Programfüzet 2012. szeptember 08-23.
Szenti Ernõ: (Íródott a Kunok I. Világtalálkozójára) Nem távoli parancsra törtél az élre. Szerencse fiává tetted a balsorsot. Szíved javakat termelt, a mögötted haladóknak s az elõtted járóknak. Élettelent élõvé csak gondolat tehet, élõbõl holtat a kiszáradt hiány csinált. Alighogy a végtelent bele helyezted a parányiba, a harc értelmét meglelted. Nagyobb teret és szabad utat az értelemnek! Ha idõd javát a gondolkodás foglalja le, veled maradt és alakított az értékteremtés. Örvendj! Vendégül látta a múltat a jövõ.
Kedves Látogató! A Kun Összefogás Konzorcium nevében szeretettel köszöntjük a Kunok II. Világtalálkozóján! Ön egy olyan programajánlót tart a kezében, amely egy országos méretû és határon is átnyúló kulturális összefogás rendezvényeit foglalja egy csokorba a magyar történelem egyik legnagyobb eseményének évfordulóján. IV. Béla király 773. évvel ezelõtt telepítette be Magyarországra a kunokat, Kötöny fejedelemmel az élükön. Az 1239. évi betelepülés 770. évfordulója tiszteletére, az évszázadok alatt magyarrá vált kun õseink emlékére és a kis- és nagykun települések összetartozásának erõsítésére jött létre a Kunok I. Világtalálkozója 2009-ben. Az ezt követõ, háromévente megrendezésre kerülõ világtalálkozók pedig a kun identitástudat és hagyomány megõrzését, ápolását és továbbfejlesztését tûzték ki célul. Megszervezésükre 2008-ban Kun Összefogás Konzorcium született a Bács-Kiskun Megyei, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzatok, 32 Kiskun, 9 Nagykun önkormányzat, a Bács-Kiskun megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzatok múzeumi szervezetei, a Kunszövetség, a Nagykun Hagyományõrzõ Társulás, a Kiskun Önkormányzatok Szövetsége, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, valamint a Kumánia Kun-Kipcsák Társaság részvételével. Közös szándékunk a tudományos, oktatási, kulturális és turisztikai célok közös megvalósítása az idehaza és a külföldön élõ kun leszármazottak részvételével. A 2012. szeptember 8-23-a között zajló Kunok II. Világtalálkozójának eseményei kiterjednek a Kis-Nagykunság, a Jász és a Délvidék településeire. Nyitórendezvényére szeptember 8-án, Karcagon, záró rendezvényére szeptember 23-án, Kunszentmiklóson kerül sor. A két hét alatt, melyet elõ- és utórendezvények foglalnak keretbe számos nagyközönséget vonzó program tudományos konferenciák, történeti kiállítások, kiadvány bemutatók, hagyományõrzõ és kulturális fesztiválok, történeti elõadások erõsíti tovább az eddig példa nélküli kun összefogást. Kedves Érdeklõdõ! Szívesen látjuk Önt a Kunok II. Világtalálkozója helyszínein! A Kun Összefogás Konzorcium valamennyi tagja nevében kívánunk Önnek tartalmas, kellemes idõtöltést a programok ideje alatt. Bízunk benne, hogy rendezvényeink elnyerik tetszését és minél több kis- és nagykun településre ellátogat. Reméljük, hogy a 2015-ben megrendezésre kerülõ harmadik világtalálkozón is újra viszontláthatjuk Önt. Üdvözlettel: Dr Fazekas Sándor Vidékfejlesztési miniszter Kun Összefogás Konzorcium tiszteletbeli elnöke Kapus Krisztián Kiskunfélegyháza város polgármestere Kun Összefogás Konzorcium elnöke
A rendezvény védnökei: Kövér László a Magyar Országgyûlés elnöke Ibrayev Rashid Kazah Köztársaság meghatalmazott nagykövete Varga Mihály miniszter Dr. Pintér Sándor Belügyminisztérium miniszter Halász János államtitkár Díszvendég: Vajdasági Autonóm Tartomány Képviselõház elnöke Dr. Dobos László Jászok Egyesülete elnök Eszes Béla Jász Önkormányzatok Szövetsége elnök Fõ támogatók: Emberi Erõforrások Minisztériuma Fõ médiatámogató: MTVA Duna Televízió Trió TV Sírius Rádió Félegyházi Közlöny
Kunok II. Világtalálkozója 2012 Részletes program Elõrendezvények Február 18.-március 15. - Kiskunlacháza Györfi Sándor Munkácsy-díjas szobrászmûvész, karcagi emeritus nagykunkapitány, kiállítása A kiállítás címe: XX. századi leletek Helyszín: Petõfi Mûvelõdési Központ Február 23-március 8. - Karcag Hunok, kunok és magyarok- Csízi Sándor grafikus kiállítása Helyszín: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Czimbalmos Ágnes 0659/503-224 Március 3. - Kisújszállás - Jász- Kun Kapitányok Tanácsának Ülése Szervezõ: Smuta Zsolt Jász- Kun Fõkapitány Helyszín: Városháza - XI. Nagykunsági Hagyományõrzõ bál Szervezõ: Kisújszállás Város Önkormányzata Helyszín: Városháza Információ: Kocsisné Monoki Julianna 06-59/520-222 Március 15. - Kunszentmiklós Állandó Képkiállítás: Régi kunszentmiklósi arcok és jellegzetes kunszentmiklósi és felsõ-kiskunsági épületek. Március 30.- Május 12. - Kiskunmajsa III. Majsai Képzõ- és Iparmûvészeti Biennálé Szervezõ: Konecsni György- Kulturális Központ Április 6., 13., 20., 27. - Karcag Május4., 25., Június 1., 8. Akkor és Most- Múzeumpedagógiai Szakkör Foglalkozásai Helyszín: Nagykun Látogatóközpont Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Kovácsné Kerekes Katalin 06-59/503-224
Április 14. - Gátér 16 óra 18. Tavaszköszöntõ-a Kismakkos Néptánc Egyesület Gálamûsora Helyszíne: Faluház Gátér Kapcsolattartó: Jánosi Ágnes 06-70/337-6712 www.kismakkos.gportal.hu, www.gatermuvhaz.gportal.hu Április 14. - Kunmadaras VI. Népdalkörök Találkozója Április 20-május 6-ig - Kiskunhalas 13. Nemzetközi Csipkekiállítás Helyszín: Halasi Csipkeház Április 21. - Kiskunlacháza Kun- Virtusvetélkedõ és Íjászverseny Április 22. - Karcag Szent György-napi sokadalom Helyszín: Nimród Bioszálloda és Bioétterem elõtti parkoló, Kossuth téri sétány Szervezõ: Nimród Bioszálloda és Bioétterem, Üllõparti Gazdaszövetkezet Információ: Ifj. Hubai Imre 0630/915-3174, Nagy Melinda 06-30/571-1876 Április 27-28. -Tiszaalpár Tiszaalpári Tavaszköszöntõ Fesztivál Április 28. 16 óra - Gátér Gyermek Néptáncgála - a környezõ településeken mûködõ gyermek néptáncosok bemutatója Helyszíne: Faluház Gátér Kapcsolattartó: Jánosi Ágnes 06 70/ 337-6712 www.kismakkos.gportal.hu, www.gatermuvhaz.gportal.hu Május - Kunszentmiklós - A kunok letelepedésétõl napjainkig. Elõadást tart Igaz Levente a Magyar Nemzeti Íjászszövetség elnöke - Az Iloncsuk Szabadcsapat felkészül a Hódtavi Csatára
Május - Mezõmadaras (Erdély) VII. Madarasok Találkozója Május - Kunmadaras KunFolt Foltvarró Klub Patchwork Kiállítás Május 4. - Ópusztaszer Jász- Kun Emléknap - IV. Kun Önkormányzatok Napja Rendezõ: Kun Összefogás Konzorcium, Helyszín: Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Május 5. - Kiskunhalas Gasztronómiai Nap: jász-kun ételek fõzése és kóstolása, borudvar, színpadi produkciók Helyszín: Hõsök Ligete Május 6. 9:00 óra - Jászszentlászló Jászok Napja- Emléktábla Koszorúzás Jászjákóhalma- Jászdózsa- Jásztelek- Jászfelsõszentgyörgy (redemptusok) képviselete megkoszorúzza az emléktáblákat. Helyszín: Községi Park, Felelõs szervezõ: Községi Önkormányzat Május 6. - Kunhegyes Jász- Kun Emléknap Kunhegyesen Helyszín: Református Templom Rendezõk: Református Egyház Május 6. - Kiskunlacháza Redemptio Napja- Északi határjárás, határkövek állítása Május 6. - Kiskunhalas - Város Napja - Jász- Kun Emlékkonferencia Május 11. - Karcag Kováts Mihály Emléknap - koszorúzás, megemlékezés, huszárok felvonulása, elõadás Helyszín: Múzeumpark, Kováts Mihály Tagiskola Rendezõ: Karcagi Általános Iskolai Központ-Kováts Mihály Tagiskola, Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület Információ: Chrappánné Papp Ágnes 06 59/503-417
Május 11. - Kiskunfélegyháza Városi Béke Nap Helyszín: Polgármesteri Hivatal Díszterem Szervezõ: Országos Béke Szövetség, Béke Nyugdíjas Klub Május 11. - Július 2. - Karcag Gyõrfi Lajos Magyar Örökség- díjas szobrász kiállítása Helyszín: Györffy István Nagykun Múzeum Rendezõ: Karcagi Általános Iskolai Központ - Kováts Mihály Tagiskola, Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület Információ: Chrappánné Papp Ágnes 06 59/503-417 Május 12. - Kerekegyháza III. Bográcsos ételek fõzõverseny - Kerekegyháza Helyszín: Városközpont Információ: 76/371-064, 70/452-0912 muvhaz@kereknet.hu, www.kerekegyhaza.hu Május 12-13. - Kisújszállás XV. Kun Viadal Szervezõ: Nagykun Nándor Huszár KKE, Társszervezõ: Városvédõ és- Szépítõ Egyesül Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Helyszín: Horváth-tanya Információ: Horváth György 06-20/466-3672 Május 14. - Kiskunlacháza Nádasdy András képzõmûvész rovásírás témájú munkáiból kiállítás - Megnyitó: 17 óra, megnyitja: Rosta Szabolcs múzeumigazgató - 18. óra: Szellemi Mûhely Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus elõadása Május közepe - Bácskossuthfalva (Vajdaság) Jász- Kun Festõtábor-Novák Tibor Május 19. vagy Június 2. - Kiskunmajsa V. Bodoglári Falunap és Traktorverseny Szervezõ: Konecsni György- Kulturális Központ
Május 19. -Karcag Kováts Mihály Alapítványi Bál Helyszín: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: Kováts-os Gyermekekért Közhasznú Egyesület, Kováts Mihály Tagiskola Információ: Laczik Dénesné 0630/636-6723, Chappánné Papp Ágnes 06 59/ 503-417 Május 19. - Bugac VI. Abonyi Imre Hajtófesztivál Szervezõ: Abonyi Imre Fogathajtó és Lovassport Egyesület Helyszín: Bugac és Bugacpusztaháza közötti lovaspálya Információ: Szabó László 0670/453 78 05 abonyilovasklub@t-online.hu, www.bugac.hu Május 19-20. - Kiskunfélegyháza XIII. Városalapítók Napja Hagyományõrzõ és Kulturális Fesztivál, XIV. Országos Mazsorett Fesztivál Szervezõ: Polgármesteri Hivatal, intézmények, civil szervezetek Május 19-20. - Túrkeve XIV. Kevi Juhászfesztivál Május 24. - Jászszentlászló Hõsök Vasárnapja Helyszín: Hõsök szobra Május 26. - Kiskunmajsa Gyermek Néptáncverseny Szervezõ: Egressy Béni Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, Konecsni György Kulturális Központ, Mayossa Hagyományõrzõ Egyesület Május 26. - Kiskunfélegyháza IX. Homokhátsági Fogathajtó Verseny, Kiskun Kupa Szervezõ: Kiskunfélegyházi Lovas Klub Sport Egyesület Május 27. - Petõfiszállás Szentkúti Búcsú
Június - Kunmadaras Táncház Június - Jászszentlászló Szentlászló Települések XVI. Találkozója Június 1. 17 óra - Szabadszállás Trianoni képeslap kiállítás-honvéd Nyugdíjas Klub Kiállítása Helyszín: József Attila Közösségi Ház Június 1-3. - Üllés Falunap Helyszín: Üllés 6794 Üllés Vásártér Információ: Déryné Kulturális Központ - Nagy Róbert 0630/506-3159 nrobi@t-online.hu Június 2. - Fülöpjakab IV. Kistérségi Nyugdíjasok Kulturális Találkozója Szervezõ: Nyugdíjak Klubok Egyesülete Június 2. - Kunadacs - Kunadacsi Falunapok - Nyári Pásztorétel Fõzõ Fesztivál - Megemlékezés a kunhalomnál és a kunbabánál - Kun emlékek Kiállítás a Mûvelõdési Házban Rendezõ: Kunadacs község Önkormányzata Információ: Dunai László polgármester 76/558-131 kunadacs.ph@tanet.hu Június 4. - Kerekegyháza Megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Helyszín: Kerekegyháza, Szent István tér Információ: 76/371-064, 70/452-0912 muvhaz@kereknet.hu, www.kerekegyhaza.hu Június 4. - Kunmadaras Nemzeti Összetartozás Napja Magyarok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hagyományõrzõ Találkozója IV. SZALA
Június 4-8. - Karcag A Kunokról... Rendhagyó Irodalomórák Helyszín: Csokonai Könyvtár Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport központ és Könyvtár, Iskolakönyvtárosok Munkaközössége Információ: Szabó Péterné, Dr. Kasuba Jánosné 06 59/503-152 Június 8-10. - Bácsfeketehegy Meggyfesztivál és falunap Információ: Bojtos Béla bojtos.bela@gmail.com mz.feketic@gmail.com Június 18-23. - Kiskunmajsa Honismereti Tábor - Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyûjtemény és Tájház Június 22-24. - Kétpó VII. Alföldi Betyárétel Fõzõfesztivál Családbarát hagyományõrzõ rendezvényünkön minden korosztály megtalálja magának való szórakozási lehetõséget. Június 23. - Karcag Szent Iván- Éji Tûzugrás és Táncház Helyszín: Nagykun Látogatóközpont Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Balogh Andrea 06 59/ 503-224 Június 23. - Kisújszállás IV. Ponyokai Bálint Fogathajtó Emlékverseny Szervezõ: Kisújszállási Fogathajtó Egyesület Helyszín: Vásártér Információ: Posztós Zsolt 06-70/621-2572, 06-30/340-7589 Június 23. - Jászszentlászló Falunap Helyszín: Sportpálya Felelõs szervezõ: Községi Önkormányzat Információ: Bakodiné Tábori Leonóra 06-30/7189695, Tápai Rita 06-30/4031317
Június 27. - Jászszentlászló Régi Aratási Emlékek Felelevenítése- Alapszolgáltatási Központ Péter, Pál napja, hagyományosan az aratás kezdete Június 23. - Bugac Falunap Szervezõ: Bugac Nagyközségi Önkormányzat Helyszín: Bugac központja, Mûvelõdési Ház környéke Információ: Virág Veronika 70/382 05 44 muvhazbugac@gmail.com, www.bugac.hu Június 29. 15 óra - Szabadszállás És mégis lovas nemzet a magyar! Somogyi György Fotókiállítása Helyszín: József Attila Közösségi Ház - Galéria Június 29-30. - Szank IV. Méz és Meggyfesztivál Helyszín: Bányászpark Információ: Patkós Zsolt polgármester szankpolgarmester@t-online.hu, www.szankinfo.hu Június 30. - Karcag XIV. Karcagi Birkafõzõ Fesztivál Helyszín: Múzeumpark, Kossuth tér Rendezõ: Karcag Városi Önkormányzat, Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár, Magyarnóta és Dal Alapítvány Információ: Kovácsné Kerekes Katalin 59/503-224, Garai Katalin 59/503-224 Kolostyák Gyula 20/ 323-5245 Június 29-30-július 1. - Kiskunlacháza VIII. László Vigasságokon: Batu Emma divatbemutatója (kunsági hímzésmotívumokkal, hagyományos viseletek- mai korra átültetve) Információ: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal 24/519-830 Július - Bácskossuthfalva (Vajdaság) Kun Népmûvészeti Tábor Információ: +381-24-741-127 smoravica@yahoo.com
Július7. - Karcag Kézi Aratóverseny Helyszín: Karcag város határa Rendezõ: Karcagi Lovas Egyesület Aranykalász Arató Klub Információ: Kálmán Imréné 06-30/ 299-8638 Július 7. - Kiskunfélegyháza Kiskunsági Aratónap, Kézi-aratóverseny Rendezõ: Haleszi Gazdakör Kiskunfélegyháza Információ: Ván Jenõ 20/93-69-703 Július 9-13. - Kiskunmajsa Kézmûves Hét Szervezõ: Konecsni György Kulturális Központ, Helytörténeti Gyûjtemény és Tájház Információ: 77/481-150 majsakultur@satnet.hu Július 12-15. - Pacsér A falu mi vagyunk címmel Falunap Információ: Szombaty Zoltán mzpacir@stcable.net Július 14 - Jászberény Hármas Kerületek Kézi Aratóversenye Július 16-22. - Kisújszállás Országos Szalma-és Csuhéfonó Tábor Szervezõ: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Helyszín: Dózsa György úti kollégium Információ: Szabó Katinka 06-20/ 974-9169 Július 28. - Szank Lávaközi Fesztivál Helyszín: Bányászpark Információ: 0677/495-040 0670/456-7994 Kapcsolattartó: Patkós Zsolt szankpolgarmester@t-online.hu www.szankinfo.hu Július 28. - Csólyospálos Nyári Birkapörkölt Fõzõ Fesztivál Információ: Á. Fúrús János polgármester 20/662-4519
Augusztus - Kunmadaras Csuhémunkák-kiállítás Ulicsni Árpádné csuhészobrász munkáiból Információ: Kunmadaras Polgármesteri Hivatal 59/527-342 markis@t-email.hu Augusztus 4. - Szank Szanki Falunap Helyszín: Bányászpark Kapcsolattartó: Patkós Zsolt szankpolgarmester@t-online.hu www.szankinfo.hu 0677/495-040, 0670/456-7994 Augusztus 4. - Gátér Amatõr Fogathajtók Szabadidõs Versenye Helyszíne: Községi sportpálya Információ: Jánosiné Gyermán Erzsébet 06-76/ 426-220 Honlap: www.gater.gportal.hu, www.gatermuvhaz.gportal.hu Augusztus 6-11. - Kisújszállás Kunok Földjén-kézmûves tábor gyerekeknek Szervezõ: Szalma- és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Információ: Szabó Katinka 06-20/974-9169 Augusztus 8. - Karcag A Kunsági Kézmûves Kör Tagjainak Kiállítása Helyszín: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Czimbalmos Ágnes 06 59/ 503-224 Augusztus 11. - Szabadszállás Dóry József születésnapja- Dóry József Országos Nótaverseny Helyszín: József Attila Közösségi Ház Információ: 76/558-003 Augusztus 11. - Pálmonostora Falunap- az önkormányzat szervezésében Információ: Pálmonostora Polgármesteri Hivatal 76/593-604 postmaster@palmonostora.t-online.hu
Augusztus 10-11-12. - Bugac Kurultaj - Európa legnagyobb hagyományõrzõ rendezvénye Szervezõ: Magyar - Turán Alapítvány Helyszín: Bugacpuszta Információ: kurultaj@kurultaj.hu Honlap: www.kurultaj.hu Augusztus 18. 15 óra - Kerekegyháza X. Arató Fesztivál- Arató Felvonulás, Újkenyér Szentelés Helyszín: Kerekegyháza, Szent István tér Információ: Boldizsár András 30/985-2258, 76/371-064, 70/452-0912 muvhaz@kereknet.hu, www.kerekegyhaza.hu Augusztus 18. - Kunhegyes - Fogathajtó Verseny- Hagyományõrzõ Íjász Bemutató - Népmûvészeti Bemutatók- Kézmûves vásár Helyszín: szúnyogpálya Rendezõk: Önkormányzat, Mûvelõdési Központ, Íjász Egyesület Információ: Ilosvai Varga István Városi Mûvelõdési Központ: Szentpéteriné Lévai Mária 59/530-030 muvkun@externet.hu Önkormányzat Információ: Földi Zsuzsanna 59/530-500 okeo@kunhegyes.hu Augusztus 18-20. - Tiszaalpár Tiszaalpári Napok Információ: pmhivatal@tiszaalpar.hu 76/424-133 Augusztus 19. - Karcag F. Szabó Mihály fazekas, a népmûvészet mestere emlékkiállítása Helyszíne: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Kovácsné Kerekes Katalin 06 59/503-224 Augusztus 19. - Karcag Szent István napi újkenyér szentelõ ünnep Helyszín: Nimród Bioszálloda és Bioétterem elõtti parkoló, Kossuth téri sétány Rendezõ: Nimród Bioszálloda és Bioétterem, Üllõparti Gazdaszövetkezet Információ: Ifj. Hubai Imre 0630/915-3174, Nagy Melinda 06 30/571-1876
Augusztus 20. - Kiskunmajsa Ünnepi Megemlékezés: Az Új Kenyér Ünnepe-kenyérszentelés Szervezõ: Kiskunmajsa Város Önkormányzata, Konecsni György Kulturális Központ, Majsa Alapítvány Információ: Kiskunmajsa Polgármesteri Hivatal 77/481-144 titkarsag-pgmh@satnet.hu Augusztus 20. - Karcag XX. Aratófelvonulás Helyszín: Városközpont Rendezõ: Karcagi Lovas Egyesület-Arany Kalász Klub Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Kálmán Imréné 06 30/299-8638, Kovácsné Kerekes Katalin 06 59/503-224 Augusztus 20. - Karcag Szent István napi újkenyér szentelõ ünnep, táncház Helyszín: Nagykun Látogatóközpont Rendezõ: Nimród Bioszálloda és Bioétterem, Üllõparti Gazdaszövetkezet, Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Ifj. Hubai Imre 0630/915-3174, Nagy Melinda 06 30/571-1876 Kovácsné Kerekes Katalin 06 59/503-224 Augusztus 20. - Petõfiszállás Szállások napja Információ: 76/368-042 pszph@enternet.hu Augusztus 20. 9:00 óra - Jászszentlászló Államalapító Szent István Király Új Kenyér Ünnepe Helyszín: Szent László szobor Felelõs szervezõ: Községi Önkormányzat Ünnepi megemlékezés Szent István királyról, államalapításról - Új Kenyér szentelése Információ: Jászszentlászló Polgármesteri Hivatal 30/403-1317 Augusztus 22. - Üllés Kenyérünnep Helyszín: 6794 Üllés, Déryné Kulturális Központ Információ: Déryné Kulturális Központ - Nagy Róbert 0630/506-3159 nrobi@t-online.hu
Augusztus 23. - Karcag Mándoky Kongúr István: Kunok és magyarok-könyvbemutató Helyszín: Csokonai Könyvtár Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Kovácsné Kerekes Katalin 59/ 503-224 Augusztus 25.-26. - Kiskunmajsa Kígyósi Falunap és Búcsú Szervezõ: A Falu Népének Hite- és Kultúrája Alapítvány Információ: Kiskunmajsa Polgármesteri Hivatal 77/481-144 titkarsag-pgmh@satnet.hu Augusztus 25. - Balotaszállás Népzenei Találkozó Helyszíne: Községi Könyvtár és Közösségi Színtér Balotaszállás, Balassi Bálint u.10. Rendezõ: Balázs-Piri Lászlóné Asszonykórus vezetõje Információ: Jámbrik Attiláné 77/442-010 Fõrendezvények Szeptember 1. - Kiskunfélegyháza X. Gasztronómiai Fesztivál Halászléfõzõ verseny Szervezõ: Ír vendéglõ Információ: Kutalik Tamás 76/462-065 Szeptember 7. - Karcag Néprajzi kiállítás A Török Kultúráról vándorkiállítás Helyszíne: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: dr Bartha Júlia, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeum Információ: Sótiné Szathmári Dóra 06 59/503-224 Szeptember 7. - Karcag Kunok II. Világtalálkozója - Dr. Bartha Júlia Életmûve Képekben Helyszíne: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: Déryné Kulturális Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Sótiné Szathmári Dóra 06 59/503-224
Szeptember 7-8-9. - Kiskunfélegyháza XIV. Libafesztivál- VI. Kunsági Bajusz Mustra Szervezõ: Petõfi Sándor Városi Könyvtár és Mûvelõdési Közp. Információ: 76/466-843 Szeptember 7-8-9. - Bácskossuthfalva Szüreti Napok Információ: +381-24-741-127 smoravica@yahoo.com Szeptember 7-9. - Kiskunhalas 33. Nemzetközi Halasi Szüreti Napok Információ: Kiskunhalas Polgármesteri Hivatal 77/523-100 halaspgh@kiskunhalas.hu Szeptember 7-9. - Kiskunmajsa XX. Fõtéri Sokadalom-Majsa Napok Szervezõ: Konecsni György Kulturális Központ Információ: 77/481-150 majsakultur@satnet.hu Szeptember 7. - Karcag A hagyományõrzés útján c. könyv bemutatója Szerkesztette dr. Örsi Julianna Helyszíne: Csokonai könyvtár Rendezõ: Déryné Kulturális Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ:06 59/503-152 Szeptember 7. - Karcag Hit, hagyomány, kultúra Dr. Bartha Júlia néprajzi fotói Törökországról vándorkiállítás Helyszíne: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: dr. Bartha Júlia, Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeum Déryné Kulturális Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Sótiné Szathmári Dóra 06 59/503-224 Szeptember 8. - Balotaszállás Felsõ-Bácskai Kettes Fogathajtó Verseny Döntõ Szervezõ: Balotaszállás Községi Önkormányzat Helyszín: Balotaszállás Sportpálya Információ: Csáki Zsuzsanna 77/442-098/19
Szeptember 8. - Karcag Kunok II. Világtalálkozója ünnepélyes megnyitó - Nagykun kapitány protokolláris beiktatási ceremóniája - VIII. Kun Hagyományok Napja - Kutyaügyességi bemutató Helyszín: Múzeumpark Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Pusztai Róka Nomád Hagyományõrzõ Egyesület, Magyar Ebtenyésztõk Országos Egyesülete - Önálló Jogú Karcagi Szervezete, Információ: Kovácsné Kerekes Katalin 59/ 503-224, Bene Sándor 0620/ 981-7791, Fülöp Norbert 0630/2795958, Ferenczi Sándorné 0630/647-7331 Szeptember 8. - Karcag A Karcagi Szimfonikus Zenekar koncertje Helyszín: Déryné Kulturális Központ Rendezõ: Kun-Orgonda Zenebarátok Közhasznú Egyesület Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Információ: Plósz Csilla 06 59/503-281 Kovácsné Kerekes Katalin 59/ 503-224 Szeptember 8. - Bácsfeketehegy Szüreti nap Információ: Bojtos Béla bojtos.bela@gmail.com, mz.feketic@gmail.com Szeptember 8. - Kiskunfélegyháza Kunok II. Világtalálkozója Íjászverseny Kiskunfélegyháza várost bemutató, íjászatot népszerûsítõ örömíjász megmérettetés. Szervezõ: Turul Koppány Íjászai Hagyományõrzõ Egyesület Információ: Dinnyés Gyula 70/294-8881 koppanyijaszai@gmail.com Szeptember 8. - Kisújszállás Kun Nemzetközi Fotópályázat Szervezõ: Kossuth Fotóklub Helyszín: Városháza Információ: Papi Lajos 06-30/517-3399
Szeptember 8. - Túrkeve Város Napja Kevi Kunok Találkozója Információ: Polgármesteri Hivatal 56/361-111, turkeve@externet.hu Szeptember 10. - Kiskunlacháza Szellemi Mûhely - Elõadó: Dávid Áron régész Téma: Régészeti emlékek a kunok Felsõ-Kiskunságból Fehér megyébe történõ áttelepülésérõl. Információ: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal 24/519-840 pmhivatal@kiskunlachaza.hu Szeptember 14-16. - Kunszállás III. Történelmi Kun-Szállás Foglalás, KUNOK Sokadalma Helyszín: Somogyi Lovas Szabadidõ Központ Információ: Kunszállás Polgármesteri Hivatal 76/587-621 info@kunszallas.hu Szeptember 16. 11 óra - Kunszállás Kiskun kapitány választás Helyszín: Somogyi Lovas Szabadidõ Központ Információ: Kunszállás Polgármesteri Hivatal 76/587-621 info@kunszallas.hu Szeptember 15. - Karcag Kulturális Örökség Napjai, Kultúrházak éjjel- nappal Helyszín: Nagykun Látogatóközpont Rendezõ: Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár, Erkel Ferenc Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény Információ: Kovácsné Kerekes Katalin 59/ 503-224, Plósz Csilla 06 59/503-281 Szeptember 15. - Pálmonostora Szüreti Bál- a Nyugdíjasok Egyesületének szervezésében idõseknek Információ: Nyugdíjasok Egyesülete Pálmonostora 30/303-1103 Szeptember 15. - Kisújszállás Lovasíjász Világkupa- A II. Kun Világtalálkozó Rendezvénye Szervezõ: Nagykun Nándor Huszár KKE, Társszervezõ: Lovasíjász Világszövetség Helyszín: Horváth-tanya Információ: Horváth György 06-20/466-3672
Szeptember 15. - Kiskunfélegyháza Szüreti Felvonulás (10 órától) Szervezõ: Polgármesteri Hivatal, Haleszi Gazdakör, Nagyszõlõ úti Gazdakör Információ: Ván Jenõ 20/936-9703 Szeptember 15. - Kiskunlacháza Kiskunsági Néptánc találkozó Információ: Kiskunlacháza Polgármesteri Hivatal 24/519-840 pmhivatal@kiskunlachaza.hu Szeptember 15. - Üllés IV. Lecsófõzõ Verseny Helyszín: Alkotóház Információ: Déryné Kulturális Központ 0630/506-3159 nrobi@t-online.hu Szeptember 15-16. - Kiskunfélegyháza Kulturális Örökség Napja Szervezõ: Petõfi Sándor Városi Könyvtár és Mûvelõdési Közp. Információ: 76/466-843 Szeptember 15-21. - Kisújszállás Nagykunság Kézmûves Mesterei Kézmûves és Kézimunka Kiállítás Szervezõ: Kisújszállási Ipartestület, Mûvelõdési és Ifjúsági Közp. Helyszín: Mûvelõdési és Ifjúsági Központ Információ: Víghné Horváth Ilona 06-20/ 458-9843 Szeptember 16. - Csólyospálos Szüreti Felvonulás Információ: Á. Fúrús János Polgármester 20/ 662-4519 Szeptember 20-21. - Kiskunfélegyháza X. Jászkunság Kutatása Tudományos Konferencia Kapcsolódó rendezvények: Szeptember 20. 17 óra: Somogyi György: És mégis! Lovas nemzet a magyar! - fotókiállítás megnyitó Szeptember 21. 17 óra: Lükõ Gábor: Kiskunsági régi képfaragó és képmetszõ mûvészete címû könyvének bemutatója Helyszín: Kiskun Múzeum Szervezõ: Mészáros Márta igazgató Információ: 76/461-468
Szeptember 21-22-23. - Bugac Szent Mihály-napi Vigasságok és Pásztornapok Bugacpusztán Kunok a Kiskunságban Szervezõ: Bugac Nagyközségi Önkormányzat, Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, Bugac Puszta Kft., Porta Egyesület Helyszín: Bugacpuszta Információ: Szabó László 70/453 7805 bugaconk@invitel.hu www.bugac.hu Szeptember 22. - Karcag Nagykun Kupa, Országos karate verseny Helyszín: Sportcsarnok Rendezõ: Karcagi Sportegyesület Információ: Szepesi Tibor 06 30/572-0000 Szeptember 22. - Kunmadaras Madarasi Hagyományõrzõk Napja Információ: Kunmadaras Polgármesteri hivatal 59/527-332 markis@t-emil.hu Szeptember 22-23. - Karcag Mihály-napi sokadalom Helyszín: Nimród Bioszálloda és Bioétterem elõtti parkoló, Kossuth téri sétány Rendezõ: Nimród Bioszálloda és Bioétterem, Üllõparti Gazdaszövetkezet Információ: Ifj. Hubai Imre 06 30/915-3174, Nagy Melinda 06 30/571-1876 Szeptember 22-23. - Kunszentmiklós A XVIII. Szent Miklósi Napok rendezvénysorozat Szeptember 23. 10 óra A Kunok II. Világtalálkozójának záró ünnepsége A Jász-Kun fõkapitány protokolláris beiktatása - Megemlékezés a kunokról, nemzeti rendezvények, ezen belül a második Kunbaba kiállítása - X. Birkafõzõ verseny - (számos, a kunokról tartott megemlékezés) Elszármazott kun származású emberekrõl tartott megemlékezés - 2. serleggyûjtõ (ünnepségek a kunok dicsõségére) Információ: Kunszentmiklós Polgármesteri Hivatal 76/550-150 jegyzo@kunszentmiklos.exelero.net
Szeptember 28. 14:00 óra - Szabadszállás Benedek Elek Születésnapja (szept. 30. vas.) Benedek Elek Mesemondó Verseny Helyszín: József Attila Közösségi Ház Információ: 76/558-003 Szeptember 28-29. - Kerekegyháza - Kerek Feszt-Kereki Tojás és Szüreti Fesztivál - Katona József Mûvelõdési Ház 50. és a - Tavaszi Szél Népdalkör 40. évfordulójának megünneplése Helyszín: Kerekegyháza, Szent István tér Polgármesteri Hivatal Katona József Mûvelõdési Ház Információ: 76/371-064, 70/452-0912 muvhaz@kereknet.hu 76/546-047, 70/459-3280 kerpolhi@kereknet.hu www.kerekegyhaza.hu Utórendezvények Szeptember 28. - Kunhegyes - Mihály Napi Sokadalom - Helyi és Térségi Amatõr Mûvészeti Csoportok Közremûködésével - Örökségünk dicséret népmûvészeti, népzenei és néptánc bemutatók, A kunkapitányházban- Kunhegyesi amatõr alkotók, elõadók Helyszín: Kunkapitányház Rendezõ: Ilosvai Varga István Városi Mûvelõdési Központ Információ: Szentpéteriné Lévai Mária 59/530-030 muvkun@externet.hu Szeptember 29. - Kunhegyes Mihály Napi Sokadalom Hagyományõrzõ kulturális, sport, gasztronómiai rendezvény Helyszín: Fõtér Rendezõ: Önkormányzat, Mûvelõdési Központ Információ: Földi Zsuzsanna 59/530-500 okeo@kunhegyes.hu Ilosvai Varga István Városi Mûvelõdési Központ: Szentpéteriné Lévai Mária 59/530-030 muvkun@externet.hu
Szeptember 30. - Kunhegyes - Ünnepi istentisztelet a református templomban, - Hagyományõrzõ Mihály Napi Vásár, -10:00-16:00 Ismerd meg Kunhegyes értékeit a település látnivalóinak, nevezetességeinek bemutatása Helyszín: Fõtér; Mûemlékek, látnivalók túraútvonala Rendezõ: Önkormányzat Információ: Földi Zsuzsanna 59/530-500 okeo@kunhegyes.hu Szeptember 28-30. - Tiszaalpár - X. Bársony Mihály Tekerõlantos Találkozó, - II. Országos Kosárfonó Találkozó, és a - Tündérrózsa Napközi Otthonos Óvoda Mihály-napi vásár Információ: Tiszaalpár Polgármesteri Hivatal 76/424-133 pmhivatal@tiszaalpar.hu Szeptember 29. - Kisújszállás Kivilágos Kivirradtig Fesztivál Szervezõ: Mûvelõdési és Ifjúsági Központ Helyszín: Városháza parkja Információ: Mûvelõdési és Ifjúsági Központ 06-59/520-672 Szeptember 29. - Kisújszállás Ékszerek a termõföld kincseibõl - kiállítás és vásár szalma és csuhé ékszerekbõl Szervezõ: Szalma-és Csuhéfonók Baráti Társasága Egyesület Helyszín: Papi Lajos Alkotóház Információ: Szabó Katinka 06-20/ 974-9169 Szeptember 29. - Gátér Szüreti Ünnepség Helyszín: Faluház Gátér Információ: Rádi Józsefné 06-76/426-138 www.gatermuvhaz.gportal.hu Október 6. - Kunadacs Szüreti Felvonulás és Bál Rendezõ: Összefogás Kunadacs Jövõjéért Egyesület Információ: Szõrösné Bíró Tünde 20/ 278-9661
Október 6. - Petõfiszállás Szüreti Bál Információ: 76/368-042 pszph@enternet.hu Október 6. - Üllés IV. Dalostalálkozó Helyszín: Déryné Kulturális Központ Információ: 0630/506-3159 nrobi@t-online.hu Október 6. - Kunszentmiklós Nagyszabású Megemlékezés a Virágh Gedeon Jászkun (Nádor) Huszárezred parancsnoka elõtt Információ: 76/550-150 jegyzo@kunszentmiklos.axelero.net Október 13. - Kunmadaras II. Katonadal Találkozó Információ: 59/527-332 markis@t-emil.hu Október 13. - Pálmonostora Szüreti Felvonulás és Bál-az iskola és az önkormányzat szervezésében Információ: 76/593-604 postmaster@palmonostora.t-online.hu Október 13. - Jászszentlászló Szüreti Felvonulás és Bál Információ: Horváth Lajos 06-20/9271958 Október 13. - Bugac Szüreti felvonulás és mulatság Szervezõ: Futóhomok Ifjúsági Egyesület Helyszín: Mûvelõdési Ház környéke Információ: Tóth Marianna 70/453 78 04 toth.m.mariann@gmail.com www.bugac.hu Október 20. - Üllés III. Citerás Találkozó Helyszín: Alkotóház Információ: Déryné Kulturális Központ 06-30-506-3159 nrobi@t-online.hu
November 9. - Karcag A Kunok Öröksége, Állandó kiállítás megnyitása Helyszín: Györfi István Nagykun Múzeum Rendezõ: Györfi István Nagykun Múzeum Információ: Dr. Nagy Molnár Miklós 59/ 312-087 November 10. 13:00 óra - Szabadszállás Hagyományos Rendezvény- Dr. Kálmán Lajos Népzenei Találkozó 13. Helyszín: József Attila Közösségi Ház Információ: 76/558-003 December 14. 14:00 óra - Szabadszállás Méztermelõk Hagyománya- Mézverseny és Mézeskalács Verseny Helyszín: József Attila Közösségi Ház Információ: 76/558-003 December 22. - Gátér 17 óra Kismakkos Néptánc Egyesület Karácsonyi Délutánja Helyszín: Faluház Gátér Kapcsolattartó személy: Jánosi Ágnes 06-70/337-6712 Honlap: www.kismakkos.gportal.hu, www.gatermuvhaz.gportal.hu Tisztelettel és szeretettel várjuk Önöket a Kunok II. Világtalálkozójára, akikrõl Illyés Gyula a következõket írta: (A mûsorváltoztatás jogát a rendezõség fenntartja.)
FELHÍVÁS A Kun Összefogás Konzorciummal és Kunok II. Világtalálkozójával kapcsolatban további információk érhetõk el: www.kiskunfelegyhaza.hu/kunokvilagtalalkozoja Levelezési cím: 6100 Kiskunfélegyháza Kossuth u. 1. Telefon: 06-76-562-023 E-mail: polgarmester@kiskunfelegyhaza.hu A Kunok II. Világtalálkozója tervezett programjainak színvonalas megszervezése támogatók nélkül elképzelhetetlen, ezért a Kun Összefogás Konzorcium Bizottsága azzal a kéréssel fordul a gazdasági, közigazgatási és a civil szféra képviselõihez, valamint minden olyan közösséghez és magánszemélyhez amennyiben érzelmileg kötõdnek a Kiskunsághoz és a Nagykunsághoz, és a fenti célokkal egyetértenek támogassák a Kun Összefogás Konzorciumot. Támogatásukat az alábbi számlaszámon tehetik meg: OTP Bank Nyrt. 11732071-20045364 Számla neve: Kun Összefogás Konzorcium Bízunk abban, hogy e széleskörû, közös összefogással megrendezésre kerülõ világtalálkozó sikeres lesz, és ezzel is hozzá tudunk járulni a Kárpát-medencében élõ közösségek hagyományainak ápolásához, valamint további fejlõdéséhez. Segítõkész támogatásukat a Konzorcium nevében elõre is köszönjük.
Bizim atamiz, kim szin kökte, Szentlenszin szenin adin, Düsszün szenin künglün Necsik kim jerde alaj kökte, Bizim ekmegimizni ber bizge bütbütün künde, Ilt bizim minimizni, Necsik kim biz de ijermiz bizge ötrü kelgenge Iltme biz ol zsamanga Kutkar bizi ol zsamannan Szen barszin bu kücsli bu csin ijgi Tengri Ámen Mándoky Kongur István nyomán (Mándoky Kongur István a Kun Miatyánk fennmaradt különféle változatait összevetette a törökségi megfelelõivel és rekonstruálta a kun nyelv hangalakját. A Kun Miatyánk, a keresztény imádság kun nyelvû fordításának kiejtés szerinti szövegét írtuk le. )