Karcag 2009 Meghívó 1

Hasonló dokumentumok
Kunok II. Világtalálkozója

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének június 30-i ülésére

FELHÍVÁS a Jászkun Redemptio 270. évfordulója alkalmából. Tisztelt Hölgyem/ Uram!

Hírlevél május havi programajánló

MEGHÍVÓ. Dunavarsányi Napok június 2-5.

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA MÁRCIUS 7-9.

Évenként ismétlődő fontosabb rendezvények

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti Vendégeit alapításának 14. évfordulója alkalmából

18.00 Ökumenikus istentisztelet az Unitárius Templomban helyszín:unitárius Templom, 1055 Budapest, Nagy Ignác utca NOVEMBER 11.

is ezen a nézeten vannak. A városháza tanácstermében ott a költő domborműve és kőbe vésve a születése helyének

ÜNNEPI KÖNYVHÉT 1980 SZOLNOK MEGYE

XIII. KEVI JUHÁSZFESZTIVÁL május tervezett programok:

Együttműködési megállapodások 2015/2016-es tanév

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

VÁROSÜNNEP Rudabánya

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Nagy Előd festő- és éremművész, Nagy Botond fotós november 19-én, hétfőn 18 órára. kiállításának megnyitójára

A HAMVAS BÉLA VÁROSI KÖNYVTÁR ÜNNEPI FÉLÉVÉNEK RENDEZVÉNYEI 2014

Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közművelődési Szakmai Tanácsadó és Szolgáltató Intézete

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

Kodály Zoltán portréját Papp György grafikusmûvész készítette

Programfüzet szeptember

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

4. Tárogatós Világtalálkozó. Vay Ádám Kastélymúzeum június 30. július 11.

Október óra: Idősek Világnapja - megyei rendezvény az életet az éveknek" Zm. Szövetség klubjai részére

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Derecskei Zenei Esték

Kedves Hímző Alkotó! A találkozó célja:

Programfüzet. Vizsoly Község Önkormányzatának és Egyházközségeinek hivatalos programja

KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK KISTÉRSÉGI MAJÁLIS DERECSKÉN, A SÁROSTÓI SPORTPÁLYÁN MÁJUS 1. Program

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

A rendezvény fővédnöke: Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes

BUDAY-EMLÉKÉV 2017 a Buday Árpád és fia, Buday György tiszteletére rendezendő konferencia programja

Kezünkben a jövő! konferencia, és I. szakmai nap. Nyilvántartási szám: SZTK /2015 Akkreditációs pontértéke: 17

HAJDÚDOROG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA nevében tisztelettel meghívom Önt és hozzátartozóját a XI. HAJDÚDOROGI KULTURÁLIS NAPOK rendezvénysorozat programjaira

Keszthely. VároS Napja. és kísérő rendezvényei

FEBRUÁR. Rendezők: Magyar Mezőgazdaság Kft. Mezőgazda Kiadó Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

Szeptember 16-ig megtekinthető a művelődési központ galériájában A Rétsági Fotókör Magyar Fotográfia Napja alkalmából rendezett kiállítása

XI. Őrségi Tökfesztivál

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére

M E G H Í V Ó MAGYARORSZÁG KORMÁNYA

9.00 a Széchenyi emléktáblánál (Hősök tere 7.) néma koszorúzás egy szál virággal

A BÁNYÁSZ-KOHÁSZ-ERDÉSZ TALÁLKOZÓ PROGRAMJA

Tanuló neve azonosító felvételi sorrend Megjegyzés

Szeptember 28. (péntek) Jöttek királyok, hercegek, grófok, válogatott cigánylegények. VIII. Országos népmese-konferencia. Fővédnök: Fésűs Éva meseíró

Célkitűzéseink. Programtervezet KÖZÖS ÉGBOLT ALATT MAGYARORSZÁGI NEMZETISÉGEK II. ORSZÁGOS TALÁLKOZÓJA szeptember 4-5.

Dávid János és Dávid Ferenc tisztelettel meghívja Önt, családját, barátait és üzletfeleit

Polgármester: Szöllősi József Ügyfélfogadási rendje: minden héten szerdán

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Kiadja az 1956-os Emlékbizottság Budapest, október. PROGRAMFÜZET október 20. november 6.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 23-i ülésére

ZÁHONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT V.I.P. LISTA ÖSSZEÁLLÍTÁSÁNAK SZEMPONTJAI

S O M O G Y M E G Y E I M Ú Z E U M O K I G A Z G A T Ó S Á G A H Í R L E V É L

Hatósági szerződés Ft év

XII. Őrségi Tökfesztivál

Észak-balatoni Polgári Klub Alapítva 1998

Monor város évi I. féléves programtervezete

A Gubicza család találkozói, eseményei

Szolnoki Széchenyi István Gimnázium. IKSz teljesítését segítő szervezetek 2017 szeptember

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KÖZGYŰLÉS I. félévi M U N K A T E R V E

20 éves Lajosmizse Város évi rendezvénynaptár

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

A SZENT GYÖRGY LOVAGREND XIX. NYÁRI EGYETEME

Rendezvények 2011-ben Mezőszilas községben. Rendezvény tervezett programja

Cím/kategória megnevezése

Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 9-i ülésére

Gyóni Napok Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2019 évi. GYÓNI NAPOK rendezvénysorozatára y ón Napok

PROGRAMOK JANUÁR. December 30 - február 17. Móri csata 170 kiállítás Helyszín: Lamberg-kastély, 12-es terem Információ: 22/

Ünnepi programok: augusztus Programok: Augusztus 19.

Ünnepélyes megnyitó június 11., szerda délután 3 óra

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

Helyszín: Főemelet 11.

8181 Berhida, Kossuth u /88/

Cím/kategória megnevezése

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. XII. Országos Gyermek és Ifjúsági Népi Kézműves Pályázat

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Cím/kategória megnevezése

Települési Rendezvény Naptár 2009.

Karcag - a szobrok városa

SZAKMAI BESZÁMOLÓ ORSZÁGOS KÖNYVTÁRI NAPOK ÉS RENDEZVÉNYEK MEGRENDEZÉSE SOMOGY MEGYÉBEN

Előadó: Előkészítette: Véleményezte:

Biharkeresztes Őszi Kulturális Programok

Meghívó. Helyszín: Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ (Deák tér 1.) Dr. Zombor Gábor polgármester (Kecskemét MJV Önkormányzata)

Tárgy: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés bizottságai elnökeinek és tagjainak megválasztása

A Magyar Műszaki Értelmiség Napja

Bakony-Balaton Német-Magyar Konferencia a gazdaságról, tudományról, turizmusról és vidékfejlesztésről június Veszprém.

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület 1092 Budapest, Ráday u. 18. Ferencvárosi séták június 22., szombat, a Múzeumok Éjszakája napján

84. Ünnepi Könyvhét és 12. Gyermekkönyvnapok Miskolc, június 5 június 8.

Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár 8200 Veszprém, Vár utca 18., tel: 88/ , fax: 88/

Cím/kategória megnevezése

Lajosmizse Város évi kulturális rendezvénynaptár

2018. május 11. péntek - Maros megye napja

2018 SZEPTEMBER MEGHÍVÓ MAGYAR TEHETSÉGGONDOZÓ TÁRSASÁG 29. ORSZÁGOS TEHETSÉGGONDOZÓ KONFERENCIÁJA

KRÓNIKA. Nyékládháza Város Önkormányzatának Hivatalos Információs Lapj. XXII. évfolyam május

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2012. (...) Öh. sz. határozata

Átírás:

Karcag 2009 Meghívó 1

Karcag Város Önkormányzata és a Polgármesteri Hivatal nevében tisztelettel meghívjuk Önt a kunok betelepülésének 770. évfordulója alkalmából szervezett, karcagi záró rendezvényeire 2009. szeptember 24 27. 2

Fôvédnökök Nurszultan Abisuli Nazarbayev, a Kazah Köztársaság elnöke, a Kazah Világszövetség elnöke Talgat Aszyluli Mamasev, a Kazah Világszövetség alelnöke Rashid Turaruli Ibrayev, a Kazah Köztársaság meghatalmazott magyarországi nagykövete Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke Mandúr László, az Országgyûlés alelnöke Varga Mihály, országgyûlési képviselô Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyûlés elnöke dr. Fazekas Sándor, polgármester, országgyûlési képviselô, a Kunszövetség elnöke Smuta Zsolt, Jászkun fôkapitány Dózsa Tamás Károly, Kiskun kapitány Vass Lajos, Jász kapitány Illéssy Ádám, Nagykun kapitány Díszvendégeink A Kun Összefogás Konzorcium településeinek és civil szervezeteinek képviseletében Ficsór József, a Kun Összefogás Konzorcium elnöke, Kiskunfélegyháza polgármestere Fôtiszteletû Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke Fazekas Róbert, testvérvárosunk, a délvidéki kun település Bácskossuthfalva Helyi Közösség polgármestere, Topolya Képviselô Testülete elnöke (Szerbia- Délvidék) Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere (Erdély-Románia) Zakariás István, Szepsi polgármestere (Felvidék Szlovákia) Christoph Schmidt, Schwarzheide polgármestere (Németország) Colette Finet, Longueau polgármesterasszonya (Franciaország) Andrzej Chinalski, Krosno-Odrzaňskie polgármestere (Lengyelország) 3

Programok: Szeptember 24. (csütörtök) 9.30 órától a karcagi városháza dísztermében A Jászkunság kutatása Történeti, néprajzi konferencia az elsô Jászkun kongresszus 70. évfordulója tiszteletére Megnyitja: dr. Hatházi Gábor, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai fôtanácsadója A konferenciát köszöntik: dr. Fazekas Sándor, polgármester, országgyûlési képviselô, Illéssy Ádám, a 2009. év nagykunkapitánya Tudománytörténeti összefoglalók Elnök: dr. Horváth László, PhD.történész, megyei múzeumigazgató A történettudományi szekció elôadásai Elnök: Bánkiné dr. Molnár Erzsébet, történész levéltáros, az MTA doktora, ny.múzeumigazgató 15.00 órától a Városi Csokonai Könyvtárban Könyvbemutató A Karcag Városi Önkormányzat támogatásával, a fotoeuropa Könyvkiadó gondozásában Szabó Virág fotóival megjelent, Szeretettel vár Karcag címû mini fotóalbumot ajánlja a kötet producere Farkas Csaba, dr. Fazekas Sándor, Karcag város polgármestere, országgyûlési képviselô és a szakmai szerkesztô: Elek György, helytörténész A fotóalbum képanyaga vetítésre kerül. A fotóalbum és CD a helyszínen megvásárolható A könyvbemutatót követôen a karcagi Szíkfolt Klub Kun emlékek textilbe álmodva címû kiállítása nyílik Megnyitja: Nagy Mihályné, könyvtárigazgató A kiállítás 2009. szeptember 30-ig tekinthetô meg. 16.00 órától a Városi Csokonai Könyvtár gyermekkönyvtárában 4

Városunk híres szülöttei címû helytörténeti pályázat eredményhirdetése A rendezvényt megnyitja: Szabó Péterné, könyvtáros A pályamunkákat értékeli: dr. Kasuba Jánosné, a Könyvtáros Tanárok Szakmai munkaközösségének vezetôje A díjakat átadja Pánti Ildikó, önkormányzati képviselô A gyerekkönyvtárban megtekinthetô A kunok mese- és mondavilága címû rajzkiállítás 18.00 órakor a Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központ II. emeleti dísztermében a Karcagi Szimfonikus Zenekar ünnepi hangversenye Köszöntôt mond: Dobos László alpolgármester Mûsor: Erkel Ferenc: Ünnepi nyitány Erkel Ferenc: Bánk bán-részlet Közremûködnek: Ardó Mária és Daróczi Tamás, a Magyar Állami Operaház magánénekesei Beethoven: I.C-dúr szimfónia Vezényel: Pazár István, karnagy A belépés díjtalan Szeptember 25. (péntek) 10.00 órától a városháza dísztermében A Jászkunság kutatása címû konferencia A néprajzi szekció elôadásai Elnök: dr. Vajda Mária, PhD. néprajzkutató 14.00 órakor a Baross u. 2. sz. alatt lévô felújított, mûemlék Morgó Csárda átadása Tárogatón játszik: Plósz Csilla A vendégeket köszönti és az avatóünnepséget levezeti: dr. Kapusi Lajos alpolgármester Ünnepi beszédet mond: dr. Sántha József, a karcagi Nagykun Városvédô Egyesület tiszteletbeli elnöke 5

Emlékezô beszédet mond: Horváth György, a Nagykun Nádor Huszár Kulturális Egyesület elnöke, a Kunszövetség ügyvivôje, nagykun fôkapitány Emléklapok átadása Az épület megtekintése 15.00 órakor a Györffy István Nagykun Múzeumban Kunbabák, kôemberek fotókiállítás Kunkovács László, DLA h.c., Magyar Mûvészetért-díjas, Balogh Rudolf-díjas fotómûvész, néprajzkutató anyagából A tárlatot megnyitja Varga Mihály országgyûlési képviselô A kiállítás október 30-ig látogatható 16.00 órakor a Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központban Kabai Erzsi fazekas, népi iparmûvész kiállítása A tárlatot megnyitja: dr. Nagy Molnár Miklós, PhD, a Györffy István Nagykun Múzeum igazgatója 16.30 órakor a Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központban A kunok jelképe-a kétfarkú oroszlán-magyarország településeinek címerében Kiállítás Varga Nándor gyûjteményébôl A kiállítást megnyitja: Györfi Sándor, Munkácsy-díjas szobrászmûvész, karcagi nagykunkapitány Huszárviseletek a magyar történelemben-kiállítás Megnyitó beszédet mond: vitéz Györffy Villám András, hö. dandártábornok, a Magyar Huszár és Katonai Hagyományôrzô Szövetség elnöke A kiállításmegnyitón közremûködnek: Szûcs Attila énekes Zongorán kísér: Dusík István 17.30 órakor a Karcagi Ifjúsági Ház emeleti nagytermében Kunsági arcok fotókiállítás Portrék, családfotók, megörökített jeles napok a XX. század elsô felébôl. A kiállítást megnyitja Nagy Emese, a Bengecseg Alapítvány kuratóriumának elnöke A kiállítás megtekinthetô: 2009. október 9-ig. 6

18.00 órától a Karcagi Ifjúsági Ház földszinti nagytermében: Cséke Zsolt Kun Péter: A háztûzôrzô c. film vetítése [színes magyar dokumentumfilm, 56 perc] Szeptember 26 27. (szombat, vasárnap) a Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központban Tisza-tavi Polgármesterek Randevúja A VÍZ AMI ÖSSZEKÖT A Kreativitás és Innováció Európai Éve 2009 Fôvédnök: Varga Zoltán önkormányzati miniszter Szeptember 26 28. (szombat, vasárnap, hétfô) A Nimród Bioszálloda és Bioétteremben Polgárok találkozója Karcag testvértelepüléseibôl érkezett delegációk részvételével Szeptember 26. (szombat) a Zuglógerben 9.00 órától V. Kun Hagyományok Napja Hungária Komondor Klub CAC Klubkiállítás A rendezvényt megnyitja: Horváth László, A kunok tiszteletbeli nagykövete 7

A nomád hagyományok napja Kun szállás jurtákkal Népi gyógymódok alkalmazása, csontkovácsolás Nomád lovas játékok, versenyek (köböre, lovasbirkózás, nomád vágta, lovak viadala) III. Karcagi Talpas Íjászverseny Íjászpárbaj Csatajelenet nyugat és kelet népei között Sztyeppei népek az íjász útján Középkori kun viselet és fegyver bemutató Solymászbemutató Harc és játék a lovasnomád hagyományban ( Pusztai Róka NHE) 12.00 órakor a nomád versenyeket és játékokat értékeli és a díjakat átadja: dr. Kun Péter keletkutató, a Kunszövetség ügyvivôje Szeptember 26. (szombat) Hungária Komondor Klub CAC Klubkiállítás 8.00 órakor a kutyák és a kiállítók belépése a kiállítás területére 10.30 órakor a bírálatok kezdete 14.00 órakor Díjátadó ünnepség Karcag Város díját átadja: dr. Fazekas Sándor, polgármester, országgyûlési képviselô 16.00 órakor Hungária Komondor Klub CAC Klubkiállítás zárása A Zuglógerben lévô színpadon Folklór mûsorok: 17.00 órától a mezôtúri Szivárvány és Cimbora citerazenekar mûsora 8

17.50 órától a DMIK Kopogók és Pántlika néptánccsoport és a Sugalló Népzenei Együttes mûsora 18.30 órától Varga Mihály dudás, mesemondó elôadása 19.00 órától Yenisei együttes urali és altáji népek zenéjének bemutatója 20.30 órakor Dobogókô együttes koncertje Konferál: Plósz Csilla Szeptember 27. (vasárnap) 8.00 órától a Zuglógerben Bionap és biovásár, bioételek fôzése, kóstolása 9.00 órakor a Kun emlékparkban (a Római katolikus templommal szemben lévô tér) a Kunok I. Világtalálkozója tiszteletére adományozott kopjafa-avató ünnepség Alkotó: Szali Mózes fafaragó Az avató-ünnepségen résztvevôket köszönti: Pánti Ildikó, önkormányzati képviselô, a Karcag Városi Önkormányzat Idegenforgalmi és Külkapcsolati Bizottsága elnöke Avatóbeszédet mond: Rafai Emil, Székelykeresztúr város polgármestere A kopjafa megáldása, felszentelése Koszorúzás A kopjafa testvérvárosunk Székelykeresztúr ajándéka 9.00 órától a Zuglógerben V. Kun Hagyományok Napja 10.00 órakor megnyitó beszédet mond: Kovács Sándor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyûlés alelnöke, a Magyar-Kazak Baráti Társaság titkára Csikósbemutató, Néptánc Malacfogó verseny 9

Citerazene-, Nagy István tárogatós fellépése, Huszárbemutató, lovasharc, betyár bemutató Fonott ostorok tüzes pattogása Népies fogatok bemutatója Magyar kutyafajták bemutatója Népi játékok Népi ételek fôzése Kézmûves bemutatók, népmûvészeti kirakodóvásár (mindkét napon) 10.00 órától a Zuglógerben Ketel útja kis, mobil tanösvény gyermekeknek a Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központ és a Bengecseg Alapítvány szervezésében 10.00 órakor a Nimród Bioszálloda és Bioétteremben Biokonferencia Megnyitja: Bodnár György, a Kelet-Magyarországi Biokultúra Egyesület elnöke Elôadások: 10.10-11.00 óráig : Klímaváltozás nálunk, -avagy lesznek-e narancsligetek az Alföldön? Kunhalmok a Nagykunságban Elôadó: dr. Tóth Albert, fôiskolai docens 11.00-11.30 óráig: Életképek az Üllôparti Ökotanya biogazdaság mindennapjaiból Elôadó: Id. Hubai Imre és Ifj.Hubai Imre 14.30 órától Kun Hagyományôrzô lovasok és fogatok felvonulása Útvonal: Zuglóger-Liget utca Madarasi út Varró utca Kálvin út Kossuth tér Bajcsy-Zsilinszky utca Püpökladányi út Kálvin út Kisújszállási út Deák krt. Liget utca 10

15.15 órakor a Varró u. 2. sz. épületnél Csokonai dombormû avatása Alkotó: Györfi Sándor Munkácsy és Mednyánszky-díjas szobrásznûvész A vendégeket köszönti Kovácsné Kerekes Katalin, önkormányzati képviselô, az Oktatási és Kulturális Bizottság elnöke Avatóbeszédet mond: Péter László ny. egyetemi tanár Közremûködik: Domján Sándor, a Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola 12.b. osztályos tanulója 16.00 órakor a református templomban a Kunok I. Világtalálkozójának záró ünnepsége Tárogatón játszik: Plósz Csilla Himnusz Ökumenikus istentisztelet Emlékbeszédek Emlékszalagok felkötése a Kunok I. Világtalálkozója Emlékzászlajára Kun Miatyánk Elmondja: Csíkos Sándor, Jászai-és Csokonai-díjas színmûvész, berekfürdôi kunkapitány Szép vagy, gyönyörû vagy Magyarország Elôadja: Varga Virág, énekes Szózat 18.15 órakor Kovács Szilárd, orgonamûvész ünnepi hangversenye Szeptember 26-án 8.00 órától 17.00 óráig, 27-én 9.00 12.00 óráig autóbusz és echos szekér indul óránként a Kossuth téri volt taxiállomás elôl a Zuglógerbe. 11

Rendezôk Bengecseg Alapítvány Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Györffy István Nagykun Múzeum Hungária Komondor Klub, Budapest Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága Karcag testvérvárosaiért Közalapítvány Karcag Város Önkormányzata Karcagi Ifjúsági Ház Karcagi Nagykun Népmûvészek Egyesülete Karcagi Nagykun Városvédô Egyesület Karcagi Rákóczi Szövetség Egyesület Karcagi Református Egyházközség Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület Kunszövetség Magyar-Kazak Baráti Társaság Nimród Bioszálloda és Bioétterem Polgármesteri Hivatal Pro Musica Alapítvány Pusztai Róka Nomád Hagyományôrzô Egyesület Sport Szolgáltató Központ Szféra Egyesület Szíkfolt Klub, Karcag Városi Csokonai Könyvtár 12

Támogatóink Bács-Kiskun Megyei Közgyûlés, Kecskemét Berek-Bio Pékség BF Security Bt. Karcag Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. Budapest Essen Kft. Euro Kft. FLATAZOR Györfi Sándor, Munkácsy-és Mednyánszky-díjas szobrász, karcagi nagykunkapitány Ifj. Györfi Sándor, kôfaragó Horváth László, a LAC Holding Zrt. vezérigazgatója Horváth és Tsa Kft. Hubai és Társai Kft. Hubai Kertészet Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyûlés, Szolnok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága Jász-Nagykun-Szolnok Megye Tudományáért Közalapítvány Karcag testvérvárosaiért Közalapítvány Karcagért Közalapítvány Karcag Város Önkormányzata Karcag Városi Önkormányzat Városgondnoksága Karcagi Kunlovarda Karcagi Lovas Egyesület Karcagi Polgárôr Egyesület Karcagi Többcélú Kistérségi Társulás Katolikus Egyházközség Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület Kováts Mihály Huszár Emlékraj Kulturális Örökségvédelmi Hivatal Kun Összefogás Konzorcium Kunszövetség KVG Kft. Karcag Magyar-Kazak Baráti Társaság Magyar Huszár és Katonai Hagyományôrzô Szövetség Magyar Mûvelôdési Intézet és Képzômûvészeti Lektorátus Magyar Posta Zrt. karcagi fiókja Nagykun Hagyományôrzô Társulás Nagykun Víz- és Csatornamû Kft. Nagykunsági Környezetvédelmi Nimród Bioszálloda és Bioétterem 13

Oktatási és Kulturális Minisztérium Otp Bank Nyrt. Önkormányzati Minisztérium Sport Szolgáltató Központ Polgármesteri Hivatal, Karcag Pro Musica Alapítvány, Karcag Pusztai Róka Nomád Hagyományôrzô Egyesület Református Egyházközség rinoceros Grafikai Stúdió Területfejlesztési és Szolgáltató Kft. T. Szabó Pál, cserépkályhás, kemenceépítô Üllôparti Gazdaszövetkezet 14

Információk Általános információk Karcag Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Tel.: 59/500-610 E-mail: phkarcag@ph.karcag.hu www.karcag.hu Kiadványok, ajéndéktárgyak árusítása Tourinform Iroda, Karcag Illyés Attila Tel.: 59/503-225 E-mail: karcag@tourinform.hu Kiállítások, koncertek: Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Bolgovics Andrásné, Czimbalmos Ágnes Tel.: 59/503-402, 59/503-403, 59/503-224 E-mail: info@derynekarcag.hu www.derynekarcag.hu Pazár István Tel.: 70/2427485 Varga Nándor Tel.: 70 /9463313 Györffy Villám András Tel.: 20/928-2504 Kiállítás, filmvetítés Karcagi Ifjúsági Ház Mulicz Ferenc Tel.: 59/300-857 E-mail: ifihazkarcag@externet.hu Nagy Emese Tel.: 20/2637-444 E-mail: karakoncsar@citromail.hu Könyvbemutató, pályázatok, kiállítás Városi Csokonai Könyvtár Nagy Mihályné, dr. Kasuba Jánosné, Szabó Péterné Tel.: 59/503-152 E-mail: vcsk@mail.vcsk.hu Dr. Nyíri Lászlóné Tel.: 59/311-852 Tudományos konferencia Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága Dr. Bartha Júlia Tel.: 56/421-602, 20/597-3221 E-mail: julia.bartha@freemail.hu 15

Fotókiállítás Györffy István Nagykun Múzeum Dr. Nagy Molnár Miklós Tel.: 59/312-087 E-mail: karcagimuzem@kun-land.hu Mûemlék Morgó Csárda avatóünnepsége Polgármesteri Hivatal Nyester Ferenc Tel.: 30/746-1920 Farkas Renáta Tel.: 30/549-4591 E-mail: nyester@ph.karcag.hu Kissné Soós Ágnes Tel.: 59/500-618 E-mail: soosagi@ph.karcag.hu Testvérvárosokból érkezett Polgárok Találkozója Polgármesteri Hivatal Hodos Julianna, Konczi Fruzsina Tel.: 59/500-640, 59/500-675 E-mail: hodosj@ph.karcag.hu, kzsina@ph.karcag.hu Karcag testvérvárosaiért Közalapítvány Kuratóriuma Kovács Mária, Ecsedi Irén Tel.: 30/413-9420, 30/447-9309 E-mail: kovacs.maria73@t-online.hu kiskulcsos@freemail.hu V. Kun Hagyományok Napja Pusztai Róka Nomád Hagyományôrzô Egyesület Bene Sándor Tel.: 20/981-7791 E-mail: sanyi.bene@freemail.hu www.pusztairoka.5mp.eu Kováts Mihály Huszár Emlékraj Tóth Endre Tel.: 30/2899972 E-mail: toth@szimmetria.hu Karcagi Kunlovarda Mészáros Zsolt Tel.: 20/924-2533 E-mail: essen@axelero.hu Sport Szolgáltató Központ Kálmán Imréné Tel.: 30/299-8638 Népmûvészeti kirakodóvásár Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Bolgovics Andrásné Tel.: 59/503-224 E-mail: info@derynekarcag.hu 16

Karcagi Nagykun Népmûvészek Egyesülete Dr. Nagy Molnár Miklós Tel.: 59/312-087 E-mail: karcagimuzem@kun-land.hu Hungária Komondor Klub Országos Klubkiállítás Udvardyné Lukács Ilona Tel.: 30/951-5018 E-mail: icakom@monornet.hu Korponai Brigitta Tel.: 30/552-8156 E-mail: pappjoe@emitelnet.hu Ketel útján Bolgovics Andrásné Tel.: 59/503-224 E-mail: info@derynekarcag.hu Nagy Emese Tel.: 20/263-7444 E-mail: karakoncsar@citromail.hu Bio-nap-konferencia, fôzôverseny Nimród Bioszálloda és Bioétterem Id. Hubai Imre Tel.: 30/3303-076 Tel.: Ifj.Hubai Imre 30/9153-174 E-mail: office@biohotelnimrod.hu www.biohotelnimrod.hu www.hubai.hu www.hubaikerteszet.hu Kopjafa avatás Polgármesteri Hivatal Garai Katalin Tel.: 59/500-638, 30/436-0466 E-mail: garai@ph.karcag.hu Csokonai dombormû avatása Karcagi Nagykun Városvédô Egyesület Györfi Sándor Tel.: 30/953-7189 E-mail: gyorfi.sandor@t-online.hu Euro Kft. Szatmári János Tel.: 20/214-9168 E-mail: eurokft@freemail.hu Polgármesteri Hivatal Garai Katalin Tel.: 59/500-638 30/436-0466 E-mail: garai@ph.karcag.hu 17

Ökumenikus istentisztelet, hangverseny Református Egyházközség Koncz Tibor Tel.: 59/312-243 E-mail: refkarcag@enternet.hu Római Katolikus Egyházközség Galsi János plébános Tel.: 59/401-655 E-mail: karcag@szentistvan.t-online.hu Polgármesteri Hivatal Garai Katalin Tel.: 59/500-638 E-mail: garai@ph.karcag.hu Déryné Mûvelôdési és Ifjúsági Központ Fagyalné Kirják Ágnes Tel.: 59/503-224 E-mail: info@derynekarcag.hu Kereskedelem, vendéglátás Polgármesteri Hivatal Lôrincz Mária, Sántha Lajos Tel.: 59/500-631, 20/568-6956 E-mail: lorincz@ph.karcag.hu santal@ph.karcag.hu 18

Médiatámogatóink MTV, Duna Televízió, Hálózat Televízió Karcagi Hírmondó, Karcag Televízió, Mediátor Televízió A program a www.karcag.hu honlapon megtalálható. 19

Felelôs kiadó: dr.fazekas Sándor Szerkesztette: Garai Katalin Készült a rinoceros Grafikai Stúdióban 1500 példányban 20