ITT VAN AZ ÔSZ. Változatos munkalehetôségek MEGALAKULT A KÖZGYÛLÉS SZENTES VÁLTJA ARTNERT A HALADÁSNÁL ÚJ DARABOK A BÁBSZÍNHÁZBAN



Hasonló dokumentumok
ESEMÉNYNAPTÁR A ES TANÉVRE

Hirdetés leadásának dátuma:

ALKALMAK: minden csütörtökön órától óráig

MAKÓ VÁROS ALPOLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE VICEMAYOR OF MAKÓ

KÖPÖNYEG ÉS PALÁST DRÁMA SZENT MÁRTONRÓL

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

Látnivalók, múzeumok, egyéb szolgáltatók nyitva tartásai Szilvásváradon

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

DECEMBER 10. (csütörtök) 18 óra. DECEMBER 13. (vasárnap) 19 óra

SZOMBATHELY TELEPÜLÉS SZAVAZÓKÖREI OKTÓBER 2. ORSZÁGOS NÉPSZAVAZÁS

1C VASÚTÁLLOMÁS HERÉNY

Eseménynaptár 2018/2019-es tanév

2013. ŐSZI PROGRAMAJÁNLÓJA

Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

Projektlátogatás: A felújított egykori katolikus iskolában kialakított Örökségvédelmi Közösségi Ház átadása

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Képek a megemlékezésről

Itt kezdődött a reformkor

Zemplén Térségi katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség évben végzett tevékenysége:


Szegedi Szakképzési Centum Gábor Dénes Szakgimnáziuma 2017/2018. tanév Munkaterv. Eseménynaptár augusztus

MEGHÍVÓ. Tisztelt Intézményvezető Asszony/Úr! Kedves Pedagógus Kollégák!

Osztrák-Magyar Munkaügyi Konferencia

MOBILITÁS HÉT és AUTÓMENTES NAP május PAKS

Svájci tanulmányút. Basel

2015. AUGUSZTUS 17. HÉTFŐ AUGUSZTUS 18. KEDD AUGUSZTUS 19. SZERDA

2016/2017 tanév rendje

múzeumi programok január szombathely Gatyás ölyv - Savaria Múzeum

MEGHÍVÓ. a Szín-Tér Egyesület alapításának 25. évfordulója alkalmából rendezett Generációváltás című szakmai napra.

ESEMÉNYNAPTÁR a 2014/2015-ös tanévre

A AS TANÉV MUNKARENDJE ISKOLAI RENDEZVÉNYEK - KIEMELT FELADATOK

A 23/2011. (III. 8.) Korm. rendelet alapján vezetett nyilvántartás

MEGHÍVÓ. Tisztelt Szerkesztő/Újságíró! A Nyugat-dunántúli Regionális Hálózatkoordinációs Központ tisztelettel meghívja Önt és munkatársait a


A Város - és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra) XXXVII. Országos Találkozó és Szakmai Konferencia programja

VÁC VÁROS UZONYI BÁLINT DIÁKPOLGÁRMESTER BESZÁMOLÓJA 2016/2017 TANÉV

Ökohét ill. ökonapok a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a salgótarjáni 6225/14 és 6225/15 helyrajzi számú, Ipari Parkban lévő területek megszerzésére

17.00 Klimo Könyvtár és a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Könyvtárának megtekintése

Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Közművelődési Osztály november havi programok

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Derecskei Zenei Esték

Kastélydombi Általános Iskola április

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

Helytörténeti vetélkedő középiskolások számára 2.online forduló Közzététel: szeptember 19. Beküldési határidő: szeptember 25.

2017/2018 tanév rendje

honismereti, kerámia, grafikai, népdalkör, könyvbarát, szûrrátét, citera, leánykórus. (A szakkörök havi díja: 500 Ft).

Tájékoztató. A szerződés időtartama (amennyiben határozott időre kötik) vagy az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje


CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

A 2016/17-ES TANÉV FELADATTERVE

DEBRECENI NYÁRI EGYETEM

2017. évi Városi rendezvényterv. 1. sz. melléklet. Ferenczné Fajta Mária. Készítette: I. Nemzeti, állami és önkormányzati ünnepségek

A 2016/17-ES TANÉV MUNKARENDJE

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Összeállította: Kovács Mária igazgató a 14/2017. (VI.14.) EMMI rendelet alapján

Az éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvénye, események időpontjai

PROGRAM. Aktív időskor Generációk egészsége. Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége XXIV. Szimpóziuma. Zalaegerszeg, november

SZAFI Egyesület tevékenységéről szóló beszámoló évről

MEGHÍVÓ. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének :00 órakor

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Továbbtanulási szülői értekezlet. Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola 2015/16-os tanév

1A VASÚTÁLLOMÁS BOGÁT

Ózdi SZC Bródy Imre Szakgimnáziuma. A tanév menetrendje (részlet az éves munkatervből)

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

A 2018/19-ES TANÉV FELADATTERVE

MEGHÍVÓ Monor Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

A 2013/2014-es tanév ütemterve

A 2016/17. tanév munkaterve

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA MÁRCIUS 7-9.

PÁLYAVÁLASZTÁSI, TOVÁBBTANULÁSI

A 2014/15-ES TANÉV FELADATTERVE SZEPTEMBER

MUNKATERV. a 2011-es évre

ELŐTERJESZTÉS Az Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottság november 15-i ülésére

Szeptember. 14 péntek 7:45. felvételi tájékoztató iskolánkról leendő 5. és 9. évfolyamos diákjaink szüleinek. 17 hétfő 17:00

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

e) Az intézmény nyitva tartásának rendje, éves munkaterv alapján a nevelési évben, tanévben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontjai

Nándorfehérvári diadal emléknapja: július 22.

Telefon : 06 94/ Fax : 06 94/

2017/2018. tanév rendjéről a 14/2017. EMMI rendelete alapján augusztus 31. csütörtök Tanévnyitó értekezlet tanároknak

ÖNKORMÁNYZATI KÉPÚJSÁG RÁBAPATY

2018/2019. tanév rendjéről a 14/2018. EMMI rendelete alapján augusztus 27 hétfő 15:30 Gólyatáboros szülői értekezlet

Magyar Egyetemi-Főiskolai Országos Bajnokság Futsal Döntő

956 autóbusz menetrend és vonal térkép


Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

"De azt akarom, tisztán és fehéren, legyetek vígak és bársonyba-járók, a kezetekben egy nagy arany-érem, s hódítsátok meg az egész világot.

Szeged város helyi közlekedésében karácsonyi, és szilveszteri, valamint a újévi ünnepek december

OKTÓBER 14. KEDD 10:00. CIRÓKA MÓKA babafoglalkozás. Helyszín: Gyermekkönyvtár 16:00 SZOLNOKI KALENDÁRIUM

Az iskola épülete szorgalmi időben hétfőtől péntekig 6.00 órától óráig tart nyitva.

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

Összeállította: Kovács Mária igazgató a 12/2016. (VI.27.) EMMI rendelet alapján

Fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

Az Angol- Magyar Képző és Továbbképző Központ Két Tanítási Nyelvű Idegenforgalmi és Nemzetközi Vendéglátó Szakközépiskola

Átírás:

24. ÉVF. 38. SZÁM SZOMBATHELY, 2014. OKTÓBER 25. ÖNKORMÁNYZATI HETILAP ITT VAN AZ ÔSZ MEGALAKULT A KÖZGYÛLÉS SZENTES VÁLTJA ARTNERT A HALADÁSNÁL ÚJ DARABOK A BÁBSZÍNHÁZBAN Változatos munkalehetôségek Szombathelyen, Sárváron, Kôszegen és Körmenden. Hívj most! 06 30 382 9212 vagy 06 20 824 6020

HIRDETÉS Intézmény nyilvántartásba vételi száma: E-000531/2014 TANFOLYAMAINK Villanyszerelô Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló Erôsáramú berendezések kezelôje Villámvédelmi felülvizsgáló Targoncavezetô Emelôgép-kezelô (kivéve targonca) Földmunka-, rakodó- és szállítógép-kezelô Egyedi gyártásban keresünk PROFI MARÓST, TOS FNGJ 32-es útmérôs marógépre. KIMAGASLÓ fizetés! Családias, kameramentes környezet. Tel.: 06 70 977 7431 Kis Édes Cukrászda és Kávéház többéves gyakorlattal rendelkezô, önálló munkavégzésre képes VEZETÔ CUKRÁSZT keres csapatába! Amit ajánlunk: Modern munkahelyi környezet, kiemelt fizetés, új lakás. Jelentkezni: 06-20/389-3028 vagy 06-20519-8487-es telefonon. Neczpál Katalin ingatlan- és pénzügyi közvetítô Készpénzes ügyfeleim részére eladó ingatlanokat keresek. Tel.: 06/70/377-4394 Kaszó Vadászház és Üdülô ÁLLÁS AZONNALI KEZDÉSSEL! SÁRVÁRRA 50 OPERÁTORT, VALAMINT RAKTÁROSOKAT, MINÔSÉGELLENÔRÖKET FELVESZÜNK! MEGEMELT BÉR, KIEMELT MÛSZAKPÓTLÉKOK, CAFETERIA, CÉGES BUSZJÁRAT! PÁLYAKEZDÔK ÉS TARTÓS MUNKANÉLKÜLIEK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK! JELENTKEZZEN, HA EGY JÓ CSAPATBAN, HOSSZÚ TÁVON SZERETNE DOLGOZNI! TEL.: 20-367-0345, 70-432-1215 SARVAR@JOBANDCAREER.HU BÔVEBB INFÓK: WWW.JOBANDCAREER.HU SÁRVÁR AHOL A JÖVÔ VÁR, ÉS AKI EBBEN SEGÍT: A JOB&CAREER! 2014. december 29 2015. január 1. A csomag tartalma: Szállás vadászházunkban, manzárd szobáinkban vagy erdei lakjaink egyikében Félpanziós ellátás (reggeli, 3 fogásos ebéd vagy vacsora) Köszöntô ital az érkezés napján 12. 30-án választható programjaink: délelôtti kalandozás az erdôben (majd a résztvevôket meleg egytálétel várja), vagy lovaskocsikázás/szánozás (kb. 30 perc) elôre egyeztetett idôpontban vagy 14 órától gyermekfoglalkozás Borkóstolóval egybekötött vadvacsora 12. 31-én: szilveszteri kisvasutazás a Baláta-tóhoz forralt bor kíséretében, a Dr. Marián Miklós sétány bebarangolása Gálavacsora és hajnalig tartó mulatozás Masszázs; térítésmentes Wi-Fi- és zárt parkolási lehetôség Szállás már 38.440 Ft/fô/csomagtól! Bôvebb információ: SZILVESZTER 2014 SZÉP kártya elfogadóhely SZOMBATHELY INGYENES HETILAPJA FÔSZERKESZTÔ: Krilov István MUNKATÁRSAK: Szabó Zoé, Tulok Gabriella FOTÓ: Bonyhádi Zoltán, Garai Antal, Mészáros Zsolt, Vágvölgyi Bálint CÍMLAP: Mészáros Zsolt HIRDETÉSI TANÁCSADÓK: Baranyi Zsuzsanna (Tel.: 30/994-4820), Sütô Ágnes (Tel.: 20/258-7441), Vörösné Budai Mária (Tel.: 20/921-5010) IRODAVEZETÔ: Dejcsics Gabriella NYOMDAI ELÔKÉSZÍTÉS: Grafirka Stúdió NYOMDA: Danubia Web Kft. Készül 33.700 példányban KIADJA: a Promed Média Szolgáltató Kft. 9700 Szombathely, Kisfaludy Sándor u. 55. FELELÔS KIADÓ: Szilágyi Gábor ügyvezetô igazgató LAPIGAZGATÓ: Roznár Gyöngyi TERJESZTÉS: Savaria Post Kft. (Tel.: 94/321-441) SZERKESZTÔSÉG ÉS HIRDETÉSFELVÉTEL: 9700 Szombathely, Semmelweis u. 2. (Pelikán Palace Irodaház) 1. em. Telefon: 94/505-894 Fax: 94/505-895 e-mail: ujsagiro@savariaforum.hu, hirdetes@savariaforum.hu www.safo.hu ISSN 1215-993X MINDEN JOG FENNTARTVA! 2

2014. OKTÓBER 25. KÖZGYÛLÉS Mindenki Szombathely jobbítására szegôdött Október huszonharmadikán megalakult Szombathely közgyûlése, amely a hetedik a rendszerváltás óta. A városházára meghívott vendégek körében a polgármester és a képviselôk letették esküjüket, és megemlékeztek a forradalomról is. ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉSEK Az összefogás és együttmûködés volt a leghangsúlyosabb Hende Csaba országgyûlési képviselô, honvédelmi miniszter beszédében, mellyel a csütörtökön a városháza nagytermében egybegyûlt szombathelyi polgárokat, köztük a húsz képviselôt és a polgármestert, Harangozó Bertalan kormánybiztost és Majtényi Lászlót, a Vas megyei közgyûlés elnökét köszöntötte. A miniszter utalva arra, hogy az idén három választás is volt kijelentette, hogy a meddô politikai iszapbirkózásnak vége, együtt kell dolgozni. Hosszan sorolta az elôzô ciklusban elért eredményeket, azt, hogy három százalék a munkanélküliség, a város adósságát elvitte a kormány, megújul a Csónakázótó és a Rohonci úti stadion, és elkezdôdik a gépészmérnökképzés. Biztosította a jelenlévôket arról, hogy rá és a harmadik Orbán-kormányra továbbra is számíthatnak. Említette, hogy nagy lehetôség elôtt áll a város, de nagy feladat elôtt is, dolgozni kell a munkahelyek megtartásán. Igaz, hogy három százalék a munkanélküliség, de ha átmegyünk Ausztriába, látjuk, hogy van még hová fejlôdnünk. A zászlót, amelyet követnünk kell, Puskás Tivadar újjáválasztott polgármesterünk tartja a magasba, mondta. A köszöntô után dr. Fekete Csilla, a Szombathelyi Választási Bizottság vezetôje ismertette a választás eredményét, majd a megbízóleveleket átvette a húsz képviselô (Koczka Tibor, Illés Károly Roland, dr. Horváth Attila, Horváth Soma Ádám, dr. Czeglédy Csaba Adrián, Kopcsándy József, Kántás Zoltán, dr. Takátsné dr. Tenki Mária Magdolna, Kelemen Krisztián, Sátori Károly, dr. Kecskés László István, Ágh Ernô Péter, dr. Nemény András, Tóth Kálmán, Lendvai Ferenc, Rettegi Attila László, Molnár Miklós, dr. Ipkovich György, Szuhay Viktor Zsolt és Balassa Péter) és a polgármester, dr. Puskás Tivadar. Dr. Puskás Tivadar (Fidesz KDNP) polgármester esküjét a legfiatalabb képviselô, Horváth Soma (Éljen Szombathely MSZP DK Együtt PM) olvasta elô, a képviselôkét Puskás Tivadar. A polgármester a következô rendkívüli közgyûlést november 3-ára hívta össze. A szombathelyieket leginkább foglalkoztató kérdésre, hogy kisebbségben fog-e irányítani a polgármester, vagy sikerül-e a többséget biztosítani, egyelôre nincs válasz. A közgyûlés ünnepi megemlékezéssel folytatódott. Puskás Tivadar elmondta, hogy ötvennyolc éve a sokat szenvedett magyar nép adott értelmet annak a fogalomnak, hogy szabadság. Ezen a napon erre, a Magyar Köztársaság megalakulásának huszonötödik évfordulójára és a szombathelyi önkormányzat megalakulására is emlékezünk. A többpárti demokrácia létrejöttével 56 áldozatvállalása nem volt hiábavaló emlékeztetett. Hozzátette: mindannyian a köz szolgálatára, a város jobbítására szegôdtek, hogy olyan várost teremtsenek, ahol mindenki megtalálja a boldogulását, ahol jó élni. Az ünnepséget követô fogadáson Harangozó Bertalan kormánybiztos emlékeztette a városatyákat arra, hogy a Szombathely valamennyi polgárának képviselôi lettek, ahogy esküjükben megfogadták. A csütörtökre rendkívül zordra fordult idôjárás miatt szûkre szabottak lettek a szabadtéri ünnepségek. Az eseménysorozat a Jáki úti temetôben kezdôdött, ahol Welther Károly sírját koszorúzták meg a város és a megye elöljárói, az emlékezô közösség. A Forradalmi Bizottság tragikus sorsú elnökének sorsát, példáját id. Torjay Valter, az 56-os Szövetség Vas Megyei Szövetségének örökös tiszteletbeli elnöke idézte fel. A Március 15-e téren az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred tiszteletadása mellett vonták fel az országzászlót, az ünnepi mûsor a rossz idôjárásra való tekintettel itt elmaradt. Az 56-osok terén Lechner Ferenc, az 56-os Szövetség Országos Elnökségének tagja mondott beszédet, és tisztelgett az elesett nemzetôrök emléke elôtt. A résztvevôk koszorúkkal és mécsesekkel tisztelegtek a hôsök elôtt. 3

VISSZAPILLANTÓ IFJÚSÁG KISTÉRSÉG 4 Ismét áradás Több helyen okozott kárt a kedden este Szombathelyre törô vihar és esôzés. Ágak törtek le, a tûzoltóságot több helyre hívták szivattyúzni. A Petôfi-telepre ezer darab homokzsákot szállítottak ki az épületek védelmére, a víz ismét elöntötte a városrészt. A megyében több helyen vízátfolyások nehezítették a közlekedést, Szombathelyen a megáradt patakok is veszélyt jelentettek, Oladon lezárták az Aranypatakon átívelô hidat. Képzési vásár Oladon A hét végén 17. alkalommal rendezték meg a Pályainfót az Oladi Általános Mûvelôdési Központban. A képzési vásárra a hetedik, nyolcadik osztályos diákokat, a középiskolák végzôseit várták és azokat a felnôtteket, akik pályamódosítást terveznek. A harmincöt kiállító között voltak középiskolák, piaci képzô intézmények, valamint az egyetem természettudományi kara. Az érdeklôdôk a gyakorlati bemutatókon kívül tájékozódhattak az elméleti képzésekrôl, az oktatott szakmákról, a beiskolázás feltételeirôl és a jövô ôsszel induló gépészmérnökképzésrôl is. Kezdôdik az MSH átalakítása Dr. Puskás Tivadar polgármester, Peresztegi Imre, a Záév Zrt. vezérigazgatója és Khaut András, a FÉSZ Zrt. vezetôje aláírták az Agora Mûvelôdési és Sportház kivitelezésérôl szóló szerzôdést. A munkálatokat a napokban kezdik meg, a befejezés fizikai megvalósításának határideje jövô év június vége. A projekt célja egy olyan területi multifunkcionális közösségi központ létrehozása, mely alkalmas a közösségi-közmûvelôdési, oktatási-felnôttképzési, élmény- és területi közmûvelôdési tanácsadó funkciókat integráló mûködésre. Ehhez a város az Európai Uniótól és az államtól összesen 685 millió forint támogatást kapott, ezt 330 millió forinttal egészítették ki a város költségvetésébôl. A felújítás során kicserélik a nyílászárókat, korszerûsítik a gépészetet, átalakítják a nagytermet, több kisebb termet is kialakítanak. A felújításnak köszönhetôen az eddig a Fô tér 10. alatt mûködô AGORA Központ és a Jászai Mari utcában található AGORA Gyermekek Háza intézményrészekben mûködô tevékenységek átkerülhetnek az MSH megújuló épületébe. Súlyos bírságot kapott a Pannon Lapok Kartellezés miatt szabott ki büntetést több, napilapot kiadó médiacégre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legnagyobb büntetést a Vas Népét is kiadó Pannon Lapok Társasága kapta, 775 millió forint a bírság. A GVH az Axel Springerre, a Russmédiára, a Lapcomra és a Pannon Lapok Társasága kiadóra kiszabott bírságot azzal indokolta, hogy a kiadók olyan versenykorlátozó megállapodást kötöttek egymással, mely szerint nem terjeszkednek egymás rovására: az Axel Springer és a többi három vállalkozáscsoport közötti versenykorlátozó célú, kétoldalú megállapodások átfogó piacfelosztó megállapodás részesei voltak, amelyek korlátozták a megyei lapkiadókat abban, hogy egymás megyéinek területén célzottan megjelenjenek második napilapokkal, illetve más alternatív kiadványokkal áll az indoklásban. Változik a buszmenetrend 2014. november 1-én és 2-án (szombat vasárnap) a 7-es vonalszámú Vasútállomás Újtemetô viszonylatban közlekedô helyi járati autóbuszok menetrendje megváltozik. 8.00 órától 20.00 óráig az autóbuszok az Újtemetô irányába is a Brenner T. krt. Nagyvárad u. Alsóhegyi út útvonalon közlekednek, és valamennyi kijelölt megállóhely párhuzamos oldalán megállnak. A járatok nem érintik a Nárai út elág., Sarlay telep, Fadrusz utca és a Király Sportcentrum elnevezésû megállóhelyeket. Október 30-án (csütörtök) a menetrendben meghirdetett járatokon kívül az utazási igényeknek megfelelôen 12.00 órától 20.00 óráig 20 30 percenként indulnak a járatok. Október 31-én (pénteken) a menetrendben meghirdetett járatokon kívül az utazási igényeknek megfelelôen 8.00 órától 20.00 óráig 15 20 percenként indulnak a járatok. November 1-jén (szombat) délelôtt 8.00 órától 13.00 óráig 10 15 percenként, 13.00 óra után az utazási igények függvényében 8 10 percenként indulnak az autóbuszok. November 2-án (vasárnap) a menetrend szerint meghirdetett járatok mellett párhuzamosan 8.00 órától 20.00 óráig rásegítô autóbuszok közlekednek. Kisiklott a személyvonat A MÁVINFORM közleménye szerint a Budapest Székesfehérvár Szombathely vasútvonalon, Ostffyasszonyfa állomáson, eddig tisztázatlan körülmények között kisiklott a Szombathelyrôl Veszprémbe közlekedô személyvonat négy kocsija kedden este. A 6 kocsiból álló szerelvénybôl 4 kocsi siklott, 2 kocsi keresztbe fordult a vágányon. A mozdony nem siklott ki. Személyi sérülés nem történt. A siklás következtében a pálya teljesen el volt zárva a közlekedés elôl. A pályatest is súlyosan sérült.

2014. OKTÓBER 25. ANNO A N N O................. Az elsô nôi villanyszerelô A források felkutatásában a Berzsenyi Dániel Könyvtár munkatársai voltak segítségünkre. Sikeresen vizsgázott Szombathely elsô nôi villanyszerelôje! Ezzel a címmel jelent meg a Nyugati Kis Újság 1948. július 1-jén. Nem mindennapi élményben volt része azoknak, akik részt vettek a szombathelyi ipartestületben zajló szakmai vizsgákon. Három tanonc vizsgázott, köztük az egyik egy lány volt. Nabicht Mártának hívták ezt a bizonyos lányt. Márta jelesre vizsgázott, míg két társa csupán jó eredménnyel. Nem csoda tehát, hogy a lap újságírója felkapta a fejét. Ugyanis tudni kell, hogy Márta nemcsak Szombathelyen volt az elsô nôi villanyszerelô, hanem az egész országban is. A lap természetesen meginterjúvolta az ifjú hölgyet, aki kifejtette, hogy a munka fizikai részei, mint például a falvésés még gondot jelent neki, ám ez olyan dolog, amiben az ember egy-két hónap után megedzôdik. A lány tervei között szerepelt továbbá, hogy a mestervizsgát is le szeretné tenni. Tovább tanulok és képzem magam, hogy minél elôbb le tudjam tenni a mestervizsgát. Most lesz a közeljövôben egy elektromos szaktanfolyam az Iparügyi minisztérium rendezésében és azon is részt veszek, hogy tudásomat azzal is gyarapítsam, mert csak komoly felkészültséggel és alapos munkával használhatok országomnak és válhatok megbecsült tagjává a társadalomnak. Nagyon sok esetben kint dolgozok a városban nagyobb épületek villamoshálózatának a kiépítésénél. [ ] Most a napokban a fogházba megyek, persze nem állandó lakónak, csupán az ottani javításokat fogom elvégezni. Nos, mint tudjuk, a hölgyek általában nagyon kényesek a küllemükre, és ebbe beletartozik a körmeik állapota, illetve a kezeik ápoltsága. A villanyszerelô szakma viszont nagyon megterhelôen igénybe veszi az ember kezét. Mikor egy ezzel kapcsolatos kérdést szegeztek a frissen vizsgázott tanulónak, azt a választ adta, hogy aki kifogásolja a kezei állapotát, ápoltságát, azt arra kéri, hogy nézze meg inkább a munkáját. Ez után a válasz után a cikk írója is megelégedetten búcsúzik a villanyszerelô segédtôl, mert az ô pályaválasztása is annak a jele, hogy nôk szerepet kérnek a magyar dolgozók és nyílván az illetékes elvtársak társadalmában, hogy munkájukkal szerepet vállaljanak az ország újjáépítésében. Nos, 1948-ban így nézett ki, egy szerintem kevésbé jól megírt propaganda-reklám. Itt már bizony erôsen érezni lehetett, hogy Rákosi elvtársék bizony új alapokra fogják helyezni a magyar társadalmat. Pechünkre Boda Bence Legutóbbi játékunk helyes megfejtése: a Téglagyár csapatában. A Domus Biobolt utalványát Papp Anita, a Helena szépségszalon kozmetikai utalványát Lukács- Németh Adrienn nyerte. E heti kérdésünk: Milyen eredménnyel vizsgázott Márta? A helyes megfejtést beküldôk között az oberwarti Genuss Burgenland Fesztivál 2 fôs belépôjét, valamint a Helena szépségszalon kozmetikai utalványát sorsoljuk ki. A megfejtéseket a szerkesztôség címére (Szombathely, Semmelweis u. 2. Palace Irodaház, I. emelet), vagy az ujsagiro@savariaforum.hu címre várjuk, október 29-ig. Kérjük, feltétlenül írják meg telefonszámukat is! Játék Sószoba, a megelôzés eszköze! AZ ÔSZI-TÉLI IDÔSZAKBAN IS EGÉSZSÉGES SZERETNE MARADNI? AKKOR JÖJJÖN A THÖKÖLY UTCAI SÓSZOBÁBA! Sajnos sok felnôttet és gyereket az ôszi-téli idôszakban folyamatosan köhögés és orrfolyás kínoz, idônként megtoldva lázzal és hörgôgyulladással, torokgyulladással és hasonlókkal, amelyeken már tényleg csak az antibiotikumkúra segíthetett. Ez igazán elkeserítô lehet, érdemes tehát megismerni a Thököly utcai SÓSZOBA módszerét, hogy ne kelljen az idei telet is gyógyszerekkel átvészelni, sôt hogyan lehet inkább elébe menni a betegségeknek, hiszen tudjuk, hogy a prevenció nagyon fontos. Sok mindent ránksóznak sószobaként, de fontos tudni, hogy a hagyományos sótéglával kirakott helyiségek esztétikusak ugyan, de hatástalanok, hiszen nem kerül só a levegôbe. Mi ezzel ellentétben az otthon megszokott komfortos környezetben, vagyis szobahômérsékleten és a megszokott páratartalommal AREC száraz eljárást alkalmazunk, mely két dolognak köszönheti hatékonyságát. Elôször is a legfontosabb, hogy a levegôbe porlasztunk 0,5 és 5 mikron közötti, vagyis rendkívül csekély átmérôvel rendelkezô sószemcséket, és így szemmel is látható sóködöt hozunk létre. Ezek az igen apró szemcsék már képesek eljutni a tüdô legmélyébe, a legkisebb hörgôcskékbe is, vagyis ahol a valódi probléma van. Másrészt a terápia során ionizált sót használunk fel, ami tovább többszörözi az eljárás hatásfokát. A kúra során a belélegzett sószemcsék rátapadnak a káros sejtekre, és elpusztítják azokat. Ezt követôen az elhalt sejtek orrváladék formájában vagy köhögés útján kiürülnek a szervezetbôl, és szépen kitisztulnak a légutak és a tüdô. És bár sokan attól félnek, hogy az ilyen helyiség a betegségek melegágya lehet, ez tévedés. Épp ellenkezôleg, ugyanis az ionizált só teljes mértékben fertôtleníti a szobát, olyan minôségû levegôt biztosítva, mint amilyen kórházi mûtéteknél szükséges. A sószoba klímája hangsúlyozottan gyógyítja az asztma, az allergia, a szénanátha, a krupp, a légcsôhurut, a hörghurut és az arcüreggyulladással küszködôket. Légúti gyulladásos betegségekben szenvedôknek, dohányosoknak, de teljesen egészséges városlakóknak is az immunrendszerük preventív erôsítésére, a teherbíró képességük fokozására ajánlható. A legjobb szakvéleményeink vannak, többek között a Debreceni Egyetem Orvosi Karának Kutatásetikai Bizottságától, továbbá dr. Szilasi Máriától, a Tüdôklinika professzor asszonyától. A Tüdôgyógyász Szakmai Kollégium kiegészítô eljárásként javasolja. (x) Idôpont-egyeztetés: 06/30 434-6280, Szombathely, Thököly u. 12, www.soszoba.hu 5

SPORT Szentes váltja Artnert Szentes Lázár lett a Haladás vezetôedzôje, miután szerda délelôtt a klub felmentette Artner Tamást a további munkavégzés alól. A Hali trénerét Koczka Tibor fideszes önkormányzati képviselô, a médiacentrum vezetôje menesztette a többségi tulajdonos helyhatóság megbízatásából Nem szerepel a bajnokságban a Haladás: a nyáron legjobbjait elvesztô együttes 11 fordulót követôen a 15., kiesô pozícióból várja a folytatást. A zöld-fehérek múlt pénteken a sereghajtó Dunaújváros vendégeként is vereséget szenvedtek ezek után döntött a tulajdonosi kör a váltás mellett. Artner Tamást nem lepte meg a döntés, mint fogalmazott: már tavasszal jelezte a vezetôk felé, hogy le kellene ülni tárgyalni a lejárt szerzôdésû futballistákkal. Az egyeztetések csúsztak, a kulcsemberek távoztak, helyükre pedig nem sikerült minôségi játékosokat igazolni. A Hali volt vezetôedzôje tiszta lelkiismerettel állt fel a padról, s mint mondta, továbbra is nagyon szurkol egykori alakulatának, ám, hogy sikerüljön bebiztosítani a bennmaradást, télen komoly erôsítésekre lesz szükség. Szerdán délben Egervári Sándor, Szentes Lázár és Marco Rossi neve vetôdött fel, mint lehetséges utód, végül a tulajdonosok választása a gyôri szakemberre esett. Este sajtótájékoztatón mutatták be a vezetôk a trénert. Mindenki tudja, hogy milyen helyzetben van a Haladás. Lezártunk egy múltat, a mai naptól már elôre tekintünk. Nagyon sokat beszélgettünk Lázárral az elképzelésekrôl, koncepcióról, sok szakmai dolgot érintettünk. Hamar közös nevezôre jutottunk. Nagyon bízom benne, hogy sikeres együttmûködés lesz. Lázár szakmai tudásával, képességeivel tisztában vagyunk, azért is esett rá a választásunk, biztosak vagyunk benne, hogy segíteni tud a Haladásnak mondta Illés Béla, a Haladás kisebbségi tulajdonosa. Örülök, hogy itt lehetek kezdte második szombathelyi székfoglalóját Szentes. Szimpatikus embereket ismertem meg a vezetôségben, persze régrôl már ismertük egymást, de akkor még nem ilyen kapcsolatban voltunk. Szimpatikus volt a fogadtatás, az elképzeléseink pedig közel állnak egymáshoz. Tisztában vagyok a csapat helyzetével, hiszen jó néhány évtizedet a magyar labdarúgásban töltöttem. Bízom benne, hogy mind az elsô csapat, mind pedig az utánpótlás szintjén tudunk maradandót alkotni. Szeretnénk a mostani, idegesítô helyrôl minél gyorsabban elkerülni. A tabella hátsó része elég szoros, egy-egy gyôzelemmel ez sikerülhet. Van még hat meccsünk ôsszel, ezeket szeretnénk úgy megvívni, hogy nyugodt telünk legyen, és legyen elég muníciónk a tavaszra. Nagyon jól éreztem magam Szombathelyen, kellemes emlékeket ôrzök arról az idôszakról. Sajnos akkoriban jött egy a tulajdonosváltás, amely sok embert elsöpört, többek között engem is. A zöld-fehér szín közel áll hozzám, a város és a szurkolók pedig mindig a szívem csücskei maradnak mondta Szentes. A tréner szerda este megtartotta elsô edzését a Rohonci úton. A szombathelyiek vasárnap este a Gyôr együttesét látják vendégül. Nem ígérkezik könnyû meccsnek ez sem, hiszen az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkezô alakulat csakúgy, mint a Haladás rosszul kezdte a szezont SaFó IDÔJÁRÁS-ELÔREJELZÉS Dátum Idôkép Hômérséklet Okt. 25., szombat Gyengén felhôs idô várható 4 C 10 C Okt. 26., vasárnap Okt. 27., hétfô Okt. 28., kedd Derült, napos idô várható 4 C 13 C Derült, napos idô várható 4 C 13 C Gyengén felhôs idô várható 5 C 13 C Okt. 29., szerda Zápor várható 4 C 12 C Okt. 30., csütörtök Zápor várható 4 C 12 C Okt. 31., péntek Gyengén felhôs idô várható 6 C 11 C 6

2014. OKTÓBER 25. UTÁNAJÁRTUNK 56 helyszínei Szombathelyen Ötvennyolc éve Magyarország kísérletet tett a kommunista önkényuralom megdöntésére. Bár az események központja ezúttal is a fôváros volt, az akkor csendes, békés kisvárosban sem zajlottak eseménytelenül a forradalom napjai. A jelentôsebb helyszíneket jártuk végig, egy néhány évvel ezelôtti séta nyomán. Szombathelyen állomásozott a szovjet hadsereg egyik gépesített gárdahadosztálya, melynek parancsnoksága a jelenlegi megyei rendôr-fôkapitányság helyén volt. A katonai elhárítás a Bagolyvárban mûködött. A körülbelül négyszáz tiszti család a város különbözô pontjain lakott, 1957-ben költöztek be a laktanya területére, a 11-es huszár útra, öt-hét ezer fôs hadosztály állomásozott a városban. A városban nem volt akkor számottevô munkásság, Szombathelyt erôsen konzervatív, katolikus népesség lakta. Egyetem, fôiskola se mûködött, amely a lázadó korú fiatal értelmiségi gyûjtôhelye lett volna. A Megyeházán 27-én alakult meg a Vas Megyei Nemzeti Bizottság, melynek elnöke J. Kiss János tanácselnök lett. Ezután a városi Nemzeti Bizottság is létrejött, amely kinyilvánította, hogy egyetért a Nagy Imre által vezetett Nemzeti Kormánnyal, és követelte a szovjet hadsereg kivonulását az országból. A tüntetéseseknek a vasutasok voltak a fôszereplôi, 27-én és 28-án a tömeg nemzeti lobogókkal vonult a vasútállomástól a Fô térig. A középületekrôl, gyárakról lekerültek a vörös csillagok, a tüntetôk a szovjet katonák kivonulását követelték. A szovjet hadsereg november 4-éig nem avatkozott be az eseményekbe. A tüntetôk 27-én bementek a megyeházára, és iratokat szórtak szét, Rákosi-szobrokat törtek össze. Ugyanezt tették a Savaria Szállóval szemközti épületben lévô Magyar Szovjet Baráti Társaság irodájában is, akárcsak a volt Demokratikus Ifjúsági Szövetség (DISZ) Kisfaludy utcai székhelyén. Az egyház 28-án a vasárnapi mise után fogalmazta meg tíz pontját, amelyben szerepelt a békepapság feloszlatása és Mindszenthy bíboros szabadon bocsátása. A követeléseket Tóth Imre tanár olvasta fel Tibola Imre káplán mellett állva a püspökvár erkélyérôl. Az ÁVH épületébôl az ÁVH-sok már elmenekültek. Az ott maradt foglyokat kiszabadították, az iratokat elégették, majd a megyei börtönbôl is kihozták a politikai foglyokat. A város üzemeiben sztrájkoltak, és az itt létrejött munkástanácsok október 29-én megalakították a Vas Megyei Forradalmi Bizottságot, amelynek Welther Károly ügyvéd lett a vezetôje. Az ô szerepének tulajdonítják, hogy november 4-éig Szombathelyen nem folyt vér. (Welthert november negyedikén letartóztatták, a szovjet laktanyába szállították, onnét Ukrajnába. Decembertôl 1957. február 12-éig a rákoskeresztúri börtönben tartották fogva. Szabadulása után öngyilkos lett.) A rendre a katonákból, rendôrökbôl, munkásokból álló nemzetôrség vigyázott, székhelyük a Széll Kálmán utca és Vörösmarty tér sarkán álló épületben volt. A városban lincselésre, erôszakra nem került sor, de fosztogatások itt is voltak. November 4-én, vasárnap, hajnal négy órakor indultak meg az orosz tankok Szombathelyen is. Az épületek tetejére géppuskafészkeket telepítettek, bár ellenállás a városban nem volt, utcai harcok nem bontakoztak ki, a tankokat géppuskaropogás és ágyúdörej kísérte. Tankkal vonultak be a szovjet katonák a Kôszegi utcában lévô városi kapitányságra (mai TIT-székház), ennek a támadásnak több áldozata volt. A legnagyobb vérengzés a Nemzetôrök székházát érte, ahol lemészároltak tizenhat nemzetôrt. Emléküket tábla ôrzi a ház falán. KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ 7

UTÁNAJÁRTUNK KULTÚRA A nézô megérzi, ha komolyan veszik BESZÉLGETÉS KOVÁCS GÉZÁVAL, A BÁBSZÍNHÁZ IGAZGATÓJÁVAL Ünnepi pillanat elôtt állunk, de nehezített pályán haladunk mondta a Mesebolt Bábszínház igazgatója a vasárnapi bemutató elôtt tartott sajtóreggelin. Kovács Gézát az idei tervekrôl kérdeztük. ELVARÁZSOLT FIÚK Mit terveznek erre az évadra? Minden év nehezen, küzdelmesen indul, ennek egyik oka az, hogy külön kell meghirdetnünk az ôszi és a tavaszi bérleteket. Ez ôsszel is, tavasszal is szervezést igényel, és nehezebb kiszámítani, hogy mennyi bevételre számíthatunk. A bábszínház bevételeinek nagy részét a bérletekbôl és a tájelôadásokból befolyó összeg teszi ki, amely majdnem duplája az önkormányzati támogatásnak. Komoly bevételi kényszernek van kitéve a bábszínház is, mint általában a színházak. Igaz, 2016-ig kapunk TAOs támogatást, mely fontos kiegészítést jelent. Az iskolákkal közel két éve kötöttünk együttmûködési megállapodást, amely nemcsak az elôadások látogatását jelenti, hanem játékos iskolai foglalkozásokat, rendhagyó órákat, kiállításokat is. Ez sok iskolával már erôs kapcsolatot jelent, vannak iskolák, ahol még formálódik. Milyen körülményeket biztosít a társulatnak a borotvaélen táncoló költségvetés? Tavaly 353 elôadásunk volt, az idén is lesz 350 360. Három bérletünk van, a csecsemô-színházzal együtt legalább 10 11 bemutatót tartunk. Ez azt jelenti, hogy egy nagyszínházi üzemet egy kisszínházi létszám mozgat és mûködtet. Becsülöm és tisztelem a munkatársaimat. Az egész társulat 17 fôbôl áll, és nehéz körülmények között dolgozunk, a tetô továbbra is beázik, a folyosón áll a víz. Az idei tervekrôl mit tudhatunk? Kormos István Vackorja sláger elôadás lesz várhatóan. Bemutatjuk Jevgenyij Svarc Az elvarázsolt testvérek címû darabját, egy bátor kísérletként a XX. Jevgenyij Svarc Az elvarázsolt testvérek címû darabját mutatja be vasárnap a Mesebolt Bábszínház. Svarc orosz drámaíró a múlt század közepén alkotott, mesedrámáiban klasszikusokat vagy orosz népmeséket dolgozott fel. Utóbbihoz nyúlt a bábszínház által most színre vitt darabban, amelyben feltûnik Baba Jaga, az orosz népmesék boszorkánya (Zöldboszorkány, három humoros, kedves állat, Mihail Dörmögics Golyhó, a hûséges kutya és Macsek Ivanovics, a kandúr. A történet arról szól, hogy hogyan küzd meg Dolgos Vaszilissza, az anya a két fiát elvarázsoló Zöldboszorkával, hogyan segíti ôt ebben a legkisebb fiú. Mint azt Kovács Géza rendezô elmondta, a legkisebbeknek és a felnôtteknek is hordoz mondanivalót a darab, igazi családi színházként ajánlja az elôadást. Bemutató: október 26. Rendezô: Kovács Géza, Dramaturg: Khaled- AbdoSzaida, Tervezô. Boráros Szilárd, Zene: Lázár Zsigmond, Koreográfus: Fosztó András. Szereplôk: Császár Erika, Dénes Emôke, Guary Szandra, Kovács Bálint, Kômives Csongor. századi lengyel költészet és bábszínházi irodalom kiemelkedô alkotójának, Krystyna Milobedzkának Haza címû darabját. Jeles András József és testvéreit rendez, a Kôszegi Várszínházzal koprodukcióban születik ez az elôadás. Lesz egy Varró Dániel-, illetve Tasnádi István-ôsbemutatónk, s egy Szabó Magda-elôadásunk. Új mûfaj számunkra az osztályszínház, mely egy Iliász-feldolgozás köré épül. A bevételi kényszer mennyire nyomja rá a bélyegét a darabválasztásra? A színháznak közízlést formáló szerepe van, a gyerekszínháznak különösen. Személet, kulturáltság, bátorság kérdése is a darabválasztás, függetlenül attól, hogy az kôszínház vagy bábszínház. Ruszt József a népszínházi formával együtt nevelte a színészeket és a közönséget. A nézô megérzi, ha komolyan veszik. A bábszínház alapvetôen egy népszínházi forma és intézmény: nevel és felneveli a közönségét, szórakoztat, minôségi és elgondolkodtató. A gyerek érzékeny mûszer, épp ezért a bábszínház felelôssége nagy a belsô tartalmat tekintve: nem mindegy mit lát a gyerek. Én ebbôl a felelôsségbôl indulok ki, és ez jellemzô az egész társulatra, mind a tizenhét munkatársamra. A pedagógus és a szülô érti a szándékunkat. 8

2014. OKTÓBER 25. UTÁNAJÁRTUNK CIVIL Az emeletre költözik a patika berendezése Néhány hete a helyi lokálpatriótákból komoly aggodalmat váltott ki, hogy a Szentlélek patika berendezése eltûnt a helyérôl, az épületen pedig átalakítási munkálatok folytak. Megtudtuk, a mûemléki, mûtárgyvédelmi hivatalok tudtával és engedélyével történtek a változások, a berendezés pedig átmenetileg került raktárba, de nem eredeti helyére kerül vissza. A Fô tér 9. számú ház Szombathely tulajdona volt, egy vállalkozás bérelte a várostól, gyógyszertárat mûködtetett benne. A bérlô még 2009-ben kezdeményezte a bérleti szerzôdés felmondását, mert mind a helyiség, mind a bérleti díj nagy volt neki. A szerzôdés felbontása után az önkormányzat az ingatlant 60 millió forintért értékesítette az Invest Eastern Europe Kft.-nek. A gyógyszertárat üzemeltetô bérlô tulajdonában állt a védett berendezés, így a bérleti szerzôdés felbontásakor a közgyûlés döntése alapján engedélyt kért a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól a berendezés szétszedésére és átszállítására. Ezt a hivatal elutasította, majd a fellebbezés után ismét. Az önkormányzat érdeklôdésére azt a választ adta a hatóság, hogy az 1965 óta védett berendezés ôrzési feltételének lényegi eleme, hogy helyben, elszállítás és elmozdítás nélkül kell megôrizni. Ez így is volt egészen szeptember elejéig, amikor is kipakolták a berendezést, és megkezdték az átalakítási munkálatokat. Ezután a Fôtér 9. szám alatti társasház földszinti üzlet rendeltetési egység új bérlôje az üzlet felújítására kapott engedélyt Szombathelyi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalától. A Szentlélek patika védett bútorzatának az áthelyezésére az ingatlan tulajdonosa nyújtott be kérelmet tudtuk meg a dr. Buzinkay Pétertôl, a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ Mûtárgyfelügyeleti Irodájának vezetôjétôl. A hivataltól azt kérdeztük, hogy azok után, hogy a régi tulajdonos (a Pharmanova Zrt.) kérelmét kétszer elutasította a KÖH, most miért kapott az új tulajdonos mégis engedélyt a berendezés elmozdítására és elszállítására: Az iroda a kérelemben foglaltakat és a restaurálással kapcsolatos összes körülményt megvizsgálta, a vizsgálat során megállapítást nyert, hogy az ingatlanban a Szombathelyi Szentlélek Gyógyszertár 2009-ben megszûnt szerzôdése óta nem mûködik gyógyszertár, a szomszédságban pedig egy új gyógyszertár kapott mûködési engedélyt, ezzel ellehetetlenítve az egykori Szentlélek patika eredeti funkcióban történô üzemelés lehetôségét. Az iroda értesülései szerint az elmúlt négy évben csupán pár hónapig volt bérlôje az ingatlannak, ezen kívül a védett berendezés használaton kívül volt, és ilyen körülmények között a közeljövôben sem lehet arra számítani, hogy a védett berendezés a tulajdonos Savaria Home Ingatlaniroda ajánlata Ingatlan közvetítés kötöttségek nélkül Részleteket és további ingatlanajánlatokat a www.savariahome.hu oldalon talál. Savaria Home Ingatlaniroda címe, elérhetôsége: Szombathely, Kôszegi utca 28. II/7. 06 70 771 8954 1. Oladon, átlagos állapotú, 2 szobás panellakás eladó. Irányár: 8,9 M Ft. Tel.: 06 70 771 9082 2. Szombathelyen, befektetésnek kiváló, 2 szobás, távhôs lakás eladó. Irányár: 8,9 M Ft. Tel.: 06 30 744 3672 3. Szombathelyen, gyönyörû, fiatalos, 2 szoba + hallos, 1 emeleti, egyedi távhôs lakás eladó. Irányár: 9,5 M Ft. Tel.: 06 70 771 8954 4. Szombathelyen, 2 szobás, erkélyes, tégla, gázkonvektoros lakás eladó. Irányár: 9,9 M Ft. Tel.: 06 70 772 5310 5. Szombathelyen, 3 szobás, felújított, tégla, gázcirkós lakás eladó. Irányár: 10,9 M Ft. Tel.: 06 70 773 1740 6. Szombathelyen, jó környéken, 120 m 2 -es, 4 szobás sorház eladó. Irányár: 21,5 M Ft. Tel.: 06 70 772 2940 (használó) állandó felügyelete, gondozása alatt álljon. Az ingatlan bérlôje kérelmet nyújtott be a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal Járási Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának a védett berendezést is magába foglaló üzlethelyiség belsô átalakítására, amely magába foglalja a berendezés egy részét tartó építéskori fal elbontását is. Az Örökségvédelmi Hivatal 2014. július 31-én kelt örökségvédelmi engedélyében engedélyezte az átalakításokat. Ilyen módon a berendezés eredeti felállításában történô további megôrzése ellehetetlenült. A kulturális örökségvédelem alapvetô érdeke, hogy az ehhez hasonló emlékeket eredeti helyükön, összefüggésrendszerükben ôrizzék meg. Amennyiben ezt a megváltozott körülmények nem teszik lehetôvé, más megoldásokat is mérlegelni kell, ezért az iroda úgy döntött, hogy a védett berendezés érdekeit szolgálja az eredeti épületen belüli áthelyezés áll a válaszban. Az iroda a védett berendezésnek az emeleti helyiségbe való áthelyezését engedélyezte. Az ingatlan tulajdonosa garantálta a patikabútor bemutatását és nyilvános látogathatóságát tudtuk meg. A bútorok jelenleg amíg az ingatlan felújítása tart átmenetileg egy raktárba kerültek tárolásra. SaFó 9

Itt van az ôsz Az elmúlt napokban minden arcát megmutatta az ôsz: volt langyos fuvallat, kellemes, verôfényes napsütés, szélvihar, dörgés, villámlás, záporesô Kollégáink az évszak szebbik oldalát keresték, és örökítették meg a hét elején 10

2014. OKTÓBER 25. KÉPGALÉRIA 11

INTERAKTÍV ÖNKORMÁNYZAT KÖZÉRDEKÛ FOGADÓÓRA OLVASÓI LEVÉL Horváth Soma Szombathely 4. választókerületének önkormányzati képviselôje október 27-én (hétfôn) 16.00 17.00 óráig a Derkovits Általános Iskolában (Szombathely, Bem J. u. 7.), október 28-án (kedden) 16 17 óráig Váci Mihály Általános Iskolában (Szombathely, Váci M. u. 11.) fogadóórát tart. Kelemen Krisztián Szombathely 9. választókerületének önkormányzati képviselôje október 27-én (hétfôn) 17.00 18.00 óráig a Bokréta Bölcsôdében (Szombathely Barátság u. 22.) fogadóórát tart. ISMÉT BALESET Az éjszaka ismét egy komoly csattanás a Béke tér 7. és a Szent Imre herceg útja 168 sz. elôtti részen. Alig egy hónappal ezelôtt is közlekedési baleset helyszíne volt ugyanez az útszakasz. A jelzések az illetékesek felé folyamatosak, intézkedés azonban nem történik. A nagy kanyart követôen a balesetet okozó autó több tíz métert sodródott, majd a túloldalon az úttest szélétôl 6 méterre parkoló autóba rohant. Az ütközés erejét jelzi, hogy a Volkswagenban mindkét légzsák kinyílt. A parkoló autóba csapódó személygépkocsi azt egészen a kerítésig tolta. A sofôr sérülés nélkül megúszta az esetet. Az itt élôk folyamatosan kérik a balesetveszélyes szakasz soron kívüli felülvizsgálatát és a szükséges intézkedések megtételét. Eddig még szerencsére nem történt tragédia. Remélhetôleg még idejében szólunk! György István Péter ÉRTÉKESÍTENDÔ INGATLANOK A Szova Zrt. nyilvános, egyfordulós tárgyalás nélküli pályázati eljárás keretében értékesíti a tulajdonában levô alábbi ingatlanokat: Szombathely, Wesselényi utca 16. fsz. 2. számú társasházi lakás 6840/A/2 hrsz. (Lakás alap területe: 66 m 2.); Szombathely, Pohl-tó utcai beépítetlen gazdasági-kereskedelmi-szolgáltató terület 10442/13,14 hrsz. (10442/13 hrsz.: 5251 m 2 és a 10442/14 hrsz.: 32 m 2 nagyságú telkek); Szombathely, Pohl-tó utcai beépítetlen gazdasági-kereskedelmi-szolgáltató terület10442/15, 16 hrsz. (10442/15.: 5263 m 2. és a 10442/16 hrsz.: 11 m 2 nagyságú telkek). A szerzôdés meghatározása: ingatlan adásvételi szerzôdés. Az ellenszolgáltatás teljesítésének határideje: a pályázat eredményének kihirdetésétôl számított 30 nap. A pályázati felhívás átvételének helye és határideje: 9700 Szombathely, Welther Károly u. 4. I emeleti 18. sz. iroda. A pályázati felhívás átvehetô a pályázati felhívás megjelenésének napjától az ajánlattételi határidôt megelôzô napig, munkanapokon (hétfô csütörtök: 8 órától 16 óráig, péntek: 8 órától 13 óráig). A pályázati felhívás személyesen vagy meghatalmazott útján vehetô át. A meghatalmazott köteles közokirattal vagy teljes bizonyító erejû magánokirattal igazolni képviseleti jogosultságát, illetve annak mértékét. A pályázatok beadásának határideje és a felbontásának ideje: 2014. november 5. szerda 11.00 óra. Bôvebben: www.szova.hu Érd: 06/20-455-4120 SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt. Szombathely, Welther K. u. 4. Telefon: (94) 311-040 fax: (94) 314-743 E-mail: titkarsag@szova.hu ÜGYELETES PATIKA 12 Az ügyelet adott nap reggel 8.00-tól vagy este 20.00-tól másnap reggel 8.00-ig tart. Az ügyelet október 25-tôl október 31-ig. 25., Szo Árkádia, Dolgozók útja 1/a., 508-008 20.00 8.00; 26., V Calendula, Szelestey L. 4 6., 509-405 19.00 8.00; 27., H Elefánt, Zanati u. 20., 508-553 20.00 8.00; 28., K Szent Rita, Vasút u. 3., 318-078 20.00 8.00; 29., Sze Gondviselés, Nádasdy F. u. 43., 368-722 20.00 8.00; 30., Cs Isis, Rákóczi F. u. 1., 322-123 20.00 8.00; 31., P Kígyó, Fô tér 31., 312-583 20.00 8.00. RENDELÉS: NONSTOP Szombathely, Bartók B. krt. 9/B Telefon: 94/310-034 www.allatkorhaz.com

2014. OKTÓBER 25. PROGRAMAJÁNLÓ INTERAKTÍV október 25 31. KIÁLLÍTÁSOK október 15 október 31. Szombathelyi Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi központ Könyvtára és levéltára Utazó olvasó-fotókiállítás október 27 november 26. Agora Gyermekek Háza Kedves kedvencek: Farkasné Bakucz Henrietta és Harkay Gabriella házi készítésû játékainak kiállítása október 30 február 28. Iseum Savariense Régészeti Mûhely és Tárház (Szombathely, Rákóczi F. u. 12.) Szemtôl szemben: Képek az elhurcolt szombathelyi zsidóság történetébôl október 9 november 27. Szombathely, Batthyány tér 9. Ôszi Zsidó Esték minden csütörtök este 17.30 izgalmas beszélgetések a zsidóságról október 25. (szombat) Végállomás 20.00 Punkhenger 2014 turné: Hétköznapi csalódások, Prosectura, Fegyelmezô részleg, Gulyás Band Agora Savaria Filmszínház Aula 21.00 Anna and The Barbies, Supernem koncert október 26. (vasárnap) Bartók terem 19.30 Capella Savaria: Új cd-bemutatója: J.S Bach 4 hegedûversenye Smidt Múzeum 10.15 Civil kurázsi: Papírszínház, játékos tárlatvezetés, bemutatkozik a Smidt Múzeumért Alapítvány, Quattro Vivace kamaraegyüttes Mesebolt Bábszínház (MMIK Szombathely, Ady tér. 5.) 10.00 Az elvarázsolt testvérek október 27. (hétfô) Berzsenyi könyvtár 4. emeleti terem Bibliai Szabadegyetem 17.00 Jézus beszélgetései Péter apostollal Genius Savariensis Szabadegyetem (NYME-SEK D ép. fsz. 1.) 16.45 Választások és polgármesterek a dualista kori Szombathelyen. Elôadók: Varga Nóra és Katona Attila október 29. (szerda) Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztô Egyesület 15.30 Hölgyklub: dr. Tánczi Tibor rendôr ezredes elôadása október 30. (csütörtök) Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztô Egyesület 15.30 Szenior Klub emlékezés Ybl Miklós építészre október 25 október 31. (szombat péntek) Weöres Sándor Színház elôadásai október 25. (szombat) 15.00 A dzsungel könyve 19.00 A dzsungel könyve 19.00 Szigliget október 26. (vasárnap) 15.00 A dzsungel könyve október 28. (kedd) 19.00 Én és a kisöcsém Dajka Margit bérlet október 29. (szerda) 15.00 Én és a kisöcsém Gózon Gyula bérlet október 30. (csütörtök) 19.00 Én és a kisöcsém Feleki Kamill bérlet 19.00 A szelíd teremtés Hollósi Frigyes bérlet Csupa egészség Az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Simon István Utcai Általános Iskolája 12 órás maratoni egészségnapot szervezett. A programsorozat célja az volt, hogy a tanulókban tudatosuljon az egészséges életmód, táplálkozás és a rendszeres testmozgás fontossága. Ennek érdekében színes és változatos eseményekre invitálták a gyerekeket és szüleiket. A délelôtt folyamán az egészségtudatosság zászlaja alatt különféle interaktív foglalkozásokon vehettek részt a tanulók. Többek között bôvíthették tudásukat a helyes fogápolással, egészséges táplálkozással, életmóddal kapcsolatosan. A nagyobbak még többet megtudhattak a szenvedélybetegségekrôl, az alternatív gyógymódokról, az elsôsegélynyújtás szabályairól. A sport kiemelt szerepet kapott a nap során: megmozgathatták izmaikat zumba és fitness gyakorlatokban, kerékpáros ügyességi versenyben; elsajátíthatták a karate, pingpong, kézilabda, falmászás fortélyait, lovagolhattak és íjászkodhattak is. Az iskolai gyógy- és fûszernövénykert felavatása után a szülôk és a környék lakói is bekapcsolódhattak a programokba. Széles palettáról válogathattak kedvük szerint: vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérés; érdiagnosztikai szûrés; meridián torna; Etka jóga erôgyûjtô foglalkozás; hangtál kezelés. Többen elsajátították az alapfokú újraélesztés elméleti ismereteit, valamint gyakorlati fogásait. Egészséges ételeket is kóstolhattak, vásárolhattak az aulában. A rendezvényre meghívtak élsportolókat, az iskola egykori diákjait: Ligeti Dánielt, Ligeti Richárdot és Szász Krisztofert, akik a sportban elért eredményeikkel igyekeztek példát mutatni és felhívni a figyelmet az aktív testmozgás egészségmegôrzô szerepére. Fixl Miklósné koordinátor OLVASÓI LEVÉL 13

I F J Ú S Á G I N T E R A K T Í V Gépipari programokkal teli évkezdés Még csak most kezdôdött el a tanév, de a Gépipari már újabb eseményekkel, diákjai számára szervezett kirándulásokkal hallat magáról. Folytatva a sokéves hagyományt, ebben a tanévben is szeretnénk tanulóink számára sokféle színes, változatos és természetesen hasznos programot szervezni. A célunk egyértelmû: a gyerekeket ne csak a négy fal között neveljük, tanítsuk, illetve adjuk át nekik a különbözô ismereteket, hanem lehetôséget biztosítsunk számukra azok iskolán kívüli megszerzésére is. Fontos az, hogy diákjaink az iskolán belül képet kapnak a világunkról, de még jobb, ha ezt autentikus környezetben tehetik meg. Két nagyobb programról szeretnénk beszámolni, melyek megmozgatták a Gépipari tanulóit. Az egyik a már hosszú évekre visszanyúló kirándulásunk, amelyet 2006 óta szervezünk meg, azért, hogy a diákok egyfajta motivációt kaphassanak az idegen nyelvek tanulásához. Ez az egynapos buszos kirándulásunk, melynek célja Ausztria második legnagyobb városa, Graz. Ebben az évben 150 diák indult útnak Stájerország fôvárosába több gépiparis tanár kíséretében, Vécsey Zsolt tanár úr fôszervezésében. Délelôtt Graz belvárosát tekintettük meg, a fôteret, az óratornyot, illetve a híres úszó szigetet, a Murinselt. Az új helyszín ez évben a grazi repülôtér volt, ahol egy másfél órás idegenvezetésen vehettünk részt. Hatalmas élmény volt diákoknak és tanároknak egyaránt, hiszen a reptér olyan területeire is eljuthattunk, ahová hétköznapi utasként nem. A grazi nap fô attrakciója pedig nem volt más, mint a Grazer Herbstmesse, vagyis a grazi ôszi vásár. Ez az a hely, ahol a diákok nemcsak nézelôdhetnek, kóstolgathatnak, szórakozhatnak, hanem gyakorolhatják az idegen nyelvet is. Szóba elegyedhetnek kiállítókkal, eladókkal és látogatókkal egyaránt. A másik iskolai kirándulásunk egy kimondottan kulturális program volt. A Gépipari 45 operabarát diákjával utaztunk Budapestre az Operakaland program keretében, Bogáth Péter tanár úr vezetésével. Ez az utóbbi évek legnagyobb szabású közmûvelôdési-köznevelési kezdeményezése, amely a Magyar Állami Operaház szervezésében valósult meg. Donizetti: Szerelmi bájital címû operáját tekintettük meg az Erkel Színházban. Az ország több megyéjébôl érkezett 1700 diák tapsolt a szereplôknek az elôadás végén. Délután a Budai Várban tettünk sétát, és a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán ismerkedtünk meg a fôváros történelmével, tárgyi emlékeivel és fontosabb képzômûvészeti alkotásaival. Samu Sándor Gépipari Szakközépiskola Miklós: El akartam adni a lakásomat, hogy gyorsabban vevôt találjak rá, apróbb felújításokat kellett elvégeznem. Tamás profi módon segített ebben. Anikó: Vettem egy lakást, beköltözés elôtt az apróbb munkákat Tamás csinálta meg nekem. Felrakta a karnist, átszerelte a konnektorokat, összerakta az új bútort. Gyors és pontos munkát végzett. 14

2014. OKTÓBER 25. H I R D E T É S C S A L Á D I VASI SEPRÛ TAKARÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Takarításhoz, tisztításhoz gépek bérlése kezelôvel. E-mail: vasisepru@t-online.hu Fax: 94/321-252 www.vasisepru.hu Érdekli az érrendszere állapota? Érszûkület? Magas vérnyomás? Reuma? Cukorbetegség szövôdményei? Mozgásszervi betegség? Fülzúgás, szédülés? Jöjjön el az -ba! Kedvezményes árakkal várunk minden kedves gyógyulni vágyót! Bejelentkezés: 06/30/417-0089 Szombathely, Markusovszky u. 2. (1-es csengô) VASI SEPRÛ TAKARÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. Szônyeg- és kárpittisztítás Társasházak, irodák, házak takarítása Festés, átalakítás utáni nagytakarítás Galambriasztó rendszerek telepítése E-mail: vasisepru@t-online.hu Fax: 94/321-252 www.vasisepru.hu RECEPT GESZTENYÉS ALAGÚT Hozzávalók: 2 csomag gesztenyemassza, 50 g puha vaj, 1 2 ek. rum. Krémhez: 1 cs. vaníliás pudin, 4 ek. kristály cukor, 3 dl tej, 2 dl tejszín, 2 3 ek. porcukor, 1 csomag habfixáló és kb. 9 db babapiskóta a lezáráshoz. Máz: 100 g étcsokoládé, 1 ek. olaj. Összeállítás: Az ôzgerincformát folpackkal kibéleljük, hagyjunk rá jól, hogy majd a végén be tudjuk takarni a kész süteményt! A gesztenyét, a vajat a rummal kézzel, de még jobb, ha robotgéppel összekeverünk. Ezt a masszát beleigazítjuk a folpackos gerincformába. A pudingot a 3 dl tejjel, 4 ek. cukorral összefôzzük, és hideg vízbe állítva, sûrûn megkeverve kihûtjük. A tejszínt félig felverjük a porcukorral, és hozzáadjuk a habfixálót, majd kemény habbá verjük. A pudinggal összekeverjük, majd betöltjük a gesztenyés ôzgerincformába. Babapiskótát rumba forgatunk (nem áztatunk!), és rátesszük sorba a krém tetejére. A folpackot ráhajtjuk, majd min. 3 órára hûtôbe tesszük. Utána tálra fordítjuk, lehúzzuk a folpackot, és vízgôz felett olajjal összeolvasztott csokival bevonjuk. A hûtôben hagyjuk megdermedni a csokimázat, majd forró vízbe mártott késsel szeleteljük. Könyvelôt keres? Eddig nem volt rá szüksége, de most úgy érzi, nem boldogul a nyomtatványokkal? Volt könyvelôje, de nem volt vele elégedett? Vállalkozást indítana, de fél az adminisztrációtól? Vállaljuk: Személyijövedelemadó-bevallások elkészítését Vállalkozások teljes körû könyvelését, adminisztrációját Bérszámfejtést Adótanácsadást Év végi beszámolók készítését Elemzések, üzleti tervek készítését Partnereinken keresztül lehetôség van: Pályázatfigyelésre Pályázat írásra Pénzügyi tanácsadásra Teljes körû könyvelôi feladatok ellátása korrekt áron! Szolgáltatásainkról, árainkról érdeklôdjön a 06/70/220-8008-as telefonszámon, vagy az info@vtvezetes.hu e-mail címen. Aktuális akcióinkról értesülhet a www.savariapost.hu honlapon. S Z Ó R Ó L A P T E R J E S Z T É S, S Z Ó R Ó L A P M A R K E T I N G MUNKAVÉDELMI TECHNIKUS tanfolyam indult Szombathelyen. Becsatlakozási lehetôség! 2014. október 31-ig történô jelentkezés esetén 30% kedvezményt biztosítunk! Érd.: 06/30/372-1545 info@feot.hu; www.feot.hu FEOT Kft. Al.: 0331 Nysz.: 08-0041-05 15

HOTEL-PENSION CONTINENTAL BÉCS WIEN SZERETETTEL VÁRJUK KEDVES VENDÉGEINKET! Központi fekvés, közvetlenül az U3 metró Neubaugasse megállójánál Szobák: 2-3 fô részére 4-5 fôs apartmanok családok részére Parkolóház Magyarul is beszélünk Telefon: (+431) 523-24-18 Fax: (+431) 523-26-30 A-1070 Wien, Kirchengasse 1 / Mariahilferstr. 50 sarok www.hotel-continental.at E-mail: hotel.continental@chello.at EBÉD HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS ALACART ÉTELJÁRAT Naponta frissen készült, házias ételek Széles választék, kedvezô áron Ingyenes házhoz szállítás Paleolit étrend Heti menü kedvezményesen Aktuális heti étlapigénylés: 0630/480-9187 vagy 0694/312-085 Honlap: www.alacart.hu E-mail: alacart@t-online.hu ERZSÉBET UTALVÁNY és SZÉP KÁRTYA ELFOGADÓHELY Kôszeg legnagyobb munkáltatója, a KROMBERG és SCHUBERT Kft. a folyamatosan bôvülô vevôi igények kiszolgálására munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: Szombathelyi Ôszi KIRAKODÓVÁSÁR Szombathely, Sugár út 18. ARÉNA SAVARIA Sugár út felôl Eperjes és Hadnagy utcák PARKOLÓIBAN OKTÓBER 26. VASÁRNAP 9.00 18.00 óra BELÉPÔJEGY NINCS! divatáru, farmer, gyermekruházat, kabát-bôrkabát, csizma-cipô, sapka-kesztyû-sál, katonai, horgász,- és munkaruházat, bôrruházat, bôrdíszmûves termékek, táskák, övek, pénztárcák, fehérnemû, harisnya, zokni, szappanok, kerámia, díszgyertyák, mécsesek, koszorúk, sajt, kolbász, méz, kézmûves sörök, borok. Laci-pecsenye, hurka-kolbász, édesség, kürtôskalács, langalló. RENDEZVÉNYVILÁG KFT. 20/9428-893, 20/9347-920 Kábelgyártó 3 mûszakban Fröccsöntôgép kezelô 4 mûszakban Elektromos/mechanikus karbantartó 3 mûszakban Projekttámogató technikus Fô Partnereink: Amit érdemes tudni rólunk: Stabilitás 1991. óta folyamatos termelés Biztos jövô folyamatos technológiai beruházások Növekedés dolgozói létszám 2008-ban 580 fô» 2014-ben több mint 900 fô Amit nyújtunk: Határozatlan idejû munkaszerzôdés Emelt pótlékok (40% mûszakpótlék, munkarendi pótlék) Erzsébet utalvány Bónuszrendszer (Minôségi bónusz, Jelenléti prémium, Lojalitás prémium) 100 % utazási támogatás (bérlet, céges buszjárat Szombathelyrôl) Jelentkezés személyesen vagy a jelentkezes@ksh.kroschu.com e-mail címen. Kromberg és Schubert Kft. 9730 Kôszeg, Cáki út 5.