ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

Hasonló dokumentumok
A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

Magyarországi Evangélikus Egyház -

FARKAS EDIT RÓMAI KATOLIKUS

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

EDIT ROMAI KA TOLIKUS SZAKKOZEPISKOLA ES KOLLEGIUM KESZTHELY ALAPITO OKIRAT

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

7632 Pécs, Enyezd út 1. 72/

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

A Decs Tesz- Vesz Óvoda Alapító Okiratának módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete február 28-i ülésére

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

Kenderesi Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata

Alapító okirat. 7. Az intézmény fenntartója és székhelye: Debreceni Baptista Gyülekezet

Alapító okirat Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezet)

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Derkovits Gyula Általános Iskola

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A L A P Í T Ó O K I R A T A

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

Módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium Székhelye: 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8. Bauer Sándor utca 4.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Jász-Nagykun-Szolnok megye Tankerület megnevezése: KLIK Szolnoki Tankerülete OM azonosító:

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

ALAPITÓ OKIRAT (módosításokkal egybeszerkesztett)

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

A L A P Í T Ó O K I R AT

Bajza Utcai Általános Iskola

40/2014. (V.28.) Öh. sz. Tárgy: a bátonyterenyei tagóvodák július 1-jét követő fenntartása és működtetése

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

ZALAMEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓ HATÁROZAT. A Zala Megyei Kormányhivatal által Z0/9/2011. számon nyilvántartásba vett Szociális Missziótársulat

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

A L A P Í T Ó O K I R A T


Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan a zeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21.. (3) bekezdése alapján a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió (székhelye: 5630 Békés, Petőfi u. 56., adószáma: 18393567-2-04, egységes statisztikai számjele: 18393567-9491-559-04, képviseli: Durkó Albert Zoltán misszióvezető), mint a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvényben a 16. sorszám alatt az Országgyűlés által egyházként elismert Magyar Pünkösdi Egyház belső egyházi jogi személye, a 2011. évi CCVI. törvény 12. (1) és (2) bekezdései alapján nevelési, oktatási tevékenységet végző egyházi intézményt létesíthet és tarthat fenn. Ezen felhatalmazás alapján az MPE OCM vezetősége és a Reményhír Intézményfenntartó Központ, mint alapító és fenntartó jóváhagyta a 2012. augusztus 31-ei hatállyal a Reményhír Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát. 1. Az alapító neve: Reményhír Intézményfenntartó Központ Székhelye: 5630 Békés, Verseny u. 7. 2. A fenntartó neve: Reményhír Intézményfenntartó Központ Székhelye: 5630 Békés, Verseny u. 7. Adószám: 18285532-2-04 Statisztikai számjel: 18285532-8520-559-04 3.1. Az intézmény működtetője: Reményhír Intézményfenntartó Központ Székhelye: 5630 Békés, Verseny u. 7. 3.2. A fenntartó szakmai, törvényességi felügyeletét biztosítja: Békés Megyei Kormányhivatal, 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 2. 4. Az alapított intézmény neve: Reményhír Szakközépiskola, Általános Iskola és Óvoda (20/2012. (VIII.31.) EMMI rend. 123.. alapján) 4.1. Az Intézmény rövidített neve: Reményhír Intézmény 1

4.2. Névhasználat esetei: A székhelyen és telephelyen megnevezett intézményegységek esetén az egyedi névhasználat az alábbiak szerint engedélyezett (20/2012.(VIII.31.) EMMI rendelet 123-126..). 1. Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája 1.1. Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola Felnőttoktatási Osztálya 2. Reményhír Intézmény Epreskerti Óvodája 3. Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakközépiskolája 5. Az Intézmény típusa: Többcélú, közös igazgatású köznevelési intézmény, - óvoda - általános iskola - általános iskola felnőttoktatási osztályai (16. évet betöltött felnőttek számára) - szakközépiskola 6. Az Intézmény székhelye: 5630 Békés, Jantyik Mátyás u 21-25. 6.1. Az intézmény jogállása: önálló jogi személy 6.2. OM azonosítója: 201689 6.3. Az oktatás munkarendje: Felnőttoktatásban: 1-8. évfolyam általános iskolai képzésben esti, levelező oktatás Általános iskola: 1-8. évfolyam, nappali rendszerű oktatás Óvoda: nappali munkarend Szakiskola: 2/10., 3/11. évfolyamokkal, nappali rendszerű oktatás (kifutó rendszerben) Szakközépiskola: 9-11. évfolyamokkal, valamint 12-13. érettségire felkészítő évfolyamokkal, nappali rendszerű oktatás (2016.09.01-jétől induló képzéseknél) 7. Intézményegységei és telephelyei: 1. Általános Iskola Neve: Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája Címe: 5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25. Köznevelési alapfeladata: Általános iskolai nevelés-oktatás 1-8. osztály Nemzetiséghez tartozók általános iskolai nevelése-oktatása 1-8. osztály 2

A zetiségi iskolai nevelés-oktatás formája: magyar nyelvű roma/cigány zetiségi nevelés-oktatás (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 8..(1) bekezdés d) pontja alapján) Felnőttoktatás 16. évet betöltöttek részére 1-8. évfolyamon A többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók iskolai nevelése-oktatása (32/2012. (X.8.) Emmi rendelet alapján 2. sz. melléklet 9.) Évfolyamok száma: Általános iskolai oktatás 16. éves korig 1-8.osztály Általános iskolai felnőttoktatás 16. éves kort betöltöttek részére 1-8. osztály Felvehető tanulók száma általános iskolai oktatásban: 416 fő, férőhelyek száma: 416 Felvehető tanulók száma felnőttoktatásban: esti munkarendben 60 fő, levelező munkarendben 40 fő, férőhelyek száma: 100 fő 2. Óvoda Neve: Reményhír Intézmény Epreskerti Óvodája Címe: 5630 Békés, Móricz Zsigmond u. 44. Köznevelési alapfeladata: Óvodai nevelés Nemzetiséghez tartozók óvodai nevelése A zetiségi óvodai nevelés formája: magyar nyelvű roma/cigány kulturális nevelést folytató óvoda (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 4..(3) bekezdés c) pontja alapján), A többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelése (32/2012. (X.8.) EMMI rendelet alapján 1. sz. melléklet/2.8.) Csoportok száma: 5 Felvehető létszám: 96 fő Férőhelyek száma: 96 fő 3. Szakközépiskola Neve: Reményhír Intézmény Erdős Kamill Szakközépiskolája Címe: 5630 Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25. Köznevelési alapfeladata: Szakiskolai nevelés-oktatás 10-11. osztály (kifutó rendszerben) 3

Nemzetiséghez tartozók szakiskolai nevelése-oktatása 10-11. osztály, A zetiségi iskolai nevelés-oktatás formája: magyar nyelvű roma/cigány zetiségi nevelés-oktatás (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 8..(1) bekezdés d) pontja alapján) (kifutó rendszerben) Szakközépiskolai nevelés-oktatás 9-11. és 12-13. osztály, Nemzetiséghez tartozók szakközépiskolai nevelése-oktatása 9-11. és 12-13. osztály, A zetiségi iskolai nevelés-oktatás formája: magyar nyelvű roma/cigány zetiségi nevelés-oktatás (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 8..(1) bekezdés d) pontja alapján) A többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók iskolai nevelése-oktatása (32/2012. (X.8.) Emmi rendelet alapján 2. sz. melléklet 9.) Évfolyamok száma: Szakközépiskolai oktatás 2016.08.31-ig érvényes jogszabály szerint kifutó jelleggel: 2/10.-3/11. osztály 2016.09.01-től érvényes jogszabály szerint: 9-11. és 12-13. osztály Felvehető tanulók száma szakközépiskolai oktatásban: 150 fő, férőhelyek száma: 150 Szakképzések: Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 Számítógép-szerelő, karbantartó 34 523 02 A felvehető tanulói létszám a nappali tagozaton összesen: 662 fő 8. Az intézmény illetékessége, működési köre: Magyarország területe. 9. Az intézmény alapításának éve: 2012. 10. Az Intézmény tevékenysége: (68/2013. (XII. 29.) NGM rendelet a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok és szakágazatok osztályozási rendjéről, hatályos 2014.01.01-jétől) Óvodai nevelés (0911) Iskolai nevelés, oktatás az 1-4. évfolyamokon (0912) Iskolai nevelés, oktatás az 5-8. évfolyamokon (0921) Középfokú nevelés, oktatás (0922) Oktatást kiegészítő szolgáltatások (0960) 4

Szint alapján meghatározható oktatási szolgáltatások (0950) Máshová be sorolt oktatás (0980) Szabadidős és sportszolgáltatások (0810) Sport, szabadidős képzés (855100) Kulturális képzés (855200) Egyéb sporttevékenység (931900) Sportlétesítmény működtetése (931100) Munkahelyi étkeztetés (562917) Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés (081071) Üdülői szálláshely-szolgáltatás (552001) Egyéb szálláshely-szolgáltatás (559000) Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (680002) 11. Az intézmény tevékenységei szakágazati besorolással: 11.1. Óvoda Szakágazat szám hatályos Szakfeladat megnevezése 091110 Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai 091120 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, ellátásának szakmai feladatai (32/2012. (X.8.) Emmi rendelet alapján 1.sz. melléklet/2.8. A fejlődés egyéb pszichés zavarával (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozás zavarral) küzdő gyermek 091130 Nemzetiségi óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai (roma) (magyar nyelvű roma/cigány kulturális nevelést folytató óvoda (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 4..(3) bekezdés c) pontja alapján), - lovári nyelvi előkészítő oktatás - keresztény csoport 091140 Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai 11.2. Általános iskola Szakágazat szám hatályos Szakfeladat megnevezése 091211 Köznevelési intézményben tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai 5

feladatai 1-4. évfolyamon - kompetencia alapú oktatás - integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés - HH, HHH gyermekek oktatása - menekült, menedékes magyar állampolgárságú tanulók oktatása - részképesség fejlesztő oktatás - integrációs pedagógiai rendszer - iskolaotthonos nevelés-oktatás 1-4. évfolyamon 091212 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai feladatai 1-4. évfolyamon (32/2012. (X.8.) Emmi rendelet alapján 2.sz. melléklet 9. A pszichés fejlődési súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási - zavarral küzdő tanulók iskolai fejlesztése 091213 Nemzetiségi tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai feladatai 1-4. évfolyamon (magyar nyelvű roma/cigány zetiségi nevelés-oktatás (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 8..(1) bekezdés d) pontja alapján) 091260 Felnőttoktatás 1-4. évfolyamon esti/levelező munkarendben 091220 Köznevelési intézmény 1-4. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok 092111 Köznevelési intézményben tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai feladatai 5-8. évfolyamon kompetencia alapú oktatás - integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítés - HH, HHH gyermekek oktatása - menekült, menedékes magyar állampolgárságú tanulók oktatása - részképesség fejlesztő oktatás - integrációs pedagógiai rendszer 092112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai feladatai 5-8. évfolyamon (32/2012. (X.8.) Emmi rendelet alapján 2.sz. melléklet 9. A pszichés fejlődési súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási - 6

zavarral küzdő tanulók iskolai fejlesztése 092113 Nemzetiségi tanulók nappali rendszerű nevelésének, oktatásának szakmai feladatai 5-8. évfolyamon (magyar nyelvű roma/cigány zetiségi nevelés-oktatás (17/2013. (III.1.) EMMI rend. 8..(1) bekezdés d) pontja alapján) 092140 Felnőttoktatás 5-8. évfolyamon, esti/levelező munkarendben 092120 Köznevelési intézmény 5-8. évfolyamán tanulók nevelésével, oktatásával összefüggő működtetési feladatok 11.3. Szakközépiskola Szakágazat szám hatályos Szakfeladat megnevezése 092221 Közismereti és szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti oktatás szakmai feladatai a szakképző iskolákban 092222 Sajátos nevelési igényű tanulók közismereti és szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti oktatásának szakmai feladatai a szakképző iskolákban 092223 Nemzetiségi tanulók közismereti és szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti oktatás szakmai feladatai a szakképző iskolákban 092231 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakképző iskolákban 092232 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati oktatásának szakmai feladatai a szakképző iskolákban 092260 Gimnázium és szakképző iskola tanulóinak közismereti és szakmai elméleti oktatásával összefüggő működtetési feladatok 092270 Szakképző iskolai tanulók szakmai gyakorlati oktatásával összefüggő működtetési feladatok 7

Képzés megnevezése: iskolai rendszerű oktatás és felnőttképzés Szociális gondozó és ápoló (kifutó rendszerben) Szociális gondozó és ápoló (2016.09.01-jétől érvényes szakközépiskolai képzési formában) Számítógép-szerelő, karbantartó OKJ szám Szakképesítés Szakmacsoport/ Ágazat 34 762 01 szakképesítés 2 Szociális szolgáltatások/ III. Szociális 34 762 01 szakképesítés 2 Szociális szolgáltatások/ III. Szociális 34 523 02 szakképesítés 7. Informatika/ XIII. Informatika Szint Képzési idő Munkarend/létszám szakiskolai szakképzés 3 év nappali levelező esti nappali/ szakközépiskolai képzés 3+2 év 80 szakközépiskolai képzés 3+2 év nappali/ 70 Maximum létszám munkarendenként nappali/ 150 8

11.4. Oktatást kiegészítő szolgáltatások (0960) 096015 Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben 096025 Munkahelyi étkeztetés köznevelési intézményben 11.5. Egyéb tevékenység (0810, 0950, 0980) 081030 Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése Vállalkozás alapján folytatható tevékenységek (1993.évi LXXIX. törvény 117..(5) bek. alapján) 081043 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 081071 Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés 095020 Iskolarendszeren kívüli egyéb oktatás, képzés 098010 Oktatás igazgatása 562917 Munkahelyi étkeztetés 562920 Egyéb vendéglátás 680002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 855100 Sport, szabadidős képzés 855200 Kulturális képzés 931900 Egyéb sporttevékenység 931100 Sportlétesítmény működtetése 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 559000 Egyéb szálláshely-szolgáltatás 12. A vezető kinevezése: Az intézmény vezetője magasabb vezető beosztású dolgozó, akit a jogszabályi előírások alapján a fenntartó nevez ki. 13. Az intézmény szervezete, képviselete és vezetése: Az intézmény a tevékenységeit önállóan szervezi és működteti. Az intézmény képviselője: a mindenkor kinevezett, megbízott intézményvezető képviseli, s gyakorolja az intézmény alkalmazottai felett a munkáltatói jogokat. 14. Az intézmény gazdálkodása: önállóan gazdálkodó intézmény Az intézmény rendelkezésére bocsátott ingatlanhasználati jogok: 9

Az intézmény működésének helyszínéül szolgáló ingatlanok: o 5630 Békés, Jantyik u.21-25. o 5630. Békés, Móricz u.44. mely ingatlanok a fenntartó által megkötött szerződések (ingatlan- használati, bérleti) útján biztosítottak. Az intézmény az intézmény alapítója vagy más személyek által rendelkezésre bocsátott, illetve saját tevékenysége révén szerzett forrásokkal, eszközökkel és vagyonnal gazdálkodhat. 15. A feladatellátást szolgáló vagyon: Az intézmény által használt 5630 Békés, Jantyik u.21-25., és a 5630. Békés, Móricz u. 44. ingatlan és a rajta lévő oktatási tevékenység céljára használt épület a fenntartó térítésmentes használatában van, melyet a fenntartó határozatlan időre 2012. augusztus 31. napjától vett használatba Békés Város Önkormányzatával 2012. május 25-én kötött használati szerződés alapján. 16. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az intézmény által használt ingatlan eseti bérbeadása kizárólag előzetes egyeztetést követően, a fenntartó egyetértésével lehetséges. Az ingó vagyon felett az alapító jogosult rendelkezni. 17. Jelen alapító okirat a létesítő alapító okiraton alapuló, amelyet elfogadott az alapító alulírott képviselője. 18. Az alapító okirat annak aláírása napján lép hatályba és határozatlan időre jön létre. Békés, 2016. május 20. ph. DURKÓ ALBERT az Alapító képviseletében 10