2016. évi Országos Közfoglalkoztatási program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzése

Hasonló dokumentumok
Személygépkocsik beszerzése

60 db Microsoft Windows 10 Pro HUN 64 bit beszerzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - villamos energia

Tűzjelző és beléptető rendszer kivitelezése

Atomabszorpciós készülék szállítása a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság részére

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság alaptevékenységéhez és a közfoglalkoztatási programhoz szállítójármű bérlése

Kaspersky vírusvédelem licenc megújítása az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet számára

Tájékoztatás az eljárás eredményéről - TAJ-BSZJ informatikai rendszer évi jogszabálykövetése, karbantartása és üzemeltetés támogatása

Fajtafenntartással kapcsolatos komplex munkálatok

Tájékoztató hirdetmény az eljárás eredményéről - AZ ÉNYKK Zrt. részére klíma rendszer eszközök beszerzése

Vállalkozási szerződés Jászberény, Ifjúság utca útfelújítása tárgyában.

Előre kevert beton beszerzése II.- eljárás eredménye hirdetmény

Tájékoztató az eljárás eredményéről "Tehergépjármű beszerzése Tiszaújváros Város Önkormányzata részére" tárgyú eljárásban

A Miskolci Semmelweis Kórház és Oktatókórház részére zárt vérvételi rendszerek beszerzése

Adásvételi szerződés 1 db COORD 3 mérőgép rendszer megvásárlására

Bontási és tereprendezési munkák vasútépítéshez

"Kommunális kistraktor beszerzése Tiszaújváros Város Önkormányzata részére" Tájékoztató az eljárás eredményéről

Eredménytájékoztató-Irányítási feladatokat ellátó gépkocsi

Személygépkocsi eredménytájékoztató

Tiszalúc belterületén út- és járdaburkolat felújítási munkák

Városliget Ingatlanfejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság Ajánlattevő székhelye, telephelye illetve az Teljesítés helye:

Egyedi gyártású specifikus felületkezelő (CINK-FOSZFÁT) gépsor beszerzése

Humán papilloma vírus elleni oltóanyag beszerzés - tájékoztató

Tájékoztató az eljárás eredményéről - "Takarítógép beszerzés a Budapesti Nagybani Piac Zrt. részére II"

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/112. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Légkezelők karbantartásának, valamint épületfelügyelet ellátásnak beszerzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Villamos áramszedők beszerzése(bkv Zrt. T-438/17)

WAN/LAN üzemeltetés/2016

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/98. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

TEE- Épületek bontása

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/103. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Nyári gumiabroncs beszerzés I. rész eredménytelenné nyilvánítása

Városszépítő őszi akció - Évelő növények és virághagymák, cserjék, fenyők, és fűmag beszerzés kiszállítással együtt

Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ

Halassy Olivér Sportcsarnok felújítása - Mobil lelátó - Tájékoztató az eljárás eredményéről

Csomagolóanyag tájékoztató

Új generációs szekvenáló beszerzése, eredmény

Tisztítószerek beszerzése (651/2016)

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/95. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Tanüzemi gyakorlati képzések megvalósítása a 2016/17 tanévre

Tájékoztató a "Pályázatok írása Bábolna Város Önkormányzata részére" tárgyú eljárás eredményéről

Győr város területén felhasználható fürdő szolgáltatás igénybe vételére 205 db termál fürdőszolgáltatást biztosító bérlet megvásárlása

Könyvbeszerzés a Méliusz Juhász Péter Könyvtár hálózata és a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer részére

21/OVSz/ ml-es PS és 12 ml-es PS műanyag cső, és 5 ml-es üvegcső beszerzése eljárás eredménye

Vízszerelési anyagok beszerzése "

Tájékoztató az eljárás eredményéről Magyartarka marha vásárlása (1-2. rész).

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/107 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

humán ügyviteli rendszer beszerzése/2016

Kivitelezési szerződés keretében csúszdapark fejlesztése a Sárvári Gyógyfürdő Kft. strandterületén.- eredményhirdetmény

Hegesztés és forrasztás technikai eszközök és anyagok beszerzése

A Gávavencsellői Általános Iskola főzőkonyhájának felújítása - eszközök beszerzése

Országos Meteorológiai Szolgálat - Földgáz energia beszerzés

orvosi ügyelet biztosítása Gyömrőn és Mendén - tájékoztatás az eredményről

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/62. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Árvízvédelmi szakértői tevékenység ellátása tárgyú közbeszerzési eljárás eredményéről.

Projektvezetői kapacitás beszerzése (ER)

Szállítási szerződés a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár részére nyomtatott könyvdokumentumok beszerzése könyvtári ellátás céljából

K1666 Oktató filmek készítése

Központi szerver eredménytájékoztató

Szerverek és hálózati eszközök beszerzése

Vető- és fűmag szállítása II.

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/1 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Emelőhorgos konténerszállító (multilift), használt tehergépjármű beszerzése a MÜLLEX-KÖRMEND Kft. részére, Tájékoztató az eljárás eredményéről

Munkaruha, védő- ruha és eszköz beszerzése

Gépbeszerzés - Kisgépek 2.

az MTVA részére különféle televíziótechnikai anyagok - kábelek és csatlakozók - szállítása egyes részei (tájékoztató az eljárás eredményéről)

A KÖFOP VEKOP azonosító számmal ellátott projekthez kapcsolódóan WIFI hálózati eszközök beszerzése

Dohnányi Ernő Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tagintézmény energetikai felújítása

Eljárás eredményről szóló tájékoztatás

A mártélyi kerékpárút felújítása

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Szakfordítás, tolmácsolás

(TAER) BME részére nyomdai munkák elvégzése 3. (BME 39/2016)

Kiegészítő éttermi fogyóeszközök és egyéb éttermi eszközök beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről

Mende településen március 1. és az azt megelőző két hétben történt esőzések okozta károk helyreállítása

Szent Benedek Katolikus Általános Iskola bővítése

Közbeszerzési Értesítő száma: 2018/106. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Magyarországon található I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítása, HIM-HF16. kódszámú pályázat keretein belül

Közbeszerzési Értesítő száma: 2017/21 Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz beszerzése

Humán-Transzfer - tranzitfoglalkoztatási program a tiszavasvári járásban

Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ

Tájékoztató az eljárás eredményéről-árny a kövön. Ország Lili ( ) életmű kiállítás

TEE - Informatikai eszközök és szoftverek beszerzése a Neumann János Középiskola és Kollégium részére

Tájékoztató - Dunakeszi Város belterületén található buszvárók korszerűsítése és rekonstrukciója

Térfigyelő rendszer kiépítése tisztító célgépekre - tájékoztató az eljárás eredményéről

BKV Vasúti Járműjavító Kft. részére munkavédelmi lábbelik beszerzése - tájékoztató az eljárás eredményéről

Tájékoztató eljárás eredményéről - Prezentációs eszközök

A GYEVIÉP Nonprofit Kft évi betongyártáshoz szükséges alapanyag beszerzése.

Röntgenberendezések beszerzése

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és intézményei könyvvizsgálata - eredmény

Eredménytájékoztató - Buszbeszerzés a Vasas SC részére

Forgalomirányító szerverek eredménytájékoztató

Adatgyűjtési rendszer átszerelése, pótlása/2016

"HATÁRTALANUL Program " tárgyú Kbt. Harmadik Fejezet, 115. szerinti nyílt eljárás

T-94/16. Mercedes, Renault és egyéb 3,5 tonna feletti gépjárművek karbantartásának, javításának elvégzése

Tájékoztató az eljárás eredményéről - Agile Point alapú folyamatmenedzsment támogató eszköz támogatása és fejlesztése

Villany nélküli tanyák villamosenergia-ellátásának biztosítása

KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/59. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

Vízautomaták bérlése, üzemeltetése és karbantartása - tájékoztaqtó az eljárás eredményéről

Átírás:

2016. évi Országos Közfoglalkoztatási program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/147 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/2015 KÉ Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt Eljárás fajtája: szerződés az alább felsorolt esetekben A Kbt. 113. szerinti nyílt eljárás Közzététel dátuma: 2016.12.21. Iktatószám: 14380/2016 CPV Kód: 44511000-5 Ajánlatkérő: Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szervezeti egységei: 1., Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 77. 2., Sárospataki Szakaszmérnökség 3950 Sárospatak, Táncsics u. 5. 3., Tokaji Szakaszmérnökség 3910 Tokaj, Széchenyi sétány 2. 4., Miskolci Szakaszmérnökség 3527 Miskolc, Teljesítés helye: Besenyői út 30. 5., Egri Szakaszmérnökség 3300 Eger, Klapka u. 1/b. 6., Gyöngyösi Szakaszmérnökség 3200 Gyöngyös, Egri u. 16. 7., Tiszalöki Vízlépcső 4450 Tiszalök, Vízerőmű 8., Hajózási Szolgálat 3910 Tokaj, Széchenyi sétány 2. 9., Műszaki Biztonsági Szolgálat 3527 Miskolc, Besenyői u. 30. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: Nyertes ajánlattevő: Szerszámbróker Kft. Ajánlatkérő típusa: Regionális/helyi szintű Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: vízügy KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye I. szakasz: Ajánlatkérő I.1) Név és címek (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt) Hivatalos név: Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság AK15708 Postai cím: Vörösmarty Mihály út 77. 1

Város: Miskolc NUTS-kód: HU311 Postai irányítószám: 3530 Ország: Magyarország Kapcsolattartó személy: Rácz Miklós Telefon: +36 46516600 E-mail: beruhazas@emvizig.hu Fax: +36 46516626 Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): www.emvizig.hu I.2) Közös közbeszerzés A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg. Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül. Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét) Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát) Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés. A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda. I.3) Az ajánlatkérő típusa Központi szintű x Regionális/helyi szintű Közjogi szervezet Közszolgáltató Támogatott szervezet [Kbt. 5. (2)-(3) bekezdés] Egyéb: I.4 ) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében) Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem Szabadidő, kultúra és vallás Oktatás x Egyéb tevékenység: vízügy 2

I.5 ) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) Gáz- és hőenergia termelése, szállítása és elosztása Villamos energia Földgáz és kőolaj kitermelése Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése Víz Postai szolgáltatások Vasúti szolgáltatások Városi vasúti, villamos-, trolibusz- és autóbusz-szolgáltatások Kikötői tevékenységek Repülőtéri tevékenységek Egyéb tevékenység: II. szakasz: Tárgy II.1) Meghatározás II.1.1) Elnevezés: 2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzése Hivatkozási szám: II.1.2) Fő CPV-kód: Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 44511000-5 II.1.3) A szerződés típusa Építési beruházás x Árubeszerzés Szolgáltatásmegrendelés II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése: 2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzése II.1.5) Részekre bontás A beszerzés részekből áll nem II.1.6) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) Érték: 14083739 (Kérjük, jelezze a beszerzés végleges összértékét. Az egyes szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás céljából kérjük, töltse ki az V. szakaszt) vagy A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 14083739 / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: 17701708 Pénznem: HUF (keretmegállapodások esetében a maximális összérték a teljes időtartamukra vonatkozóan) 3

(dinamikus beszerzési rendszer esetében a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke) (keretmegállapodáson alapuló szerződések esetében a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke) II.2) A közbeszerzés mennyisége II.2.1) Elnevezés: 2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzése Rész száma: II.2.2) További CPV-kód(ok): Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 44511000-5 II.2.3) A teljesítés helye: NUTS-kód: HU31 A teljesítés helye: Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szervezeti egységei: 1., Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság 3530 Miskolc, Vörösmarty u. 77. 2., Sárospataki Szakaszmérnökség 3950 Sárospatak, Táncsics u. 5. 3., Tokaji Szakaszmérnökség 3910 Tokaj, Széchenyi sétány 2. 4., Miskolci Szakaszmérnökség 3527 Miskolc, Besenyői út 30. 5., Egri Szakaszmérnökség 3300 Eger, Klapka u. 1/b. 6., Gyöngyösi Szakaszmérnökség 3200 Gyöngyös, Egri u. 16. 7., Tiszalöki Vízlépcső 4450 Tiszalök, Vízerőmű 8., Hajózási Szolgálat 3910 Tokaj, Széchenyi sétány 2. 9., Műszaki Biztonsági Szolgálat 3527 Miskolc, Besenyői u. 30. II.2.4) A közbeszerzés mennyisége: 2016. évi Országos Közfoglalkoztatási Program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzése 1. Fémfúró 18 db; 2. Akkumulátoros fúró-csavarbehajtó 18 db; 3. Akkumulátoros csavarbehajtó 18 db; 4. Létra 4 részes 9 db; 5. Létra 3 részes 9 db; 6. Bogdányi meszelő 100 db; 7. Keményfém fúrókészlet bontókalapácshoz 27 klt; 8. Hegyes véső bontókalapácshoz 27 db; 9. Lapos véső bontókalapácshoz 27 db; 10. Lapos vésőkészlet bontókalapácshoz 27 klt; 11. Seprű 400 db; 12. Csákány 50 db; 13. Csavarbehajtóhoz bitkészlet 27 db; 14. Csiszolóvászon P 120 500 ív; 15. Csiszolóvászon P 180 500 ív; 16. Csiszolóvászon P 240 500 ív; 4

17. Csiszolóvászon P 320 500 ív; 18. Csiszolóvászon P 80 500 ív; 19. Csempevágó kézi 9 db; 21. Beszúró fűrész 9 db; 22. Drótkefe 500 db; 23. Drótkorong körkefe 450 db; 24. Ecset 1 műanyag nyéllel 500 db; 25. Ecset ½ műanyag nyéllel 600 db; 26. Ecset 2 műanyag nyéllel 200 db; 27. Érvéghüvely fogó 5 db; 28. Egykezes felsőmaró 12 db; 29. Falc gyalu 9 db; 30 Fejlámpa akkus 36 db; 31. Festékkeverő szár 18 db; 32. Festőhenger min. 100 mm széles nyéllel együtt 90 db; 33. Festőhenger 180 mm-es nyéllel együtt 90 db; 34. Festőszalag min. 50 mm széles 90 tekercs; 35. Érintés nélküli feszültség teszter 3 db; 36. Forrasztó lámpa 1 db; 37. Fúrógép ütvefúró 18 db; 38. Fűrészlap keretes fűrészbe 300 db; 39. Fűrészlap vasfűrészhez 10 darab/csomag 10 csomag; 40. Gérláda fűrésszel 9 klt; 41. Gérvágó fűrész 9 db; 42. Gömbreszelő készlet 100 klt 43. Harapófogó min. 250 mm-es 27 db; 44. Hegesztőhöz elektróda 2,5 mm rutilos ER 23-as 5 kg/csomag 120 csomag; 45. Hengeres szárú csigafúró készlet (készlet Ø 16 mm, Ø 18 mm, Ø 22 mm átmérőkben acélhoz) 36 klt; 46. Hengeres szárú csigafúró készlet (készlet Ø 2-13 mm) 1 mm-es lépcsőkben acélhoz 36 klt; 47. Hengeres szárú vídia betétes csigafúró készlet (készlet Ø 4-13 mm átmérőkben) 36 klt; 48. Hólapát 400 mm minimum széles nyéllel 100 db; 49. Horganyzott vödör 10 literes 100 db; 50. Hőlégfúvó 9 db; 51. HSS Fémfúró hegyek 1-13 mm, min. 13 darabos készlet 36 klt; 52. Ipari bitkészlet hosszabítóval min. 30 darabos műanyag kofferben 36 klt; 53. Kalapács nyelezett min. 1 kg-os kalapácsfejjel 5 db; 54. Kétágú fa létra min. 7 fokú 18 db; 55. Keretes fűrész min. 533 mm hosszú 50 db; 56. Keretes fűrész min. 762 mm hosszú 50 db; 57. Kézi vasfűrész 300 mm-es 250 db; 58. Kombinált fogó műanyag nyéllel min. 200 mm 250 db; 59. Kőműves kalapács gumírozott nyéllel 9 db; 60. Kőműves kanál acél 9 db; 61. Kőműves serpenyő acél 9 db; 5

62. Lakat 90 db; 63. Lakatfogó digitális 1 db; 64. Lakatos szorító 36 db; 65. Lamellás tárcsa Ø 125 mm-es P 40-es szemcsemérettel fémhez 940 db; 66. Lapát 250 db; 67. Ledes szerelőlámpa 45 db; 68. Mérőszalag 5 méteres 90 db; 69. Mérőszalag 50 méteres 24 db; 70. Motoros láncfűrész benzines 8 db; 71. Mulcsozó 9 db; 72. Pászítófűrész 9 db; 73. Reszelő háromszög 90 db; 74. Reszelő készlet 50 klt; 75. Reszelő lapos 160 db; 76. Sarokcsiszoló 18 db; 77. SDS fúrószár min. 60 cm hosszban 8-12-18 mm átmérőkkel 27 klt; 78. SDS fúrószár min. 60 cm hosszban 8-10-18 mm átmérőkkel 27 klt; 79. Spakli 9 db; 80. Fúrószár 10 db; 81. Szalagcsiszoló gép elektromos kézi 9 db; 82. Szalag végtelenített (az előbbi szalagcsiszoló géphez) P 40 25 db/csomag 18 csomag 83. Szalag végtelenített (az előbbi szalagcsiszoló géphez) P 60 18 csomag; 84. Szalag végtelenített (az előbbi szalagcsiszoló géphez) P 80 18 csomag; 85. Szalag végtelenített (az előbbi szalagcsiszoló géphez) P 120 18 csomag; 86. Szerelő fabak 18 db; 87. Szerszámos láda min. 500 mm hosszú, tálcás 24 db; 88. Szerszámosláda húzható több részes 9 db; 89. Szortiment koffer min. 22 rekeszes 24 db; 90. Takarófólia 20 m2-es vékony 25 db/csomag 130 csomag; 91. Ütvefúró 18 db; 92. Vágókorong fémhez 900 db; 93. Vezetőlemez láncfűrészhez 30 db; 94. Vídia fúrószárkészlet 27 db; 95. Vízpumpa fogó 36 db; 96. Kompresszor min. 1500 W 9 db; 97. Áramfejlesztő min. 2kVA 9 db; (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása) II.2.5) Értékelési szempontok Minőségi szempont Költség szempont x Ár szempont Megnevezés: legalacsonyabb ár / Súlyszám: 100 Ajánlatkérő(k) által meghatározott egyéb értékelési szempont: II.2.6) Opciókra vonatkozó információ Opciók nem 6

Opciók leírása: II.2.7) Információ az elektronikus katalógusokról Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk II.2.8) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos nem Projekt száma vagy hivatkozási száma: II.2.9) További információ: IV. szakasz: Eljárás IV.1) Meghatározás IV.1.1) Az eljárás fajtája A Kbt. 117. szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás Nyílt eljárás Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében) Meghívásos eljárás Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében) Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett meghívásos eljárás Tárgyalásos eljárás Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében) Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett tárgyalásos eljárás Versenypárbeszéd Innovációs partnerség x Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés az alább felsorolt esetekben Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás x A Kbt. 113. szerinti nyílt eljárás A Kbt. 113. szerinti meghívásos eljárás A Kbt. 113. szerinti tárgyalásos eljárás A Kbt. 115. szerinti nyílt eljárás A Kbt. 115. szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás IV.1.2) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: IV.1.3) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul IV.1.4) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni IV.2) Adminisztratív információk 7

IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám) IV.2.2) Információ dinamikus beszerzési rendszer lezárásáról A hirdetmény tárgya a fenti ajánlati/részvételi felhívásban közzétett dinamikus beszerzési rendszer lezárása IV.2.3) Információ az előzetes/időszakos előzetes tájékoztató formájában közzétett eljárást meghirdető felhívás lezárásáról Az ajánlatkérő a fenti előzetes/időszakos előzetes tájékoztató alapján nem ítél oda további szerződéseket V. szakasz: Az eljárás eredménye A szerződés száma: 1 Rész száma: 1 Elnevezés: Adásvételi szerződés a 2016. évi Országos Közfoglalkoztatási program keretében foglalkoztatottak számára munkaeszközök beszerzésére Szerződés/rész odaítélésre került igen V.1 Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ A befejezetlen eljárás oka A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették A szerződés megkötését megtagadták V.2 Az eljárás eredménye V.2.1) A szerződés megkötésének dátuma: 2016/11/08 (éééé/hh/nn) V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: 7 Kkv-któl érkezett ajánlatok száma: 7 Más EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: 0 Nem EU-tagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: 0 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0 A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el nem V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe Hivatalos név: Szerszámbróker Kft. Postai cím: Szent Anna utca 7. Város: Szikszó NUTS-kód: HU311 Postai irányítószám: 3800 E-mail: szerszambrokermiskolc@gmail.com Telefon: +36 706333351 8

Internetcím(ek): (URL) Fax: +36 46321486 A nyertes ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 14630710-2-05 A nyertes ajánlattevő Kkv igen V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül) A szerződés/rész eredetileg becsült összértéke: 21545402 (keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan) A szerződés/rész végleges összértéke: 14083739 vagy A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 14083739 / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat 17701708 Pénznem: HUF (keretmegállapodások esetében a maximális összérték e tételre vonatkozóan) (dinamikus beszerzési rendszer esetében a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, erre a tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke) (keretmegállapodáson alapuló szerződések esetében, adott esetben a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, e tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke) V.2.5) Alvállalkozásra vonatkozó információk Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értekét vagy arányát Érték ÁFA nélkül: Pénznem: Arány: % A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése: V.2.6) Előnyös vásárlások esetén fizetett ár (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) Érték ÁFA nélkül: Pénznem: V.2.7) A megkötött szerződések száma: (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) V.2.8) Az áru vagy szolgáltatás származási országa (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) Európai Unió nem Európai Unió V.2.9) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege Hivatalos név: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: 9

Ország: E-mail: Telefon: Internetcím(ek): (URL) Fax: A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő adószáma (adóazonosító jele): A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő Kkv Ellenszolgáltatás összege Érték ÁFA nélkül: Pénznem: V.2.10) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatot tett nem V.2.11) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt nem V.2.12) Az ajánlattevők neve és címe: Hivatalos név: Szerszámbróker Kft. Postai cím: Szent Anna utca 7. Város: Szikszó NUTS-kód: HU311 Postai irányítószám: 3800 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 14630710-2-05 Hivatalos név: Tisza Consult Bt. Postai cím: Kossuth Lajos út 191. 1/4 Város: Tiszaföldvár NUTS-kód: HU322 Postai irányítószám: 5430 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 21101546-2-16 Hivatalos név: ULTRAGEL HUNGARY 2000 Kft. Postai cím: Bécsi út 4. Város: Budapest NUTS-kód: HU101 Postai irányítószám: 1023 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 13870975-2-41 10

Hivatalos név: Zákány Szerszámház Kft. Postai cím: Szegfű u. 17. Város: Derecske NUTS-kód: HU321 Postai irányítószám: 4130 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 13478164-2-09 Hivatalos név: DM-KER Kft. Postai cím: Csepeli út 22. Város: Szigetszentmiklós NUTS-kód: HU102 Postai irányítószám: 2310 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 14309027-2-13 Hivatalos név: ebolt Kft. Postai cím: Hauszmann Alajos u. 4/D Város: Budapest NUTS-kód: HU101 Postai irányítószám: 1117 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 10772562-2-43 Hivatalos név: Wetex Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Postai cím: Akadémia u. 16. Város: Budapest NUTS-kód: HU101 Postai irányítószám: 1054 Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 10902831-2-41 VI. szakasz: Kiegészítő információk VI.1) További információk: VI.1.1) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja: 11

2016/08/03 (éééé/hh/nn) VI.1.2) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok: x Szerződéses feltételként Értékelési szempontként Műszaki leírásrészeként Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi intézkedések Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés VI.1.3) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok: Szerződéses feltételként Értékelési szempontként Műszaki leírás részeként Alkalmassági feltételként Védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés VI.1.4) Fenntartott szerződés: A szerződés a Kbt. 114. (11) bekezdése szerint fenntartott VI.1.5) További információk: VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: 2016/12/19 (éééé/hh/nn/) Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége. 1 szükség szerinti számban ismételje meg 2 adott esetben 4 ha az információ ismert 20 súlyszám helyett fontosság is megadható 21 súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges 12