Tőzsdei hírlevél 2016. szeptember 19. Fontos makroadatok: Időpont Ország Esemény Várakozás Előző Egész nap Banki szünnap 16:00 NAHB Lakáspiaci index 60 60 A japán banki szünnap mellett szépen teljesítettek a távol-keleti tőzsdék. A sanghaji és szöuli parketten 0,6%-os erősödést láthattunk, míg a hongkongi HSI 0,83%-kal haladta meg pénteki záró értékét. A határidős piacokon hajnalban a nyersanyagok szembetűnő drágulásával kezdődött a nap: az arany, az ezüst és az olaj ára is feljebb kúszott. A devizapiacon tartja a pénteki erősödés eredményeit a forint: az USD/HUF értéke 275,96-nál jár, míg az euróval szemben a devizakereszt a 308,10-as érték körül mozog. Korrekció után éledezik a BUX Magyar piac Komoly lendületvesztés érte a hazai tőzsdét a mögöttünk álló héten: a BUX közel ezer ponttal, 27 800 pontig esett vissza. A gyengülést visszapattanás követte és a hét végére sikerült 28 097 ponton zárni, a javítás ugyanakkor egyelőre átmenetinek tűnik. Amennyiben a 100-as periódusú EMA nem tartja meg a kurzust, úgy akár 27 600, esetleg 27 000 pont is potenciális célállomás lehet lefelé. A következő héten a FED kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztató, a kamatpálya kijelölése mutathat utat a piacoknak.
Csak a vállát vonta meg az OTP Nem rázta meg túlzottan az OTP-t az elmúlt hét negatív hangulata, a bankpapír ára a korábbi csúcsától nem sokkal elmaradva, 7339 forinton zárt. A kurzus egyelőre jól néz ki, csak a 7250-es érték alatt lehet veszélyben, onnan 6900 forintig szabad az út lefelé. Összeszedte magát a MOL 16 895 forinton fejezték be a hetet a MOL részvényei, amelyek egy dupla támaszzónából tértek magukhoz a hét eleji sokkot követően. A 16 750 körüli zóna erős akadálynak tűnik lefelé, így a befektetők bízhatnak abban, hogy a bankpapír talpra tud állni. 17 000 forint fölött ennek láthatnánk is az első jeleit.
Jól tartja magát a Richter Bukfencezett egy látványosabbat ugyan, de talpon fejezte be a múlt hetet a Richter. A gyógyszerpapír kurzusa pontosan 5800 forintos értéken állapodott meg, és jelenleg egy szűkebb csatornában kúszik 5950 forint felfelé. Támaszként jelenleg az 5670 körüli zóna áll, alatta fusson, ki merre lát. Tisztességgel próbálkozik a Telekom Nagyon izgatja a Magyar Telekom befektetőinek fantáziáját az a 450 forintos ellenállási szint, de egyelőre csak nem akar összejönni az igazi áttörés. A kurzust az elmúlt héten látványosan elkerülték a negatív hullámok, aprócska visszaeséseket tapasztalhattunk csak, majd pénteken már 453 forintig is eljutott a részvény ára. Elvi síkon, ha nem szól közbe a piacokra nézve hátrányos fejlemény (tegyük fel, szerdán), akkor érkezhet végre a 475- ös korábbi csúcs támadása.
Nemzetközi indexek Baljós árnyak a DAX képén A frankfurti tőzsdeindex láthatóan szenved, és a múlt heti megingását súlyosabb esés követheti. Ugyan az indexnek sikerült egy fontosabb ellenállászóna alól kibújnia hetekkel ezelőtt, de azt szignifikáns eltávolodás nem követte, és immár nagyon közel járunk ahhoz, hogy letörje a 10 300 10 100 közötti támaszt a kurzus. Ha ez bekövetkezik, akkor várhatóan visszatér a csökkenő trend, és nemhogy a 9500, de a 9000 pontos zóna is veszélybe kerül. S&P felminősítés után jó erőben a forint Devizák A Standard & Poor s nemzetközi hitelminősítő javított Magyarország adósbesorolásán, mely azonnali hatást gyakorolt a forint euróval szembeni árfolyamára. A devizakereszt a 310-es szint körül keringett egész héten, ez azonban egy csapásra megváltozott és immár ismételten a 307,50 körüli támaszt ostromolja az árfolyam. Az EUR/HUF szempontjából nagyon fontos az említett támasz, alatta 305-ön van egy gyengébb, majd 302,50-nél ismételten egy erősebb akadály.
Árupiac Támaszig ütötték az aranyat Nem ment az aranynak egész héten, a nemesfém árát az 1310 körüli támaszzónáig gyötörték vissza. A jelenlegi zónában, illetve 1285 dollárig továbbra is érdemes long beszállókkal foglalkozni, eladásra középtávú kereskedést felépíteni még mindig nem idő- és célszerű. Nemzetközi részvények Hogy szolgál az egészsége? Egészségügyi részvényelemzés Johnson & Johnson Az amerikai Johnson & Johnson a világ egyik legnevesebb egészségügyi gyártója, részvényei hosszú ideje szép emelkedő trendet mutatnak. A kurzus egy korrekciót követően 117,50 dollárig csúszott vissza, de ahogy az ábrán is látható, napos felbontáson rejtett pozitív divergencia alakult ki.
A helyzet kísértetiesen hasonlít az idei januári állapotra, amikor 105 dollárról 95-ig esett vissza a papír értéke, majd egy hasonló divergencia után kezdett szárnyalásba. Az árfolyam most is kész lehet egy újabb erősödésre, 120 dollár fölött zöld az út. Bayer A német gyógyszeripari óriás, a Bayer, az előbbiekben mutatott példával ellentétben komoly gondokkal küzd. A részvény ára hosszú ideje csökkenő trendben süllyed lefelé, és úgy tűnik, a trend folytatását előrejelző startpisztoly eldördült. A kurzus a piros trendvonal érintését követően lefordult, és az emelkedő csatorna alsó szárát, valamint a 91,70 körüli támaszát is letörte. Ha egy lavina beindul, akár 82 euróig is maga alá temetheti a részvény értékét. Baxter International A Baxter elsősorban kórháztechnikai termékek és egészségügyi kellékek gyártásáról és forgalmazásáról híres, ugyanakkor a részvényei is megérdemlik a figyelmet. Az árfolyam nagyon hasonló képet fest a J&J ábrájához: emelkedő trendben korrekciót láthattunk, valamint egy pozitív RSI divergenciát is. Itt annyival előrehaladottabb a helyzet, hogy a fordulatot jelző éles felpattanás már megtörtént, így az 51,6 körüli célárfolyamra már megalapozottabban lehet keresni a beszállási pozíciót.
Elérhetőségek: Szakos János - Befektetési tanácsadó +36 52 872 561 szakos.janos@citycapital.hu Rákóczi Zoltán Befektetési tanácsadó +36 52 872 518 rakoczi.zoltan@citycapital.hu City Capital Kft. 4025 Debrecen, Simonffy utca 4-6. Halköz Üzletház 1. emelet info@citycapital.hu www.citycapital.hu Jogi nyilatkozat A City Capital Kft honlapján található írások, így például információk, tanulmányok, elemzések, kommentek nem minősülnek a 2007.évi CXXXVIII tv.(bszt) 4.szak.(2) bek. 8.pontja szerinti befektetési elemzésnek, és a 9.pontja szerinti befektetési tanácsadásnak. Tájékoztatási céllal készülnek, nem tekinthetők ajánlatnak, ajánlati felhívásnak pénzügyi eszközök jegyzésére, vételére, eladására. Abban az esetben sem, ha valamelyik írás egy eszköz eladása/vétele mellett foglal állást.bármely befektetési döntés meghozatalához az adott befektető személyre szabott megfelelőségi vizsgálatára van szükség, melyre ezek az oldalak nem vállalkoznak, nem alkalmasak. Az itt szereplő írások az elkészítő szakmai véleményét tükrözik, így objektív és szubjektív elemeket is tartalmaznak. Mindezekre való tekintettel az írásokra és az abból származó információkra és véleményekre alapított ügyletekből eredő esetleges károkért,költségekért a City Capital Kft semmilyen felelősséget nem vállal.a honlapon,elemzésekben és hírlevelekben található illusztrációk, logók, grafikák és letölthető dokumentumok szerzői jogvédelem alatt állnak, azok szerzői jogi jogosultja a City Capital Kft. Ezen tartalmak,illetve azok részeinek bármilyen formában történő személyes használattól eltérő felhasználásához a City Capital Kft előzetes írásbeli engedélye szükséges.