Szentes Város Polgármesterétől 66 Szentes Kossuth tér 6. U-21768-4/29. Témafelelős: Kanász-Nagy Gábor Tárgy: Termálkút fúrása épületenergetikai fejlesztésekkel egybekötve Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete S z e n t e s Tisztelt Képviselő-testület! Az Önkormányzat munkatársai, illetve a felkért építész, épületgépész, elektromos tervezői a KEOP-29-5.3./B épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva c. pályázati kiírás alapján, a Városfejlesztési Bizottság korábbi határozatára alapozva elérkeztek az előkészítési munkák azon szakaszba, amikor a T. Képviselő-testületnek állásfoglalását kérjük a munkák további folytatásáról vagy felfüggesztéséről. A felkérésnek megfelelően elkészült a Dózsa-ház, a Boros Sámuel Szakközépiskola és a Terney Béla Középiskolai Kollégium épületeinek az építészeti, épületgépészeti, elektromos hálózati és fényforrás oldali tervdokumentációi. A dokumentációk építészeti vonatkozásban az engedélyezési szinten kerültek kidolgozásra, épületgépészet és villamosság terén kivitelezési szinten állnak rendelkezésre, mivel ezen szakágaknál nincs engedélyezési szint. Ezen túlmenően elkészült az épületek energia-auditja, mely bemutatja az épületek jellemzőit részletes energetikai számításokkal alátámasztva. A termálkút létesítésével kapcsolatban elkészült a tervezett létesítmény vízjogi létesítési engedélyének meghosszabbítása, mely újabb 1 évre érvényes. Az energetikai tanulmányok mindhárom épület esetében figyelembe veszik Szentes város főépítészének véleményét az épületek architektúrájának megőrzését illetően, amely városépítészeti, örökségvédelmi szempontokon alapul. Ugyanakkor az elvárt megjelenésekhez való megfeleltetés adekvát módon a Dózsa-ház és a Boros Szakközépiskola esetében jelentős többletköltséget jelent. Energetikát tekintve az előterjesztés 1. számú mellékleteként csatolom az épületek fejlesztés előtti és utáni állapotának energetikai minőségtanúsítvány összesítőit, valamint az energiaköltségek változására vonatkozó számításokat. Az energetikai osztályba sorolás minden épületnél a fejlesztés után A+ kategóriájú. A Kollégiumnál, mivel megújuló energiájú távhőről üzemel jelenleg, a kiindulási állapot is A+-nak kimutatott. Ez félrevezető lehet, mert nem jelenti azt, hogy az épület energetikai jellemzői megfelelőek lennének. A számítások reális képet mutatnak arról, hogy a fejlesztésnek mind épület üzemeltetés, mind a károsanyag kibocsátás tekintetében nagyságrendekkel történő előrelépést jelenthetnek. A fejlesztések megvalósítása azonban - az eddig rendelkezésre álló számítások alapján-, amelyek az épületek komplex (fűtési rendszer cseréje, csatlakozás a városi
2 távvezetéki hálózathoz, födémek-homlokzatok hőszigetelése, elektromos hálózatok és fényforrások szabványossá tétele, nyílászárók teljes cseréje) komoly anyagi ráfordítást igényelnek. Ez számszerűsítve a tervezői részletes, tételes költségvetések alapján 21-re prognosztizált árakkal: 1: Boros Szakközépiskola bruttó kivitelezési költsége: 222.389.786 Ft, 2: Terney Béla Középiskolai Kollégium kivitelezési költsége: 237.793.427 Ft, 3: Dózsa- ház kivitelezési költsége: 46.149.68 Ft, 4: Termálkút fúrása és vízelhelyezés biztosítása (tervezői költségbecslés alapján): 338.762. Ft, 5: Az előkészítés költségei (a maximális igényelhető mértékkel): 5.75.693 Ft; 6: A lebonyolítás költségei (a maximális igényelhető mértékkel): 2.. Ft; 7: Nyilvánosság biztosítása (a maximális igényelhető mértékkel): 16.9. Ft, Mind: 932.7.586 Ft. A KEOP pályázattal elnyerhető támogatás: A biztosítandó önerő: 559.62.352 Ft. 373.8.234 Ft. Kérem a T. Képviselő-testületet, hogy az előterjesztést megvitatás után elfogadni szíveskedjen. /29. (IX.25.) Kt. Tárgy: Termálkút fúrása épületenergetikai fejlesztésekkel egybekötve HATÁROZATI JAVASLAT Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta a termálkút fúrása épületenergetikai fejlesztésekkel egybekötve című előterjesztést és az alábbiak szerint határoz: A változat: - A Képviselő-testület a 29. évi KEOP források pályázati kiírásán az előterjesztésben bemutatott műszaki tartalom mellett a projekt kidolgozásának folytatását javasolja és felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy a további előkészítéshez szükséges intézkedéseket tegye meg, illetve gondoskodjon a pályázat beadásáról. - A pályázat benyújtását megelőzően kapjon tájékoztatást a Képviselő-testületet a megvalósíthatósági tanulmány eredményeiről és a termálkút létesítésének, az előkészítés és a lebonyolítás pontos költségeinek alakulásáról. - A Képviselő-testület a pályázathoz szükséges önerő rendelkezésre állását az Önkormányzat 21. évi költségvetésében biztosítja. - A Képviselő-testület felhívja a Polgármestert, hogy a szükséges intézkedéseket tegye meg, a projekttel kapcsolatos megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, a termálkút és az egyéb elszámolható költségek kidolgozására. Felelős: Polgármester Határidő: 29. október 15.
3 B változat A Képviselő-testület a 29. évi KEOP források pályázati kiírásán az előterjesztésben bemutatott műszaki tartalom mellett a projekt további kidolgozását nem javasolja, azonban felhatalmazza a Polgármestert, hogy nagyobb támogatási intenzitású pályázati forrás felkutatása felől intézkedjen. A Képviselő-testület felhívja a Polgármestert, hogy amennyiben a magasabb támogatási intenzitású pályázati forrás rendelkezésre áll, úgy gondoskodjon a pályázat előkészítéséről és az előkészített dokumentációt terjessze a Képviselő-testület elé. Felelős: Polgármester Határidő: 29. december 31. A határozatról értesítést kapnak: 1./ Szentes Város Polgármestere 2./ Polgármesteri Hivatal Jegyzője 3./ Polgármesteri Hivatal Számviteli és Tervezési Iroda 4./ Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály 5./ Polgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási Iroda Szentes, 29. szeptember 1. Szirbik Imre polgármester
5
6 E.3.() Az éves energiamennyiségek, -költségek és -ek a fejlesztés előtt/nélkül*, projektszinten A fejlesztés előtti év energifelhasználási tényadataiból Vásárolt villamos energia Energiahordozó megnevezése Tényadatok átlagos körülményekre átszámítva** 37 394 kwh/év 86 62 78 84 kwh/év 1 813 32 Áramdíj (csúcsidei) kwh/év kwh/év Áramdíj (csúcsidőn kívüli) kwh/év kwh/év Áramdíj (egy zónaidős) 37 394 kwh/év 86 62 78 84 kwh/év 1 813 32 Áramdíj (időszakos árszabás) kwh/év kwh/év A: éves mennyiségek Energiaalapú rendszerhasználati díjak + AHK + EA 37 394 kwh/év 547 751 78 84 kwh/év 1 154 855 Földgáz gázdíj 32 28 m 3 /év 1 89 3 1 246 52 794 m 3 /év 1 795 5 11 365 Földgáz forgalomarányos rendszerhasználati díj m 3 /év m 3 /év Földgáz energiaadó m 3 /év m 3 /év Tüzelőolaj l/év l/év Szén t/év t/év Koksz t/év t/év Tüzifa t/év t/év PB gáz kg/év kg/év Vásárolt hőenergia Pellet t/év t/év Napenergia (napkollektor) Szilárd biomassza (pl. szalma) t/év t/év Biogáz m 3 /év m 3 /év Geotermikus energia hévíz földhő egyéb (pl. szennyvízhő) Egyéb A1: Felhasznált energiahordozó 4 58 59 8 78 54 Értékesített hőenergia Értékesített villamos energia csúcsidőszak völgyidőszak mélyvölgy időszak A2: Értékesített energia B: kapacitás/teljesítmény Megnevezés Mértékegység Mennyiség Mértékegység Mennyiség Vásárolt villamos energia elosztói alapdíj csatl.pont csatl.pont elosztói teljesítménydíj kw kw Földgáz 663 84 663 84 alapdíj m 3 /h 4 663 84 m 3 /h 4 663 84 teljesítménydíj MJ/h MJ/h Vásárolt hőteljesítmény kw kw B1: Vásárolt kapacitás költsége 663 84 663 84 B2: Értékesített hőteljesítmény Összes energiaköltség K=A1+B1: 5 171 899 8 742 38 K ÁFA-val növelve*** 6 26 279 1 49 856 Összes energia Á=A2+B2: Á ÁFA-val növelve*** * Megújuló bázisú hőtermelés esetén meglévő hőigény kielégítésénél a ténylegesen kiváltott tüzelőanyag, új hőigény ellátása esetén pedig az annak kielégítésére reálisan figyelembe vehető nem megújuló energiahordozó tekintendő a fejlesztés előtti/nélküli állapotnak. ** pl. sokévi átlaghőmérsékletre átszámítva
7 E.3.(2-) Az energia- és költségadatok változásai a kombinált fejlesztés hatására a fejlesztés nélküli állapothoz viszonyítva, projektszinten Átlagos körülmények mellett számított értékek Energiahordozó megnevezése Változás* A: éves mennyiségek B: kapacitás/teljesítmény Vásárolt villamos energia -31 14 kwh/év -716 22 Áramdíj (csúcsidei) kwh/év Áramdíj (csúcsidőn kívüli) kwh/év Áramdíj (egy zónaidős) -31 14 kwh/év -716 22 Áramdíj (időszakos árszabás) kwh/év Energiaalapú rendszerhasználati díjak + AHK + EA -31 14 kwh/év -456 141 Földgáz gázdíj -52 536 m 3 /év -1 786-5 85 42 Földgáz forgalomarányos rendszerhasználati díj m 3 /év Földgáz energiaadó m 3 /év Tüzelőolaj l/év Szén t/év Koksz t/év Tüzifa t/év PB gáz kg/év Vásárolt hőenergia 64 1 561 6 Pellet t/év Napenergia (napkollektor) 18 Szilárd biomassza (pl. szalma) t/év Biogáz m 3 /év Geotermikus energia hévíz földhő egyéb (pl. szennyvízhő) Egyéb A1: Felhasznált energiahordozó -4 696 181 Értékesített hőenergia Értékesített villamos energia csúcsidőszak völgyidőszak mélyvölgy időszak A2: Értékesített energia Megnevezés Mértékegység Mennyiség Vásárolt villamos energia elosztói alapdíj csatl.pont elosztói teljesítménydíj kw Földgáz -564 264 alapdíj m 3 /h -34-564 264 teljesítménydíj MJ/h Vásárolt hőenergia teljesítménydíja kw 8 8 1 944 8 B1: Vásárolt kapacitás költsége 1 38 536 B2: Értékesített hőteljesítmény: Költségváltozás (K=A1+B1): K ÁFA-val növelve** Árbevétel változása (Á=A2+B2): Á ÁFA-val növelve** Eredmény (E=Á-K): E ÁFA-val növelve** * növekedés: + ; csökkenés: - ** ha az ÁFA nem igényelhető vissza, az ÁFA arányosítást is figyelembe véve -3 315 645-3 978 774
8
9
E.3.() Az éves energiamennyiségek, -költségek és -ek a fejlesztés előtt/nélkül*, projektszinten A fejlesztés előtti év energifelhasználási tényadataiból Energiahordozó megnevezése Tényadatok átlagos körülményekre átszámítva** Költség vagy Vásárolt villamos energia 113 45 546 kwh/év 1 47 558 4 kwh/év 2 68 2 Áramdíj (csúcsidei) kwh/év kwh/év Áramdíj (csúcsidőn kívüli) kwh/év kwh/év Áramdíj (egy zónaidős) 45 546 kwh/év 1 47 558 113 4 kwh/év 2 68 2 Áramdíj (időszakos árszabás) kwh/év kwh/év A: éves mennyiségek B: kapacitás/teljesítmény Energiaalapú rendszerhasználati díjak + AHK + EA 45 546 kwh/év 667 162 113 4 kwh/év 1 661 93 Földgáz gázdíj m 3 /év m 3 /év Földgáz forgalomarányos rendszerhasználati díj m 3 /év m 3 /év Földgáz energiaadó m 3 /év m 3 /év Tüzelőolaj l/év l/év Szén t/év t/év Koksz t/év t/év Tüzifa t/év t/év PB gáz kg/év kg/év Vásárolt hőenergia 4 539 11 75 16 2 996 7 31 24 Pellet t/év t/év Napenergia (napkollektor) Szilárd biomassza (pl. szalma) t/év t/év Biogáz m 3 /év m 3 /év Geotermikus energia hévíz földhő egyéb (pl. szennyvízhő) Egyéb A1: Felhasznált energiahordozó 12 789 88 11 579 533 Értékesített hőenergia Értékesített villamos energia csúcsidőszak völgyidőszak mélyvölgy időszak A2: Értékesített energia Megnevezés Mértékegység Mennyiség Mértékegység Mennyiség Költség vagy Vásárolt villamos energia elosztói alapdíj csatl.pont csatl.pont elosztói teljesítménydíj kw kw Földgáz alapdíj m 3 /h m 3 /h teljesítménydíj MJ/h MJ/h Vásárolt hőteljesítmény kw / lm3 1 26 2 78 64 kw / lm3 1 26 2 78 64 B1: Vásárolt kapacitás költsége 2 78 64 2 78 64 B2: Értékesített hőteljesítmény Összes energiaköltség K=A1+B1: 15 498 52 14 288 173 K ÁFA-val növelve*** 18 598 224 17 145 88 Összes energia Á=A2+B2: Á ÁFA-val növelve*** * Megújuló bázisú hőtermelés esetén meglévő hőigény kielégítésénél a ténylegesen kiváltott tüzelőanyag, új hőigény ellátása esetén pedig az annak kielégítésére reálisan figyelembe vehető nem megújuló energiahordozó tekintendő a fejlesztés előtti/nélküli állapotnak. ** pl. sokévi átlaghőmérsékletre átszámítva *** ha az ÁFA nem igényelhető vissza, az ÁFA arányosítást is figyelembe véve Az energiahordozók fűtőértékét lásd "CO2 kibocsátási tényezők" munkalapon!
E.3.(2-) Az energia- és költségadatok változásai a kombinált fejlesztés hatására a fejlesztés nélküli állapothoz viszonyítva, projektszinten Átlagos körülmények mellett számított értékek Változás* Energiahordozó megnevezése Vásárolt villamos energia -45 36 kwh/év -1 43 28 Áramdíj (csúcsidei) kwh/év Áramdíj (csúcsidőn kívüli) kwh/év Áramdíj (egy zónaidős) -45 36 kwh/év -1 43 28 Áramdíj (időszakos árszabás) kwh/év A: éves mennyiségek Energiaalapú rendszerhasználati díjak + AHK + EA -45 36 kwh/év -664 437 Földgáz gázdíj m 3 /év Földgáz forgalomarányos rendszerhasználati díj m 3 /év Földgáz energiaadó m 3 /év Tüzelőolaj l/év Szén t/év Koksz t/év Tüzifa t/év PB gáz kg/év Vásárolt hőenergia -1 56-3 86 4 Pellet t/év Napenergia (napkollektor) Szilárd biomassza (pl. szalma) t/év Biogáz m 3 /év Geotermikus energia hévíz földhő egyéb (pl. szennyvízhő) Egyéb A1: Felhasznált energiahordozó -5 514 117 Értékesített hőenergia Értékesített villamos energia csúcsidőszak völgyidőszak mélyvölgy időszak A2: Értékesített energia B: kapacitás/teljesítmény Megnevezés Mértékegység Mennyiség Vásárolt villamos energia elosztói alapdíj csatl.pont elosztói teljesítménydíj kw Földgáz alapdíj m 3 /h teljesítménydíj MJ/h Vásárolt hőenergia teljesítménydíja kw B1: Vásárolt kapacitás költsége B2: Értékesített hőteljesítmény: Költségváltozás (K=A1+B1): K ÁFA-val növelve** Árbevétel változása (Á=A2+B2): Á ÁFA-val növelve** Eredmény (E=Á-K): E ÁFA-val növelve** * növekedés: + ; csökkenés: - ** ha az ÁFA nem igényelhető vissza, az ÁFA arányosítást is figyelembe véve -5 514 117-6 616 941
12
13
14 E.3.() Az éves energiamennyiségek, -költségek és -ek a fejlesztés előtt/nélkül*, projektszinten A fejlesztés előtti év energifelhasználási tényadataiból Energiahordozó megnevezése Vásárolt villamos energia Költség vagy Tényadatok átlagos körülményekre átszámítva** Költség vagy 11 28 kwh/év 259 44 13 82 kwh/év 3 886 Áramdíj (csúcsidei) kwh/év kwh/év Áramdíj (csúcsidőn kívüli) kwh/év kwh/év Áramdíj (egy zónaidős) 11 28 kwh/év 259 44 13 82 kwh/év 3 886 Áramdíj (időszakos árszabás) kwh/év kwh/év A: éves mennyiségek Energiaalapú rendszerhasználati díjak + AHK + EA 11 28 kwh/év 165 23 13 82 kwh/év 191 619 Földgáz gázdíj 4 57 m 3 /év 155 442 367 12 853 m 3 /év 437 1 244 139 Földgáz forgalomarányos rendszerhasználati díj m 3 /év m 3 /év Földgáz energiaadó m 3 /év m 3 /év Tüzelőolaj l/év l/év Szén t/év t/év Koksz t/év t/év Tüzifa t/év t/év PB gáz kg/év kg/év Vásárolt hőenergia Pellet t/év t/év Napenergia (napkollektor) Szilárd biomassza (pl. szalma) t/év t/év Biogáz m 3 /év m 3 /év Geotermikus energia hévíz földhő egyéb (pl. szennyvízhő) Egyéb A1: Felhasznált energiahordozó 867 37 1 736 644 Értékesített hőenergia Értékesített villamos energia csúcsidőszak völgyidőszak mélyvölgy időszak A2: Értékesített energia B: kapacitás/teljesítmény Megnevezés Mértékegység Mennyiség Költség vagy Mértékegység Mennyiség Költség vagy Vásárolt villamos energia elosztói alapdíj csatl.pont csatl.pont elosztói teljesítménydíj kw kw Földgáz 199 152 199 152 alapdíj m 3 /h 12 199 152 m 3 /h 12 199 152 teljesítménydíj MJ/h MJ/h Vásárolt hőteljesítmény kw kw B1: Vásárolt kapacitás költsége 199 152 199 152 B2: Értékesített hőteljesítmény Összes energiaköltség K=A1+B1: 1 66 189 1 935 796 K ÁFA-val növelve*** 1 279 427 2 322 955 Összes energia Á=A2+B2: Á ÁFA-val növelve*** * Megújuló bázisú hőtermelés esetén meglévő hőigény kielégítésénél a ténylegesen kiváltott tüzelőanyag, új hőigény ellátása esetén pedig az annak kielégítésére reálisan figyelembe vehető nem megújuló energiahordozó tekintendő a fejlesztés előtti/nélküli állapotnak. ** pl. sokévi átlaghőmérsékletre átszámítva
15 E.3.(2-) Az energia- és költségadatok változásai a kombinált fejlesztés hatására a fejlesztés nélküli állapothoz viszonyítva, projektszinten Átlagos körülmények mellett számított értékek Energiahordozó megnevezése Változás* A: éves mennyiségek B: kapacitás/teljesítmény Vásárolt villamos energia -5 747 kwh/év -132 24 Áramdíj (csúcsidei) kwh/év Áramdíj (csúcsidőn kívüli) kwh/év Áramdíj (egy zónaidős) -5 748 kwh/év -132 24 Áramdíj (időszakos árszabás) kwh/év Energiaalapú rendszerhasználati díjak + AHK + EA -5 747 kwh/év -84 183 Földgáz gázdíj -12 853 m 3 /év -437-1 244 139 Földgáz forgalomarányos rendszerhasználati díj m 3 /év Földgáz energiaadó m 3 /év Tüzelőolaj l/év Szén t/év Koksz t/év Tüzifa t/év PB gáz kg/év Vásárolt hőenergia 234 57 57 Pellet t/év Napenergia (napkollektor) Szilárd biomassza (pl. szalma) t/év Biogáz m 3 /év Geotermikus energia hévíz földhő egyéb (pl. szennyvízhő) Egyéb A1: Felhasznált energiahordozó -889 956 Értékesített hőenergia Értékesített villamos energia csúcsidőszak völgyidőszak mélyvölgy időszak A2: Értékesített energia Megnevezés Mértékegység Mennyiség Vásárolt villamos energia elosztói alapdíj csatl.pont elosztói teljesítménydíj kw Földgáz -199 152 alapdíj m 3 /h -12-199 152 teljesítménydíj MJ/h Vásárolt hőenergia teljesítménydíja kw 1 9 419 9 B1: Vásárolt kapacitás költsége 22 748 B2: Értékesített hőteljesítmény: Költségváltozás (K=A1+B1): K ÁFA-val növelve** Árbevétel változása (Á=A2+B2): Á ÁFA-val növelve** Eredmény (E=Á-K): E ÁFA-val növelve** * növekedés: + ; csökkenés: - ** ha az ÁFA nem igényelhető vissza, az ÁFA arányosítást is figyelembe véve -669 28-83 5