JEGYZŐKÖNYV. Az ülésről felvételt készített a Zemplén Televízió és tudósított az Újhelyi Körkép.



Hasonló dokumentumok
Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelentek: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző,

Határidő: 8 napon belül Felelős: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 11131/2013.

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelent: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal megjelent: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke

Jegyzőkönyv. Tanácskozási joggal jelen volt: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző.

JEGYZŐKÖNYV. nem képviselő, a bizottság tagja

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 5-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

Erdőkürt Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2176 Erdőkürt, Kossuth út 51. Tel./fax: 32/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének október 9-i rendkívüli, nyílt üléséről

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete június 27-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros nyílt ülésének

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete június 16-án megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Jegyzőkönyv. Girincs: Baráth László polgármester. Távol maradt: Girincs: Dr. Dienes Attila képviselő

Bazsi Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 11-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám: 8-23/2015.

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 27.-én (pénteken) du órai kezdettel megtartott soros (nyílt) ülésének

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének július 14-én megtartott rendkívüli üléséről

Dozmat Község Önkormányzata Képviselő-testülete április 29- i nyílt ülésének jegyzőkönyve

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívottak: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

HEVES MEGYE FÜZESABONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT

J e g y z ő k ö n y v

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 14-25/2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK PÉNZÜGYI ÉS VAGYONGAZDÁLKODÁSI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

JEGYZŐKÖNYV. Zádori János polgármester Gászné Bősz Bernadett alpolgármester Andrics Aliz. Fűri Ferenc Dr. Hutvágner Rozália László Miklós Tóth Györgyi

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 09-i nyílt üléséről


JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal meghívott: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző Stumpf Imréné osztályvezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Soltész Balázs aljegyző. Vadászi Sándor RNÖ elnöke

KAPOSVÁR MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK JOGI, ÜGYRENDI ÉS ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV

J e g y z ő k ö n y v

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

Jegyzőkönyv. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 68-7/2017.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 06. napján megtartott ülésén.

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete január 16-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Fertőd Város Képviselő-testülete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 30 -án tartott nyílt üléséről

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

Jegyzőkönyv. 2. Az önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 2/201 5.(II. 12.) önkormányzati rendelet megtárgyalása.

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester. Mertusné Varga Katalin alpolgármester

Legénd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének évi 12. számú Jegyzőkönyve

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

12/2013. sz. jegyzőkönyv

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete december 23. napján megtartott ülésén.

Somlóvásárhely Község Önkormányzata 8481 Somlóvásárhely, Szabadság tér 1. Tel/Fax: ,

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

BÖGÖT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA 9612 Bögöt. Assisi Szent Ferenc u. 2/A. V Ó M E G H Í

J e g y z ő k ö n y v

Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete november 18-án (pénteken) du órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésének

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ fax: 46/

Pápateszér Község Önkormányzata Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Pénzügyi- Ügyrendi Bizottsága

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

Jegyzőkönyv. Czövekné Duduma Ildikó. Zsobrákné Balogh Mária. Távol vannak: Krausz Balázs képviselő (Isztimér) Napirend előtti esemény

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 30. (kedd) napján órakor megtartott rendkívüli ülésén

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 15. számú nyílt ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

ÓPÁLYI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE május 22-én megtartott rendkívüli ülésének T Á R G Y S O R O Z A T

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült május 9-én az ebergőci Községháza hivatali helyiségében, a helyi Képviselőtestület

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 12-i rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.február 25. napján megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Készült: Szakáld Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015.április 29. napján megtartott ülésén.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének március 6-án tartott nyilvános üléséről.

4. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

Pápateszér Község Önkormányzati Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV

Bazsi Község Önkormányzata 8352 Bazsi, Fő u. 91. Tel/Fax: 87/ J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TÁRGYSOROZAT. Megnyitó, a testületi-ülés határozatképességének megállapítása, napirendre tett javaslat Napirendi pontok:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Készült: Gyarmat Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 26-án 17 órakor kezdődött Nyilvános üléséről

Jegyző könyv. Készült Ásotthalom Község Önkormányzata Képviselő-testülete május 29- én órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt ülésén.

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8409 Úrkút, Rákóczi u J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Dédestapolcsány Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015.október 21-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyve

BÁRÁND KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 4161 Báránd Kossuth tér 1. Telefon: 06/ Fax: 06/

JEGYZŐKÖNYV Cece Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének március 10-én 14,00 órai kezdettel tartott rendkívüli üléséről

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE október 27-én 17,00 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült

Átírás:

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-11/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Városháza Díszterme A Képviselő-testületi ülés időpontja: 2013. április 30. nyílt ülés Jelen vannak: Szamosvölgyi Péter polgármester Dankó Dénes alpolgármester Csernai Ferencné Kracson Norbert Lukács Tamás Palicz István Pasztorniczky István Sárosi Józsefné Schweitzer Tamás Szabó János Szabó Lajosné Szőnyi István önkormányzati képviselők Tanácskozási joggal meghívottak: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző, Márton Mihály a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Csicsvári Miklósné a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Bacskai Miklósné Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Szebényi Gáborné a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Szabadka Sándor közbeszerzési referens Tanácskozási joggal megjelent: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Szabadka Sándor közbeszerzési referens. Az ülésről felvételt készített a Zemplén Televízió és tudósított az Újhelyi Körkép. A jegyzőkönyvet Bakos Tóth Ildikó szervezési referens vezette. Szamosvölgyi Péter polgármester: köszöntette a megjelenteket. Megállapította, hogy a Képviselő-testület határozatképes, mivel 12 tagja jelen van. Javaslatot tett az ülés napirendjére a meghívóban foglaltak szerint. Javasolta, hogy a 3. napirendi pontot, mely az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciója, a képviselő-testület vegye le napirendjéről, tekintettel arra, hogy módosult a jogszabály és ezt a szokásos időpontban ősszel kell majd tárgyalni.

2 Pasztorniczky István képviselő: elmondta, hogy benyújtott 3 db rendeletalkotásra vonatkozó kezdeményezést Polgármester Úr részére, a közterületek elnevezésére, a vagyonkezelési jog ellenértékének átengedésének szabályairól, a harmadik a város közép és hosszú távú vagyongazdálkodási tervéről. Kérte ezen indítványok tárgyalását, kérte, hogy erről a képviselő-testületet kérdezze meg. Szamosvölgyi Péter polgármester: elmondta, hogy látta a beadványt, de mindegyik pontja a beadványnak olyan területet érint, amely feladatok kidolgozása folyamatban van. Nincs olyan rendkívüli ok, ami miatt véleménye szerint ezt tárgyalni kellene. Szavazást rendelt el. Aki egyetért azzal hogy a beadványt most tárgyalja a testület, az igen gombot nyomja meg, aki nem a másik kettőből választhat. S z a v a z á s: 2 igen 8 nem és 2 tartózkodás mellett a képviselő-testület úgy döntött, hogy nem tárgyalja meg a Pasztorniczky István képviselő által benyújtott indítványt. 4971/2013. 71/2013.(IV.30.) határozata Pasztorniczky István képviselő rendelet-alkotási kezdeményezések sürgősségi tárgyalására beadott javaslatáról úgy dönt, hogy a Pasztorniczky István önkormányzati képviselő által rendelet-alkotási kezdeményezések sürgősségi tárgyalására vonatkozó javaslatát jelen ülésen nem tárgyalja, tekintettel arra, hogy a javaslattal érintett anyagok kidolgozása folyamatban van. Szamosvölgyi Péter polgármester: szavazásra bocsátotta a napirendet az általa elmondott módosítással együtt. S z a v a z á s: a Képviselő-testület a napirendet 11 igen és 1 tartózkodással az alábbiak szerint fogadta el: N a p i r e n d : 1. Tájékoztató a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről és a tett intézkedésekről (szóban) Előterjesztés: Szamosvölgyi Péter Polgármester 2. Előterjesztés a 2012. évi zárszámadási rendelet-tervezet jóváhagyására, valamint a könyvvizsgálói záradékkal ellátott egyszerűsített tartalmú a helyi önkormányzat és intézményei adatait összevontan tartalmazó - éves pénzforgalmi jelentés, rövidített mérleg, pénzmaradvány és eredmény-kimutatás jóváhagyására Előterjesztők: Szamosvölgyi Péter polgármester, Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 3. Előterjesztés az Önkormányzat 2012. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének elfogadására

3 Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 4. Előterjesztés a 2014-2020 közötti időszak jelentősebb fejlesztési elképzeléseiről Előterjesztő: Dankó Dénes alpolgármester 5. Előterjesztés a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról szóló 9/2012.(IV.30.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 6. Előterjesztés a növényi hulladék és avar nyílttéri égetéséről szóló rendelet megalkotására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 7. Előterjesztés a 2012. évi közbeszerzésekről Előterjesztő: Szabadka Sándor közbeszerzési referens 8. Előterjesztés a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról szóló 5/2007.(II.6.) önkormányzati rendeletének módosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 9. Előterjesztés a Legek Földje Zemplén, svájci projekt megvalósítása céljából fejlesztési hitel felvételére Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester 10. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(I.24.) önkormányzati rendeletének módosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 11. Előterjesztés a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 32/2000.(XII.22.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 12. A települési szilárd hulladékgyűjtéssel összefüggő tevékenység ellátásáról szóló 9/2007.(III.7.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 40/2012.(XII.17.) önkormányzati rendelettel kapcsolatban a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásának megtárgyalása Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester 13. Előterjesztés a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 2/2005.(I.31.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 14. Előterjesztés a Magas-hegyi Sportcentrum jegyárainak módosítására Előterjesztő: Csorbáné Bolega Erika igazgató

4 15. Előterjesztés a helyi önkormányzatok működőképessége megőrzését szolgáló kiegészítő támogatás igénylésére Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 16. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Polgármesteri Hivatala és az önállóan működő költségvetési szervek közötti munkamegosztási megállapodások jóváhagyására - Városi Könyvtár - Magashegyi Sportcentrum - Hétszínvirág Óvoda és Német Nemzetiségi Óvoda, Bölcsőde és Egységes Óvoda-Bölcsőde - Kossuth Lajos Művelődési Központ Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 17. Tájékoztató az idegenforgalmi szezonra való felkészülésről Előterjesztő: Schweitzer Tamás, az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság elnöke 18. Előterjesztés a Sátoraljaújhelyi Óvodafenntartó Társulás megszüntetésére Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 19. Előterjesztés a Sátoraljaújhely Városfejlesztő és Gazdasági Kft. ügyvezetőjének megbízására Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester 20. Előterjesztés önkormányzati vagyon hasznosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 21. Előterjesztés önkormányzati lakás városérdekből történő bérbeadására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 22. Tájékoztató a város idegenforgalmi rendezvényeinek, programjainak az írott és elektronikus médiában való megjelenéséről Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester 23. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztők: Szamosvölgyi Péter polgármester és Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 25. Egyebek Zárt ülésen: 1. Előterjesztés Boda Pál Sport Díj, Nevelői Díj, valamint dr. Illés László Közegészségügyi Díj adományozására Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester 2. Előterjesztés Az Év Tűzoltója Cím adományozására

5 Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester 3. Előterjesztés önkormányzati vagyon hasznosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző 1.Napirend Tájékoztató a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről és a tett intézkedésekről Szamosvölgyi Péter Polgármester: tájékoztatójában elmondta, hogy - március 24-én Borsiban képviselte az önkormányzatot, vendégünk volt Bíró Csaba Sóvárad alpolgármestere és Szovátáról a Kiss házaspár, akik az elsők között tettek állampolgársági esküt. - március 26-án Csepreghy Nándor államtitkár úrnál voltunk városfejlesztés témájában alpolgármester úrnál. A város jövőbeni terveivel elképzeléseivel kapcsolatos megbeszélés volt. - március 27-én a Városvédők szervezésében a Rákóczi vetélkedő megrendezésére került sor. Ugyanezen a napon rendkívüli testületi ülésre került sor. - április 2-án fogadóóra volt a Zemplén Televízióban, - április 9-én a Szepsi Szakképző Iskola tanára jelezte, hogy a Leonardo pályázat keretében díjat nyertek. - E nap délutánján turisztikai téli sportelemekkel kapcsolatos európai kiállításra indultunk, másnap jöttünk vissza. - április 10-én Széphalomban az óvodások mesetalálkozóján köszöntötte munkatársam a rendezvény résztvevőit, - április 12-én német nemzetiségi szavalóverseny színhelye volt a Kazinczy Iskola épületében működő Petőfi Iskola. Kiválóan sikerült, sok csapat és diák vett részt. - Ezen a napon az Oroszi Xénia Nyugdíjas Klub meghívására munkatársam látogatott el a programra, a Borsiban megrongált Rákóczi szobor felújítására gyűjtött összeget adták át. Elmondta, hogy közel 700.000 Ft jött össze a város polgárai, szervezeti részéről, amivel hozzá tudtunk járulni a szobor helyreállításához. A helyreállítás összegének több mint a felét Sátoraljaújhelyen gyűjtöttük, mindenkinek köszönet érte. A szobor helyre van állítva, megtekinthető Borsiban. - Április 16-án és 17-én a végzős osztályok diákjainak rendhagyó osztályfőnöki órát tartott. - ezen a napon az Egyesített Szociális Intézmény pályázatával kapcsolatban volt egyeztetés igazgató asszonnyal és a projektben résztvevőkkel. - április 27-én a Magyarok Világszövetsége Zemplén Tagozat ülésén vettem részt, ahol elnökváltás történt. Az elnök Komporday Levente lett. Köszönet Végsőné Fazekas Arankának lelkiismeretes munkájáért. - április 18-án a Zempléni Vízmű Kft. taggyűlésén vettem részt. - április 20-án egészségnapot szerveztünk a sportcsarnokban, a kollégáim szervezték, jól sikerült. - 22-én az éves munkákkal kapcsolatban egyeztetés volt a Városellátó Szervezettel, - április 23-án az óbudai önkormányzat delegációja volt itt a városban.

6 - április 24-én Zemplén Piac ügyében volt egyeztetés - április 25-én a MAZSIHISZ képviselőivel volt találkozó, erről majd egyebekben részletesebben. - A Piarista Kollégium végzős diákjait köszöntötte kollégám egy búcsúvacsorán. - Ezen a napon Olasz András Igazgatónál jártam a NAV-ban Miskolcon. - Ezen a napon 90 éves korában köszöntöttük Fekete Endrénét a Szent Anna Szeretetotthonban. - Hörcsik Richárd országgyűlési képviselővel együttes sajtótájékoztató keretében jelentettük be, hogy a Köveshegyi Szociális Otthon felújítására megnyertük a pályázatot. Mindkét pályázat elindul, 250 millió forintos értékben elindul a beruházás. - április 27-én a Kossuth Staféta került megrendezésre, közel 500 nevező volt a versenyen. - Tegnap és ma a végzős diákoknak adtuk át az emlékkönyvet, amit képviselőtársaim is megkaptak. - Tegnap a Zemplén Televízióban volt taggyűlés. - Ma 11 órakor Wilhelm Rambolddal volt egyeztetés, ez húzódott el, emiatt csúszott egy kicsit a testületi ülés kezdése is. - Közérdekű bejelentés: holnap május elsején Rudabányácskán a Smaragdvölgyi Pihenőparkban várjuk a majálisra a képviselőket és a városlakókat is, az ünnepi beszédet Rózsás Andrea a Klebersberg Tankerületvezető mondja. - Május 3-án pénteken délután 4 órakor mindenkit szeretettel várunk a városi ballagásra, és május 4-én szombaton kerül megrendezésre az Ungvári Pincenap. 2. Napirend Előterjesztés a 2012. évi zárszámadási rendelet-tervezet jóváhagyására, valamint a könyvvizsgálói záradékkal ellátott egyszerűsített tartalmú a helyi önkormányzat és intézményei adatait összevontan tartalmazó - éves pénzforgalmi jelentés, rövidített mérleg, pénzmaradvány és eredmény-kimutatás jóváhagyására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: az elmúlt 22 év alatt a legnehezebb volt a tavalyi. Ennek ellenére a lehető legsikeresebben zártuk a lehetőségeinkhez képest. Lukács Tamás Bizottsági elnök: elmondta, hogy a zárszámadást a Pénzügyi Bizottság megtárgyalta és 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek Schweitzer Tamás bizottsági elnök: elmondta, hogy az Idegenforgalmi Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja a testületnek az előterjesztést. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottság megtárgyalta azt előterjesztést, 6 igen és 1 tartózkodás mellett elfogadásra javasolja a testületnek. Széphalom Településrészi Önkormányzat szintén megtárgyalta és elfogadásra javasolja a a képviselő-testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság megtárgyalta a zárszámadást elfogadásra javasolja a testületnek. Károlyfalva Településrészi Önkormányzati is megtárgyalta, egyhangúlag elfogadásra javasolja a testületnek.

7 Kracson Norbert bizottsági elnök: A zárszámadást a Városüzemeltetési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a testületnek. Szőnyi István bizottsági elnök: elmondta, hogy az Oktatási Bizottság megtárgyalta és 6 igen 1 tartózkodással elfogadásra javasolja a testületnek. Rudabányácska Településrészi Önkormányzat is megtárgyalta, elfogadásra javasolja a testületnek. Palicz István bizottsági elnök: a Fejlesztési bizottság megtárgyalta, egyhangúlag elfogadásra javasolja a testületnek a zárszámadást. Kérdés, vélemény nem hangzott el, ezért a polgármester a vitát lezárta. Szamosvölgyi Péter polgármester: elmondta, hogy egyetért azzal, hogy a legnehezebb év volt a 2012-es, de akkor még nem ismertük az ez évi számokat. Megköszönte mindenkinek, aki segített a városnak. Javasolta, hogy a képviselő-testület az előterjesztést fogadja el. S z a v a z á s:a képviselő-testület 12 igen 12 igen szavazattal - elfogadta az előterjesztést és meghozta az alábbi határozatot, - megalkotta az önkormányzat 2012. évi költségvetés végrehajtásáról és a pénzmaradvány jóváhagyásáról szóló 8/2013.(IV.30.) rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 72/2013.(IV.30.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2012. évi egyszerűsített éves költségvetési beszámoló elfogadásáról 4124/2013., az Önkormányzat 2012. évi egyszerűsített éves költségvetési beszámolóját elfogadja. Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló, többször módosított 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 11. (4) bekezdése alapján az egyszerűsített éves költségvetési beszámoló részei: az egyszerűsített mérleg (I. melléklet) az egyszerűsített éves pénzforgalmi jelentés (II. melléklet) az egyszerűsített pénzmaradvány-kimutatás (III. melléklet) az egyszerűsített vállalkozási maradvány-kimutatás (IV. melléklet) A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert és a Jegyzőt, hogy gondoskodjanak a könyvvizsgálói hitelesítő záradékkal ellátott 2012. évi egyszerűsített költségvetési beszámoló közzétételéről, valamint az Állami Számvevőszék részére a könyvvizsgálói jelentéssel együtt történő megküldéséről.

8 Felelős: Polgármester és Jegyző Határidő: 2013. június 30. 3. Napirend Előterjesztés az Önkormányzat 2012. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének elfogadására Lukács Tamás Bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és 6 igen szavazattal elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Vélemények: Pasztorniczky István képviselő: alapos és részletes jelentést olvashattunk. Vannak benne olyan megállapítások amelyek, mellett nem lehet teljesen szó nélkül elmenni. Az egyik az Újhelyi Gazdálkodási Kft, melynek a felügyelő bizottsága külön meg fogja ezt tárgyalni. A Kft-nél szerepel a javaslatok hasznosulási aránya, ami 33 % és az 50 %-a a javaslatoknak nem teljesült. A másik a közbeszerzések ellenőrzése, súlyos dolgok vannak benne az előterjesztésben. Az ellenőrzött év 12 eljárásából 5-nek az aktáit tudták rendelkezésre bocsátani, ez nem elfogadható. Ennek az okára kíváncsi lenne. A közbeszerzésről fogunk tárgyalni. A harmadik megjegyzés, a meghíúsult ellenőrzésre vonatkozik, az Ipari Park Kft vonatkozásában ügyvezető váltás volt, a régi ügyvezető az ellenőrzéshez szükséges iratokat nem adta át az új ügyvezetőnek. Ebben az önkormányzatnak lépéseket kell tennie. Szamosvölgyi Péter polgármester: kérte, hogy a képviselő-testület az előterjesztést fogadja el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 12 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 4058/2013. 73/2013.(IV.30.) határozata az Önkormányzat 2012. évi összefoglaló ellenőrzési jelentésének elfogadásáról az Önkormányzat 2012. évi éves összefoglaló ellenőrzési jelentését elfogadja. 4. Napirend Előterjesztés a 2014-2020 közötti időszak jelentősebb fejlesztési elképzeléseiről Dankó Dénes alpolgármester: részletesen ismertette a fejlesztési elképzeléseket.

9 Palicz István bizottsági elnök: elmondta, hogy a Fejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Egy kiegészítést tenne hozzá, az önkormányzat a természeti és ásványkincsek minél hatékonyabb kihasználása érdekében működjön együtt az érintettekkel. A torzsási agyagkincs felmerült a bizottsági ülésen. A bányászati engedély nem a város tulajdonában van, ennek ellenére az önkormányzat közreműködhet, katalizátorként működhet ezeknek a kiaknázásában. A város határában légvonalban másfél kilométerre ott van a Bodrog, itt is lehetne valamilyen elképzeléseket realizálni. Kérdések: Szabó János képviselő: ha jól értette polgármester úr bevezetőjében, ezzel kapcsolatban jártak államtitkár úrnál. Ezzel kapcsolatban milyen válaszok voltak, lettek-e eredmények. Másik kérdése, a Megyei Fejlesztési Koncepció és a készülő Országos Fejlesztési Koncepció mennyire számol Sátoraljaújhellyel? Azon a bizonyos konferencián, ahol beszélgethettünk az előadókkal azt lehetett leszűrni, hogy a megyén nem érdekli a dolgozókat, hogy Sátoraljaújhelyen mi zajlik. Még az a szerencsétlen mondat is elhangzott, hogy a térképen nem vagyunk rajta, de benne vagyunk a szövegben. Erre mondta, hogy szeretnénk rajta lenni a térképen. Mikor tudunk kitörni bármilyen fejlesztési koncepcióval. Szamosvölgyi Péter polgármester: a látogatásnak két oka volt, az egyik, hogy lesz-e és mekkora lesz az a maradvány pénz amit Uniós forrásból kiosztásra kerülhet, a másik, hogy nagyjából az itt elhangzottakat és leírtakat egyeztettük. Kérdésünk volt, hogy ezekre a fejlesztésekre lesznek-e kiírva pályázatok. Első esetben a számításoknak nem értek a végére, a második esetben úgy néz ki ezekre az elképzelésekre nyílnak meg az UNIÓ-s pályázati források. Mikor fog kitörni Sátoraljaújhely? Ez megtörtént 16 évvel ezelőtt. Mi nem vagyunk elhanyagolt vidéke Borsod-Abaúj-Zemplén Megyének. Legtöbb fejlesztés létszámarányosan a városunkban történt, pénzben és fejlesztésben, turisztikában és az ipari parkban is itt volt a legtöbb fejlődés. Célunk, hogy a megyén legyen ott a mi fejlesztési koncepciónk, ez amiről most tárgyalunk. Akkor is legyen beépítve az anyagba ha ezzel nem foglalkoznak. Ami nem kerül be a megyei fejlesztési tervbe, arra a mi városunk részéről nem is lehet pályázni. Különösebben nem vár arra, hogy a mindenkori megye apparátusa, akiknek a megye fejlesztési tervét össze kell rakni, Újhellyel kiemelten foglalkoznának. Megszoktuk már, hogy magunk építjük az utunkat, kormányoktól független ez, legfeljebb annyit tudunk mondani, ha valamit elértünk,hogy magunknak köszönhetjük. A legjobb az lenne ha nem kellene ennyit törni magunkra. De ez a jó megközelítés, nem várunk másra, nekiállunk és dolgozunk. Ebben a versenyben nem állunk rosszul. Dankó Dénes alpolgármester: a megyei fejlesztési koncepció nem egyes kérdéseket old meg, hanem irányokat szab meg. A konferencián is elhangzott és az anyagból is látható, hogy több tengelyt határoz meg ez a koncepció. Van egy ipari fejlesztés, logisztikai fejlesztési irányvonal, agrárvonal erősítés, részben a Bodrogközre, részben az Abaúj részére támaszkodik, Zemplénben a turizmus fejlesztése a cél. Azért került bele az ipari területfejlesztés az anyagba, mert csak a turizmusból nem tud megélni a térség. Azokat a hagyományosnak mondható gyárakat, amelyek működnek a városban fejleszteni kell, de

10 ez terület nélkül nem fog menni. Ezért kell előre gondolkodni. Konkrét tervek, engedélyes gáztervvel rendelkezünk az oda tervezett építési telkek esetében. Az irányok benne lesznek a fejlesztési koncepcióban. Polgármester úr ismeretségei adottak a megyén, és minden olyan követ meg fogunk mozgatni, amivel fejlesztési forrásokat találhatunk A Zemplén Településszövetség a Megyei Önkormányzattal megállapodást ír alá. Újhely a ZTSZ legnagyobb városa, mindenféle úton módon megpróbáljuk az érdekérvényesítést legtökéletesebbé fejleszteni. Véleménye szerint a megyén pozitív a megítélésünk, ami vissza fog köszönni a fejlesztési koncepcióban. Vélemények: Sárosi Józsefné képviselő: ami nem lesz benne, az nem is lesz, mondta polgármester úr. Visszautalva az előző évekre, sokszor volt szó bal és jobb oldalról, hogy próbáljuk önállóan kézbe venni a gondjainkat. A kátyúzáshoz gépek kellenének, valami gépbeszerzésre is legyen lehetőség, mert olcsóbb lenne saját önerővel elkészíteni és csak anyag szükséges hozzá, mint pályázat útján valakinek kifizetni ezeket. A második gondolata, hogy elég sok épület üresen áll. Nem gondol nagy beruházásra, mint a belváros rekonstrukciója, de például ott van a nővérszálló üresen, illetve a Zója Kollégium is, struktúra váltásra épületeknél, átalakításra lehetne pályázni. Akár fiatalok lakáshoz juttatása céljából. Ez is kerüljön bele, lehessen ilyesmire is pályázni. A Viola utcán ott van a kék bérház, azzal valamit kezdeni kell. Lassan úgy néz ki, mint ami lebontásra kerül. Az ahogy kinéz nem a XXI. századba való. A sportnál csak a Kalandpark bővítése van feltüntetve. Szeretné ha bekerülne a turistautak fejlesztésén felül a Dohány úti pályát is, amit atlétikai pályává át lehetne alakítani. Ilyen irányú pályázatok is legyenek. Szabó Lajosné képviselő: elmondta, hogy a 2014-20 közötti fejlesztési elképzelések közül, az utakkal kapcsolatban mondana véleményt. A 2006-10 között a belföldi pályázatok a TEUT-as pályázatok adtak lehetőséget járda és útfelújításra. Az önkormányzat 220 millió forintos hitelt vett fel az utak helyreállítására. 2010. után megszüntek a hazai pályázatok Uniós pályázatból nem valószínű, hogy lehet majd útfelújítást megvalósítani. 4 éve maradtak el olyan fejlesztések, útjavítások, amik nagyon fontosak lettek volna. Kérte, hogy próbáljunk valamit tenni ezen a téren. Az önkormányzat lehetőségei szűkek. Részt vettük az adósságkonszolidációban, kérte, hogy legalább a nagyon rossz állapotban lévő önkormányzati utakra 2014-ben térjünk vissza. Vannak olyan útszakaszok, melyek a 37- es-re kezdenek hasonlítani. Pasztorniczky István képviselő: három észrevétele van. A célokat elfogadhatónak tartja. Mindegyik célhoz hozzá lett téve összeg, kivéve a kalandparki fejlesztéseket. A másik kiegészítő javaslata a belterületi utak felújítása mellett fontosnak tartja a belterületi kerékpárutak fejlesztését. A Ronyva árapasztó melletti földművek elkészültek csak egy vékony aszfaltréteget kellene ráhúzni és a várost átszelő kerékpárutat lehetne ott kialakítani. Üdvözölte a Ronyva energiatermelési célú hasznosítását, csak az oda megjelölt 200 milliós becsült költség kevés. Javaslata, hogy meg kellene emelni ezt a becsült költséget, mert nagyobb lehetőség is van, ez jövedelemtermelő beruházás lenne. Szabó János képviselő: alapjában egyet lehet érteni a fejlesztési irányokkal, hozzá kell tenni, hogy jónéhány pont nem fejlesztés, hanem állagmegóvás. A belterületi utak

11 felújítása, visszakerül az út olyan állapotába, amilyennek lennie kell. Erre alapból kellene, hogy pénz legyen. 2010-től nincs az országon belül erre pénz? A többi alapjában elfogadható, de a természetes vízfolyások mellett a szél hasznosítását is fel lehetne venni. A Kalandparkban lévő fejlesztésekkel kapcsolatban már szakemberek mondták, hogy kicsit túlzsúfolt a Kalandpark, kicsit átgondolná a javaslatokat. A zorbot rendkívül veszélyesnek találja, tudja, hogy Tiszafüreden jól működik, de vízre érkezni, vagy sziklára, nem ugyanaz. A játszóterek esetében, ha felújítjuk normál állapot fog helyre állni. Európai minőségű játszóterekre lenne szükség a városunkban. A Károlyi lakótelepen a meglévő játszótereket sem lehet használni, mert olyan állapotok vannak. Dankó Dénes alpolgármester: a koncepció készítésekor nem az utcák felújítása, az önkormányzati ingatlanok felújítása a cél, hanem irányvonalak meghatározása. A konkrét pályázati felhívásnál tudjuk eldönteni, milyen irányba haladunk. Az útépítéssel kapcsolatban elmondta, hogy a vállalkozók által készített útfelújításokat tartja megfelelőnek, hisz ők a szakemberek. A közmunkás útfelújításokhoz túl nagy reményeket nem lehet fűzni. Tervek alapján kivitelezők újítsák fel az utakat, mert garanciális feltételeket tudunk előírni. A sétáló utcára 2016. december 30-ig van garancia. Ha kell akkor a kivitelező akkor is dolgozni fog a téren. Lehet, hogy érdemes néha visszatekinteni a korábban tárgyalt napirendekre, a Viola utcai bérházra szociális városrehabilitációs pályázatot adtunk be, ez a komplex romaprogram. A sportfejlesztés neki is szívügye, a sportlétesítmények fejlesztésével egyetért. 1,2 milliárd forint a kalkulált költségvetés a Kalandparknál. Ez szakaszolt beruházások folyamata. A Ronyvagát kérdésével korábban is foglalkoztunk, lehet, hogy nem aszfalttal kellene burkolni. A Ronyva energetikai hasznosításával kapcsolatban elmondta, hogy Molnár Györgyék készítettek egy koncepciót, azt szeretnék elérni, hogy ne pangjon a víz az árapasztóban. Nagyon nem lehet növelni a vízszintet, mert az áradás lefolyását biztosítani kell, tehát a Ronyvának az energiatermelésbe történő bekapcsolása, néhány köztéri lámpa világítására lenne elegendő. Szakemberek szerint ez inkább egy turisztikai látványosság. Érdekes lenne egy ilyen áramfejlesztő bemutatva, hogy ennek mi a metodikája, abban lehet reménykedni, hogy több ezer kilowatt energiát állítsunk elő. Az önkormányzat céljai között kell szerepelni az önkormányzati utak felújítása, ez kötelező feladat. Ezeket az utakat fel szeretnénk újítani, saját erőből nem tudjuk megtenni, csak pályázati forrásból. Hazai forrás nincs jelenleg, csakis UNIÓ-s forrásban gondolkodhatunk. Jelentős tétele ez a város üzemeltetésének. A szélerőmű kérdésével kapcsolatban elmondta, hogy a város a Natura 2000 terület alá esik, érdekes csatának néznénk elébe ha szélerőműveket hoznánk létre. Elkezdtük Károlyfalván a csapadékvíz elvezető árkokat tisztítani és van egy hatalmas áteresz, ahol megjelentek a természetvédők és közölték, hogy haris madár fészkel benne, leállították a munkát. Természetbarátként félig meddig egyetért, azonban az fontosabb, hogy Károlyfalván a csapadékvíz elfolyása gondot okoz, mindig kilép az árokból a víz, ezért az áteresz tisztítása eggyel magasabb érdek, mint a haris madár költése. Egyébként azért nincs a környéken szélerőmű, mert senki nem kapott rá engedélyt. Polgármester úr, még az első ciklusának a végén tárgyalt egy társasággal, akik a Bodrogközbe ezt megálmodták, Győrből jöttek ide, de aztán rájöttek, hogy nem lehet engedélyt kapni. Bár minél több megújuló energiafejlesztés valósulhatna meg a városban és a környékén. Ami a Kalandpark túlzsúfoltságát illeti, ettől sokkal zsúfoltabb helyek vannak. Olyan szempontból is jó lehet, hogy ha sokan érkeznek bármelyik szezonban, minél több élményelem van, annál jobban megoszlik a látogatók érdeklődése is. A zorbot

12 nem a kettes pályán gurítottuk volna le, mert az extrémitásnak is vannak határai. A zorbnak is vannak változatai, van olyan, amit legurítanak és vagy vízbe, vagy szárazföldre érkezik, enyhe lejtésű szakaszon. Egy ilyet szeretnénk beszerezni. A másik változat egy helyben forgó zorb, amit úgy kell elképzelni, mint egy végtelenített vizicsúszdát a száraz verzióban biztonsági övvel be van kapcsolva az ember és úgy gurul le, az egy helyben forgónál, meg egy keretbe foglalva ül be az ember, bele van öntve egy néhány vödör víz, így aki benne van, az az érzése, hogy olyan mintha egy vizicsúszdában menne le. Ez a látványelem azért lenne jó, mert bármilyen rendezvény van a városban ki lehetne vinni. Ez egy nagyon jó jövedelemtermelő beruházás. Több olyan dologban gondolkodunk ami az emberek szórakozását szolgálja. Szamosvölgyi Péter polgármester: felhívta Pasztorniczky István képviselő figyelmét, hogy ha a vitát lezárták akkor már ne jelentkezzen hozzászólásra, és nem adja meg a szót. Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. S z a v a z á s : a képviselő-testület 12 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 4367/2013. 74/2013.(IV.30.) határozata A 2014-2020 közötti Európai Uniós költségvetési ciklusban megvalósítani kívánt fejlesztéseiről, elképzeléseiről 1.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának képviselő-testülete megtárgyalta és elfogadta az Európai Unió 2014-2020 közötti költségvetési ciklusa alatt megvalósítani kívánt fejlesztéseket az alábbi főbb területekkel: a) Belterületi vízrendezés Sátoraljaújhelyen és csatolt településrészein b) Önkormányzati belterületi utak felújítása c) Települést elkerülő út határon átnyúló fejlesztése d) Ipari területek előkészítése, infrastrukturális fejlesztése e) Oktatási intézmények felújítása, fejlesztése f) Intézmények megújuló energiával történő ellátásának kiépítése g) Játszótér és köztér felújítás h) Természetes vízfolyások energiacélú felhasználása i) A Zemplén Kalandpark önkormányzati tulajdonú turisztikai attrakciók fejlesztése, bővítése 2.) Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Képviselő- testülete felhívja a polgármestert, hogy a határozatban foglalt fejlesztési elképzeléseket küldje meg a Borsod- Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlésnek azzal a céllal, hogy jelen elképzelések épüljenek be a Megyei területfejlesztési Koncepcióba. A napirendi pont tárgyalását követően Szamosvölgyi Péter polgármester elhagyta az üléstermet és az ülés vezetését átvette Dankó Dénes alpolgármester.

13 5. Napirend Előterjesztés a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról szóló 9/2012.(IV.30.) önkormányzati rendelet módosítására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: a rendelet-tervezetben olyan módosítások vannak, mint például a szolgáltatási szerződésnek milyen tartalmi elemei vannak. Azért kell ezt szabályozni, hogy az a magánszemély, aki igénybe veszi a folyékony hulladék szállítást tudja jogait és kötelezettségeit a szolgáltatás igénybevétele során. A rendelettervezetet társadalmi véleményezésre bocsátottuk a honlapon, észrevétel nem történt. A rendelet-tervezethez csatoltuk a hatásvizsgálatot is. Kracson Norbert bizottsági elnök: elmondta, hogy a Városüzemeltetési Bizottság megtárgyalta az előterjesztést a módosítás a szolgáltatási díj megfizetésének rendjét és a személyes adatok kezelésére vonatkozó rendelkezéseket módosítjuk. A bizottság egyhangúlag támogatta az előterjesztést. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és 7 igen szavazattal egyhangúlag elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Kérdés, vélemény az előterjesztéssel kapcsolatban nem hangzott el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal (Szamosvölgyi Péter polgármester és Csernai Ferencné képviselő rövid távollétében) az előterjesztést elfogadta és meghozta a települési folyékony hulladék gyűjtésére, szállítására és elhelyezésére vonatkozó szabályokról szóló 9/2012.(IV.30.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 9/2013.(V.3.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 6. Napirend Előterjesztés a növényi hulladék és avar nyílttéri égetéséről szóló rendelet megalkotására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: ezen az ülésen nyolc rendelet kerül a testület elé, ezért fordult elő az, hogy fizikailag és más szempontból is képtelenség ettől többet csinálni. Testületi ülésen merült fel, hogy rendeletben szabályozzuk a belterületi avar és nyesedék nyílt téri égetését. A környezetvédelemről szóló rendeletünk egy paragrafusa foglalkozik ezzel, de ez az új rendelet sokkal részletesebben tartalmaz szabályokat. A főszabály az, hogy elsősorban a növényi, kerti hulladék és az avart komposztálással alakítsák át az emberek, de nem mindenki él ezzel a lehetőséggel és vannak olyan hulladékok, amelyeket nem lehet komposztálni. Lehetőséget kell biztosítani az éghető hulladékok égetését biztosítsuk. A rendeletben le van szabályozva, hogy mely napokon, mely adott órákban lehet kerti hulladékot égetni és benne van az is, hogy tűzgyújtási tilalom esetén nem alkalmazhatók a rendelet rendelkezései. Benne vannak azok az anyagok, amelyeket nem lehet égetni, például az ipari eredetű hulladék, kommunális hulladék. Benne van a rendeletben, hogyan kell az égetést elvégezni, milyen szabályok

14 vannak az égetés befejezésére. A rendeletet társadalmi vitára bocsátotta egy észrevétel érkezett, amely így szól: a megjelölt időszakokban akkor bármikor égethetek növényi hulladékot? Nem igazán lehet érteni a kérdést, ugyanis a rendelet-tervezetnek az 5. -a konkrétan megmondja, hogy mely hónapokban lehet az égetést végezni. Ezen napokon, amikor lehet akkor hány órától hány óráig. Bizottsági ülésen felmerült, hogy az április időpontot május 15-ben határozzuk meg, ezzel egyetért, ezért javasolja ennek az időpontnak a módosítását. Célszerű lenne két napot megadni az égetésre írta a hozzászóló. Nagyok sok embernek van a városban is telke, aki dolgozik pénteken, szombaton tud égetni, a nyugdíjasok pedig hétközben is el tudják végezni az égetést. Szmogriadó van akkor ne lehessen égetni írta a hozzászóló. Szmogriadó esetén nem lehet égetni, ez november és február vége között szokott lenni, olyankor egyébként sem lehet égetni a helyi rendelet szerint. A bizottsági üléseken elmondta, hogy kezdeményezni kellene, hogy állítsák vissza a kirívóan súlyos magatartások szankcionálását, mert akkor azokkal szemben akik az ilyen típusú rendeleteket megsértik lehessen eljárni, vagy pénzbírságot kiszabni. Fel tudjuk szólítani, kötelezni tudjuk, hogy a jövőben hasonló magatartástól tekintsen el, de a bírságnak sokkal erősebb visszatartó ereje lenne. Az új önkormányzati törvénybe iktatott szabályt visszavonták azzal, hogy ki fogják dolgozni a szabályozást és akkor az önkormányzatok újra élhetnek majd ezzel a lehetőséggel. A napirendi pont tárgyalása közben Szamosvölgyi Péter polgármester visszatért az ülésterembe és visszavette az ülés vezetését. Kracson Norbert bizottsági elnök: elmondta, hogy a Városüzemeltetési Bizottság megtárgyalta az előterjesztést és egyhangúlag támogatta. A bizottság javaslata, hogy az április 30., időpont május 15-re módosuljon. Szabó Lajosné bizottsági elnök: elmondta, hogy az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta a rendelet-tervezetet és a jegyző által elmondott kiegészítéssel elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Vélemények: Sárosi Józsefné képviselő: kérte, hogy egy felhívás jelenjen meg a rendelettel kapcsolatban, mely a fontosabb szabályokat tartalmazza, főként, hogy mely időintervallumokban tilos égetni. Dankó Dénes alpolgármester: tavasszal mindig lángba borul az ország, mindenki elkezd égetni, biztos sok piromániás ember él itt. Ennek ellenére mindenkit arra bíztat, hogy az égetés helyett a komposztálást válassza. Az interneten nagyon sokféle komposztálási módszert lehet találni. Szamosvölgyi Péter polgármester: a bizottsági javaslattal kiegészítve szavazásra bocsátotta a rendelet-tervezetet.

15 S z a v a z á s: a képviselő-testület 12 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és meghozta a növényi hulladék és avar nyílttéri égetéséről szóló 10/2013.(V.3.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 7. Napirend Előterjesztés a 2012. évi közbeszerzésekről Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Kérdések: Pasztorniczky István képviselő: kérdései az ellenőrzési beszámolóhoz is kapcsolódnak. A megbízási szerződés tartalmazza-e a hibás teljesítésre vonatkozó jogkövetkezményt? Miért nem történt meg a módosított közbeszerzési tervek közzététele? Mi vagy ki volt az oka, hogy a 2011-es közbeszerzési dokumentumok ellenőrzése nem sikerült? Mennyibe kerül nekünk évente a közbeszerzési szakértelem biztosítása? Szabadka Sándor közbeszerzési referens: a közbeszerzési ellenőrzéssel kapcsolatban elmondta, - ez a 2011-es évre vonatkozik volt egy szigorú ütemezése a belső ellenőrzési csoportnak, ugyanebben az időszakban bizonyos más feladatokat is elláttam az önkormányzatnál, ez az Ipari Park, a Kórház fejlesztésével kapcsolatban iszonyúan sok leterheltség volt, ezért abban az időszakban nem tudott rendelkezésre állni. Ez az én hibám volt, részben pedig arra is visszavezethető, hogy több UNIÓ-s projekt is volt ebben az időszakban, aminek helyszíni ellenőrzéséhez gyakorlatilag a hivatalon belül, vagy a projekt menedzsment szervezetének került átadásra az adott dokumentáció. A közbeszerzési eljárások túlnyomó többsége 2011-ben UNIÓ-s projektekhez kötődött, ennek minden egyes kifizetését több körben végigellenőrzik akár a megyei NORDA, akár az ESZA. Az ellenőrzések akkori elmaradásának az oka, ezeknek a szigorú ellenőrzéseknek a folyamata. A szerződés természetesen tartalmaz olyan kitételt, hogy ha nem teljesítek nincs kifizetés. 2011-ben is volt több olyan alkalom, amikor a számla nem került kifizetésre, de benyújtásra sem, de ha szükséges, ezt tételesen ki tudjuk mutatni képviselő úr számára. A közbeszerzési szakértői szerződésben 90.000 Ft havi díjat tartalmaz. Vélemények: Pasztorniczky István képviselő: kis odafigyeléssel ki lehetne küszöbölni azokat a hibákat, amik fennállnak. A közbeszerzési terveket, ha plusz feladatok jelentkeznek le lehet bonyolítani. Utólag módosítani kell a közbeszerzési terveket és azokat közzé kell tenni az önkormányzat honlapján. Ez nem történt meg egyszer sem. Megnézte a közbeszerzési szabályzatból. Ez a referens feladata. Ez miért nem került fel a honlapra, nem tudja, ez évről évre így van. A honlapon szereplő tervek nem a módosított tervek. Kérte, hogy ezt frissítse a referens. Sárosi Józsefné képviselő: a közbeszerzési referensnek valóban nagyon sok elfoglaltsága volt, mégis inkább az kellene kiemelni, ami az anyagban is szerepel, hogy 8 nyertes 11

16 vesztes volt, és jogorvoslati eljárásra egyetlen esetben sem került sor. Ez a legfontosabb, mert ez kerülne sok pénzbe az önkormányzatnak. Az, hogy formai hibák vannak nem olyan súlyos, módosítani kell, fel kell tenni a honlapra. Mostmár a közbeszerzési referensnek több ideje maradt arra, hogy pótolja az ilyen hiányosságokat. További munkájához sok sikert kívánt. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: a közbeszerzési tervet és a beszámolót évről évre feltesszük a honlapra, a módosításokat is. A holnap készítői sok esetben nem azonnal cserélik, illetve teszik fel a megküldött anyagokat, csúszás többször is előfordul. A Zemplén TV-nek ilyenkor nem fizetjük ki a honlapszerkesztésért járó számláit. Az elmúlt időszakban több olyan dokumentum volt, ami nem jelent meg, vagy nem úgy jelent meg a honlapon ahogyan kértük, ezt jeleztük feléjük. Lehet, hogy frissítési problémák vannak, amit mostanában igyekszik orvosolni a honlap üzemeltetője. Ennyi pénzért nem tudnánk olyan közbeszerzési előadót alkalmazni, akinek a munkájával szemben ne lenne kifogás. Pasztorniczky István képviselő: többször is megnézte, itt nem megnyitási probléma van, nincsenek fenn a módosítások. Évente fenn vannak a tervek, a statisztikai összegzés is, de a módosítások nincsenek. Szabadka Sándor közbeszerzési referens: a holnapról a Zemplén Quality Bt honlapjára mutat egy link és ott az összes beszámoló, terv, valamint a közbeszerzésekkel kapcsolatos egyéb információk is fellelhetők. A véglegesen elfogadott közbeszerzési tervek ott megtalálhatók. Szamosvölgyi Péter polgármester: régóta dolgozik Szabadka Sándor az önkormányzatnak, ellentétben más önkormányzattal akiket szabálytalansági eljárásra köteleztek, illetve olyan is volt, ahol visszavonattál a közbeszerzést, vagy bírságot kellett fizetni, ezen a téren milliós tételek vannak. Sátoraljaújhelynek ilyen problémája azóta nem volt, amióta közbeszerzés van, vagy amióta közbeszerzési referensünk van. Szabadka úr jó munkát végez és a továbbiakban is számít a közreműködésére. Kérte, hogy a közbeszerzési beszámolót a testület fogadja el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen és 1 tartózkodással az előterjesztést elfogadta és meghozta az alábbi határozatot: 75/2013.(IV.30.) határozata a 2012. évi közbeszerzési beszámoló elfogadásáról 4263/2013. a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben előírt kötelezettségének eleget téve a 2012. évi közbeszerzésekről szóló elterjesztést elfogadta. Felhívja a közbeszerzési referenst, hogy az éves statisztikai összegzést

17 az előterjesztésben foglaltak szerint készítse el, a Közbeszerzési Hatóság részére nyújtsa be. Felelős: Szabadka Sándor közbeszerzési referens Határidő: 2013. május 15. 8. Napirend Előterjesztés a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról szóló 5/2007.(II.6.) önkormányzati rendeletének módosítására Szabó Lajosné bizottsági elnök: elmondta, hogy az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta és egyhangúlag elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet a testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a testület számára. Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el. Szamosvölgyi Péter polgármester: szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 12 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és meghozta a pénzben és természetben nyújtható szociális ellátásokról szóló 5/2007.(II.6.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 11/2013.(V.3.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 9. Napirend Előterjesztés a Legek Földje Zemplén, svájci projekt megvalósítása céljából fejlesztési hitel felvételére Szamosvölgyi Péter polgármester: ez az a pályázat, amiről már nagyon régóta beszélünk. Az előző ciklusban kezdődött és még az is lehet, hogy az utánunk következőben lesz vége. Ez az a pályázat, amiről naponta gondolja azt, hogy vissza kell vonni és hagyni a fenébe, úgy ahogy van. Ha a magyar bürokrácia és az engedélyezés, vagy minden más úgy kell, hogy működjön, akkor ennek az egész pályázati rendszernek nincsen értelme. Megnyertük, lassacskán araszolunk tovább. Ha azt kérdezné valaki, hogy mikor lesz ebből valami, azt mondaná, hogy nem tudja. Ez lenne az őszinte válasz. Az önerő biztosításához hitelt kell felvennünk. A hitel felvételére van lehetőségünk, ezt sem szeretnénk igénybe venni. A mai napon ment el egy levél az önerőre vonatkozóan, BM önerőt kérünk a pályázathoz az önerő biztosításához. Most van erre lehetőség, mert nem is olyan régen a BM önerővel kapcsolatban úgy alkották meg a jogszabályt, hogy az UNIÓ-s pályázatokra vonatkozik, és nem vették észre, hogy Svájc nem tartozik az UNIÓ-hoz. Ezért nem vonatkozik ez a jogszabály a svájci pályázatokra. Miután ezt már sokat hangoztatták, valaki megokosodott és módosították a jogszabályt. Fel kell mutatnunk, hogy az önerő rendelkezésre áll, ezért kell a hitelfelvételről szóló előterjesztést elfogadni. Persze, ha nem valósul meg a pályázat, akkor természetesen nem vesszük fel a hitelt. Átadta a szót a bizottságok elnökeinek.

18 Lukács Tamás bizottsági elnök: elmondta, hogy a Pénzügyi Bizottság 1 tartózkodás, és 5 igen mellett elfogadásra javasolja az előterjesztést a képviselő-testületnek. Palicz István bizottsági elnök: a Fejlesztési Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Kérdések: Pasztorniczky István képviselő: akkor ezek szerint az önerő forráshoz kibocsátott kötvénypénz elfogyott? Szamosvölgyi Péter polgármester: ha lenne saját pénzünk akkor nem kérnénk és nem is kapnánk BM önerőt. Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. S z a v a z á s: a képviselő-testület 10 igen szavazattal 2 tartózkodással az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta: 3761/2013. 76/2013.(IV.30.) határozata a Legek Földje Zemplén Svájci Pályázat önerejének hitelfelvétel útján történő biztosításáról I. a Legek Földje Zemplén pályázat önerejének biztosítása céljából 61.719 eft, azaz hatvanegymillióhétszáztizenkilenc eft hitel felvételét határozza el. Kinyilatkozza, hogy Sátoraljaújhely város nem áll adósságrendezési eljárás alatt, megfelel a törvényben meghatározott hitelfelvételi korlátnak, lejárt esedékességű adó, vagy adók módjára behajtható köztartozással nem rendelkezik és az elmúlt 3 éven belül az államháztartás alrendszereiből juttatott valamennyi állami támogatással összefüggésben a támogatási szerződésben vállalt kötelezettségét teljesítette. A közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII törvény 14. (1) bekezdés és 120 k.) pontja értelmében közbeszerzési eljárást nem kell lefolytatni. II. Felhívja a polgármestert és a jegyzőt, hogy a 61.719 eft összegű hitel felvételére kérjenek 3 ajánlatot, és a legkedvezőbb ajánlatot tevővel a hitelszerződést kössék meg. 11. Napirend Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(I.24.) önkormányzati rendeletének módosítására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: a rendelet megalkotása óta ágazati jogszabályokban jelentek meg olyan részkérdések, amelyeket szabályozni kell, másrészt pedig olyan jellegű szabályozás került átvezetésre a rendeleten, ami bizottsági, jegyzői, polgármesteri hatáskört érint. Ezek mellett újra kellett szabályozni a zárt ülés szabályait, be

19 kell vallani elsikkadtunk felette, hogy az új Mötv, másként szabályoz. Le van írva az előterjesztésben, hogy miért van szükség a hatásköröknél a módosításokra, főként célszerűség miatt. Pasztorniczky István képviselő leadott ugyanezen a napon polgármester úrnak egy SZMSZ módosítási javaslatot, amikor a bizottság tárgyalta az előterjesztést, ezt tegnap olvastam el, miután volt benne egy ilyen javaslat, hogy bármilyen rendeletmódosításnál ha módosító indítványa van hány napon belül kell leadni a polgármesternek, ezért mondtam képviselő úrnak, hogy nem tudjuk mostani ülésünkön ezt tárgyalni. A májusi testületi ülésre a képviselő úr indítványát vissza fogjuk hozni az ülésre. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal 1 tartózkodással elfogadásra javasolja az előterjesztést. A Bizottság a jegyzőhöz benyújtott indítványt a jegyző a következő havi testületi ülésre vizsgálja meg, és az erről készült előterjesztést mind a bizottság, mind a képviselő-testület tárgyalja meg. Kérdés, vélemény az előterjesztéssel kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen és 1 tartózkodással az előterjesztést elfogadta és meghozta Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2013.(I.24.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 12/2013.(V.3.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 11. Napirend Előterjesztés a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 32/2000.(XII.22.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezésére Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: elmondta, hogy a képviselő-testület ármegállapító hatásköre megszűnt, ezért hatályon kívül kell helyezni a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért és a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló rendeletünket. Szabó Lajosné bizottsági elnök: elmondta, hogy az Ügyrendi Bizottság 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja a testületnek a rendelet hatályon kívül helyezését. Kérdések: Szabó János képviselő: mekkora a reális esélye annak, hogy a Zempléni Vízmű Kft-t bekebelezze a Borsodvíz és Sátoraljaújhelyen a vízdíjak jelentősen megemelkednek. Szamosvölgyi Péter polgármester: nem tudjuk megmondani, hogy mekkora az esély, 50 %, vagy az alatt, mert a jelenlegi helyzetben a vízszolgáltatóknak a kormányzati elképzelések okán szükséges B.) változatban is gondolkodni. Ha megvan a 150.000 rákötési pont a vízmű önálló marad, mint ahogy eddig is volt, a másik változat szerint hiába teljesíti a Kft, olyan pénzügyi elvonások következnek, pl, a közműadó, aminek a kiadása meghaladja akár többször is, azt az összeget, amit a Kft. ki tud gazdálkodni. Ezért óvatos tapogatózás indult el a környéken, egy laza kapcsolat létrehozására más vízszolgáltató céggel. Első

20 körben a Borsodvíz írt egy javaslatot, azt gondolta, hogy behozzuk testületi ülésre, aminek a lényege, hogy beolvadás, tehát a Zempléni Vízmű Kft beolvad a Borsodvízbe. Mondta, hogy egyetért a javaslattal, csak cseréljük ki a neveket, a Zempléni Vízmű Kft-be olvadhat be a Borsodvíz, nem nagyobbak mint mi és a pénzügyi mutatóik sem jobbak. Próbálkoztak egyet, nincs ezzel semmi baj. Vannak másfajta tapogatózások, Heves megye, kisvárdai szolgáltatókkal is folynak tárgyalások, több irányba próbálkozunk. Azt szeretné, hogy ha a 150.000 rákötés megvan, látható legyen, hogy milyen kompenzációt kapnak a vízmű szolgáltatók, a befizetett közműadóból ad kompenzációt vissza a minisztérium. Ha ez az összeg megfelelő nagyságrendű lesz, akkor lehet, hogy minden marad a régiben és a Zempléni Vízmű Kft továbbra is önálló marad. Vélemény nem hangzott el, ezért a polgármester szavazásra bocsátott az előterjesztést. S z a v a z á s: a képviselő-testület 12 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és meghozta a közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg a közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 32/2000.(XII.22.) önkormányzati rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 13/2013.(V.3.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 12. Napirend A települési szilárd hulladékgyűjtéssel összefüggő tevékenység ellátásáról szóló 9/2007.(III.7.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 40/2012.(XII.17.) önkormányzati rendelettel kapcsolatban a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Kormányhivatal törvényességi felhívásának megtárgyalása Szamosvölgyi Péter polgármester: decemberben tárgyaltuk a díjakat, feltétellel fogadtuk el, akkor is azt mondtuk, hogy ha beérkezik a törvényességi aggály akkor visszavonulunk, hanem akkor maradhatnak a díjak. Tudtuk, hogy mire számíthatunk, nyilvánvalóan ez alapján javasolja a kiküldött anyaggal megegyezően a rendelet módosítását, 4.2 %-os emelést lehetett volna végrehajtani. Szabó Lajosné bizottsági elnök: elmondta, hogy az Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottság megtárgyalta a törvényességi felhívást, az abban foglaltakkal egyetért, 6 igen és 1 tartózkodással javasolja a testületnek a törvényességi felhívásban foglaltakkal értsen egyet, javasolja a rendelet díjmegállapító rendelkezéseinek hatályon kívül helyezését, és hívja fel a közszolgáltató figyelmét, hogy a 4,2 %-os emelést 2013. január elsejével érvényesítheti. Kérdések: Sárosi Józsefné képviselő: a decemberi ülésen is megkérdezte jegyző asszonytól, hogy nem lehet csak 4,2 %-os emelést végrehajtani és a Bizottság ülésén is volt szó róla, hogy meg kell lépni ezt a magasabb összegű emelést, hiszen a tönkre fog menni a ZHK és akkor mi lesz a közszolgáltatással. Ha visszavonjuk a díjakat tartalmazó rendelkezéseket, akkor csődbe megy a közszolgáltató? Szamosvölgyi Péter polgármester: történt egy változás. Három évre prolongálták a deponálási díjat a hulladékgyűjtéssel foglalkozó cégek számára, tehát nem vezetik be. 70-