V Á R A K O Z Á S I I D Ő K J E G Y Z É K E

Hasonló dokumentumok
V Á R A K O Z Á S I I D Ő K J E G Y Z É K E

V Á R A K O Z Á S I I D Ő K J E G Y Z É K E

A Kisalföld Volán Zrt. közös üzemeltetésű vonalai / vonalszakaszai. A vonal. Kisalföld 1268 Budapest, Népliget - Győr, aut. áll.

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM és ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

Vas megye Vagyoni típusú adók Kommunális jellegű adók Helyi iparűzési adó

NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TAGJAI

2572 Veszprém, Csolnoki F.M.Kh.Ri. ellátási területe Közigkód Település Lakos Közigkód Település Lakos

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által közcsatornával ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

TELEPÜLÉS TERÜLETFELHASZNÁLÁSI KATEGÓRIA HEKTÁR

BAKONYKARSZT Víz- és Csatornamű Zrt. által vízellátással ellátott települések. Nagyvázsony Üzemvezetőség által üzemeltetett rendszerek és települések

Veszprém megyei műszaki infrastruktúra-hálózatok és egyedi építmények rendszere ( mellékletek)

Veszprém megye területrendezési terv módosításával érintett települések

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM és ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

ELŐTERJESZTÉS A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HULLADÉKGAZDÁLKODÁSI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI TANÁCS HELYETTES KÉPVISELŐJÉNEK MEGVÁLASZTÁSÁRA

ELŐTERJESZTÉS Velem községi Önkormányzat Képviselő-testülete február 26-i ülésének 14. napirendi pontjához

Vas Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend Veszprém Megyei Területi kötetéhez

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM és ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM és ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ


Ssz. Település Járás Megnevezés Cím. 2. Acsád Szombathelyi járás Kultúrház Acsád Acsád, Semmelweis tér 1.

A Kisalföld Volán Zrt. kizárólagos üzemeltetésű vonalszakaszai

Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről

6316 ZALASZENTGRÓT ZALAKOPPÁNY ZALAAPÁTI HÉVÍZ KESZTHELY

MEGYE BOLT NÉV IR.SZ. VÁROS CÍM

TÁRSVÁLLALATOK ZALA MEGYÉT ÉRINTŐ MENETREND MÓDOSÍTÁSAI DECEMBER 9-TŐL

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend VESZPRÉM MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ

2018. év II. ütem vegyszeres gyomirtás programtervezet 1. sz. melléklet

Veszprémi Utcazene Fesztivál

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

E L Ő T E R J E S Z T É S

Va s m e gy e a d a t t á r a

Va s m e gy e a d a t t á r a

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Nemzeti bizottságok. 27 A Dabronc Községi Nemzeti Bizottság iratai Lásd: XVII.2

Bevezetett helyi adók Veszprém megye január 1-jei állapot

Veszprém Megyei MgSzH Földművelésügyi Igazgatóság

Település Kistérség Nagytáj Középtáj Kistájcsoport

Megye Kirendeltség Férőhely Melegedőhely megnevezése, címe

Érvényes: december 13-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: április 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém. Veszprém.

Szombathelyi csendőr kerület.

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Érvényes: július 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

A 3585 rk. 789/1 ÁCSTESZÉR vegyes A 3586 rk. 790/ A 3587 rk. 791/ születési halotti

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETÉHEZ

Balaton VOLÁN Személyszállítási Zártkörűen működő részvénytársaság

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

HATÁROZAT. Szám: 33/2014. (VII. 10.) MÖK határozat Tárgy: Döntés fogszabályozási szakellátási feladattal kapcsolatos pályázati felhívásról

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

EU Élelmiszersegély Program Település-nyilvántartás

Győr-Moson-Sopron megye

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK

Érvényes: szeptember 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK

ZV.-04/2012. Érvényes: június 16-tól

Hulladékudvarok gyűjtési körzete és nyitva tartása - Érvényes április 04-től.

Érvényes: április 19-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Érvényes: december 9-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

Csornai Járási Hivatal. Acsalag havonta első szerda 14:15-15:00. Barbacs havonta első hétfő 08:00-08:30. Bodonhely havonta utolsó hétfő 10:30-11:00

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Tanintézetek. Felsőfokú tanintézetek. 1 A Ciszterci Rend Zirci Hittudományi Főiskolájának iratai 1913, , ,40 ifm

Kimutatás a Vas megye területén aktiválható melegedőhelyekről

1. Az R. 1. melléklete 8. pont 8.4. és 8.6. alpontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Érvényes: április 4-től AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK. P21.29 Aba, Rákóczi u., 5.08 M 5.12, 5.14, 5.14 P 5.17 N 5.26, 5.46, 18.17

Érvényes: június 16-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 13.30, < H14.30

1. helyen végzett szállító ajánlatának benyújtási ideje. Balaton-Ker-Tész Szövetkezet. Balaton-Ker-Tész Szövetkezet. Balaton-Ker-Tész Szövetkezet

XXiii. tanácsok XXiii. tanácsok veszprém Megye tanácsának iratai ,69 ifm

Érvényes: szeptember 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK, H , H18.31

Érvényes: június 16-tól AUTÓBUSZJÁRATOK ÉRKEZNEK * M

Részvételi és játékszabályzat

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Érvényes: december 13-tól AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK, H , H18.31

AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK

2015. ÁPRILIS HÓNAPRA TERVEZETT SEBESSÉGMÉRÉSEK - VAS MRFK FORGALOMELLENŐRZŐ ALOSZTÁLY

ZV.-03/2011. Érvényes: április 1-től

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

ZV.-08/2012. Érvényes: december 9-től

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Tervezet! FELADATÁTADÁSI SZERZŐDÉS

Érvényes: július 1-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK 13.30, < H14.30, 13.20, 14.00, N15.15

Érvényes: április 4-től AUTÓBUSZJÁRATOK INDULNAK., f19.30,

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS A Hivatalos Autóbusz Menetrend GYŐR-MOSON-SOPRON, VAS, VESZPRÉM ÉS ZALA MEGYEI TERÜLETI KÖTETEIHEZ

Vas megye polgármesterei

XXIV. A központi államigazgatás területi szervei. Belügyi igazgatási és rendészeti szervek

Október 4. péntek. Október 5. szombat

Plébániai anyakönyvek letétben a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltárban (2015. máj. 7.) Település Anyakönyv Évkör Terjedelem

XXI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM NOVEMBER 26. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

ZV.-9-10/2011. Érvényes: december 11-től

Javaslat a Társulás évi költségvetésének 1. sz. módosítása

Átírás:

V Á R A K O Z Á S I I D Ő K J E G Y Z É K E II. AUTÓBUSZ VÁR AUTÓBUSZRA ÉNYKK ÉSZAKNYUGAT-MAGYARORSZÁGI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT ZRT. 9700 Szombathely, Körmendi út 92. Tel.: 94/517-600 Fax.: 94/517-625 E-mail: enykk@enykk.hu www.enykk.hu Baja, aut.áll. Solt, Aranykulcs tér Árpás, tűzoltószertár Ásványráró, aut. ford. Bakonypéterd, aut. vt. Bágyogszovát, aut. ford. Bágyogszovát, vmh. Bágyogszováti elágazás Beled, áruház Bőny, sz. bolt 1653/ 1 Szeged,aut.áll. [88] 18:40 1652 / 13 BÁCS-KISKUN 1462/222 Szolnok 9:25 1510/202 BÁCS-KISKUN 1462/223 Veszprém 15:55 1510/201 BÁCS-KISKUN 1510/202 Szeged 9:25 1462/222 BÁCS-KISKUN 1510/201 Veszprém 15:55 1462/223 BÁCS-KISKUN 7115/74 Csorna O 17:20 7050/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7115/174 Egyed 17:20 7050/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7258/16 Mó + 15:55 7090/11 GYŐR-MOSON-SOPRON 7031/12 Győr, aut.áll. + 4:40 7032/6 GYŐR-MOSON-SOPRON 7029/63 Bsztlászló 7:40 7031/3 GYŐR-MOSON-SOPRON 7031/61 Sikátor 7:55 7032/65 GYŐR-MOSON-SOPRON 7031/20 Győr, aut.áll. 8:35 7029/71 GYŐR-MOSON-SOPRON 7029/70 Bsztlászló 11:50 7031/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7032/71 Bsztlászló O 11:50 7031/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7031/28 Győr, aut.áll. + 12:45 7029/83 GYŐR-MOSON-SOPRON 7029/74 Bsztlászló + 15:45 7031/25 GYŐR-MOSON-SOPRON 7031/36 Győr, aut.áll. 16:35 7029/89 GYŐR-MOSON-SOPRON 7029/84 Bsztlászló 19:45 7031/35 GYŐR-MOSON-SOPRON 7032/28 Győr, aut.áll. 20:45 7031/46 GYŐR-MOSON-SOPRON 7031/45 Sikátor 23:55 7032/27 GYŐR-MOSON-SOPRON 7059/48 Győr, aut. áll. 6:50 7053/9 GYŐR-MOSON-SOPRON 7059/48 Győr, aut. áll. 6:50 7053/19 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/73 Csorna,aut.áll 13:00 7059/16 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/73 Csorna,aut.áll 13:00 7059/6 GYŐR-MOSON-SOPRON 7070/85 Csorna,aut.áll 16:40 7110/56 GYŐR-MOSON-SOPRON 7059/1 Kisbabot 7:48 7146/43 GYŐR-MOSON-SOPRON 7059/5 Bodonhely 15:35 7084/198 GYŐR-MOSON-SOPRON 7059/15 Bodonhely 15:35 7084/198 GYŐR-MOSON-SOPRON 7059/37 Kisbabot 17:40 7084/108 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/20 Győr, AUDI O 4:50 7075/40 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/60 Győr, aut. áll. + 4:50 7110/50 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/52 Győr, aut. áll. O 16:40 7110/54 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/48 Győr, AUDI 20:50 7110/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/48 Győr, AUDI O 20:50 7146/82 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/18 Győr, aut. áll. 8:15 7110/58 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/18 Győr, aut. áll. 8:15 7146/22 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/20 Győr, aut. áll. 8:15 7110/48 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/20 Győr, aut. áll. 8:15 7146/22 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/46 Győr, aut.áll. 14:00 7073/45 GYŐR-MOSON-SOPRON 7084/108 Győr,aut.áll. 17:40 7059/37 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/55 Bágyogszovát 14:10 7070/37 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/55 Bágyogszovát 14:10 7071/39 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/47 Kisbabot + 15:30 7067/39 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/67 Kisbabot 16:55 7070/85 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/67 Kisbabot 16:55 7146/87 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/67 Kisbabot 16:55 7287/10 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/77 Bodonhely 19:20 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/69 Bodonhely 21:30 7070/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/69 Bodonhely 21:30 7071/65 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/43 Földsziget 7:15 7069/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/53 Földsziget 10:40 7061/35 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/63 Földsziget O 11:15 7070/35 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/67 Rábcakapi + 15:30 7067/39 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/87 Földsziget [16] 16:45 7070/85 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/29 Földsziget 19:25 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/39 Rábcakapi + 19:30 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/69 Földsziget O 23:30 7059/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/69 Földsziget O 23:30 7063/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/69 Földsziget O 23:30 7071/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7287/10 Mó [100] 16:45 7070/85 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/20 Csorna 4:50 7165/70 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/36 Kapu 12:55 1715/6 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/57 Rábakecöl 16:30 7079/15 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/65 Rábakecöl + 13:40 1715/1 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/76 Kapu O 12:55 1715/6 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/74 Kapu 17:50 7165/77 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/43 Rétalap + 7:30 7010/33 GYŐR-MOSON-SOPRON 1. oldal, összesen: 24

Bőny, sz. bolt Bősárkány, iskola Darnózseli, aut. ford. Egyed, aut. ford. Csorna, autóbusz állomás 7010/71 Rétalap 9:50 7010/73 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/63 Rétalap 12:20 7010/93 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/163 Rétalap + 12:00 7010/83 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/35 Rétalap O 15:00 7010/45 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/45 Rétalap + 15:15 7010/55 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/27 Rétalap [16] 15:45 7010/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/607 Rétalap [100] 15:45 7010/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/607 Rétalap [100] 16:00 7010/617 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/7 Rétalap O 16:00 7010/37 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/19 Rétalap + 16:55 7010/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/59 Rétalap 19:30 7010/39 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/109 Rétalap 23:50 7010/79 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/60 Győr 4:55 7010/60 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/20 Győr 6:00 7011/131 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/78 Győr 8:20 7012/102 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/88 Győr 10:40 7010/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/66 Győr 12:55 7010/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/44 Győr 15:45 7010/24 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/74 Győr O 16:30 7010/54 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/8 Győr 17:00 7010/84 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/4 Győr + 17:20 7010/94 GYŐR-MOSON-SOPRON 7010/52 Győr 21:00 7010/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7077/11 Földsziget + 15:45 7146/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7077/13 Földsziget 15:45 7084/198 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/47 Földsziget 17:55 7084/108 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/87 Földsziget [16] 17:00 7084/127 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/45 Földsziget [100] 17:00 7084/127 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/45 Földsziget [100] 17:00 7287/10 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/90 Csorna 5:15 7146/74 GYŐR-MOSON-SOPRON 7146/56 Csorna + 16:20 7077/14 GYŐR-MOSON-SOPRON 7061/34 Győr 16:40 7140/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7061/74 Győr + 18:35 7135/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7061/74 Győr + 18:35 7135/54 GYŐR-MOSON-SOPRON 7061/59 Vág 23:25 7286/57 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/47 Rábacsanak 19:20 7286/13 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/49 Rábacsanak 23:30 7286/57 GYŐR-MOSON-SOPRON 7067/44 Győr + 16:35 7127/76 GYŐR-MOSON-SOPRON 7067/44 Győr + 16:35 7140/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/15 Sopron 6:25 7286/3 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/76 Győr O 16:35 7135/76 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/76 Győr O 16:35 7140/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7127/53 Vág 7:30 7069/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7127/79 Vág O 23:45 7063/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7127/79 Vág O 23:45 7071/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7135/73 Szany 10:25 7071/29 GYŐR-MOSON-SOPRON 7135/83 Rábasebes 10:25 7071/29 GYŐR-MOSON-SOPRON 7135/89 Vág 19:35 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7135/49 Vág 19:35 7071/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/49 Beled 19:35 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/49 Beled 19:35 7071/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/33 Beled 6:35 7074/60 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/33 Beled 6:35 7140/70 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/47 Mkeresztúr 16:55 7070/85 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/47 Mkeresztúr 16:55 7071/53 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/47 Mkeresztúr 16:55 7070/31 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/39 Mkeresztúr 19:35 7063/47 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/39 Mkeresztúr 19:35 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/49 Mkeresztúr + 22:10 7070/1 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/69 Mkeresztúr O 23:45 7063/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/69 Mkeresztúr O 23:45 7071/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/8 Mó 4:50 7061/22 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/8 Mó 4:50 7063/30 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/8 Mó 4:50 7063/20 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/8 Mó 4:50 7074/8 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/8 Mó 4:50 7074/80 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/8 Mó 4:50 7138/30 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/10 Mó 12:50 7061/78 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/10 Mó 12:50 7063/40 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/10 Mó 12:50 7074/66 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/56 Mó 20:50 7061/32 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/56 Mó 20:50 7063/48 GYŐR-MOSON-SOPRON 7286/56 Mó 20:50 7140/94 GYŐR-MOSON-SOPRON 7090/96 Győr 14:05 7270/11 GYŐR-MOSON-SOPRON 7050/77 Szany 16:05 7116/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7050/69 Szany 19:45 7063/47 GYŐR-MOSON-SOPRON 2. oldal, összesen: 24

Egyed, aut. ford. Enese, vasútállomás Fertőd, aut. vt. Gyarmat, felső Győr, 14 -es út Árkád Győr, 81-es út házgyár Győr,Tihanyi Á. út kórház 7050/69 Szany + 19:45 7063/45 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/30 Győr 4:22 7050/40 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/20 Győr O 4:22 7050/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/40 Győr 12:20 7051/78 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/50 Győr O 12:20 7051/76 GYŐR-MOSON-SOPRON 7063/48 Győr 20:22 7050/32 GYŐR-MOSON-SOPRON 7114/920 Pápa 15:10 7052/55 GYŐR-MOSON-SOPRON 7116/15 Szany O 15:10 7050/83 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/73 Mórichida + 11:30 7071/31 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/73 Mórichida + 11:30 7071/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/29 Rábasztmiklós 19:20 7063/47 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/29 Rábasztmiklós 19:20 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/59 Rábasztmiklós 21:10 7070/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/59 Rábasztmiklós 21:10 7071/65 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/59 Rábasztmiklós 21:10 7071/64 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/79 Mórichida O 23:30 7059/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/79 Mórichida O 23:30 7063/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/79 Mórichida O 23:30 7071/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/53 Cakóháza + 7:30 7073/2 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/53 Cakóháza + 7:15 7063/53 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/68 Győr 8:50 7108/88 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/83 Csorna 10:35 7071/24 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/98 Győr + 13:00 7108/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/35 Markotabödöge O 14:00 7070/57 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/35 Markotabödöge O 14:00 7071/28 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/67 Csorna 15:30 7071/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/37 Rábcakapi 16:45 7065/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/37 Rábcakapi 16:45 7075/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/17 Rábcakapi 17:50 7065/75 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/7 Bősárkány [16] 17:50 7065/75 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/39 Cakóháza 19:20 7071/65 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/39 Cakóháza 19:20 7063/47 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/39 Cakóháza 19:20 7071/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/59 Cakóháza 21:10 7070/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/59 Cakóháza 21:10 7071/65 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/59 Cakóháza 21:10 7071/64 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/89 Cakóháza O 23:30 7059/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/89 Cakóháza O 23:30 7063/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/89 Cakóháza O 23:30 7071/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/26 Csorna + 13:00 7080/98 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/88 Csorna 8:50 7080/68 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7059/7 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7061/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7063/49 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7071/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7074/81 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7075/61 GYŐR-MOSON-SOPRON 7108/79 Mórichida 23:30 7080/79 GYŐR-MOSON-SOPRON 7192/31 Petőháza 5:35 7210/333 GYŐR-MOSON-SOPRON 7208/14 Fertősztmiklós 7:30 7210/9 GYŐR-MOSON-SOPRON 7902/455 Szerecseny 15:00 7999/65 GYŐR-MOSON-SOPRON 7098/30 Győr, AUDI 5:20 7005/20 GYŐR-MOSON-SOPRON 7098/130 Győr, AUDI 5:20 7003/13 GYŐR-MOSON-SOPRON 7098/130 Győr, AUDI + 5:20 7004/3 GYŐR-MOSON-SOPRON 7098/62 Győr, AUDI 21:20 7004/85 GYŐR-MOSON-SOPRON 7099/140 Győr,Ipari park 5:20 7005/20 GYŐR-MOSON-SOPRON 7099/40 Győr,Ipari park O 5:20 7003/13 GYŐR-MOSON-SOPRON 7099/72 Győr,Ipari park 21:20 7004/85 GYŐR-MOSON-SOPRON 7023/60 Győr, AUDI 5:25 7020/10 GYŐR-MOSON-SOPRON 7023/60 Győr, AUDI 5:25 7022/6 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7030/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7031/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7032/18 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7034/46 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7035/50 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI [100] 13:20 7041/16 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI [16] 13:20 7041/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI [16] 13:20 7041/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7043/25 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7049/14 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/98 Győr, AUDI 13:20 7051/78 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7030/66 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7031/44 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7032/28 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7034/52 GYŐR-MOSON-SOPRON 3. oldal, összesen: 24

Lövő, Fő u. 205 Lövő, Fő u. 206 Mecséri elágazás Győr,Tihanyi Á. út kórház Gyulamajor, aut. vt. Héder, sz. ib. Iván, alsó Iván, óvoda Kapu, aut. áll. Kisbabot, posta Mindszentpusztai elágazás Rábatamási elágazás Rábcakapi, iskola Simaság, aut. vt. Szany, kastély Szil, zsebeházai elágazás 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7035/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7041/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7043/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7049/46 GYŐR-MOSON-SOPRON 7040/62 Győr, AUDI 21:20 7050/32 GYŐR-MOSON-SOPRON 7090/36 Győr O 15:50 7090/15 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/12 Mó 6:45 7090/51 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/14 Mó 7:23 7098/91 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/26 Mó + 7:28 7098/113 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/22 Mó 12:40 7090/25 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/22 Mó O 12:40 7090/25 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/22 Mó + 12:40 7090/125 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/72 Mó 12:40 7090/25 GYŐR-MOSON-SOPRON 7256/62 Mó 16:05 7090/67 GYŐR-MOSON-SOPRON 7220/10 Sopron [16] 6:37 7228/24 GYŐR-MOSON-SOPRON 7220/24 Fertősztmiklós 18:41 7230/37 GYŐR-MOSON-SOPRON 7230/84 Lövő, ELZETT 13:15 7220/13 GYŐR-MOSON-SOPRON 7073/37 Sopron 17:45 7165/74 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/57 Sopron 17:45 7165/74 GYŐR-MOSON-SOPRON 1723/2 Sopron 18:45 7071/83 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/2 Győr [16] 6:00 7071/98 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/6 Győr 5:30 7165/70 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/15 Sopron [16] 6:53 7170/12 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/16 Győr O 7:30 7155/14 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/49 Sopron 16:40 7071/47 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/50 Győr + 17:15 7210/53 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/63 Sopron 20:40 7071/61 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/81 Sopron 13:35 7165/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/81 Sopron 13:35 7170/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7072/2 Győr 7:05 7165/84 GYŐR-MOSON-SOPRON 7073/26 Győr 13:40 7165/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7073/26 Győr 13:40 7170/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7073/55 Fertőd 13:35 7165/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7073/55 Fertőd 13:35 7170/26 GYŐR-MOSON-SOPRON 7155/17 Tőzeggyármajor + 14:50 7071/41 GYŐR-MOSON-SOPRON 7155/21 Öntésmajor 15:45 7071/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7155/21 Öntésmajor 15:45 7072/1 GYŐR-MOSON-SOPRON 7155/29 Osli 19:15 7071/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/57 Rábakecöl 15:45 7071/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/57 Rábakecöl 15:45 7072/1 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/59 Rábakecöl 19:15 7071/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/75 Rábakecöl 15:10 1266/6 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/75 Rábakecöl 15:10 7071/93 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/79 Rábakecöl O 7:00 7071/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7165/97 Rábakecöl O 16:00 7071/19 GYŐR-MOSON-SOPRON 7170/33 Répceszemere 15:45 7071/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7170/33 Répceszemere 15:45 7072/1 GYŐR-MOSON-SOPRON 7170/37 Dénesfa 19:15 7071/62 GYŐR-MOSON-SOPRON 7170/39 Répceszemere + 14:50 7071/41 GYŐR-MOSON-SOPRON 7170/53 Répceszemere O 16:00 7071/19 GYŐR-MOSON-SOPRON 7170/57 Répceszemere 15:05 7209/103 GYŐR-MOSON-SOPRON 7173/19 Beled O 7:00 7071/17 GYŐR-MOSON-SOPRON 7174/11 Fertősztmiklós 5:35 7072/7 GYŐR-MOSON-SOPRON 7192/35 F.szentmiklós 13:05 7071/75 GYŐR-MOSON-SOPRON 7210/96 Sopron 6:35 7071/11 GYŐR-MOSON-SOPRON 7065/63 Mórichida O 11:45 7110/53 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/38 Csorna O 6:40 7065/28 GYŐR-MOSON-SOPRON 7110/63 Mórichida 11:45 7065/53 GYŐR-MOSON-SOPRON 7230/45 Iván, alsó 14:30 7235/22 GYŐR-MOSON-SOPRON 7235/31 Zsira, aut. vt. 23:29 7230/27 GYŐR-MOSON-SOPRON 7083/29 Mecsér 12:25 7086/8 GYŐR-MOSON-SOPRON 7083/129 Mecsér O 12:25 7086/24 GYŐR-MOSON-SOPRON 7083/31 Mecsér 14:10 7086/12 GYŐR-MOSON-SOPRON 7021/20 Győr 11:15 7020/27 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/3 Kapu O 5:10 7140/50 GYŐR-MOSON-SOPRON 7073/55 Fertőd 13:20 7140/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7071/255 Kapu 13:20 7140/36 GYŐR-MOSON-SOPRON 7079/15 Beled 16:00 7071/42 GYŐR-MOSON-SOPRON 7140/59 Mkeresztúr 23:00 7071/66 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/48 Győr 6:30 7084/106 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/48 Győr 6:30 7084/116 GYŐR-MOSON-SOPRON 7080/94 Enese 17:50 7084/108 GYŐR-MOSON-SOPRON 7084/167 Csorna 18:10 7080/7 GYŐR-MOSON-SOPRON 7230/134 Sopron 6:35 7234/1 GYŐR-MOSON-SOPRON 7050/77 Vág 16:28 1722/355 GYŐR-MOSON-SOPRON 7138/66 Csorna 15:05 7127/55 GYŐR-MOSON-SOPRON 4. oldal, összesen: 24

Szil, sz. vendéglő Tét, garázs 7061/78 Győr,AUDI 12:05 7135/98 GYŐR-MOSON-SOPRON 7127/32 Csorna 5:05 7138/50 GYŐR-MOSON-SOPRON 7135/76 Csorna O 15:45 7135/94 GYŐR-MOSON-SOPRON 7991/359 Nagydém 19:25 7049/59 GYŐR-MOSON-SOPRON 5. oldal, összesen: 24

Tét, garázs Böhönye,közp.aut.vt. Marcali, aut. áll. Andrásfa, bej út. Csörötnek, aut. ford. Bajánsenye, aut. vt. Bérbalta, aut. ford. Bejcgyertyános, aut. vt. Bükfürdő, aut. áll. Bük, vá. Celldömölk, vá. Csákánydoroszló, presszó Csehi, faluvég Csehimindszent, aut. ford. Csepreg, Promenád Csörötnek, kondorfai elág. Egervölgy, aut. vt. 7991/359 Nagydém 19:25 7049/77 GYŐR-MOSON-SOPRON 7991/359 Nagydém 19:25 7050/69 GYŐR-MOSON-SOPRON 7991/375 Nagydém + 15:35 7999/55 GYŐR-MOSON-SOPRON 7991/379 Nagydém 23:25 7050/49 GYŐR-MOSON-SOPRON 1668/ 101 Pécs, aut. áll. 10:00 6429 / 643 SOMOGY 6429/ 646 Nagykanizsa 12:15 1503 / 1 SOMOGY 1725/ 22 Sopron + 15:47 1177 / 4 SOMOGY 6871/7 Gersekarát 14:36 6874/18 VAS 6871/25 Andrásfa 16:15 6874/10 VAS 6973/3 Velemér 15:02 1643/102 VAS 6648/14 Szombathely 13:12 6861/22 VAS 6213/457 Nagytilaj 17:39 6861/33 VAS 6861/33 Mikosszéplak 17:45 6861/35 VAS 6861/33 Mikosszéplak 17:45 6213/457 VAS 6861/35 Csipkerek 17:45 6861/33 VAS 6861/35 Csipkerek 17:45 6213/457 VAS 6775/12 Sár 7:00 6854/3 VAS 6617/4 Szombathely 5:21 6744/3 VAS 6708/14 Kőszeg 13:50 1244/1 VAS 6744/10 Sár 8:25 1636/101 VAS 6745/2,18 Sár 8:55 6616/5 VAS 6745/4 Sár 10:55 6616/7 VAS 6745/6 Sár 12:55 6616/9 VAS 6745/8,14,16 Sár 14:55 6616/11 VAS 6744/24 Sár 17:30 6749/17 VAS 6745/10 Sár 16:55 6616/13 VAS 6745/12 Sár 18:55 6616/15 VAS 6611/4,56 Szombathely 4:11 6744/1 VAS 6744/2 Sár 4:16 6702/17 VAS 6749/17 Sár 17:20 6611/37,53 VAS 6760/8 Sár 7:05 7996/633 VAS 6921/10 Körmend 7:55 6921/16 VAS 6921/23 Hegyhátszentmárton 15:50 6921/19 VAS 6648/1 Nagytilaj 11:37 6861/17 VAS 6648/5 Nagytilaj 13:10 6861/21 VAS 6648/7 Nagytilaj 14:55 6861/23 VAS 6861/32 Vas 15:55 6648/18 VAS 6648/18 Szombathely 15:57 1636/102 VAS 6648/21 Nagytilaj + 20:10 6861/39 VAS 6648/21 Nagytilaj [105] 20:10 6861/41 VAS 6648/4 Szombathely O 5:08 6861/6 VAS 6861/17 Mikosszéplak 11:40 6648/1 VAS 6861/22 Vas 12:50 6648/3 VAS 6861/23 Mikosszéplak 15:03 6648/7 VAS 6861/40 Vas 18:10 6648/17 VAS 6861/37 Mikosszéplak 20:10 6648/19,25 VAS 6611/8 Szombathely 5:05 6702/19 VAS 6611/10 Szombathely O 5:15 6702/21 VAS 6702/21 Bük O 5:15 6611/10 VAS 6749/1 Simaság 6:05 6611/3 VAS 6706/1 Újkér 6:10 6749/1 VAS 6611/16 Szombathely 6:24 6702/18 VAS 6702/18 Répcevis 6:30 6611/55 VAS 6611/58 Szombathely 6:32 6702/18 VAS 6611/30 Szombathely 9:20 6708/5 VAS 6708/5 Szombathely 9:20 6611/30 VAS 6708/7 Bük (Sár) 10:32 6611/19 VAS 6611/19 Peresznye 10:32 6616/7 VAS 6611/62 Szombathely 11:25 6702/31 VAS 6702/28 Peresznye O 12:41 6616/9 VAS 6702/28 Peresznye O 12:41 6708/9 VAS 6702/30 Répcevis 12:41 6616/9 VAS 6702/30 Répcevis 12:41 6708/9 VAS 6749/8 Kőszeg 13:10 6706/14 VAS 6611/38 Szombathely 13:45 6702/35 VAS 6611/29 Répcevis 14:30 6616/11 VAS 6749/9 Simaság 15:02 6708/16 VAS 6706/10 Kőszeg 16:40 6702/39 VAS 6706/10 Kőszeg 16:40 6616/13 VAS 6611/50 Szombathely 18:36 6708/21 VAS 6749/14 Kőszeg 21:15 6706/12 VAS 6706/11 Újkér 22:50 6749/13 VAS 6970/22 Szentgotthárd 17:25 6970/40 VAS 6971/7 Rátót 18:50 6970/33 VAS 6933/4 Körmend (Szhely) 5:03 6970/32 VAS 6775/42 Sár O 8:30 6854/5 VAS 6. oldal, összesen: 24

Egyházasrádóc, vá. Felsőmaráci elág. Győr, aut. vt. Győr, isk. Hegyfalu, aut. vt. Hegyfalu, vá. Hegyfalu, vá. bej. út Hegyhátsál, aut. vt. Hegyháthodászi elág. Hosszúpereszteg, aut. vt. Horvátzsidány, aut. vt. Iker, aut. vt. Jánosháza, aut. vt. Katafa, aut. vt. Káld, Hubertusz vendéglő Kám, aut. ford. Kenyeri, aut. vt. Körmend, aut.áll. 6854/24 Vas 18:12 6775/23 VAS 6660/26 Szombathely 6:56 6886/5 VAS 6921/6 Csdoroszló (Körmend) 6:35 6921/3 VAS 6921/18 Körmend 13:05 6921/11 VAS 6921/20 Körmend 15:25 6921/15 VAS 6921/22 Csákánydoroszló 15:25 6921/15 VAS 6871/3 Gersekarát O 6:55 1667/3 VAS 6871/15 Gersekarát + 7:35 1642/815 VAS 1667/8 Szombathely 12:43 6201/256 VAS 1667/3 Nagykanizsa 6:55 6871/4 VAS 6871/3 Gersekarát O 7:10 6200/553 VAS 6871/1 Telekes 6:51 1667/3 VAS 6871/11 Telekes O 15:25 6200/755 VAS 6871/13 Gersekarát 17:35 6200/347 VAS 1715/6 Győr O 12:20 6623/20 VAS 1715/6 Győr 12:20 6623/22 VAS 6623/22 Szombathely 12:24 6755/3 VAS 6623/9 Répceszentgyörgy + 14:22 6744/19 VAS 1715/3 Szombathely 14:53 6742/4 VAS 6744/21 Bük-gyógyfürdő 14:57 1715/3 VAS 6755/11 Nemesládony 17:55 6744/24 VAS 6740/5 Tompaládony 19:25 6623/21 VAS 6744/8 Sár 6:35 6755/1 VAS 6755/1 Nemesládony 6:41 6742/1 VAS 6898/1 Zalaegerszeg 6:47 6876/1 VAS 6898/1 Zalaegerszeg 6:48 6896/1,3 VAS 6646/2 Kám 6:05 6774/1 VAS 6774/1 Bögöte 6:05 6646/2 VAS 1670/1 Zalaegerszeg 7:50 6646/4 VAS 6646/4 Kám 7:50 1670/1 VAS 6774/36 Sár 14:00 6646/5 VAS 6646/5 Karakó 14:00 6774/36 VAS 6646/8 Kám O 14:45 1670/5 VAS 6702/49 Peresznye 13:13 6708/11 VAS 6708/11 Bük 13:13 6702/49 VAS 6702/51 Peresznye 14:19 6708/14 VAS 6700/9 Ólmod 15:05 6708/16 VAS 6782/1 Körmend 6:02 6630/3 VAS 6781/10 Sár + 6:52 6630/5 VAS 6781/7 Rábatöttös 11:40 6630/15 VAS 6781/17 Rábatöttös 17:30 6630/35 VAS 6630/36 Szombathely 17:30 6781/17 VAS 6781/26 Sár 18:40 6630/37 VAS 6836/14 Celldömölk 15:12 6832/9 VAS 6896/7 Telekes (Vas) O 11:20 6892/7 VAS 1670/4 Zalaegerszeg 14:32 1664 /235 VAS 6854/3 Egervölgy 6:35 6640/3 VAS 6646/1 Karakó 6:35 6854/3 VAS 6854/8 Vas 7:25 1666/1 VAS 1666/1 Keszthely 7:25 6854/8 VAS 6648/10 Szombathely 7:25 6854/8 VAS 6854/8 Vas 7:25 6648/10 VAS 6640/20 Szombathely 8:17 6854/5 VAS 6648/12 Szombathely 12:35 6854/9 VAS 6854/9 Egervölgy 12:35 6648/12 VAS 6854/11 Egervölgy 12:35 6648/5 VAS 6648/5 Nagytilaj 12:35 6854/11 VAS 6775/18 Sár 12:35 6648/3,5 VAS 6854/18 Vas 15:25 6646/10 VAS 6640/32 Szombathely 15:35 6854/15 VAS 6775/34 Sár 16:20 6648/18 VAS 6648/18 Szombathely 16:20 6854/17 VAS 6854/13 Egervölgy 17:50 6648/17 VAS 6854/24 Vas 18:19 6640/31 VAS 6648/21 Nagytilaj 19:50 6854/21 VAS 6854/21 Egervölgy 19:50 6648/21 VAS 6811/6 Celldömölk 6:50 6815/4 VAS 6660/4 Szombathely 5:15 6886/4 VAS 6660/4 Szombathely 5:15 6896/2 VAS 6660/4 Szombathely 5:15 6912/2 VAS 6660/4 Szombathely 5:15 6921/2 VAS 6660/4 Szombathely 5:15 6931/2 VAS 6660/4 Szombathely 5:15 6940/2 VAS 1668/4 Szombathely 9:03 6902/8 VAS 1668/4 Szombathely 9:03 6933/6,10 VAS 6902/11,21,23 Őriszentpéter 15:20 1668/5 VAS 7. oldal, összesen: 24

6660/18 Szombathely + 16:35 6892/18 VAS 8. oldal, összesen: 24

Körmend, aut.áll. Körmend, Hunyadi u. Kőszegpaty, aut. vt. Körmend, nagykölkedi elág. Körmend, Tesco Kőszeg, aut.áll. Kőszeg, vá. Kőszegszerdahely, aut. vt. Kőszegszerdahely, velemi elág. Lukácsháza, Postakocsi vend. Mikosszéplak, aut. ford. Nádasd, aut. vt. Nemesrempehollós, temető 6660/18 Szombathely + 16:35 6898/6 VAS 6660/18 Szombathely + 16:35 6902/58 VAS 6660/18 Szombathely + 16:35 6912/18 VAS 6660/18 Szombathely + 16:35 6920/8 VAS 6905/3 Őriszentpéter 17:10 6660/21 VAS 6933/13 Szentgotthárd 19:20 6660/25 VAS 6892/7,27 Döröske 11:05 6898/2 VAS 6892/7,27 Döröske 11:05 6933/8 VAS 6660/26 Szombathely 6:37 6931/6 VAS 6782/6,8 Sár 13:56 6660/15 VAS 6892/15 Döröske 17:40 6898/18, 102 VAS 6605/12-54 Szombathely az indulási idő után +5perc akozás 6605/1-47 VAS 6605/6 Szombathely 5:22 6710/2 VAS 6605/6 Szombathely 5:22 6728/2 VAS 6728/11 Bozsok 8:42 6605/15 VAS 6706/3 Újkér 11:25 6605/21 VAS 6708/11 Bük-gyógyfürdő 13:05 6605/43 VAS 6728/27 Bozsok 17:20 6708/20 VAS 6605/4 Szombathely 5:15 6700/2 VAS 6605/4 Szombathely 5:15 6702/2 VAS 6605/4 Szombathely 5:15 6706/2 VAS 6702/1 Répcevis 5:34 6605/1 VAS 6708/23 Bük 6:17 6728/6 VAS 6728/3 Bozsok 6:35 6605/5 VAS 6702/3 Zsira 6:35 6605/5 VAS 6708/1 Bük-gyógyfürdő 7:25 6728/10 VAS 6708/1 Bük-gyógyfürdő 7:25 6710/4 VAS 6605/20 Szombathely 7:51 6706/4 VAS 6708/7 Bük (Sár) 10:15 6605/19 VAS 6708/9 Bük (Sár) 12:15 6605/23 VAS 6702/49 Peresznye 12:55 6605/43 VAS 6710/9 Kőszegpaty 13:55 6603/7 VAS 6708/25,27 Bük (Sár) 14:15 6605/27 VAS 6702/13 Répcevis 15:56 6605/33 VAS 6706/9 Újkér 16:40 6605/35 VAS 6710/17 Kőszegpaty + 19:14 6708/24 VAS 6710/19 Kőszegpaty 20:00 1660/9 VAS 6728/31 Bozsok 20:00 1660/9 VAS 6703/5 Horvátzsidány 23:10 6605/53 VAS 6611/22 Szombathely 7:06 6710/1 VAS 6710/4 Kőszeg 7:01 6611/9 VAS 6611/34 Szombathely 12:55 6710/5 VAS 6611/29 Répcevis 14:08 6710/9 VAS 6710/14 Kőszeg 15:05 6611/35 VAS 6611/45 Répcevis + 19:40 6710/17 VAS 6710/18 Kőszeg + 19:40 6611/45 VAS 6602/4,6 Szombathely 5:10 6728/4 VAS 6728/4 Kőszeg 5:10 6602/4,6 VAS 6602/5 Bozsok 7:10 6728/10 VAS 6728/10 Kőszeg 7:10 6602/5 VAS 6602/12 Szombathely 7:10 6728/10 VAS 6728/10 Kőszeg 7:10 6602/12 VAS 6728/13 Bozsok 12:00 6602/17 VAS 6602/26 Szombathely O 13:10 6728/22 VAS 6728/32 Kőszeg 16:20 6602/32 VAS 6728/27 Bozsok 17:40 6602/33,35 VAS 6602/43 Bozsok 20:20 6728/29 VAS 6728/29 Velem 20:20 6602/43 VAS 6728/36 Kőszeg 21:15 6602/39 VAS 6703/2 Szombathely 4:40 6602/2 VAS 6602/1 Bozsok 4:40 6703/2 VAS 6602/12 Szombathely 7:17 6605/16 VAS 6605/13 Kőszeg 7:48 6602/14 VAS 6605/30 Szombathely 12:39 6602/22 VAS 6703/4 Szombathely 16:22 6602/32 VAS 6703/6 Szombathely 20:48 6602/38 VAS 6602/39 Bozsok 20:50 6703/6 VAS 6602/39 Bozsok 20:50 6605/47 VAS 6605/53 Kőszeg 22:55 6602/40 VAS 6602/41 Bozsok 23:05 6605/53 VAS 6648/26 Szombathely 20:05 6861/37 VAS 6902/54 Körmend 21:20 6912/24 VAS 6912/21 Halogy 22:47 6902/43 VAS 6823/5 Mezőlak 21:10 7956/352 VAS 6886/8 Körmend O 6:58 6654/1 VAS 9. oldal, összesen: 24

Ostffyasszonyfa, aut. vt. 6811/9 Pápoc 12:10 6759/3 VAS 10. oldal, összesen: 24

Ostffyasszonyfa, aut. vt. Ölbő, aut.vt. Őriszentpéter, aut. áll. Pankasz, aut. vt. Peresznye, aut. vt. Rábahídvég, falatozó Répcelak, sz. ib. Répcevis, aut. ford. Rum, aut. vt. Rum, isk. Sár, aut. áll. Simaság, aut. vt. 6759/8 Sár 12:50 6811/14 VAS 6811/19 Pápoc 18:10 6759/11 VAS 6759/12 Sár 21:05 6811/24 VAS 6790/18 Sár 14:30 6620/19 VAS 1643/ 113 Bük-fürdő,a.áll 7:30 6973 / 4 VAS 6921/6 Körmend O 5:48 6902/14 VAS 6905/2 Körmend 6:03 6970/41 VAS 6902/19 Bajánsenye + 7:17 6970/37 VAS 697010 Szentgotthárd 7:21 1643/113 VAS 6970/10 Szentgotthárd O 7:21 6921/3 VAS 6970/10 Szentgotthárd + 7:21 6902/5 VAS 6902/8 Körmend 7:55 6909/4 VAS 6902/30,62 Körmend 12:12 6970/13 VAS 6921/9 Szalafő [15] 12:30 6902/9 VAS 6970/14 Szentgotthárd [16] 12:31 6902/27 VAS 6970/18 Szentgotthárd [16] 14:20 6921/13 VAS 6902/58 Körmend + 15:25 6970/17 VAS 6970/22 Szentgotthárd 16:50 6902/11,23 VAS 6973/5 Velemér 16:50 6902/11,23 VAS 6905/4 Körmend 18:03 6580/737 VAS 6902/13 Bajánsenye 23:35 6970/31 VAS 6970/42 Kondorfa 23:45 6902/13 VAS 6902/9,27 Őriszentpéter 12:18 6921/7,35 VAS 6902/11,23 Őriszentpéter 16:35 6921/17,19 VAS 6702/37 Bük O 14:50 6702/7 VAS 6655/2 Szombathely 4:30 6851/2 VAS 6655/6,34 Szombathely 6:26 6782/2 VAS 6851/17 Püspökmolnári 11:35 1667/17 VAS 6655/16 Szombathely 14:36 6851/20 VAS 6851/9 Püspökmolnári 15:48 6655/18 VAS 6623/16 Szombathely 7:40 6754/5 VAS 6754/18 Sár 12:45 1715/6 VAS 6702/39 Bük 16:20 6702/13 VAS 6640/2,46 Szombathely 4:30 6648/2 VAS 6640/2,46 Szombathely 4:30 6781/30 VAS 6645/10 Szombathely 6:26 6781/8 VAS 6781/3 Rábatöttös 7:10 6645/5 VAS 6648/10 Szombathely 7:32 6781/12 VAS 6781/12 Sár 7:32 6648/10 VAS 6781/7 Rábatöttös 11:55 6640/13 VAS 6640/24,26 Szombathely 12:30 6781/14,16 VAS 6781/13 Rábatöttös [16] 15:30 6640/23 VAS 6648/11 Bérbalta [16] 15:30 6640/23 VAS 6781/13 Rábatöttös [37] 15:30 6645/37 VAS 6648/11 Bérbalta [37] 15:30 6645/37 VAS 6781/26 Sár 18:26 6640/33 VAS 6640/33 Kám (Karakó) 18:26 6781/26 VAS 6645/26 Szombathely 18:26 6781/26 VAS 6645/28 Szombathely 20:28 6781/28 VAS 6645/4 Szombathely O 4:25 6781/2 VAS 6648/4 Szombathely 5:34 6645/8 VAS 6648/28 Szombathely 6:14 6781/8 VAS 6640/12 Szombathely 6:30 6781/8 VAS 6648/8 Szombathely + 6:30 6781/10 VAS 6640/18 Szombathely 8:05 6782/3 VAS 6782/3 Körmend 8:05 6640/9 VAS 6782/9 Körmend O 10:35 6645/11 VAS 6648/12 Szombathely 12:40 6781/18 VAS 6781/18 Sár 12:40 6648/12 VAS 6781/24 Sár 16:25 6648/18 VAS 6648/18 Szombathely 16:25 6781/24 VAS 6782/7,11 Körmend 17:08 6645/21,23 VAS 1666/2 Szombathely 17:08 6782/7 VAS 6781/17 Rábatöttös 17:50 6648/17 VAS 6648/17 Nagytilaj 17:50 6781/17 VAS 6648/19,23 Nagytilaj 19:45 6781/19 VAS 6781/19 Rábatöttös 19:45 6648/19,23 VAS 6781/21 Rábatöttős 23:15 6648/27 VAS 6648/27 Bérbalta (Csehi) 23:15 6781/21 VAS 6630/16 Szombathely 7:55 6754/8 VAS 6630/16 Szombathely 7:55 6759/4 VAS 6630/16 Szombathely 7:55 6773/2 VAS 6745/3 Bük-Kőszeg 10:05 1848/323 VAS 6775/21 Bejcgyertyános 16:40 6632/5 VAS 6748/2 Sár 4:30 6706/2 VAS 11. oldal, összesen: 24

Simaság, aut. vt. Sorkifalud, aut. vt. Sorokpolány, aut. vt. Szeleste, aut. vt. Szeleste, Berzsenyi u. Szeleste, felső Szemenye, aut. vt. Szentgotthárd, aut. áll. Sztg(Máriaújfalu), bej. út Szombathely, aut. áll. Tompaládony, aut. vt. Vas, aut.áll. 6749/8 Kőszeg 12:20 6748/7 VAS 6748/14 Sár 12:40 6706/6,14 VAS 6706/7 Újkér 15:35 6748/11 VAS 6748/18 Sár 15:50 6749/9 VAS 6706/12 Csepreg 20:45 6748/15 VAS 6748/22 Sár 20:45 6706/12 VAS 6653/27 Gyanógeregye 17:18 6653/23 VAS 6653/36 Szombathely 15:58 6654/14 VAS 6654/11 Egyházashollós 17:03 6653/23 VAS 6653/32 Szombathely 20:48 6654/16 VAS 6654/13 Egyházashollós 20:48 6653/31 VAS 6654/15 Egyházashollós 23:05 6655/19 VAS 6623/7 Répceszentgyörgy 11:35 6790/9,11 VAS 1715/3 Szombathely 15:05 6628/8 VAS 6623/13 Répceszentgyörgy 15:05 6628/8 VAS 6623/17 Hegyfalu 16:25 6790/15 VAS 6790/15 Szeleste, felső 16:25 6623/17 VAS 6790/22 Sár 17:20 6623/19 VAS 6623/32 Szombathely 17:40 6628/10 VAS 6790/24 Ölbő 19:20 6623/23 VAS 6790/28 Sár 21:10 6623/25 VAS 6620/40 Ölbő 23:20 6623/27 VAS 6790/10 Sár 8:13 6623/16 VAS 6790/14 Ölbő 11:40 6623/7 VAS 6623/27 Répceszentgyörgy 23:13 6790/25 VAS 6646/2 Kám-(Szombathely) 6:12 6775/3 VAS 6646/14 Kám-(Szombathely) [15] 18:15 6775/23 VAS 6646/14 Kám-(Szombathely) [15] 18:15 6854/24 VAS 6854/24 Vas 18:15 6775/23 VAS 6854/24 Vas [15] 18:15 6646/14 VAS 6979/29 Szentgotthárd, vá. 5:30 6960/2 VAS 6979/29 Szentgotthárd, vá. 5:30 6970/4 VAS 6979/29 Szentgotthárd, vá. 5:30 6970/28,32 VAS 6979/29 Szentgotthárd, vá. 5:30 6976/2 VAS 6979/29 Szentgotthárd, vá. 5:30 6977/2,6 VAS 6979/29 Szentgotthárd, vá. 5:30 6990/2,4,6 VAS 6979/27 Szentgotthárd, vá. 8:00 6970/10 VAS 6979/27 Szentgotthárd, vá. 8:00 6933/1 VAS 6990/7 Felsőszölnök 10:10 6979/33 VAS 6970/3 Rábagyarmat 12:05 6979/17 VAS 6971/3 Rátót 12:05 6979/17 VAS 6977/7 Kétvölgy 12:05 6979/17 VAS 6970/15,25 Őriszentpéter 13:30 6933/7 VAS 6960/11 Gasztony 14:40 6979/19 VAS 6971/5 Rátót 14:40 6979/19 VAS 6970/17 Őriszentpéter 14:40 6979/19 VAS 6970/19 Őriszentpéter [49] 14:40 6979/19 VAS 6976/9 Orfalu 14:40 6979/19 VAS 6977/9,11 Kétvölgy 14:40 6979/19 VAS 6960/15 Gasztony 16:50 6977/18 VAS 6960/19 Gasztony 22:33 6979/25 VAS 6970/31 Őriszentpéter 22:33 6979/25 VAS 6977/19 Kétvölgy 22:33 6979/25 VAS 6990/27 Felsőszölnök 22:33 6979/25 VAS 6971/6 Szentgotthárd 15:40 6976/8 VAS 1667/ 2 Nagykanizsa 13:30 1643/102 VAS 1667/ 2 Nagykanizsa O 13:30 1643/104 VAS 6605/1 Kőszeg 5:05 6686/2 VAS 6655/11 Vas 11:53 6611/62 VAS 6616/15 Bük + 18:00 6653/38 VAS 6749/12 Bő 16:29 6745/9 VAS 6655/4 Szombathely 5:35 6854/2 VAS 6655/4 Szombathely 5:35 6860/2 VAS 6655/4 Szombathely 5:35 6861/4 VAS 6655/4 Szombathely 5:35 6871/2 VAS 6655/4 Szombathely 5:35 6874/2 VAS 6655/6,34 Szombathely 6:20 6854/6 VAS 6655/6,34 Szombathely 6:20 6860/4 VAS 6854/3 Egervölgy 6:20 6860/4 VAS 1667/ 22 Szhely,aut.áll. 6:20 6854/6 VAS 1667/ 22 Szhely,aut.áll. 6:20 6860/4 VAS 6860/9 Pácsony 6:35 1667/3 VAS 1667/3 Nagykanizsa 6:37 6782/1 VAS 1667/3 Nagykanizsa 6:37 6782/2 VAS 6655/8 Szombathely 8:26 6782/3 VAS 12. oldal, összesen: 24

Vas, aut.áll. Vásárosmiske Vát, aut. ford. Vát, aut. vt. Zsira, aut. vt. Ajka, aut. áll. Apácatorna, bej. út Badacsonytomaj, vmh.bej.út Bakonyszentiváni elág. Bakonybél, üdülő bej. út Bakonyjákó, alsó bej. út Bakonyjákó, aut. vt. Bakonyszentiváni elág. Bakonyszentiván, sz. vend. Bakonyszentkirály, bej. u. Bakonyszentlászló, kh. Bakonytamási, aut. vt. Balatonakarattya, vá. lej. Balatonalmádi, aut. áll. 1667/1 Zalaegerszeg 7:43 6854/8 VAS 1642/815 Vas, aut.áll O 7:45 6861/12 VAS 6860/11 Pácsony 10:35 1667/13 VAS 6854/11 Egervölgy + 12:11 6861/20 VAS 6854/11 Egervölgy O 12:15 6655/9 VAS 6782/5 Körmend 14:25 1667/10 VAS 6655/16 Szombathely 14:28 6782/5 VAS 6655/16 Szombathely 14:30 6860/20 VAS 6860/19 Pácsony 14:35 6782/6,8 VAS 6861/23 Csipkerek 14:35 6782/6,8 VAS 6782/10,12 Sár 17:22 6655/15 VAS 6854/19 Egervölgy + 17:22 6655/15 VAS 6860/25 Pácsony 17:22 6655/15 VAS 6861/29 Mikosszéplak [104] 17:22 6655/15 VAS 6861/33 Mikosszéplak 17:22 6655/15 VAS 6871/13 Gersekarát 17:22 6655/15 VAS 6871/17 Sárfimizdó + 17:22 6655/15 VAS 6874/21 Sárfimizdó 17:22 6655/15 VAS 6860/25 Pácsony 17:22 6782/10,12 VAS 6861/33 Mikosszéplak 17:22 6782/10,12 VAS 6871/13 Gersekarát 17:22 6782/10,12 VAS 6874/21 Sárfimizdó 17:22 6782/10,12 VAS 6782/10,12 Sár 17:22 6860/31 VAS 6861/33 Mikosszéplak 17:22 6860/31 VAS 6871/13 Gersekarát 17:22 6860/31 VAS 6874/21 Sárfimizdó 17:22 6860/31 VAS 6836/19 Kissomlyó 22:49 6770/9 VAS 6620/1 Vasszilvágy O 4:45 6623/2 VAS 6623/2 Szombathely O 4:45 6620/6 VAS 6620/10,42 Szombathely 5:45 6620/8 VAS 6623/1 Répceszentgyörgy 5:45 6620/8 VAS 6620/9 Vasszilvágy 6:25 1715/2 VAS 6620/16 Szombathely [16] 6:40 6620/14 VAS 6620/13 Acsád 6:55 6620/7 VAS 6620/13 Acsád 6:55 6628/2 VAS 6620/15 Vasszilvágy O 12:55 6623/20 VAS 6620/17 Acsád 12:55 6623/22 VAS 6620/17 Acsád 12:55 6628/4 VAS 6620/28 Szombathely 15:00 6620/38 VAS 6620/27 Acsád 15:05 6620/21 VAS 6620/27 Acsád 15:05 6623/13 VAS 6620/27 Acsád 15:05 6632/6 VAS 6620/29 Vasszilvágy 16:16 6623/17 VAS 6620/33 Vasszilvágy(Acsád) 17:20 6623/19 VAS 6620/33 Vasszilvágy(Acsád) 17:20 6620/31 VAS 6623/8 Szombathely [37] 6:40 6620/14 VAS 6632/6 Szombathely 14:55 6620/38 VAS 6632/5 Sár 16:16 6623/17 VAS 6702/53 Bük 19:53 6703/3 VAS 7397/187 Tapolca 18:00 1230/415 VESZPRÉM 7807/440 Ajka 5:35 7752/341 VESZPRÉM 7707/2 Tapolca 9:05 1626/222 VESZPRÉM 7918/166 Pápa 12:45 7992/125 VESZPRÉM 7918/166 Pápa 12:45 7918/170 VESZPRÉM 7918/180 Pápa 4:55 7992/171, 181 VESZPRÉM 7992/174 Bakonyság 17:45 7918/167 VESZPRÉM 7420/566 Zirc 14:18 7922/625 VESZPRÉM 7391/428 Németbánya 10:10 7391/303 VESZPRÉM 7943/101 Várpalota 10:34 7391/423 VESZPRÉM 1229/218 Budapest 7:18 7391/363 VESZPRÉM 7918/180 Pápa 4:55 7992/171,181 VESZPRÉM 7918/166 Pápa 12:45 7992/125 VESZPRÉM 7918/128 Pápa 7:10 7918/123 VESZPRÉM 7305/436 Veszprém 13:15 1708/833 VESZPRÉM 7915/269 Zirc 7:55 7029/63 VESZPRÉM 7918/138 Pápa 7:37 7040/33 VESZPRÉM 7918/163 Veszprémvarsány 6:00 7918/153 VESZPRÉM 7918/163 Veszprémvarsány 6:00 7992/161 VESZPRÉM 7918/174 Pápa 16:00 7040/17, 65 VESZPRÉM 7302/337 Bakonyság 18:30 7040/677 VESZPRÉM 7322/646 Veszprém 12.45 7323/524 VESZPRÉM 7323/523 Csajág 7:00 7324/661 VESZPRÉM 7324/782 Veszprém 9:03 7602/102 VESZPRÉM 7602/102 Balatonalmádi 9:03 7324/782 VESZPRÉM 1190/120 Budapest, Népliget 7:50 7335/438 VESZPRÉM 7335/428 Veszprém 8:10 7326/343 VESZPRÉM 13. oldal, összesen: 24

7335/448 Veszprém O 6:35 7600/538 VESZPRÉM 7335/449 Káptalanfüred 19:25 7326/329, 319 VESZPRÉM 7335/456 Veszprém 13:55 1201/224 VESZPRÉM 7341/374 Veszprém. 16:20 7335/427 VESZPRÉM 7341/738 Veszprém, 6:40 7654/483 VESZPRÉM 7600/547 Fűzfőgyártelep. 16:00 7654/447 VESZPRÉM 7654/444 Balatonfüred 16:40 7600/544 VESZPRÉM 7654/458 Balatonfüred 6:55 7333/463 VESZPRÉM Balatonfőkajár, posta 7542/288 Berhida 18:18 7602/103 VESZPRÉM Balatonfüred, aut. áll. 1203/225 Tapolca 20:05 7351/259 VESZPRÉM 1629/8 Zalaegerszeg 5:55 7675/852 VESZPRÉM 1629/8 Zalaegerszeg. 5:55 7661/140 VESZPRÉM 1629/8 Zalaegerszeg 5:55 7350/183 VESZPRÉM 1629/2,12 Zeg. aut. áll. 15:10 1628 / 2 VESZPRÉM 1629/2,12 Zalaegerszeg [62] 15:00 1628 / 2 VESZPRÉM 7345/464 Veszprém 16:20 1190/2 VESZPRÉM 7345/574 Veszprém 17:50 7661/144 VESZPRÉM 7350/342 Veszprém 21:20 7661/142 VESZPRÉM 7350/970 Veszprém 6:25 7671/860 VESZPRÉM 7661/155 Tihany. 14:23 7350/375 VESZPRÉM 7661/173 Tihany 10:23 7350/393, 123 VESZPRÉM 7682/957 Dörgicse! 17:35 7350/357 VESZPRÉM 7682/959 Dörgicse 19:30 1708/827 VESZPRÉM 7682/963 Dörgicse 11:30 1735/223 VESZPRÉM 7682/973 Dörgicse 9:20 1853/921 VESZPRÉM 7686/329 Tótvázsony 18:35 1735/226 VESZPRÉM 7686/339 Tótvázsony 18:15 7351/257 VESZPRÉM Béb, bej. út 7922/665 Bakonyszűcs 13:05 7918/166 VESZPRÉM Berhida, aut. vt. 7316/250 Veszprém 6:50 7319/208 VESZPRÉM 7317/125 Várpalota 12:55 7542/240 VESZPRÉM 7317/257 Várpalota 16:13 7319/234 VESZPRÉM 7319/226 Veszprém 12:55 7542/240 VESZPRÉM 7319/226 Veszprém 12:55 7538/635 VESZPRÉM 7319/262 Veszprém * 4:57 7532/420 VESZPRÉM 7532/420 Pétfürdő 5:05 7319/287 VESZPRÉM 7533/633 Küngös 17:00 7319/247 VESZPRÉM 7533/657 Csajág 15:20 7319/239 VESZPRÉM 7533/659 Balatonfőkajár 15:03 7319/255 VESZPRÉM 7538/229 Fűzfőgyártelep 21:20 7532/432 VESZPRÉM 7538/636 Várpalota 14:45 7542/260 VESZPRÉM 7538/668 Várpalota 7:08 7319/221 VESZPRÉM 7542/111 Balatonfőkajár 6:45 7538/618 VESZPRÉM 7542/115 Balatonfőkajár 14:45 7532/435 VESZPRÉM 7542/115 Balatonfőkajár 14:45 7538/636 VESZPRÉM 7542/217 Balatonfőkajár 18:55 1202/927 VESZPRÉM Csabrendek, aut.vt. 7752/347 Veszprémgalsa 18:50 1710/827 VESZPRÉM Csikvánd, aut. vt. 7982/524 Pápa 16:00 7999/17 VESZPRÉM 7982/524 Pápa 16:00 7048/17 VESZPRÉM 7982/548 Pápa 7:35 7042/13 VESZPRÉM Csót, ib. 7918/177 Románd 16:40 1851/227 VESZPRÉM Csögle, sz. bolt 7953/768 Pápa 6:30 7997/691 VESZPRÉM 7807/468 Ajka 6:25 7996/648 VESZPRÉM Devecser, aut. áll. 1710/826 Győr 4:55 7812/128 VESZPRÉM 7811/579 Gyepűkaján 22:55 7852/419, 429 VESZPRÉM 7840/940 Ajka 7:15 7700/383 VESZPRÉM 7852/478 Ajka 12:55 7806/452 VESZPRÉM 1786/226 Ajka 18:57 7701/234 VESZPRÉM 7852/437 Dabrony 17:40 1712/16 VESZPRÉM Dudar, alsó 7405/636 Zirc 16:35 1251/221 VESZPRÉM Dudar, vásártér 1251/224 Budapest 6:10 7416/580, 582 VESZPRÉM 7303/625 Bakonycsernye 14:20 7304/616 VESZPRÉM 7410/750 Zirc 5:30 7412/450 VESZPRÉM 7416/557 Bakonynána 15:47 7405/611 VESZPRÉM 7416/569 Bakonynána 23:25 7303/639 VESZPRÉM 7406/605 Zirc 19:58 7303/629 VESZPRÉM Dudar, vá. bej. út 7416/567 Bakonynána 16:45 1251/10 VESZPRÉM 7405/646 Zirc 16:38 1251/10 VESZPRÉM 7303/642 Veszprém 20:25 7416/520 VESZPRÉM Felsőörs, aut. vt. 7341/347 Balatonalmádi 15:50 7345/547 VESZPRÉM 7341/359 Balatonalmádi 19:10 7342/159 VESZPRÉM 7342/193 Alsóörs 6:52 7341/738 VESZPRÉM 7348/965 Dörgicse, sz. bolt 13:40 7341/366 VESZPRÉM Fűzfőgyártelep, vasúti sorompó 7326/368 Veszprém. 11:00 7538/613 VESZPRÉM 7534/632 Várpalota 19:35 7324/779 VESZPRÉM 7534/642 Várpalota 19:35 7324/779 VESZPRÉM Fűzfőgyártelep, alsó 7320/548 Veszprém 5:05 7322/430 VESZPRÉM 14. oldal, összesen: 24

Fűzfőgyártelep, alsó Gecse, t. szertár Kapolcs, aut. vt. Köveskál, sz. vend. Nórápi elág. Noszlop, aut. vt. Nyirád, ford. Ősi, berhidai elág. Pápa, aut. áll. Pápa, vasúti sorompó Pápa, Veszprémi út Küngös, ÁG Lesencetomaj, 84 sz. út Lókúti elág. Lovászpatona, Gyömörei út Márkó, sz. vend. Mezőlak, vá. Nagyvázsony, aut. vt. Nádasdladány, jenői elág. 7322/410 Veszprém 5:30 7332/281 VESZPRÉM 7323/537 Balatonfőkajár 16:55 7600/557 VESZPRÉM 7323/543 Balatonfőkajár 6:50 7538/323 VESZPRÉM 7323/547 Küngös 16:15 7538/637 VESZPRÉM 7323/547 Küngös 16:15 7600/547 VESZPRÉM 7323/577 Küngös. 18:15 7600/537 VESZPRÉM 7324/663 Siófok 11:00 7326/368 VESZPRÉM 7324/770 Veszprém 13:25 7600/235 VESZPRÉM 7326/313 Balatonalmádi 7:10 7323/538 VESZPRÉM 7326/332 Veszprém 19:02 7534/619, 689 VESZPRÉM 7326/333 Balatonalmádi 7:10 7323/538 VESZPRÉM 7332/236 Veszprém 14:25 7323/555 VESZPRÉM 7534/648, 658 Várpalota 10:20 7326/328 VESZPRÉM 7538/320 Berhida, Peremarton. 5:43 7320/541 VESZPRÉM 7538/668 Várpalota 6:35 7324/661 VESZPRÉM 7538/668 Várpalota 6:35 7321/770 VESZPRÉM 7654/428 Balatonfüred 6:57 7323/598 VESZPRÉM 7654/476 Balatonfüred. 14:25 7323/566 VESZPRÉM 7999/44 Győr 16:20 7908/197 VESZPRÉM 7371/201 Taliándörögd 23:15 7370/327 VESZPRÉM 7370/935 Taliándörögd 16:05 1212/736 VESZPRÉM 7370/935 Taliándörögd [14] 16:05 7370/916 VESZPRÉM 7370/948 Veszprém 8:47 7370/663 VESZPRÉM 7370/974 Taliándörögd. 17:20 1732/634 VESZPRÉM 7370/979 Taliándörögd 18:25 1736/114 VESZPRÉM 7356/633 Tapolca 10:30 7744/788 VESZPRÉM 7744/778 Révfülöp 5:45 7369/330 VESZPRÉM 7542/215 Balatonfőkajár 17:15 7533/633 VESZPRÉM 7720/838 Balatonederics 7:35 7730/378 VESZPRÉM 7420/514 Zirc 18:35 7420/817 VESZPRÉM 7420/507 Bakonybél 15:20 7420/574 VESZPRÉM 7420/528 Zirc 8:05 7420/603 VESZPRÉM 7912/352 Pápa 5:40 7914/533 VESZPRÉM 7914/535 Győr 12:15 7912/276 VESZPRÉM 7381/287 Hárskút 15:25 7380/855, 856 VESZPRÉM 7391/413 Pápa 10:19 7381/258 VESZPRÉM 7963/946 Pápa 13:05 7972/666 VESZPRÉM 7972/653 Mihályháza 11:05 7963/943 VESZPRÉM 7370/936 Veszprém 15:45 7360/987 VESZPRÉM 7370/936 Veszprém T 15:45 7370/987 VESZPRÉM 7369/335 Tapolca 15:12 7675/857 VESZPRÉM 7521/4 Várpalota 6:10 8070/114 VESZPRÉM 7521/16 Várpalota 9:13 8070/149 VESZPRÉM 7521/18 Várpalota 11:10 8070/151 VESZPRÉM 7521/20 Várpalota 11:25 8078/543 VESZPRÉM 7521/24 Várpalota 13:40 8070/168 VESZPRÉM 7521/28 Várpalota 15:15 8070/133 VESZPRÉM 7521/30 Várpalota 16:45 8070/135 VESZPRÉM 7521/32 Várpalota 17:13 8070/145 VESZPRÉM 7521/34 Várpalota 17:38 8070/147 VESZPRÉM 7521/36 Várpalota 19:13 8070/155 VESZPRÉM 7521/38 Várpalota 21:00 8070/169 VESZPRÉM 7952/423, 433 Pápa 6:50 7940/523 VESZPRÉM 7809/787 Oroszi 17:10 7932/647, 644 VESZPRÉM 7809/213 Oroszi 16:05 7932/624 VESZPRÉM 7700/348 Tapolca 6:55 7387/361 VESZPRÉM 7521/5 Jenő 6:40 7532/433 VESZPRÉM 7521/41 Jenő 22:55 7532/3 VESZPRÉM 7532/420 Pétfürdő 4:50 7521/40 VESZPRÉM 7532/430 Pétfürdő 5:02 7521/2 VESZPRÉM 7532/432 Várpalota 21:10 7521/38 VESZPRÉM 7532/436 Pétfürdő 13:10 7521/22 VESZPRÉM 1711/256 Győr 16:20 1793/316 VESZPRÉM 1722/355 Balatonfüred 17:00 1851/227 VESZPRÉM 1723/2 Sopron 17:20 1623/15 VESZPRÉM 7391/330 Veszprém 5:35 7956/350 VESZPRÉM 7932/625 Ajka 13:30 7956/336 VESZPRÉM 7932/629 Ajka 18:50 1711/253 VESZPRÉM 7932/675 Ajka 15:20 1711/255 VESZPRÉM 7963/939 Kemenesszentpéter 19:20 1251/207 VESZPRÉM 7963/943 Kemenesszentpéter 10:40 7391/303 VESZPRÉM 7963/957 Magyargencs 16:40 7932/624 VESZPRÉM 7972/653 Mihályháza 10:40 7391/303 VESZPRÉM 7963/933 Kemenesszentpéter 7:40 7922/630 VESZPRÉM 7908/183 Vaszar 6:42 7902/462 VESZPRÉM 7922/627 Bakonybél 15:35 7391/305 VESZPRÉM 15. oldal, összesen: 24

Pápateszér, Árpád út Pécselyi elág. Pécsely, kultúrház Peremarton, bej. út Pétfürdő, Horizont Révfülöp, vá. Románd, forduló Somlószőlős, felső Sóly, sz. ib. Sümeg, aut. áll. Szany, kastély Szápár, bej. út Szigliget, iskola Tapolca, aut. áll. Tótvázsony, aut. vt. Városlőd, aut. vt. Várpalota, aut. áll. Várpalota, Szabadság tér 7918/174 Pápa 16:10 7040/17 VESZPRÉM 7360/929 Nagyvázsony 19:15 7686/329 VESZPRÉM 7364/338 Veszprém 7:51 7682/958 VESZPRÉM 7316/248 Veszprém 10:45 7534/658 VESZPRÉM 7319/124 Veszprém. 15:50 7538/616 VESZPRÉM 7319/134 Veszprém 16:46 7538/634 VESZPRÉM 7534/689 Fűzfőgyártelep 18:40 7319/127 VESZPRÉM 7534/619 Balatonfűzfő 18:40 7319/127 VESZPRÉM 7538/613 Fűzfőgyártelep 10:35 7319/241 VESZPRÉM 7531/510 Várpalota 5:20 7532/430 VESZPRÉM 7538/637 Fűzfőgyártelep 15:28 7531/578 VESZPRÉM 1629/ 2 Lenti,aut.áll. 15:40 7703 /875 VESZPRÉM 1629/ 12 Zalaegerszeg O 15:40 7703 /875 VESZPRÉM 7915/55 Dudar 17:15 7918/177 VESZPRÉM 7701/231 Pápa 6:25 7808/558 VESZPRÉM 7701/333 Pápa 8:50 7852/566 VESZPRÉM 7808/558, 578 Ajka 6:45 7942/721, 723 VESZPRÉM 7612/742 Fűzfőgyártelep, 13:20 7311/586 VESZPRÉM 1794/ 238 Győr,aut.áll. 7:15 7387 / 361 VESZPRÉM 6296/ 594 Óhíd, aut. ford 18:10 1724 / 1 VESZPRÉM 6296/ 596 Óhíd, aut. ford 18:55 1242 / 1 VESZPRÉM 7769/544 Zalaegerszeg 16:30 7387/355 VESZPRÉM 7781/667 r 17:10 1725/2 VESZPRÉM 7752/327 Karakószörcsök 17:05 7761/837 VESZPRÉM 7781/697 Dabronc 16:00 7760/555 VESZPRÉM 7759/494 Sümeg 16:01 7760/556 VESZPRÉM 1739/223 Sopron 7:27 7986/683 VESZPRÉM 7501/354 Várpalota 16:07 1809/227 VESZPRÉM 7501/366 Várpalota + 13:25 7303/646 VESZPRÉM 6364/238 Hévíz 6:54 7710/238 VESZPRÉM 1710/844 Győr 17:05 1727/145 VESZPRÉM 1732/638 Veszprém 11:10 7356/633 VESZPRÉM 1733/844 Veszprém 13:05 7356/636 VESZPRÉM 7700/367 Nyirád 16:40 1733/715 VESZPRÉM 7705/817 Révfülöp 17:05 1727/145 VESZPRÉM 7705/867 Révfülöp 15:50 1664/235 VESZPRÉM 7709/387 Salföld 17:05 1727/145 VESZPRÉM 7710/277 B.tördemic-Szigliget 16:05 1623/816 VESZPRÉM 7710/279 B.tördemic-Szigliget 18:50 1224/415 VESZPRÉM 7721/317 Keszthely 6:20 7705/830 VESZPRÉM 7732/464 Keszthely 15:45 1628/2 VESZPRÉM 7742/551 Sáska 5:32 1733/750 VESZPRÉM 7708/315 Révfülp 15:05 7836/831 VESZPRÉM 7732/664 Lesencefalu 17:20 1623/814 VESZPRÉM 7942/724 Pápa 19:15 1732/624 VESZPRÉM 7942/724 Pápa 19:15 1593/825 VESZPRÉM 7360/848 Veszprém 7:05 7686/323 VESZPRÉM 7360/929 Nagyvázsony 19:10 7686/329 VESZPRÉM 7686/328 Balatonfüred 7:10 7360/853 VESZPRÉM 7686/328 Balatonfüred 7:10 7376/258 VESZPRÉM 7686/332 Balatonfüred 19:15 7360/929 VESZPRÉM 7686/334 Balatonfüred 16:12 7370/926, 936 VESZPRÉM 7802/299 Csehbánya 23:10 7389/459 VESZPRÉM 7396/453 Ajka 7:09 7380/758 VESZPRÉM 1205/217 Veszprém 8:35 7501/358 VESZPRÉM 1243/224, 244 Budapest 20:35 1626/223 VESZPRÉM 7312/725 Sümeg 11:45 1212/733 VESZPRÉM 7315/528 Veszprém 8:35 7501/358 VESZPRÉM 7501/323 Jásd 7:05 7538/618 VESZPRÉM 7501/357 Szápár 17:45 1808/216 VESZPRÉM 7501/357 Szápár 17:45 1240/9 VESZPRÉM 7501/365 Tés 15:25 7315/365 VESZPRÉM 7501/367 Tés 16:45 1224/415 VESZPRÉM 7501/375 Szápár 15:10 7538/636 VESZPRÉM 7501/379 Jásd 23:05 7315/359 VESZPRÉM 7501/389 Tés 23:05 7315/359 VESZPRÉM 7521/41 Jenő 22:23 1205/103 VESZPRÉM 7521/122 Várpalota 13:19 7531/528 VESZPRÉM 7531/503 Pétfürdő 7:05 7501/338 VESZPRÉM 7531/545 Pétfürdő 14:05 1205/101 VESZPRÉM 7532/3 Ősi 22:23 7521/41 VESZPRÉM 7533/635 Balatonfőkajár 17:45 1808/216 VESZPRÉM 7534/643, 633 Balatonfűzfő 8:32 7501/358 VESZPRÉM 7501/323 Jásd 7:05 7311/517 VESZPRÉM 7311/530, 540 Veszprém 4:45 7531/500 VESZPRÉM 7311/560 Veszprém 4:45 7531/500 VESZPRÉM 16. oldal, összesen: 24

7314/410 Veszprém 4:50 7531/500 VESZPRÉM 17. oldal, összesen: 24

Várpalota, Szabadság tér Veszprém, aut. áll. Veszprémvarsány, vá. Zalahaláp, aut. vt. Zánka-Köveskál, vá. bej. út Zirc, Rákóczi tér 7521/33 Jenő 16:55 7315/317 VESZPRÉM 7531/509 Pétfürdő 19:42 7315/377 VESZPRÉM 7531/547 Pétfürdő 17:10 1853/931, 941 VESZPRÉM 7531/567 Pétfürdő 18:42 7315/357 VESZPRÉM 1593/825 Tapolca 18:10 1722/355 VESZPRÉM 1629/2 Lenti 14:33 1510 /523 VESZPRÉM 1629/12 Zalaegerszeg O 14:33 1510 /523 VESZPRÉM 1708/816 Győr + 13:50 7324/786 VESZPRÉM 1708/830 Győr + 6:10 7320/690 VESZPRÉM 1708/830 Győr 6:10 7361/380 VESZPRÉM 1722/352 Sopron 7:28 7335/468 VESZPRÉM 1732/663 Keszthely 8:20 1240/1 VESZPRÉM 7300/251 Zirc 21:05 1230/419 VESZPRÉM 7301/325 Bakonyoszlop 14:50 7376/256 VESZPRÉM 7302/337 Bakonyság 17:10 7333/544 VESZPRÉM 7306/879 Lókút. 18:50 1736/114 VESZPRÉM 7311/532 Veszprém 21:30 7322/672 VESZPRÉM 7311/555 Várpalota 14:25 7300/215 VESZPRÉM 7311/560 Veszprém 5:23 7314/410 VESZPRÉM 7311/560 Veszprém 5:23 7311/550 VESZPRÉM 7311/560 Veszprém 5:23 7319/240 VESZPRÉM 7311/560 Veszprém 5:23 7314/402 VESZPRÉM 7311/629 Várpalota 21:35 7391/382 VESZPRÉM 7314/441 Pétfürdő 22:35 7311/639 VESZPRÉM 7323/599 Küngös. 22:35 7311/639 VESZPRÉM 7323/599 Küngös. 22:35 7303/639 VESZPRÉM 7345/589 Balatonfüred 22:35 1230/429 VESZPRÉM 7361/349 Veszprémfajsz. 21:28 7311/532 VESZPRÉM 7360/929 Nagyvázsony 18:35 1229/213 VESZPRÉM 7366/989 Monostorapáti 22:35 7311/639 VESZPRÉM 7366/989 Monostorapáti 22:35 7303/639 VESZPRÉM 7370/935 Taliándörögd. 14:35 7300/505 VESZPRÉM 7380/691 Szentgál 5:28 7342/180 VESZPRÉM 7380/691 Szentgál 5:28 7300/250 VESZPRÉM 7381/277 Hárskút # 17:05 1224/415 VESZPRÉM 7387/361 Sümeg. 5:25 7335/480 VESZPRÉM 1851/224 Esztergom 8:17 1708/840 VESZPRÉM 7836/846 Ajka 15:25 7700/314 VESZPRÉM 1709/828 Győr 6:20 7369/321 VESZPRÉM 1251/207 Pápa 17:45 7302/337 VESZPRÉM 1708/823 Veszprém 10:25 7426/668 VESZPRÉM 7300/222 Veszprém 18:00 7426/644 VESZPRÉM 7300/274 Veszprém 17:35 7416/524 VESZPRÉM 7300/280 Veszprém 5:05 7420/550 VESZPRÉM 7300/688 Veszprém. 8:00 7426/648 VESZPRÉM 7303/628 Veszprém 6:21 7416/580 VESZPRÉM 7303/640 Veszprém 5:00 7426/610 VESZPRÉM 7303/640 Veszprém 5:00 7420/550 VESZPRÉM 7303/658 Veszprém 6:21 7416/580 VESZPRÉM 7400/533 Zirc, Kardosrét 6:35 7306/578 VESZPRÉM 7400/539 Zirc, Kardosrét 22:55 7300/659 VESZPRÉM 7400/581 Zirc, Kardosrét 5:25 7416/560 VESZPRÉM 7405/616 Bakonyszentkirály 7:15 7300/203 VESZPRÉM 7410/751 Dudar 5:05 7418/460 VESZPRÉM 7416/539 Bakonynána 19:45 7300/269 VESZPRÉM 7416/545 Bakonynána 14:30 7426/642 VESZPRÉM 7416/573 Bakonynána 7:20 7300/203, 223 VESZPRÉM 7416/579 Bakonynána 18:20 1708/827 VESZPRÉM 7418/469 Olaszfalu 18:30 1708/827 VESZPRÉM 7420/507 Bakonybél 15:10 7300/255, 505, 225 VESZPRÉM 7420/517 Bakonybél 14:20 7307/733 VESZPRÉM 7420/547 Bakonybél 17:00 7300/237 VESZPRÉM 7420/567 Bakonybél 15:55 1705/5,25 VESZPRÉM 7420/567 Bakonybél 15:55 1708/55 VESZPRÉM 7420/583 Bakonybél 7:08 7300/263 VESZPRÉM 7420/589 Bakonybél 23:20 7303/639 VESZPRÉM 7420/853 Bakonybél 19:13 7418/468 VESZPRÉM 7426/633 Porva 6:35 7418/458 VESZPRÉM 7426/633 Porva 6:35 1708/830 VESZPRÉM 7426/629 Porva O 18:20 7300/257 VESZPRÉM 7426/643 Porva 7:15 7300/223 VESZPRÉM 7426/657 Porva 17:10 1708/24, 64 VESZPRÉM 18. oldal, összesen: 24

Zirc, Rákóczi tér Zirc, aut. áll. (vá.) Alig major Alsópáhok, alsó Babosdöbréte, elág. Bagod, iskola Bak, vendéglő Bázakerettye, aut. vt. Becsehelyi elág. Barátsziget, kallósdi elág. Barlahida, bej. út Bánokszentgyörgy,o.rendelő Becsehely, Kossuth tér Becsehely, Kossuth u. 175. Becsehely, templom Becsehely, f.szöv. Becsvölgye(Barabásszeg),aut.f. Becsvölgye, Kustánszegi elág. Becsvölgye, Fészek Söröző Beleznai elág. Bérbalta, aut.ford. 7426/657 Porva 17:10 1728/14 VESZPRÉM 7426/669 Porva 23:10 7300/649 VESZPRÉM 7426/673 Porva 11:30 7300/823 VESZPRÉM 7426/695 Porva O 14:20 1708/816 VESZPRÉM 7300/216 Veszprém 11:15 7033/51 VESZPRÉM 7304/923 Bakonynána 10:25 7426/668 VESZPRÉM 7308/478 Veszprém 7:25 7416/598 VESZPRÉM 7413/461 Jásd 6:15 1708/810 VESZPRÉM 7416/557 Bakonynána 15:30 7301/325 VESZPRÉM 7416/559 Bakonynána 15:30 7301/325 VESZPRÉM 7416/575 Bakonynána 12:20 7300/353 VESZPRÉM 7416/575 Bakonynána 12:20 1709/833 VESZPRÉM 7416/583 Bakonynána 8:25 1709/828 VESZPRÉM 7416/669 Bakonynána 23:20 7300/649 VESZPRÉM 7426/631 Porva 5:35 7418/470 VESZPRÉM 7426/631 Porva 5:35 7400/560 VESZPRÉM 7426/657 Porva 17:10 1592/114 VESZPRÉM 7426/663 Porva 9:35 1251/1 VESZPRÉM 7426/669 Porva 23:10 7303/639 VESZPRÉM 7437/462 Dudar 21:30 1708/837 VESZPRÉM 7915/272 Bakonyszentlászló 10:20 7304/923 VESZPRÉM 7418/271 Olaszfalu 20:55 1708/132 VESZPRÉM 6454/ 727 Lenti 16:25 6521 / 254 ZALA 6521/ 263 Bázakerettye 6:35 6454 / 730 ZALA 6310/ 991 Hévíz O 5:25 6375 / 540 ZALA 6310/ 891 Hévíz + 5:30 6375 / 640 ZALA 6316/ 341 Keszthely 6:41 6375 / 538 ZALA 6372/ 368 Hévíz 7:45 6308 / 231 ZALA 6375/ 540 Keszthely O 5:29 6310 / 991 ZALA 6375/ 640 Keszthely + 5:30 6310 / 991 ZALA 6255/ 205 Babosdöbréte, elág. + 17:20 6255 / 328 ZALA 6275/ 941 Zalaegerszeg O 6:57 1622 / 113 ZALA 6275/ 959 Zalaboldogfa 18:48 6275 / 629 ZALA 6275/ 862 Zalaegerszeg 21:02 6275 / 749 ZALA 6278/ 724 Zalaegerszeg 17:47 6275 / 957 ZALA 6898/ 7 Zalaegerszeg 7:40 6275 / 442 ZALA 1623/ 811 Győr 5:56 6245 / 330 ZALA 6241/ 557 Nova 17:02 6237 / 437 ZALA 6316/ 546 Zalaszentgrót 12:59 6316 / 635 ZALA 6316/ 635 Zalaapáti 12:59 6316 / 546 ZALA 6316/ 545 Kehidakustány 15:47 6316 / 444 ZALA 6248/ 445 Barlahida 15:38 6248 / 124 ZALA 6244/ 264 Oltárc-Várfölde [11] 15:42 6245 / 444 ZALA 6244/ 264 Oltárc-Várfölde 15:42 6245 / 454 ZALA 6244/ 387 Várfölde 17:03 6245 / 227 ZALA 6244/ 287 Várfölde-Oltárc 17:50 6245 / 128 ZALA 6245/ 338 Zalaegerszeg 12:05 6245 / 628 ZALA 6560/ 546 Páka 12:03 6506 / 573 ZALA 6560/ 544 Lenti 16:30 6247 / 6 ZALA 6245/ 328 Zalaegerszeg + 6:55 6245 / 321 ZALA 6245/ 238 Zalaegerszeg O 11:51 6440 / 858 ZALA 6454/ 921 Lenti 5:45 6245 / 341 ZALA 6245/ 444 Bucsuta 15:25 6440 / 534 ZALA 6245/ 454 Bucsuta 15:25 6440 / 544 ZALA 6445/ 427 Bázakerettye 17:20 6440 / 754 ZALA 6440/ 948 Nagykanizsa 11:15 6435 / 233 ZALA 6435/ 434 Nagykanizsa 17:52 6454 / 737 ZALA 6245/ 126 Zalaegerszeg 14:40 6440 / 435 ZALA 6245/ 124 Zalaegerszeg 16:55 6440 / 957 ZALA 6245/ 222 Szentliszló 18:55 6454 / 627 ZALA 6440/ 948 Nagykanizsa 11:20 6245 / 223 ZALA 6454/ 964 Nagykanizsa + 16:05 6245 / 325 ZALA 6245/ 728 Bánokszentgyörgy 13:50 6245 / 248 ZALA 6245/ 728 Bánokszentgyörgy O 13:50 6245 / 348 ZALA 6247/ 2 Zalaegerszeg 7:50 6245 / 253 ZALA 6268/ 358 Gellénháza 6:40 6258 / 340 ZALA 6258/ 226 Zalaegerszeg 12:50 6262 / 145 ZALA 6255/ 212 Zalaegerszeg + 16:05 6255 / 323 ZALA 6255/ 406 Kustánszeg 17:30 6261 / 127 ZALA 6425/ 849 Belezna 19:25 6425 / 924 ZALA 6213/ 660 Zalaegerszeg 5:45 6861 / 8 ZALA 6213/ 460 Zalaegerszeg 5:50 6861 / 8 ZALA 6213/ 457 Bérbalta 17:39 6861 / 17 ZALA 19. oldal, összesen: 24