlet az önerő 70%-a, azaz Salgótarján vonatkozásában 82.354.801 Ft, a második részlet az önerő 30%-a, azaz 35.294.914 Ft. Tekintettel arra, hogy a Társulás BM EU Önerő Alap pályázatot is nyújtott be, annak elbírálásáig több önerő-befizetést a Társulási Tanács egyelőre nem irányzott elő a tagönkormányzatok részére. A határozati javaslat második pontjában szereplő döntés a megelőlegezendő ÁFA összegére vonatkozik. Minden tagönkormányzat vállalta, hogy hasonlóan az első fordulós pályázathoz megelőlegezi a pályázat költségeinek kapcsán biztosítandó, visszaigénylésre kerülő ÁFA összegét. A 2014. évre tervezett költségek tekintetében az ÁFA közel 183 millió forint lenne, ezért a számlavezető pénzintézettel a Társulás tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy a szükséges ÁFA összegét folyószámla hitelkeretként vagy más formában biztosítsa a Társulásnak. Időközben azonban az egyes szerződések megkötésekor 30%-os előleg-kifizetés válhat esedékessé, ezért a székhelyönkormányzat 50.000.000 forint kölcsönt nyújtana a Társulásnak. A kölcsönszerződés a határozati javaslat 1. melléklete. A határozati javaslat harmadik pontjában szereplő döntés meghozatalát a közbeszerzési eljárások közelgő megindítása indokolja. A Közgyűlés fenti határozatával jóváhagyta a KEOP-projekt szakmai tartalmát is. A pályázat támogatásával megkezdődhettek a közbeszerzési dokumentációk Közreműködő Szervezet általi minőségbiztosításai, melyek a közbeszerzési ajánlati felhívások megjelenése előtt meg kell, hogy történjenek. Az ajánlati felhívás feladását, illetve a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a kivitelezés vonatkozásában várhatóan 2014 július hónapban kerülhet sor a szerződéskötésre. A kivitelezési munkálatok során a Salgótarján Térségi Hulladéklerakón több olyan létesítmény is elbontásra kerül, mely értéken nyilvántartott. Ezen létesítmények helyett 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. Tel.: (32) 422-395, Fax: (32) 422-395, e-mail: varosfejlesztes@salgotarjan.hu Tel.: (32) 310-750, Fax: (32) 422-395, e-mail: vfenn@salgotarjan.hu
azonban új, korszerűbb létesítmények épülnek, melyek ugyan a Társulás tulajdonát fogják képezni, de a társulási vagyon tulajdonosa 95,05%-ban Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata lesz. Az előterjesztés 2. mellékletét képezi az elbontásra kerülő létesítmények listája. Az engedélyköteles bontások építési hatósági engedéllyel rendelkeznek, s azokat a közbeszerzési eljárás során kiválasztandó kivitelező cég fogja végezni. A bontások teljes költsége a pályázatban elszámolható költség. Fentiek alapján kérem a Tisztelt Közgyűlést az alábbi határozati javaslat elfogadására. Határozati javaslat 1. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése jóváhagyja a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 számú pályázatához kapcsolódóan a Társulás részére 2014. május 31-ig 82.354.801 Ft, 2014. szeptember 30-ig 32.294.914 Ft önerő megfizetését. értelemszerűen 2. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése az 1. melléklet szerint jóváhagyja a Kelet- Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulással kötendő kölcsönszerződést és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. A Közgyűlés egyúttal felkéri a polgármestert, hogy a kölcsön forrásának biztosítása érdekében az önkormányzat 2014. évi költségvetésének módosítására irányuló javaslatát terjessze a Közgyűlés elé. a Közgyűlés soron következő ülése 3. Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése mint a létesítmények tulajdonosi jogait gyakorló szerv, jóváhagyja a 2. mellékletben feltüntetett létesítmények 1. pontban megjelölt pályázat során lefolytatott közbeszerzésen kiválasztott kivitelező általi bontását. azonnal Salgótarján, 2014. május 19. Lőrincz Gyula irodavezető 2
1. melléklet a /2014. (V.29.) Öh. sz. határozathoz Kölcsönszerződés amely létrejött egyrészről Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata székhely: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. adószám: 15735289-2-12 bankszámlaszám: 10402142-49565051-57501001 képviseli: Székyné dr. Sztrémi Melinda, polgármester (a továbbiakban: Kölcsönadó) másrészről Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás székhely: 3100 Salgótarján, Múzeum tér 1. adószám: 15798860-2-12 bankszámlaszám: 10400786-50526672-69891000 képviseli: Székyné dr. Sztrémi Melinda, elnök (a továbbiakban: Kölcsönvevő, együtt: Felek) között pénzkölcsön nyújtása céljából az alábbi feltételek szerint: 1. Felek rögzítik, hogy Kölcsönvevő az 1798/2013. (XI.7) Korm. határozat alapján 2.701.986.263 Ft támogatásban részesült a Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének fejlesztése című, KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 azonosítószámú pályázat megvalósításához. A pályázat nettó finanszírozású, mely azt jelenti, hogy a kifizetések kapcsán felmerülő ÁFA-t a Társulásnak ki kell fizetnie, azonban ez az ÁFA az adott negyedévben visszaigénylésre is kerül. 2. A Kölcsönadó az 3. pont szerinti kölcsön összegét a Kölcsönvevő KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 azonosító számú pályázat kapcsán felmerülő ÁFA-fizetési kötelezettség teljesítéséhez nyújtja. 3. A kölcsön összege: 50.000.000 Ft (azaz ötvenmillió forint) 4. Felek megállapodása értelmében Kölcsönadó a kölcsön felhasználását Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és Városüzemeltetési Iroda útján jogosult és köteles ellenőrizni. 5. A Kölcsönadó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:387. -ában meghatározott esetekben azonnali hatállyal felmondhatja a szerződést. Kölcsönadó felmondása napján a kölcsön teljes összege azonnal esedékessé válik, melyet a Kölcsönvevő haladéktalanul köteles a Kölcsönvevő számlájára visszautalni. Késedelem esetén a Kölcsönadót a Ptk. 6:155. szerinti késedelmi kamat illeti meg. 6. A Felek megállapodása értelmében a Ptk. 6:388. alapján a kölcsön kamatmentes. 7. Az 3. pont szerinti kölcsön folyósítására jelen kölcsönszerződés hatályba lépését követő 30 napon 3
belül kerül sor, a Kölcsönvevő számlájára utalással. 8. A Kölcsönvevő az 3. pont szerinti kölcsön összegét a KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 számú pályázat kapcsán esedékes utolsó ÁFA-bevallásban foglalt visszaigénylés megtérülését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2015. szeptember 30-ig köteles megtéríteni. Késedelem esetén Kölcsönadót késedelmi kamat illeti meg. 9. Jelen szerződés a szerződés aláírásának napján lép hatályba. 10. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a hatályos Ptk. szabályai az irányadóak. A kölcsönszerződést a Felek elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag írják alá. Salgótarján, 2014........... Salgótarján Megyei Jogú Város Kelet-Nógrád Térségi Hulladék- Önkormányzata gazdálkodási Társulás Székyné dr. Sztrémi Melinda Vincze László polgármester alelnök mint mint Kölcsönadó Kölcsönvevő 4
2. melléklet a /2014. (V.29.) Öh. sz. határozathoz A Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás által megvalósításra kerülő KEOP-1.1.1/2F/09-11-2013-0003 számú pályázata keretében Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő, elbontásra kerülő létesítmények jegyzéke Bontásra kerülő létesítmény megnevezése Megjegyzés Gáztartály- és tároló Eszközazonosító: 1611410000 00046 3060 Szennyvíztároló 25 m3; eszközazonosító: 1611410000 00032 1040 Tüzivíztároló 1 db 25m3-es, eszközazonosító: 1611410000 00034 1060 Csurgalékvíz tároló medence és átemelő akna Burkolt árok 160 m hosszban, eszközazonosító: 1611410000 00030 1020 Drótfonatos kerítés 147 méteren, eszközazonosító: 1611410000 00038 1100 Üzemanyag tartály F2, F3 monitoring kút Eszközazonosító: 1611410000 00031 1030 Komposztáló 1 db 40x40 méteres, eszközazonosító: 1611410000 00040 1120 5