támogatási program megvalósításának helye Szeged, Mórahalom támogatás kifizetésének ütemezése megállapított támogatás ısszege (eft)

Hasonló dokumentumok
2013. évi Idősügyi támogatási keret nyertes pályázata

2011. I. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai

2010. I. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/8. Szervezet neve Szervezet címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye

Szervezet neve Szervezet cím

Pályázó neve. Befogadott szervezet neve. Pályázat célja Igény (eft) Eü. és Szoc. Biz. tám. (eft)

1 Ezüst Évek Nyugdíjas Egyesület 6724 Szeged, Eszperantó u Az Egyesület által szervezett programok, kirándulások megvalósítása 200

Az Idősügyi keret II. félévére beérkezett nyertes pályázatok 1/10. Nyugdíjas. közösség neve

2009. II. félévi Idősügyi keret nyertes pályázatai 1/5. Pályázó neve Pályázó címe Pályázat tárgya Tám. jellege Program helye

A évi Idősügyi és Városrészi Közösségi Programok támogatási keret nyertes pályázatai

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügyi és Szociális Bizottságának október 19. napján tartott nyílt ülésérıl

Az Egészségügyi és Szociális Bizottság koncepciója a Szociális, Gyermek és Családvédelmi keret felhasználására

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának szeptember 23. napján tartott nyílt ülésérıl

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat. Idısügyi Tanács 2014 évi munkaterve

J E G Y Z İ K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlés Egészségügy és Szociális Bizottságának június 3. napján tartott nyílt ülésérıl

Your browser does not support JavaScript! Szervezet neve Szervezet cím

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlés Egészségügy és Szociális Bizottságának május 14. napján tartott nyílt üléséről

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt támogatás (eft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

OZORA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 5/2000. (IV.13.)számú önkormányzati rendelete a helyi közmővelıdési tevékenységrıl.

9/1999. (XI. 29.) Ör. számú rendelete

Bizottság keretéből nyújtott támogatások év

Civil szervezeteknek nyújtott pénzbeli támogatás évben

2008. évi támogatások

Kimutatás az Oktatási Iroda évben megkötött támogatási szerzıdéseirıl

Támogatás összege (Szerződéses. Elszámolás esedékessége

Szentháromság utcai fasor helyreállítása (városüzemeltetés) Önként vállalt feladatok. A Rendeletben az

A mutatószámok, feladatmutatók alapján járó támogatások elszámolása

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat. Idősügyi Tanács 2017 évi munkaterve

F.M.ÖK. 6/2011. (I.18.) önkormányzati határozata

Pályázó neve. Pályázat célja. Megítélt (e támogatás Ft) Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Szeged Városi cs

Összesítő kimutatás a keretek évi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

Összesítő kimutatás a keretek évi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

K I V O N A T. Tárgy: A szociális célú segítő tevékenységet végző szervezetek évi pályázatainak elbírálása

Bevezetı, helyzetelemzés

Összesítő kimutatás a keretek I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére évben megítélt támogatások

Összesítő kimutatás a keretek I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

2013. évi támogatások

2012. évi támogatások

Önszerveződő közösségek, civil szervezetek és a helyi egyházi közösségek részére évben megítélt támogatások

Szervezetk támogatása 2007.év. Tolna-Mözsi Nıi labdarugó Sportegyesület

A évi Fogyatékosügyi Keretből támogatott pályázatok. Megvalósítás Pályázó neve Pályázó címe Pályázat célja Program helye időszaka

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

Nem normatív, céljellegű,működési és fejlesztési támogatások kedvezményezettjeinek neve Támogatás célja Támogatás összege.

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott nem normatív, céljellegű működési és fejlesztési támogatások. Támogatás összege (Ft)

Támogatási szerződések nyilvánosságra hozatala.

Kedvezményezett neve (szerződő fél) Szerződés típusa Szerződés kötés dátuma Elszámolás esedékessége

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Sport) év

A közfeladatot ellátó szerv költségvetéséből nyújtott nem normatív, céljellegű működési és fejlesztési támogatások.

utánpótláskorúak felkészítése, versenyeztetése 200 Szeged

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŐLÉSÉNEK SZOCIÁLIS ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BIZOTTSÁGA

Közhasznúsági jelentés

2014. évi támogatások

c./ Az egyetemes, a nemzeti, a nemzetiségi és más kisebbségi kultúra értékeinek megismerését, a befogadás elősegítését, ezen belül :

T Á J É K O Z T A T Ó. Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének április 23-i ülésére

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

Biharnagybajom Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 13/2004. (IV. 30.) rendelete. a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról

NYUGDIJASKLUBOK ÉS IDİSEK "ÉLETET AZ ÉVEKNEK" ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. M U N K A T E R V E - tervezet

K I V O N A T. Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottsága május 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

Táblázat a Fogyatékosügyi Keretre évben beérkezett nyertes pályázatokról. Megvalósítás időszaka

KIVONAT. Felsőzsolca Város Önkormányzata Képviselő-testületének március 20-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

BALATONHENYE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2015. (XI. 25.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE. a helyi közművelődési feladatok ellátásáról

KUD-A.R.C. Közhasznú Ifjúsági Egyesület Solymár, Templom tér 25. K Ö Z H A S Z N Ú S Á G I J E L E N T É S E Solymár, május 20.

Összesítő kimutatás a keretek I. félévi felhasználásáról (adatok ezer forintban)

A nem költségvetési szervek évi támogatása

21182 Jelnyelvi tolmácsszolgáltatás támogatása február 1-jétől március 31-ig terjedő időszakra című program

Keszthely Város Önkormányzata által évben nyújtott támogatások

E L İ T E R J E S Z T É S

Magyarpolány Községi Önkormányzat 6./2000./IV.27./ Önk. sz. rendelete a helyi közmővelıdésrıl és kultúráról.

A Szegedi csoport évi rendezvényei. Halmozottan sérült gyermekek fejlesztése - eszközvásárlás. Külvárosi kiscserkészek tanyázása Dömösön

Keszthely város idősügyi helyzetének bemutatása. Nagy Bálint alpolgármester Idősügyi Tanács elnöke Keszthely, november 21.

Határozati javaslat. összköltsége/ Önrész: kp. Önrész: társ.munka Ft Ft FT Ft Ft Ft

Javaslat. Szakmai programok megvalósítása I. félév. civil szervezetek támogatására

Határozati javaslatok

KIVONAT A Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat Képviselő-testületének április 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

A rendezvény neve, jellege. szervezıje. Egyesülete Püspökladányi Határok nélkül Egyesület

Rendelet. Önkormányzati Rendelettár. Dokumentumazonosító információk. Rendelet típusa: Módosított rendelet azonosítója: Rendelet tárgykódja:

Kadarkút Város Önkormányzat Képviselı-testületének. 17/2010. (VI. 25.) önkormányzati rendelete

NYUGDIJASKLUBOK ÉS IDİSEK "ÉLETET AZ ÉVEKNEK" ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE. M U N K A T E R V E - tervezet

JAVASLAT a Civil Keretből elnyerhető támogatásra 2013.

SZAKMAI ANYAG. Barátságház felújítása. FALULÁNC Kulturális és Közérdekű Szövetség Daruszentmiklós, Fő utca 61/B.

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET május 15-i ülésére

Pomáz Város Önkormányzatának 9/2006.(05.10.) ök.rendelet a évi költségvetésrıl

Támogatási szerződések nyilvántartása év. A támogatás összege. Finanszírozás teljesítésének időpontja

E l ı t e r j e s z t é s C í v i s t á mo g a t á s é v i I I. ü t e m

Szigethalom Város Önkormányzat és szervei által nyújtott támogatások évben. Szigethalmi Református Egyházközség

K I V O N A T az Oktatási, Tudományos és Kulturális Bizottság június 05-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR PROGRAMTERVE 2013.

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

Működési célú pénzeszköz átadás

Lepsény Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete. 12/2002. (IX.30.) számú. R e n d e l e t e. a helyi közművelődésről. Általános rendelkezések

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat költségvetéséből nyújtott Ft-ot meghaladó összegű nem normatív támogatások

Előterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének Önkormányzati Bizottsága március 9-i ülésére

KÖSZ! Program 2017 Támogatott pályázók listája

Előterjesztés. - a Közgyűléshez

A XVIII. kerületi nemzetiségi önkormányzatok évi pályázati (program) célú megítélt önkormányzati támogatása

MUNKATERV. a 2011-es évre

Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzat. Beszámoló az Idősügyi Tanács évi munkatervének végrehajtásáról

KIMUTATÁS a Kultúrális és Sport Alapra benyújtott pályázatok támogatásáról (Kultúra) év

Takácsi Község Képviselőtestülete 4/2001. / III.20./ sz. rendelete a helyi közművelődésről

Átírás:

A 2012. évi Idısügyi i keretbıl ban részesült szervezetek listája (az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 112. (1) bekezdés 3. pontja alapján) kedvezményezett neve i Mozgássérültek Alternatív e célja Közösségi szabadidıs ok: kirándulás, intézménylátogatás, teadélután i, Mórahalom 2012. július 1. IV 100 Nyugdíjas Vidám Házasok e Sportnap megrendezése több egyesület részvételével, egészségmegóvó és regeneráló gyógyfürdı látogatás és az Idısek Napjának megünneplése, Kiskunmajsa, Orosháza, Gyula 2012. november 30. I-II 220 Jóbarátság Nyugdíjas Közhasznú Nagyatádi kirándulás, továbbá az Idısek Napja és a karácsonyi ünnepség megszervezése, Nagyatád 2012. március 1. I-II 210 Ezüsthajúak Nyugdíjas e Az idıskorúak szabadidejének hasznos eltöltése, életkörülményeinek javítása 2012. január 2. Magyar Máltai Szeretetszolgálat "Életet az éveknek" elıadássorozat hátrányos (i Csoport) helyzető idıseknek IV 120 Csongrád Megyei Könyvtárosok Az egyesület nyugdíjas könyvtárosainak e rendezvényei 2012. évben III 100 Vám-és Pénzügyırség Nyugdíjasainak Országos Szövetsége A VPONYSZ szegedi nyugdíjas klubja 2012. évi jainak megvalósítása, Mórahalom III 160 Az egyesület mőködési költsége, egészségmegırzı ok, kirándulás Révfülöpre, halászlé Ezüst Évek Nyugdíjas fesztivál rendezése és karácsonyi ünnep megtartása az egyesületnél Hajdúszoboszló, Révfülöp, IV 170

Bécsi Körúti Nyugdíjas Klub i Pedagógus Fáklya Természetbarát Közhasznú célja A klub 2012. évi rezsiköltségeinek és jainak a OPTT Nyíregyháza és környéke, Fekető József emléktúra, évzáró közgyőlés lebonyolítása i Hóvirág Nyugdíjas, İrizzük a népdalkincsünket! Népdalkör Közhasznú i, Nyíregyháza, Mátra 2012. július 1. IV 120 IV 250 Postások i Nyugdíjas e Egészséges életmód és a szabadidı hasznos eltöltése, kulturált társadalmi élet, kapcsolatok kiépítése, ápolása közösségfejlesztés, szolidaritás fenntartása céljából., Plitvice, Szabadka, Palics Rókusi Nyugdíjas Klub A nyugdíjasok összefogása, összetartozása, a közösségi szellem fenntartása, illetve megtartása, továbbfejlesztése. Egymás segítése a mindennapokban. Közös okon való részvétel, kapcsolattartás más klubok tagjaival., Horvátország I-II 150 Szent Gellért Plébánia A Nyugdíjas Szeretetközösség 2012. évi közösségépítı jai Makó, III 100 Harangláb Nyugdíjasklub Nyugdíjasok közösségteremtı tevékenysége Pécs és környéke, 2012. október 31. I-II 220 i Bajtársi Klub Közhasznú Szervezet Az aktív idıskor fenntartását célzó ok, közösségi és hagyományırzı ok, egészségmegırzı ok bonyolítása, III 270 Tiszavirág Polgári Nyugdíjas Az egyesület kulturális szabadidıs jainak megvalósítása Hajdúszoboszló, I-II 100

Holdfény Nyugdíjas i Nyugdíjasok e célja A Holdfény Nyugdíjas 2012. évi kirándulására és rendezvényeire Az 2012. évi mőködésének, jainak és az énekkar ruhaanyagának költségei a i, Gyöngyös, Mátrafüred 2012. december 20. I-II 270 IV 260 Élhetı ért Közhasznú Makói kirándulás a Kálvária városrészben élı idıs emberek részére, Makó 2012. július 31. I-II 190 i Felsıvárosiak Civil e A i Felsıvárosiak Civil e Revitál Nyugdíjas Klub fenntartására, mőködtetésének ára és a nyugdíjasok részére szervezett ingyenes okra és ételosztásra Kecskési Nyugdíjas Nyugdíjas szervezetek közötti kapcsolattartás, életminıséget javító és az aktív idıskor fenntartását célzó ok szervezése, hazánk megismerése Csongrád megye, Dél-Dunántúl, Észak- 2012. január 5. 2012. december 30. Megyei Jogú Város Nyugdíjas e Éljük szépen a nyugdíjas éveket, Erdély I-II 190 Kereskedelmi Alkalmazottak Nyugdíjas Klubja Nyaraláshoz szállásköltség, közösségi, szociális és kulturális ok a Csongrád megye, Badacsonytomaj III 110 Ezüstkanál Nyugdíjas Társasági, Aktív idıskor fenntartása, az élethosszig tartó Környezet- és természetvédelmi tanulással I-II 120

célja i Dankó Pista Nyugdíjas Dankó Pista Nóta Kórus mőködésének, fellépéseinek a 2012. szeptember 30. Szıregi Nyugdíjas Idıskorúak szórakozását, életkörülményét javító Észak- és Dél- Alföld Szenior Fitness Szenior Fitness 2012. évi mőködési költségeinek, valamint közösségépítı rendezvényeinek és kirándulásainak a I-II 220 Nyugdíjas Egérpadtársak Közhasznú Szervezete A szervezet 2012-ben megszervezésre kerülı jainak ára, Dél-Dunántúl III 130 Mozgáskorlátozott Nyugdíjasok Városi e Mozgáskorlátozott Nyugdíjasok Városi e 2012. évi mőködési költségeinek, valamint közösségépítı rendezvényeinek és kirándulásainak a Összetartó Nyugdíjas Pedagógus Az idısek közösségi kapcsolattartásának segítése, a generáción belüli szolidaritás erısítése Érd, 2012. június 30. I-II 40 Csongrád Megyei Vadász Klub Nyugdíjas A Vadász Klub Nyugdíjas i Csoportja nyugdíjas tagjai részére 2012. évre tervezett szabadidıs-hagyományápolókapcsolatépítı jai Csongrád megye, Erdély, Felvidék IV 100

célja A Petıfi Telepi Szépkorúak Nyugdíjas Közhasznú Petıfi Telepi Szépkorúak mőködési költségeinek ára és Nyugdíjas Közhasznú kirándulás megszervezésére az Aggtelek és környéke, Eger környékére i, Észak- I-II 180 Más -ként, de élni Nyugdíjas A Flow módszer alkalmazása a még aktív idıs korosztály (65-80 éves) számítógép, manuális, egészségügyi ok megvalósítása IV 95 i Felsıvárosi Virágzó Nefelejcs Nyugdíjas Klub Nyugalmazott Igazgatók e Kirándulás, egészségmegırzı, regeneráló (országjárás keretében) Az 2012. évi mőködésének és jainak megvalósítása, İrség, Dunakanyar, Erdély, Közép-Dunántúl 2012. szeptember 30. 2012. december 20. I-II 230 Tisza-parti Cukorbetegek Közhasznú e Cukorbetegek lendületben III. III 280 i Amatır Alkotók Köre Könyv és lap kiadása, vetélkedık, rejtvény- és szavalóversenyek, egyéb rendezvények lebonyolítása - technikai eszközök vásárlása - mőködés, Budapest, Kardoskút III 250 Rendırségi Nyugdíjasok Csongrád Megyei e Mőködés 2012. IV 200 Makkosházi Nyugdíjas A Makkosházi Nyugdíjas jainak megvalósítása IV 170 INTEGRITÁS Közhasznú Idısek barangolása hazánkban s interneten a nagyvilágban

Boldog Napokért Parkinson i Közhasznú célja Boldog Napokért Parkinson i Közhasznú mőködési költségeinek a és kirándulás -Gyálarétre, a Borostyán Birtokra i 2012. október 30. Szentmihályi Nyugdíjas Az egyesület tánckarának fenntartása, nyugdíjas egyesületek közötti kapcsolattartás, nyugdíjas egyesületek által szervezett okon való részvétel és kirándulások 2012. június 1. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége ( Városi Szervezete) Az aktív idıskor és a szabadidı hasznos eltöltését támogató ok és szolgáltatások fejlesztése 2012. augusztus 1. -Honvéd téri Református Egyházközség Kattints rá, Nagyi IV 80 Mentı Dolgozók Nyugdíjas e Rendezvények lebonyolítása, ünnepségek szervezése, kirándulások, mőködési és egyéb kiadások Közösségi ok szervezésének segítése és SENIOR CENTER Nyugdíjasok mőködési költségre, közösségfejlesztés Képviselete szolidaritás fenntartására I-II 370 Déli-Régió, Nyugdíjasok és Civilek Képviselete Találkozók, ünnepségek szervezése, rendezése, új egyesületi törvényrıl és egyéb (egészségügyi) elıadások, tanfolyamok szervezése

Senior Atléták Klubja Nosztalgia Népitánc Együttes Nap-Fény Senior Fotóklub célja Az aktív versenyzéstıl visszavonult atléták és nyugdíjasok közösségi keretek között való sportolásának, atlétikai versenyeken való indulásának a 2012-ben meghirdetett versenyeken és megnyert utazáson való részvétel Idısek és a digitális fotózás i Hévíz, Békéscsaba,, Görögország, I-II 150 I-II 350 IV 140 i Vasutas Sportegyesület Egy életen át kell játszani veterán labdarúgó torna 60 éven felülieknek 2012 Dél-Alföld 2012. április 28. 2012. november 18. Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei e Mozgáskorlátozottak horgászversenye, megyei országos versenyeken való részvétel Csongrád megye 2012. november 30. IV 92 Bálint Sándor Mővelıdési Ház A Bálint Sándor Mővelıdési Ház nyugdíjas klubjának és nyugdíjas kertbarát körének 2012. évi mőködésének a, Csongrád megye I-II 100