"a szegény bujdosókat házadba bevigyed" egy pályázati program tapasztalatai program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 1
Közterület helyett emberibb körülmények pályázat 2012. A pályázat célja közvetlen támogatás nyújtása utcán élők elhelyezéséhez egy nehezen elérhető célcsoport bevonása a programba az utógondozás, az esetkezelés folyamatosságának biztosítása A pályázat lényegesebb elemei utcai szociális munkások pályázhattak ügyfeleik elhelyezésére nem vártunk feltétlenül minden részletre kiterjedő gondozási tervet, elég volt megjelölni a főbb célokat, irányokat a program lebonyolítására a Fővárosi Önkormányzat támogatásából elkülönített 6 mft. állt rendelkezésre egy ember elhelyezésére és legfeljebb 6 havi utógondozására legfeljebb 200 eft volt fordítható program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 2
A beérkezett pályázatok - augusztus és január közepe között 31 pályázat érkezett, összesen 36 ember elhelyezésére - rugalmas bírálatot követően ebből 23 gondozási terv kapott támogatást, 32 ember elhelyezéséhez biztosítva forrást - a megvalósításban 5 szervezet, a BMSZKI, a Keresztény Advent Közösség, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány utcai szociális munkásai működtek közre program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 3
A pályázatban támogatott emberek - 9 pár, egyedülálló 2 nő, 12 férfi - átlagéletkor 48 év, a legfiatalabb 34 éves, a legidősebb 60 éves A támogatott emberek fedél nélkülivé válása 9 8 7 9 fő 9 fő 6 5 4 5 fő 6 fő 3 2 3 fő 1 0 1 éven belül 1-3 éve 4-6 éve 7-9 éve 10 évnél régebben program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 4
A pályázat megvalósítása I. Elhelyezések a program keretében (összesen 22 esetkezelés) munkásszállóra: 1 esetben éjjeli menedékhelyre: 3 esetben albérletbe: 10 esetben átmeneti szállóra: 7 esetben családhoz: 1 esetben program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 5
A pályázat megvalósítása II. - a szociális munka teljes eszköztárának bevetése kreatív, egyéni megoldások az ügyfelek érdekében Köszönet a résztvevőknek! - havi esetmegbeszélések - az elnyert támogatás lehető legrugalmasabb felhasználása - 19 esetben sikerült a gondozási tervet teljesíteni, csak 3 esetben szakadt meg az utógondozás időszakában a kapcsolat program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 6
A pályázat eredménye - 14 esetkezelés keretében elhelyezett 19 ember a mai napig (2-3 hónappal a program vége után) lakik - 3 esetkezelés keretében elhelyezett 4 ember a programot követően visszament az utcára, de az esetükben lényeges előrelépést sikerült elérni, ők ősszel, tél elején várhatóan újra elhelyezhetőek lesznek - egy ember úgy került vissza az utcára, hogy ez egyértelműen kudarc - egy párról nem tudjuk, hogy hol van program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 7
Lakni jó! program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 8
Közterület helyett emberibb körülmények pályázat 2013. folyamatos beadási határidővel ki van írva a fővárosban élő fedél nélküli emberek elhelyezésére nem csak utcai szociális munkások pályázhatnak további infó: www.menhely.hu www.diszpecserportal.hu Köszönöm a figyelmet! program tapasztalatai Kártyás Irén (Menhely Alapítvány) 9