GYENESDIÁSI HÍRADÓ Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzatának ingyenes kiadványa 2016. augusztus XXVII. évfolyam, 8. szám Megjelenik: augusztus 19-én Programajánló Augusztus 20-21. Festetics Vágta Gyenesdiás idén ismét otthont ad a Festetics Vágtának, mely a Nemzeti Vágta regionális előfutama. Aug. 20-án, Keszthelyen a Festetics kastély ad otthont a lovas programoknak, míg 21-én, Gyenesdiáson a Faludi síkon fő futamokon kívül izgalmas lovas ügyességi versenyek, színes lovasprogramok, gyermekanimáció, Parasztolimpia, Kocsitoló verseny, Pintér Tibor és a Nemzeti Lovas Színház műsora várja a vendégeket. Augusztus 24. Holdfénytúra a Természet Háza Látogatóközpont szervezésében. Gyalogtúra azoknak, akik kicsit szokatlan időpontban és egy egészen másik oldaláról szeretné megismerni az erdőt! Holdfénynél várnak az izgalmak. Augusztus 25-28. VW Bogaras Balatoni Nyárbúcsúztató: Ön is bogaras?!? És nem csak kissé? Akkor Gyenesdiáson a helye augusztus végén! Szeptember 4. Triál Kupa a Faludi-síkon: ezen a napon ismét a motoroké a főszerep. Edzéssel egybekötött kupaverseny. Igazán látványos program! Szeptember 10. Gyenesdiási Szüreti Vígasságok: ünnepi préselés, szüreti felvonulás, folklórműsorok. Részletek a 3. oldalon. Szeptember 16. Holdfénytúra a Természet Háza Látogatóközpont szervezésében Szeptember 17. V. Gyenesdiási Burgonya Nap a Piacon. Részletek a 3. oldalon. Borfesztivál, koncertek, kiállítások Legnagyobb rendezvényünk, a Gyenesdiási Bornapok hétvége időjárása nem sok jóval kecsegtetett. A megelőző nap szerdán hatalmas vihar vetett véget az addig igazi nyári időnek, szerencsére csütörtökön, a nyitónapon nem esett, a hűvös idő ellenére viszonylag sokan jöttek el. Pénteken még kitartott az idő szerencsére -, így zavartalanul zajlottak a tervezett műsorok, amelyek közül a Nagy Feró és a Beatrice koncertje az elmúlt 17 borfesztiválunk talán leglátogatottabb programja volt. A szombati napra aztán beköszöntött az eső, egész nap esett délután 6 óráig, akkorra elállt, de a levegő nagyon lehűlt, alig volt érdeklődés. Vasárnapra szerencsére szép idő lett, a nap is kisütött, sokan élvezték a műsorokat. Idén először tűzijátékot is tartottunk, több mint 10 percig szebbnél-szebb látványelemek díszítették az eget. FESTETICS A NEMZETI VÁGTA GYENESDIÁSI ELŐFUTAMA GYENESDIÁS, FALUDI-SÍK» 2016. AUGUSZTUS 20-21. GYENESDIÁS, FALUDI-SÍK 2016. AUGUSZTUS 20-21. Informationen für Unsere deutschprachigen Einwohner auf Seite 7. Borfesztiváli hangulat a Romsics pince előtt
2016. augusztus - 2 - Gyenesdiási küldöttség Csíkszenttamáson Gyenesdiási Híradó Lelkes csapatunk Antal István vezetésével ismerkedett a táj szépségeivel. Háttérben a Keleti-Kárpátok bércei. Testvértelepülésünk, Csíkszenttamás meghívására önkormányzatunk képviseletében Gál Lajos polgármester, Kapitány Éva jegyzőhelyettes és Horváth Sebestyén önkormányzati képviselő vett részt a Csíkszenttamási Szent Anna napok rendezvényen. Kiutazásuk során körutat is tettek Észak- Erdély érintésével több gyenesdiási család társaságában (képviselve a vállalkozó és közszféra szereplőkön túl, a természetbarát- és sportegyesületet is). Az út során felkutatásra kerültek a magyar emlékek (Vass Albert sírja, Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés helyszíne, Nyerges-tető, Petőfi emlékek), ahol nemzeti színű szalaggal tisztelgett a csapat a múlt és a magyar kultúra jeles helyszínei előtt. De megtekintették az UNESCO világörökség részét képező máramarosi fatemplomokat és a világörökségi várományosi listán szereplő Torockót és Énlakát is. Csíkszenttamáson ünnepélyes keretek közt köszöntötte a küldöttség Márk Tibor, nyugalmazott polgármester urat, akinek köszönhetően 8 éve el tudott indulni a testvérkapcsolat a két település között. (középső kép) A júniusi helyhatósági választások során a tamásiak a folytonosságot választották és az eddigi alpolgármesternek, Kedves Róbertnek és megfiatalodott képviselőcsapatának szavaztak bizalmat. A küldöttség a személyes gratuláció mellett, megerősítette a testvérkapcsolat megtartását, annak erősítését és szorosabbra fűzését a vállalkozói és civil kapcsolatok terén. A párbeszéd során fontosnak ítélték a helyi és egészséges termékek megjelenítését, akár határon átnyúló pályázatok révén. De a mezőgazdaság mellett a turizmus megerősítése, a barátságos sporttalálkozók gyakoribbá tétele is szóba került. Kedves Róbert polgármester úr elmondta, hogy menedzser típusú településirányítással pályázatokon és térségfejlesztési együttműködésben szeretnének még sikeresebbek lenni. Tervbe van véve a kultúrház fejlesztésén túl a település úthálózatának közel 6 km-es aszfaltozása, járdaépítés. Büszkén mutatta meg a LEADER pályázatból teljesen megújult templomtornyot és a felújítás alatt álló csodálatos orgonát. Az Anna napi fesztivál programjai a településközpontban zajlottak, ahol helyet kapott a népi kultúra mellett a könnyűzene műfaja is. A delegáció a szomszédos Madéfalva településre is látogatást tett, ahol Szentes Csaba polgármesterrel és Szentes Antal megyei turisztikai tanácsossal folytattak megbeszélést a két térség turizmusáról, bemutatva a Fészek udvart, pajtakávézóval, helyi termékbolttal és kürtöskalács sütővel. Itt is nagyon büszkék arra, hogy a TDM elindulhatott náluk és a térségben, a gyenesi minta után (köszönhetően Szalóki Jenő nyugalmazott polgármester székelyföldi misszióinak). A szíves vendéglátás és gondoskodás jellemezte a hosszú hétvégés ünnepet, amiért hála és köszönet a 24 tagú küldöttség nevében, hiszen kijutott az ünnep mellett havasi túrából, medvelesből és jóízű beszélgetésekből egyaránt. Köszönjük a kedves csíkszenttamásiaknak a küldöttség szíves fogadását, az eddigi úton haladva pedig várjuk a kedves fúvósokat, énekeseket, táncosokat tőlük; együttműködésben pedig a Határtalan programon túl, a családi barátságok megerősítése a cél! N.I.
Gyenesdiási Híradó - 3-2016. augusztus Gyenesdiási Szüreti Vígasságok 2016. szeptember 10. szombat 14 óra 30-kor: Ünnepi préselés a körforgalomnál felállított 100 éves présnél (Keszthely-Gyenesdiás határán) 15 órakor: Szüreti felvonulás a körforgalomtól a 71-es úton (Kossuth L. u.), a Madách utcán (Diási strand felé), a termelői piac mögött felállított rendezvénysátorhoz. Itt zajlanak a további programok: 16 óra 30-tól: Folklórműsorok, népművészeti és kézműves bemutató, must és borkóstoló, bográcsos főzés Fellépnek: Zalai Balaton-part Fúvószenekar, Gyenesdiási Huszárbandérium, Gyenesdiási Általános és Művészeti Iskola néptáncosai és népdalénekesei, Gyenes Néptánc Együttes, Gyenesdiási Népdalkör, Gyenesdiási Dalárda férfi énekesei, Re-Folk Népzenei Együttes További információk a Klubkönyvtárban (Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97., Tel: 83/314-507, 20/9769-225) és a Tourinform Irodában (Gyenesdiás, Hunyadi u. 2. Tel: 83/511-790) kaphatók. Egyesületi horgászverseny! Meghívjuk szokásos őszi, egyesületi tagjaink horgászversenyére. 2016. augusztus 27.-én, szombaton 6-11 óráig kerül sor, az alsógyenesi kikötő előtt, kijelölt helyen csónakból. Nevezni a verseny megkezdése előtt 5 30 órától az alsógyenesi tanyán lehet. Nevezési díj felnőtteknek 1000 Ft, ifjúsági 500 Ft. (Gyermekek a horgászat szabályai szerint nem horgászhatnak csónakból) A horgászversenyre alkalmatlan időjárás eseten változatlan feltételekkel másnap 28.-án, vasárnap kerül sor a verseny megrendezésére. A verseny szabályai: Horgászni a horgászengedély szerinti szabályos felszereléssel lehet. Az értékelés egyéniben történik. Párosban horgászók esetén a fogást átlagoljuk. A csónakban csak a nevezett versenyzők tartózkodhatnak. A Gyenesdiási Horgász- és Vízisport Egyesület Elnöksége MEGHÍVÓ! Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a 2016. augusztus 20-án (szombaton) 19.00 órakor a Gyenesdiási Községházán kezdődő református Istentiszteletre. Az Istentisztelet textusa: emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről (5 Mózes 8:18 Károli ) Áldás, békesség! Zichy Emőke ref. lelkész Urániai (transzneptún) asztrológia beszélgető kör indul a gyenesdiási József Attila Klubkönyvtárban augusztus 26-án, pénteken 18-20 óráig. A beszélgető kör ingyenes, alapfokú nyugati asztrológia ismeretek szükségesek. Tematika: a 8 urániai bolygó, nehéz fényszögekkel való számítás 90 és 45 fokos tárcsával, planetáris képek, felezőpontok; önismeret. E-mail: ssolyom1@gmail.com Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2016. augusztus - 4 - Gyenesdiási Híradó Hálásan köszönjük a 2016. július 25-i Kristóf-napi házünnepünkön résztvevőknek, támogatóinknak, családtagjainknak, hogy velünk ünnepeltek. Az Ökumenikus áldásért: Zolcsák Miklós görög katolikus parókusnak, Zichy Emőkének, Keszthely város református lelkészének, Péntekné Vizkeleti Mártának, Hévíz város református lelkészének. Zolcsák Miklósnak és feleségének Dr Kelemen Erzsébetnek az Ikonfestő táboron résztvevők munkáinak bemutatását, és a kiállított képverseket. Hársfalvi Györgynek és Hársfalviné Ildikónak a kiállítás megszervezéséért, lebonyolításáért. Hársfalvi Ákosnak a tudósításért. Köszönjük az Gyenesdiási Önkormányzat dolgozóinak a padok, dobogók szállítását, és a takarítást. A Stéger családnak a szomszédos telek rendelkezésre bocsátását. A Dongaverda Játékparknak, vezetőjének Csík Zoltánnak, hogy elhozta ez alkalomra a vendéggyermekeknek a játékokat. Kristóf Bálintnak és Áginak a kiállított festményekért. Tímár Jánosnak az értékes tárgyakért, Horváth Csabának a korongozásért, Bognár Piroskának a kosárfonásért, Csizyné Erzsikének és Kovács Zoltánné Vas Gizellának,tojásfestő és csuhébaba készítő népi iparművésznek a kiállított hímes tojásokért és csuhé babákért, Kovács Zoltán fa- és szarufaragó népi iparművésznek a kiállított tárgyakért és a fellépésért. A Cseke József karnagy által vezetett Muravidéki Nótázóknak a bemutatót. A Gyenesdiási Dalárda megjelent tagjainak, Balogh Lászlónak, Barna Zoltánnak, Bognár Ystvánnak, Farkas Ödönnek, Komáromy Bélának, Kovács Gézának, Kovács Péternek, Nagy Antalnak, Papp Antalnak, Papp Jánosnak, Páli Lajosnak, Pereg Györgynek, Porkoláb Jánosnak, Romány Bélának a katonadalok bemutatásáért, a Harangláb Zenekar vezetőjének, Schreiner Jenőnek, a zenekar tagjainak, Kovács Péternek és Varga Zoltánnak, Gubinecz Ákosnak a Katonaság, nagy uraság és az Átimennék a Murán c. lemez bemutatásában való szereplésért. Pozsgai László vezetésével a Bakonyi Betyárok csoportjának, Nagy Beátának és Karáth Máriának, Berhidai Péternek és hozzátartozóiknak. Navratil Andreának a daltanításért és a meséért. Szládovics Lászlónak, Barna Zoltánnak, Balogh Lászlónak, Komáromy Bélának a felajánlásért, Finta Mayának a fotókért, Csányi Zoltánnak a videófelvételért, Pete Zsoltnak a közlekedési táblákért, Beke Dánielnek a rendőri biztosításért, Péntek Kristófnak, Hardi Kristófnak, Beke Kristófnak, Veller Kristófnak és szüleiknek a névnapi köszöntésben való megjelenésért. Házünnepünk Mesterek és tanítványok sorozatában Hardi Andrásnak és fiának Kristófnak a táncbemutatásért, valamint a Fodor családnak, Fodor Ivánnak, Fodorné Editnek és Fodor Zsófiának, Fodor Mátyásnak a szólótáncért. A Gyenesdiási Művészeti Iskola néptáncosai közül a Gyenesi Csemetéknek: Berta Antóniának, Czirok Lilla Kamillának, Hajas Zselykének, Joós Alexandrának, Joós Dorinának, Magai Grétának, Molnár Csengének, Nánássy Máténak, Tóth Andrásnak, Zakár Annának, Gyenes Néptáncegyüttes megjelent két párosának, Peszeszér Martinának, Szabó Ritának, Mácskovity Máténak, Fodor Mátyásnak. Kaszap Istvánnak, az Euromedia Stúdió tulajdonosának és vezetőjének a hangosításért, Belenta Rékának a plakátszerkesztésért, a Ziegler Nyomdának a plakátok nyomdai munkálataiért. A vendéglátásban a Komáromy Pékségnek, a Z+Z Kftnek, A Gyenesdiási Ízőrzők képviseletében megjelenő Vaga Irmának a káposztáért, Tánczosné Papp Marcsinak a diós-mákos kalácsért. A vendégek kiszolgálásában segédkezett Kerámiaház Csapatának köszönet a lelkes munkáért. Név szerint: Nánássy Noéminek, Budai Zsófinak és Hocz Veronikának. Végül és mindenekelőtt családunknak: Édesanyánknak, özv. Orbán Istvánnénak, testvéreimnek ifj. Orbán Istvánnak, Karáth Máriának, sógornőmnek Orbán Istvánné Kingának, gyermekeiknek, Juliannának és Viktóriának, fiainknak és párjaiknak, Pék Vilmosnak, Dr. Sziklai Melindának, Pék Flórián Kristófnak és Boros Barbarának. A Pék család vendége volt a Kristóf-napi házünnepen Navratil Andrea népdalénekes, tanár, ökológus, a Hagyományok Háza 2015. évi Népiének-oktató képzésének csoportvezetője, mely csoportnak Pékné Orbán Julianna Ilona és Horvárt Sebestyénné Zsuzsa is tagja volt. Daltanítás után mesélt a közönségnek. Nem vagyok tűznyelő, inkább a bort nyelném... Cseke József vezetésével érkező Muravidéki Nótázókat látta vendégül a Gyenesdiási Dalárda és a Pék család a Községházán és a Kristóf-napon. A Kristóf-napi házünnepen az ökumenikus áldást Zichy Emőke, Keszthely város református lelkésze, Péntekné Vizkeleti Márta, Hévíz város református lelkésze és Zolcsák Miklós görög katolikus parókus adta. A Harangláb Zenekar fennállásának 30. évfordulójára kiadott Átimennék a Murán... c. cd-jéből mutatott be zalai dallamokat a házünnepen a zenekar Pékné Orbán Julianna Ilona és Gubinecz Ákos közreműködésével. Pék András és Pékné Orbán Julianna Ilona J&A Kerámiaház GYenesdiási Turisztikai Egyesület Hírei Ősszel is Balaton Készülünk az őszre, idén is folytatódik az Ősszel is Balaton! projekt a régió összefogásával, mely ezúttal október hónapban kerül megrendezésre. A gasztronómiára épülő kínálatban a kemencés ételek kapnak fontos szerepet. Kiemelt rendezvényünk október 1-én, a 3. Gyenesi Íz-lelő, majd október 8-án, a Hobbi Pékek Találkozója, továbbá felfedezésre vár az őszi természet gyalog vagy kerékpáron, és garantált programhelyeink is. Mindezekhez a szálláshelyek ajándék éjszakákat kínálnak. A nyár folyamán már terjesztett szórólap mellett online felületeken, illetve facebook kampánnyal is hirdetjük az őszi akciót is. Csatlakozási szándékával keresse a Tourinform irodát! Sikeres rendezvényújdonságok Idén ismét új rendezvényekkel bővült a település kínálata, melyek közül érdemes kiemelni a Mercedes G-amboree-t. A Mercesdes G osztály 4 napos találkozójára több mint 100 autó és ezzel együtt 200 résztvevő érkezett, 15 országból. Sok család akár egy héttel is megtoldotta a július eleji élménydús napokat. A rendezvény sikerét tükrözi, hogy már szervezik a jövő évi találkozót, melyhez remek helyszínt biztosít Gyenesdiás. Forgatások Gyenesdiáson A nyár folyamán több alkalommal is történt TV-s forgatás településünkön. A Duna TV Balatoni nyár c. műsora július 7-én, soksok témát érintve teljes egészében Gyenesdiásról szólt, de más stáb is megfordult településünkön, illetve rádióriportokon keresztül is népszerűsítettük településünket.
Gyenesdiási Híradó - 5-2016. augusztus MAGYAR VÁNOR KLUB HÍREI Az idényzáró klubnapunkon Gál Lajos polgármester a Darnay-pincét is bemutatta nekünk. Nyár van, a fesztiválok ideje Ilyenkor klubunk nyári szünetet tart, így aztán előfordult, hogy akár a Keszeg-fesztiválon, akár a Gyenesdiási Borfesztiválon cinkosan összemosolyogtunk, egymás egészségére emelve poharunkat. Hiszen egy közös pont biztosan mindannyiunkban van: szeretjük felkeresni hazánk legszebb épített és természeti örökségeit. És ez nem kis dolog: időt és pénzt áldozni arra, hogy jó közösségben oly szépségeket láthassunk, melyek mellett időnként valljuk meg őszintén elrohanunk. Így volt ez a Balaton déli partján tett kiránduláson is, vagy legutóbb Ozora és környékének felkeresésekor. Az ember csak ámul, hogy pár év alatt milyen változások köszöntik az oda érkezőket. Jó barangolni Hazánkban! Persze, nem bakancsos vándorlásra hívunk mindenkit, hanem utcai ruhás, buszos kirándulásokra. Hiszen klubunknak tagja lehet mindenki, aki nyitott szemmel és nyitott szívvel jelentkezik útjainkra és szívesen lenne tagja egy politikamentes klubnak. Barátokra, jó ismerősökre már az első kilométerek után az is rátalál, aki még idegenként is száll fel autóbuszunkra. Hiszen útjainkon mindig kellemes a hangulat, a jó kiránduló időről pedig az égiek eddig mindig gondoskodtak A szeptember eleje már kirándulni hív mindenkit: szeptember 10-én (szombaton) reggel Nagykanizsa és környéke vár bennünket. Délelőtt felkeressük Szécsiszigeten az Andrássy- Szapáry-kastélyt és parkját, és Nagykanizsa látnivalóit. A délután már a Dödölle-fesztiválon ér bennünket és a kulináris élvezeteknek is hódolva folytatjuk kirándulásunkat Honlapunkon minden megtalálható, az éves munkatervünkön kívül az aktuális kirándulási információk is fenn vannak, elég a keresőbe ennyit beírni: Gyenesdiási Magyar Vándor Klub. Kipróbálta? Csak rá kell kattintania! Lám, milyen egyszerű. Ennyi. És már csak jelentkeznie kell, hiszen Önt is várjuk tagjaink sorába, hogy együtt indulhassunk kirándulni! De a legjobb ajánlólevél továbbra is: elégedett útitársaink élménybeszámolója! Csányi Zoltán - a klub elnöke - Kert Barát Kör hírei Kert Barát Kör soron következő összejövetele, 2016. szeptember 8-án, este 18 órakor lesz a Klubkönyvtárban. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Témakör: Gyógynövények gyógyhatása, mindennapi használata az egészségünk megőrzéséhez. Meghívott szakértő előadása. Ha még marad időnk megbeszéljük az aktuális kert körüli teendőket, úgy mint növényvédelem, befőzések lehet recepteket hozni stb. Találkozzunk a klubnapon addig is jó munkát és sikeres begyűjtést. Természet Háza programjai Nyáron sem feledkezünk meg a gyerekekről: augusztusban minden kedden és vasárnap 9:30 órától 18:30 óráig ÖKO-Műhely foglalkozással, szerdánként pedig 17:30 órától 18:30 óráig mese- és madarász szakkörrel várjuk az érdeklődőket! Augusztus 24-én, Holdfénytúrára invitálunk minden kirándulni vágyót! Indulás: 18:30 Természet Háza Útvonal: Természet Háza felhagyott dolomitbánya gyenesdiási Fénykereszt Természet Háza Részvételi díj: 800 Ft/fő Részletek a Látogatóközpont Facebook oldalán vagy a +36 30 239 4279 telefonszámon! Szeretettel várunk mindenkit! Bölcsődei, óvodai hírek Tisztelt Szülők! A Gyenesdiási Bölcsőde és Óvodában az iskolába menő gyermekek részére hangolódó foglalkozásokat tartunk 2016. augusztus 29-30-31-én, 9-11 óra között. Foglalkozásokat tartja: Jezerniczki Andrea, Nusal Ágnes ISKOLAI HÍREK Tájékoztatjuk a kedves Szülőket, hogy a 2016/2017-es tanévben a tankönyvosztás menete a következőképpen történik: 1-4. évfolyamokon tanulóink részére térítésmentesen biztosítjuk a tankönyveket. Ezek egy részét könyvtári kölcsönzés útján használatba kapják, melyeket év végén viszsza kell adniuk. 5-8. évfolyamokon, akik nem jogosultak ingyenes használatú könyvekre, idén sem kapnak postái úton díjbekérőt (csekket). A szülők a tankönyvekkel és az átadás-átvételi jegyzőkönyvvel együtt fogják megkapni a csekket az iskolában. A normatív kedvezményre való jogosultságot igazolni szükséges a tankönyvek átvételekor. normatív kedvezményre igazolás jogosult emelt családi pótlék igazolása tartósan beteg tanuló vagy szakorvosi igazolás sajátos nevelési igényű tanuló három- vagy többgyermekes családban élő tanuló rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanuló szakértői bizottság szakvéleménye családi pótlék igazolása a települési önkormányzat határozata TANKÖNYVOSZTÁS: 7-8. évfolyam: 2016. augusztus 29-én, hétfőn 10-13 óráig 5-6. évfolyam: 2016. augusztus 29, hétfőn 14-17 óráig Pótnap: 2016. augusztus 30-án, kedden 10-13 óráig 1-4. évfolyam: 2016. szeptember 1. Az osztályfőnököktől kapják meg a tanulók az osztálytermekben. Várvölgyi Tagintézményben: 2016. augusztus 30-án, kedden 14-17 óráig A KELLO lehetőséget biztosít az átvétel után a tankönyvek árának átutalással történő rendezésére is, melyhez az alábbi bankszámlaszámot adta meg: 64400068-30107825-11100049. Tanévnyitó: Időpontja: 2016. szeptember 1., csütörtök, 8:00 Helyszín: iskola aulája Az első nap programja: 8:00-9:00 tanévnyitó 9:00-12:00 osztályfőnöki órák 12 óra után a gyerekek hazamehetnek. Ügyelet: 12:00-17:00 Tízórait és ebédet nem kapnak a gyerekek az első nap, mert ezen a napon történik az étkezési igények pontosítása, véglegesítése, amely alapján étkezés szeptember 2-ától lehetséges.
2016. augusztus - 6 - Gyenesdiási Híradó TUDÓSÍTÁS A KÉPVISELŐ- TESTÜLET ÜLÉSÉRŐL Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 2016. június 21-én, rendkívüli ülést tartott. Az első napirend keretében a képviselő-testület az önkormányzat 2016. évi költségvetéséről szóló rendeletét módosította. A Képviselő-testület az Önkormányzat és Intézményei bevételi-kiadási előirányzatát a 2/2016. (II.24.) számú rendeletével 849.566 e Ft-ban hagyta jóvá. A költségvetés 2016. évi előirányzata először kerül módosításra és ezáltal 935.737 e Ft-ra változik. Jelen előirányzat-módosítás az intézményekkel összességében mind a kiadási, mind pedig a bevételi oldalon 86.171 e Ft-tal emelkedik. A második napirendi pontban a települési hulladékgazdálkodási és a nem közművel összegyűjtött szennyvíz közszolgáltatásokról szóló 35/2013. (XII.11.) önkormányzati rendelet módosítására került sor. A hulladékgazdálkodásról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (HT) 2016. április 1-jétől hatályos 32/A. -a értelmében állami hulladékgazdálkodási közfeladat ellátása érdekében a Kormány koordináló szervet, az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörben Működő Részvénytáraságot (Koordináló szervezet) hozta létre. A HT 92/B. (2) bekezdése előírja, hogy az önkormányzatok 2016. június 30-ig módosítják a közszolgáltatási szerződéseiket oly módon, hogy azokból törlésre kerül a közszolgáltatási díjbeszedés és kintlévőségkezelés, valamint rögzítésre kerül, hogy a közszolgáltató részére a Koordináló szerv a közszolgáltatási szerződésben rögzített feladataiért szolgáltatási díjat fizet. E rendelkezés alapján szükségessé vált a közszolgáltatási szerződés módosítása is. A harmadik napirend keretében a térfigyelő kamerarendszer kiépítéséről tárgyalt a képviselő-testület. Utasította a hivatalt, hogy a beszerzési eljárást folytassa le, és a javaslatot döntésre terjessze a testület elé. Negyedik napirendként törvényességi javaslat megtárgyalására került sor. A Zala Megyei Kormánymegbízott törvényességi javaslattal fordult a képviselő-testülethez. A kormányhivatal által végzett ellenőrzés kifogásolta, hogy a Helyi Építési Szabályzatról szóló 5/2011.(III.24.) önkormányzati rendelet nem található meg az önkormányzat honlapján. A kifogásolt egységes szerkezetű rendelet (HÉSZ, belterületi és külterületi szabályozás, szerkezeti terv) a kihirdetését követően azonnal felkerült a honlap közérdekű adatok menüjébe. Az ötödik napirendi pontban V i d a Katalin és Társai útleadás ügyét tárgyalta a testület; a Fenyves utca területének rendezése érdekében elfogadja a gyenesdiási 1548 hrsz-ú ingatlan tulajdonosainak az ingatlanból 170 m2 nagyságú terület út céljára történő felajánlását. A hatodik napirendi pontként a Köz- Kultúra Alapítvány pályázatának támogatásáról döntött a képviselő-testület, a pályázat címe: Táncház a javából! Gyenesdiáson Hagyományátadás természetesen, hitelesen című programsorozat. Az egyéb ügyek keretében a Gyenesi Lídóstrand fejlesztési elképzeléseiről tárgyalt a testület. A képviselő-testület 2016. július 27-én ismét rendkívüli ülést tartott. Az első napirend keretében a térfigyelő kamerarendszer I. üteme szerinti kivitelezési munkáival a Visionet Kft.-t bízta meg. A beruházás öszszege bruttó 4.832.064,-Ft, mely összeget a képviselő-testület a 2016. évi költségvetésében biztosítja. A második napirendi pontban a Huminisz Kft. ingatlanvásárlási kérelméről döntött a testület, mely jelenlegi iparterületét szeretné bővíteni a közvetlenül határos 2 db, kb. 1760 m2-es földterülettel. A képviselőtestület felhatalmazta a polgármestert a szükséges okiratok előkészítésére. A harmadik napirend keretében a testület a HolidaySport Group területbérleti szerződésének módosításáról döntött. A negyedik napirendi pontban a gyenesdiási 1888 hrsz-ú ingatlan önkormányzati tulajdonba vételéről döntött a képviselő-testület. Gyenesdiás Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII. Törvény 22. (1) bekezdése alapján a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnél kérelmezte a Magyar Állam tulajdonában lévő Gyenesdiás, 1888 hrsz-ú, 115.5051 m2 nagyságú ingatlan ingyenes önkormányzati tulajdonba adását a Helyi önkormányzatokról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 9. pontja alapján köztemető kialakítása céljára. Az egyéb ügyek keretében a képviselő-testület döntött: Nosztalgiavonat dottó közlekedésének engedélyezéséről, TOP-3.2.1-15. Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése pályázat benyújtásáról. A fejlesztés során érintett épületek, a Közös Önkormányzati Hivatal, a Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda és a Kárpáti János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A Képviselő-testület az iskolai tornacsarnok létesítését továbbra is támogatja, továbbá hozzájárulását adja ahhoz, hogy az önkormányzat tulajdonát képező gyenesdiási 96/2 ingatlanon a beruházás megvalósuljon. Végül a képviselő-testület tájékoztatást kapott a folyamatban lévő pályázatokról, az alábbiak szerint: Konszolidációs pályázat: Utak állapotának rendezése, karbantartása, járdaépítés, temetőkertek állapotának javítása (belső utak rendezése). A prioritást élvező utcák között szerepel a Homoki, Pilikáni- és a Szoroshadi utca. Indokolt lenne még a Tücsökdomb, Domboldal utcák javítása is. VP-6. Településképet meghatározó önkormányzati épületek fejlesztése pályázat: Az önkormányzat által megvásárolt Lovasi-féle területen lévő épület műhelyként történő hasznosítása annak teljes átalakítására nyílna lehetőség pályázati támogatás igénybevételével. A pályázat 75 %-os támogatási intenzitású. Szelíd térségfejlesztései modellek a gyakorlatban: A pályázat benyújtásáról a képviselő-testület döntött; a strandárnyékolási pályázat benyújtásra került. Visegrádi Alap pályázat: 14 millió Eurót lehet lehívni; a legutóbbi Diós Települések Találkozóján, Diósjenőn a résztvevő polgármesterek (Diósförgepatony, Bihardiószeg) a pályázati lehetőségről szót váltottak, a pályázat benyújtásának határideje: 2016. december 31. Sportpark pályázat: A Kormány döntése alapján kültéri sportparkok építésére irányuló program indul. A könnyen hozzáférhető, ingyenesen használható, igényes szabadtéri létesítményekben elsősorban a felnőtt sportolni vágyók tölthetik el aktívan a szabadidejüket. Támogatás intenzitása: 100 %. Két helyszínen (Diási Játékstrand, sportközpont) szeretné az önkormányzat a sportparkot megvalósítani. A képviselő-testület soros ülését 2016. szeptember 13-án, 18 órakor tartja. Az ülés napirendi pontjai: 1.) Beszámoló az Önkormányzat 2016. I. félévi gazdálkodás tapasztalatairól 2.) Beszámoló a Gyenesdiási Bölcsőde és Óvoda tevékenységéről 3.) Tájékoztató az Iskolatanács tevékenységéről A KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSEK TOVÁBBRA IS NYILVÁNOSAK!
Gyenesdiási Híradó - 7-2016. augusztus Programme und Veranstaltungen in Gyenesdiás Herbstaktion am Balaton Wir rüsten uns schon langsam für den Ausklang des Sommers. Es lohnt sich, auch im Herbst zum Plattensee zu fahren. Das Angebot für einen entspannenden und anregenden Urlaub am Balaton ist so vielseitig und bunt wie die Blätter. Der Balatoner Tourismusverband kündigt im Rahmen des Projekts Balaton+ (Nyitott Balaton) eine Herbstaktion an, um den Gästen mit zahlreichen Spezialprogrammen, Veranstaltungen und Extras zu zeigen, dass die Balaton-Region nicht nur im Sommer so einiges zu bieten hat. Am Samstag, 1. Oktober findet der III. Gyeneser Genuss-Tag statt. So schmeckt Gyenesdiás Mit einem Genuss-Ticket können Sie an diesem Tag in 2 von den 5 teilnehmenden Restaurants die angebotenen Drei-Gänge-Menüs probieren. Dazu werden Wein oder leckere Erfrischungsgetränke serviert. Samstag, 8. Oktober, 15 Uhr - erstes Treffen der Hobby-Bäcker. In der Veranstaltungsscheune beim Darnay-Keller erwarten wir alle, die gern zu Hause leckeres Brot backen und die Feinheiten des Brotbackens mit ihren Erfahrungen und Ideen bereichern. Verschiedene Angebote nicht nur für unsere Gäste, denn jeder ist willkommen und kann teilnehmen: Besuch beim Herd-Doktor im Antikofen-Krankenhaus, Adrenalin und Konzentration im Abenteuer-Kletterpark, Kreativität im Keramikhaus, Bowling, Squash oder Billard im Sporthaus, Natur-Training im Haus der Natur Besucherzentrum, Reiten für Kinder, Weinverkostung im historischen Darnay-Weinkeller, Dinkel-Erzeugnisse und Räucherfisch im Zöld Ház, geführte Wanderungen und spannende Mondscheintouren vom Haus der Natur Besucherzentrum, Fahrradverleih/Fahrradtouren bei Caravan- Camping. Ermäßigte Unterkünfte in teilnehmenden Hotels und Pensionen (2+1, 3+1), Herbst- Schmankerl in einigen Restaurants. Ausführliche Informationen im Tourinform- Büro Festetics Pferderennen Es ist wieder soweit! In diesem Jahr schon zum 7. Male Samstag, 20. August ab 11 Uhr - Eröffnung des Festetics Pferderennens im Festetics- Schloss und Park. Husarenvorführung und Kutschenparade, Vorführung der Georgikon Reitschule, ungarische Pferderassen, Reiten und Kutschfahrt, Kunsthandwerk, Schmankerl- Stände und Weinverkostung. Sonntag, 21. August ganztägig - Festetics Pferderennen Vorlauf des Nationalen Reiterfestivals in Gyenesdiás auf der Pferderennbahn bei der Faludi-Wiese. Spannende Qualifikationsläufe, Vorführung vom nationalen Reit-Theater, Überraschungen für Kinder, 12 Uhr kleine Husaren, 13, 14 und 15 Uhr Bauernolympiade, Wettbewerb im Kutschenschieben und vieles mehr! Den ganzen Tag für die ganze Familie ein richtig buntes Pferdeprogramm in Gyenesdiás. Weitere Informationen und Anmeldung für Teilnehmer: Zoltán Varga Email: khelikon.vazo@gmail.com, Tel.: 06 30/40 22 624 Mittwoch, 24. August Mondscheinwanderung in den Keszthelyer Bergen. Vielleicht kennen Sie die Wanderwege schon am Tage, aber bei Dunkelheit sieht alles anders aus. Bequeme Kleidung und feste Schuhe. Nicht vergessen: Stirn- oder Taschenlampe, Trinkwasser, Mückenspray und etwas MUT! Treffen 19.45 Uhr beim Haus der Natur Besucherzentrum, 8315 Gyenesdiás, Dornyai u. 4 Ungarische Führung, Teilnehmergebühr: 800 Ft/Person Organisation und Infos: Haus der Natur Besucherzentrum, Tel. +36 30/239-9894, E-mail: termeszethaza@bakonyerdo.hu 25. -28. August Balatoner VW Sommer- Abschiedsfest Haben Sie auch einen VW-Käfer-Spleen? Eventuell sogar nicht nur einen kleinen? Dann dürfen Sie sich das Treffen der VW-Käfer nicht entgehen lassen! Donnerstag, 25. August ab 14 Uhr Käfer- Registration bei Caravan Camping (Adr. siehe unten) Freitag, 26. August ab 10 Uhr Käfer- Registration bei Caravan-Camping Samstag, 27. August um 11.30 Uhr Käfer- Korso Route: Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök Szép kilátó, Balatonederics, Szigliget, St. György-Berg und zurück (40 km), ab 16 Uhr Orientierungswettbewerb nach Zeit, ab 19 Uhr Musik, Tanz, Tombola Sonntag, 28. August Freizeitprogramm, Strand, Schwimmen, Promenadenschiff, danach Abschied Weitere Informationen: Caravan Camping *** Gyenesdiás, Madách u. 43, www.caravancamping.hu per Mail info@caravancamping.hu oder Tel.: +36 83/316-020 oder im Tourinform Büro Gyenesdiás, Hunyadi u. 2, Tel.: +36 83/511-790 Sonntag, 4. September - Trial Motorrad- Turnier auf der Gyenesdiáser Faludi-Wiese. Mit K-K-K (Konzentration, Koordinierung der Bewegungen und Körperbeherrschung) geht es geschickt durchs Gelände und über Stock und Stein. Geschicklichkeit statt Raserei. Eintritt frei. Jeder ist willkommen. Veranstalter: First Section Trial Team Donnerstag, 8. September, 18 Uhr Nächstes Treffen der Gartenfreunde in der Klub- Bibliothek. Thema: Heilkräuter und ihre Wirkung. Die tägliche Anwendung bewahrt unsere Gesundheit. Jeder Interessierte ist willkommen. Samstag, 10. September, 14.30 22 Uhr Weinlesefest als Abschluss der Saison Es ist wieder Zeit zum Feiern! Immer im September findet in Gyenesdiás das traditionelle Weinlesefest statt. Das ist ein richtiges Highlight zum Abschluss der Saison. Beim Kreisverkehr wird mit der alten Weinpresse gekeltert, danach gibt es einen festlichen Umzug durch das Dorf bis zum Kárpáti-Platz (neben dem Markt), wo ab 15.30 Uhr Folklore-Programme, Kunsthandwerkermarkt, Vorführungen von altem Handwerk auf die Gäste warten. Most- und Weinprobe, Kesselgulasch. Alle sind herzlich willkommen und werden sicher wie in jedem Jahr begeistert sein. Eintritt frei. Ungarischer Wanderer-Club in Gyenesdiás Samstag, 10. September Nagykanizsa und Umgebung warten auf uns. Vormittags besuchen wir in Szécsisziget das Andrássy-Szapáry-Schloss und seinen Park sowie Sehenswürdigkeiten in Nagykanizsa. Am Nachmittag sind wir schon auf dem Dödölle-Festival. Auf unserer Homepage http://magyarvandor. hupont.hu/ sind alle Informationen über unsere Arbeit, regelmäßigetreffen und unsere aktuellen Ausflüge veröffentlicht. Werden auch Sie Mitglied bei uns im Ungarischen Wanderer-Club in Gyenesdiás. Freitag, 16. September - Mondscheinwanderung in den Keszthelyer Bergen. Details genau wie weiter oben am 24. August Samstag, 17. September von 14 20 Uhr 5. Gyenesdiáser Kartoffel-Tag auf dem Balatoner Fisch- und Kleinbauernmarkt An diesem Tag dreht sich alles um die Kartoffel-Knolle. Die Veranstaltung wird in Zusammenarbeit mit dem Gyenesdiáser Gemeindeamt und dem Agrarzentrum der Keszthelyer Pannon-Universität (Kartoffel-Forschungszentrale) organisiert. 14.00 Uhr: Eröffnung Auf dem Markt neben dem Kárpáti-Platz werden die verschiedenen Keszthelyer Kartoffelarten vorgestellt. Sie werden auch zum Kauf angeboten. Es gibt Fachberatung, Tipps und Antworten auf Ihre Fragen. Dann beginnen die Vorbereitungen für den Koch- und Rezeptwettbewerb. Hierfür ist eine vorherige Anmeldung erforderlich. Nachdem die Jury alle zubereiteten Speisen gekostet und bewertet hat, können die Besucher von den leckeren Kartoffelgerichten probieren. Parallel bis zum Abend abwechselndes Programm auf der Bühne. Weitere Informationen über den genauen Programmablauf sind im Tourinform Büro erhältlich.
2016. augusztus - 8 - Gyenesdiási Híradó SPORT Második lett a Tátrai Nikolett, Tóth- Lakits Petra páros. A Diási Játékstrandon rendezték a strandröplabdázók leány és fiú Utánpótlás Kupáját. A 14 és 18 éves korosztályokban 43 páros indult. Az U 14-es korosztályban nem volt gyenesdiási érdekeltség. Az U 18-as korosztály tizenhárom leány indulójának 16-os táblát állítottak fel, míg a tíz fiút két csoportba sorolták, ahonnan a két elsőhelyezett került az elődöntőbe. Mindkét korosztályban dominált a küzdelem, nem ismertek elvesztett labdát a fiatalok. Különösen nagy figyelem kísérte a nők 18 éves korosztályának döntőjét, ahol a hazai színeket képviselő 16 éves Tátrai Nikolett, Tóth-Lakits Petra páros mérkőzött Kemenczei Fanni, Kemenczei Flórával. A Nyugat-Balatoni RSE versenyzői 2:1 arányú vereséggel a második helyen fejezték be a kupát, ám a szett arány 24:22, 24:26, 7:15 ízelítőt ad a köztük lezajlott nagy küzdelemről. Eredmények, U 14: leányok: 1. Kiss Anna, Berkó Liliána, 2. Sorompó Kinga, Vecsey Fanni, 3. Csörgi Evelin, Tátrai Zsanett, fiúk: 1. Óhidi Richárd, Szabó Bálint, 2. Éliás Balázs, Suba Róbert Márk, 3. Zarka Márton, Fenyvesi Barnabás. U 18-as fiúk: 1. Benkő Balázs - Oláh Botond, 2. Lukács Zalán - Hajós Artúr, 3. Balogh Marcell - Hartyányi Gergely. Leányoknál: 1. Kemenczei Fanni Kemenczei Flóra, 2. Tóth Lakits Petra Tátrai Nikolett, 3. Harmat Borbála - Papp Lujza. Elkezdődött a labdarúgó bajnokság Augusztus 13-án, a Zala megyei I. osztályban szereplő férfi labdarúgó csapatunk számára elkezdődött a bajnokság. Gyenesdiás Kinizsi SK - Csács NSE 2-6 (1-3) Gyenesdiás, 150 néző. Jv.: Varga P. Gyenesdiás Kinizsi SK: Péntek Balogh, Hajba Gá., Csák, Farkas (Mosdósi), Hegyi (Kocsis), Torsa (Czafit Zs.), Szőcze, Pandur, Czafit R., Cser. Edző: Hajba Géza. Sokat fejlődött a két csapat az utolsó, még megyei II. osztályú találkozójuk a 2013-2014-es bajnokság óta. Különösen a vendégek, akik magabiztosan megnyerték a találkozót. Mindkét félidő végén felesleges szabálytalanságot követtek el a csácsi védők. A megítélt büntetőket Czafit R., majd Szőcze biztosan értékesítették és szépítettek az eredményen. Gólszerzők: Czafit R., Szőcze ill. Mihalecz 4, Csongár, Horváth P. Jók: Hajba Gá., Szőcze, Torsa, Cser ill. Mihalecz (mezőny legjobbja), Csongár, Csik, Kámán. U19: Gyenesdiás Kinizsi SK - Csács NSE 1-4. Augusztus 14-én, a megyei bajnokság III. vonalában a Kelet-csoportban szereplő második csapatunk is bemutatkozott. Zalaszentlászló SK Gyenesdiás Kinizsi SK II 2 4 (3-4) Gyenesdiás Kinizsi SK II: Takács Kocsi P. Rédei, Kisfalusi, Jeles (Borbély), Tafota T., Gombár, Dr. Berda, Heincz I., Schmitz, Marth, Gólszerzők: Schmitz, Kocsis P., Kisfalusi, Tafota T., A női bajnokság szeptemberben kezdődik. Labdarúgás, megyei I. osztályban játszó csapatunk őszi sorsolása. 08.21 17:30 NAGYKANIZSA - GYENESDIÁS KINIZSI SK. 08.27. 17:30. GYENESDIÁS KINIZSI SK. - SEMJÉNHÁZA SE 09.04. 16:30. HORVÁTH-MÉH KISKANIZSAI SÁSKÁK - GYENESDIÁS KINIZSI SK. 09.10. 16:30. GYENESDIÁS KINIZSI SK. - LENTI TE 09.17. 16:00. FEMAT CSESZTREG SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. 09.24. 16:00. GYENESDIÁS KINIZSI SK. - TÜRJE SE 10.02. 15:00. SZEPETNEK SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. 10.08. 14:00. GYENESDIÁS KINIZSI SK. - SZERSZÁMSZIGET-ZALALÖVŐI TK 10.22. 14:00. FLEXIBIL-TOP ZALAKOMÁR - GYENESDIÁS KINIZSI SK. 10.29. 13:30. GYENESDIÁS KINIZSI SK. - LETS DO IT TECHNOROLL TESKÁND 11.06. 13:30. ZALAGRÁR PÓKASZEPETK SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. 11.12. 13:30. GYENESDIÁS KINIZSI SK. - TISZA-ÉP SIPOSPÉKSÉG ZVFC 11.19. 13:00. OLAJMUNKÁS SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. Megyei III. osztály Kelet - csoportjában játszó csapatunk őszi sorsolása. 08.14. 17:30. ZALASZENTLÁSZLÓ SK - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 08.21. 17:30. GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. - ZALACSÁNY SE 08.28. 17:30. KEHIDAKUSTÁNY SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 09.03. 16:30. GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. - VINDORNYASZŐLŐSI SE 09.10. 16:30. HÉVÍZ SK II - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 09.17. 16:00. GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. - TÜRJE - TEKENYE SE 09.24. 16:00. VONYARCVASHEGY SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 10.01. 15:00. GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. - KARMACS SE 10.09. szabadnap - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 10.16. 11:00. SÜMEGCSEHI SE - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 10.22. 14:00. GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. - ZALASZÁNTÓ SE 10.29. 13:30. ZALAKAROS - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 11.06. 13:30. ÓHID FK - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 11.13. 13:30. LE ALSÓPÁHOK - GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. 11.19. 13:00. GYENESDIÁS KINIZSI SK. II. - ZALAVÁRI SC Forrás: http://adatbank.mlsz.hu
Gyenesdiási Híradó - 9-2016. augusztus Augusztus 10-én, Turi Mária festőművész, bőrdíszműves kiállítását nyitottuk meg, ekkor került sor a Zala megyei Príma díjas Hévízi Musica Antiqua régizene együttes koncertjére. Ifj Fehér Tibor megnyitja a kiállítást, vele szemben édesanyja, a kiállító Turi Mária Július 29-én, a Klassz a parton balatoni sorozat részeként a Quartett Escualo és Várhelyi Éva a Diási strandon adott tangózenét Piazzola műveiből. Másnap ugyanitt a Strandok éjszakája programjaként a Koktélozó rendezett változatos, éjfélig tartó programokat. Képünkön Zisko Olivér tűz-dobos produkciója.
2016. augusztus - 10 - Gyenesdiási Híradó Apróhirdetések Kerékpárok kiváló minőségben eladók! Szinte minden típusban, jó felszereltséggel, angol Reynolds, Colombus, CR-MO vázakkal. Továbbá kiegészítők, cipők, pedálok, ruhák, alkatrészek és egyéb tartozékok. Érd: 0630/469 4231 Eladó használt, de jól működő Energomat automata mosógép, ugyan itt teljesen új forgótárcsás és vízmelegítős mosógép, 11 fokos kitolható alumínium létra, 550 db. bátaszéki hornyolt cserép, 5 tekercs homokolt (kátrány) lemez, 1 orosz szörp és lekvárfőző gép használatlan. Tel: 0630/207 8010 Keresztesné Kővágó Klára A Kristóf-nap bevezető eseménye volt az ikonfestő tábor képei és Kelemen Erzsébet képverseinek kiállítása. Zolcsák Miklós, görögkatolikus parókus évente tart Gyenesdiáson, a plébánián ikonfestő tábort, ahol 10-12 táborozó lelkigyakorlattal együtt - készít ikonokat. Szent Glória Temetkezési KFT Gyenesdiás, Kossuth Lajos u. 86. Nyitva: H-P 08 tól- 16h-ig Éjjel Nappal hívható: 06 20 9230 769 vagy 06 30 3486 253 Hamvasztásos temetés: 85000 Ft-tól 180 000 Ft-ig Koporsós temetés: 130 000 Ft-tól 270 000 Ft-ig További információ temetkezésünkről az alábbi linken kaphat: http://szentgloria-temetkezes.kegyelettel.hu Landek Vera női-férfi fodrász Tel: 30/266-89-30 László Viktória kozmetikus Tel: 30/7161-569 3D műszempilla szempilladauer hidroabrázió füllyukasztás orr piercing aranyat tartalmazó kezelés kollagén indukciós terápia mesopennel Gyenesdiás Csokonai köz 14. tel: 83/316-659 Nyitva: H-P: 8-14-ig Sz: 8-12-ig ÜVEGEZÉS Mindennemű épületüvegezés sík, katedrál, savmart, hőszigetelt, drót üvegekkel tükrök méretre vágása, felszerelése, üvegpolcok méretre vágása beázó üvegtetők újra szigetelése kiszáradt gittek újra tömítése Biztosítós számláknál fizetési halasztás Hívásra házhoz megyek. Tüttő Tibor Vonyarcvashegy Csándor u. 1. Tel: 83/348-892, 06/30/560-9163 Foszlós Szakboltunkban kalács és partner üzleteinkben termékeink kaphatók! Gyenesdiáson a Zöld hangya Coop üzletben széles választékkal várjuk vásárlóinkat! Gyenesdiási Hiradó megjelenik havonta Gyenesdiáson 1600 példányban Felelõs kiadó: Gál Lajos polgármester, Felelõs szerkesztő: Fliszár Katalin Szerkesztõség: József Attila Klubkönyvtár, Gyenesdiás, Kossuth L. u. 97., Tel.: 83/314-507, 06 30/2947-427, E-mail: gyeneshirado@gmail.com Szedés: Tel-Info Bt., Keszthely Készült: LITOGRÁF-95 Nyomda, Keszthely A lap a www.gyenesdias.hu honlapról letölthető.
Gyenesdiási Híradó - 11-2016. augusztus Diós települések X. országos, VII. nemzetközi találkozója Diósjenő Ismét eltelt egy esztendő. Nagy várakozás előzte meg a jubileumi találkozót, hiszen tudtuk a Jenőiek nagyon kitesznek magukért (mint legutóbb) és egy pályázati siker is segíti ügyüket. Családommal már előző nap délutánján érkeztünk, hisz a csapatok egy része már jelen volt, több napra tervezve és polgármester társaim is megérkeztek. Estefelé a Magyarságunk az Unióban című interaktív beszélgetésen többen is részt vettünk a Piactéren felállított színpad előtt, ahol később Hazajáró beszámolókkal és Tönköly népzenei koncerttel ért véget az igen enyhe est a festői szépségű Börzsöny hegység lábánál fekvő településen. Másnap a beígért hidegfront és tartós eső azonban megérkezett. A szervezőket dicséri, hogy néhány óra leforgása alatt berendezték a diósjenői Szentgyörgyi István Általános Iskola tantermeit a települések fogadására és a tornatermet a programok teljes lebonyolítására. Muszkáné Kocsis Emese csoportkísérő tanítónő volt kirendelve a gyenesdiási csoport mellé, akivel mi magunk, és a kora délelőtt megérkezett gyenesi csapat is nagyon jól megtalálta a közös hangot. Nagyon kedves és segítőkész volt a sütemények elrendezésétől kezdve a műsorváltozások követéséig. Az ökumenizmus jegyében megtartott szentmise igazán magasztos és felemelő volt. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes prédikációja igazi útravalót adott mindnyájunk számára. A rendezvényt a jelenlévő polgármestereken túl - akik tíz Diós települést képviseltek a Kárpát-medence anyaországi és határon túli területeiről - megtisztelte Jakab István, a Magyar Országgyűlés alelnöke és a térség országgyűlési képviselője. Miniszterelnök úr és házelnök úr levélben üdvözölte a Gyenesdiásról elindított rendezvényt, kifejezve az összefogás fontosságát a valódi értékteremtés, a magyar kulturális hagyományok ápolása mellett. Számomra fontos tanulságként fogalmazódott meg, hogy igazi kovász kezd lenni a dió, az évről-évre barátságban és szeretetben történő várakozás mellett. A lényeg a mai rohanó világban az élő közösség erejébe vetett hit és a tisztán megélhető közösségi kultúra, egymásra való személyes odafigyelés. Ezt talán erősíteni fogja az a javaslat, hogy a jövőben a rendező település számára mindenhonnan küldjük meg a diót és készüljön közös diós sütemény, ami az összetartozást fejezné ki. De ha belegondolunk már eddig is dolgozott a kovász, hiszen van már közös Alapítvány, szakácskönyv; és szeretnénk, ha lenne közös CD lemeze is a diósoknak. Szeretném köszönetemet kifejezni a folklórhagyomány kincseket fergetegesen bemutató gyenesdiási együtteseknek, a Gyenes Néptáncegyüttesnek, a Gyenesdiási Népdalkörnek, a Gyenesdiási Dalárdának és a Gyenes Négyesnek, akik elfogultság nélkül mondhatom igazán felemelő és nagyon szépen koreografált produkciókat adtak elő kiemelkedő színvonalon. Nagyon büszke vagyok rájuk, Isten éltesse a gyenesdiási kulturális csoportokat és munkájukat! Ilyen szép szerepléseket és vastapsot kívánok Nekik a jövőben! Emellett minden elismerésem a kedves Gyenesdiási Nyugdíjasklub tagjainak is, akik évről évre kiemelkedő minőségben készítenek (vagy küldenek) diós sütiket, tortákat és diós falatkákat a sütemény-megmérettetésre és mindenki örömére! Nagyon büszke vagyok Rájuk is ezért! Külön köszönet Fodor Dávidnak, aki irányította és összefogta a gyenesi csapatot. Összességében nagyon jól éreztük magunkat a program során, gratulálunk az idei szervező kedves diósjenőieknek. Találkozzunk jövőre DI- ÓSDON (2017. július 22.) ahová a vándordió sorsolással elgurult! Gál Lajos, polgármester Balaton Beach Cup Kellemes nyáresti programot kínált a Balaton Beach Bar és Grill, nemzetközi Erős Emberek Versenyével. Az étterem parkolóját látványosan megtöltötték a verseny kellékei, a nézők a szabadon maradt helyeket foglalhatták el. Az erős emberek hatalmas súlyokat emeltek 350 kg-os kereket forgattak át hatszor, 70 kg-os söröshordót emelgettek a fejük fölé egy percen keresztül átlag 3-4 másodpercenként. Nyár lévén a kirándulást kétszer 120 kg-os kofferek cipelésével gyakorolták ki-ki ahogyan bírta 40-60 m távolságra. Később előkerült az 50 kg-os egykezes súlyzó, majd a mázsához közeli malomkerék, üllő és kő golyó tette próbára az indulókat, akik teljesítményükkel elnyert elismerő pillantásokmellett kedvet ébresztettek a testépítés iránt a jelenlévőkben. A vállalkozó kedvű urak szerényebb méretű traktorkerék átforgatásával bizonyíthatták tudásukat maguknak és a közönségnek, mint a fényképen a gyenesdiási Bujtor Attila. ROCKABILLY A rendezvény a gyenesi Önkormányzat és a Dream Beach közös szervezésében a Cruisers Hungary Rockabilly klub támogatásával jött létre, megidézve az 50 /60 évek hangulatát, zeneileg és külsőségekben egyaránt. A strand területén számos módon jelent ez meg, volt kismoszkvics verseny a piciknek, retro kiállítás a nagyobbaknak, pin up fodrászat a hölgyeknek, veterán motorok-autók az uraknak. Az este fellépői visszarepítettek minket az időben, óriási hangulatot teremtve. Fellépett a Joe and the rhythm boys (Slo), The River Sharks (Hr), Iron Cats (Hun) Szeretnénk hagyománnyá tenni, találkozunk jövőre is!! Köszönünk mindent!
2016. augusztus - 12 - Gyenesdiási Híradó Zöld Hangya 2000 Bt. Sarok ABC ABC; Zöldség-gyümölcs, Bor kis- és nagykereskedés; trafik egy helyen! Augusztus 24.-én megkezdjük a téli eltevésre szánt, szabad földön termesztett savanyítani valók árusítását. Édes és erős almapaprika 250 Ft/kg 10 kg-tól, 230 Ft/kg. Cseresznye paprika 390 Ft/kg. 10 kg-tól, 350 Ft/kg. Szabadföldi paprika 250 Ft/kg. 10 kg-tól, 230 Ft/kg. (tölteni, szeletben, egészben savanyítható) Fejes káposzta napi legkedvezőbb áron Kápia paprika 290 Ft/kg. 10 kg-tól, 260 Ft/kg. Frissen fejt, teljes értékű tehéntej, magyar tarka tehenektől 169 Ft/l. Trafikban 20 féle magyar folyóborból és palackozott borok nagy választékából vásárolhat. Nyitva tartás: hétfőtől-szombatig 6.00-19.00 vasárnap 6.00-12.00 Gyenesdiás, Kossuth u. 90. Kényelmes nagy parkolóval várjuk kedves vevőinket. Oázis kertészet Keszthely Keszthely, Semmelweis u. 2. Tel.: 06 83/319-516 www.oazis.hu Nyitva: H-Szo.: 9-17, vasárnap zárva PVonyarcvashegy, Fő út 84. AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Minden, ami a szemüveghez kell: keretek, lencsék (távoli, olvasó, multifokális, bifokális) 20-30% kedvezmény! Ne habozzon,kérjen egy jó ajánlatot. Részletek az üzletben. Szemvizsgálat bejelentkezés alapján! Az akció érvényes megjelenéstől 2016. szeptember 15-ig. Iskola mellett közvetlen buszmegállónál, parkolás ingyen zárt udvarban! Telefon: 06/83-348-109, 06/20-263-7066 Nyitva : H-P: 9-17, Szombat 9-12 email: pelsooptika@gmail.com Számítógépes futóműbeállítás Korszerű 3D-s technológiával FOGÁSZAT - DR. NOVÁK ZSUZSANNA Cím: 8315 Gyenesdiás, Petőfi u. 22. Tel/fax: +36/83 316-429; Mobil: +36/30 93-62-187 e-mail: drnovak.zsuzsanna@t-online.hu Rendelési idő: H: 12.00-18.00; K: 10.00-16.00; SZ: 7.00-13.00 (iskolafogászat); CS: 10.00-16.00; P: 7.00-13.00