Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. december 21-én tartott képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Magyar József polgármester, Horváthné Gogán Jolán, Kónya Vilmosné, Nagy Tibor, Nagy Sándor, Pethes Pál, Pordán Attila képviselőtestületi tagok Dr. Kardos Tamás körjegyző Üdvözölte a képviselőtestületi ülésen megjelent képviselőtestületi tagokat, és a körjegyzőt. Megállapította, hogy a képviselőtestületi ülés határozatképes, mert a 7 képviselőtestületi tag közül 7 jelen volt, az ülést megnyitotta. Javaslatot terjesztett elő az ülés napirendi pontjaira, melyet a képviselőtestület 7 igen szavazattal az alábbiak szerint fogadott el: Napirend 1./ Közös Önkormányzati Hivatal létrehozása Előadó: Magyar József polgármester 2./ Mezőszilas Igar közoktatási Intézményi Társulás megszüntetése Előadó: Magyar József polgármester 3./ Közterületek névmódosítására vonatkozó javaslat Előadó: Magyar József polgármester 4./ Vizi közmű vagyon átszállásával kapcsolatos határozati javaslat Előadó: Magyar József polgármester 5./ Bejelentések Elóterjesztő: Magyar József polgármester 1
Első napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Igar Község Önkormányzata és Sáregres Község Önkormányzata polgármestereivel egyeztettünk a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról. Sáregres már korábban elfogadta, Igar ma fogadta el a közös hivatal létrehozásáról szóló tervezetet. 2013. december 27-én együttes ülésen tárgyaljuk majd. Hozzászólások: 1./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: Aljegyző választása nem kötelező, de javasolt hogy legyen. Igar község javaslata, hogy vegye ki minden település a rezsiköltségeit. 2014-ben módosíthatjuk a megállapodást ha a tapasztalatok azt mutatják, hogy nem jó így. Sáregresen 2 fő köztisztviselő van, Igaron 3 fő. Igaron korábban 7-en voltak előfordulhat, hogy be kell segíteni Mezőszilasnak mindkét községben. Mezőszilason sem lesz könnyű ellátni a munkát. 2./ Pethes Pál képv.: Igaron 7 fő és Mezőszilason 8 fő, ez nem arányos. Mezőszilas rovására megy ha a másik községeknek kell segíteni. Igarral régen is problémáink voltak. Pereskedtünk is. 3./ Jogszabály rendelte el, hogy közös önkormányzati hivatalt kell létrehozni. A hivatal vagyonát nem kell átadni a másik hivatalnak. Igarnak be kell fizetni hozzá, mert a normatíva nem fedezi a működést. 4./ Pordán Attila képv.: A mezőszilasi hivatalban szerdán fél 6-ig van a munkaidő, pénteken miért van fél 2-ig ha 8 órát kell dolgozni? 5./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: Kötelező Igar községet fogadni. Nem lehet 2014-ig szétválni. Jogszabály szerint van megállapítva a köztisztviselők munkaideje. Nem volt értelme a szerdai fél 6-os nyitva tartásnak, mert nem jöttek az ügyfelek, ezért lesz visszaállítva a péntek fél 2 óra. 6./ Kónya Vilmosné képv.: Sipőcz Ilonának, Varga Józsefnek és Kovács Lászlónak a bérét honnan finanszírozzuk? Úgy gondolom az állam azért találta ki, a közös hivatalokat hogy spóroljunk. 7./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: Őket az önkormányzat finanszírozza. Mezőszilason három napot voltam, eddig, ezután is szükség van ennyire. Egy nap Igaron, egy nap Sáregresen kevés, ezért szükség van az aljegyzőre. 8./ Az aljegyző Igaron és Sáregresen láthatná el feladatait.. 9./ Pordán Attila képv.: Hogyan győzi a mezőszilasi pénzügyi ügyintéző a többletmunkát, így hogy Sáregresre is jár. Nem lehet valahogyan átcsoportosítani? Megint úgy néz ki, hogy Mezőszilas finanszírozza Igart, ahol jóval kevesebb lakos van, mint Mezőszilason. 2
10./ Köztisztviselővel nem tudjuk megoldani. Amikor elkezdődik, meglátjuk hogyan alakul. Nem lesz könnyű a 2013-as év. Jelenleg a mezőszilasi hivatalban dolgozókat nem lehet tovább terhelni. A jegyző úr határozza meg a feladatokat. A törvény a képviselőtestületet hatalmazza fel a létszám megállapítására, de megfelelőnek tartom, hogy a jegyző tegyen javaslatot erre. Javaslom elfogadni a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló tervezetet. A napirendi pont megtárgyalása után a képviselőtestület 6 igen szavazattal, 1 tartózkodással ellenszavazat nélkül az alábbi határozatot hozta: 118/2012. (XII. 21.) számú határozat Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásával kapcsolatos előterjesztést, melyben foglaltakkal egyetértve a közös testületi ülésen Igar Község Önkormányzat Képviselő-testületének és Sáregres Község Önkormányzat Képviselő-testületének elfogadásra javasolja. Megbízza a Képviselő-testület a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon. Határidő: 2012. december 30. Felelős: magyar József polgármester Második napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményi Társulás megszüntetésével kapcsolatban már többször megtárgyaltuk a változásokkal kapcsolatos teendőket. Az előterjesztésben foglalt határozati javaslat elfogadását kérem a képviselőtestülettől. A napirendi ponthoz hozzászólás nem volt, a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 121/2012. (XII.21.) számú határozat Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményi Társulás módosításáról Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2007. december 31-i hatállyal elfogadott Mezőszilas Igar Közoktatási 3
Intézményi Társulás Megállapodását az alábbi pontokkal egészíti ki: 10.3 A Társult Önkormányzatok a társulás megszűnése esetén a normatív állami hozzájárulással, a társulás vagyonával a megszűnést követő évben esedékes zárszámadást követő 30 napon belül elszámolnak. 10.4. A Társult Önkormányzatok a társulás megszűnése után felmerülő pénzügyi kötelezettségek tekintetében - a figyelemmel a kötelezettség felmerülésének okára - külön megállapodásban számolnak el. Határidő: azonnal Felelős: Magyar József polgármester A napirendi ponthoz hozzászólás nem volt, a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 122/2012. (XII.21.) számú határozat Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményi Társulás megszüntetéséről Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az általános iskolai nevelés és oktatás feladatainak ellátására Igar Község Önkormányzat Képviselő-testületeivel határozatlan időre kötött Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményi Társulás 2012. december 31-i hatállyal felmondja, mivel az állami fenntartású köznevelési intézmények fenntartói jogai és kötelezettségei gyakorlására 2013. január 01-től a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ jogosult a 2012. december 12-i dátummal megkötött megállapodás értelmében. A felmondás csak akkor lép hatályba, ha azt a társulásokban részt vevő tagönkormányzatok képviselő-testületei minősített többséggel hozott határozatukkal jóváhagyták. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy döntéséről Igar Község Önkormányzat képviselő-testületét értesítse. Egyúttal kötelezettséget vállal arra, hogy a Mezőszilas Igar Közoktatási Intézményi Társulás vagyonának felosztását a 2012. évi zárszámadást követő 30 napon belül végrehajtja. Határidő: Társulás megszüntetésére: 2013. december 31. Vagyon és normatíva elszámolására: zárszámadást követő 30 nap Felelős: Magyar József polgármester 4
Harmadik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) A közterületek névmódosítására vonatkozó javaslatot korábbi ülésünkön már tárgyaltuk. 2 utcanevet szükséges megváltoztatni. A Ságvári Endre utcát és a Schönherz Zoltán utcát javaslom Mátyás király utcára és Jókuthy utcára változtatni. A napirendi ponthoz hozzászólás nem volt, a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 124/2012. (XII.21.) számú határozat közterület elnevezésének módosításáról Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Az egyes törvényeknek a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető elnevezések tilalmával összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXVII. törvényből fakadó kötelezettségének eleget téve, az alábbi közterületek nevének módosításáról dönt: Ságvári Endre utca elnevezését Mátyás király utcára Schönherz Zoltán utca elnevezését Jókuthy utcára A képviselő-testület megbízza a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon. Határidő: azonnal Felelős: Magyar József polgármester Negyedik napirendi pont tárgyalása (Előterjesztés a melléklet szerint) A Vízi közmű vagyon-átszállással kapcsolatban a korábbiakban részletes anyagot kaptak a testület tagjai. Jogszabály változás miatt most elvi döntést kell hozni, kérem hogy a képviselőtestületet, hogy az előterjesztett nyilatkozatot elfogadni szíveskedjen. A napirendi ponthoz hozzászólás nem volt, a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 125/2012. (XII.21.) számú határozat 5
Bejelentések: Mezőszilas Község Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta az előterjesztés szerinti Vizi közmű vagyonnal kapcsolatos Vagyonátszállási nyilatkozatot, és az abban foglaltakkal egyetértve elfogadja azt. Megbízza a Képviselő-testület a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon a nyilatkozatot írja alá. Határidő: 2012. december 30. Felelős: magyar József polgármester 1./ Dr. Kern Ágota gyógyszerésznő kérelmével kapcsolatban előző ülésünkön a képviselőtestület úgy döntött, hogy számlákat kérünk csatolni. A Fejérvíztől kapott számlákat hozta, de nem 2012. évre vonatkozó számlákat. 68 600.- Ft elszámolható költsége volt. Amikor tudomásunkra jutott, elhárítottuk a hibát, utána lecsökkent a vízfogyasztás. A testület méltányosságból megállapíthatja a támogatást. Legfeljebb 100 ezer forintot vállaljon át az önkormányzat. Hozzászólások: 1./ Dr. Kardos Tamás körjegyző: 7 hónapig sok volt a költsége, amikor elhárult a hiba, visszaállt a normális fogyasztás. A Pénzügyi Bizottság javasolta korábban hogy vegyék figyelembe a csőtörést. 2./ Pethes Pál képv.: Volt egy korábbi döntésünk és december 31-ig kapott kedvezményt a bérleti díjból. Várjuk meg ezt a határidőt, utána döntsünk ebben a kérdésben. Ez a vállalkozás nem úgy megy hogy túljusson az anyagi problémákon. 3./ Pordán Attila képv.: Akkor állapítsunk meg támogatást, ha december 31-ig befizeti a bérleti díjat. 4./ Javasolom, hogy a december 31-ig fizesse ki a bérleti díjat és a következő január és február havi összeget engedjük el. A bejelentés megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 126/2012. (XII. 21.) számú határozat Mezőszilas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy dr. Kern Ágotának a csőtörésből fakadó többletköltségei kompenzációjaként a 2013. év január és 2013. év február havi bérleti díjának megfizetésétől eltekint, amennyiben a fennálló és 2013. év december 31 ig esedékes 400.000.-Ft bérleti díj tartozását megfizeti. 6
Megbízza a Képviselő-testület a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről. Határidő: azonnal Felelős: Magyar József polgármester 2./ Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy az iskola átadása során a korábbi szándékunkkal ellentételesen az állam csak a konyha nélkül hajlandó átvenni az iskolát. Javasolja a megállapodás ennek megfelelő módosítását. A bejelentés megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 126/2012. (XII. 21.) számú határozat Mezőszilas Község Önkormányzatának képviselő-testülete felhatalmazza Magyar József polgármestert, hogy az előterjesztés mellékletét képező Megállapodás a köznevelési intézmények állami fenntartásba vételével összefüggő intézmény átadás-átvételről, a feladatellátáshoz kapcsolódó létszám átadásról, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó vagyonelemek, jogok és kötelezettségek megosztásáról szóló, konyhai létszámmal módosított szerződést aláírja. Megbízza a képviselő-testület a polgármestert, hogy a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodjon. Határidő: 2012. december 31. Felelős: Magyar József polgármester 3./ Tájékoztatja a képviselő-testületet, hogy a Sárbogárdi többcélú Kistérségi Társulás megszüntetése miatt szükséges döntést meg kell hozni. A bejelentés megvitatása után a képviselőtestület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 126/2012. (XII. 21.) számú határozat Mezőszilas Önkormányzat Képviselőtestülete szándékát fejezi ki arra vonatkozóan, hogy 2013. április 30.-án közös megegyezéssel a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulást jogutóddal megszünteti, amennyiben a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulást alakító települések képviselőtestületei minősített többséggel azt elfogadják. 7
Mezőszilas Önkormányzat Képviselőtestülete a Sárbogárdi Többcélú Kistérségi Társulás 2013. április 30.-án közös megegyezéssel, jogutóddal történő megszüntetésével egyetért Képviselőtestület felkéri a polgármestert, hogy a Társulási Tanács elnökét a határozat kivonatának megküldésével a Képviselőtestület döntéséről értesítse. Felelős: Határidő: Magyar József polgármester azonnal Megköszönte a képviselőtestületi tagok, és a körjegyző megjelenését. Bejelentette, hogy a rendkívüli gyermekvédelmi támogatási kérelem elbírálása zárt ülésen történik, amelyről külön jegyzőkönyv készül. Kmft. Magyar József polgármester Dr. Kardos Tamás körjegyző 8