2013. Juhász Gyula: Húsvétra Köszönt e vers, te váltig visszatérő Föltámadás a földi tájakon, MezőkBolondos smaragdja, nap tüzében égő, egy hónap Te zsendülő és zendülő pagony! április hónapja, Köszönt e vers, élet, örökkön élő, hol kalap a fején, Fogadd könnyektől harmatos dalom: hol báránybőr sapka. Szivemnek már a gyász is röpke álom, S az élet: győzelem az elmuláson. KÁNYÁDI SÁNDOR: ÁPRILIS HÓNAPJA Hiába próbálnád Húsvét,kilesni örök alegenda, drága zálog, kedvét, Hadd ringatózzam a tavasz-zenén, túljár az eszeden, Öröm: neked ma ablakom kitárom, mire észrevennéd. Öreg Fausztod rád vár, jer, remény! Virágot áraszt a vérverte árok, Köpenyegbe burkol, Fanyar tavasz, hadd énekellek én. Hisz annyi elmulasztott ingujjra vetkőztet: tavaszom van Nem csókolt csókban, nem dalolt dalokban! mutatja a tavaszt hol nyárnak, hol ősznek. Egy régi húsvét fényénél borongott S vigasztalódott sok tűnt nemzedék, Búsnak teszihúsvétjára magát, Én dalt jövendő zsongok, könnyben ázik, és zenét. És szeme neki szánok lombot E zene mindegyre túlzeng majd minden harangot, lehunyja S betölt esűrű Húsvét majd minden reményt. szempilláit. Addig zöld ágban és piros virágban Hirdesd világ, hogy új föltámadás van! Aztán gondol egyet, fülig fut a szája, s ránevet a fényben hunyorgó világra. INTÉZMÉNYÜNK TICKET, SODEXO KULTÚRAUTALVÁNY, CADHOC MŰVELŐDÉSI CSEKK, CADHOC KULTÚRCSEKK CADHOC+ UTALVÁNY ÉS ÜDÜLÉSI CSEKK CEGLÉDKÁRTYA ÉS SZÉP KÁRTYA ELFOGADÓ HELY!
KIÁLLÍTÁS A CEGLÉDI GALÉRIÁBAN tartozó felirat.
CEGLÉDI KASZINÓ (FELHÁZ U.62.) ÁLLANDÓ PROGRAMOK: Minden hónap első péntekén FÖLDI LÁSZLÓ országgyűlési képviselő, polgármester LAKOSSÁGI FÓRUMA A-2 és A-25 Postagalamb Egyesület, Unghváry L. Borrend, Búzakalász Nyugdíjas Klub, Kártyaklub, Agrárnyugdíjasok klubja, Agykontroll klub, Minden hónap utolsó péntekén KORONDI MIKLÓS országgyűlési képviselő PARLAMENTI BESZÁMOLÓJA Fenti időpontok az országgyűlési képviselők parlamenti elfoglaltságaiktól függően változhatnak. Kártyaklub, Rejtvényfejtők klubja, Fotóklub, Nótaklub; IGÉNY SZERINT HÉTVÉGÉN ZÁRTKÖRŰ CSALÁDI RENDEZVÉNYEK MEGÖRÖKÍTETT PILLANATOK...
Az első előadás időpontja változhat, információért hívja az 53/505-041 vagy a 30/337-4226 telefonszámokat.
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- mazók bemutatására is.
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 7
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. mazók bemutatására is. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer Oldal 8 A hírlevél címe
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 9
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 10
C zeagnl édda,s K S z őo lsőssu,t hg toérrk i5j /a u. 47. So K z as n s ud tahs zmőűl őv seil őmdűévs ei lkő öd zé ps oi nhtá z 2 0i n0 d9 e. ns zshezépet te M frődm na b1de0ér0lé0ető lóőrlt,át th1óé0 l t0f 0ő n- tkóél n t 1 0 0 0 ó r á t ó l 1 0 0 0,- F t
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. mazók bemutatására is. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer Oldal 12 A hírlevél címe
Oldal 13 A hírlevél címe
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 14
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. Bár a hírlevél fő célja, hogy eladja a terméket vagy szolgáltatást, a sikeres hírlevél kulcsa az olvasók hasznos információkkal történő ellátása. Ennek egyik legjobb módja, ha saját cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthető. A Microsoft Publisher programban lehetőség van a hírlevél webhellyé tartozó törfelirat. ténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konvertálni kell, és már fel is teheti a webre. natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy érdekes mondatot vagy idézetet a cikkből. mazók bemutatására is. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer Oldal 17 A hírlevél címe
Ez a cikk 150-200 szót tartalmazhat. tot illeszt a hírlevélbe. A hírlevél reklámeszközként történő használatának egyik előnye, hogy újra felhasználhatók a különböző marketinganyagok, például a sajtóközlemények, a piackutatások, illetve a beszámolók. A World Wide Weben is kereshet anyagot, vagy kutathat töltelékcikk után. A cikkek sok témát felölelhetnek, de lehetőség szerint legyenek rövidek. A hírlevélhez felhasznált anyagok nagy része a saját webhelybe is beilleszthebár a hírlevél fő célja, hogy eladja a tő. A Microsoft Publisher programban terméket vagy szolgáltatást, a sikeres lehetőség van a hírlevél webhellyé törhírlevél kulcsa az olvasók hasznos inténő egyszerű átalakítására. Így a hírlevelet befejezése után csak konverformációkkal történő ellátása. tartálni kell, és már fel is teheti a webre. Ennek egyik legjobb módja, ha saját tozó felirat. cikkeket, eseménynaptárat vagy egy új terméket reklámozó különleges ajánla- natkozó új eljárást vagy fejlesztést. Készíthet értékesítési grafikonokat vagy bevételi statisztikákat, amelyek jól érzékeltetik az üzlet fejlődését. Figyelemfelkeltés céljából helyezzen ide egy mazók bemutatására érdekes is.mondatot vagy idézetet a cikkből. Egyes hírlevelekben olyan visszatérő hasáb található, amelyet minden kiadás alkalmával frissítenek. Ez tartalmazhat például híreket, könyvismertetést, a vállalat elnökének levelét vagy egy vezércikket, de ezt a hasábot fenntarthatja például az új alkalmazottak, illetve a legfontosabb ügyfelek vagy forgal- Ez a cikk 75-125 szót tartalmazhat. A képek vagy ábrák kiválasztása fontos lépés a hírlevél tartalmának összeállítása során. A kép kiválasztásánál ügyeljen arra, hogy a kép összhangban legyen a cikkel és emelje ki annak mondanivalóját. Kerülje a tartalomtól eltérő témájú képeket. ClipArt képet tartalmaz, amelyeket importálással beilleszthet a hírlevélbe, emellett számos eszköz áll rendelkezésre saját ábrák és szimbólumok létrehozásához is. A képet kiválasztás után helyezze a cikkhez közel. Ügyeljen arra, hogy a képfelirat a kép mellett legyen. tartozó felirat. A Microsoft Publisher több ezer I. évfolyam, 1. szám Oldal 18
ELÉRHETŐSÉGEINK: JEGYPÉNZTÁRUNK NYITVA TARTÁSA: HÉTFŐ KEDD-PÉNTEK SZOMBAT zárva 10.00-13.00; 14.00-18.00 08.00-12.00 JEGYPÉNZTÁR 53/505-041 Művelődési Központ e-mail: info@cegledikultura.hu VÁROSI KÖNYVTÁR 53/310-195 e-mail: konyvtar@cegledikultura.hu GYERMEKKÖNYVTÁR 53/311-018 e-mail: gykonyvtar@cegledikultura.hu Köszönjük figyelmét!