Beszámoló a Kerekegyerdő Bölcsőde működéséről 2015-2016 nevelési év Készítette: Csorbáné Takács Erika bölcsődevezető - 1 -
I. A bölcsődei ellátás feladata A családban élő gyermekek életkorának és egészségi állapotának megfelelő gondozást nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést biztosít azon gyermekek számára, akiknek szülei munkavégzésük, betegségük, szociális helyzetük, vagy egyéb ok miatt napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni. A bölcsőde a gyermekjóléti alapellátás része, a családban nevelkedő kisgyermekek napközbeni ellátását, szakszerű nevelést, gondozást végzi. Bölcsődébe a gyermek húszhetes korától vehető fel a) harmadik életévének, betöltéséig, vagy b) annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben a harmadik életévét betölti, vagy c) annak az évnek a december 31-éig, amelyben a gyermek szeptember 1-je és december 31-e között tölti be a harmadik életévét, ha a szülő, törvényes képviselő vállalja, hogy a gyermek ellátását a nevelési év végéig a bölcsőde biztosítja. Ha a gyermek a 3. évét betöltötte, de testi vagy szellemi fejlettsége alapján még nem érett az óvodai nevelésre, a 4. évének betöltését követő augusztus 31-ig nevelhető és gondozható a bölcsődében. - 2 -
II. Személyi feltételek A minimum személyi feltételeket a 15/1998.(IV.30.) N.M. rendelet 1. sz melléklete határozza meg intézményünkben az alábbiak szerint: 1 fő intézményvezető 6 fő kisgyermeknevelő/3csoport 2 fő technikai dolgozó/3 csoport, (2017. január 01-től a munkakör elnevezése bölcsődei dajkára változik) 1 fő szakács 1 fő gazdasági ügyintéző/élelmezésvezető napi négy órában végzi a bölcsőde élelmezéséhez kapcsolódó feladatokat. Munkaidejének másik felében a Móra Ferenc Általános Iskola élelmezésvezetőjének munkáját segíti. 4 fő közmunkaprogram keretein belül végez kiegészítő tevékenységet (takarítás, kerti munka). 1 fő gyermekorvos megbízási jogviszonyban 1 fő védőnő megbízási jogviszonyban szülői, kisgyermeknevelői igény alapján III. Bölcsődében dolgozó szakalkalmazottak továbbképzési lehetőségei Pedagógus életpálya kiterjesztése: 2016. január 1-jétől a pedagógus-életpálya kiterjesztése azon bölcsődei szakdolgozókra vonatkozik, akik szakképesítésük mellett felsőfokú végzettséggel, tehát diplomával rendelkeznek. A bölcsődei pedagógus munkakörök bevezetésével külön bérezési és foglalkoztatási szabályokat kell alkalmazni az egyes munkakörök esetén, attól függően, hogy a bölcsődei dolgozó munkaköre pedagógus munkakörnek számít-e, vagy sem. A központi költségvetés támogatást biztosít a bölcsődében foglalkoztatott felsőfokú végzettséggel rendelkező kisgyermeknevelők béréhez. - 3 -
Intézményünkben jelenleg két főt érint a pedagógus életpálya kiterjesztése. Így a továbbképzésük is ennek mentén fog alakulni a jövőben. 1 fő intézményvezető: pedagógusminősítő eljárásban fog részt venni. 1 fő diplomával rendelkező kisgyermeknevelő (BA): pedagógusminősítő eljárásban fog részt venni 1 fő kisgyermeknevelő gyógypedagógiai végzettségének megszerzése folyamatban van 4 fő kisgyermeknevelő: Bölcsődénkben dolgozó jelenleg még középfokú végzettséggel és szakképesítéssel rendelkező kisgyermeknevelőket, arra kellett ösztönözni, hogy minél többen jelentkezzenek felsőfokú végzettség (diploma) megszerzésére, hogy be tudjanak kapcsolódni a pedagógus életpálya modellbe. Az idén februárban 4 fő kisgyermeknevelő jelentkezett felsőoktatási intézménybe hogy tanulmányait megkezdhesse. Természetesen tanulmányaikat eltérő ütemben kezdik majd meg, hogy a képesítés megszerzése ne jelentsen gondot a napi feladatok ellátásában. A bölcsődében a 3 év alatti gyermekekkel való foglalkozás mind pszichológiai, mind pedagógiai szempontból professzionális felkészültséget igényel és a fő hangsúly már nem a gondozási feladatokra irányul, hanem a fejlesztő, nevelő, szocializációs tevékenységekre, valamint a korai felismerésre. Ezért fontos, hogy a kisgyermeknevelő komplex ismerettel, tudással rendelkezzen, melyet a megfelelő képzés elsajátítása által képes megszerezni. Új munkakörként jelenik meg a bölcsődei dajka, így a csoportokban dolgozó, de jelenleg technikai állományban lévő személyek munkaköre átalakul bölcsődei dajkává. Az átsorolásokat 2016. december 31-én kell elvégezni. - 4 -
IV. Tárgyi feltételek A bölcsőde rendelkezésére álló játékkészlete Az alapjátékokat minden csoportban biztosítani kell: játszókendők, babák, labdák, képeskönyvek, mozgásfejlesztők Nagymozgást fejlesztő- és segédeszközök: bordásfal, különböző méretű-, fajtájú labdák (ugráló, fizió, érzékelő), tornaszőnyeg, folyami kövek, útvonalkövető, alagútépítő, labdamedence, vizililiom-egyensúlyozó, kisméretű csúszda Alkotó tevékenységet segítő játékok: festékek, (alapszínek: piros, sárga, kék) ceruzák, filctoll, zsírkréta, gyurma, fakockák (különböző méretűek), Montessori-torony, zsírkréta, ujjfesték, rajztábla, aszfaltkréta, bábok, építő játékok Énekzene, énekes játékok: hallás-, ritmusfejlesztő eszközök, csörgő, csengő, cintányér, triangulum, dob Különféle játékformák: értelmi képességeket (érzékelés, észlelés, emlékezet, figyelem, képzelet, gondolkodás) és a kreativitást fejlesztő anyagok, eszközök. Az évszakoknak megfelelő dekorációval kisgyermeknevelőink még hangulatosabbá teszik bölcsődénket. Játékeszközeinket 2015 karácsonyra ismét sikerült bővíteni. Ezúton is köszönjük az Önkormányzat pénzügyi finanszírozását. A közel már ötödik éve működő bölcsődénkben jelentősebb infrastrukturális fejlesztés eddig nem történt. Azonban jogszabályi változások az elmúlt években és jelenleg - 6/2016.(III.24.) EMMI rendelet,15/1998.(iv.30.) NM rendelet módosítása-, indokolttá teszik az alábbi fejlesztéseket. A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztésével (Top-1.4.1-15) pályázati projekt keretében az alábbi fejlesztésekre tettünk javaslatot. Teraszokat megfelelő tetőszerkezettel, csatornával ellátni, mely lehetővé teszi a kisgyermekek szabad levegőn való tartózkodását rossz idő esetén is. - 5 -
Babakocsi és kerékpár tároló, melyet a jogszabály is nevesít (5.melléklet 6/2016. (III.24.) EMMI rendelet). Vízpermetezőt szintén előírja a fenti jogszabály két gyermekcsoport számára 1 db. biztosítása elegendő. Bölcsődés korúak részére kialakított mozgásfejlesztő új játékok beszerzésére. Intézményünknek egy LAP TOP beszerzésére lenne szüksége a napi adatszolgáltatás biztosítása érdekében. Az informatikai fejlesztés kapcsán egy projektor beszerzése indokolt, szülőknek készített prezentációk, ünnepek megtartása, szülői értekezlet stb. érdekében. Bölcsődés korú gyermekek részére asztalok, rácsos kiságyak. V. Bölcsődei térítési díj Jogszabályváltozások a bölcsődei étkeztetés térítési díjai tekintetében 2015.szeptember 1-jétől kibővült a bölcsődében az ingyenesen étkező gyermekek köre. A gyermekétkeztetést ingyenesen kell biztosítani a bölcsődei ellátásban részesülő gyermek számár, ha a következő kritériumok közül akár egy is fennáll: rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény tartós betegség, vagy fogyatékosság egészséges, de a családjában nevelkedő testvére tartós beteg vagy fogyatékos három vagy több gyermek a családban nevelésbe vételét elrendelte a gyámhatóság családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg, a kötelező legkisebb munkabér 130%-át (2015. évben 89.408.). - 6 -
Kedvezményezettek, illetve a teljes térítési díjat fizetők számának alakulása összehasonlítva az elmúlt két évben. 2015. május 2016. május kedvezményben nem részesülő 21 fő 6 fő 100%-os kedv. részesülő 5 fő 32 fő 50%-os kedv. részesülő 12 fő 0 fő 50%-os kedv. részesülő 100%-os kedv. részesülő 2016. május 2015. május kedvezményben nem részesülő 0 10 20 30 40 2016. májusában a 100%-os kedvezményben részesülők jogosultságai RGYVK részesülő gyermek (rendszeres gyermekvédelmi kedvez- 3 fő mény) 3 vagy több gyermek a családban 4 fő nevelésbe vett gyermek 1 fő tartós beteg/fogyatékos gyermek 1 fő családjában tartós beteg 1 fő az 1 főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a nettó minimálbér 22 fő 130%-át - 7 -
RGYVK részesülő gyermek 3 vagy több gyermek a családban nevelésbe vett gyermek tartós beteg/fogyatékos gyermek családjában tartós beteg az 1 főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg a nettó minimálbér 130%-át Térítési díj mértéke 2016. április 01-től: Napi négyszeri étkezés a bölcsődében (reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna). Étkezési díj: 465.-Ft/nap Diétás étkezés: 405.-Ft/nap Gondozási díj: 100.-Ft/nap Egyéb változás az étkeztetés terén: A települési önkormányzat kötelező feladatává vált a bölcsőde és óvoda zárva tartása esetén a szünidei gyermekétkeztetés biztosítása, melyre a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek közül a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek lesznek jogosultak ingyenesen. Bölcsődénkben a nyári gyermekétkeztetés két kisgyermeket fog érinteni. - 8 -
VI. Szakmai munkáról hatékonyságról A 6/2016. (III. 24.) EMMI- rendelet módosította a 15/1998.(IV.30.) NM rendeletet a módosítás több új mellékletet is tartalmaz. A melléklet tartalmazza A bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramját, amelyet korábban A bölcsődei nevelés-gondozás szakma szabályait tartalmazó módszertani levél tartalmazott. Ugyan a rendelet több pontja is csak 2017. január 1-jétől lép hatályba, mi már szakmai programunkat ennek tükrében aktualizáltuk. A bölcsődei nevelés középpontjában a kisgyermekek állnak, de nagyon fontos az őket körülvevő családok szerepe is. Az alapprogram a családra, mint komplex rendszerre tekint, melynek értelmében nem csak a kisgyermek nevelését, hanem az egész család támogatását célozza meg. A bölcsődei nevelés célja, hogy a kisgyermekek elsajátítsák azokat a készségeket, amelyek segítik őket, hogy hatékonyan és kiegyensúlyozottan viselkedjenek saját kulturális környezetükben. Mindezt olyan módszerekkel, melyek segítik a családi nevelés elsődlegességének tiszteletét. A bölcsődei nevelés további célja, hogy minden kisgyermekre és családjára kiterjedő prevenciós tevékenységet folytasson. A bölcsődei ellátást nyújtó intézmény, szolgáltatásként hozzájárul a családok életminőségének javításához, szülők munkavállalási esélyeinek növeléséhez. VII. Statisztika 2015. évről Nyitvatartási napok száma: 231nap nyári szünet: 2015. augusztus 8-31-ig téli szünet: 2015. december 21-től január 03-ig. A Kerekegyerdő Bölcsődében az engedélyezett férőhelyszám: 40 fő A 2015/2016 nevelési évben 38 kisgyermeket tudtunk felvenni a bölcsődébe. A 40 főt nem érhettük el, mert egy sajátos nevelésű kisgyermeknek biztosítottuk az integrációt, azzal hogy a pedagógiai szakszolgálat biztosította a korai fejlesztését. A bölcsődét igénybevevő gyermekek száma az év folyamán összesen: (2015. január 1-jétől december 31-ig) 66 fő - 9 -
Óvodai nevelésbe távozottak száma: 28 fő A beíratott gyermekek száma (2015. december 31-én): 38 fő Korszerinti megoszlás: 12-23 hónapos: 2 fő 24-35 hónapos: 20 fő 36 hónapos és idősebb: 16 fő Nemek megoszlása: lány: 18 fő fiú: 20 fő Az alábbi táblázatokban bemutatjuk, hogyan változik hónapról-hónapra a beíratott gyermekek száma. A bölcsődébe fokozatosan kell beszoktatni a kisgyermekeket a beszokatás két hétig tart gyermekenként. beíratott gyermek férőhely hónap 2014/2015 száma (fő) nevelési évben (fő) szeptember 40 30 30 október 40 31 31 november 40 36 35 december 40 35 35 január 40 37 38 február 40 39 38 március 40 38 38 április 40 38 37 május 40 38 38 június 40 39 38 beíratott gyermek 2015/2016 nevelési évben (fő) - 10 -
45 40 35 30 25 20 15 10 5 0 férőhely száma (fő) beiratott gyermek 2014/2015 nvelési évben (fő) beiratott gyermek 2015/2016 nevelési évben (fő) VIII. Hatósági ellenőrzések az elmúlt nevelési évben Az elmúlt nevelési évben két hatósági ellenőrzésre került sor, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal részéről és a Megyei Kormányhivatal Élelmiszerbiztonsági Növény és Talajvédelmi Főosztálya részéről. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) 2015.december 03-án. elsőfokú hatóságként ellenőrizte, hogy az intézmény a jogszabályokban és a szolgáltatói nyilvántartásban foglaltaknak megfelelően működik-e. Az NRSZH az intézmény működésével kapcsolatban az alábbi hiányosságokat állapította meg. A csoportszobákban kialakított oldalfalnak 1,30 m magas ütés és kopásálló, mosható és fertőtleníthető burkolatnak kell lenni. Bölcsődénkben 70-90 cm. A jelenlegi homokozó kapcsolódó terepből kiemelkedik, szilárd burkolat nem szegélyezi, oldalfala fából készült, aljzata nem megfelelő. Az előírásoknak megfelelő homokozó: méretét a helyi területnagyság határozza meg, de ajánlott a 2,5 m x 3 m nagyságú mélysége 30-40 cm, - aljzata kavicságyazatba rakott tégla vagy beton lap, - 11 -
határoló falai 6-20 cm vastagságúak, lekerekített élekkel, a kapcsolódó tereppel azonos magasságúak, - pázsitfelületben min. 40 cm széles szilárd burkolat szegélyezze, ennek anyaga: monolit beton, előgyártott műkőlap, előgyártott "T"-elem. - Tilos fa gerenda, előregyártott U-elem. - töltőanyaga mosott folyami homok A fenti előírásoknak megfelelő homokozó kialakítását és a festést a nyári szünet ideje alatt a Városgazdasági Kft. munkatársai fogják elvégezni. Az adminisztráció vonatkozásában megállapított hiányosságokat - megállapodás módosítása, házirend kiegészítése, szakmai program aktualizálása, üzenő füzet kiegészítése, munkavállalók írásbeli tájékoztatása- az elmúlt időszakban helyreállítottuk, gondoskodtunk pótlásukról. Megyei Kormányhivatal Élelmiszerbiztonsági Növény és Talajvédelmi Főosztálya részéről az ellenőrzés -2016.június 08.- előzetes értesítés mellőzésével történt. Bölcsődénk tálaló konyháját, személyi feltételeket, hozzátartozó helyiségeket rendben tisztán találták, a hatóság jegyzőkönyve alapján: Az egység általános higiénés állapota kiemelkedően jó, a berendezések, eszközök helyiségek tiszták, karban tartottak. IX. Bölcsődénk Alapítványa: Kereki Tipegők Alapítók: Lampé Viktor Mozsárik Zsolt Weninger Konrád Alapítvány Kuratóriumának elnöke: Csorbáné Takács Erika Alapítvány Kuratóriumi tagjai: Fejes Györgyi Szűcs Ilona Az alapítvány célja a bölcsődei nevelés - gondozási tevékenység elősegítése támogatása. A bölcsődébe járó gyermekek testi és lelki fejlődésének segítése, eszköz körülményeinek javítása. - 12 -
Célként fogalmazódott még meg külső szakember nevelési-fejlesztési munkába történő bevonása is. Mindezek érdekében 2015. decemberben adventi vásárt rendeztünk, az alapítvány tagjai felajánlásokból, kézzel készített karácsonyi ajándékokat és díszeket árusítottak. A befolyt összegből alapítványunk működési költségeinek egy részét fedezni tudtuk. Az adventi vásárral alkalmat teremtettünk arra, hogy a szervezetünk által megfogalmazott célok teljesüljenek. 2016. május 25-én kuratóriumi ülés keretében lezárásra került a Kereki Tipegők alapítvány első éve, melynek keretében elfogadásra került a pénzügyi, szakmai beszámoló. A jövőben pedig célként fogalmaztuk meg lehetőség szerint a civil szervezetek részére kiírt pályázati lehetőségeken való részvételt. X. Kapcsolattartás az óvodával Ősszel előre egyeztetett időpontban a kisgyermeknevelők látogatást tettek az óvodákban. Tapasztalatcsere történt: a bölcsődéből óvodába került gyerekek óvodai beszoktatásáról, étkezési alvási szokásairól, egyéb egyedi szokásaikról. 2016. április 18-án az óvónők tettek látogatást intézményünkben. - 13 -
A látogatás két részből tevődött össze egyrészt, az óvónőkkel történő konzultáció a bölcsőde általános szakmai működéséről, másrészt az óvónők és a kisgyermeknevelők cseréltek információt, meglátogatták a leendő óvodásokat. Ezúton is köszönjük a látogatást és az aktív, érdeklődő részvételt. XI. Kapcsolattartás más intézményekkel Módszertani kérdések tekintetében új intézmény létesült: Család-, Ifjúság-és Népesedéspolitikai Intézet. Ezen kívül új mentori segítség áll rendelkezésre a bölcsődék részére megyénként elosztva. Folyamatos a kapcsolattartás család-és gyermekjóléti szolgálat munkatársaival 2016. januártól a védelembe vett gyermekek ellátása átkerült a család-és gyermekjóléti központ feladatkörébe. A védelembe vett gyermekek ellátást esetmenedzserek végzik. XII. Szülőkkel való kapcsolattartás: beiratkozás idején személyes beszélgetés, tájékoztatás mellett a szülő rövid betekintést nyerhet a bölcsődei életbe. nyílt nap családlátogatás során ismerkedik meg a gyermek a kisgyermeknevelővel. A nevelési év folyamán két alkalommal szerveznek a kisgyermeknevelők szülőcsoportos beszélgetést. évente szülői értekezlet beszoktatás előtt az új kisgyermekek szülei részére napi kapcsolat a gyermek átadásakor reggel illetve hazaadáskor délután - 14 -
XIII. Diák önkéntes munka A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvényben foglaltaknak megfelelően az érettségi bizonyítvány kiadásának feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzésének igazolása. Diák-közösségi szolgálatra intézményünk az elmúlt nevelési évben tizenkét fő diákot fogadott, hogy teljesíthessék a kötelező ötven óra önkéntes szolgálatukat. XIV. Bölcsőde rendezvényei az elmúlt nevelési évben Családi-és gyermeknap, (búcsú az óvodába induló gyermekektől 2015. június 06.) Szülői értekezlet (2015. augusztus 01.). Szüret a bölcsődében. Mikulás (2015. december). Karácsonyi ünnepség (2015. december). Farsang (2016. február). Húsvét (2016. április). A Bölcsődék Napja, gondozás-nevelés nélküli munkanap (2016. április 21.). Kihívás napján való részvétel (2016. május 20.) Anyák napja (2016. május) Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, a beszámolót az elmúlt egy évről megtárgyalni és elfogadni szíveskedjék. Kerekegyháza, 2016. június 16. Csorbáné Takács Erika bölcsődevezető - 15 -