Rudabánya Város Önkormányzata Képviselő-testületének 4/1997.(II.24.) önkormányzati rendelete a szociális gondoskodásról ( módosításokkal egységes szerkezetben) Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16.. (1) bekezdése, valamint az 1993. évi III. törvény és az 1997. évi XXXI. Törvény felhatalmazása alapján a kapcsolódó kormányrendeletek figyelembe vételével a szociális gondoskodásról az alábbi rendeletet alkotja: Rendelet hatálya (1) A rendelet hatálya kiterjed: 1. 1 a) a Rudabányán élő, bejelentett lakóhellyel rendelkező személyekre, b) hajléktalan személyek rászorultsága esetén függetlenül attól, hogy van-e bejelentett lakó- vagy tartózkodási helye, c) a bevándorlási engedéllyel rendelkező személyekre, d) az 1993. évi III. törvény 3. (3) bekezdésében felsorolt személyekre (2) 2 Hatáskörre és illetékességre tekintet nélkül - az átmeneti segély, az étkeztetés és a szállás biztosításának vonatkozásában, élet és testi épséget fenyegető veszély esetén - a rendelet hatálya az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően kiterjed bármely rászoruló személyekre Rendszeres szociális segély 2.. 3 Az aktív korúak ellátására jogosultak körének meghatározására, megszüntetésére, összegére, felülvizsgálatára és a hajléktalan személyek részére történő ellátás megállapítására Rudabánya Város Önkormányzata az Szt. rendelkezéseit alkalmazza. 3. (1) Az aktív korúak ellátására jogosult személy részére meghatározott feltételek teljesülése esetén rendszeres szociális segély kerül megállapításra. (2) 4 Az Szt. 37. (1) bekezdésének b) és c) pontja alapján rendszeres szociális segélyre jogosult aktív korú személy az ellátás folyósításának feltételeként együttműködésre köteles, melyet nyilatkozatában vállal. (3) Az együttműködés intézményi feltételeinek biztosítása érdekében a Szociális Szolgáltató Központot jelöli ki. 1 A rendelet 1. -át a 11/2004. (VI. 25.) sz. rendelet módosította, hatályos 2004. 06. 25-től 2 Az 1. (2) bekezdését a 11/1997(XI.6) sz. rendelet módosította. Hatályos 1997. 11.06-tól. 3 A rendelet 2-3. -ait a 4/2009.(IV.27) sz. rendelet módosította. Hatályos 2009. 04. 27-től. 4 A rendelet 3. (2) bekezdését a 4/2011.(II.14) sz. rend. módosította. Hatályos 2011. 02.14-től.
2 (4) Az együttműködés tartalmazza: a nem foglalkoztatott személy köteles: a) nyilvántartásba vetetni magát a Szociális szolgáltató Központban történő megjelenésekor, b) eleget tenni a beilleszkedést segítő program megvalósítására kötött megállapodásban foglaltaknak. (5) A beilleszkedést segítő program típusai: a) mentálhigiénés, életmódot formáló egyéni és csoportos foglalkozás, b) egyéni készség és képességfejlesztő foglalkozás, c) élelmezési tanácsadás, d) személyiségfejlesztő tréning. (6) A nem foglalkoztatott személy a Szociális Szolgáltató Központtal történő együttműködés keretében az alábbiak szerint köteles eljárni: a) meg kell jelennie a Szociális Szolgáltató Központban a jogosultságot megállapító határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül, és nyilvántartásba vetetni magát, b) részt kell vennie az egyéni élethelyzetéhez igazodó beilleszkedést segítő program kidolgozásában, c) megállapodást kell kötnie írásban a beilleszkedést segítő program megvalósítására a nyilvántartásba vételtől számított hatvan napon belül, d) eleget kell tennie a beilleszkedést segítő program megvalósítására kötött megállapodásban foglaltaknak, e) meg kell jelennie három havonta a Szociális Szolgáltató Központban. (7) Amennyiben a rendszeres szociális segélyben részesülő személy együttműködési kötelezettségének 2 ében belül ismételten nem tesz eleget, a Szociális Szolgáltató Központ értesíti a megállapító szervet, és az megszünteti az ellátást. 3/A. 5 (1) Az aktív korúak ellátását kérelmező személy, aki bérpótló juttatásra válik jogosulttá, az Szt. 33. -ában foglaltakon túl a jogosultság egyéb feltételeként köteles házának, és lakókörnyezetének rendben tartására az alábbiak szerint: a) az általa lakott ingatlan udvarán, valamint a lakásban egy-egy darab szeméttároló edény elhelyezése és rendeltetésszerű használata, b) a lakáshoz és a társasházhoz tartozó udvar, kert rendben tartása, különös tekintettel az esetlegesen ott található szemét eltávolítása, c) az ingatlanhoz tartozó kert rendeltetésszerű használata, művelése, d) az ingatlan előtti járdának (járda hiányában egy méter széles területsávnak), a járda melletti zöldsáv úttestig terjedő teljes területének, legfeljebb az épület 10 méteres körzetén belüli területének a gondozása, tisztán tartása, szemét- és gyommentesítése, e) a lakás rendeltetésszerű használata, folyamatos tisztán tartása, takarítása, illemhely rendeltetésszerű használata, rendszeres takarítása, fertőtlenítése, f) az ingatlan, valamint a hozzá tartozó kert, udvar rágcsálóktól, kártevőktől való mentesítése, g) állattartásra vonatkozó helyi szabályok betartása. 5 A rendelet a 3/A. -al kiegészült a 4/2011(II.14) sz.rend.alapján. Hatályos 2011.02.14-től.
3 (2) A bérpótló juttatásban részesülő köteles az (1) bekezdésben felsorolt állapotot a jogosultság megállapítását követően is fenntartani. (3) Az Szt 34. (2), valamint 36. (2) bekezdésében foglaltakon túl meg kell szüntetni az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a bérpótló juttatásra jogosult személynek, aki ezen rendelet 3/A. (1) bekezdésében foglalt kötelezettségét nem teljesíti, vagy nem gondoskodik annak fenntartásáról. (4) 6 (5) A bérpótló juttatás újbóli megállapítására kérelem alapján az Szt. 33. -ában foglalt feltételek megléte, valamint a 3/A. (1) bekezdésében szabályozott kötelezettség teljesítése esetén van lehetőség. (6) A jogosultság feltételeként e rendelet 3/A. (1) bekezdésében foglalt szabályok betartását az önkormányzat a Polgármesteri Hivatal bevonásával ellenőrzi. Időskorúak járadéka (1) Rudabánya Város Önkormányzata az Szt. időskorúak járadékára vonatkozó rendelkezéseit változtatás nélkül alkalmazza. 4. (2)Az időskorúak járadékának havi összege az Szt.-ben kötelezően előírt minimális öszszeg. Lakásfenntartási támogatás 5. 7 (1) Az önkormányzat a lakásfenntartási támogatás megállapításánál az Szt. 38. (1) (8) bekezdéseit, valamint a 39. -át alkalmazza. 8 (2) Amennyiben a lakásfenntartási támogatásban részesülő személynek, illetve családnak az önkormányzat vagy valamely közüzemi szolgáltató felé tartozása van, a támogatás összege közvetlenül az önkormányzat, illetve a szolgáltató részére kerül átutalásra. 6-7. 9 6 A 10/2011.(IV.28) sz. önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezte 2011. 03.01-től. 7 Az 5. -t a 9/2007(IV.20) sz. rendelet módosította. Hatályos 2007. 04.20-tól. 8 A rendelet 5. (1) bekezdését a 6/2009.(VI.29.) sz. rend. módosította. Hatályos 2009.06.29-től. 9 A 6. és 7. -okat a 11/2004.(VI.25.) sz. rendelet hatályon kívül helyezte.
4 Ápolási díj 8. 10 A jegyző az ápolási díj folyósítását az Szt-ben meghatározott feltételek szerint biztosítja, amennyiben a jegyes kivételével a hozzátartozó (Ptk. 685. b)pont), állandó és tartós gondozásra szoruló a) súlyosan fogyatékos, vagy b) tartósan beteg 18 év alatti személy gondozását, ápolását végzi. Átmeneti segély 9. 11 (1) A létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küszködő személyek részére átmeneti segély nyújtható: a) egyszeri, vissza nem térítendő támogatás, b) élelmiszerre, ruházati cikkek vásárlására fordítható utalvány, illetve más természetbeni juttatások formájában. (2) Átmeneti segély annak a kérelmezőnek adható, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, egyedül élő esetén annak 150 %-át. (3) Az átmeneti segély összege alkalmanként 1.000 Ft-tól 10.000 Ft-ig terjedhet. (3) Egy család részére átmeneti segély 1 éven belül maximum 10.000 Ft adható. (4) Amennyiben a kérelemből, vagy az eljárás során kiderül, hogy az átmeneti segélyre közüzemi díjak rendezése, élelmiszer, ruhanemű, gyógyszer vagy tüzelő beszerzése céljából van szükség, döntés születhet a fizetési kötelezettség önkormányzat részéről történő közvetlen átvállalásáról, illetve természetbeni ellátás nyújtásáról a segély összegének mértékéig. (5) Azon családok, amelyek az e rendeletben foglalt bármely szociális rászorultságból eredően rendszeres pénzbeli ellátásban részesülnek az élet és testi épséget veszélyeztető rendkívüli élethelyzetet kivéve átmeneti segélyben egy évben csak egy alkalommal részesülhetnek. (6) Nem részesülhet átmeneti segélyben az a család, illetve személy, mely ugyanazon, vagy hasonló élethelyzetre való hivatkozással rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban, te- 10 A 8. -t a 2/2006(I.20) sz. rendelet módosította. Hatályos 2007. 01.20-tól. 11 A rendelet 9-12. -ait, valamint a 13. (1) és (5) bekezdését a 9/2007.(IV.20) számú rendelet módosította. Hatályos: 2007. 04.20-tól.
5 metési segélyben részesült, illetve közeli hozzátartozója eltemetéséről köztemetés formájában az önkormányzat gondoskodott. 10. (1) Az átmeneti segély összege az éves költségvetési rendeletben meghatározott mértékig terjedhet, ezen túlmenően csak élet és testi épséget veszélyeztető élethelyzetben nyújtható. (2) Aki jogosulatlanul és rosszhiszeműen, valótlan adatok szolgáltatásával veszi igénybe az átmeneti segélyt, kötelezni kell annak megtérítésére. Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás 11. 12 (1) Ha a gyermeket gondozó család időszakosan tétfenntartási gondokkal küzd, vagy létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerül rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban részesíthető: a) pénzbeli támogatás, b) élelmiszer, ruházati cikkek, tankönyv, tanszer vásárlására fordítható utalvány, illetve más természetbeni juttatások formájában. (2) Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás annak a családnak, illetve gyermeket egyedül nevelő kérelmezőnek nyújtható, akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, és a gyermek illetve gyermekek eltartása, gondozása, étkeztetése, iskoláztatása, gyógykezeltetése nehézséget okoz. (3) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás összege alkalmanként 1000 Ft-tól 5.000 Ft-ig terjedhet. (4) Amennyiben a kérelemből, vagy az eljárás során kiderül, hogy a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás élelmiszer, ruházati cikkek, tankönyv, tanszer vagy gyógyszer beszerzése céljából van szükség, döntés születhet természetbeni ellátás nyújtásáról a segély összegének mértékéig. (5) Azon családok, amelyek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek az élet és testi épséget veszélyeztető rendkívüli élethelyzet kivételével rendkívüli gyermekvédelmi támogatásban egy évben csak egy alkalommal részesülhetnek. 12. 12 A gyermekvédelmi támogatásról szóló 11/1997(XI.07) sz. rendeletet a 9/2007.(IV.20) sz. rendelet hatályon kívül helyezte
6 (1) A rendkívüli gyermekvédelmi támogatás összege az éves költségvetési rendeletben meghatározott mértékig terjedhet, ezen túlmenően csak élet és testi épséget veszélyeztető élethelyzetben nyújtható. (2) Aki jogosulatlanul rosszhiszeműen, valótlan adatok szolgáltatásával veszi igénybe a rendkívüli gyermekvédelmi támogatást, kötelezni kell annak megtérítésére. Temetési segély 13. (1) Temetési segély állapítható meg annak a részére, aki a meghalt személy eltemetéséről gondoskodott, vagy gondoskodnia kell jövedelmi viszonyaira tekintet nélkül, amenynyiben az Szt. 46. (2) bekezdésének b) pontjában meghatározott ellátásban nem részesült. (2) A temetési segély iránti kérelemhez mellékelni kell a temetés költségeiről a segélyt kérő, vagy vele egy háztartásban élő közeli hozzátartozó nevére kiállított számlák eredeti példányát. A számlákat a temetési segély összegének, a határozat számának és keltének, vagy az elutasítás tényének feltüntetése után a kérelmezőnek vissza kell adni. (3)Temetési segély a temetés költségeit igazoló számlák hiányában is megállapítható - utólagos elszámolás mellett. Az elszámolás módjáról és határidejéről a megállapító határozatban rendelkezni kell. Az elszámolás elmaradása esetén a temetési segély visszafizetését el kell rendelni. (4) A temetési segély megállapításának feltétele, hogy a kérelmező rudabányai lakos legyen. (5) A temetési segély összege 10.000 Ft, mely az eltemettetőt illeti meg.. (6) Amennyiben a temetési szertartás hamvasztásos eljárással történik, az eltemettetőt az (5) bekezdésben foglaltakon túl további 6.000 Ft támogatás illeti meg. Köztemetés 14. 13 (1) A polgármester köteles gondoskodni azon elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, akinek halálesete az önkormányzat illetékességi területén következett be, és nincs, vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik. 13 A 14. és 15. -t a 7/2000.(V.26.) sz. rendelet módosította. Hatályos 2007. 05.26-tól.
7 (2) A közköltségen történő eltemetésnél a helyben szokásos legolcsóbb temetési szertartás szerint kell eljárni, lehetőség szerint az elhalt felekezeti hovatartozása figyelembe vételével. 15. (1) Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti önkormányzat a köztemetés költségét a haláleset helye szerint illetékes önkormányzatnak megtéríti. A megtérítés iránti igényt a köztemetés elrendelésétől számított 60 napon belül kell bejelenteni. (2) Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy az eltemettetésre köteles személyt a köztemetés költségeinek megtérítésére kötelezi. (3) Ha az elhunyt személynek utolsó lakóhelye nem volt, vagy az nem ismert, úgy a temetési költséget viselő önkormányzat a (2) bekezdés szerint jár el. Közgyógyellátás 16. 14 Rudabánya Város Önkormányzata az Szt. közgyógyellátásra vonatkozó rendelkezéseit az 50. (3) bekezdése kivételével változtatás nélkül alkalmazza. Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság 17. A jegyző az Szt. 54. -ban foglaltak szerint társadalombiztosítás egészségügyi szolgáltatásainak igénybevételére jogosító igazolványt állít ki. Házi segítségnyújtás 18. 15 (1) A házi segítségnyújtás keretében biztosítani kell a) az alapvető gondozási, ápolási feladatok elvégzését, b) az önálló életvitel fenntartásában, az ellátott és lakókörnyezete higiéniás körülményeinek megtartásában való közreműködést, c) a veszélyhelyzetek kialakulásának megelőzésében, illetve azok elhárításában való segítségnyújtást. (2) A házi segítségnyújtás igénybevételére a 340/2007(XII.15) Korm.rendelet figyelembe vételével a gondozási szükséglet mértékét megállapító bizottsági szakvélemény alapján van lehetőség. (3) Amennyiben a szolgáltatást igénylő személy egészségi állapota vagy személyes körülményei a szolgáltatás átmeneti jellegű vagy halaszthatatlan biztosítását teszi szük- 14 A 16. -t a 16/2006.(IX.15.) sz. rendelet módosította. Hatályos 2006. 09.15-től. 15 18. -t a 4/2008(III.31) sz.ren. valamint a 10/2008(VI.30) sz.rend.módosította. H-os 2008.III.31. ill.vi.30-al.
8 ségessé, a gondozási szükséglet vizsgálata nélkül is igénybe vehető a házi segítségnyújtás legfeljebb három hónapos időtartamra. (4) A házi segítségnyújtás a Szociális Szolgáltató Központ alkalmazásában álló gondozónő bevonásával történik. (5) A házi segítségnyújtás igénybevétele ingyenes. 18/A. 16 A családsegítést és az idősek nappali ellátását (idősek klubját) az Szt. illetve a hozzá kapcsolódó kormányrendelet figyelembevételével a Szociális szolgáltató Központ biztosítja. Étkeztetés 19. 17 (1) Az étkeztetés keretében azoknak a szociálisan rászorult személyeknek legalább a napi egyszeri meleg étkezéséről kell gondoskodni, akik azt önmaguk, illetve eltartottjaik részére tartósan vagy átmeneti jelleggel nem képesek biztosítani. (2) Szociálisan rászorult személyek: a) akik koruk, vagy egészségi állapotuk miatt fizikailag önmaguk ellátására nem képesek, és nincs olyan közeli hozzátartozójuk, aki gondozásukról, ill. ezáltal étkeztetésükről gondoskodna, b) súlyosan fogyatékos vagy súlyos pszichiátriai betegek orvosi igazolás alapján, c) szenvedélybetegek, d) hajléktalanok. (3) Amennyiben a szociális rászorultság egészségi állapotra való hivatkozással történik, ennek bizonyítására a háziorvos igazolása szükséges. (4) A szociálisan rászorult személyek az étkeztetést teljes térítés ellenében vehetik igénybe, mely összeg attól függően változik, hogy az ételt helyben fogyasztják, ill. saját maguk gondoskodnak az étel elszállításáról vagy a házi segítségnyújtás keretén belül történik annak házhoz szállítása. (5) Kedvezményes étkeztetést vehetnek igénybe, akik szociálisan rászorultak, de jövedelmi viszonyaik alapján kedvezményben részesülhetnek az alábbiak szerint: Egy főre jutó havi jövedelem az öregségi Intézményi térítési díj nyugdíj legkisebb összegének arányában %-a 150 % alatt 50 % 150 %+1 Ft 200 % 80 % 200 %+1 Ft felett 100 % 16 A rendelet 18/A. -al kiegészül. Hatályos 2008. III.31-el. 17 19..t a 4/2008(III.31.sz.r és a 10/2008(VI.31) sz.r.mód.hatályos 2008.III.31. ill.vi.30-al.
9 (6) Akik nem szociálisan rászorult személyek, valamint jövedelmi viszonyaik alapján kedvezményben sem részesülhetnek, teljes térítés ellenében vehetik igényben az étkeztetés. (7) Az étkeztetésért fizetendő térítési díjat minden hónap 10-ig kell befizetni, a szociálisan rászorult, valamint a kedvezményesen étkező személyek esetében a Szociális Szolgáltató Központ irodájában, az (6) bekezdésben foglalt személyek esetében pedig a helyi Bóbita Tagóvoda irodájában.. Eljárási szabályok 20 (1) Az e rendeletben szabályozott pénzbeli ellátások iránti kérelmet a rudabányi Polgármesteri Hivatalba kell benyújtani, a rendelet 4. számú mellékletében meghatározott megfelelő formanyomtatványokon, a nyomtatványban megjelölt adatok kitöltésével. (2)Az igénylő lakóhelyén a (3) bekezdésben meghatározott kivételek esetén a kérelem elbírálása előtt az 5. számú melléklet szerinti környezettanulmányt kell elkészíteni. (3) Mellőzhető a környezettanulmány készítése, ha szociális ellátással, illetve gyermek- és ifjúságvédelemmel, továbbá nevelési oktatási feladatokat ellátó intézmény munkatársainak egy évnél nem régebbi a környezettanulmány tartalmi elemeivel rendelkező feljegyzése, illetve hivatali tudomása áll rendelkezésre. (4) E rendeletben foglalt ellátások tekintetében: a) családnak kell tekintetni az egy háztartáson belül életvitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozókat, b)háztartás az egy lakásban életvitelszerűen együtt lakó személyek. (5) E rendeletben szabályozott rendszeres pénzbeli ellátásra való jogosultságot nem érinti, ha a jogosultság megállapítása és a felülvizsgálata, valamint a két felülvizsgálat között eltelt időszakban, a jogosult családjában az egy főre jutó havi jövedelem a jogosultság feltételeként meghatározott jövedelemhatárt legfeljebb 10 %-al meghaladja. Ezen rendelkezés a felülvizsgálat során nem alkalmazható. 21. (1) Ha az átmeneti segély iránti kérelem indoka az igénylőket ért váratlan esemény, illetve az igénylő életét, testi épségét, a gondozásra, nevelésre biztosított személy megélhetését veszélyeztető krízishelyzet, a kérelmet 3 munkanapon belül el kell bírálni. (2) Az e rendeletben biztosított ellátásokról a 6. számú melléklet szerinti nyilvántartásokat kell vezetni. 22. 18 18 A rendelet 22. -át a 9/2007(IV.24) sz. rendelet módosította. Hatályos 2007. 04. 24-től.
10 (1) Az átmeneti segély, a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás, valamint a temetési segély kifizetése a határozat jogerőre emelkedését követő 15 napon belül a házipénztárból történik a segélyezett részére. (2) A rendszeres szociális segélyek kifizetése minden hónap 5. napjáig utólag a házipénztárból történik a jogosult részére. (3) Az ápolási díj és a lakásfenntartási támogatások kifizetése, illetve külön kérelem alapján folyószámlára utalása minden hónap 5. napjáig utólag történik a jogosult részére. (4) A természetben nyújtott átmeneti segélyt és rendkívüli gyermekvédelmi támogatást az igénylő átvételi elismervény ellenében veszi át. 23. (1) A Képviselő-testület elrendeli a jogtalanul felvett, e rendeletben szabályozott juttatások, valamint a Ptk. 232. (2) bek. meghatározott kamat visszafizetését. Amennyiben a jogtalanul felvett ellátás nem kerül visszafizetésre, a Gulyás és Társa Végrehajtó Irodával kötött megállapodás alapján történik az összeg behajtása. 19 (2) Indokolt esetben mentesítést adhat az e rendeletben szabályozott juttatások és/vagy kamatainak részleges vagy teljes visszafizetési kötelezettsége alól. 24. A Képviselő-testület a Pénzügyi és Szociális Bizottságra ruházza át az alábbi hatásköröket: - átmeneti segély, rendkívüli gyermekvédelmi támogatás megállapítását, - személyes gondoskodást nyújtó alap és szakosított ellátásokkal kapcsolatos feladatokat. 25. 20 21 A Képviselő-testület a Polgármesterre ruházza át az alábbi hatásköröket: - lakásfenntartási támogatás megállapítását és megszüntetését, - temetési segély megállapítását, - köztemetés elrendelését. Átmeneti rendelkezések 26. 19 A rendelet 23. (1) bekezdését a 6/2009.(VI.29)sz.rend.módosította. Hatályos 2009.06.29-től. 20 A 24. és 25. -t az 25/2006.(XII.15.) sz. rendelet módosította. Hatályos 2007.01.01-től 21 A 24. és 25. -t a 13/2009(XII.14) sz. rendelet módosította. Hatályos 2009. 12.14-től
11 (1) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Szt. és a végrehajtására kiadott rendeletek megfelelően irányadók. (2) E rendelet, a kihirdetésének napján lép hatályba és rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. (3) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti az Rudabánya Nagyközségi Önkormányzat 11/1995.(X.26.) számú rendelete. Rudabánya, 2008. december 5. Szobota Lajos polgármester Dr. Sallai Árpád jegyző 1. számú melléklet 22 2. számú melléklet 23 Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális gondoskodásról szóló 4/1997.(II.24.) sz. önkormányzati rendeletéhez. A legolcsóbb temetési szolgáltatás (köztemetés) összege: - hamvasztás és urnás temetkezési szolgáltatás esetén 56.000 Ft, melynek 10 %-a 5.600 Ft, - koporsós temetkezési szolgáltatás esetén, 70.050 Ft, melynek 10 %-a 7.005 Ft. 3. számú melléklet 24 Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális gondoskodásról szóló 4/1997.(II.24.) számú önkormányzati rendeletéhez. Az étkeztetés intézményi térítési díja az 1993. évi III. törvény 115. (1) bekezdése, 116. (2) bekezdése, valamint a 29/1993.(II.17) Korm. rendelet 9. (4) bekezdése alapján valamennyi normatív kategóriában az alábbiak szerint alakul: - szociálisan rászorult személyek: helyben fogyasztása esetén 100 Ft/adag szállítás esetén 190 Ft/adag - kedvezményes, ill. nem szoc.rászorult személyek: helyben fogyasztása esetén 450Ft/adag szállítás esetén 540 Ft/adag 22 23 Az 1. számú mellékletet a 25/2006.(XII.15) sz. rendelet hatályon kívül helyezte A 2. számú mellékletet a 4/2008(III.31) sz. rendelet módosította. 24 A rend. 3.sz. mellékletét a 6/2009.(VI.29) sz.rend módosította. Hatályos 2009.07.01-től.
12 4. számú melléklet (kérelem nyomtatványok) 5. számú melléklet (környezettanulmány) 6. számú melléklet (nyilvántartások) 7. számú melléklet 25 Rudabánya Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a szociális gondoskodásról szóló 4/1997.(II.24) számú önkormányzati rendeletéhez. Az Szt. 58/B. (2) bekezdése alapján az önkormányzat Szociálpolitikai Kerekasztal -t hoz létre, mely a szociális törvény alapján látja el feladatait és tartja üléseit. A Szociálpolitikai Kerekasztal tagjai: polgármester, jegyző, kisebbségi önkormányzat elnöke, háziorvosok, védőnők, intézményvezetők, iskola és óvoda gyermek és ifjúságvédelmi felelősei, szociális bizottság elnöke, szociális és gyámügyi ügyintéző. 25 A 2/2005. (XII.19.) számú rendelet alapján. Hatályos 2005. 12.19-től.