14/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. július 8-án megtartott soros ülésén. Az ülés helye: Csanádapáca Község Önkormányzat Házasságkötő terme 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. Jelen vannak: Oláh Kálmán Szikora Pál Ferenc Kesjár Jánosné Oláh Lajos Sándorné Csikós Gábor Göcző Gyula Andrásné polgármester alpolgármester Igazolatlanul van távol: Bohus Ferenc Tanácskozási joggal meghívottként van jelen: dr. Lipták Péter Megyeriné Lepsényi Alíz jegyző aljegyző Tervezett napirend: 1./ Az Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban (KEOP-2014-4.10-0/F) pályázaton való indulás 2./ A Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program önerő igazolásához meghozott 1/2014. (I.16.) Képviselő-testületi határozat módosítása 3./ OMSZ Orosházi mentőállomás eszközbeszerzésének támogatása
4./ Egyebek (bejelentések) Oláh Kálmán polgármester: Köszöntöm a Képviselő-testület tagjait, valamint a meghívottakat: dr. Lipták Péter jegyző urat és Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző asszonyt, továbbá egész Csanádapáca Község lakosságát. Bohus Ferenc úrról nem tudok semmit, nem jelezte távolmaradását. A meghívottak közül mindenki jelen van. A meghívókat és az előterjesztéseket mindenki megkapta. Megállapítom, hogy az ülés határozatképes. Ismertetném a napirendi pontokat. Kérem, hogy aki a napirendi pontokkal egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal fogadta el az ülés napirendjét. 1. Napirendi pont: Az Önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosításával kombinálva a konvergencia régiókban (KEOP-2014-4.10-0/F) pályázaton való indulás Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta, úgy vélem ebbe a pályázatba 2 önkormányzati intézményt tudunk bevonni. Az egyik a Községháza, a másik a Napközi otthonos konyha épülete. Egy pályázatot nyújtunk be. A támogatás mértéke 100 %-os, 30 és 150 millió forinti összegekre lehet pályázni. Ezek energiahatékonyság javítását célzó pályázatok, és az épületek fűtési, hűtési és melegvíz-rendszereinek korszerűsítését szolgálják. Aljegyző asszony kívánod-e kiegészíteni? Megyeriné Lepsényi Alíz aljegyző: Nem kívánom kiegészíteni. Csikós Gábor : Ez egy újabb napenergia pályázat? dr. Lipták Péter jegyző: Napelemek és nyílászárók, napkollektoros rendszer kialakítása és sokféle felújítási lehetőség szerepel benne. Ami fontos, hogy gyorsan kell lépnünk, mert ezt bruttó 100 %-ban támogatják és sokan élni fognak a lehetőséggel. Oláh Kálmán polgármester: Kérdése ezzel kapcsolatban van-e valakinek? Amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 101/2014.(VII.08.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határoz, hogy az önkormányzati épületenergetikai fejlesztésekre kiírt KEOP-2014-4.10.O/F önkormányzatok és intézményeik épületenergetikai fejlesztése megújuló energiaforrás hasznosítására kiírt pályázati felhívás értelmében
1.) pályázatot nyújt be a Községháza (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. szám, természetben 5662 Csanádapáca, Hrsz. 2.), valamint a Napközi otthonos konyha (5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 46. szám, természetben 5662 Csanádapáca, Hrsz. 590.) energetikai korszerűsítése címmel. 2.) a beruházás bruttó bekerülési költsége min. 30.000.000,- Ft max. 99.900 000,- Ft, amelyből a megpályázott támogatás min. 30.000.000,- Ft max. 99.900.000,- Ft ami a teljes bekerülési költség 100 %-a. Az önkormányzati önrész 0,- Forint összegben kerül meghatározásra. 3.) Felhatalmazza a polgármestert a pályázat benyújtásához kapcsolódó szerződések megkötésére, és a közbeszerzési eljárás lefolytatására a kivitelező kiválasztása érdekében. A feladatellátás érdekében 99,9 millió forint erejéig kötelezettséget vállalhat. 4.) vállalja a projekt megvalósítását követő kötelező fenntartási időszak tekintetében a pályázat eredményeként létrejött vagyontárgyak rendeltetésszerű használatát. Határidő: 2014. 07. 14. Felelős: Oláh Kálmán polgármester 2. Napirendi pont: A Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program önerő igazolásához meghozott 1/2014. (I.16.) Képviselő-testületi határozat módosítása Oláh Kálmán polgármester: Az előterjesztést mindenki megkapta a meghívóval együtt. Korábban döntött a Képviselő-testület arról, hogy elfogadja a Békés megyei Ivóvízminőség-javító Program című támogatott nagyprojekt önerejének igazolását. A projektben 66 önkormányzat vesz részt, minden önkormányzatnak meg kell fizetnie az önrészt, ez Csanádapáca esetében 31.491.272,- Forintra módosul, a konzorcium döntésének értelmében. A 2014 évre eső önrész 21.084.311,- Ft, a 2015. évre eső önrész 10.406.961,- Ft. Kérdés, hozzászólás van-e ezzel kapcsolatban, amennyiben nincs, aki a fentiekkel egyetért, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 102/2014.(VII.08.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt arról, hogy a 1/2014 (I.16.) Kt. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja a határozat módosítással nem érintett pontjainak változatlanul hagyásával: Elfogadja a Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program című támogatott nagyprojekt önerejének igazolását, az alábbiak szerint:
A projekt címe, a pályázati anyagban megjelölttel összhangban: Békés Megyei Ivóvízminőség-javító Program Pályázati azonosító jel: KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 A projekt megvalósítási helyszíne: Békés, Csongrád és Hajdú-Bihar megye A pályázati konstrukció száma: KEOP-1.3.0./09-11 Ivóvízminőség-javítás A projektnek az 1746/2013.(X,17.) (Támogatási szerződés 1. sz. módosítása) és az 1973/2013.(XII.13.) Korm. határozatnak (Támogatási szerződés 2. sz. módosítása), továbbá 1186/2014. (III.28.) Korm. határozatnak (támogatási szerződés 3. sz. módosítása), megfelelően a támogatás szempontjából elszámolható nettó összköltsége a Támogatási szerződés 3. sz. módosításával megegyezően: 38.060.344.909,- Ft. A támogatás mértéke a projekt elszámolható nettó összköltségének a 88,967950 %-a, de legfeljebb 33.861.508.628,- Ft. A projekt teljes költségére vonatkozó önkormányzati önrész mindösszesen 4.198.836.281,- Ft, amelynek 100 %-ára a projektben részt vevő hatvanhat önkormányzat a BM. EU. Önerő Alap támogatását kívánja igénybe venni. 1/ kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a KEOP-1.3.0/09-11-2012-0009 azonosító számú projekt rá jutó önkormányzati önrész összegét a 2014. és a 2015. évi költségvetési rendeletében az alábbiak szerint elkülöníti. Az önkormányzatra jutó Összes saját forrás (Ft) 2014. év (forint) 2015.évi (forint) Csanádapáca Község Önkormányzata 31.491.272 21.084.311 10.406.961 Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: azonnal 3. Napirendi pont: OMSZ Orosházi mentőállomás eszközbeszerzésének támogatása Oláh Kálmán polgármester: Ezt az anyagot is megkapta mindenki. Annyit kívánok elmondani, hogy Kistérségi ülésen voltam és érkezett felém egy kérés, ami a mentőállomással kapcsolatos. Eszközbeszerzéshez kérnek támogatást, melyet korszerűsítésre kívánnak felhasználni. Én úgy gondolom, hogy településünket is az Orosházi Mentőállomás látja el, ezért javaslom a támogatásukat. Csanádapáca település esetében 35.061,- Ft összegről lenne szó. Megkérdezem, hogy mi a véleménye erről a Képviselő-testületnek? Oláh Lajos Sándorné : Azt gondolom, hogy támogassuk őket. A költségvetés véleményem szerint kibír egy ekkora összeget.
Csikós Gábor : Javaslom a támogatást én is. Oláh Kálmán polgármester: Aki a fentiekkel egyetért, kérem, kézfeltartással jelezze. A Képviselő-testület 6 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 103/2014.(VII.08.) sz. kt. határozat: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Orosházi Mentőállomás jelen előterjesztésében meghatározott eszközbeszerzéséhez, utólagos elszámolási nem szabályszerű felhasználás esetén visszafizetési kötelezettséggel 35.061,- Ft, azaz: harmincötezer hatvanegy forint összegű vissza nem térítendő támogatást biztosít a 2014. évi tartalék terhére. Felelős: Oláh Kálmán polgármester Határidő: 2014.07.30. 4. Napirendi pont: Egyebek (bejelentések) Oláh Kálmán polgármester: Megkérdezem, hogy van-e valakinek kérdése, hozzászólása, bejelenteni valója? Amennyiben nincs, akkor tájékoztatásként annyit kívánok elmondani, hogy a beruházásoknál végstádiumban van az AGÓRA projekt. A másik pályázat az úgynevezett Kovács ház munkálatai is a vége felé közelednek, bár vannak még tennivalók és javítások. Azonban, ha megkapjuk a használati engedélyt, akkor használatba vesszük. A kerítést kell megoldani, nagykapu és kiskapu megoldást kell keresnünk. A Művelődési Ház felújítás I. üteménél kis hiányosságok vannak, de pótoljuk azokat is. Oláh Lajos Sándorné : Berendezés van már? Oláh Kálmán polgármester: Az önkormányzat nyújtott be pályázatot eszköz-beszerzésre., az eszközök megvannak, de Művelődési Ház nincs berendezve. Terveink szerint valamikor az ősz folyamán megnyitjuk a nagyközönségnek. Van még kérdése valakinek? Göcző Gyula Andrásné : Én azt szeretném megkérdezni, hogy a buszpályaudvar mikor kerül átadásra? Oláh Kálmán polgármester: Jelenleg hiánypótlás van folyamatban, a közútkezelő válaszát várjuk, annak függvényében jelezzük az építéshatóságnak. Megkérdezem még egyszer, kérdése, hozzászólása van-e valakinek? Amennyiben nincs, a továbbiakban megköszönöm a részvétet
mindenkinek és további szép napot kívánok. Az ülést ezennel bezártnak tekintem. K.m.f... Oláh Kálmán Polgármester. dr. Lipták Péter Jegyző Jelen jegyzőkönyv 5 eredeti példányban készült