NIF Zrt. részére különböző irodaszerek, másolópapírok, levélpapírok valamint irattári dobozok beszerzése- Táj szerződésmódosításról

Hasonló dokumentumok
A fóti Boglárka Bölcsőde eszközbeszerzése a KMOP sz. pályázat keretében (szállítási szerződés)

Élelmiszer alapanyag beszerzés

Közúti gépjárművek sérüléséből adódó helyreállítása illetve szükség szerinti javítása

Önellátó képességek fejlesztése program (TÁMOP / ) - I. rész

Vállalkozási szerződésmódosítás a KEOP /N számú Fotovoltaikus rendszerek kialakítása elnevezésű projekt kivitelezésére Somogyfajszon

Nagyhalász Önkormányzati intézményei energiaellátásának fejlesztése napelemes rendszer kiépítésével

Komplex belvízrendezési program - Sarkad - 4. módosítás

Tisztító-és takarítószerek beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság részére 2014-ben, szerződés módosítás

BFVK Zrt. - Főgáz Zrt. - tájékoztató a szerződés meghosszabbításáról (2. rész Közraktárak épületegyüttes versenypiaci fogyasztási hely)

A tiszalöki egészségügyi intézmény fejlesztése

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - III. rész

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/133. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Napelemes rendszer kiépítése 3sz. szerződésmódosítás

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/75

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Adás-vételi keretszerződés járműalkatrészek, munkagépek alkatrészeinek beszerzésére

Keretszerződés nyomdai kiviteli szolgáltatások nyújtására a Barcika Art Kft. részére

Szeged, Tisza Lajos krt sz. alatti Belvedere palota felújítása

Veresegyház, IV. termálkút fúrásának kivitelezése - helyesbítés

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településen - vállalkozási szerződés 3. sz. módosítása

Egészségügyi termékek beszerzése az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr részére

Fogyatékos személyek szállítására is alkalmas 9 személyes gépkocsi beszerzése

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Eszközbeszerzés iskola számára (hivatkozás az eljárást megindító hirdetmény számára: KÉ-18231/2012)

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/126. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Szerződésmódosítás 1. - A TÁMOP B-12/ kódszámú kiemelt projekt keretében megvalósuló képzésekhez kertészeti eszközök beszerzése

Életvezetés és tanácsadási szolgáltatás nyújtása (TÁMOP / ) - IV. rész

Vállalkozási szerződés a Darányi Ignác Terv keretén belül Ravatalozó felújítása Nagyrédén tárgyában

Hotel SPA Hévíz bővítése új konyhablokkal és étterem belső átalakításával - szerződés módosítása

Szerződés módosítás Nagykanizsa, Piarista iskola főbejárat

Tájékoztató a szerződés 1. sz. módosításáról - Országos Támogatás-ellenőrzési Rendszer programkód minőség ellenőrzés

Tájékoztató szerződés módosításáról Földgáz sűrítése (BKV Zrt T-489/14)

marketing kommunikációs szerződés módosítása

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Nyomdai szolgáltatás beszerzése az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet részére - 2. rész

Tájékoztató a "Falubusz beszerzése" tárgyú szerződés módosításáról

Vállalkozási szerződés módosítás - Gyermek- és Ifjúsági tábor korszerűsítése és akadálymentesítése.

Páty Kikelet bölcsőde kivitelezése Szerződésmódosítás

MagyarTÁRHáz kialakítása Szihalmon című projekt építési feladatainak ellátása - 3. számú szerződésmódosítás

Miskolci Autista Központ mosoda épületének építése

SZM Szentendre város Településfejlesztési Koncepciója és Településrendezési eszközeinek elkészítése szerződés módosítás 4.

K1379 Az FKF Zrt. Hulladékhasznosító Mű részére őrölt égetett mész, karbamid, technikai sósav, nátrium-hidroxid oldat beszerzése

"Hovány Kft. versenyképességének fokozása a munkavállalók képzésével" - Tájékoztató a szerződés módosításáról

NAIK-SZBKI 96 m2 üvegház építése

A Ceglédi Járásbíróság épületében vagyonvédelmi-, CCTV-, beléptető rendszer kiépítése és belsőépítészeti kiviteli munkák

MKK Magyar Követeléskezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaság irodahelyiségeinek és egyéb helyiségeinek takarítása 2014 szerződésmódosítás

1055 Budapest, Kossuth tér 1-3. és 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Képességfejlesztő tevékenység (TÁMOP / ) - I. rész

1055 Budapest, Kossuth tér 1-3. és 1054 Budapest, Széchenyi rkp. 19. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Tájékoztató - Kazincbarcika, Sport Központ Tornacsarnok épületének energetikai korszerűsítése - 1. módosítás

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Villamos energia beszerzés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/43. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Faluközpont kialakítása Makkoshotyka településen - 2.sz. szerz.mód

Szerződésmódosítás 1. - A TÁMOP B-12/ kódszámú kiemelt projekt keretében megvalósuló képzésekhez építőipari alapanyagok beszerzése

Balassi Intézet - Kommunikáció - táj. szerz. mód

Tájékoztató szerződés módosításáról

Napkollektoros rendszer kiépítése, telepítése a Margit Kórháznál Pásztó településén - 5. sz. szerződés módosítás

K1102 PET palackos ásványvíz

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/35. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Gomba ivóvíz tervezés

Napelemes rendszer telepítése Sárospatak Város Önkormányzatának épületeire

Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 24770/2015 CPV Kód:

Szerződésmódosítás- Intézmények vis maior jellegű felújítása

2 db új gépjármű beszerzése

Az Országház környezete kültéri területeinek tisztítása (564/2014)

SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/8. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/39 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Különféle élelmiszerek beszerzése a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház részére - 3. rész 2. szerződésmódosítása

Mangalica fesztivál szervezése

módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/22

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/118. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Funkcióbővítő idegenforgalmi fejlesztés szerz. módosítása

Mária Kertek kialakítása 10 helyszínen - Tájékoztató a szerződés módosításáról

(PTS-124) fogászati röntgen berendezések beszerzése - tájékoztató a szerződés módosításáról

Portaszolgálat ellátása a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság budapesti telephelyein, tájékoztató a szerződés módosításáról

Orgona felújítás az orosházi Jézus Szíve Templomban a HURO/1101/044/2.1.3 kódszámú pályázat keretében

Tájékoztató a KKEK rendszer szinten tartó fejlesztése tárgyú vállalkozási szerződés módosításáról

Napelemes rendszer telepítése Tiszaszalka településén - vállalkozási szerződés 2. sz. módosítása

K1491 Hulladékgyűjtő és -szállító szakmai bizonyítványok (OKJ: ) megszerzésére irányuló képzés és vizsgáztatás

Az Országgyűlés Hivatala Látogatóközpont és kapcsolódó területeinek, valamint mélygarázs és kapcsolódó területeinek rendszeres takarítása (579/2014)

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/2 Építési beruházás Tervezés és kivitelezés

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/54

Tájékoztató a szerződés módosításáról - Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Szakiskola energetikai korszerűsítése

Szeghalmon a Széchenyi u. 1. szám és a Dózsa György u és 5-7. szám alatt parkolók aszfaltozási munkái- szerződés módosítása

Vállalkozási szerződés módosítása

BGA Zrt. - PR, media - szerz. mód 2.

Mobilszolgáltatás keretmegállapodás módosítása

Teljesítés helye: 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 1-3. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Schindler Hungária Lift és Mozgólépcső Kft

Traning360 Kft szerződésmódosítása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2012/91

TÁMOP /

Egyéb közlemény: KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja TÁJÉKOZTATÓ A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

Megbízási szerződés I. sz.módosítása-munkahelyi képzések az SCI-nál

Tájékoztató a szerződés módosításáról (Nemzetközi gyakorlatok gyűjtése)

Herend 795/29. hrsz-ú lakóutca vízellátása és szennyvízelvezetése. - Tájékoztató szerződésmódosításról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/1. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

KÖZÚT_1. sz. szerzmód._melegaszfalt beszerzés 2015_ESZ-2015/001681/001

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/71. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

A Károly Róbert Főiskola székhelyén fotovoltaikus rendszer telepítése, villamos szerelési kivitelezési tevékenységeinek elvégzése

BGA Zrt. - rendezvény - szerz. mód. táj

DEK-240_Mezőgazdasági konzolos öntöző rendszer beszerzés a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ részére-tájékoztató a szerződés módosításáról

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/138. Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/ KÉ. Hirdetmény típusa:

Átírás:

NIF Zrt. részére különböző irodaszerek, másolópapírok, levélpapírok valamint irattári dobozok beszerzése- Táj szerződésmódosításról Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/42 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Adásvétel Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/ké/2013.07.01 KÉ Eljárás fajtája: Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közzététel dátuma: 2015.04.13. Iktatószám: 5880/2015 CPV Kód: 30199000-0;30197640-4;30199720-3 Ajánlatkérő: NIF Zrt. Teljesítés helye: Ajánlatkérő székhelye, 1134 Budapest Váci út 45. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Gob-ker Bt. Ajánlatkérő típusa: Közjogi szervezet Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: közlekedési infrastruktúra fejlesztés 7. melléklet 92/2011. (XII. 30.) NFM rendelethez KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Tájékoztató a szerződés módosításáról I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: NIF Zrt. Postai cím: Váci út 45 Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1134 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Közbeszerzési Osztály Telefon: +36 14368572 E-mail: kozbeszerzes@nif.hu Fax: +36 14368560 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.nif.hu A felhasználói oldal címe (URL): I.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél neve és címe 1

Hivatalos név: Gob-ker Bt. Postai cím: Ráday utca 32. Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1092 Ország: HU Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Telefon: E-mail: Fax: Az ajánlattevő általános címe (URL): ----------------------------- (Az I.2) szakaszból szükség esetén több példány használható) ------------------- I.3.) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű Közszolgáltató Regionális/helyi szintű Támogatott szervezet [Kbt. 6. (1) bekezdés g) pont] Közjogi szervezet x Egyéb I.4.) Fő tevékenység I.4.1) Klasszikus ajánlatkérők Általános közszolgáltatások Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Honvédelem Szociális védelem Közrend és biztonság Szabadidő, kultúra és vallás Környezetvédelem Oktatás Gazdasági és pénzügyek x Egyéb (nevezze meg): közlekedési infrastruktúra fejlesztés Egészségügy I.4.2) Közszolgáltató ajánlatkérők Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Vasúti szolgáltatások Villamos energia Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz szolgáltatások Földgáz és kőolaj feltárása és kitermelése 2

Kikötői tevékenységek Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése Repülőtéri tevékenységek Víz Egyéb (nevezze meg): Postai szolgáltatások II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás II.1.1) A szerződéshez rendelt elnevezés: Szállítási keretszerződés: NIF Zrt. részére különböző irodaszerek, másolópapírok, levélpapírok valamint irattári dobozok beszerzése II.1.2) A szerződés típusa és a teljesítés helye (Csak azt a kategóriát válassza építési beruházás,árubeszerzés vagy szolgáltatás megrendelés, amelyik leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) Építési beruházás Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, az ajánlatkérő által meghatározott követelményeknek megfelelően x Árubeszerzés x Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatás megrendelés Szolgáltatási kategória száma: (az 1 27. szolgáltatási kategóriákat lásd a Kbt. 3. és 4. mellékletében Építési koncesszió Szolgáltatási koncesszió A teljesítés helye Ajánlatkérő székhelye, 1134 Budapest Váci út 45. NUTS-kód HU101 II.1.3) A szerződéskötés időpontja Dátum: 2014/05/26 (év/hó/nap) II.1.4) A szerződés tárgya és mennyisége A NIF Zrt. részére különböző irodaszerek, másolópapírok, levélpapírok valamint irattári dobozok beszerzése legfeljebb 24 hónapos időtartamra, maximum 24 millió Ft keretösszegig. Az egyes termékeket, valamint a várható mennyiségi rendeléseket az ajánlatkérési dokumentáció 3

tartalmazza. II.1.5) Közös Közbeszerzési Szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 30199000-0 További tárgyak: 30197640-4 30199720-3 II.2) A szerződés végleges összértéke A szerződés végleges összértéke (A szerződés szerinti végleges összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt, meghosszabbítást és opciót beleértve) Érték: 24000000 Pénznem: HUF Áfa nélkül x Áfával Áfa (%), II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: 24 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) VAGY: Kezdés (év/hó/nap) Befejezés (év/hó/nap) VAGY: a teljesítés határideje a) a nyertes ajánlattevőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) b) ajánlatkérőként szerződő fél általi teljesítés határideje: (év/hó/nap) A szerződés határozatlan időtartamra szól nem III. SZAKASZ: ELJÁRÁS III.1) Az eljárás fajtája III.1.1) Az eljárás fajtája III.1.1.1) A Kbt. XII-XIII. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Gyorsított tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt 4

Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.2) A Kbt. XIV. fejezete szerinti eljárás esetén Meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos III. 1.1.3) A Kbt. Harmadik része szerinti eljárás esetén Klasszikus ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Meghívásos Gyorsított meghívásos Versenypárbeszéd Gyorsított tárgyalásos Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos x Kbt. 122/A. szerinti eljárás Közszolgáltató ajánlatkérők A Kbt. 123. -a szerinti, szabadon kialakított eljárás A Kbt. Második Részében meghatározott szabályok szerinti eljárás az alábbiak szerint: Meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Előminősítési hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett meghívásos Időszakos előzetes tájékoztatót tartalmazó hirdetménnyel meghirdetett tárgyalásos 5

Keretmegállapodásos, az eljárás első részében nyílt Keretmegállapodásos, az eljárás első részében hirdetmény nélküli tárgyalásos Kbt. 122/A. szerinti eljárás III.2) Értékelési szempontok III.2.1) Értékelési szempontok (csak a megfelelőt jelölje meg) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás VAGY Az összességében legelőnyösebb ajánlat a következő részszempontok alapján Szempont Súlyszám VAGY Egyéb: III.3) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárással kapcsolatos korábbi közzétételekre/tájékoztatásra III.3.1) Hivatkozás a lefolytatott közbeszerzési eljárást megindító felhívásra (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) III.3.2) Hirdetmény közzététele nélküli eljárás esetén az ajánlattételi felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Döntőbizottság tájékoztatásának napja (adott esetben) Dátum: (év/hó/nap) III.3.3) Hivatkozás az eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményre A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - A hirdetmény közzétételének időpontja: (év/hó/nap) ÉS / VAGY A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 11234 / 2014 (KÉ-szám/évszám) A hirdetmény közzétételének időpontja: 2014/06/18 (év/hó/nap) IV. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA IV.1.1) A szerződés módosítása érint értékelési szempont szerinti szerződéses feltételt igen IV.1.2) A szerződés módosításának tartalma (megadva az eredeti szerződéses feltételt is): A Szerződés Felek megállapodnak abban, hogy a Szállítási keretszerződés 1. számú mellékletét képező Műszaki és kereskedelmi ajánlat táblázata című dokumentum tekintetében a következő tételek az alábbiak szerint módosulnak: -A4-es Canon Copy, 80 grammos másoló papír: nettó 818 Ft/csomag. -A3-as Canon Copy, 80 grammos másoló papír: nettó 1988 Ft/csomag. 6

IV.1.3) A módosítás indoka: Jelen Szállítási keretszerződés 1. számú mellékletét képező Műszaki és kereskedelmi ajánlat táblázata című dokumentum tartalmazza a keretszerződés egyes tételeit és azok árait. Jelen szerződés 2014. május 26-án lépett hatályba. 2015. január 1-jétől a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény módosult, amelynek következtében, az irodai papír termékdíj köteles terméknek minősül. Nevezett törvény 2. számú melléklete alapján a termékdíjtétel papír esetében 19 Ft/kg. A4-es Canon Copy, 80 grammos másoló papír súlya: 2,58 kg A3-as Canon Copy, 80 grammos másoló papír súlya: 5,16 kg A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 2. számú melléklete, valamint a papírok súlya alapján az egyes termékek árai A4-es másoló papír esetében nettó 49 Ft/csomag árral, A3-as másoló papír esetében nettó 98 Ft/csomag árral módosul. Feleken kívül álló, előre nem látható - a fentiekben részletezett - ok miatt a Szállítási keretszerződés 1. számú mellékletének fenti sorainak közös megegyezéssel történő módosítása vált szükségessé. IV.1.4) A szerződés módosításának időpontja Dátum: 2015/03/24 (év/hó/nap) V. szakasz: kiegészítő információk V.1) Egyéb információk: V.2) A nyertes ajánlattevőként szerződő fél nyilatkozata: V.3) E hirdetmény feladásának időpontja: 2015/04/08 (év/hó/nap) 7