Innovációs pályázati tanácsadó kisokos

Hasonló dokumentumok
A elején kiírásra kerülő, EU társfinanszírozással megvalósuló, GVOP K+F pályázatok rövid ismertetése

Regionális innovációs források Innovációs Alap

A Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) feladatai a hazai kutatás-fejlesztés-innováció folyamatában

Hazai és nemzetközi lehetőségek KKV-k számára

Baross Gábor program 2009 Észak-Alföldi régió

JEDLIK ÁNYOS PROGRAM. Pályázati felhívás. Budapest, 2007.

TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEK

Gazdaságfejlesztési prioritás munkaközi változat Tóth Milán Program menedzser Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Innovációs pályázati lehetőségek Mogyorósi Péter Laser Consult Kft.

AGRÁR-VÁLLALKOZÁSI HITELGARANCIA ALAPÍTVÁNY AVHGA HÍRLEVÉL. II. évfolyam 17. szám augusztus 8.

1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM


Áprilisban és májusban már lehet pályázni az új innovációs pályázatokra. Háttéranyag

Közreműködő szervezet: DARFÜ, DDRFÜ, ÉMRFÜ, KDRFÜ, Pro Regio, NYDRFÜ


ÉMOP 1. prioritás Versenyképes hely gazdaság megteremtése. Akcióterv


1. TECHNOLÓGIA ÉS INFRASTRUKTURÁLIS BERUHÁZÁSOK

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Vállalkozások innovációjának támogatása a régiókban INNOCSEKK. Pályázati felhívás

EU FP7 részvételt támogató hazai intézkedések szeptember 17.

AZ ÚJ SZÉCHENYI TERV TÁRSADALMI EGYEZTETÉSRE MEGJELENT FONTOSABB PÁLYÁZATI LEHETŐSÉGEI

Vállalkozásfejlesztési Program


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Mikro- és kisvállalkozások technológia fejlesztése. Kódszám: KMOP /A

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztály Miskolc, október 15.

AJÁNLAT IV. negyedévében a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kínált fejlesztési lehetőségek az Új Széchenyi Terv keretében

Norvég Alap Zöld ipari innováció

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:


Pályázat az Eureka programban való magyar részvétel támogatására

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL SZEPTEMBER

JEDLIK ÁNYOS PROGRAM. Pályázati felhívás. Budapest, 2005.

Tudás, alkotás, érték

Tájékoztató a vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása (GINOP ) pályázathoz

- DAOP , DDOP , ÉAOP /A-11, ÉMOP , KDOP , KMOP , NYDOP /A-11

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2012.


Kik vagyunk? A Körics Euroconsulting 2003 óta meghatározó szereplője a hazai fejlesztési és üzleti tanácsadói piacnak.

Beadási határidő A pályázat benyújtására 2015.július 9-től július 10-ig van lehetőség. Rendelkezésre álló keret

GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM

Európai Uniós és hazai innovációs források


2. Technológia és infrastrukturális beruházások

KKV-knak szóló pályázati lehetőségek. Vántora Virág Pécs, június 28.

Baross Gábor Program pályázati lehetőségei a Dél-Dunántúlon 2009-ben


VERSENYKÉPES KÖZÉP-MAGYARORSZÁG GAZDASÁGFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM ÉVES FEJLESZTÉSI KERET MÓDOSÍTÁSA (VEKOP)

Pályázati összefoglaló

AGENDA. Pályázati lehetőségek az IT területén

ÚJ SZÉCHENYI TERV 2011

Beruházási pályázati lehetőségek Szilágyi Péter Élelmiszer-feldolgozási Főosztály

MIKRO-, KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KAPACITÁSBŐVÍTŐ

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Kis-, közép- és nagyvállalatok KFI tevékenységének támogatása Kódszám: KFI. Támogatási kérelmek várható száma 20 milliárd db

K+F+I Pályázati Áttekintő

VÁLLALKOZÁSOK, KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK, NONPROFIT SZERVEZETEK

Részletes GINOP pályázati menetrend vállalkozásoknak 2015

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL OKTÓBER

Innovációs pályázati tanácsadó kisokos

Berkecz Balázs, DDRFÜ regionális hálózati igazgató. A válság és a régió

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat. Csuzdi Szonja , Pécs

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

MELYEK LESZNEK A NÉPSZERŰ


A Gazdasági és Innovációs Operatív Program várható pályázati forrásainak bemutatása különös tekintettel a

Alapvető cél és háttér információ. Pályázók köre. Iparág (a pályázó tevékenysége) A pályázó gazdálkodására vonatkozó feltételek:

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

Az EUREKA program és a hazai résztvevőket támogató pályázat

Norvég Alap Zöld ipari innováció

EEA Grants Norway Grants

Baross Gábor Program Nyugat-dunántúli pályázati felhívások. Nyeste Péter Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség

Csongrád megyei vállalkozások innovációs fejlesztései. Nemesi Pál CSMKIK elnök június 26.

2010. A felsőoktatási tevékenységek színvonalának emeléséhez szükséges infrastruktúra fejlesztések támogatása


Amennyiben az alábbi pályázattal kapcsolatban további kérdése merül fel, keressen minket bizalommal az alábbi elérhetőségeink egyikén:

IBS Development Nonprofit Kft Május 30.

Vállalkozásfejlesztési és megújuló energetikai pályázatok Sárvár, március 21.


A Közép-dunántúli Régió Innovációs Stratégiája

Komplex vállalati technológia-fejlesztés KKV-k számára (Konvergencia régiók) (GOP /B) -TERVEZET-

Engedje meg, hogy megosszuk Önnel a legfrissebb információinkat a hamarosan benyújtható pályázatokkal kapcsolatban.

JEDLIK ÁNYOS PROGRAM. Pályázati felhívás. Budapest, 2006.

Fejezeti indokolás LXIX. Kutatási és Technológiai Innovációs Alap

Új kihívások az uniós források felhasználásában

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP

Használja ki a vállalati innovációs és kutatás-fejlesztési pályázati lehetőségeket segítségünkkel!

PÁLYÁZATI HÍRLEVÉL NOVEMBER

Mikro-, kis-és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása Széchenyi 2020, Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP)

A K+F+I forrásai között

Mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak bővítése

PÁLYÁZATI ÖSSZEFOGLALÓ. GINOP Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása

Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása GINOP

Piacorinetált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása (GOP )

Pályázati Hírlevél. RC Gazdasági és Adótanácsadó Zrt.

MIKRO- ÉS KISVÁLLALKOZÁSOK INNOVÁCIÓS TEVÉKENYSÉGÉNEK TÁMOGATÁSA


PANNON INNOVÁCIÓS ÉS KREATÍVIPARI KLASZTER PIKK

Átírás:

Innovációs pályázati tanácsadó kisokos 2005 A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával jött létre 2005. október Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány

Innovációs pályázati tanácsadó kisokos 2005. Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Zalaegerszeg, 2005 Szerkesztõk: Dr. Perlaki Zsuzsanna Kalcsú Zoltán Szerzõk: Krasznai István Magyar Dániel Nyeste Péter Dr. Pintérné Dr. Miglécz Erzsébet A kiadvány a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda támogatásával jött létre Felelõs kiadó: Böszörményi László Kiadja a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány 8900 Zalaegerszeg, Köztársaság útja 17. tel.: 92/316-033, e-mail: info_zmva@zalaszam.hu Design, tördelõszerkesztés: MLC Grafikai Mûhely Nyomdai munkák: Helikon Nyomda, Zalaegerszeg 2

Elõszó A Pannon Novum Nyugat-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség (RIÜ) küldetése, hogy az Ön és vállalkozása partnere legyen innovációs folyamatainak kivitelezésében, termékei és szolgáltatásai fejlesztésében. Célunk segíteni a magyar találmányok, kutatás-fejlesztési eredmények hasznosulását, a piacképes ötletek megvalósítását. Az eredményességünknek egyetlen mércéje lehet, a régió versenyképességének a növekedése. A cél elérése érdekében természetesen tõkére és finanszírozási forrásra is szükség van, ami származhat befektetõtõl vagy pályázati forrásból. Az Innovációs Pályázati Tanácsadó Kisokos azt a célt szolgálja, hogy mindazon ismereteket összegezze egy nyomtatott dokumentum formájában, amely ismeretek a pályázatok világában eligazodási pontot jelentenek. Az élet minden területén verseny van, így a pályázati forrásokhoz való hozzáférésben is. Fontos, hogy a régióban megfelelõ mennyiségû és még inkább minõségû pályamunkák készüljenek, így az országos és európai uniós pályázati forrásokból nagyobb részt tudnak az itt mûködõ vállalkozások felhasználni versenyképességük javításához. Az innovációs ügynökség számára fontos a fizikai kapcsolatfelvétel, a rendszeres kétirányú kommunikáció. Szeretnénk közvetlen partnerségben dolgozni célcsoportunkkal, segítve, hogy az innováció minél több hasznot hozzon a régió szereplõinek és így az egész régiónak. Nem feledve, hogy az innováció fontos célja a világ és a környezetünk fejlesztése, élhetõbbé tétele. Reméljük Önnel is együtt dolgozhatunk ezen célokért, legyen szó bármilyen iparágról, tevékenységrõl, szolgáltatásról. A kiadványban munkatársainkkal igyekeztünk összeszedni a legkülönbözõbb témájú, forrású innovációs pályázati finanszírozási lehetõségeket, amelyek különbözõ módon, de segíthetik a versenyképes ötletek, fejlesztési elképzelések megvalósulását. A pályázati kiírások értelmezése sokszor nem egyszerû, így természetesen a pályázatok tömör, lényegre törõ ismertetése nem helyettesíti a konkrét elképzelések projektté formálásában nyújtott segítséget. Ilyen igény esetén keressék bizalommal valamelyik innovációs forráspontunkat elérhetõségeinket megtalálja kiadványunk végén! Forgassa haszonnal kiadványunkat, és kérdéseivel szeretettel várjuk rendezvényeinken, irodáinkban! Magyar Dániel projektigazgató Pannon Novum RIÜ 3

Tartalomjegyzék Elõszó...3 Pályázatkeresõ...5 Pályázati ismertetõk...6 1. INNOREG: Baross Gábor Regionális Pályázat...6 2. Innocsekk...8 3. Jedlik Ányos Program...9 4. Mecenatúra pályázat...11 5. Gazdaságorientált Agrárágazati Kutatások...13 6. Pázmány Péter Program...14 7. Asbóth Oszkár Program...15 8. Déri Miksa pályázat...17 9. Irinyi János Program...18 10. GVOP 3.3.1...20 11. GVOP 3.3.2...21 12. GVOP 3.3.3...23 13. GVOP 1.2.1...24 14. GVOP 1.1.3/B...26 15. GVOP 2.1.1...27 16. GVOP 4.1.1...28 17. GVOP 4.1.2...30 18. EU 6. keretprogram (FP6)...33 19. COST (European Cooperation in the field of Scientific and Technical Research)...33 Pályázatírási tanácsadás...35 Adalék a közbeszerzési ismeretekhez...42 Hasznos linkek...44 1. Pályázatírók, -tanácsadók...44 2. Pályázatlelõhelyek...44 4

Pályázatkeresõ A mátrix segítségével kívánunk eligazodást, útmutatást adni az innovációhoz kapcsolódó pályázatok között, hogy az Önök szervezete a megfelelõt ki tudja választani. Szervezet típusa Projekt célja Gazdasági Társaság Non profit K + F Eszközbeszerzés 1,3,6,7,9, 11-13,16,17 Ingatlan- és infrastruktúrafejlesztés 1,6,13,17 Képzés Rendezvények, kiadványok Részvétel nemzetközi projektekben NV KKV MKV 1,3,5,6,7,9, 1,6,7,16,17 1,3,5,6,7, 9,12 1,3,6,7,9, 1,3,6,7,9, 1,3, 6,7,9, 11-13,15-17 10-13,15-17 11-13,15-17 1,6,13, 15,17 1,6,7,16,17 1,2,3,5,6, 7,9,10,12 1,6,7,13, 15,17 1,2,6, 16,17 EV MSZ SZÖV ÁHK ÁHB 1,3,5,6, 7,9,12 1,6,7,13, 15,17 1,6,16,17 4,6 4,6 4,6 4,6 18 4,6 4,6 6,8,18 6,8,18 6,8,18 6,8,18 18,19 6,8,18,19 6,8,18,19 9,10 9,10 5 16,17 17 16,17 1,3,6,7 1,3,6,7,13 1,6,7,13 1,6 1,3,5,6,7 1,3,6,7,13 1,6,7,13 1,6 Pályázatkódok: 1. Innoreg: Baross Gábor Regionális Pályázat 2. Innocsekk 3. Jedlik Ányos Program 4. Mecenatúra pályázat 5. Gazdaságorientált Agrárágazati Kutatások 6. Pázmány Péter Program 7. Asbóth Oszkár Program 8. Déri Miksa pályázat 9. Irinyi János Program 10. GVOP 3.3.1. 11. GVOP 3.3.2. 12. GVOP 3.3.3. 13. GVOP 1.2.1. 14. GVOP 1.1.3/B 15. GVOP 2.1.1. 16. GVOP 4.1.1 17. GVOP 4.1.2. 18. FP6 keretprogram 19. COST Jelmagyarázat: NV: Nagyvállalat, vagy nem KKV (pl. tulajdonosi összetétel miatt nem minõsül annak) KKV: Kis- és középvállalkozás (250 fõnél kevesebb foglalkoztatott, max. 50 millió eurónak megfelelõ forintösszegû nettó árbevétel vagy max. 43 millió eurónak megfelelõ forintösszegû mérlegfõösszeg) MKV: Mikro- és kisvállalkozás (50 fõnél kevesebb foglalkoztatott, max. 10 millió eurónak megfelelõ forintösszegû nettó árbevétel vagy mérlegfõösszeg) EV: Egyéni vállalkozó MSZ: Természetes személy (magánszemély, max. 250 E Ft éves nettó árbevétellel rendelkezõ mezõgazdasági õstermelõ) SZÖV: Szövetkezet ÁHK: Non-profit szervezet, államháztartáson kívül (pl. alapítvány, kht). ÁHB: Non-profit szervezet, államháztartáson belül (önkormányzat). 5

Pályázati ismertetõk 1. INNOREG: Baross Gábor Regionális Pályázat 1.Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2.Célja A pályázat közvetlen célja: - a régió innovációs környezetének javítása, tudás- és technológia terjesztése, - termék- és szolgáltatás-innováció, - innovációs klaszterek, a régió klasztereinek hálózatba szervezése, - régión belüli és interregionális kooperáció, fejlesztési együttmûködések, innovációs központok és kutatóközpontok hálózata, innovációs szakértõi és tanácsadói hálózat kiépítése - az innovációs infrastruktúra fejlesztése: kutatás-fejlesztési eszközök beszerzésének támogatása - az innováció finanszírozásához kapcsolódó szolgáltatások nyújtása 3.Keretösszeg 2005. évre 960 millió Ft, az alábbiak szerint: Cél megnevezése Keret (millió Ft) 1. Tech-know a technológiai és innovatív tudás terjesztése 100 2. Termékinnováció - új termékek helyi fejlesztése 300 3. Szolgáltatásinnováció innovatív szolgáltatások kifejlesztése 80 4. Klaszter innováció - klaszteresedési folyamatokat elõsegítõ innovációs szolgáltatások támogatása 200 5. Innovum új innovációs szolgáltatások megalapozása, elindítása 90 6. Innovatív eszközök és beruházások - technológia és/vagy eljárás megvásárlása, fejlesztéshez szükséges tárgyi eszközök beszerzése 120 7. Az innováció finanszírozása 30 8. Innovációs tapasztalatszerzés - az innovatív tudás és módszertan transzferálása a régióba 40 4.Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (a továbbiakban: viszsza nem térítendõ támogatás). A projektenként igényelhetõ támogatás minimális és maximális összege: 1. Tech-know : 1-30 millió Ft 2. Termékinnováció : 5-150 millió Ft 3. Szolgáltatásinnováció : 2-25 millió Ft 4. Klaszter innováció : 5-50 millió Ft 5. Innovum : 1-20 millió Ft 6. Innovatív eszközök és beruházások : 1-30 millió Ft 7. Az innováció finanszírozása : 1-20 millió Ft 8. Innovációs tapasztalat-szerzés : 1-5 millió Ft 6

Támogatási intenzitás összefoglaló táblázat: Támogatási intenzitás %-ban Kutatásfejlesztési támogatás (1,2,3,4,7,8 inzézkedés) Pályázati jogcím Alapkutatás Beruházás támogatása (5;6 intézkedés) Alkalmazott kutatás Kísérleti fejlesztés Gazdasági Társaságok Kedvezm. nélkül Kedvezm-kel max. Költségvetési szerv és intézményei, valamint non-profit szervezetek 100 100 90 60 75 90 35 50 90 45/50 60/65 90 K+F támogatás esetén a támogatás intenzitása az alábbi esetekben és mértékben növelhetõ: 1. az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó programok esetében 15 százalékponttal, 2. kis- és középvállalkozások esetén 10 százalékponttal, 3. nemzetközi együttmûködési projekt esetében 10 százalékponttal. Beruházási pályázat esetén bármely államháztartási forrásból származó összes támogatás támogatási intenzitása nem haladhatja meg a 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelet 30. -ában meghatározott mértéket, azaz: a) Celldömölki, Letenyei, Õriszentpéteri, Téti, Vasvári és Zalaszentgróti kistérségekben 50%, b) Nyugat-Dunántúl tervezési-statisztikai régióban a fenti kistérségek kivételével 45%, amely érték KKV-k esetén 15%-kal növelhetõ. 5. Pályázók köre Intézkedéstõl függõen, az alábbi régióban telephellyel rendelkezõ szervezetek: - egyéni vállalkozók, - mikro-, kis-, és középvállalkozások, - egyéb gazdasági társaságok, -non-profit szervezetek, -költségvetési szervek és intézményei, -jogi személyiségû kutatóintézetek, -felsõoktatási intézmények, -elõzõek konzorciumai. 7

6. Támogatott tevékenységek A támogatás az innovációs projektek megvalósításához kapcsolódó meghatározott típusú beszerzések és szolgáltatások költségeinek fedezésére, ill. az ezzel kapcsolatos követelések kiegyenlítésére szolgál. A támogatás a következõkben felsorolt tevékenységekhez használható fel: 1. Tech-know a technológiai és innovatív tudás terjesztése 2. Termékinnováció - új termékek helyi fejlesztése 3. Szolgáltatásinnováció innovatív szolgáltatások kifejlesztése 4. Klaszter innováció - klaszteresedési folyamatokat elõsegítõ innovációs szolgáltatások támogatása 5. Innovum új innovációs szolgáltatások megalapozása, elindítása 6. Innovatív eszközök és beruházások - technológia és/vagy eljárás megvásárlása, fejlesztéséhez szükséges tárgyi eszköz beszerzése 7. A finanszírozás innovációja projektfinanszírozás 8. Innovációs tapasztalatszerzés a régióban mûködõ vállalkozások, non-profit szervezetek munkatársai számára külföldi innovatív vállalkozásoknál történõ munkavégzés, ill. tapasztalatszerzés finanszírozása 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben a pályázatok 2005. szeptember 21. és október 25. nyújthatók be, a pályázatok elbírálása egyszerre történik. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. Regionális információs pont: pannonnovum@westpa.hu, http://www.pannonnovum.hu/, Telefonon: 06/94-509 350, H-CS 9-12, 13-16, P 9-13 óráig. 2. Innocsekk 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2. Célja A pályázat közvetlen célja mikro- és kisvállalkozások innovációs kezdeményezéseinek támogatása és az innovációs szolgáltatások keresleti és kínálati oldalának ösztönzése. 3. Keretösszeg 2005-ben: 1,7 Mrd Ft, 2005-2007-ig összesen 5 Mrd Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (a továbbiakban: viszsza nem térítendõ támogatás). A csekély összegû támogatás (de minimis) szabályai szerint kialakított összeg, maximum 100 000 -nak megfelelõ forintösszeg (jelenleg mintegy 25 millió Ft). A támogatás minimális összege 2 millió Ft. 8

5. Pályázók köre Minden, az adott régióban telephellyel rendelkezõ belföldi székhelyû jogi személyiségû vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ mikro- és kisvállalkozás, amely vállalja, hogy a projektet az adott régióban lévõ telephelyén valósítja meg. A pályázatot önállóan kell benyújtani. 6. Támogatott tevékenységek a) az innovációs ötlet megvalósulásához szükséges szellemi termék beszerzése, b) K+F szolgáltatás igénybevétele, c) inkubációs szolgáltatás igénybevétele (csak induló vállalkozás részére vagy új üzletág beindítása esetében támogatható!), d) a prototípus elkészítéséhez, vizsgálatához, minõsítéséhez szükséges technológiai háttérszolgáltatás igénybevétele, e) projektmenedzselési szolgáltatás igénybevétele, f) innovációs marketing szolgáltatás igénybevétele, g) az innovációs projekt továbbfejlesztését elõsegítõ megvalósíthatósági tanulmány elkészítése, h) piackutatás, piacfelmérõ tanulmány készítése, i) marketing tanulmány elkészítése, j) technológiai tanácsadás igénybevétele, k) ipar- és szerzõi jogvédelmi tanácsadás igénybevétele, l) vállalkozási menedzsment tanácsadás igénybevétele, m) termelékenységi tanácsadás igénybevétele, n) újdonságvizsgálat és szabadalomkutatás, o) hazai szabadalmi, védjegy, használati és formatervezési mintaoltalmi bejelentés, Az o) pont kivételével támogatás csak a régióban fellelhetõ szolgáltatások igénybevételéhez jár. Amennyiben a régióban a kívánt szolgáltatás nem lelhetõ fel, Támogató utólagos döntése alapján ezen kötelezettség alól egyedi felmentés adható. 7. Pályázati idõkeretek A pályázat benyújtásának határideje a meghirdetés idõpontjától (2005. június 23.) folyamatos, végsõ beadási határideje: 2007. szeptember 28. 14:00 óra. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 3.Jedlik Ányos Program 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2. Célja A nemzetgazdaság és a nemzet fejlõdése szempontjából ígéretes, hosszú távra kiható, integráló jellegû program célja olyan, kutatás-fejlesztési célú projektek megvalósításának támogatása, amelyek hozzájárulnak: a gazdaság versenyképességének növeléséhez, az adott szakterületen tudományos és technológiai áttöréshez, 9

az anyagi és szellemi erõforrások koncentrálásához, a szükséges személyi feltételek biztosításával feladat és hasznosítás orientált, f ók us zál t kutatás-fejlesztések megvalósításához az alap- és alkalmazott kutatások, valamint a technológiafejlesztések összhangjának megteremtéséhez, a hazai kutatási és fejlesztési m/helyek, valamint a gazdaság kapcsolatainak erõsítéséhez, új tudásintenzív munkahelyeken a fiatal diplomások (Ph.D. hallgatók és posztdoktorok) kutatásba történõ bevonásához és tudományos pályán tartásához, a kutatási mobilitás elõsegítéséhez, valamint a külföldön élõ sikeres magyar kutatók hazatelepüléséhez. 3. Keretösszeg 2005-ben 11 Mrd Ft. 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (a továbbiakban: viszsza nem térítendõ támogatás). A támogatás maximuma költségvetési szerv és jogi személyiségû non-profit szervezet esetében a projekt elszámolható öszszes költségének 100%-a, vállalkozás esetében a projekt elszámolható összes költségének - alapkutatás esetén 100%-a, - alkalmazott kutatás esetén 60%-a, - kísérleti fejlesztés esetén 35%-a, Amely 1. az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó programok esetében 15 százalékponttal, 2. kis- és középvállalkozások (támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozás TKV) esetén 10 százalékponttal, 3. nemzetközi együttmûködési projekt esetében 10 százalékponttal növelhetõ. A támogatási kedvezmények összevonhatók, de a teljes támogatás intenzitása nem haladhatja meg alkalmazott kutatás esetén a 75%-ot, kísérleti fejlesztés esetén az 50%-ot. 5. Pályázók köre A pályázat 1-5. programjaiban támogatásra jogosult bármely belföldi székhelyû jogi személyiségû vagy jogi személyiség nélküli vállalkozás és költségvetési szerv vagy intézmény, vagy jogi személyiségû non-profit szervezet, a K+F projekt megvalósítására létrejött kutatási konzorcium formájában (továbbiakban: konzorcium). A konzorciumi tagok száma legfeljebb 8 lehet, és az elbírálásnál elõnyt élveznek a vállalkozások által vezetett konzorciumok. A 6. alprogramban ugyanezen szervezetek vehetnek részt, de konzorcium alakítása és vállalkozás bevonása nem kötelezõ. A konzorcium tagja lehet nem belföldi székhely/ szervezet is azzal a feltétellel, hogy a programból támogatásban nem részesülhet, és a projekt vezetõje sem lehet. 10

6. Támogatott tevékenységek A Jedlik Ányos Program céljait az alábbi tematikus és horizontális alprogramok területein megvalósított kutatás-fejlesztési projektek keretében kívánja megvalósítani: 1. alprogram: Élettudomány 2. alprogram: Információs és kommunikációs technológiák 3. alprogram: Környezetvédelem 4. alprogram: Agrárgazdaság és biotechnológia 5. alprogram: Anyagtudomány 6. alprogram: Technológiai változások társadalmi kihívásai; tanulmányok, elemzések, koncepciók 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. április 20. - 2005. május 24. kedd, 12 óráig lehetett pályázatot benyújtani. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 4. Mecenatúra pályázat 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2. Célja A pályázat célja a technológiai innováció és a kutatás-fejlesztés társadalmi feltételeinek javítása. 3. Keretösszeg 2005-ben: 1.000 millió Ft. 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája - mûködési támogatásnak nem minõsülõ - vissza nem térítendõ támogatás. Támogatás mértéke: ld. a támogatott tevékenységeknél. Vállalkozások csak csekély összeg-(ún. de minimis) támogatásra nyújthatnak be pályázatot. 5. Pályázók köre Pályázhat belföldi székhelyû gazdasági társaság, költségvetési szerv, nonprofit szervezet. Az 1.és az 5. témakörben csak magyarországi állandó lakhellyel rendelkezõ természetes személy utazása támogatható. Nemzetközi konferenciákon elõadás tartására 40 év alatti fiatal kaphat támogatást (1. témakör). A 3. témakörben költségvetési szerv nem pályázhat. Az 5. témakörben szereplõ uniós projektjavaslat és uniós szerzõdés elõkészítését célzó tevékenység szakaszai külön-külön, ill. az elsõ szakaszban valamennyi szakaszra egy idõben is benyújtható pályázat. 11

6. Támogatott tevékenységek 1. témakör: nemzetközi konferenciákon elõadás tartása - Európában megrendezésre kerülõ konferencián 200.000 Ft - USA-ban és Kanadában megrendezésre kerülõ konferencián 300.000 Ft - egyéb helyszíneken megrendezésre kerülõ konferencián 350.000 Ft 2. témakör: hazai konferenciák rendezése - 50 résztvevõ alatti konferenciára 500.000 Ft - 50-100 résztvevõ közötti konferenciára 1 millió Ft - 100 résztvevõ fölötti konferenciára 2 millió Ft Amennyiben a konferencia nyelve angol, a támogatási összeg 50%-kal emelkedik. 3. témakör: évi tagsági díj, ill. tagdíj jellegû rendszeres hozzájárulás - nemzetközi szervezet magyar tagintézménye tagsági díjára 2 millió Ft - nemzetközi kutatási-fejlesztési hálózat tagsági díjára vagy tagdíj jellegû rendszeres hozzájárulására 25 millió Ft 4. témakör: a kutatás és innováció fontosságának tudatosítása és eredményeinek terjesztése a társadalomban - új tudományos és technológiai ismeretek, a kutatás-fejlesztési eredmények terjesztésére 6 millió Ft, kivéve az 1. és 2. témakört, valamint az alábbiakat - innovációs tevékenységgel összefüggõ cikksorozatokra 1 millió Ft, - rádiós és televíziós mûsor készítésére 5 millió Ft, - rádiós és televíziós mûsorsorozat készítésére 15 millió Ft, - magyar nyelvû szakfolyóirat, ill. szakmai melléklet készítésére 5 millió Ft, - magyar nyelvû tudományos és ismeretterjesztõ kiadványok készítésére 10 millió Ft, - szakkiállítások szervezése 10 millió Ft, - innováció-ösztönzési célú versenyekhez és díjakhoz történõ hozzájárulás1, 5 millió Ft; 5. témakör: bekapcsolódás az Európai Unió innovációs programjaiba - projektjavaslat készítésére és konzorciumépítésre 1 millió Ft, - kétlépcsõs pályázat esetén a projektjavaslat részletes kidolgozására 1 millió Ft, - szerzõdés elõkészítésére, szerzõdéskötési tárgyalásokra 1 millió Ft, - INTAS projekt elõkészítésére 500.000 Ft, - kutatók mobilitási programban való részvételének elõkészítéséhez és szerzõdéskötéshez szükséges utazásra 500.000 Ft. 7.Pályázati idõkeretek A pályázatok beadása a pályázati kiírás megjelenésétõl (2005. július 01.) a keretösszegek kimerüléséig folyamatos. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 12

5. Gazdaságorientált Agrárágazati Kutatások 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI), a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 2. Célja Korszerû, magas értékeket képviselõ piacképes agrár-élelmiszeripari termékek, eljárások és szolgáltatások létrehozása. Az agrárágazat termelési folyamatainak fejlesztése, termelési környezetének fenntartható módon történõ felhasználását segítõ kutatási-fejlesztési együttmûködési programok beindítása, az agrár-élelmiszeripari ágazat termelési eszközeinek a gazdasági teljesítõképesség fokozását célzó fejlesztése a termelés innovációs feltételeinek javításában érdekelt gazdálkodó szervezetek és a hazai kutatóhelyek között kooperáció keretében. 3. Keretösszeg 2005-ben: - 2 500 MFt-ot, azaz kettõmilliárd-ötszázmillió Ft-ot az NKTH, - 500 MFt-ot, azaz ötszázmillió Ft-ot a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium biztosít. 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás. A projektenként igényelhetõ támogatás minimális összege 30 millió Ft. A támogatás maximuma költségvetési szerv és versenyszférába nem tartozó jogi személyiségû non-profit szervezet esetében a projekt ráesõ elszámolható összes költségének 100 %-a. Vállalkozás esetében a projekt elszámolható összes költségének - alapkutatás esetén 100%-a, - alkalmazott kutatás esetén 60%-a, - kísérleti fejlesztés esetén 35%-a, amely 1. az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó programok esetében 15 százalékponttal, 2. kis- és középvállalkozások (támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozás TKV) esetén 10 százalékponttal, 3. nemzetközi együttmûködési projekt esetében 10 százalékponttal növelhetõ. A támogatási kedvezmények összevonhatók, de a teljes támogatás intenzitása nem haladhatja meg alkalmazott kutatás esetén a 75%-ot, kísérleti fejlesztés esetén az 50%-ot. 5. Pályázók köre Belföldi székhelyû jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, (agrárvállalkozások, termelési és értékesítési szövetkezetek) és agrárkutatóhely(ek), agrárkutatási-fejlesztési tevékenységet ellátó felsõoktatási intézmény(ek) által a pályázatban foglalt feladatok megvalósítására alakított konzorciumok. A konzorciumi tagok száma legfeljebb hat (6) lehet. Sem kutatóhely, sem vállalkozás önmagában nem pályázhat. A konzorciumnak legyen tagja legalább egy, a projekt eredményeit hasznosító vállalkozás. 13

6. Támogatott tevékenységek 1. Korszerû, magas hozzáadott értéket képviselõ piacképessé váló agrár-élelmiszeripari termékek, eljárások és szolgáltatások létrehozása 2. Piacképesség fokozását elõsegítõ K+F projektek, a termelési infrastruktúra hatékonyságának fokozása 3. A mezõgazdasági termékekre kötelezõen elõírt minõségi és higiéniai, illetve az állattartás során érvényesítendõ törvényi szabályok hatékony teljesítését megalapozó kutatás-fejlesztés 4. Az agrárágazat termelési folyamatainak, biológiai és növénygenomikai alapjainak fejlesztése, termelési környezetének fenntartható módon történõ, hatékony felhasználását segítõ eljárások, programok 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. augusztus 8-tól 2005. szeptember 14-ig. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 6. Pázmány Péter Program 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2. Célja A pályázat átfogó célja a világ élvonalába tartozó egyetemi tudományos és technológiai innovációs központok, Regionális Egyetemi Tudásközpontok létrehozásának elõsegítése annak érdekében, hogy olyan szakterületi és regionális vonzáscentrumok jöjjenek létre, amelyek kiemelkedõ kutatás-fejlesztési, valamint technológiai innovációs tevékenységet folytatnak, intenzíven együttmûködnek a gazdasági szférával, ösztönzõleg hatnak a régiók technológiai és gazdasági fejlõdésére, s ezen keresztül javítják a régió és az ország versenyképességét. 3. Keretösszeg 2005-ben: 6.000 millió Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás. A projektenként igényelhetõ támogatás minimális összege 1000 millió Ft. Egy projektjavaslat évi minimum 300 millió Ft támogatásban részesülhet. A támogatás maximuma költségvetési szerv vagy intézménye, illetve jogi személyiségû non-profit szervezet esetében a projekt ráesõ elszámolható összes költségének 100 %-a. Vállalkozás esetében a támogatás maximuma a projekt ráesõ elszámolható összes költségének legfeljebb 50%-a lehet. Kísérleti fejlesztés esetén a támogatás maximuma a projekt elszámolható összes költségének 35 %-a lehet, amely növelhetõ: 14

1. az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó programok esetében 15 százalékponttal, 2. kis- és középvállalkozások (támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozás (TKV) esetén 10 százalékponttal, 3. nemzetközi együttmûködési projekt esetében 10 százalékponttal. Azonban ebben az esetben sem haladhatja meg a támogatás maximuma a projekt ráesõ elszámolható összes költségének 50%-át. 5. Pályázók köre Regionális Egyetemi Tudásközpont létrehozására egyetemek, és velük együttmûködõ, Magyarországon bejegyzett belföldi székhelyû, jogi személyiséggel rendelkezõ vagy jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok, kutatás-fejlesztési tevékenységet végzõ felsõoktatási intézmények, egyéb költségvetési és a versenyszférába nem tartozó non-profit kutatóhelyek, továbbá más innovációval foglalkozó szervezetek részvételével, a pályázatban foglalt feladatok megvalósítására alakított konzorciumok nyújthatnak be javaslatot. A konzorcium vezetõ intézménye, a tudásközpontot befogadó egyetem. Vállalkozások részvétele a konzorciumban alapkövetelmény a tudásközpont létrehozásához. 6. Támogatott tevékenységek a) kutatás-fejlesztés, b) a kutatás-fejlesztési támogatáshoz kapcsolódó beruházási tevékenység 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. május 23. - 2005. június 21. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 7. Asbóth Oszkár Program 1.Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2. Célja A pályázat átfogó célja a húzóágazati iparágak (egészségipar, biotechnológia, agrárgazdaságra támaszkodó megújuló energiaforrások) fejlõdésének gyorsítása technológiai platformok és innovációs klaszterek kialakításának ösztönzésével. Ennek érdekében a felsorolt húzóágazati területeken az NKTH támogatja technológiai platformok és innovációs klaszterek kialakítását, a résztvevõ szervezetek tevékenységét és együttmûködését koordináló Innovációs Klaszter Centrumok (a továbbiakban: IKC) felállítását, valamint a technológiai platformhoz kapcsolódó K+F és innovációs programok végrehajtását. 3. Keretösszeg 2005-ben: 6.500 millió Ft 15

4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: vissza nem térítendõ támogatás. A projektenként igényelhetõ támogatás maximális összege 1600 millió Ft. A támogatás maximuma költségvetési szerv vagy intézménye, illetve jogi személyiségû non-profit szervezet esetében a projekt ráesõ elszámolható összes költségének 100 %-a. Vállalkozás esetében a projekt elszámolható összes költségének - alapkutatás esetén 100%-a, - alkalmazott kutatás esetén 60%-a, - kísérleti fejlesztés esetén 35%-a, amely 1. az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó programok esetében 15 százalékponttal, 2. kis- és középvállalkozások (támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozás TKV) esetén 10 százalékponttal, 3. nemzetközi együttmûködési projekt esetében 10 százalékponttal növelhetõ. A támogatási kedvezmények összevonhatók, de a teljes támogatás intenzitása nem haladhatja meg alkalmazott kutatás esetén a 75%-ot, kísérleti fejlesztés esetén az 50%-ot. 5. Pályázók köre Húzóágazati technológiai platform és innovációs klaszter létrehozására belföldi székhelyû jogi személyiséggel rendelkezõ gazdasági társaságok, kutatás-fejlesztési tevékenységet végzõ felsõoktatási intézmények, egyéb költségvetési és jogi személyiséggel rendelkezõ non-profit kutatóhelyek, továbbá innovációval foglalkozó szakmai és érdekképviseleti szervezetek részvételével, a pályamûben megfogalmazott feladatok megvalósítására a legfeljebb 10 tag részvételével megalakuló konzorciumok nyújthatnak be javaslatot. Önállóan egyetlen intézmény sem nyújthat be pályamûvet. 6. Támogatott tevékenységek - alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés, - kutatásfejlesztés infrastruktúrájának létrehozásához kapcsolódó tevékenységek 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. október 03. - 2005. október 24. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 16

8. Déri Miksa pályázat 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2.Célja A pályázat célja a vállalkozói szféra, különösen a KKV-k piacközeli, nemzetközi K+F együttmûködésének támogatásával: - a vállalkozások piacképességének erõsítése, nemzetközi színvonalra hozásuk elõsegítése, az EUREKA (tradicionális és stratégiai) projektrésztvevõk nemzetközi innovációs kooperációba való bekapcsolódásának elõsegítése, ösztönzése, - a hazai EUREKA aktivitás növelésével a magyar szerep erõsítése az Európai Kutatási Térségben, - a kutatói és vállalkozói szféra K+F együttmûködésének támogatása innovatív piac közeli projektek megvalósításával, - európai K+F projektekben való részvétel hazai hasznosulásának erõsítése. 3. Keretösszeg 2005-ben: 500 millió Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: a pályázó mûködési támogatásának nem minõsülõ, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. Projektenként az igényelhetõ támogatás minimális összege 20 millió Ft, maximális összege 100 millió Ft. A támogatás maximuma költségvetési szerv és jogi személyiségû non-profit szervezet esetében a projekt ráesõ elszámolható összes költségének 100 %-a. Vállalkozás esetében a projekt elszámolható összes költségének - alapkutatás esetén 100%-a, - alkalmazott kutatás esetén 60%-a, - kísérleti fejlesztés esetén 35%-a, amely 1. az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó programok esetében 15 százalékponttal, 2. kis- és középvállalkozások (támogatási szempontból kedvezményezett vállalkozás TKV) esetén 10 százalékponttal, 3. nemzetközi együttmûködési projekt esetében 10 százalékponttal növelhetõ. A támogatási kedvezmények összevonhatók, de a teljes támogatás intenzitása nem haladhatja meg alkalmazott kutatás esetén a 75%-ot, kísérleti fejlesztés esetén az 50%-ot. 17

5. Pályázók köre Támogatásra jogosult: - bármely önállóan pályázó belföldi székhelyû gazdasági társaság vagy közhasznú társaság - a K+F projekt megvalósítására létrejött társulás (konzorcium), amelynek tagjai lehetnek: gazdasági társaság - költségvetési szerv - kutatási tevékenységet folytató non-profit szervezet A konzorciumi tagok közül legalább egy gazdasági társaság vagy közhasznú társaság kell legyen. 6. Támogatott tevékenységek - alapkutatás a támogatás összegének maximum 30 %-áig - alkalmazott kutatás - kísérleti fejlesztés 7. Pályázati idõkeretek 2004. december 17. - 2005. december 31. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 9. Irinyi János Program 1. Kiíró szervezet Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) nevében a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) 2. Célja Kutatás-fejlesztési eredmények és innovatív ötletek gyakorlati megvalósításának és piaci termékké beleértve a technológiát és a szolgáltatást is fejlesztésének és gazdasági hasznosításának az elõsegítése. 3. Keretösszeg 2005-ben: 1.400 millió Ft 4.Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: vissza nem térítendõ. Támogatás mértéke: - I, fázis: max. 5 millió Ft. - II. fázis: max. 25 millió Ft. - III. fázis: min. 100 millió Ft Az elsõ két fázisban a pályázó természetes személynek nem kell önrészt biztosítania a feladatok végrehajtásához. A harmadik fázisban a pályázó vállalkozások támogatás intenzitását a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap kezelésérõl és felhasználásáról szóló 133/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet melléklete 2. pontjának ab), ac), és b) pontjaiban foglaltak határozzák meg. 18

5. Pályázók köre A pályázat I. és II. fázisában természetes személyek vehetnek részt. Projektjavaslatot magyarországi állandó lakóhellyel rendelkezõ természetes személyek nyújthatnak be. A pályázó természetes személynek nyilatkoznia kell arról, hogy a projektjavaslat alapjául szolgáló K+F eredmény vagy ötlet saját munkájának az eredménye, annak kizárólagos tulajdonosa. Ha a kutatási eredmény vagy ötlet több személy munkájának eredménye, vagy szellemi tulajdona, akkor a pályázónak meg kell szereznie és a projektjavaslatához csatolnia kell a többi személy hozzájárulását a szellemi tulajdonnak a projektjavaslatban való felhasználásához, ill. a projektjavaslat benyújtásához. A pályázat III. fázisában a projektek folytatása csak úgy lehetséges, ha a természetes személy belföldi székhelyû, jogi személyiséggel rendelkezõ gazdasági társaságot hoz létre, vagy ilyen vállalkozást von be a termék kifejlesztésébe és hasznosításába. A III. fázisban ezen vállalkozás a pályázó. 6. Támogatott tevékenységek - alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés, technológiai innováció, technológia-transzfer (I, II, III) - K+F és innovációs szolgáltatások igénybevétele (I, II, III) - szellemi tulajdonvédelem (szabadalom, használati minta, védjegy és mintaoltalmi bejelentés) (I, II) - kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységet megalapozó elemzések, megvalósíthatósági tanulmány, kutatási terv készítése (I, II, III) - piackutatás, üzleti-, marketing terv készítése, (II, III) - jogi és iparjogvédelmi tanácsadás igénybevétele (I, II, III) - könyvelõi, adószakértõi tevékenység igénybevétele (I, II, III) - részvétel szakmai rendezvényeken, a K+F eredmények és a kifejlesztett termékek bemutatása (I, II, III) - nemzetközi tudományos és innovációs együttmûködés, tapasztalatcsere (I, II, III) - vállalkozási menedzsment tanácsadás igénybevétele (II, III), - prototípus és kísérleti rendszerek kifejlesztése (II, III), - kutatás-fejlesztési célokat szolgáló tudományos eszközök és berendezések beszerzése, bérlése (II, III) - a prototípus kísérleti gyártásának és üzleti hasznosításának elõkészítése, kísérleti, demonstrációs üzem, a próbagyártáshoz szükséges berendezések bérlése (III), - immateriális javak (szoftver) beszerzése (I, II, III). 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben a TERVEZETT beadási határidõ: 2005. november 14. 8. Egyéb információk A pályázat több lépcsõs, három szakaszból, fázisból áll, amelyek egymásra épülnek. A fázisok célja, hogy segítse a pályázót abban, hogy az innováció egyre magasabb szintjére fejlessze tovább K+F eredményét vagy ötletét, találmányát. 19

I. Projektfejlesztési fázis (idõtartam: max. 3 hónap) Ebben a fázisban a sikeresen pályázó természetes személy feladata az ötlet megvalósíthatóságát alátámasztó K+F munka mellett az, hogy részletes kutatási tervet dolgozzon ki továbbfejlesztésére, valamint amennyiben az ötlet még nincs jogi védelem alatt, elvégezze a szellemi tulajdon jogi védelem alá helyezéséhez szükséges mûszaki, szakmai, jogi munkálatokat. A K+F feladatok végrehajtásába célszerû külsõ szakembereket és olyan intézményeket bevonni, amelyek járatosak az adott tevékenység támogatásában. II. K+F fázis (idõtartam: min. 6 max. 12 hónap) A második fázisban a pályázó természetes személynek olyan szintre kell továbbfejlesztenie kutatási eredményét, hogy a technológiai leírás alapján világosan megítélhetõvé váljon annak üzleti hasznosíthatósága. Az egyik fontos cél ebben a szakaszban, hogy a kutatások olyan K+F eredményekre és jogi védelem alá helyezhetõ szellemi tulajdonra (pl. szabadalom) vezessenek, amelyekre a projekt folytatása esetén vállalkozást (gazdasági társaságot) lehet alapítani, vagy amelyek üzleti hasznosításába vállalkozást lehet bevonni. A pályázónak ebben a fázisban megvalósíthatósági tanulmányt kell készítenie, melyben be kell mutatnia a kifejleszteni kívánt termék hazai és külföldi piaci értékesítési lehetõségeit is. III. Fejlesztési fázis (max. 12 hónap) Ebben a fázisban a pályázó vállalkozás K+F tevékenységének célja a prototípus elõállítása, a termék kísérleti gyártása, a kifejlesztett technológia vagy szolgáltatás kísérleti üzemi kipróbálása. A próbagyártáshoz szükséges eszközök, berendezések beszerzését a pályázónak saját forrásból kell megoldania. A pályázónak a fejlesztés alatt lévõ prototípus gazdasági hasznosítására vonatkozó üzleti tervét is el kell készítenie. Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.kutatas.hu/ honlapon található. 10. GVOP 3.3.1. 1. Kiíró szervezet GVOP Irányító Hatósága 2. Célja Induló technológia- és tudás-intenzív mikrovállalkozások, valamint a felsõoktatási intézmények és kutatóintézetek kutatási eredményeire alapozott (ún. spin-off) vállalkozások innovációs feladatainak támogatása, ezáltal erõsítve a kutatási és üzleti szféra közötti tudástranszfert és segítve a létrehozott termékek és szolgáltatások kereskedelmét. 3. Keretösszeg 2005-ben: 1.100 millió Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. Az igényelhetõ támogatás minimális összege 5.000.000 Ft. A vállalkozásnak odaítélt de minimis támogatás támogatástartalma három év vonatkozásában maximum százezer eurónak megfelelõ forintösszeg. 20

5. Pályázók köre Támogatásra jogosult az önállóan pályázó, a projektet Magyarországon megvalósító - belföldi székhelyû, jogi személyiségû vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ technológia-intenzív tevékenységet folytató, 2000. május 1-e után bejegyzett mikrovállalkozás, vagy - olyan természetes személy, aki spin-off vállalkozás létrehozását támogató intézményi nyilatkozattal rendelkezik. 6. Támogatott tevékenységek - K+F szolgáltatás igénybevétele, - önálló kutatás-fejlesztés, - prototípus elkészítése, - innovációs projekt megvalósíthatósági tanulmánya, - kutatási eredmények adaptálása, továbbfejlesztése, - know-how beszerzése, licencvásárlás, - szabadalom, használati minta, védjegy és mintaoltalmi bejelentés, - jogi, iparjogvédelmi, pénzügyi, üzleti tanácsadás igénybevétele, maximum a projekt elszámolható összköltségének 10%-ig. 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. február 5. - 2005. április 29. 8.Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a: - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján (www.gkm.hu), - a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapján (www.nkth.gov.hu), - a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda honlapján (www.kutatas.hu) található. 11. GVOP 3.3.2. 1. Kiíró szervezet GVOP Irányító Hatósága 2. Célja A támogatás célja új K+F munkahelyek létrehozásához kötõdõ vállalati kutatási infrastruktúra fejlesztése a vállalati kutatóhelyek számának és minõségének növelésével, továbbá vállalati K+F munkahelyekhez szükséges mûszer, informatikai eszköz, szoftver, valamint a kutatási célra használt gép beszerzésének támogatása. Jelen projekt célja olyan K+F munkahelyek létrehozása, amely infrastruktúrafejlesztõ projekt egy másik, a pályázónál folytatni kívánt hosszabb távú K+F projekttevékenységhez kapcsolódik. 3. Keretösszeg 2005-ben: 1.300 millió Ft 21

4. Támogatás mértéke, formája A támogatás visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. A K+F munkahelyteremtõ projekt megvalósítására igényelhetõ támogatás a projekt elszámolható költségeire - minimum 15.000.000 Ft, maximum 300.000.000 Ft. Új K+F munkahelyenként maximum 15.000.000 Ft támogatást lehet igényelni. Támogatásban a legalább 3 kutatói-fejlesztõi állást létrehozó projekt részesülhet. Mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a K+F munkahelyteremtõ projekthez igénybe vett, bármely államháztartási forrásból származó összes támogatás támogatási intenzitása a pályázó hosszabb távú K+F projekttevékenysége függvényében nem haladhatja meg - alkalmazott kutatás esetén a 70%-ot; - kísérleti fejlesztés esetén a 45%-ot. A támogatási intenzitások az alábbi esetekben és mértékben növelhetõk: - az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó K+F projekttevékenységek esetében 5 százalékponttal; - nemzetközi K+F együttmûködési projekttevékenység esetében 5 százalékponttal. A támogatási intenzitás alkalmazott kutatás esetén a 75%-ot, kísérleti fejlesztés esetén az 50%-ot nem haladhatja meg. Nem mikro-, kis- és középvállalkozások esetében a K+F munkahelyteremtõ projekthez igénybe vett, bármely államháztartási forrásból származó összes támogatás támogatási intenzitása nem haladhatja meg a 35 %-ot. 5. Pályázók köre Támogatásra jogosult az önállóan pályázó, a K+F munkahelyteremtõ projektet Magyarországon megvalósító, belföldi székhelyû, jogi személyiségû vagy jogi személyiség nélküli vállalkozás, amelynél a cégjegyzékbe való bejegyzés vagy - egyéni vállalkozás esetén - az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása 2003. december 31-e elõtt történt meg. 6. Támogatott tevékenységek Új vállalati K+F munkahelyek létrehozásához kötõdõ - vállalati K+F munkahelyekhez szükséges mûszer, és ahhoz kapcsolódó informatikai eszköz valamint program beszerzése, - kizárólag kutatási-fejlesztési célra alkalmazott informatikai eszköz beszerzése, - kizárólag kutatási-fejlesztési célra alkalmazott gép beszerzése. 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. március 1. - 2005. május 27. 22

8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a: - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján (www.gkm.hu), - a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapján (www.nkth.gov.hu), - a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda honlapján (www.kutatas.hu) Található. 12. GVOP 3.3.3. 1.Kiíró szervezet GVOP Irányító Hatóság 2. Célja A sikeresen mûködõ KKV-k új vagy továbbfejlesztett termékek, eljárások, szolgáltatások bevezetésére irányuló innovációs tevékenységének ösztönzése K+F eredmények adaptálása, hasznosítása és önálló kísérleti fejlesztési tevékenység támogatása révén. 3. Keretösszeg 2005-ben: elsõ kiírási forduló: 600 millió Ft második kiírási forduló: 610 millió Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. A projektre igényelhetõ támogatás a projekt elszámolható költségeire- minimum 5.000.000 Ft, maximum 75.000.000 Ft. De minimis célú támogatásnál az odaítélt támogatás támogatástartalma három év vonatkozásában nem haladhatja meg a százezer eurónak megfelelõ forintösszeget. K+F célú támogatás esetén az egy projekthez ilyen célon igénybe vett összes állami támogatás maximális aránya az összes K+F célú elszámolható költségek 45%-a, amely az alábbi esetekben növelhetõ - az Európai Közösség kutatás-fejlesztési keretprogramjához kapcsolódó projektek esetében maximum 50%-ra, - nemzetközi K+F együttmûködési projekt esetén maximum 50%-ra. Beruházási célú támogatás esetén az egy projekthez ilyen célon igénybe vett összes állami támogatás maximális aránya az összes beruházási célú elszámolható költségek 50%-a. 5. Pályázók köre Támogatásra jogosult az önállóan pályázó, a projektet Magyarországon megvalósító, belföldi székhelyû, jogi személyiségû vagy jogi személyiséggel nem rendelkezõ mikro-, kis- és középvállalkozás, amelynél a cégjegyzékbe való bejegyzés vagy - egyéni vállalkozás esetén az egyéni vállalkozói igazolvány kiadása 2003. december 31-e elõtt történt meg. 23

6.Támogatott tevékenységek - Alkalmazott kutatási és kísérleti fejlesztési munka megrendeléséhez de minimis támogatás igényelhetõ. - Önálló kísérleti fejlesztéshez K+F támogatás igényelhetõ. - Kísérleti fejlesztéshez kapcsolódó megvalósíthatósági tanulmány készítéséhez K+F támogatás igényelhetõ. - Új, vagy az eddig ismerteknél elõnyösebb tulajdonságokkal rendelkezõ technológia, termék vagy szolgáltatás kifejlesztését szolgáló K+F eredmény hasznosítási jogának megszerzéséhez, vásárlásához, adaptálásához, az adaptáláshoz szükséges eszközök, immateriális javak és anyagok beszerzéséhez beruházási támogatás igényelhetõ. - Önálló technológia-, termék- és szolgáltatásfejlesztéshez, az ehhez szükséges eszközök immateriális javak és anyagok beszerzéséhez K+F támogatás igényelhetõ. 7. Pályázati idõkeretek 2005-ben: 2005. február 15. - 2005. május 13. 2005. október 25. - 2006. január 19. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a: - a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján (www.gkm.hu), - a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal honlapján (www.nkth.gov.hu), - a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda honlapján (www.kutatas.hu) található. 13. GVOP 1.2.1. 1. Kiíró szervezet GVOP Irányító Hatóság 2. Célja A pályázati cél: A vállalkozások versenyképességének javítása, az ipar szerkezeti átalakulásának segítése a vállalatközi együttmûködés javításával, a letelepült nagyvállalatoknak a magyar gazdaságba történõ erõteljesebb integrációjával. Ennek eszközeként komplex, minõségi szolgáltatásokat lehetõvé tevõ telephelyek kialakítása, infrastruktúra-fejlesztések a befektetések technikai és szakmai feltételeinek jelentõs javítása céljából, illetve az ipari növekedés fenntartása érdekében. Cél továbbá a meglévõ létesítmények továbbfejlesztése oly módon, hogy alkalmasak legyenek a szolgáltatások struktúrájának és mennyiségének növelésére. 24

B pályázati cél: A vállalkozások versenyképességének javítása, folyamatos megújítása céljából az ipari parkban, illetve azok vonzáskörzetében lévõ vállalkozások számára nyújtott innovációs szolgáltatások létrehozása, ahhoz szükséges fejlesztések megvalósítása. Ezen belül cél elsõsorban az, hogy létrejöjjenek innovációs központok, inkubátorházak, amelyek biztosítják az innovációs szolgáltatások, K+F, stb. tevékenységek létrejöttét, létrehozzák mûködésük feltételeit. 3. Keretösszeg 2005-bem: 2 200 millió Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. A jelen pályázat keretében elnyerhetõ támogatás mértéke mindkét cél esetében a beruházás (projekt) elszámolható költségei összegének maximum 50%-a, de legfeljebb 150 millió Ft. 5. Pályázók köre A pályázati cél esetében: az Ipari Park címmel rendelkezõ szervezetek, nevezetesen helyi önkormányzatok, a számvitelrõl szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó belföldi székhelyû jogi személyiségû gazdasági társaságok, valamint közhasznú társaságok; B pályázati cél esetében: a számvitelrõl szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó belföldi székhelyû jogi személyiségû gazdasági társaságok, közhasznú társaságok valamint alapítványok; 6. Támogatott tevékenységek A pályázati cél esetében: - infrastruktúra (gáz, víz, csatorna, elektromos energia hálózat, út, parkoló, távközlési és kommunikációs hálózat) fejlesztése, - meglévõ épületek hasznosítása céljából végzett fejlesztések, átalakítások, - ipari parkokban a szolgáltatások körének, mennyiségének és minõségének fejlesztése, - innovatív kis- és közepes vállalkozások betelepülését segítõ beruházások megvalósítása. B pályázati cél esetében: - az innovációs központ, inkubátorház megvalósítása (építés, átalakítás); - az innovációs központ, inkubátorház szolgáltatásainak megvalósításához szükséges berendezési tárgyak, eszközök, gépek, berendezések, laboratóriumi eszközök, mûszerek beszerzése, informatikai hálózat kiépítése. 7. Pályázati idõkeretek A pályázatok benyújtása 2005. március 1-tól 2005. december 31-ig folyamatos. 8. Egyéb információk Pályázati csomag és egyéb információ a http://www.gkm.hu/ oldalon található. 25

14. GVOP 1.1.3/B 1.Kiíró szervezet GVOP Irányító Hatóság 2. Célja Üzleti vállalkozások és nem üzleti szervezetek (helyi gazdaságfejlesztési intézmények, önkormányzatok, felsõoktatási intézmények, alapítványok, kutató-fejlesztõ szervezetek és szervezeti egységek, egyéb közhasznú társaságok) által alkotott klaszterek klasztermenedzsmentjei által nyújtott szolgáltatások körének bõvítése, a klasztertagoknak nyújtott szolgáltatások színvonalának emelése. 3. Keretösszeg 2005-ben: 300 millió Ft 4. Támogatás mértéke, formája A támogatás formája: visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás. A projekt támogatási kategóriájának kódja a 85/2004. (IV.19.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján: D, azaz csekély összegû (de minimis) támogatás. A pályázat esetében az elnyerhetõ támogatás maximális mértéke: a támogatható tevékenységektõl függõen a projekt összes elszámolható költségének maximum 50, illetve 80%-a, amely minimum 1 millió Ft és maximum 25 millió Ft lehet. 5. Pályázók köre Pályázhatnak mindazok a számvitelrõl szóló 2000. évi C. törvény hatálya alá tartozó belföldi székhelyû és bejegyzett - gazdasági társaságok, - szövetkezetek, - non-profit szervezetek, - alapítványok, - közalapítványok, - közhasznú társaságok. 6. Támogatott tevékenységek A Pályázó által a klasztertagok számára nyújtott szolgáltatások körének kibõvítése, illetve a jelenlegi szolgáltatások színvonalának fejlesztése. Az alábbi tevékenységek elszámolható költségeinek maximális támogatási mértéke 80%: - benchmarking klub mûködtetése, - beszállítói, logisztikai, innovációs és termelési problémák orvoslása naprakész adatbázis létrehozásával vagy a szükséges adatbázisokhoz való hozzáférés lehetõségének megteremtésével, - közös informatikai platform kialakítása vagy továbbfejlesztése, a tagok felé az információ szolgáltatás feltételeinek javítása, - a klaszter szolgáltatások fejlesztéséhez közvetlenül szükséges tárgyi eszközök beszerzése, - gyártási licenc, know-how, szabadalom vásárlása, illetve kifejlesztése. 26