A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)



Hasonló dokumentumok
37/2010. (IV. 29.) Kgy. határozat

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalt)

szakközépiskola 4;5 szakiskola évfolyamra vagy/és érettségire épülő 10. évfolyamra vagy/és 16. betöltött életévre épülő 1;2 Szakképzés 2;3

szakközépiskola 4;5 szakiskola 2

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA


ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

11/2008. (II. 21.) Kgy. határozat

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

Magyarországi Evangélikus Egyház -

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

89/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító Okirat. 1. Költségvetési szerv neve: Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ

Maximálisan felvehető tanulólétszám: Óvodában: 124 Általános iskolában: 2334 Gimnázium: 324 Felnőtt gimnázium: 800 Szakágazat: Alaptevékenysége

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Magyar joganyagok - Somogy Megyei Perczel Mór Gimnázium - alapító okirata, módos 2. oldal - Biztosítja a nemzetiségi tanulók nappali rendszerű gimnázi

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése november 27-i ülésének jegyzőkönyvéből

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva.)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

BAKTAY ERVIN GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.

Határozat Nádudvar Város Önkormányzat Képviselőtestületének 246/2012. (XII.17.) önkormányzati számú határozata:

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

2 éves szakképzési évfolyammal. esti-levelező tagozat Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton: 650 fő

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

132/2007. (III. 29.) Kgy. sz. határozat

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés,

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

7631 Pécs-Vasas Szövetkezet utca Pécs-Somogy, Bányatelep Pécs-Somogy, Búzakalász utca 47.

A HATVANI KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUMOT MŰKÖDTETŐ INTÉZMÉNYFENNTARTÓ TÁRSULÁS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉTŐL

A L A P Í T Ó O K I R A T. 1./ A költségvetési szerv neve: Celldömölki Városi Általános Iskola és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

1. Az intézmény neve: Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda (OM azonosító: )

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

Sajátos nevelési igényű (a megismerő funkciók vagy a viselkedés

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Józsefvárosi Általános Művelődési Központ. Bauer Sándor utca 4. szám

KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

BENCZÚR GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 240/2011. (XII.15.) számú. határozata

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ÉS MAGYAR ANGOL KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ISKOLA, EGYSÉGES PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alaptevékenysége (szakfeladatai) december 31-ig Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás, Évfolyamonként emeltszintű idegenn

A L A P Í T Ó OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 145/2012. (IX. 11.) számú határozata. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

H a t á r o z a t t e r v e z e t NYÍRMADA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK /2012. ( ) h a t á r o z a t a

67/2008. (V. 29.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézmények alapító okiratainak módosítása

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

Terézvárosi Általános Iskola és Magyar-angol, Magyar-német Két Tannyelvű Általános Iskola, Pedagógiai Szolgáltató Központ

K I V O N A T. A Tiszalök Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én tartott ülése jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ÉLTES MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, KÉSZSÉGFEJLESZTŐ SPECIÁLIS SZAKISKOLA, DIÁKOTTHON, EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY

Szám: VI /2010. Alapító Okirat

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Derkovits Gyula Általános Iskola

Alapító okirat. 1/ A költségvetési szerv neve: KINCSKERESŐ Általános Művelődési Központ. 2./ Székhelye: 8651 Balatonszabdi, Vak Bottyán u. 96.

Határidő: július 3. Felelős: Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke Dr. Imre László megyei főjegyző

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

HUNYADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Neve: Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium Székhelye: 1086 Budapest, Bauer Sándor utca 6-8. Bauer Sándor utca 4.

Magyar joganyagok - Rázsó Imre Szakközépiskola és Szakiskola - alapító okirata, mód 2. oldal b) Az alaptevékenység(ek) államháztartási szakfeladatrend

Marcali Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Tel.: 85/ Marcali, Rákóczi u. 11. Fax: 85/ Alapító okirat

A L A P Í T Ó O K I R A T. Budai-Városkapu Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Speciális Szakiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 28/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Lengyel Laura Óvoda alapító okiratának módosításáról

Mikrotérségi Általános Művelődési Központ Beled Alapító Okirata

HATÁROZATI JAVASLAT /2010. (VI. 17.) Kgy. sz. határozat

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

A /2011.(V.25.) számú határozat 1/A melléklete 4-170/3/2011. ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

M Ó D O S Í T Ó O K I R A T

Átírás:

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1./ Az intézmény neve és székhelye, telephelye: Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Szent László király utca 10 Telephely: Tanműhely I - II. Szombathely, Kismezei utca 1-3. 2./ Törzskönyvi azonosító szám: Az intézmény Magyar Államkincstár Vas Megyei Területi Igazgatósága által meghatározott törzsszáma: 420 363 3./ Az alapítás időpontja: Az alapítás dátuma: 1979. 11. 01. Intézménytörténeti szempontból az alapítás éve: 1927. 4./ Az irányító szerv, illetve az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 5./ A fenntartó neve és címe: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 6./ Besorolása: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv - az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 7./ Közvetlen jogelődeinek törzskönyvi azonosítója, neve, székhelye, adóazonosító száma: - 8./ Az intézmény körbélyegzőjének felirata: Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium Szombathely Szakágazati besorolás: 853200 szakmai középfokú oktatás 9./ Az intézmény működési köre: Szombathely, Vas megye, illetve szabad kapacitása terhére regionális beiskolázás 10./ Az intézmény jogállása: önálló jogi személy. 11./ Jogi személyiségű szervezeti egységei: - 12./ Az intézmény típusa és OM azonosítója: szakképző intézmény (nappali, esti, levelező tagozat), felnőttoktatás és kollégium. OM: 036756 13./ Az intézmény kapacitása: Évfolyamok száma: szakközépiskola: érettségire felkészítő évfolyam: 4

2 szakképzési évfolyam: 2 szakiskola: általános műveltséget megalapozó évfolyam: 2 szakképzési évfolyam: 2, illetve 3 Maximálisan felvehető tanulólétszám: iskolában 780 fő kollégiumban 120 fő 14./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Alaptevékenységi szakágazat: 853 200 Szakmai középfokú oktatás Az intézmény alaptevékenységei: Az intézmény a nevelési-oktatási tevékenységét a közoktatási és a szakképzési törvény előírásai, az intézményi pedagógiai program és helyi tanterv, valamint Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevelési-oktatási intézményeinek feladatellátási, intézményműködtetési és fejlesztési terve alapján végzi. A fenntartó a kerettantervek alapján elkészített helyi- és központi szakmai tantervek, valamint a módosított pedagógiai programok megvalósításához a közoktatási törvény által előírt, kötelezően adandó órakeretet, illetve órakedvezményeket biztosítja. A szakképzés szervezése tekintetében az intézmény a Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. tagja. 14.1 Kötelező állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamokon felkészíti az érettségi vizsgára. Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. A jogszabályban előírt módon a 13-14 szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. A szakiskola 9-10. évfolyamain általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, a 11-12., illetve a 11-13. szakképzési évfolyamokon a szakmai vizsgára készít fel. Kollégiumi ellátást biztosít. A szakmai képesítések megszerzését az alábbiak szerint biztosítja az iskola: szakterület: szakmacsoport: agrár élelmiszeripar mezőgazdaság 853 000 1 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 853 121 1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamokon felkészíti az érettségi vizsgára.

3 - Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. 853 122 1 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 124 1 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853 131 1 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - A szakiskola 9-10. évfolyamain általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, a 11-12., illetve a 11-13. szakképzési évfolyamokon a szakmai vizsgára készít fel. 853 132 1 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon - A jogszabályban előírt módon a 11-12., vagy a 11-13. évfolyamokon, illetve a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. 853 212 1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 214 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás

4 853 221 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon - A jogszabályban előírt módon a 11-12., vagy a 11-13. évfolyamokon, illetve a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. 853 222 1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 224 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 855 921 1 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 855 922 1 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 559 011 1 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562 913 1 Iskolai intézményi étkeztetés 562 914 1 Tanulók kollégiumi étkeztetése 479 901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 910 121 1 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931 204 1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 850 001 1 Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél 841 907 9 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 552 001 1 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562 917 1 Munkahelyi étkeztetés 682 002 1 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 854 211 1 Felsőfokú szakképzés 855 932 1 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 472 400 1 Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem 14.2. Kiegészítő tevékenysége: 552 001 2 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562 917 2 Munkahelyi étkeztetés 854 211 2 Felsőfokú szakképzés 855 932 2 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 856 099 2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 472 400 2 Kenyér-, pékáru-, édesség-kiskereskedelem 853 221 2 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon

5 14.3. Kisegítő tevékenysége: - Kisegítő tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: - 15./ Az intézmény vállalkozói tevékenységet nem folytat. Vállalkozói tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: - 16./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: az intézmény használatában lévő, korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon az alábbiak szerint: a./ az 5487/11 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 1189 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Szent László király utca 10-12. szám alatti ingatlanvagyon; az 5487/13 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 362 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Szent László király utca 10-12. szám alatti ingatlanvagyon; az 5483 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 9477 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Szent László király utca 10-12. szám alatti ingatlanvagyon; a 10011/2 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 5096 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Kismezei utca 1-3. szám alatti ingatlanvagyon; b./ a leltár szerinti ingóvagyon: - az érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján. 17./ A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: A fenntartó önkormányzat módosított 29/2004. (VI.30.) számú rendeletében foglaltak szerint. 18./ Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény vezetőjét a vonatkozó jogszabályok alapján előírt pályázati eljárással Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése nevezi ki. 19./ Az intézmény képviseletére jogosult: az intézmény igazgatója, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint. 20./ Foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Az intézmény alkalmazottainak foglalkoztatása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján történik. Meghatározott feladatok ellátása megbízási szerződéssel, a Ptk. szabályainak figyelembe vételével történik. Jelen Alapító Okirat érvényes mindaddig, amíg módosítását az alapító szerv nem kezdeményezi. Jelen Alapító Okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjával lép hatályba. Szombathely, (: Dr. Ipkovich György :) polgármester

6 Záradék: Jelen egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 131/1992. (V. 28.); 233/1992. (X.27.); 167/1993. (VII.1); 85/1994. (IV.7); 162/1995. (VIII.10.); 317/1997. (XI.20.); 269/1999. (VIII. 26.); 140/2001. (IV.26.); 122/2002.(IV.25.); 321/2003. (X. 2.); 100/2004. (III.25.); 337/2004. (IX.2.), 108/2005. (III.31.), 132/2007. (III.29.); 266/2007. (V.31.); 28/2008. (I.31.) 315/2008. (VI.19.) 303/2009. (V.28.) 303/2009. (V.28.) 375/2009. (VI.18.) és a 576/2009. (XI.26.) Kgy számú határozatai alapján készült. Jelen egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése./2010. (VI.17.) számú határozatával hagyta jóvá.

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1./ Az intézmény neve és székhelye, telephelye: Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium 9700 Szombathely, Rohonci út 1. Rövidített elnevezés: Gépipari Szakközépiskola és Kollégium Telephely: Kollégium: 9700 Szombathely, Magyar László u. 2. 2./ Törzskönyvi azonosító szám: Az intézmény Magyar Államkincstár Vas Megyei Területi Igazgatósága által meghatározott törzsszáma: 420 352 3./ Az alapítás időpontja: Az alapítás dátuma: 1979.11.01. 4./ Az irányító szerv, illetve az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 5./ A fenntartó neve és címe: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 6./ Besorolása: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv - az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 7./ Közvetlen jogelődeinek törzskönyvi azonosítója, neve, székhelye, adóazonosító száma: --- 8./ Az intézmény körbélyegzőjének felirata: Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola és Kollégium Szombathely Kollégiumi célokra: Gépipari, Informatikai Műszaki Szakközépiskola Kollégiuma Szombathely 9./ Az intézmény működési köre: Szombathely város, Vas megye, illetve szabad kapacitása terhére regionális beiskolázás 10./ Az intézmény jogállása: önálló jogi személy. 11./ Jogi személyiségű szervezeti egységei: - 12./ Az intézmény típusa és OM azonosítója: közös igazgatású közoktatási intézmény OM: 036736 13./ Az intézmény kapacitása:

Szakképző iskola 2 Évfolyamok száma: szakközépiskola: érettségire felkészítő évfolyam: nyelvi előkészítő évfolyammal: szakképzési évfolyam: Maximálisan felvehető tanulólétszám: 9-12. évfolyam 9-13. évfolyam 13-14. vagy 14-15. évfolyam 700 fő Kollégium: Maximálisan felvehető tanulólétszám: 240 fő 14./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Alaptevékenységi szakágazat: 853 200 Szakmai középfokú oktatás Az intézmény alaptevékenységei: Az intézmény a nevelési-oktatási tevékenységét a közoktatási törvény előírásai, az intézményi pedagógiai program és helyi tanterv, valamint Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevelési-oktatási intézményeinek feladatellátási, intézményműködtetési és fejlesztési terve alapján végzi. A fenntartó a kerettantervek alapján elkészített helyi- és központi szakmai tantervek, valamint a módosított pedagógiai programok megvalósításához a közoktatási törvény által előírt, kötelezően adandó órakeretet, illetve órakedvezményeket biztosítja. A szakképzés szervezése tekintetében az intézmény a Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. tagja. 14.1 Kötelező állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. Nyelvi előkészítő osztályt szervez a 9. évfolyamon, egyúttal a 9-13. évfolyamon felkészít az érettségi vizsgára. Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. A jogszabályban előírt módon a 13-14. illetve 14-15. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. Kollégiumi ellátást biztosít. A szakmai képesítések megszerzését az alábbiak szerint biztosítja az iskola: szakterület: műszaki szakmacsoport: gépészet informatika 853 000 1 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 853 121 1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)

3 - A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. - Nyelvi előkészítő osztályt szervez a 9. évfolyamon, egyúttal a 9-13. évfolyamon felkészít az érettségi vizsgára. - Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. 853 122 1 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 124 1 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853 211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon - A jogszabályban előírt módon a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. 853 212 1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 214 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853 221 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon - A jogszabályban előírt módon a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. 853 222 1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy

4 a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; 853 224 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 853 231 1 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon 853 234 1 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés 855 921 1 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése 559 011 1 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára 562 913 1 Iskolai intézményi étkeztetés 562 914 1 Tanulók kollégiumi étkeztetése 910 121 1 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931 204 1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 479 901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 850 001 1 Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél 841 907 9 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 552 001 1 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 562 917 1 Munkahelyi étkeztetés 682 001 1 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682 002 1 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 854 211 1 Felsőfokú szakképzés 855 931 1 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855 932 1 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855 935 1 Szakmai továbbképzések 14.2. Kiegészítő tevékenysége: 552 001 2 Üdülői szálláshely 562 917 2 Munkahelyi étkeztetés 682 001 2 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 854 211 2 Felsőfokú szakképzés 855 931 2 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855 932 2 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855 935 2 Szakmai továbbképzések 856 099 2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység

5 14.3. Kisegítő tevékenysége: - Kisegítő tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: - 15./ Az intézmény vállalkozói tevékenységet nem folytat. Vállalkozói tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: - 16./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: az intézmény használatában lévő, korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon az alábbiak szerint: a./ a 3646 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 1 ha 8104 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Rohonci út 1. szám alatti ingatlanvagyon; b./ az 5941/1 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 993 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Magyar László utca 2. szám alatti ingatlanvagyon; c./ a leltár szerinti ingóvagyon: - az érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján. 17./ A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: A fenntartó önkormányzat módosított 29/2004. (VI.30.) számú rendeletében foglaltak szerint. 18./ Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény vezetőjét a vonatkozó jogszabályok alapján előírt pályázati eljárással Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése nevezi ki. 19./ Az intézmény képviseletére jogosult: az intézmény igazgatója, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint. 20./ Foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Az intézmény alkalmazottainak foglalkoztatása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján történik. Meghatározott feladatok ellátása megbízási szerződéssel, a Ptk. szabályainak figyelembe vételével történik. Jelen Alapító Okirat érvényes mindaddig, amíg módosítását az alapító szerv nem kezdeményezi. Jelen Alapító Okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjával lép hatályba. Szombathely, (: Dr. Ipkovich György :) polgármester

6 Záradék: Jelen egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 93/1991. (V. 23.); 233/1992. (X.27.); 167/1993. (VII.1); 85/1994. (IV.7); 162/1995. (VIII.10.); 155/1997. (V. 29.); 317/1997. (XI.20.); 140/2001. (IV. 26.); 122/2002.(IV.25.); 124/2002. (IV. 25.); 321/2003. (X. 2.); 100/2004. (III. 25.); 337/2004. (IX.2.), 108/2005. (III.31.); 59/2007. (II. 22.); 28/2008. (I.31.) és a 315/2008. (VI. 19.) és a 302/2009. (V.28.) számú határozatai alapján készült. Jelen egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a /2010. (VI.17.) számú határozatával hagyta jóvá.

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1./ Az intézmény neve és székhelye, telephelye: Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola 9700 Szombathely, Szent Márton utca 77. Rövidített elnevezés: Hefele Menyhért Szakképző Iskola Telephelyek: Tanműhely I. Szombathely, Pálya utca 4. Tanműhely II. Szombathely, Vépi út 4. 2./ Törzskönyvi azonosító szám: Az intézmény Magyar Államkincstár Vas Megyei Területi Igazgatósága által meghatározott törzsszáma: 423 474 3./ Az alapítás időpontja: Az alapítás dátuma: 1990. 06. 20. Intézménytörténeti szempontból az alapítás éve: 1990. 4./ Az irányító szerv, illetve az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 5./ A fenntartó neve és címe: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 6./ Besorolása: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény - feladatellátáshoz gyakorolt funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv - az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 7./ Közvetlen jogelődeinek törzskönyvi azonosítója, neve, székhelye, adóazonosító száma: --- 8./ Az intézmény körbélyegzőjének felirata: Hefele Menyhért Építő- és Faipari Szakképző Iskola Szombathely. 9./ Az intézmény működési köre: Szombathely város, Vas megye, illetve szabad kapacitása terhére regionális beiskolázás 10./ Az intézmény jogállása: önálló jogi személy. 11./ Jogi személyiségű szervezeti egységei: -

2 12./ Az intézmény típusa és OM azonosítója: szakképző iskola, felnőttoktatás OM: 036749 13./ Az intézmény kapacitása: Évfolyamok száma: szakközépiskola érettségire felkészítő évfolyam: 4 szakképzési évfolyam: 2 szakiskola: általános műveltséget megalapozó évfolyam: 2 szakképzési évfolyam: 2 vagy 3 Maximálisan felvehető tanulólétszám: 850 fő 14./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Alaptevékenységi szakágazat: 853 200 Szakmai középfokú oktatás Az intézmény alaptevékenységei: Az intézmény a nevelési-oktatási tevékenységét a közoktatási törvény előírásai, az intézményi pedagógiai program és helyi tanterv, valamint Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevelési-oktatási intézményeinek feladatellátási, intézményműködtetési és fejlesztési terve alapján végzi. A fenntartó a kerettantervek alapján elkészített helyi- és központi szakmai tantervek, valamint a módosított pedagógiai programok megvalósításához a közoktatási törvény által előírt, kötelezően adandó órakeretet, illetve órakedvezményeket biztosítja. A szakképzés szervezése tekintetében az intézmény a Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. tagja. 14.1 Kötelező állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. A jogszabályban előírt módon a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. A szakiskola 9-10. évfolyamain általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, a 11-12. vagy a 11-13. szakképzési évfolyamokon a szakmai vizsgára készít fel. Reintegrációs osztályt indít a szakiskola 9. évfolyamán. A szakmai képesítések megszerzését az alábbiak szerint biztosítja az iskola: szakterület: szakmacsoport: műszaki építészet faipar közlekedés

3 szakterület: szakmacsoport: humán művészet-közművelődés-kommunikáció 853 000 1 Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex támogatása 853 121 1 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. - Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. 853 124 1 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) 853 131 1 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - A szakiskola 9-10. évfolyamain általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, a 11-12. vagy a 11-13. szakképzési évfolyamokon a szakmai vizsgára készít fel. - Reintegrációs osztályt indít a szakiskola 9. évfolyamán. 853 132 1 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; - ép értelmű érzékszervi fogyatékos hallássérült - tanulók integrált oktatása 853 134 1 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9-10. évfolyam) 853 211 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon - A jogszabályban előírt módon a 11-12., vagy a 11-13. évfolyamokon, illetve a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. 853 212 1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási

4 Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; - ép értelmű érzékszervi fogyatékos hallássérült - tanulók integrált oktatása 853 214 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás 853 221 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon - A jogszabályban előírt módon a 11-12., vagy a 11-13. évfolyamokon, illetve a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. 853 222 1 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon - a szakértői és rehabilitációs bizottság által készített szakvélemény alapján ellátja a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető, illetve organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelését oktatását az Aranyhíd Nevelési-Oktatási Integrációs Központ, illetve a Nevelési Tanácsadó közreműködésével; - ép értelmű érzékszervi fogyatékos hallássérült - tanulók integrált oktatása. 853 224 1 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás 562 913 1 Iskolai intézményi étkeztetés 910 121 1 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 931 204 1 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása 479 901 1 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél 850 001 1 Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél 841 907 9 Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel 562 917 1 Munkahelyi étkeztetés 682 002 1 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 855 932 1 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 14.2. Kiegészítő tevékenysége: 853 221 2 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon 562 917 2 Munkahelyi étkeztetés

5 855 932 2 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 856 099 2 Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység 14.3. Kisegítő tevékenysége: - Kisegítő tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: - 15./ Az intézmény vállalkozói tevékenységet nem folytat. Vállalkozói tevékenységei arányainak felső határa a szerv kiadásaiban: - 16./ A feladat ellátását szolgáló vagyon: az intézmény használatában lévő, korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon az alábbiak szerint: a./ a 6655 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 6174 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Szent Márton utca 77. szám alatti ingatlanvagyon; a 7954/1 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 3308 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Vépi út 4. szám alatti ingatlanvagyon; a 7933/8 hrsz. alatt található kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő 1803 m 2 nagyságú - természetben Szombathely, Pálya utca 4. szám alatti ingatlanvagyon; b./ a leltár szerinti ingóvagyon: - az érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján. 17./ A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: A fenntartó önkormányzat módosított 29/2004. (VI.30.) számú rendeletében foglaltak szerint. 18./ Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény vezetőjét a vonatkozó jogszabályok alapján előírt pályázati eljárással Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése nevezi ki. 19./ Az intézmény képviseletére jogosult: az intézmény igazgatója, illetve a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározottak szerint. 20./ Foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok: Az intézmény alkalmazottainak foglalkoztatása a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján történik. Meghatározott feladatok ellátása megbízási szerződéssel, a Ptk. szabályainak figyelembe vételével történik. Jelen Alapító Okirat érvényes mindaddig, amíg módosítását az alapító szerv nem kezdeményezi. Jelen Alapító Okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjával lép hatályba. Szombathely, (: Dr. Ipkovich György :) polgármester

6 Záradék: Jelen egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 233/1992. (X.27.); 167/1993. (VII.1); 85/1994. (IV.7); 162/1995. (VIII.10.); 317/1997. (XI.20.); 140/2001. (IV. 26.); 122/2002.(IV.25.); 321/2003. (X. 2.); 100/2004. (III.25.); 337/2004. (IX.2.), 108/2005. (III.31.); 132/2007. (III. 29.), 28/2008.(I.31.); 315/2008. (VI. 19.); 309/2009.(V.28.) és a 375/2009.(VI.18.) számú határozatai alapján készült. Jelen egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése a /2010. (VI.17.) számú határozatával hagyta jóvá.

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) 1./ Az intézmény neve és székhelye, telephelye: Herman Ottó Kertészeti, Környezetvédelmi, Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium 9700 Szombathely, Ernuszt Kelemen utca 1. Rövidített elnevezés: Herman Ottó Szakképző Iskola Telephelye: - 2./ Törzskönyvi azonosító szám: Az intézmény Magyar Államkincstár Vas Megyei Területi Igazgatósága által meghatározott törzsszáma: 423 386 3./ Az alapítás időpontja: Az alapítás dátuma: 1989.12.20. Intézménytörténeti szempontból az alapítás éve: 1963. 4./ Az irányító szerv, illetve az alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye: Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 5./ A fenntartó neve és címe: Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata 9700 Szombathely, Kossuth Lajos utca 1-3. 6./ Besorolása: - a tevékenység jellege alapján: közszolgáltató költségvetési szerv, közintézmény - feladatellátáshoz kapcsolódó funkció szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv - az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv 7./ Közvetlen jogelődeinek törzskönyvi azonosítója, neve, székhelye, adóazonosító száma: - 8./ Az intézmény körbélyegzőinek felirata: 1./ Herman Ottó Kertészeti,- Környezetvédelmi,- Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium Szombathely 2./ Herman Ottó Szakképző Iskola Szombathely 9./ Az intézmény működési köre: Szombathely város, Vas megye, illetve szabad kapacitása terhére regionális beiskolázás 10./ Az intézmény jogállása: önálló jogi személy. 11./ Jogi személyiségű szervezeti egységei: -

2 12./ Az intézmény típusa és OM azonosítója: szakképző iskola és kollégium. OM: 036757 13./ Az intézmény kapacitása: Évfolyamok száma: szakközépiskola: a nyelvi előkészítő évfolyammal: 1+4 érettségire felkészítő évfolyam: 4 szakképzési évfolyam: 2 szakiskola: általános műveltséget megalapozó évfolyam: 2 szakképzési évfolyam: 2 vagy 3 Maximálisan felvehető tanulólétszám: iskolában 690 fő kollégiumban 170 fő 14./ Jogszabályban meghatározott közfeladata: Alaptevékenységi szakágazat: 853 200 szakmai középfokú oktatás Az intézmény alaptevékenységei: Az intézmény a nevelési-oktatási tevékenységét a közoktatási törvény előírásai, az intézményi pedagógiai program és helyi tanterv, valamint Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata nevelési-oktatási intézményeinek feladatellátási, intézményműködtetési és fejlesztési terve alapján végzi. A fenntartó a kerettantervek alapján elkészített helyi- és központi szakmai tantervek, valamint a módosított pedagógiai programok megvalósításához a közoktatási törvény által előírt, kötelezően adandó órakeretet, illetve órakedvezményeket biztosítja. A szakképzés szervezése tekintetében az intézmény a Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. tagja. 14.1. Kötelező állami feladatként ellátandó alaptevékenysége: A szakközépiskolai tanulókat az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. Az Illés Béla Futball Akadémia szakközépiskolás tanulóit az általános műveltséget megalapozó 9-12. évfolyamon felkészíti az érettségi vizsgára. Nyelvi előkészítő osztályt szervez a 9. évfolyamon, egyúttal a 9-13. évfolyamon felkészít az érettségi vizsgára. Biztosítja a tanulók számára a felsőfokú továbbtanulás, a szakképzési évfolyamokra történő bekapcsolódás, valamint a munkába állás lehetőségét. A jogszabályban előírt módon a 13-14. szakképzési évfolyamokon felkészít az Országos Képzési Jegyzékben meghatározottak szerint a szakmai vizsgára. A szakiskola 9-10. évfolyamain általános műveltséget megalapozó oktatás folyik, a 11-12. vagy a 11-13. évfolyamokon a szakmai vizsgára készít fel. Az iskola labdarúgó fakultációt működtet felmenő rendszerben. Kollégiumi ellátást biztosít. A szakmai képesítések megszerzését az alábbiak szerint biztosítja az iskola: